2009-05-27

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Megvallom, nem szeretem a nagy megmozdulásokat. Mindig bizalmatlanság van bennem a tömeges jelenetekkel szemben. Az ember manapság kicsit óvatos a nagy struktúrákkal kapcsolatosan. Mindent korrumpál a mai kor. Úgyhogy inkább a tisztesség hajtott, amikor beültem az autóba elmúlt pénteken reggel, hogy részt vegyek a református Alkotmányozó Zsinat ünnepén. De nem így tértem haza. Aki nem volt ott, az bizonyára nem érzékelte a híradásokból, de tényleg erő volt abban, ami ott történt. Persze voltak hibák is, de nem ezek voltak a döntőek. Különösen az egyesítő menet volt számomra megkapó, amikor a különböző egyháztestek sorra csatlakoztak egy-egy harangláb tövéből az éneklő menethez, és így jutottunk el a főtérre, az istentiszteletre. Mai műsorunkban néhány hangképpel igyekszünk érzékelhetővé tenni azt, ami ott volt. Nem álomvilágba hívjuk a hallgatókat, hiszen az a valóság, hogy több egyháztest sajnos nem volt jelen, volt, aki nem írta alá az üzenetet, voltak ellenző hangok, de ami történt, mégis is elgondolkodtató, sőt, jel értékű. Először Vörös Virág beszélgetett Nagy Károly Zsolttal, aki elkészítette a Kárpát-medence református lakosságának térképét. Utána a zsinati ülésbe kukkantuk bele, majd résztvevőkkel beszélgettem, többek között Kató Béla püspök helyettessel, Édes Árpáddal és Gyurisek Ferenccel.

Nagy Károly Zsolt: Ez a térkép a magyar reformátusság térbeli elhelyezkedését ábrázolja, illetve azt is megmutatja, hogy a határon túli területeken a magyarok számához viszonyítva mennyi református él. Ezen túl az ottani intézményrendszerről is alkothat képet a térkép használója, igaz, jelenleg csak az iskolák szerepelnek rajta. Nagy meglepetést a térkép csak néhány helyen okozott. Az egyik ilyen hely Szlovénia, a Muraköz, ahol korábbi tudomásunk szerint 500 református ember él, de a kutatás közben kiderült, hogy csupán 300. A következő nagy meglepetést Burgenland okozta: a 6600 magyarból 1273 ember református. Az ottani magyarok 19 %-a református, és persze egy gyülekezethez tartozik. Az ember nem szeret ünneprontó lenni, de meg kell említeni, hogy ahhoz képest, hogy ők ennyien vannak, az egység ünnepén, Debrecenben meg sem jelentek. Szlovákiában, Eperjes környékén elég magas a reformátusok aránya, ami számszerűen azt jelenti, hogy 802 magyar él, akik közül 426 fő református. Ez a térkép az utolsó népszámlálás adatai alapján készült, és ez a céljaink megvalósulásának még csak a kezdeti lépése. Ez egy viszonylag nagyléptékű, 10 évre tervezett, református-identitás kutatás kezdete. Még sok vidéken nem jártam személyesen, de az a célunk, hogy ezeket a vidékeket bejárjuk, és a települések, illetve gyülekezeteket egy részét megismerjük, és megértsük, hogy mit jelent ott reformátusnak lenni. A Néprajzi Kutatóintézetben és a Sárospataki Teológián indult ez a kutatás. Mindig van bennünk egy veszélyeztetettség-érzet, aminek történelmi gyökerei is vannak. Frusztrációt okoz az a kérdés is, ami újra és újra felvetődik: előre visz-e ez a kutatás bennünket? Nem inkább más dolgok mentén kellene elgondolkodnunk az identitásunkról? Ennek a térképnek nagy tanulsága, hogy számos olyan területen élnek magukat magyarnak és reformátusnak valló emberek, ahova az egyház nem ér el. Szlovákiában például sok olyan terület van, ami kívül esik az egyház határain. Ők maguk is azt mondják magukról, hogy nem tudják,
hogy kik ők. El kellene indulnunk ezeknek az embereknek a megismerése felé.

Vörös Virág: Azért léteznek alapvető, közös elemek?

Nagy Károly Zsolt: Bizonyára, de az még kérdés, hogy mik azok. Pont az a cél, hogy kiderítsük, hogy mi a református identitásban az az elem, ami Burgenlandtól Szilágy megyéig összeköt bennünket.

Bölcskei Gusztáv: Főtiszteletű Alkotmányozó Zsinat, ünneplő gyülekezet! Isten hozott mindenkit a debreceni református Nagytemplomban.

Kósa Lajos: Ez a nap, 2009. május 22-e egészen biztosan azon napok közé fog tartozni, amelyek a magyar történelem első oldalára kívánkoznak. Debrecen városa jó néhány esemény kapcsán feliratkozott már ennek a képzeletbeli könyvnek az első lapjára. Vannak ugyan nehéz idők, szétszakíthat bennünket Trianon, időlegesen akadályok gördülhetnek a nemzet egysége elé, fájdalmas lehet az öt évvel ezelőtti december 5-e, de a jó végül legyőzi a rosszat. Debrecen 500 évvel ezelőtt, amikor Magyarország veszni látszott, a török győzelmet aratott Mohácsnál, nem várat épített, nem hadsereget szervezett, hanem megalapította a Református Kollégiumot, felírta a homlokzatára, hogy hinni kell és dolgozni, és meg vagyunk mentve: önmagunknak, a magyar jövőnek és az Úrnak. Egy olyan zászlót csináltattunk, és adunk át a magyar, református egyházaknak, amely erre a napra fog emlékeztetni bennünket. Így köszönjük a Kárpátaljai Református Egyházat, a Tiszáninneni, a Tisztántúli, az Erdélyi, a Királyhágómelléki, a Dunántúli, a Dunamelléki Református Egyházkerületeket, a Református Keresztyén Egyházat Szerbiából, és köszöntjük a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat.

Bölcskei Gusztáv: Nagyon szépen köszönjük polgármester úr szeretetteljes szavait és ajándékát!

Tonk István: Tájékoztatom a Zsinatot, hogy az Alkotmány szerint a Zsinat tagjainak száma 120, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház 10 helye az előzetes ratifikáció hiánya miatt jelenleg betöltetlen. Ők tanácskozási joggal vesznek részt gyűlésünkön.

Csomós József: Az előzmények, az egység megszületése annak idején sem volt magától értetődő, de végül az Alkotmányozó Zsinaton 1881-ben megszületett az Evangélium szerint reformált Magyarországi Keresztyén Egyház. A közös szolgálat örömébe hívunk mindenkit. Bocskai István végrendeletének szavaival: "Meghagyom szeretettel, intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás között való szép egyességre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemségek alatt lesznek is, el ne szakadjanak! A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák őket atyafiaiknak, vérüknek!"

Tonk István: Az Alkotmányozó Zsinat üzenete: Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy ma, 2009. május 22-én a magyarországi, a kárpátaljai, a délvidéki, az erdélyi és a partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház alkotmányát. Hisszük, hogy a Magyar Református Egyház összefogása Jézus Krisztus egyetemes Egyházának egységét, és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk. Krisztus a jövő, kövessük együtt őt!

Fekete Ágnes: Megkérdezhetem, hogy milyen kórus ez?

Gyurisek Ferenc: Ez a kórus felvidéki magyarokból áll, a nyugati határtól a keletiig, mindenhonnan érkeztek a tagjai.

Fekete Ágnes: Hogyan lehet ilyen nagy területről egy kórust összehozni?

Gyurisek Ferenc: Ez egy jó kérdés. Nem minden héten találkozunk, hanem négyszer-ötször egy évben, de akkor egy-egy hétvégére. Ilyenkor gyakoroljuk a már régebben megtanult dallamokat, és újakat is tanulunk, illetve egy koncertet adunk ezeknek a hétvégéknek a legvégén. Szívesen éneklünk régebbi dalokat, a gregorián világából is akár, de a 20. századból is szeretettel válogatunk.

Fekete Ágnes: Nagyon jó, hogy egy kórus ekkora távolságokat legyőzve is működik.

Gyurisek Ferenc: Ez is egy eszköz arra, hogy a magyarságot megtartsuk. Az egyháznak nagy szerepe van a magyarság kultúrájának, hitének megtartásában.

Fekete Ágnes: Ez ott hogyan működik, ahol él?

Gyurisek Ferenc: Most Prágában élek már 8-9 éve, ahol nekünk is van egy saját kórusunk, ami tulajdonképpen egy kamarakórus, melynek katolikus tagjai is vannak.

Fekete Ágnes: Prágában van magyar gyülekezet?

Gyurisek Ferenc: Két magyar gyülekezet volt, egy református és egy katolikus, de most már csak egy van. Református istentisztelet minden vasárnap van. Ingatlanunk nincs, ezért bérelünk egy termet. Prágában ez tartja össze a magyarságot, a kultúra és az egyház kézen fogva jár. Március 15-én például a Rákóczi emlékműnél tartjuk a megemlékezést, a reformációt is megünnepeljük, Karácsonykor koncertet adunk.

Fekete Ágnes: Hogy került Prágába?

Gyurisek Ferenc: Megkaptam a behívóparancsot, de nem akartam katona lenni. Eleinte féltem hazamenni, és attól is tartottam, hogy nem térhetek soha többé haza.

Fekete Ágnes: Ez mikor történt?

Gyurisek Ferenc: Miután befejeztem az egyetemet, még a kettéválás előtt. Kértem egy év haladékot az államtól, hogy dolgozhassam, szerettem volna kipróbálni az életet. Ők nemet mondtak erre a kérelmemre, és behívtak katonának. Amikor megkaptam a behívót, a legközelebbi helyre utaztam, ami már Szlovákián kívül volt. Ez után egy ideig irogattak, de én azokra nem válaszoltam. Haza nem mehettem, és egy film hatására eldöntöttem, hogy otthont teremtek magamnak ott, ahol vagyok. Ekkor indult el a kórus az én kezdeményezésemre. Gyűjtöttem tagokat, és azóta működik.

Fekete Ágnes: Mi lett a katonasággal?

Gyurisek Ferenc: Megszüntették a katonaságot, és azóta nyugodtan hazajárhatok, de az otthonom most Prágában van. Haza szeretnénk menni, ha a gyerekek elkezdenek iskolába járni, mert azt szeretnénk, ha megtanulnának magyarul. Ez Prágában sem lehetetlen, de nehéz. Van itt óvoda, ahol magyarul is tanulnak az óvodások, akik már az iskolába készülnek.

Fekete Ágnes: Min múlik az, hogy valaki megtartja a magyarságát?

Gyurisek Ferenc: Azon, hogy valaki meg akarja-e tartani. Szerintem befellegzett azoknak az országoknak, akik egynemzetiségűek akarnak lenni. Nem tudnak sikeresek lenni. Prágában az ember néha szabadabbnak érzi magát, mint Szlovákiában. Itt senkit nem érdekel, hogy milyen nemzetiségű vagyok. A csehek lusták arra, hogy ezen törjék a fejüket.

Fekete Ágnes: A kárpát-medencei református egyházak szinte mind magyar egyházak, a felvidékit kivéve.

Édes Árpád:Református tótság, szlovákság a Zemplén vidékén található hosszú évszázadok óta. Az első szlovák könyvet Debrecenben adták ki az 1700-as években magyar helyesírással. Ők hozzánk tartoznak.

Fekete Ágnes: Hogyan lettek reformátusok?

Édes Árpád:A reformáció korától kezdve reformátusok voltak. Nem a lutheri tradícióhoz csatlakoztak, mint a szlovákság nagyobb része, hanem megmaradtak reformátusnak. Azon a vidéken a kálvini reformáció terjedt el, így beletartoznak a felvidéki egyháztestbe. Két önálló egyházmegyét alkotnak, és gyarapodnak. Hűségesek a maguk nyelvéhez és hitéhez.

Fekete Ágnes: Hogyan lehet ahhoz viszonyulni, ami most történik?

Édes Árpád:Mi, magyarok, nagyon régóta várjuk ezt, de ha ebből kimaradnak, az nagyon fáj. Mi is törekszünk a magunk egyházi, oktatási, kulturális önrendelkezésére, így megértjük, hogy nem tagadják meg ezt, hiszen ha mi megtagadnánk, nem járnánk elő jó példával. A nemzeti vonal a 18. század végében változott meg ennyire, korábban nem okozott problémát. Kár lenne emiatt elrontani azt, ami jól indult, és aminek gyümölcsöző jövője lehet. Nem azt akarom mondani, hogy feltétel nélkül alkalmazkodni kell, hanem a kölcsönös elfogadás fontosságát szeretném hangsúlyozni. Ami nekem fáj, hogy Szlovákiában magyarul beszélő szlováknak tekintenek, holott én minden zsigeremben magyar vagyok, és annak is érzem magam: nekik is fájna. Fájna nekik, ha őket hitükben, nyelvükben kétségbe vonnánk, vagy azok miatt kihagynánk. A mi egyházunkban körülbelül 10 %-ban vannak jelen, hasonlóan a magyarok arányához Szlovákiában. Ha évszázadokon keresztül ragaszkodtak hozzánk, nem rúghatjuk ki őket.

Fekete Ágnes: Mi a megoldás?

Gyurisek Ferenc: Prágában ezzel küszködnek, ezzel élünk. Járnak hozzánk szlovákok és magyarországi magyarok is, és nincs közös nyelv. Jelenleg egy házaspár jár hozzánk, akik szlovákok és nem tudnak magyarul, miattuk nem fordítjuk sem a liturgiát, sem a prédikációt. Minden magyarul megy, és egy-két dolgot megértenek. Aki akar, idővel meg tud tanulni magyarul.

Fekete Ágnes: Őket ez nem zavarja?

Gyurisek Ferenc: Nem.

Fekete Ágnes: Úgy járnak, hogy nem értenek semmit?

Gyurisek Ferenc: Igen. A gyülekezetünknek van sok programja, például szoktunk együtt szalonnát sütni. Oda sokféle nemzetiségű ember jár. Mindenki tud vagy angolul, vagy németül, és végső esetben tolmácsolni is lehet. De szerintem elvárható attól, aki huzamosabb ideig külföldön él, hogy megtanulja az ottani nemzet nyelvét. Szerintem, nem kell attól tartani, hogy ezzel elveszíti az ember a nemzeti öntudatát. Tisztelje meg azt az országot, ahol él, ismerje meg szokásait, nyelvét, de tartsa meg a sajátját!

Édes Árpád:Amikor istentiszteletről van szó, és Krisztus van a középpontban, mindig találtatik egy tolmács, és soha nem válik ez valódi problémává. Ha valaki vagy valami más kerül a középpontba, akkor ott mindig felüti a fejét a viszály. Ha valaki meg akarja verni a kutyáját, talál botot hozzá. Ha az egység Krisztusban gyökerezik, akkor tolmács is akad mindig.

Kató Béla: Régóta várunk erre a napra. Mindenki nagyon el van foglalva a saját maga dolgaival, ötleteivel, munkájával, és mindenki reméli, hogy az általa rendezett programok iránt sokan érdeklődnek majd. Jó lenne, ha nem csak várnánk egymást, hanem el is mennénk egymáshoz. Ez sok önfeláldozást, energiát jelent a jövőben, egymás iránti önzetlen szeretetre van szükség ahhoz, hogy ebből igazán megújító élmény legyen. Muszáj, hogy ezt a mai ünnepet komoly, tartalmi megújulás kövesse.

Fekete Ágnes: Ez egy picit a saját emberi gyarlóságunkat is mutatja: mindenki megalkotja a saját dombját, odaáll a tetejére, és szétkiabálja az igazságait. Az lenne a jó, ha nem ez történne.

Kató Béla: Pedig ez ránk, magyarokra jellemző. Persze a vészhelyzetekben összegyűlünk, de a hétköznapokban széthúzóak vagyunk, félünk a másik hatalmától. Aki egy kicsit előbb jár, azt visszahúzzuk. Kárpát-medence szerte sok jó gondolat van, de azt látom, hogy ezek egyre kisebb támogatottságot élveznek. A szervezők rengeteg energiát belefektetnek, de ez sokszor nem térül meg, vagy nem köszön vissza abban, hogy érdeklődést mutatnak a munkájuk iránt. Ha közösségként szeretnénk fellépni, arra van szükség, hogy valaki elől álljon, mondja meg, hogy mi legyen a program, szervezze meg. Szükséges, hogy ilyen esetben hallgassunk annak a szavára, aki ezt vállalja, mert ha nem tesszük, akkor szétesik minden. Vannak szabályok, törvények, van rend, van vezetés, amire figyelnünk kell. A református egyházak, azáltal, hogy megtartották a püspöki rendet, de nem engedik az életre szóló hivatalviselést, jelezték, hogy szükségük van bár vezető intézményre, de nem emberekhez kötötték ezt. Ha az a 3000 egyházközség, ami a Kárpát-medencében létezik, együtt kezd munkálkodni könyvnyomtatásban, sajtótermékek kibocsátásában, teológiai képzésben, közös nyugdíjintézetet hoz létre, akkor gazdasági szempontból is lehet hozadéka ennek az egységnek. De ahhoz, hogy a tömegekhez is eljusson ez a gondolat, szükség lenne egy hetente frissülő fórumra, amiben minden egyháztest képviseli magát. Tudomásom szerint Európában 10 millió református él, amelynek negyede magyar. Ezt kevesen tartják szem előtt, pedig ebben nagy erő van. Ha fogalmazhatok így: egységes külpolitikát kellene folytatnunk. A Magyar Református Egyházat már most azzal vádolják, hogy túl nemzeti, vagy zárkózott. Okosan és szelíden kell képviselni az általunk fontosnak talált értékeket, és türelmesnek kell lennünk a világgal szemben, amíg megszokják, hogy ez az egység a normális.

Fekete Ágnes: Én, mint református lelkész, elmehetnék Erdélybe lelkésznek?

Kató Béla: Ebben a pillanatban még nem, de hosszabb távon ez lehetséges lesz, már csak azért is, mert elég képtelen dolog lenne, ha bárki munkát vállalhatna bárhol, csak éppen az egyház akadályozná a lelkészek tekintetében a szabad mozgást. A határok politikailag is és valóságosan is leépülnek, de az emberekben sokkal tovább tart ez a folyamat. Azokhoz az állatokhoz vagyunk most hasonlóak, akiket sokáig fogva tartanak egy ketrecben, és miután elengedik, egy darabig nem tudnak mit kezdeni a szabadságukkal. Még hihetetlen a számára, hogy már szabadon elmehet. Ma már sokkal többet lehetne tenni annál, mint amennyit megteszünk.

Fekete Ágnes: Ezt akár helyettesítéssel is el lehetne kezdeni.

Kató Béla: Ez már valóban felvetődött, a lelkészek cserélhetnének helyet a szabadságuk ideje alatt. Ez a nyaralásra is alkalmas lehetne, és egyúttal meg is ismerhetik egymás gyülekezeti tagjait. Mindig a jogainkért kiabálunk, de azt sem töltjük meg tartalommal, amink van. Azt várnánk el, hogy valaki ránk kényszerítse azt, ami jó, pedig ez a világ nem így működik, soha nem is így működött. Nagyobb értéke lesz az eredményeknek, ha magunk küzdünk végig dolgokat. Én ezt a napot nagyon gazdagnak és reményt keltőnek látom. A magam részéről elkötelezettje vagyok annak, hogy konkrét tartalommal töltsem meg ezt a lehetőséget. Remélem, hogy ehhez még lesz erő és ötlet is! Az Úristen segítsége mindenképpen kell hozzá!

Kató Béla nagybátyja: Januárban töltöttem be a 86. évemet.

Fekete Ágnes: És mégis eljött ide?

Igen.

Fekete Ágnes: És mivel jöttek?

Kocsival. A fiataloknak már könnyen megy.

Fekete Ágnes: Még fiatalnak érzi magát?

Nekem sem okozott nehézséget.

Fekete Ágnes: Most végig fogja járni ezt a menetet?

Igen, igen. Azért jöttünk, hogy ezt lebonyolítsuk.

Fekete Ágnes: Hova valósi?

A mostani Kovászna megyébe, Barátosiba.

Fekete Ágnes: Sokat járt Magyarországon?

Éltem is Magyarországon, amíg Háromszék Magyarországhoz tartozott, négy éven át. Aztán visszarendeződött minden.

Fekete Ágnes: Akkor ez az esemény azt az érzést egy picit visszahozza, ugye?

Ez a dolog már más, annyi zavaros menet van, ami zavarja az embert.

Fekete Ágnes: Arra gondol, hogy ma sokkal kevésbé egyértelműek a dolgok? Minden össze-vissza egy kicsit.

Igen, erről van szó. Dolgozunk az egységen, de sokszor olyan, mintha nem bíznánk egymásban.

Fekete Ágnes: Azt, ami most itt van, egyértelműnek érzi?

Ezt igen, amit az előbb mondtam, a politikára értettem.

A menet útvonala Debrecen városára vetített szimbolikus körút, amely a Kárpát-medence mesterségesen leválasztott egyházrészeit járja körbe, és köti össze állomáshelyről állomáshelyre. Az egyes egyházrészeket haranglábak szimbolizálják, az egyesítő menet végén a Nagytemplomban ülőhelyek várják a megfáradt vándorokat.

Pap Géza: Drága Testvéreim, Véreim! Olyan régóta várunk már Benneteket! Isten hozott! Az Erdélyi Református Egyházkerület vezérigéjével csatlakozunk az egyesült Magyar Református Egyház közösségéhez, mely a Római levél alapján így szól: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János evangéliuma 19. fejezetéből!

Felele Jézus Pilátusnak: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked.

Az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonságunk, hogy küzdünk a hatalomért, ha bevalljuk, ha nem. Gyerekeink négyzetcentiméreres területekért képesek küzdeni az íróasztalon. Olyan is előfordult, hogy 3 egyforma sapkát kaptak, de kitalálták, mi mégis a különbség a címke legkisebb részletében, és onnantól kezdve megindult a harca az általuk legjobbnak gondolt sapkáért.

Sokszor azt gondoljuk, Jézus szeretne megszentelni bennünket, és ki akar emelni a hatalom birtoklásából. Trükkös női praktikák jutnak az eszembe, amikor a gyengébb nem előszeretettel kivonul a hatalom gyakorlásának színteréről, miközben hátulról mégiscsak irányítja a dolgokat. Nem létezik hatalom nélküli állapot. Ha más nem, a virágaink vagy a macskánk fölött mi gyakoroljuk a hatalmat, és ezt tehetjük jól is és rosszul is. Gondoljunk bele, ha ott van mellettünk bárki, legyen bár a férjem, vagy a szomszédom, akkor is befolyásolhatom őt. A jó szavammal erőt adok neki, vagy mondhatok neki olyasmit, ami elbizonytalanítja. Bizonyos értelemben hatalmam van a hangulata fölött. Ezzel a képességünkkel élünk vissza sokszor, és rontunk, és basáskodunk a világban, családunkban.

Ahogyan a gravitáció vonzza a követ a földhöz, úgy vonz minket is saját ötletünk nagyszerűen elképzelt volta. Az ember ilyenkor már látja szemei előtt, hogy az ő terve lesz a legjobb. Még bele is hergeljük magunkat abba, amit gondolunk.

Mi a megoldás? Csak a meghallgatásban van akaratunk, hatalmunk kiteljesedése utáni vágyunk kulcsa. Ha nem tudjuk meghallgatni egymást, biztosan harc lesz a környezetünkben. Ez az odafordulás persze nem könnyű. Pilátusnak nem azt mondja Jézus, hogy rossz a hatalmad, hanem egy tükröt állít elé: Istentől van a hatalmad. Ezzel mintha azt kérné Krisztus, használd jóra hatalmadat. Pilátus félt. Tele lehetett szorongással ebben a kelepcében a zsidók akarata és Jézus között. Ez az érzés nem engedte szabadon, és képtelen volt végiggondolni, milyen jót tehetne.

Krisztus megszabadíthat a szorongásainktól, földi kelepcéink fölé emelhet, és akkor hatalmunk lehet arra, hogy szabadon tegyük a jót.

Pünkösd ünnepe jön, amikor Isten Lelke, ez az érthetetlen és láthatatlan erő, a Teremtő ma működő hatalma, úrrá lehet a lelkünkön, hatalmat adhat arra, hogy szeressünk ott, ahol erre nem vagyunk képesek, békességben legyünk ott, ahol háborúskodás van, és reménykedjünk ott, ahol emberi esély már nincs. Adja Isten nekünk a Léleknek ezt a hatalmát!
Ámen