2010-05-05

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Sokszor árad belőlünk a panasz sorsunk miatt. Leginkább akkor szabunk csak határt ennek, amikor találkozunk az igazi nyomorral. Ma Magyarországon is számos mód van erre sajnos. A Budapesti Missziói Központ arra vállalkozott, hogy meghívjon egy indiai előadót. Az előadás után arról is beszéltek az indiai misszión túl, hogyan vehetünk itthon ebből példát. Arthur Thangiah arról beszél, hogyan valósul meg jelmondatuk: "Ha túl nagy a sötétség, panaszkodás helyett gyújts meg egy kis gyertyát!"

Arthur Thangia: A mi egyházunknak Indiában van egy Sahaara nevű szervezete. Ez lefordítva azt jelenti: segítsd a reménységünket! A legszegényebbekhez megyünk el, abba a közegbe, ahol nincsenek keresztyének. Így jutunk el a börtönökbe, a prostituált nők közé, a koldusok világába. De mielőtt ez a misszió elkezdődött csak imádkoztunk 7 éven keresztül Mumbay-ért. Most is minden héten imádkozunk ezért az óriási városért mindenféle keresztyénekkel együtt.

Fekete Ágnes: Hány egyház vesz részt ebben az imában? A katolikusok is benne vannak?

Arthur Thangia: Igen, a katolikusok is benne vannak. Néhány képviselőjük ott van. Körülbelül 150 ember jön össze imádkozni. Ők körülbelül 20-25 egyházhoz tartoznak. Például a börtönben úgy kezdtük el a munkát, hogy egy évig csak imádkoztunk. Nem engedtek be minket a börtönbe, de mi egy éven át kértük ezt Istentől. 2003-ban beengedtek minket, azóta van börtönmisszió. Nagyon sokan jönnek oda hozzánk a börtönben, akik India mindenféle területeiről vannak a Mumbay-i börtönben. Sőt volt, hogy 12 országból jöttek össze a rabok, és így imádkozunk együtt.

Fekete Ágnes: Nagy kérdés, hogyan segítsünk az embereknek? Vajon nem esik ma abba a végletbe a keresztyénség, hogy a szociális segítséget azonosítják az evangéliummal? Mi az evangélizáció és a szociális jelenlét közötti helyes kapcsolat?

Arthur Thangia: 1975-ben fejeztem be az egyetemet, akkor kezdtem ebben a protestáns egyházban dolgozni. Abban az időben pontosan az volt a helyzet, amit mond: vagy evangélizációról vagy szociális munkáról beszéltek. Volt, aki azt mondta, el kell menni prédikálni az embereknek, és volt aki azt mondta, hogy segíteni kell a szegényeknek. De nézzük, mit tett Jézus: Ő hirdette az evangéliumot és gyógyított, segítette a szegényeket – együtt! Ezt mi ma úgy nevezzük: integrált misszió. Például a börtönben minden egyes cellában beszélgetünk, elmondjuk Jézus evangéliumát. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ha elhagyják a börtönt, munkára lesz szükségük. Ehhez tanulni kell. Ezért vettünk számítógépeket, és számítógép-tanfolyamot, illetve angoloktatást szervezünk a börtönben. Vannak gyerekek, akik együtt vannak bent az édesanyjukkal Nekik foglalkozásokat szervezünk.

A másik nagy terület a prostituáltak között végzett missziónk. Mumbayban a prostituáltak többsége emberkereskedelem által került ebbe a helyzetbe. Vannak emberek, akik elmennek falvakba, és elcsalnak lányokat, munkát ígérnek nekik, majd eladják őket a városban örömlánynak. Körülbelül 5000 indiai pénzért megveszik őket, és ötvenezerért eladják. Bombayben több mint 200 ezer lány él így. Van egy menekülő házunk, ahova eljöhetnek ezek a lányok. Van otthonunk a gyerekeik számára is. Megfigyeltük, hogy ezek a gyerekek az egész nap folyamán, amikor az anyuka alszik, egyedül vannak, és nem kapnak semmit enni. Akkor enni adunk nekik. Ugyanakkor mindennap imádkozunk értük, mindig megkérdezzük, kérik-e ezt? Tehát mindig elmondjuk az evangéliumot, Jézus szeretetét, de igyekszünk észrevenni a testi szükségleteket is.

Fekete Ágnes: Hogyan kezdődött el az a prostituáltak közötti munka? Emlékszik erre?

Arthur Thangia: Igen, igen, persze, hogy emlékszem! Én személyesen korábban számítógépes mérnök voltam. 1995-ben úgy láttam, Isten arra hív, hogy hagyjam abba eddigi polgári hivatásomat, és akkor kezdtem el dolgozni a Sahaarában, ebben a segítő szervezetben. Szerettem volna, ha elérjük a prostituált nők világát, de ehhez női munkásokra volt szükség. Imádkoztam ezért. Volt két nő, akik jelentkeztek a bibliaiskolából, de aztán elmentek. Aztán megint imádkoztunk és imádkoztunk. Ez 5 évig volt így. Volt ugyan két nő, orvosok, akik egy héten egyszer elmentek közéjük, próbáltak barátkozni, megkérdezték, mire van szükségük.

Fekete Ágnes:Két nő? Fontos, hogy ezek nők legyenek?

Arthur Thangia: Igen-igen, a közösségünkben 25 ember szolgál, ebből csak egy férfi, mindenki más nő: az orvosok, az ápolók, minden segítő nő. A nők könnyebben alakítanak ki velük kapcsolatot. Hogy mit teszünk? Itt van például ez az üveg víz. A hideg víz nagy kincs ott. Akik igyekeznek kapcsolatba lépni a prostituáltakkal, rögtön megkérdezik: van-e hideg vized? Micsoda? Hideg víz, az nagyon jó lenne… és így kialakulhat a beszélgetés. Ha azzal kezdjük, hogy megkérdezzük, nem akarsz-e változtatni az életeden, biztosan nemleges lesz a válasz. De így, hogy fokozatosan beszélgetünk velük, imádkozunk velük, ha kérik, egy idő után megcsillan a reménysége annak, hogy kiléphetnek ebből a világból. Akkor eljöhetnek egy biztonságos házba, amely messze van Mumbay-től, és együtt segítünk felépíteni egy új életet. Azért is imádkozunk, hogy a magas rangú politikusok között legyen olyan, ki észreveszi ezt a helyzetet, és tesz valamit ellene, és lassan-lassan mintha ezt az imádságunkat is meghallgatná Isten.

Fekete Ágnes. Olyan emberek, akik Indiában jártak, mesélték, milyen nehéz az, hogy nem mehet el az ember egy étterembe, mert azonnal száz gyerek nézi, és nem nyelhet le egy falatot sem jó lelkiismerettel.

Arthur Thangia: Azt mondom inkább, ezt a dolgot a másik oldaláról kell nézni. Ez nem nehéz élet, hanem lehetőség arra, hogy az ember jót tegyen. Megtesszük, amit megtehetünk. Például, ha az utcán veszek valamit egy gyorsétteremben, akkor mindig kettőt veszek. Egyet odaadok valakinek. Egy ember biztosan boldog lesz. Ha minél többen megosztják azt, amijük van, akkor valami elindul lassan. Aztán talán ez intézményesülhet is.

Fekete Ágnes: Ha eszik valamit, mindig kettőt vesz?

Arthur Thangia: Nagyon sokszor. Ilyen kis dolgokat tehetünk.

Fekete Ágnes: Olyan világban él Indiában, ahol sok vallás, sok felekezet él egymás mellett. A keresztyénység kisebbségben van. Nem adódik ebből feszültség?

Arthur Thangia: Vannak más hindu missziók is. Az én álláspontom az, hogy mivel Jézus szeretete semmivel nem hasonlítható, ezért sok-sok mérfölddel messzebb tudunk ezzel az erővel elmenni, mint mások. Persze lehetnének feszültségek a vallások között, de igyekszünk ezeket bölcsen megelőzni. Megkeressük a közös szálakat. Például, ha a hinduk elkezdenek valamilyen munkát vagy foglalkozást, akkor hagyjuk őket, hogy csinálják, mi pedig mást teszünk. Bölcsnek kell lennünk!

Fekete Ágnes: A családja keresztyén volt?

Arthur Thangia: Igen.

Fekete Ágnes: Általában keresztyén családok a mai keresztyén egyházak tagjai? Hinduk is keresztyénné lesznek?

Arthur Thangia: Ó igen, nagyon-nagyon sok. Az utóbbi 20 évben minden indiai államban nő a keresztyének száma.

Fekete Ágnes: Különleges egybeesés, hogy egy másik indiai meghívottja is volt ugyanakkor a Károli Gáspár Egyetem egy másik intézményének. A budapesi teológián órát tartott Rekha Chennattuu.

Rekha Chennattuu: Maharassában, Közép-Indiában dolgozom, közel Bombay-hez. Ott tanítok egy katolikus egyetemen teológiát. Én a Szentírás-kutatásban dolgozom, az Újszövetséget tanítom.

Fekete Ágnes: Mennyi katolikus él Indiában?

Rekha Chennattuu: A lakosság 2,3 százaléka keresztény. Ebből kevesebb, mint 2 százalék katolikus, a többi protestáns. Nagyon sok kicsi felekezet van. Több teológia is működik úgy a katolikusok, mint a protestánsok részére. Sajnos teljesen külön dolgozunk, talán több összefogásra volna szükség.
De oda, ahol én tanítok, egész Indiából, a legtávolabbról is érkeznek diákok. Háromféle katolikus felekezetből is vannak: szír-, szír-malabár és a szír-malankár katolikusok. Ők például soha nem a latin Bibliát használták, hanem a szír fordítást, ezek az úgynevezett Tamás keresztyének. A szír-malabár egyház a keleti rítusú, de Rómához tartozó egyház.
Körülbelül 300 teológus hallgató van nálunk, a többi filozófiát tanul. Én magam vagyok az első nő, aki ezen a teológián tanítok, és úgy általában Indiában is én vagyok az első teológus-professzor nő.

Fekete Ágnes: Hogyan lett szerzetesnő?

Rekha Chennattuu: A szír-malabár egyházból jöttem dél Indiából. Mi kétezer éves hagyományt hordozunk. Például minden este van egy régi családi imádság, amit elmondunk együtt. A nagyapám felolvasott minden nap a Bibliából, és magyarázta.
Ugyanakkor abban nőttem föl, hogy láttam, micsoda különbség van a szegények és a gazdagok között. Láttam, hogy néhány társunk továbbtanulhatott, mások nem tehették ezt meg. Mindig megkérdeztem: Miért van ez így? Nem értettem. Ezzel együtt megerősödött bennem a vágy, hogy teljesen odaadjam Istennek az életemet, nagyon szerettem volna neki szolgálni. Az egyik lánytestvérem akkor már belépett egy szerzetesrendbe, úgyhogy a szüleim le akartak beszélni arról, hogy én is szerzetes legyek, és elküldtek egyetemi kollégiumba. De ott, az egyetemen találkoztam szerzetes nővérekkel, akik halászemberekkel foglalkoztak. Eddig mindig azt láttam, hogy a nővérek kórházakban dolgoznak, vagy gyerekotthonokban, de én nem láttam még közelről azt, hogy egy szerzetesrend a szegény emberekkel, asszonyokkal foglalkozzon, és értük küzdjön. Rögtön úgy éreztem, itt a helyem. Amint befejeztem a tanulmányaimat, csatlakoztam a nővérekhez. Most már volt elég erőm ahhoz, hogy nemet mondjak a szüleimnek, és ők is elfogadták döntésemet. A nővérek szerették volna, ha tanítok, de én nagyon szerettem volna a szegény emberek között dolgozni. Elkerültem egy halászfaluba, részt vettem például egy ivóvíz-gyüjtő programban. Egyszerre azonban lebetegedtem. Komoly szívproblémát állapítottak meg. Kardiológiára kellett járnom egy városba, ami nyolc óra buszozásra volt tőlünk. Egy nagyon-nagyon szegény faluban voltam, ahol semmiféle kommunikáció, közlekedés nem volt. Úgyhogy a nővérek elküldtek ebből a faluból, és kérték, hogy menjek kezeltetni magam a városba. Mivel huzamosabban a városban kellett tartózkodnom, teológiai tanulmányokba kezdtem. Aztán a teológia kért ki a nővérektől, hogy taníthassak ott Újszövetséget. Úgy láttam, talán Isten üzeni nekem: Neki más terve van velem, mint amit én kigondoltam magamnak. Hiszen én boldog voltam abban a faluban, jó munkát végeztem, de megbetegedtem. De a teológián is éppen elég kihívás várt, hiszen én voltam az egyetlen nő. Talán ezt a másik kihívást tervezte Isten számomra. A nagyapám mondta nekem egyszer, ne felejtsd el, hogy soha ne te gondoskodj az Isten munkájáról, hanem engedd, hogy Isten gondoskodjon a te életedről! Ez a mondat nagyon meghatározta a későbbi életszemléletemet.
Amerikában doktoráltam, a dolgozatom témája a tanítványság volt János evangéliuma szerint.
Most egy olyan korban élünk, amelyikre jellemző a tudományos forradalom, a tömegkommunikációs robbanás. De ott a másik oldal: egy széttöredezett világban élünk, minden bizonytalanná lett, amit korábban biztosnak hittünk. Vajon mit jelenthet ma, ebben a korban az, ha Jézus tanítványai vagyunk. János evangéliumából három dolgot biztosan megérthetünk. Az első az a szó, hogy megmaradni. Sokszor olvassuk ezt Jánosnál: ha megmaradtok Igémben, akkor lesztek tanítványaim. Ez a megmaradás azt jelenti, hogy állandóan, akár a tömegben vagyunk, akár egy imacsoportban, megmaradhatunk Isten jelenlétében. Ez olyan, mint amikor nagyon szeretek valakit. Akkor szinte mindig érzem a jelenlétét, akárhol legyek is, mert kitölti minden gondolatomat. A másik szó a szeretet. János azt írja, hogy a szeretet a tanítványság legbiztosabb jele. Ennek pedig az önfeláldozás a középpontja. Senkiben sincs nagyobb szeretet, mint aki életét adja barátaiért. Ma egy olyan korban élünk, amelyik nem akarja tudomásul venni az áldozatot. Ma mindenki a kényelmet keresi. A harmadik szó pedig a közösség. A boldogság alapja az, ha oda tudom magam adni a másik számára. Azt mondja János, hogy aki elveszti önmagát, az találja meg az életét, önmagát. Ezekről a gondolatokról tartok előadást.

Fekete Ágnes: Hallottunk börtönről, tanítványságról, most egy magyar példát is hadd említsünk. A váci börtönben szolgál Csuka Tamásné most már több, mint 10 éve. Ha valaki veszi a fáradtságot, és megnézi az ott folyó munkát, tapasztalni fogja, hogy Isten valóban él és hat a börtönben. Éppen ma Sólyom László köztársasági elnök is ellátogat közéjük a 10 éves börtönmissziós munka megünneplésére.

Csuka Tamásné: Azokat, akik már szabadultak és megállják a helyüket az új életükben, úgy hívom, a régi csibészek. Velük is találkozom még rendszeresen, és szívesen viszem vissza őket a börtönbe egy istentiszteletre vagy egy bibliakörbe, hogy bizonyságot tegyenek arról, ami velük történt. Szoktam mondani, hogy azokat, akiket nem én viszek vissza, a rendőrök viszik, mert ők nem állják meg a helyüket. Roma testvérek is vannak a megtértek között. Amikor egyszer éppen ők jöttek vissza énekelni, bizonyságot tenni, és elmondták, hogy éppen nem megy olyan jól a sorsuk, mert már benzinre is alig volt pénzük, hazafelé menet találtak egy pénztárcát négymillió Forinttal. Az első pillanatban nagyon megörültek a pénznek, és már tervezgették, mihez kezdenek vele, de aztán arra gondoltak, hogy ez nem az ő pénzük. Megkeresték a tulajdonost, egy vállalkozót, aki megrendült azon, hogy visszavitték az elveszett összeget. Készpénzzel hálálta meg nekik, és így a benzinpénz is megtérült. Vannak ilyen hihetetlen történetek néha. A vállalkozó beismerte, hogy nem tudja, hogy ő visszaadta volna-e a pénzt. Ők visszaadták. Ezt már Isten irányítja.

A Váci Fegyház és Börtönnek vagyok immár tíz éve lelkésze. Minden börtönnek van fő- vagy félállású börtönlelkésze. Hétfőtől vasárnapig hét alkalmat tartok, egy-egy nap néha nyolc-tíz órát is bent töltök. Szerdán Sólyom László köztársasági elnök látogat el intézményünkbe, hogy megtekintse az APAC-körleteket. Ez egy angol rövidítés. A szervezet a foglyok védelmére alakult ki: három zárkában tizenhat olyan fogvatartott él együtt, akik felvállalják a keresztyén értékrendet, megváltozott életet szeretnének élni. Esténként sokszor inkább kikapcsolják a tévét, énekelnek, imádkoznak, és készülnek arra, hogy legyen erejük megállni ebben az életben a szabadulás után. Ezekben a zárkákban nincs káromkodás, pornó-újság, üzletelés, testvéri szeretetben élnek. Megalkottak egy rendszabályt, egy regulát maguknak, amely szerint élni szeretnének. Nagy a vágy bennük egy tiszta, megváltozott életre.

Vörös Virág: A többiek hogyan viszonyulnak az ebben a körzetben lakó társaikhoz?

Csuka Tamásné: Először cukkolják őket minden lehetséges módon. Beleköptek a teájukba, elvették a Bibliájukat, felhangosították a rádiót, amikor imádkozni akartak. Ebből a szempontból a körlet védelmet is nyújt a számukra. Aztán előfordult, hogy a megváltozott élet elkezdte vonzani a többieket. Észrevették, hogy a keresztyén társaiknak mindig békességük van, mindig mosolyognak, megváltozott az életük. Szépen lassan elkezdtek istentiszteletre járni, és manapság néha már százan, százhúszan is vagyunk, és a bibliakörbe is jár hatvan-nyolcvan ember.

Vörös Virág: Van-e egy olyan történet ebből a tíz évből, ami kiemelkedik az emlékek sorából.

Csuka Tamásné: Volt itt egy kínai származású elítélt, aki Magyarországra került kereskedőként. Jól ment az üzlet, de egy megbeszélést során két társát lelőtte. Tizennégy év szabadságvesztés büntetésre ítélték. Azt mondta magáról és a családjáról: nagymamám buddhista volt, szüleim kommunisták, én ateista, és a váci börtönben tudtam meg, hogy szeret az Úr, és van vissszaút. Komoly krisztuskövető lett belőle, és egy idő után kiszabadult. Persze vissza kellett térnie Kínába, kitoloncolták Magyarországról. Amikor elbúcsúzott, már a civil ruhájában volt, amin megmaradt az áldozatai vére. Sírva mondta a többieknek: "Látjátok, a nadrágomon még a áldozataim vére van, de rajtam már Krisztus vére, aki megbocsátott és szeret engem. Kínában keresztyén misszionárius lett.
Szokták kérdezni, hogy mi motivál, mi ad erőt ahhoz, hogy naponta bejárjak a börtönbe, hiszen sokak számára ez egy szörnyű hely. De látom az Isten csodáit.
Az elítéltek gyakran mondogatják, hogy miért nem tesz Isten valami olyat, aminek az egész emberiség a csodájára járhat, hiszen akkor mindenki elkezdene hinni. Én látom a csodákat, ahogyan beleavatkozik egy-egy életbe, emberi szívek mélyére nyúl, kihozza az embereket a sötétségből a világosságba, a nyomorúságból a békességre, az örömre. Megváltott életet nézni, maga az öröm. Az Isten nagyon szép szolgálatra hívott el, hogyan hagyhatnám még abba?

Fekete Ágnes: Híreink élén egy hétvégi Reformédia 2010 nevű konferenciáról számol be Bolyáki Attila.

Bolyáki Attila: Az egyházat jellemzi a barátságos, nyílt, őszinte, emberek alkotta gyülekezet. Ez nem hír-téma. Nem veszik meg. Ma a hír erőszakról, lopásról, csalásról, gengszterekről, magyarverésről szól. Hála Istennek, a Zsinat elővett egy korábbi javaslatot egy református médiacsalád kialakításáról. Május 7-én és 8-án Balatonszárszón egy konferencia keretén belül fogunk foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehet a 21. században azokat az értékeket megmenteni, amelyek a Református Egyház évszázados gyökereit alkotják. Elődeink múltját, energiáit, üzeneteit hordozzák. Tudomásul kell vennünk, hogy ma már kevés a szószékről hirdetni ezeket az értékeket. Meg kell jelenítenünk őket a digitális gyorsvonaton. Ha ezt nem tesszük meg, akkor csak a szennyel és mocsokkal találkozunk az autósztrádán. Nekünk, műsortartalmat előállítóknak elsődleges kötelességünk, hogy keressük azokat az utakat, amelyeken a református médiacsalád megtalálhatja az értékeit ezen a sztrádán.

Fekete Ágnes: Az ember azt érzi, hogy már az is enyhe kifejezés, hogy szemben az árral. Nekem is az a félelmem, hogy van egy iszonyatos tempóban haladó gyorsvonat, amivel szemben menni biztos halál.

Bolyáki Attila: Igen, szinte lehetetlen szembemenni, inkább fel kellene ülni rá. Olyan ez, mint az árvíz, lehetetlen megállítani.

Fekete Ágnes: Minden érték felrakható erre a gyorsvonatra?

Bolyáki Attila: Szerintem, igen. Rajtunk van a felelősség. Az értékeinket fel kell tudnunk rakni a vonatra, és most nem csak a reformátusságunkról beszélek, hanem a nemzetünkről, a kultúránkról, az identitásunkat alkotó összes tényezőről.

Fekete Ágnes: Vannak olyan szent titkok, hogy így fogalmazzak, amelyek nem adhatóak ilyen módon közre.

Bolyáki Attila: Így van. Ezért kell az embernek értékes lénnyé válnia, mert így tudjuk csak a környezetünket, a világunkat is jobbá, értékesebbé tenni. Azt tanultam és tapasztaltam meg, hogy ahhoz, hogy a világ jobbá váljon, az embereknek kell jobbá válniuk. A református média közösségnek azért van nagy jelentősége, mert ha kialakul, akkor tudni fogunk egymásról függetlenül attól, milyen távolságban élünk egymástól.

Fekete Ágnes: A konferencia tehát e hét péntekén és szombatján lesz Balatonszárszón. Hallgassák meg további híreinket!

Amint hallották idén 10 éves a börtönlelkészi szolgálat Magyarországon. Ma délelőtt Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke is részt vett és beszédet mondott az évforduló kapcsán tartott találkozón a Váci Fegyház és Börtönben.

10 éves az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat, és ez alkalomból tartanak Együtt a református közoktatásban címmel konferenciát, melynek témája a magatartási és tanulási nehézségekkel élő és sajátos nevelési igényű gyermekek oktatása lesz. A konferenciát május 7-én, 9 órától Budapesten, az Abonyi u. 21. szám alatt tartják.

Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban címmel rendez közös konferenciát a katolikus, evangélikus és református egyház Budapesten, az V. kerületben, a Piarista köz 1. szám alatt. A kétnapos konferencia megnyitójára május 6-án, 9 órakor kerül sor.

Hetedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált június 5-e és 7-e között Budapesten, a ferencvárosi Ráday utcában és környékén. A lebonyolításhoz fiatal önkénteseket keresnek, akiknek jelentkezését az [email protected] e-mailcímre várják.

Közös keresztény küldetésünk az evangélizáció és a misszió címmel Szeverényi János evangélikus lelkész tart bevezető előadást a farkasréti ökumenikus esték következő alkalmán, május 10-én, este fél héttől Budapesten, a Németvölgyi út 138. szám alatt.

Idén 25. alkalommal koncertezik Magyarországon a Shirchadasj együttes. Ebben az évben a rendezvény bevételét a református Nevelőszülői Hálózat javára ajánlották fel, amelynek munkatársai állami gondozott gyermekek mentésében vállalnak szolgálatot. Május 6-án, 12 és 19 órakor Kisvárdán, a művelődési házban, május 7-én, 19 órakor Monoron, a piac téri rendezvénycsarnokban, és május 8-án, 18 órától Polgárdiban, a református templomban tartanak koncertet.

Barokk kamaraestet tartanak a Kelenföldi Barokk Esték sorozat keretében május 8-án, 17 órától Budapesten, az Október 23. u. 5. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyvének 49. fejezetéből, a 9. és 10. verseket!

"Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! – a sötétségben lévőknek: Jöjjetek a napvilágra! Útközben lesz élelmük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve."

Amikor megyünk, testsúlyunkat mindig egyik lábról a másikra helyezzük. Testünk egyensúlyát kicsit elbizonytalanítjuk, kitesszük a lábunkat, majd a megérkezés stabil helyzetébe jutunk. Ez az élet jelképe. Kinyúlok, eltávolodom és megérkezem. Örökké vándorok maradunk. Az Isten úgy helyezett bele minket ebbe a világba, hogy ne itt rendezkedjünk be, hanem menjünk, menjünk, amíg Őt valóban meg nem találjuk. De mit ad Isten földi bolyongásainkban? Ő adja az utat. De útkereszteződés elé értem. Nem tudom, melyik az a nyíl, amelyik Isten útját mutatja.

Ilyenkor a mennyei Atya első szava talán az lehet: "Ülj le, és egyél."
Ahogyan a nyáj legelve halad mindig előbbre, úgy van ez velünk is. Csak lelkünket és testünket táplálva vagyunk képesek arra, hogy egyáltalán megérthessük a helyes utat.

Sokan vannak úgy, hogy a kétségek között azt mondják: Uram, most mindjárt mondd meg, melyik úton induljak. Pedig, Isten nem ad direkt válaszokat. Táplál, legeltet, szavát, üzenetét úgy belénk építi, hogy az vérünkké válva, belülről hasson ránk.

Istennek nem olyan eszközei vannak, mint a földi hatalomnak. Például egy kötél, amely kívülről hat, vagy egy korlát, vagy bármi hasonló irányító erő. Ő bennünk működteti azt az erőt, amely megmutatja a helyes utat. Ezért a táplálás képe. De mi akkor a dolgunk? Semmi más, csak a készség. Az éhes ember nyitottsága, várakozása a mannára.

Nemrég egy filmrendezővel találkoztam, azt mondta. "Manapság azért nehéz filmet készíteni, mert soha nincsen csend." Érdekes gondolat. Azt mondta, régen várni kellett, amíg a film a hívóban volt. És akkor volt idő arra, hogy gondolkodjunk. Manapság örök küzdelem van az idővel. A gyártók minél hamarabb akarják látni a kész filmet. Nincs idő arra, hogy érjen a gondolat. Soha nem gondoltam arra, mire volt jó a film előhívó. De életünknek – azt hiszem – sok olyan akadálya van, amelyek segítenek bennünket abban, hogy készek legyünk befogadni azt az utat, amit éppen nekünk szánt az Isten.

Kívánom, hogy mind több ilyen csendre és készségre leljünk. Ámen