2010-01-13

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Mai műsorunkban két színházba látogatunk. Először az Evangélium Színházba, amely protestáns egyházak összefogásával született Udvaros Béla vezetésével. Nemrég bemutatták Madách Imre Ember tragédiáját. Váratlan nagy siker lett. Erről beszél Lénárd László színművész és Udvaros Béla rendező.

Lénárt László: 1998-ban elmentem az Evangélium Színház Galilei című előadására, hogy megnézzem az egyik kollégámat. Ahogy ott ültem, egyszer csak odajött hozzám egy kedves, udvarias ember, és megkérdezte, hogy színész vagyok-e, és ha igen, én jöttem-e megnézni a Bicskeit. Amikor mindkét kérdésére igennel válaszoltam, felszólított, hogy menjek be vele a színfalak mögé, mert a második felvonásba be kell ugranom az egyik színész helyett, aki megbetegedett. Először szabadkoztam, de ő kötötte az ebet a karóhoz, így hát bementünk. Udvaros Béla volt ez az ember, és rögtön be is mutatott Bánffy Györgynek, aki Galileit játszotta.

Kezembe adott egy példányt a szövegkönyvből, megkért, hogy nézzem át. A második felvonás elején kellett elmondanom pár mondatot, ennyi volt mindössze a szerep. Se köpni, se nyelni nem tudtam, Udvaros Béla segített ebből a meglepő helyzetből kicsit kibilleni: mondta, hogy menjek, nézzem meg az első felvonást, a végén jöjjek vissza, beszélgetünk egy kicsit, és közben nézzem át a szöveget. Aztán végül is nem így alakult, mert úgy döntött, hogy megoldja maga a problémát: a második felvonás elején ő jött be, és mondta el a szöveget. Így kimaradtam az első előadásból, de a belépő érdekesre sikeredett. Kapcsolatban maradtam a társulattal, mert megtetszett, hogy komoly, fajsúlyos darabokat játszottak, amellett hogy persze vannak gyerekeknek szóló előadások is, amelyekben szintén szereplek. A társulat összetétele is nagyon tetszett: komoly, nagy színészek játszottak együtt. Világlátásában érződik a történelmi egyházak hatása, de eléggé mai az a szellemiség, ami a társulatban jelen van. Valószínűleg a külsőségekben is megnyilvánul az, hogy törekednek az egyszerűségre: letisztulva játszanak. Ha egy adott korról szól a színdarab, akkor annak a kornak megfelelő jelmezekben és díszletek között játsszuk el a darabot. Én nem vagyok híve annak, hogy egy klasszikus művet áttegyünk a mába. Ha Rómeó és Júliát játszik valaki, azt Veronában tegye, ne másutt. Rómeó ne járkáljon mobiltelefonnal, és Csongor ne rugdosson sörösdobozokat a színpadon! Legyen minden a maga helyén! Ez hatja át az Evangéliumi Színházat. Általában nem teltház előtt játsszunk, de most ez is megtörtént. Főszereplőként utolsónak bejönni a premieren meghajolni, leírhatatlan érzés. Az, hogy sikerült ezt a szerepet, Ádám alakját a magamévá tenni, nagyon sokat adott nekem, magánemberként is. Meglehetősen mélyről indultam neki Ádámnak.

A prágai színben van egy jelenet, amikor Kepler azt mondja a feleségének, hogy mindent megtesz azért, hogy őt boldognak lássa, semmi másra nincs szüksége, csak harmóniára, pedig a felesége ezt semmibe veszi. Legszívesebben kitépné a szívét, és elválna a feleségétől, de nem lehet, mert az egyház parancsa összeköti őket. Az elmúlt év magánéleti tapasztalatai közel hozták hozzám ezt a jelenetet. A csendesség, a vívódás, a küzdelem nem csak Kepler, hanem Danton alakjában is kiábrázolódik. Mindig kétkedő, kérdező, önmagával és a világgal küzdő, a boldogságot kereső embernek látom Ádámot, ezt próbálom meg színre vinni. Természetesen mindenki megtalálja a saját sorsában azt, amit ott lát. Ha ez csak egy pillanatra is sikerül, akkor már elégedettek lehetünk magunkkal, jól végeztük a dolgunkat, ha sikerül egy-két nézőben felidézni, hogy ezt ő is így csinálta.

Vörös Virág: A hit, az Istennel való kapcsolat összefonódik-e valahogyan a színjátszással, megjelenik-e abban?

Lénárt László: Minden előadást úgy kell elképzelni, legalább is az én szemszögemből nézve, hogy rendkívüli fegyelemmel, elhivatottsággal játssza végig a színész az előadást. Én a Református Egyházhoz tartozom, hiszem az Istent, és fontos a Vele való napi kommunikáció. Biztosan ismeri a Hegedűs a háztetőn című színdarabot. A darab főszereplője napi kapcsolatban van Istennel. Én is hozzá hasonlóan élem ezt meg: a mindennapi történések közepette beszélgetek Vele. Minden előadás előtt elvonulok körülbelül háromnegyed órára, hogy felkészüljek a játékra. Közben Istennel beszélgetek. Akkor is, és előadás közben is érzem, mennyire fontos az a támogatás, amit Tőle kapok. Segít engem abban, hogy teljesíteni tudjam ezt a küldetést. Úgy érzem, hogy a hitem még hosszú ideig kitart, és segít abban, hogy még magasabb lépcsőket is be tudjak járni.

Udvaros Béla: 1990 tavaszán jött létre a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület, amelynek elnöke Szentágotai János professzor, alelnöke pedig ifjabb Bartók Béla volt. Az Antall-kormány megalakulásakor bejelentettem, hogy szívesen életre hívnék egy magyar, protestáns szellemiségű, keresztyén színházat, amely a 20. századi magyar drámairodalom gyöngyszemeit vinné színre. Így jött létre az Evangéliumi Színház. Sok ember nem tudja, hogy az evangélium azt jelenti: örömhír. Feltett szándékunk volt, hogy olyan nevet találjunk a színháznak, amely egyben programot is ad: a zaklatott, eldurvult, elvilágiasodott társadalomban, amelyben minden azt árasztja magából, hogy kemény, sikerre és pénzre éhes világ alakult ki, a színház mondja el, hogy az élet szép és értelme van. Ennek jegyében a nyitódarab Tamási Áron egyik műve lett, aki nekem atyai jó barátom volt. Ezt a darabot a ’60-as években írta, akkor Kecskeméten voltam rendező, elhozta megmutatni. Fel sem merült, hogy akkor azt eljátsszuk, előtte le kellett volna adni a minisztériumban, ahol biztosan megakadályozták volna a színpadra alkalmazását. Egy szerzetes és egy materialista orvos csatája, a székelyek egészséges életszemlélete, életvitele jelent meg a darabban, szóval szóba sem került, hogy eljátsszuk. A ’60-as évek végén Áron meghalt, előtte pedig mondtam neki, hogy egy másik világra van szükség ahhoz, hogy ezt a darabot bemutassuk. 1990-ben eszembe jutott ez a darab, és meg is tartottam az emlékezetemben. 1992-ben mutattuk be a Hegyi patakot a Duna Palotában, amelyik Budapest egyik legszebb színházterme.

20 éve vezetem a színházat. A mai társadalomból hiányoznak ezek a klasszikus magyar drámaírók, pedig ők a legjobbak, mégsem játsszák a műveiket. A húsz éve alatt három Tamási Áron darabot játszottunk, négy Németh László darabot mutattunk be, A két Bolyait, a Galileit és a Nagy családot, most tavasszal pedig a VII. Gergelyt. Ő a Canossát megjáró pápa. Most éppen Madách Az ember tragédiája sikerében fürdünk boldogsággal. Tíz előadás volt eddig, mindegyik pótszékes. A közönség kívánságára újabb előadásokat szerveztünk, de csak háromra kaptam engedélyt, azokra is rögtön elkelt minden jegy. Volt olyan, hogy valaki a felvonások közötti szünetben lement a pénztárhoz, és megvette a következő előadásra is a jegyet. A lelkiismeretem indított arra, hogy rehabilitáljam Madáchot. Öt évvel ezelőtt a Nemzeti Színház is ezzel a darabbal indított. Meztelenül szaladgáltak a színpadon, és Madách olyan durva meghamisítása történt, ami miatt hitelét vesztette. Azóta egyetlen színház sem játszotta, és a közönség nagy részének is elment a kedve tőle, annyira szörnyű volt a Nemzeti Színház bemutatásában, pedig ez a magyar társadalom egyik alapvető kulturális köve a Himnuszhoz és a Szózathoz hasonlóan. Jól sikerült ez a kaland, pedig voltak kétségeim. Isten megsegített. Az államtól egy fillért sem kaptunk, és előre figyelmeztettek is, hogy ne pályázzak, mert nem fognak támogatni. Az utóbbi fél évben közel három milliárd Forinttal csökkentette a Kormány a történelmi egyházak támogatását. Bölcskeiék meg is mondták, hogy nincs pénz. Erre én elkezdtem szervezkedni, baráti és egyéb körökben mindenhol elmondtam, hogy nincs állami támogatásunk, és jelen helyzetben a történelmi egyházak sem tudnak segíteni, pedig az a tervünk, hogy Az ember tragédiáját színre vigyük. Támogatást kértem mindenkitől, és kaptam is: maga a püspök úr is támogatott bennünket, mint magánszemély. A pasaréti gyülekezet is adakozott erre a célra, a pesterzsébeti lelkészről nem is beszélve. Mádl Ferenc és felesége, Dalma, Erdő Péter bíboros és az összes barátunk mind hozzájárult ahhoz, hogy be tudjuk mutatni ezt a darabot. Összesen kétmillió Forint gyűlt össze.

Úgy néz ki, hogy az idén már nem tudunk színházat csinálni, pedig Az ember tragédiáját egész évben szeretnénk játszani, ahol csak lehet. A maradék kis pénzünkből megtartunk annyi előadást, amennyit tudunk, és abban bízunk, hogy hamarosan rendeződni fognak a viszonyok. 65 éve csinálok színházat. Az Evangéliumi Színház nyitóbemutatóján, a Hegyi patak egyik jelenetében az egyik erdélyi kópé átöleli a másikat, miután elcsendesítették a darabbeli ellentéteket, a fiatalok egymáséi lesznek, minden rendbe jön, és megkérdezik egymástól, hogy milyen feladatuk van még. A felelet: betölteni reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég. Ez az én ars poeticam.

Fekete Ágnes: Az Evangéliumi Színház és Udvaros Béla hitvallása után egy másik hitvallást hallgassunk meg. A Budahegyvidéki Egyházközségben ezen a Karácsonyon egy különösen szép betlehemest mutattak be, amit az egyik presbiter rendezett. Ő nem más, mint Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatóhelyettese, református presbiter. Vele is Vörös Virág beszélgetett.

Ertl Péter: A Nemzeti Táncszínház 2001-ben alakult, amiben magyar profi táncművészek kapnak fellépési lehetőséget a klasszikus balettól a modern táncig, a néptánctól a breakig. A megnyitás óta komoly hangsúlyt fektettünk a gyerekelőadásokra. Rengeteg olyan előadásunk van, amelyet egy nap kétszer is megtartunk, mert annyi iskolai csoport jelentkezik be hozzánk. Színre vittük a Csipkerózsikát, a János vitézt, a Tündérmesét.

Az épület, amelyben helyet kaptunk egy 13. századi karmelita kolostor és templom, egy szakrális hely. II. József uralkodása alatt szüntették meg a rendet, és alakították át a kolostort az akkori kor kiemelkedően modern színházává. Hangulata a mai napig is meghatározó. Amikor belépünk ebbe a csodálatos várszínház épületbe, egy templomba lépünk be. Az előadás ott zajlik, ahol annak idején a misék. Nehéz pontosan megmondani, de számunkra az a miliő, amit ez a volt templom épület hozzá tud adni a produkciókhoz, az csodálatos. Ezt a nézők és az alkotók is megélik. Ma Magyarországon kultúrával foglalkozni: misszió. A táncművészettel foglalkozni talán még nehezebb. Igazán azok értik ezt, akik valaha a színpadon dolgoztak. Én a Honvéd Művészegyüttesnek voltam táncművésze. A Balettintézet elvégzése után húsz évig táncoltam Novák Ferenc vezetése alatt. Nincs olyan, hogy az ember reggel elkezdi a munkát, este pedig befejezi: ez egy 24 órás munka, és hétvégén sincs megállás. Azt az erőt, amit Istentől kapok, nem tudom felosztani a munka, a család és a gyülekezet között. Egységesen áthatja az egész életemet. Ebből az erőből vagyok képes élni a mindennapokban. Ebből jut a munkámra, a családomra, a gyerekeimre és a gyülekezeti életre. Kedvenc idézetem a következő: "Uram, hadd dicsőítselek téged azzal, hogy teremtményednek rám bízott parányi pontját szebbé teszem. Ez egy ars poetica. Amikor a függöny felmegy, és a nézők egy-két órára kikerülnek a hétköznapokból, csodálatos élményt kapnak. Az embereknek szükségük van arra, hogy néha kiemelkedjenek a hétköznapokból, és egy felsőbb élményt éljenek át. Ezért is jönnek hozzánk olyan sokan. Az elmúlt évben közel százezer ember fordult meg ezen a kis nézőtéren.

Vörös Virág: Ha jól tudom presbiter is vagy. Melyik gyülekezetben?

Ertl Péter: A budahegyvidéki gyülekezetben. Mindamellett, hogy az ember háromgyermekes családapa, a színházban igazgatóhelyettesként sok komoly és nehéz feladattal küszködik, az egyházi élet is nagyon fontos tud lenni. Adventben a betlehemest mi szerveztük. Nagyon fontos volt számomra, hogy november és december folyamán együtt készültünk erre a darabra, megtanultuk az énekeket, a szövegeket, és közben összekovácsolódott a csapat. Erő keletkezik belőle a gyülekezetben.

Vörös Virág: Hogyan tudja az ember a művészlétét összeegyeztetni a hitéletével. Egy művész eléggé más dimenziókban mozog.

Ertl Péter: Az erkölcs és a szépség nyitott kategóriák. Ha az ember megtalálja a saját életén belül azt a szabályrendszert, amihez tartja magát, már nincs meg benne a szorongás attól, amit esetlegesen láthat. A művészet mindig is a határokat kereste és tolta. Az az ember, aki képes kilépni a zártságból, megélheti ezekben a szépséget. Az Istennel, a művészettel, a családdal való kapcsolat mind a harmónia felé törekszik. A színház, a művészet és a szépség képes harmóniát teremteni az életünkben.

Fekete Ágnes: A következő hét református eseményeit, híreinket hallgassák meg!

"…legyenek eggyé kezedben" – ez a vezérigéje az idén január 17-től 24-ig tartandó Ökumenikus Imahétnek. Az alkalmak most is egy célt szolgálnak: építsék a Krisztusban hívők egységét közösségeinkben. Január 17-én, 18 órakor a budapesti Deák téri evangélikus templomban nyitják meg az egyetemes imahetet. Többek között részt vesz Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter püspök. Szabó István püspök hirdeti Isten Igéjét.

Az imahét keretében Fabiny Tamás evangélikus, Bölcskei Gusztáv református, Kocsis Fülöp görög katolikus és Bosák Nándor római katolikus püspökök szolgálnak Nyíregyházán, az evangélikus templomban január 18-án, 18 órakor.

Magyar identitás a XXI. Században címmel rendez konferenciát a XXI. Század Intézet Budapesten, a Terror Háza Múzeumban, az Andrássy út 60. szám alatt január 14-én, 10 órától. A részletes program az intézet honlapján olvasható.

Nyílt napot tart a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene
Tanszéke január 15-én, 15 órától. Az érdeklődők megtekinthetnek négy, egyenként 15 perces bemutató órát, a könyvtárat és más tantermeket. Cím: Budapest, VI. kerület, Vörösmarty u. 35.

Kálvin egy napja címmel szervez regionális ifjúsági találkozót a Dunamelléki Református Egyházkerület február 13-ára. A szervezők célja,
hogy az öt helyszínen párhuzamosan futó programokon 50 ifjúsági közösség legalább 500 fiatalja Kálvin életének tükrében ráérezzen az ízére annak, mit jelentett és mit jelenthet egyházreformernek lenni. Várják ifjúsági közösségek jelentkezését, illetve azokat, akik a program lebonyolításában vállalnának szerepet. Jelentkezni az [email protected] e-mailcímen lehet.

Még lehet jelentkezni az idei KözösPont Misszió csapatába, amely immár tizedik alkalommal vesz részt a nyári fesztiválokon, hogy találkozás, párbeszéd, befogadás lehetőségét nyújtsa a résztvevőknek. A jelentkezési határidő január 17. A részletekről a KözösPont honlapján olvashatnak.

Ismét megrendezi a Szilágyi Dezső téri gyülekezet a Budabált február 13-án, melyre a jegyek már kaphatóak a lelkészi hivatalban. A bál bevételéből a felvidéki szórványgyülekezeteket támogatják majd.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol Zsidókhoz írt leveléből!

És mit mondjak még, hiszen kifogynék a szóból? Gedeonról, Bárákról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről. Akik hit által országokat győztek le,
igazságok cselekedtek, ígéreteket elnyertek, oroszlánok száját betömték, megoltották a tűznek erejét, …
Mások kínpadra mentek, visszautasították a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek, …kínpróbát szenvedtek, szétfűrészelték őket, kardra hányták, juhoknak és kecskéknek a bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgatva és gyötrődve.
Akikre nem volt méltó e világ… (Zsid 11:32-33,36-38)

Valaki azt mondta nekem a minap, de jó volna 18 évesnek lenni. Azóta ezen
gondolkodom, vajon jó volna-e újra kezdeni? Sokszor beütöttem a fejem, talán nem ütném be? Vajon nem ugyanazokkal a nehézségekkel kezdeném, és élném végig még egyszer ugyanazt az életet, legfeljebb más szereplőkkel? Mostanában van egy óriásplakát, amit nem lehet nem észrevenni, amikor hazakanyarodom, két női fej van rajta, az egyik úgymond öreg, a másik fiatal, és persze a fiatalt illik választani. Én pedig akárhányszor rápillantok, az idősebbnek ábrázoltat sokkal emberibbnek, melegebbnek találom, ha lehetne, inkább vele beszélgetnék.

Miért is szeretnénk örök fiatalok lenni? Mert Isten áldásának az egyik oldalát ismerjük, de a másikat nem. A Zsidókhoz írt levélben olvashatunk a hit hőseiről. Arról, hogy a hit micsoda erőt adott embereknek, hatalmas csodák történtek, hit által gyermek született, egészségessé lett a beteg, feltámadt a halott, erő lett a gyengeségből. De azonnal folytatja a sort a másik fajta áldással. Hit által voltak, akik sínylődtek, akik bolyongtak úttalan utakon, akik meghaltak, akik szenvedtek.
Különös, hogy ugyanaz a hit az egyik életben csodát eredményez, a másikban
szenvedést.

Biblia tele van olyan történetekkel, amikor a hűségeseknek el kellett bujdosniuk. Azután csodák is történnek a pusztában… a szegény asszony kenyeret kap. Az élet itt, a bűneset földjén nehéz. Isten itt elrejti önmagát, egy-egy csodát el-elültet életutunk mentén, de mintha az egyensúlyra jól vigyázna. Az Ő nagy keze ad is, meg vesz is el tőlünk. Ezen lehet keseregni, sokszor összeroskadunk lelkünkben, amikor a hűtlenség és az erkölcsi fertő mélységeivel szembesülünk. Inkább morzsolgassuk magunkban ezt a mondatot: akikre nem volt méltó ez a világ…

Sokan nem méltók az embernévre. Ritkán fordítjuk visszájára ezt a mondatot – akire nem méltó az emberiség… Azt mondjuk talán mérgünkben, hogy az élet nem méltó arra, hogy végigéljük, de azt ritkán – hogy az emberiség nem méltó erre a Földre.

Végül is két útra egyszerűsödik le az egész labirintus. Így áll az ember előtt: vagy az ember nem méltó erre a világra, vagy a világ nem méltó miránk. Ha nehézségekkel, szenvedéssel szembesülünk, amikor valakit kitép Isten a kezünkből, így is fel lehet fogni: nem volt méltó a világ… És ha egy méltatlan ember szerencséjét látjuk, gondolhatunk arra, Isten forgatja a történelem kerekét, és lehet, hogy akit most sokra tartanak, Ő fogja semmibe nézni. Isten nem tunyaságra hív ezzel, hogy tegyük ölbe a kezünket, majd Ő forgatja a világ dolgait, inkább arra, hogy hittel és bátran merjünk szólni. De úgy, hogy a szenvedésben is látjuk az áldást. Úgy, hogy nem csak a tizenéves, vagy tizenévesre kimaszkolt ember mosolyában látjuk az áldást, hanem abban a hosszú életútban, amelyre talán nem volt méltó ez a világ.

Isten adja, hogy meglássuk azt a nagy mennyei kezet, amelyik befogad, arcunkat megsimítja, és titkos méltóságot ad e méltatlan világban is. Ámen