2012-02-15

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Ez a hét a házasság hete. Néhány éve a Valentin napi szívecskés világ üzenetét igyekeznek áthangolni a házasság fontosságának az üzenetére. Nyilvánvaló tény, amit süket füleknek mondanak ezerfelől, hogy az európai kultúra összedől, ha a házasságok, a családok nem működőképesek. Ez az alapja mindennek. Mégis olyan nehéz ma megmaradni egy kapcsolatban. Ezerfelől üzenik azt, menj az érzéseid, a vágyaid után. Az idei házassághetének Lackfi János költő és felesége, Bárdos Júlia az úgynevezett arcai. Először az általuk választott jelmondatról kérdeztem őket: Vágyni arra, ami a miénk!

Lackfi János: Amikor csak azért vágyom valamire, hogy aztán újra vágyhassak valamire, akkor egy nagy szemétkupacon ülök és mindig újabb dolgokra vágyom, amikre semmi szükségem. Belekerül az ember ebbe a mókuskerékbe és pont azokat a dolgokat nem veszi észre, amelyek a legfontosabbak, amik a létbiztonságát adják, főleg lelki és érzelmi értelemben és nem tud friss szemmel nézni arra, ami körülveszi. Így tudnak elmeszesedni kapcsolatok. Vágyni arra, ami a miénk. Mindig felszítja az ember a vágyakozást magában, mert közben ott van, hogy negyven-ötven év alatt sem lehet kiismerni a másikat. Legfeljebb játszmákat lehet kialakítani, hogy tudom, hogy erre mit fogsz mondani, de azért én is mindig kimondom a hívószót.

Bárdos Júlia: A Jóisten olyan jól kitalálta, hogy a kisbaba kilenc hónapig a hasunkban van. Az embernek már a lelkét rágja a vágyakozás, mert annyira szeretném megtudni, hogy ki az, akivel egy testben lakom. Ugyanakkor mostanában minden arra megy ki, hogy minél gyorsabban kapjunk meg mindent. Hogyha nincsen ez a vágyakozás, hanem mindig újabb és újabb dolgokat akarunk felfedezni, akkor óhatatlanul a felszínen maradunk. Az igazi mélységeket akkor lehet megélni, hogyha egy valamit tudunk kitartóan szeretni és szemlélni. Ugyanezt gondolom például a tájakról. Lehet bejárni a világot és tényleg hihetetlen szép helyek vannak. Azonban nem kell annál nagyobb élmény, mint amit otthon láthatok. A házunk fölött van a Nyakas-hegy. Valami káprázatos, hogy miket rendez ott a Jóisten és mi meg se nézzük. Tegnap például felhős volt az ég és a felhők között volt egy rés, ahol megláttam a tűzpiros napot és közben pontosan ráláttam a romtemplomra. Egyszercsak a mellettem lévő bokorból felröppent egy fácánkakas és belerepült ebbe a vörös napba és elolvadt a látványa. Ez hihetetlen szép volt. És ilyeneket ezrével kap az ember, csak nem veszi észre.
Lackfi János: Kering az interneten egy cikk, hogy a Jóisten apróhirdetései. Ebben van, hogy "Elmulasztottad ma reggel négy ötvenötkor a napfelkeltét? Nem baj! Holnap is megrendezem neked."
Nagyon szeretek hobbiszinten fakanalakat faragni. Egyszer régen, lementünk a nagynénikémhez, ahol a nagy diófát, ki kellett vágni. Gyerekkororomból emlékszem erre a fára, amiből aztán egy merőkanalat faragtam és azóta azzal merjük a levest. Ez is egy emlékeztető lett az életemben.
Bárdos Júlia: Gondoljunk bele, egy bükk vagy tölgyfa növekedéséhez hatvan-nyolcvan év szükséges. Ha abból csinálunk valamit, akkor annak is legalább ugyanennyi ideig kellene tartania. Ugyanez a házasság is. A Jóisten kitalált minket, Édesanyánk és Édesapánk nevelt egy bizonyos ideig, akkor a házasságnak is ki kell tartania.

Lackfi János: Akkor tudok szabadon viselkedni másokkal, hogyha egy erős kötésben élek. Akkor tudok szabadon, vagy felszabadultabban kapcsolatot teremteni másokkal, ha van egy eleven belső kapcsolatom a házastársammal, ami egy érzelmi hátországot biztosít nekem.
Fekete Ágnes: Csak a kötöttségből jöhet szabadság.
Bárdos Júlia: Ez egy furcsa paradoxon a házasságban, hogy nem birtokolhatom a másikat, mert akkor az már nem szeretet. Közben kötelez, hogy én már neki adtam, ami vagyok és ő meg nekem.
Fekete Ágnes: Gondolom köztetek is vannak olyan tulajdonságok, amiket nehéz elviselni a másiknak.
Lackfi János: Mi isküszködünk a játszmáinkkal, a begyöpösödöttségünkkel. Például azzal, hogy én mindenből viccet csinálok, fárasztó mennyiségben és jogosan meg is kapom a magamét.
Bárdos Júlia: Már van egy technikám, hogy elengedem a fülem mellett, amikor idegesít. De a kamaszgyerekeink mondták, hogy rosszul tud esni az embernek, ha egy komoly, a lelke mélyét érintő téma közben, bedob valami viccet. De ezeket meg kell beszélni és ő azért igyekszik. Jeleket küldök neki, hogy ha valamelyik gyerek éppen fontos dolgokat mond, akkor ne vicceljen, mert az rosszul tud esni.

Lackfi János: Juli tizennyolc éves volt, én meg húsz, amikor összeházasodtunk. Én egyetemi hallgató voltam, ő meg éppen hogy csak leérettségizett, amikor feleségül vettem. Még "tetéztük a bajt" a környezetünk szerint azzal, hogy megszületett az első gyermekünk, a most tizenkilenc éves nagyfiunk. A feleségem nagyapja is mondta, hogy "Ez az az eset, amikor a gyereknek gyereke lesz." Mi nem gyereknek éreztük magunkat, de visszanézve a fényképeket: mitől ne lettünk volna gyerekek? Volt egy romos lakás, amiben sok gond volt, de nagyon élveztük. Magunk festettük. Sokszor csak tökfőzelék és krumpli volt.
Bárdos Júlia: Szinte semmi pénzből éltünk.
Lackfi János: Két ösztöndíjból.
Bárdos Júlia: Az már a jobb helyzet volt, amikor két ösztöndíjból. Egyszer kenyér volt otthon, de már semmi rávaló. Volt egy szem krumpli és valami maradék tejföl és torma. Ebből csináltam egy krémet. Annyira éhes volt Jani és azt mondta, hogy ez a világ legfinomabb krémje. El vagyunk kényeztetve. Ezt magunkra mondom. Az az idő nekem a leges legboldogabb időszaknak maradt meg. Nem a pénzen múlik a dolog. Fontos, hogy az ember tudja, hogy az életének a minősége a kapcsolatainak a milyenségén múlik. Persze a Jóistennel való kapcsolatunk határoz meg mindent.

Ének:
Jézus légy ezerszer áldott,
Mert kereszted és halálod
Megváltotta a világot.

Lackfi János: Ahogy a gyerekek elkezdtek nőni, rá kellett jönni, hogy mégiscsak két külön személy vagyunk. Volt benne sok keserűség meg csalódás, mert rájöttem, hogy ami egyre jobban érdekel gyerekkorom óta, azt a feleségem csak udvariasan végighallgatja, de nem érdekli, nem is tudunk róla beszélni. Sose fogom tudni egy focimeccs elé leültetni Julit, ő meg nem fog tudni elvinni engem egy kutyás eseményre. Nehéz voltelfogadni, hogy ami nekem a belső lényegemhez tartozik, az neki nem fontos. Két változó valaki vagyunk. Úgy tudunk jól együtt lenni és egymás mélységeiig eljutni, ha hagyjuk a másikat is változni.
Bárdos Júlia: Nekem ez egy komoly mélypont volt, amikor azt éreztem, hogy Jani nem tudja elengedni azt a bölcsészérdeklődésű, művészettörténésznek készülő fiatal lányt, akit feleségül vett és nem tud mit kezdeni ezzel a nővel, aki egész más dolgokat szeretne csinálni, mint akkor. Rájöttem, hogy tulajdonképpen ez még jobb is, mert megduplázhatom önmagamat. Ennyit biztos, hogy nem hallanék emberekről, meg könyvekről és másokról, mint amennyit most tudok. A foci fényévnyi távolságra van tőlem, de rájöttem, hogy azért az érdekes is lehet, ha elmagyarázzák, hogy mi miért volt nagydolog. A különbözőségünk egy ajándék, amivel megsokszorozhatjuk önmagunkat. A művészettörténet egy olyan tudomány, amit vég nélkül lehet tanulni, adatokat magolni. Nagy kísértés az embernek, hogy a tudománnyal próbálja pótolni az életében lévő űröket, vagy a kapcsolatai csődjét. Ide minden bánatot bele lehet ölni. Már rejtegetnem kellett az állandóan növekvő hasamat, el kellett döntenem, hogy vagy tudós leszek vagy nagycsaládos anya. Én nem érzem, hogy ez a kettő ellentmondana.
Lackfi János: Gépeltem, ő diktált és közben elaludt, fogtam, magam elé vettem a jegyzeteit és bár nem értek semmit a művészettörténethez, de befejeztem.
Bárdos Júlia: Elaludtam és lebillentett a székről a mellette lévő ágyra, hogy aludjak, akkor hét hónapos terhes voltam.
Fekete Ágnes: Ebben az időszakban kezdett az identitásod szétválni Jánostól?
Bárdos Júlia: Nem. Ez tizenhat év házasság után volt. Ahogy nőnek a gyerekek, valamit most már kellene csinálni, de ami engem érdekel, az Janit taszítja.
Fekete Ágnes: Az például micsoda?
Bárdos Júlia: Az egyik a bútorfestés. Ő nagyon szereti a fának az anyagát. Én is, de van egy mániákus díszíthetnékem. A másik meg a kutyázás, ami neki szintén egy rémálom.
Fekete Ágnes: Ez egy puli?
Bárdos Júlia: Ez egy kis keverék. Ő talált minket. A szép az volt, hogy Jani születésnapján jelent meg. A gyerekek el is borzadtak, hogy tüntessük el, mert megjön Apa és ma van a születésnapja.
Lackfi János: Mi parasztosabban voltunk a kutyákkal és meg kellett szoknom a kutyanevelés új ágazatait. Valahogy a gyerekekkel kezdődött. Féltem, hogy valami fertőzést kaphatnak az állatoktól.
Bárdos Júlia: Ez a kutya nem akart elmenni három hónapon keresztül, csak ült a házunk előtt. Mi meg nagyon megszerettük. Ez még Piliscsabán volt a tanári lakásban, ahol voltunk. A végén, amikor költöztünk vissza Zsámbékra a felújított házunkba, akkor Jani egy meggondolatlan pillanatában azt mondta: jól van, elhozhatjuk.
Lackfi János: Egy kicsit az volt nekem nehéz, hogy ennyire lefoglalja Julit. Az hogy van egy kutya a kertben és néha ránézek, az rendben van, de az hogy naponta sétálni kell vinni, szombatonként egész napos kutyaiskolázni. Ez nagyon idegesített. De főleg az, hogy velem nem foglalkozik ennyit.
Bárdos Júlia: Most kimondta. Én azon gondolkoztam, hogy merjem-e mondani? Én úgy éreztem, hogy egy férfinek azt is el kell viselnie, hogy a gyerekek elvesznek a nőből, tehát a rászánt időből óhatatlanul rengeteget elrabolnak a gyerekek. Egy férfinek meg kell küzdenie azért, hogy a gyerekekkel osztoznia kell a feleségén és a szerelmén. Úgy érezte, hogy a kutyával betelt a pohár. Még ez a ronda, fekete szőrgombóc is! Nekem nagyon fájt, hogy nem érzi azt, hogy ez nekem mekkora örömöt jelent.

Lackfi János: Aztán rájöttem, hogy bizonyos értelemben nem biztos, hogy ugyanaz a nő, akit elvettem feleségül, de izgalmas, mert nyilván én sem vagyok ugyanaz. Sport nélkül érzem azt, hogy idegbajt kapnék. Lesz egy másik arc, mint az a közös arc, amit idáig építettünk.
Bárdos Júlia: Akármi van, én nem tudok olyan érdekes lenni, hogy ő ne menjen el sportolni.
Fekete Ágnes: Egy ilyen konfliktuson mi segít? Hogy sikerül kiegyezni?
Lackfi János: Nem tekint az ember szakítópróbának ilyesmit. Szerencse és kegyelem is, hogy nem olyan dolgokon ütköztünk össze. Ha a házasságon belül nem működik valami, akkor nem szabad kívül keresni a megoldást. Sokan azt gondolják, hogy majd keresek mást, vagy a hazaszaladnak a szüleikhez és a másik megváltozásához kötik a visszaköltözést. Azonban a párkapcsolati munkát itthon kell elvégezni, ezt máshol nem lehet.
Bárdos Júlia: Voltunk egy házas hétvégén, ahol nagyon nagy kincset kaptunk. Ott egy olyan technikát tanítanak meg, amivel egészen máshogy lehet a konfliktusokat átbeszélni. Mi nagyon könnyen átmegyünk vádaskodásba, támadásba, vagy megsértődésbe, ezért meg kell tanulni úgy fogalmazni, hogy saját érzelmeimről beszéljek és ne a másikról. Könnyebb elfogadnia a másiknak, ha az érzelmeimet látja, és így nem marad a felszínen a kommunikáció. Mert, ha igen, akkor nagyon könnyen elcsúszik.
Lackfi János: Az ember mindig a saját nézőpontját abszolutizálja, hogy mit keres itt ez a kutya? Ránézni önmagára nyilván az első indulatban nem lehet. Ki kell várni. A kitartás és a hűség próbája itt jön el. Megvárja az ember, amíg átrendeződik benne ez a dolog. Vágyni arra, vagy ki tudni várni, ami a miénk, ennek meg kell érlelődnie és ezt nem lehet gyorsan császármetszéssel kikapni. Ennek egy organikus folyamatnak kell lennie.

Ének:
Szentelj meg, Úr Isten,
Teremts újjá engem,
Adj erőt minden nap
Akaratod tennem!

Szenteld meg a nyelvem,
Bátorsággal szóljon,
Máskor meg, ha úgy kell,
Hallgatni is tudjon!

Fekete Ágnes: A családi egységet az intézmények is erősíthetik vagy gyengíthetik. Most egy olyan induló intézményről szeretnénk hírt adni, amelyik többek között a családi közösség erősítését tűzte zászlójára. Budafokon egy zsolnai módszerrel tanító iskolát vesz át a református egyházközösség. Németh Géza gondnokot, Nagy Péter lelkipásztort és Nagyné Bitter Ilona igazgatót hallják.

Nagyné Bitter Ilona: Titkos szavazáson az iskola pedagógusainak több mint hetven százaléka igent mondott. Egy kérdőíves megkérdezés tapasztalata szerint a szülők többsége szintén pozitívan állt a kérdéshez. A gyerekek pedig az életkori sajátosságaiknak megfelelően reagáltak.
Németh Géza: Az évente beiratkozó hétszáz gyerekből körülbelül kétszázat visznek el a kerületen kívüli egyházi iskolákba. Ezért jutott az önkormányzat arra az elhatározásra, hogy akkor megkérdezze az egyházakat: ki óhajtana iskolát indítani? Kiderült, hogy a legnagyobb felekezetnek, a római katolikusoknak a környéken van több iskolája is, tehát nem akartak. A következő legnagyobb felekezet mi voltunk, akiknek van egy óvodája a kerületben, ami elég jól működik. Tehát kézenfekvő volt, hogy mi fölvállaljuk ezt a kérdést. Ezután a következő lépés az, volt, hogy meghirdette az önkormányzat a kerület összes iskolája között, hogy jelentkezhetnek, akik szeretnének egyházi iskolává válni. 2011 őszén volt a szülőkkel egy egyeztetés és ezek után dőlt el, hogy indítunk egy református iskolát. Reményeink szerint Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola néven.
Nagy Péter: Örömmel merem azt mondani, hogy egy olyan iskolára leltünk, amelynek egyre jobban megismerve a nevelési módszereit, egyre több közös vonást találunk. Nagyon fontos számunkra, hiszen az a keresztyén pedagógia, amit mi is szívesen fogadunk és tanulunk, már régóta működik. Zsolnai pedagógiai programja, egy keresztyén pedagógia, csak nem így nevezte el. Zsolnai József élete utolsó konferenciája, valláspedagógiai konferencia volt a Rózsakert iskolában. Tehát pontosan tudta, hogy merre felé szeretné vinni ezt a dolgot. Ehhez tudunk csatlakozni, ezt nyilván lehet továbbfejleszteni. Felnőtt, önálló, döntésképes, értékeket képviselő, családban, közösségben gondolkodó, egymást segítő csapatként kell, hogy kikerüljenek az iskolából a gyerekek! Legyenek elkötelezettek a népük, magyarságuk és annak tiszta értékei iránt! Ez számunkra is nagyszerű, örömteli, ezt nem kell elrontani.
Nagyné Bitter Ilona: Kevesen tudják, hogy európaszerte ismert pedagógiáról van szó.
Fekete Ágnes: Ki volt Zsolnai József?
Nagyné Bitter Ilona: Zsolnai professzor, tanító volt. A Pápai Kutatóintézetnek volt az igazgatója. A magyar pedagógia egyik legnagyobb alakja. A gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően kell olyan alapismeretekhez juttatni őket, aminek a segítségével az élet leglényegesebb kérdéseire meg tudják adni a maguk válaszát. Itt kapcsolódunk rögtön a semleges iskola gondolatához, ami a mi megfogalmazásunk szerint: fából vaskarika. Ő évtizedekkel ezelőtt emberismeretet taníttatott a kísérleti iskolájában.
Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor egy holisztikusabb, sokkal tágabb értelemben fogta föl a tanítást, mint ahogy általában.
Nagyné Bitter Ilona: Sokkal. Ma már szlogen, hogy minden gyerek tehetséges. Tanár úr ezt évtizedeken keresztül tanította és gyakorlati munkán keresztül tapasztaltuk meg. Még az egy csoporton belül is nagyon különbözőek. Ott a feladat mennyiségét, a ráfordított időt lehet differenciálni vagy négy csoporttal dolgozom és azon belül is megadom a lehetőséget, hogy ő a saját tempójának megfelelően fejlődhessen. Tehát ne maradjon le, mert ha egyszer lemarad utána már nagyon nehéz csatlakozni.
Fekete Ágnes: Felmenő rendszerben jönnek majd az egyértelműen református osztályok?
Nagy Péter: A gyerekek igen nagy része római katolikus, ezért be fog járni az atya is, vagy akit kirendelnek. Nagyon fontos az, hogy kialakítsunk egy közösségtudatot, és lelkész is lesz a hitoktató mellett.
Németh Géza: Egész Buda területén ez lesz a második református általános iskola.
Fekete Ágnes: Most lesz egy előadás, ami egy kicsit beharangozza ezt az átvételt.
Németh Géza: Dr. Kálmán Attilát hívtuk el, aki a Pápai Református Gimnázium igazgatója volt, illetve a Tatai Református Gimnázium alapítóigazgatója. Február 21-én este 6 órakor jön a Budafoki gyülekezeti terembe, ahová általában az oktatásügy iránt érdeklődőket is szeretettel várjuk.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Amint hallották, ezen a héten van a Házasság Hete. Többek között ma este 6 órától Érden, a Festal étteremben Gundel Takács Gábor és felesége beszélnek házasságukról; 16-án, csütörtökön Pálhegyi Ferenc tart előadást Fedezzük fel egymást! címmel Budapesten, a Deák téri Gimnázium dísztermében; ugyanezen a helyen 17-én, pénteken 18 órakor Hegedűs Endre és Hegedűs Katalin zongoraművész házaspár valamint dr. Csókay András és felesége Ajtay Daniella vesznek részt házas-páros beszélgetésen. Vasárnap délelőtt 10 órakor az istentiszteleten házasságmegerősítő áldásban részesülhetnek a résztvevők a Szilágyi Dezső téri templomban. A hét ünnepi záróistentisztelete, miséje február 19-én, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten, a Belvárosi Főplébánián.

A Csillaghegyi Esték keretében Somogyi Sándor tart előadást a spirituálékról és a gospelről február 15-én, azaz ma este 18 órakor, Budapesten, a III. kerületi Vörösmarty utca 2. szám alatt. Az előadást a Da Pacem Domine Énekkar és a Pasaréti kamarakórus illusztrálja.

A Magyar Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület szervezésében Egyházi folyóiratok kérdései és válaszai címmel tartanak előadást és beszélgetést február 20-án, hétfőn 17 órakor Budapesten, a Deák téri Evangélikus Gyülekezet I. emeletén.

A Kelenföldi Barokk Esték sorozatában Handl György orgonaművész és Alföldy-Boruss Eszter fuvolaművész ad hangversenyt február 18-án, szombaton 17 órakor Budapesten az Október huszonharmadika utca 5. szám alatt.

L. Kecskés András és együttese lesz a vendége a Tabulatúra Régizene klub, következő összejövetelének február 20-án, hétfőn 19 órakor, Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Református Jótékonysági Bált rendez ismét a Tiszántúli Egyházkerület február 17-én, pénteken 19 órától Debrecenben, a Kölcsey Központban. A bál bevétele a Zilahi Református Wesselényi Kollégium javát szolgálja.

A kiskunhalasi Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat felvételt hirdet halmozottan sérült és súlyosan érintett autista gyermekek részére a bennlakásos rendszerben működő iskolájába.

Barokk koncertet tart február 15-én, azaz ma este 18 órakor a Károli Gáspár Református Egyetem Néderlandisztikai Tanszéke Budapesten a Reviczky utca 4. szám alatt.

Molnár Mária életéről tart előadást Miklya Luzsányi Mónika ma este 17 órakor Kecskeméten, a Szabadság tér 7. szám alatt.

A betegek világnapja alkalmából ökumenikus istentiszteletet tartanak február 16-án, csütörtökön délután 3 órakor a veszprémi kórházban. A szolgálatban részt vesz: Steinbach József református püspök, Isó Zoltán evangélikus lelkész és Dr. Márfi Gyula római katolikus érsek.

Böjti evangélizációt tartanak Steinbach József, Köntös László, Berkesi Gábor és Bátky Miklós szolgálatával február 21. és 24. között esténként 18 órától Budapesten, a XXIII. kerületi Hősök tere 11. szám alatti templomban.

Felújították a Debreceni Református Kollégium Múzeumát, amely márciustól ismét nyitva áll a látogatók előtt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Márk evangélium a 5. fejezetéből!

Amikor Jézus elment egy házba, és a gazda halott kislányát készült feltámasztani, ezt olvassuk:

"És kinevették őt." (Márk 5,40)

Ez a mai adás a böjt előtti időszak utolsó adása. Ez a mostani időszak a bálok, a farsang ideje, amikor az emberek régen sokat viccelődtek, ezért gondolkodjunk ma egy kicsit a humorról. Azért is tartom ezt fontosnak, mert egy óriási távolság keletkezett a mai ember megértése és a bibliai korok, ember felfogása között. A Bibliában kivétel nélkül lesújtó értelemben beszélnek a nevetésről. A felolvasott rövid Igében is azt olvassuk, hogy Jézust kinevették. Ez volt a válasza azoknak az asszonyoknak, akik egészen addig siratták a kislányt. Kizökkentették őket szerepükből, és nevettek. A megszégyenítés, a kigúnyolás értelmében használta régen az ember a nevetést. Az emberiségben változtak persze a vélemények, de ilyen erővel, úgy gondolom, soha nem volt még ható erő a humor, mint manapság. A görögök még a sípos embert is nevetségesnek tartották, mert felfújja a száját, és nem elég komoly, úgy, mint például egy lantos. A magyar nyelvben is mindegyik szó jövevényszó, ami a humort, a tréfát, a viccet jelenti. Itt tehát valami olyan kommunikációról van szó, ami nem egyértelmű folytatása mindannak, amit az emberiség örökölt. Persze azonnal hozhatunk a görög filozófusoktól ellenpéldát, sőt a Bibliában is találunk komikus helyzeteket, sőt olyat is, amikor Isten, a Mindenható megvicceli az emberiséget. Amikor például letekint a magasból Bábel tornyára, amiről azt gondolták, lassan az égig ér. Mégis úgy gondolom, ezek a régi viccek nem hahotázósak vagy viháncolósak. Inkább a sorok között megbúvó vidámságok. Valamilyen kontrasztot megvilágító velős mondatok.
Miért mondom mindezt? Mert azt figyeltem meg, hogy ma még az istentiszteleteken is, a templomokban és a legszentebb helyeken is a humor lett az egyik fő kommunikációs eszköz. Stand-up komédiákat tartanak templomokban, viccelődve beszélnek Krisztusról, mert az olyan fiatalos és jópofa. Krisztusról nem lehet így beszélni! Egyszerűen azért nem, mert a viccnek legyen bár az a meghatározása, hogy a tévedés felfedezése, vagy egy kontraszt egy feszültség közös megélése, vagy amikor egy oda nem illő dolog valamilyen váratlan formában szinte kirobban. De egyik sem alkalmas keret arra, hogy az emberi szív alaplüktetését megadja, a szív legrejtettebb titkát feltárja. Legfeljebb egy már feltárt szív feszültségeit oldhatja fel. Amikor egy ember még nem találta meg a lényeget, akkor nem lehet nevetségessé tenni azt, ami nincs is azon a helyen, ahol lennie kellene. Akkor minden relatív lesz, és többé nem is fogja megérteni, mi az, hogy lényeg, mert mindent bármikor kinevet. Ezt tapasztaljuk, bármerre nézünk. Az Isten dolgai szentek. Az Isten azt szeretné, ha a szentek szentje kerülne a szívünk közepére, és ezen nincs mit nevetni.
És mégis a magyar nyelv egy nagyon szép szava a "derű" szó. Kiderül, mint az időjárás az az ember, aki meri egy kis távolságból nézni önmagát. Mindannak ellenére, amit eddig mondtam, számomra nagyon fontos ez a nevetés. Isten derűsnek szeretne látni minden embert. Ez az ember az, aki vonzó, és nem az a vallásos lélek, aki áhítattal, pihegve tud csak beszélni.
Az igazságnak ezt a két arcát egyensúlyban kell megértenünk. Például egy házasság szerintem az az intézmény, amelyik nem életképes nevetés nélkül. Ez egy olyan oldószer, ami átsegít sok nehézségen. Nagyon jó kacagni. És ebben mi magyarok nagyon is az élen járunk. Emlékszem, amikor egy évig külföldön tartózkodtam, megfogalmaztam magamban, ami a legjobban hiányzik otthonról, az az önfeledt kacagás.
Talán a legjobb, ha a régiek módján mindennek a maga idejét adjuk meg. Most farsang van, a nevetés ideje, a kiengedés ideje, amit persze nem Isten nélkül töltünk el remélhetőleg, de jövő héttől érdemes a szív legbensőbb hangjaira jobban odafigyelnünk. Arra a Krisztusra, aki életünk lényegét adja meg. Ámen.