2010-10-13

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nyáron két családi táborban voltunk. Az egyik Devecserben volt, a másik Kolontáron. Így minket ez a tragédia nagyon erősen érint. Azért voltunk ott, mert ebben a két faluban vezet a Jézus ösvénye. Kolontáron a templom előtt a születésbarlangban kezdődik és a Somló-hegyen, mintegy a Golgotán végződik. Úgyhogy, most a Jézus ösvényét sodorta el az ár. Ez különösen félelmes kép és történt mindez a Teremtés Hete után, amikor egy héten át a teremtés megvédéséről volt szó. Félelmes dolgok ezek. Most első riportunkban Czvikovszky Tibor a Budapesti Műszaki Egyetem emeritus professzora beszél, aki a fenntartható fejlődés technológiáit oktatja.

Czvikovszky Tibor: A fenntartható fejlődés, mint a teremtésvédelem, minden egyháznak kötelessége és a református és az evangélikus egyház nagyon is sokat tesz érte. A Föld, mint a teremtett világ egyik legszebb darabja, védelemre szorul, meg kell becsülnünk Isten ajándékát! Ennek a technológiai oldalai borzasztóan komplex és nehéz kérdéseket tesznek fel mindenkinek. Szükség van erre az alumíniumra, ami most ilyen gondot okozott. A technológia adott. Csak az a kérdés, hogy a rengeteg melléktermékkel mit csinálunk? Hogy és hol kezeljük? És mit csináljunk azzal, amit a korábbi évtizedekben fölhalmoztak? Ugyanis itt millió tonnák vannak ebből a vörösiszapból. Almásfüzitőn sokszor jártam, ott az egész falu vörös, ahogy átmegy az ember az országúton. Egyre több melléktermék, egyre több mellékes gond szabadul fel ebből és újabb és újabb problémákat hoznak magukkal.

Fekete Ágnes: A fenntartható fejlődéstechnológia a neve ennek az órának?
Czvikovszky Tibor: Igen. Van egy ilyen órám az egyetemen. Elsőéves gépészhallgatók és mások jelentkeztek. Nagyon komoly az érdeklődés, az idén kétszáztizenketten vették föl ezt a délutáni órát. Arról beszélgetünk, hogy a meglévő technológiáink, amiket ez elmúlt százötven évben kialakítottunk, hogyan módosíthatók, meddig tartható fenn például a műanyagfogyasztás mai szintje? Mit kellene leszűkíteni? Mit kellene inkább csinálni helyette? És mi lesz a világból, ha fogyóban lesznek ezek az alapanyagok? Bauxitból még elég sok alapanyagunk van, vasércből már fogyóban van. Szénből még mindig lenne tartalékunk, de sok más alapanyag hiányozni fog. Többek között a kőolaj. Nagy a felelősség. S ebben ott van a keresztyén aspektus: mi az, amit megehetek az unokám elől? Mennyi adósságot csinálhatok az unokámnak? Az államadósság is idetartozik. Erről is szoktunk beszélni. Hogy lehet majd műanyagot csinálni egy kőolaj utáni korszakban? Erre mindennek megvan csírájában már a technológiai megoldása.
Fekete Ágnes: Az micsoda?
Czvikovszky Tibor: Nagyon egyszerű. Biomassza alapon kell megcsinálni, hiszen ezek szénvegyületek. A világ biomassza termelése, ami erdőn, mezőn, fű, fa, virág, állat formájában megjelenik, ez mind a természet körforgásában évenként megújul. A megújulás mértéke, amíg nem rúgjuk fel a brazil őserdőkben és a svédországi fakitermelésben az egyensúlyt, addig ez egy jelentős mennyiség. Körülbelül három nagyságrenddel több, mint az egész műanyaggyártás a világon. Évenként körülbelül kétszáz millió tonna műanyagot gyártanak. A biomassza termelés, több száz milliárd tonna, évenként. Ezek polimerek, makromolekulák, óriás szénláncok, amit vissza lehet bontani valamilyen monomerre és abból újra fel lehet építeni, akár a mobiltelefont, vagy akár a kézi magnetofont is. Nemcsak szóbeszédek, meg tanulmányok vannak, hanem volt például egy nagy, konkrét megvalósulás is, az én gyermekkoromban. A két világháború között, – amikor a kémia nagyot fejlődött – akkor volt egy furcsa helyzet a harmincas évek végén. Akkor a két egymásnak feszülő diktatúra, a Hitleri meg a Sztálini furcsa helyzetbe került. Mind a két oldalon készültek a háborúra és rengeteg gumira lett volna szükség. Gumiabroncsra a haditechnikában, de még a lánctalphoz is kell némi gumi. Azon vették észre magukat, hogy ha ők elzárva lesznek a világ tengereitől, akkor nem fognak hozzájutni a természetes kaucsukhoz. Mert ezek a brazil őserdőkben, meg Malajziában és Indonéziában teremnek és csak hajóúton érhetők el. A németeket is elzárta Nyugat-Európa, az oroszoknak meg hiába volt kijáratuk az Északi-tenger felé, egy-két atomtengeralattjáró jutott át csak néhány évtized múlva. Akkor azonban elzártságot jelentett. Az orosz és a német kémia is kifejlesztette a műgumit, a világ legegyszerűbb alapanyagából, az alkoholból. Az alkoholt pedig mindenből lehet erjeszteni, gabonából sőt krumplihéjból is. A krumplihéjból készült műgumi mind a két oldalon eljutott a nagyipari gyártás küszöbéig.
Fekete Ágnes: Ez annyira költséges volt, hogy nem folytatták?
Czvikovszky Tibor: Itt a lényeg. Hogy miért nem biomasszából csináljuk ma a mobiltelefont? Mert az tízszer annyiba kerülne, mint ha kőolajból csináljuk.
Fekete Ágnes: Feltételezem, hogy a kőolajkutak tulajdonosai is játszanak ezzel, mert ők el akarják adni a kőolajat.

Czvikovszky Tibor: Pontosan. Látszik, hogy a kőolajárban milyen hullámzás van. Mesterségesen a világ és a tőzsdék globális pénzügyi forrásai által befolyásolt jelenség. Az amerikai lobbi például nem akarja föladni az autóiparát. S természetesen abban érdekelt, hogy az amerikai benzinár, ami ma is körülbelül fele annyi, mint az európai, az ott maradjon, mert különben nem lehetne eladni azokat az óriási nagy autókat. Az energiaellátás megoldása nélkül nem lesz megoldása az összes többinek sem. A szennyvíziszapot is el kell rámolni, esetleg mentesíteni azokat a talajokat, s ez óriási energiaköltséggel jár. Gépek kellenek, amelyek átrámolják és a föld alá viszik stb. Nagyon komplex, bonyolult dolog ez.
Fekete Ágnes: Mindig az a kérdés, hogy merjük-e, akarjuk-e a sebességet visszafogni?
Czvikovszky Tibor: Itt a lényeg és itt kell a keresztyén mentalitást hangsúlyozni. A keresztyén ember kell, hogy megelégedjen egy bizonyos szintű fogyasztással. Nem pocsékolhat, nem fecsérelheti el unokái elől még a kenyérhéjat sem! Egyszerűen kér érte! Isten teremtett világában egy szép egyensúlyt kínált nekünk. A XX. század közepén nagyon sok fejlett társadalomban meg is valósult egy bizonyos szintig. A német társadalom biztos, hogy örült 1960-ban annak a szintnek, amit elért és nem akart tízszer jobban élni. Van most már egy fecsérlés is, megjelent az öncélú fogyasztás. "Throw away sociaty!", "használd és dobd el!" Papírtányér helyett, nyugodtan lehetne használni elmosogatható tányért. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a víz is pénzbe kerül, a melegvíz még drágább, a hozzávaló detergens nemcsak hogy megkönnyíti a dolgokat, hanem megint egy környezetterhelést ad, tehát mindennek egy technológiai egyensúlyt kellene találnia és ezt keressük.
Fekete Ágnes: Lehet ilyen egyensúlyt találni? Van erre valamilyen példa? Mert azt érzem a saját életünkön is, hogy nagyon nehéz kimondani, hogy most itt húzd be kéziféket! Mondd azt, hogy nincs rá szükséged!
Czvikovszky Tibor: Én azt hiszem, hogy egy kicsit meg kell öregedni. El kell jutni egy bizonyos bölcsességre, ami érzi, hogy mi az, ami már nem feltétlenül szükséges. A mi lakásunk egy kétszobás, fürdőszobás olyan összkomfort, amilyet Édesapám is meg tudott csinálni 1935-ben. Én ebben nőttem fel és jól éreztem magam. Az az igazság, hogy hiányzott belőle egy íróasztal, amikor egyetemista voltam és a konyhaasztal sarkán írtam még mindig a dolgaimat. Még a doktorátusom is itt készült. Nem lenne nagy luxus, ha volna még egy szoba és lenne egy bőségesebb íróasztalom. Nagyon nehéz ez a kérdés, de egy biztos, hogy vissza kell venni a lábunkat a gázpedálról! A következő generációnak meg kell tanulnia, egy kicsit szerényebben élni! És rengeteg olyan természeti aktivitáshoz visszafordulni, amit azelőtt lebecsültünk. Például a kiskert, nem azért kell, hogy megteremjen benne a petrezselyem, hanem azért, hogy lássa az ember a növekedést. Lássa, hogy milyen nehezen hozza az almafa a termését, vagy hogyan kell leszüretelni egyáltalán a ribizlit a bokorról.
Fekete Ágnes: Ezt le lehet fordítani a vegyiparra?
Czvikovszky Tibor: A vegyiparnak olyan technológiákat kell továbbfejleszteni, ami egyre kevesebb melléktermékkel jár.
Fekete Ágnes: Ebben a műanyagipar egy jó út?
Czvikovszky Tibor: A műanyagipar eddig sem volt rossz úton. A világ kőolajtermelésének kevesebb, mint tíz százaléka fordítódik erre. Az összes többit gyakorlatilag elégetjük.
Fekete Ágnes: Te nem vagy pesszimista? Azt gondolod, hogy ez egy járható út?
Czvikovszky Tibor: Keresztyén ember vagyok és egy keresztyén ne legyen pesszimista! Ha az ember a teremtett világ bármely részletéhez közelebb megy, – a kémia erre rengeteg lehetőséget ad – akkor azt kell, hogy lássa, hogy csodálatos harmónia van emögött. El szoktam mondani a hallgatóimnak, főleg a terméktervezőknek, a design embereinek, hogy a világban egyértelműen meglátszik egy intelligent design, egy értelmes tervezettség. Nem lehetett véletlen műve, nagy ugrásoknál mindig ott kellett. Az az intuitív nagy erő, maga a teremtő erő, a kreativitás, ami azt adja eredményképpen, hogy ami meg van teremtve, az harmonikus. És ezt a harmóniát nagyon sokáig nemcsakhogy élvezni lehetett, hanem fönntartani is lehet.
Fekete Ágnes: Nemcsak vegyészek, mérnökök, hanem közgazdászok is arról beszélnek ma már, hogy más úton kell a társadalom felépítését elgondolnunk. Több keresztény ember a Közgazdaságtudományi Egyetemen ezt az alternatív gazdaságtant oktatja. Köztük Baritz Sarolta, aki egyébként domonkosrendi nővér.

Baritz Sarolta: A klasszikus közgazdaságtan fölépül egy Adam Smith által meghatározott emberképre, a homo oeconomicusra, aminek az a lényege, hogy az ember a saját önérdekét követve van motiválva a gazdasági tevékenységre. Tehát a hentes és mészáros azért munkálja meg a termékét és azért adja el, mert a saját önérdekét követve, profitot akar realizálni. Ez az ember materialista. Nagyon hiányzik ebből a világból az, hogy Isten a végcél. Arisztotelésznél az emberi értékrendben alul vannak a materiális értékek, legfölül pedig az erkölcsi értékek. Ez rámutat egy végső célra, ami nála az igazság szemlélése. Tehát már a görögök is rájöttek arra, hogy valamilyen végső cél van, amire ez az egész értékrend rámutat. Ha ez a végső cél hiányzik egy világképből, akkor az ember óhatatlanul önmaga körül pörög csak és nem találja a végső pontot, amire támaszkodhat. Magyarországon elég markánsan jelen van egy alternatív gazdasági irányzat, hol a környezetre gondolunk. A Corvinus Egyetemen is megtalálhatók olyan tudósok, tanárok, gondolkodók, akik alternatívákban gondolkoznak a gazdaság területén. S ezek az alternatívák, már finomítják azt a klasszikus gazdasági emberképet, a homo oeconomicust, aki a saját szubjektív hasznát maximálja és finomítják azt a neoliberális gazdasági felfogást, ami csak a piacra épít, a piac mindenhatóságát hangsúlyozza. Finomítanak a gazdaságpszichológián, amelyik eddig csak azt mondta, hogy csak a hedonisztikus és haszonelvű alapon szerveződő emberkép az, ami igazán a fogyasztót megalkotja. Rengeteg ilyen újabb irányzat van, és én azt hiszem, hogy ezek egyre többen vannak, ezek az alternatív hangok. Tavaly a válság kapcsán Sarkozy és Obama elnök is az etikus gazdaságról beszélt. Most szeptemberben indult a Sapientia Hittudományi főiskolán egy képzés, keresztény társadalmi elvek a gazdaságban, tehát gazdaságot oktat a teológiai főiskola. Méghozzá az egyház társadalmi tanításának az értékei alapján. Az volt a szlogen, hogy "Legyen egy, ami összetartozik! – keresztény társadalmi elvek a gazdaságban" Keresztény társadalmi elvek és gazdaság. Eddig nem is lehetett róla szó, hogy ez összetartozzon, sőt szöges ellentétben álltak egymással. Most megvalósítjuk, hogy ez összetartozik. Huszonkét embert vettünk föl a képzésre. Nagyon jó emberek jelentkeztek. Motiváltak, érdeklődők. Menedzserek, bankárok, igazgató is van, főtitkár multinacionális vállalattól. Tehát olyan szakemberek, akiknek van gazdasági előképzettségük, csak a szemlélet az, ami érdekelte őket. De olyan emberről is tudok, aki Erdélyből, Székelyudvarhelyről jön minden szombaton. Buszozik egész éjszaka, hogy részt vegyen ezen a képzésen. Van, aki Sopronból vagy Szegedről utazik.
Vörös Virág: Ők keresztények, vagy inkább csak egy alternatíva érdekli őket?
Baritz Sarolta: Többségük keresztény, de nem mindenki. Van, aki csak egy nyitott ember. Ebből is látszik, hogy sokaknak elege van ebből a gazdasági dominanciából, hogy mindent a gazdaságnak, mindent a profit maximalizálásának rendelünk alá. Sokan nem érzik jól magukat ebben és ők pont ennek örültek, hogy hallottak végre egy másik lehetőséget. Elismerő telefonokat kapok ügyvédektől vagy például legutóbb egy többdiplomás hölgytől. A materializálódott, hedonisztikus világ mindent ural. Gyakorlatilag eltömi az ember érzékét a transcendens, a természetfeletti iránt. Nagyon szeretem a Szentírásból a só és a kovász példázatát, hogy egy kicsi só megízesíti a levest és a kovász megkeleszti a tésztát. Én csinálom meg. Mindenkit arra buzdítok, hogy csinálja, élje maga körül a normális életét, a jó életét, beszéljen róla, próbáljon minél több embert meggyőzni, mert hátha akkor az irreális világ majd reális lesz.
Fekete Ágnes: Tegnap fölhívtam több barátomat és megdöbbentem, hogy ez is, az is azt mondta, most jöttem Kolontárról. Nagyon sokan igyekeznek segíteni, hála Istennek. Most két fiatalt hallhatunk, akik a helyszínen jártak. Visontai Dóra és Pótor József beszélnek.

Pótor József: Amikor megtörtént a katasztrófa, utána megfogalmazódott bennem, hogy el kellene menni önkéntes munkát végezni a helyszínen. Elkezdtem először megkeresni a cserkészeimet a cserkészcsapatomban és a Budai református egyközségnek is jeleztük, hogy szeretnénk menni segíteni. Azonnal segített mindenki. Akikkel lenn voltunk, cserkészek voltak, részben a gyülekezet önkéntesei, részben a Református Szeretetszolgálat önkéntesei. Ők elláttak minket védőruhával, a gyülekezet adott pénzt, hogy élelmiszert tudjunk vásárolni, amit elvittünk a helyszínre.
Visontai Dóra: Az árvízkárosult területekről jöttek cigányemberek, akiknek elvitte a víz a házát és most építik azokat. De ők fogták magukat, szabadságot kértek a munkahelyükről és eljöttek, hogy jópár napig teljes erőbedobással segítsenek. Megmutattak nekünk egy házat, aminek a kertjét kellett kitakarítani. Volt ott minden, amit az ár kihozott a házakból, a biciklitől kezdve, autódarabokon át, a kerti törpéig. Székek, asztalok, minden egy kupacban. Az volt a feladat, hogy megtisztítsuk a terepet, hogy a kisgépek be tudjanak menni és ki tudják tolni a vörösiszapot.
Pótor József: Az ár mindent elsodort. A bútorok összevissza vannak tologatva a lakásokban, minden tiszta iszap. Sokszor nem is ahhoz a házhoz tartozik az az autó, ami ott van az udvaron. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor reggel elmentek dolgozni az emberek, ami náluk volt, és rajtuk volt, az maradt meg. Minden másuk elpusztult.
Visontai Dóra: Beszélgettünk egy bácsival, akinek a háza már elég szépen rendbe volt téve. A fal is le volt mosva, a kertből is ki volt túrva az iszap. Ő mesélte, hogy hogyan élte túl. Autóval jött és amikor észrevette, hogy jön az iszap, nem is szállt ki az autóból. Az iszap az autót is felemelte és elsodorta aztán valahol megfeneklett az autó és ott volt kénytelen megvárni, amíg elment az áradás. Amikor meglátta a házát nem akart hinni a szemének. Sokan segítettek neki és azt mondta, hogy most vár egy embert, aki magokat fog elültetni hátul a kertjében és be fogja neki bizonyítani, hogy minden rendben van és újra teremni fog a föld. Amikor ezt lelkesen mesélte, mi álltunk körülötte és csodálkoztunk. Ő azt mondta, hogy "igen, tudom, hogy ez lehetetlen, de én minden reménynek örülök."

Pótor József: A devecseri plébánia az iszappal elöntött terület határán fekszik. A plébániát már nem öntötte el. Gyakorlatilag a semmiből létrehoztak ott egy katasztrófavédelmi központot, ami a hivatalos katasztrófavédelem mellett működik. Aki odamegy, az tudja, hogy oda kell érkezni és ott irányítja a Katolikus Karitász a munkát, ott gyűjtik az adományokat, ott lehet enni az önkénteseknek, mert folyamatosan főznek. Akár még aludni is lehet. Akiknek a házát elvitte az ár, azokat már régen kitelepítették, azok máshol vannak elszállásolva.
Vörös Virág: Akkor lényegében kihalt a falu?
Pótor József: Egyik része. Devecsernek az északi részét mosta el az ár.
Visontai Dóra: Az egyik kertben nagyon érdekes dolgot láttunk. Látni lehetett, hogy benn volt az iszap, de már ki volt takarítva, és a ház előtt ott volt egy kis veteményes benne paprika, paradicsom és minden más. Rajta volt a termés is és azon gondolkodtunk, hogy megtisztították, vagy újraültették és azt meg fogják enni? Nem nagyon értettük, de egy fiatalabb nő és egy idősebb néni ott tevékenykedett a kertben. Az emberek egy része küzd azért, hogy ez az ő falujuk, az ő házuk, az ő terményük. Mások meg otthagytak csapot-papot, mert vagy látni nem bírják, vagy elképzelni nem bírják, hogy ott új élet kezdődhet.

Vörös Virág: Milyen most a helyzet?
Pótor József: Amikor mi eljöttünk, még mindenhol állt az iszap. A nagyját kikotorják az udvarokról, de a csapadékelvezető árkok azok színültig vannak. Ahhoz, hogy nyom nélkül el lehessen tüntetni az iszapot a talaj felső rétegét el kellene távolítani. Azokat a házakat, amiket nem érintett olyan súlyosan az ár, azokat nagynyomású gépekkel mossák le. Mindenütt gőzerővel dolgoznak, de iszonyatosan nagy munka.
Visontai Dóra: Azt mondják, hogy már évek óta beszélnek erről a helyzetről, hogy veszélyes ez a tározó, mert csúszik a föld alatta és repedések vannak rajta, de nem tettek semmit.
Pótor József: Az egy nagy áldás, hogy az ember el tud jönni. Hazaérkezik és ilyenkor tudja, hogy mit jelent az az embernek, hogy van otthona. Ezeket a pillanatokat azért adja Isten, hogy átgondolja az életét.
Fekete Ágnes: Több református gyülekezet a Dunántúlon az egyház nagy támogatásával, Devecser környékén kiadó házakat keres. Aki ebben szeretne segíteni, kérjük, hívjon telefonszámunkon: 06-1-333-1118 és a 06-30-333-1118. Ugyancsak folyamatos gyűjtést tart a Református Szeretetszolgálat, amint hallották, a helyszínen is segítenek. Műsorunk végén tanácsokkal minden adakozónak szívesen segítünk, hogy adományuk jó célba érkezzen.

Fekete Ágnes: Egy régi, de nagyon aktuális igehirdetést teszünk most közzé. Farkas József ismert lelkész volt Budapesten. Halála előtt néhány évvel az egyszerű életről beszélt.

Állítólag egyszer Szokratész végigsétált Athén piacán a kirakodó vásáron, majd utána ezt mondotta: "Hálát adok az isteneknek, hogy mindezekre nincs szükségem" Ez nem a szegénységnek a szerénysége volt, hanem egy belső gazdagságnak a kivetülése a külső, esetleges dolgokra. És az emberiségnek a túlélése egyenesen attól függ, hogy ezt a leckét megtanulja-e? Az egyszerű életben rejlő gazdagságot.
A következő Ige, amit hoztam a Példabeszédek könyvéből "szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel! Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!" (Péld 30:8-9.) Az örök renden belül van egy optimális emberi élet. Az örök rendnek a humán vetülete, a hozzám illő eledel. Idevonatkozik a következő Ige, amit a Filippibeliekhez írt levélből olvasok, azt mondja Pál, "Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít." (Fil 4:11-13.) Tanulni kell! Nem úgy van, hogy belehelyezünk egy gyereket egy optimális környezetbe, ahol nincs túl nagy gazdagság és nincs túl nagy szegénység és akkor már megy a dolog. Tanulni kell, mert bukott emberek vagyunk. És a spontán mozgás mindig az önzésnek és az agresszivitásnak a mozgása, és ezen belül kell megtanulni, a helyünket megtalálni, veszteg maradni vagy pedig kreatívnak maradni a helyünkön. Én megtanultam, hogy megelégedett legyek. Az ember, nem több, mint, mondjuk egy működő vegykonyha. Van ilyen definíció is. A lélek és a magasabb rendű szavak és valóságok csak kigőzölgései ennek a vegykonyhának, akkor ne csodálkozzunk, hogy itt tart a világ. Mert amíg az ember úgy éli meg magát, hogy én test vagyok, az világkatasztrófa. Ha én test vagyok, akkor minden a test és mindent a testért, és mindent azért, hogy az én testem maradjon életben, ha kell a te testednek a rovására. De még az is kevés, ha valaki azt mondja, hogy nekem testem van, én birtokolom a testet. Aki a szerény élet gazdagságát akarja megtanulni, annak az életet, az emberlétet kell megismerni és ebben bizony hosszú tanulmányokra van szükség.
Egy régi mese szerint, egy királynak volt két fia, s amikor öregedett és haldoklott már a király, gondolkodott, hogy melyik fiára hagyja az országot. És azt mondotta, hogy itt van fiaim a birodalmamban egy nagy, sötét barlang. Amelyikőtök a legolcsóbban tudja az egész barlangot betölteni, az fog utánam a trónra kerülni. Az egyik fia, arra gondolt, hogy szekereket oda! és tölteni, tölteni a barlangot szalmával, akármivel, csakhogy teli legyen. De a barlang nem nyerte meg apjának tetszését. A másik fiú meggyújtott egy mécsest, letette a barlang közepére és tele lett a barlang fénnyel. Ez a régi történet mutatja az emberiség tragédiáját és a kiutat. Az emberiség nagy tragédiája, hogy van egy nagy vákuum, most különösképpen ideológiák és vallások összeomlása után. Van egy nagy vákuum. Be kéne tölteni a vákuumot és bizonyos ideológia szerint, "gyerünk szekérszámra be a barlangba, szénát, szalmát, pozdorját!" Viszont be lehet tölteni a vákuumot fénnyel. És ez a fény megintcsak Jézus Krisztus.
Van egy két szavas definíció az emberről. Kicsoda az ember? A két szavas definíció szerint az ember, dimenziók vándora. Embernek lenni azt jelenti, hogy dimenziókon át vándorolni. Halálosan komolyan kell venni ezt az anyagi dimenziót is. Ez is valóság. De nem a végső valóság. Isten ezt a kiváltságot adta nekünk, hogy dimenziók vándorai lehetünk, átléphetünk egy következőbe és onnan visszaérkezhetünk ide. S a dimenziók harmóniájában élni az életet. Valahol itt van az emberlétnek a biblikus meghatározása. Ezt látom programnak a környezetvédelem tekintetében is. Tehát nem elég az, hogy ha füvet, fát, bogarakat, kihaló állatokat, növényeket siratunk, hanem legyen látomásunk az örök rendről és az emberről.
Utoljára még idézem Jézusnak a szavát a Hegyi beszédből. Ő azt mondotta: több az élet, hogynem a test vagy az eledel, vagy az öltözet. Több! A keresztyén embernek ez az üzenete, és a mai embert erre kellene megtanítani, hogy "Ember! A te életed is több annál, mint amit cselekszel. Önmagad alatt vagy. Emelkedjél önmagad szintjére! És engedd, hogy fölemeljenek magadon fölülre, túlra az isteni erők. Itt látom a keresztyéneknek a feladatát. Látomás az örök rendről, tiszta látás a valóságról, fölmérése annak, hogy hova torzult az örök rend. Megkeresni Jézus Krisztusban az újra helyreállításnak a mozdulatait, beállni Jézus Krisztus követésébe és kinek-kinek a maga körén belül megvalósítani. Itt látom a keresztyéneknek a feladatát. Ámen