2013-01-16

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt szombaton arra emlékeztünk, hogy 1943. január 12-én a Don kanyarban a szovjet hadsereg áttörte a magyar frontot, és sok-sok tízezer, százezer katona meghalt. Gueth Gyula, aki sajnos már nem él, írt egy könyvet egy tábori lelkész visszaemlékezései címmel. Korábbi felvételünkből hallhatják, ahogy visszaemlékezik a Don kanyarban történtekre.
Gueth Gyula: Amikor sokszor, legyek módjára hullottak az emberek, tudták és kénytelenek voltak beismerni, hogy nem a saját ügyességük mentette meg őket, még ha életben maradtak is. A kegyelem szó egészen átértékelődött minden ember előtt. Én, aki világ életemben rossz alvó voltam, a fronton a legnagyobb ágyútűzben is tudtam pihenni és aludni, de Isten kezében éreztük magunkat. Nem tőlünk függ sem a következő óra, sem a következő nap, sem a visszatérésünk. Ott bizony a lelkész fegyverrel nem harcolt, de Otténiánál a harcok közepében voltunk, mert bombáztak, lőttek bennünket és nem lehetett kitérni. Összetorlódott a visszavonulásban az oszlopok sora és a mi málhakocsink négy kilométerrel hátrébb volt az úton. Hátraszaladtam a kocsihoz és a legényemnek megmondtam – a lelkészeknek is volt tisztiszolgájuk -, hogy a legfontosabb dolgokat hozza magával. Közben a faluba is betört már az ellenség, én rohantam vissza és mondtam, hogy hozza a hátizsákomban a legfontosabb dolgokat. Nem jött, visszamentem keresni és mire odaértem, már a kocsit legázolták az orosz tankok. Az erdőszélen felültem egy botondnak nevezett kis harci kocsira, amely után egy löveg volt. Arra kapaszkodtam fel és azzal jöttünk három napon keresztül hetven kilométert tettünk meg az orosz front mögött, az első vonal mögött. Éjszaka vonultunk, meg alkonyatkor. Nappal meghúzódtunk valahol, így összeverődtünk egy csapatba és Toronyánál a Dolinai völgyön tudtunk visszatérni a Kárpátok innenső oldalára.
Minden lehető alkalommal istentiszteletet tartottunk, de azonkívül is látogattuk az egyes alakulatokat és ahol istentiszteletre nem volt mód, ott erkölcsi oktatást tartottunk, a katonák között. Elbeszélgettünk velük, bátorítottuk őket vagy a postájukat is továbbítottuk. Volt olyan eset, hogy például egy parasztházban voltunk, ahol középen konyha, jobbra és balra egy-egy szoba. Az egyikben a német segélyhely volt, a másikban mi, s reggel, amikor kinézünk, láttuk, hogy a német segélyhely eltűnt házastól együtt. Tudomásul vettük, hogy az Isten nekünk megkegyelmezett. Akik benne voltak, azok tudják, hogy ez mit jelent. Elfogadtuk a helyzetet, amiben voltunk. Isten kezében vagyunk, és semmi nem tőlünk függ. Mi tettük a dolgunkat. Bizonyosak voltunk benne, hogy a háborút a németek elvesztették és magukkal rántottak akaratunk ellenére. Kialakult Nyugaton egy hamis felfogás, hogy a magyarok végig kitartottak. Meg voltunk spékelve németekkel, egészen az utolsó napig, áprilisig szabadulni sem tudtunk, mert mindenhol ott voltak. Akkor, hogy utóvédharcra bevessenek bennünket, összetömörítették három faluba a megmaradt 24. hadosztály maradványait.
SS-tisztek a lemaradókat kérdezés nélkül lelőtték. Ez várt volna ránk is. Rajtunk kívül nem történt meg, hogy nagyobb tömegben ott maradt, vagy fogságba esetteket ne vittek volna ki Oroszországba. Mindenki megtapasztalhatta – akár akarta, akár nem -, hogy nem a saját erejéből jött haza, hanem az Isten hozott bennünket.

Fekete Ágnes: A történelmi visszaemlékezés után egy nagyon mai kérdéssel foglalkozzunk! Szeptembertől bevezetik a kötelező etika- és vallásoktatást. Egy nagyon jól kidolgozott kérdésekből és feleletekből álló cikket olvashatnak erről a reformatus.hu oldalon hittan A-tól Z-ig címmel. Az első kérdés például: Kötelező lesz a hittan? A válasz pedig, az hogy nem, kötelezően választható lesz a hit- és erkölcstan. Most egy olyan iskolába látogatunk el, ahol az elmúlt év szeptemberében bevezették a kötelező etikaoktatást, ami azért érdekes, mert az órarendben hittanról már vannak tapasztalatok az egyházi iskolákban, de erkölcstanról még nincsenek. A budafoki Rózsakerti Demjén István Általános Iskola úgy indult el az ősszel, hogy minden gyerek és tanár ottmaradhatott, akik korábban az intézményben voltak. Azonban azoknak, akik nem akartak hittanra járni, kötelezővé tették az etikát. Gyerekekkel, hitoktatókkal, tanárokkal beszélgettem. Hallhatják majd: Csűrös András Jakab lelkészt, Bálint-Pallaghy Rékát és Ábrahám Angélát. Az ő első osztályos hittanórájára látogattunk el először.
Diák: Azzal kezdjük, hogy milyen jó és rossz dolog történt. És ezekért imádkozunk.
Diák: Imádkozunk és elkezdjük a hittanórát. Jézusról fogunk tanulni, meg Máriáról és Józsefről.
Diák: Hogy József eljutott a sivatagba, mert eladták a testvérei egy pár kereskedőnek.
Fekete Ágnes: Ilyen rosszak voltak?
Diák: Igen.
Diák: József is rossz volt velük, mert dicsekedett, mert neki volt a legszebb színes ruhája, a többieknek meg ilyen csúnya fekete.
Diák: Szürke.
Diák: Szürke és az tarka ruha volt.
Diák: Aztán meg József eljutott Egyiptomba. Eddig tanultuk.
Csűrös András Jakab: Akkor gyűjtsük össze, hogy milyen jó és rossz dolgok történtek, amiért most imádkozzunk!
Diák: Voltunk a művelődési házban galambkiállításon és fotóztam az új fényképezőgépemmel.
Diák: Meghalt a nagypapám.
Fekete Ágnes: Most a hétvégén halt meg?
Diák: Kicsit régebben történt, de mostanában.
Fekete Ágnes: Ez szomorú.
Diák: Voltunk csúszdázni.
Diák: Meg hogy esik a hó.
Diák: Anyával voltunk korcsolyázni, és esett a hó.
Diák: Szombat délután voltunk cserkészeten és fölvettek.

Ábrahám Angéla: Kérlek, kapcsold le a villanyt!
Diák: Azért imádkozzunk, hogy az Apukám, meg az Anyukám kibéküljenek.
Ábrahám Angéla: Összetesszük a kezünket.
Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít,
Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít,
Szívem csendben az Úrra figyel.

Ábrahám Angéla: Drága Urunk! Hálásak vagyunk, hogy sokat korcsolyáztunk a hétvégén, nagyon jól éreztük magunkat, és elmentünk a barátainkhoz. Köszönjük ezt a sok-sok jó dolgot, főleg ezt a havat. Köszönjük az új szánkókat, az új barátokat. Szomorúságunkat is eléd hozzuk. Vigasztald meg a szomorú szívünket meghal családtagjaink, beteg állataink, szomorú szüleink miatt. Segíts, hogy békesség legyen, szeretet legyen, és mi is megnyugodhassunk. Vidámíts meg a mi szívünket! Ámen.
Kicsit felvidámítjuk a szívünket egy jó kis énekléssel.
Itt van Isten köztünk…

Ábrahám Angéla: Mutasd be, hogy József mit kapott édesapjától!
Diák: Egy színes köpenyt.
Ábrahám Angéla: A többiek mit kaptak?
Diák: Semmit.
Ábrahám Angéla: Megmutatjuk, hogy József hogy járkált, figyeljük…
Alázatos volt József?
Diák: Nem
Ábrahám Angéla: Dicsekedett, ugye? Amikor elment a testvéreihez… Mit csinált?
Diák: Árulkodott.
Ábrahám Angéla: Úgy csinálunk, ahogy a testvérei Józsefet szerették.
Csináljuk úgy. Nem szerették.
Itt a lelki életük rendkívül eltérő, kihívás a számomra is az alapokat megtanítani. Kidolgoztunk a Pedagógiai Intézettel egy átmeneti tantervet, ami alapján a gyerekeket felzárkóztatjuk. A kerület összes iskolájában tanítok hittant. Jelenleg az önkormányzati iskolákban délután van. Az órarendben még nincs benne, és a gyerekeknek felszabadult érzésük van, mert ez egy kicsit más jellegű hittanóra. Tudunk játszani, nem kell osztályozni, itt annyival nagyobb a kihívás, hogy a gyerekeket meg kell tartani, mindenképpen meg kell újulni, kreatívnak kell lenni, érdekes órát kell tartani, hogy szívesen jöjjenek, mert ha úgy döntenek, hogy nem elég jó a tanárnő, vagy az anyag, akkor azt mondják, hogy nem kötelező, akkor nem jövünk. Sokszor azért jár egy gyerek a hittanórára, mert a barátnője is jár, ha összeveszik a barátnőjével, akkor borul a csoport. Érdekes sok tanulság van és én is sokat tanulok. Számomra az egyik legfontosabb a hittanórában, hogy imaközösség legyen. Nem várom el, hogy hangosan imádkozzon, sem hogy megossza velünk a családi, egyéb problémáit, de egy minimális szinten egy imaközösségben tudunk együtt imádkozni, s így egymás terheit és örömeit hordozzunk.
Fekete Ágnes: Azt látom, hogy ennek nagyon nagy jelentősége van itt.
Ábrahám Angéla: Így van. Minden osztályban, minden iskolában megpróbálom. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt jót tesz, ha látják, hogy nemcsak nekik vannak gondjaik.
Fekete Ágnes: Megtanulja letenni, és kezelni ezeket?
Ábrahám Angéla: Igen. Nagyon nagy öröm, amikor egy ima meghallgatásra talál és a kis állat meggyógyul, vagy nagyobbaknál a szerelmük rájuk néz vagy jól sikerült egy dolgozat. A közösség is nagyon fontos. Itt megtanulhatják elfogadni a másikat olyannak, amilyen.
Fekete Ágnes: Tehát a hittan óra egy kis sziget az oktatási rendszerben.
Ábrahám Angéla: Igen. Mindenképp. Legalább próbáljuk azokat a konfliktusokat tompítani, amik előfordulnak egy-egy osztályban. Sokat bántják, csúfolják egymást a gyerekek, a szegényeket lecsórózzák, lecsövesezik. Ezeket a gondokat próbáljuk hittanórán, abban a kis közösségben megbeszélni. Az a legszebb része, amikor a gyerekek egymást tanítják. Múltkor az egyik negyedik osztályban történt, hogy az egyik kislány azt mondta, hogy milyen jó a többnejűség, mert ott a feleségeknek nem kell dolgozni. Erre az egyik fiú felállt és azt mondta, hogy akkor miből élnél, ha nem dolgoznál? És akkor a többiek is elkezdték mondani, hogy a munka nagyon fontos. Én egy szót nem szóltam, a kislány is csendben hallgatott, és átgondolta, amit eddig gondolt. Működik a közösségnek ez a belső nevelő ereje.
Fekete Ágnes: Mi lesz szeptembertől? Félsz tőle?
Ábrahám Angéla: Nem, nem. Azt gondolom, az a legjobb, ha megtartjuk a jó kapcsolatokat az iskolákkal, a tanárokkal, az igazgatóval. Nem vetélytársakként kell találkozni, hanem a közös cél érdekében összefogva, segíteni egymást. Ott a tanári karból választják az etika tanárt, és nagyon fontos hogy legyen etikaóra. A kötelező óraszám miatt, kell a tanárnak, hogy etikát is tanítson, mert az állása függ attól, hogy van-e etikaóra. Azt gondolom, hogyha ezt át tudjuk beszélni az iskolák vezetőségével, akkor hosszútávon tudunk együtt dolgozni. A szülőknek nagyon fontos az, hogy hittanra írassák a gyereküket, mert amennyiben nem jön össze a létszám az elsőben meg ötödikben, akkor nem lesz református hittan az órarendben.
Bálint-Pallaghy Réka: Vallástanár vagyok. Tizenkettedikig tanítok hittant, de jelenleg etikát oktatok.
Fekete Ágnes: Miért?
Bálint-Pallaghy Réka: Erre van most szükség, jelen helyzetben.
Fekete Ágnes: Milyen az etikaóra?
Diák: Azok vannak ott, akik nem igazán szerettek volna hittanra kerülni. Én nagyon szeretem, mert mindig olyanokról beszélgetünk, amikre pont gondolok. Beszélünk az érzéseinkről, meg hogy mit csinálunk, ha jön felénk a labda. Így mindent végigbeszélünk.
Fekete Ágnes: Ez önismereti dolog?
Diák: Nagyjából igen. Beszéltünk róla, hogy jöttek ufók, akiknek nem voltak érzéseik, és ezt kutatták. Mindenféléket mondtunk. Ilyenekről szokott szólni az etikaóra.
Fekete Ágnes: Miért etikát választottál?
Diák: Nem tudom. Anyuval közösen megbeszéltük, hogy az etika a legjobb választás nekem.
Fekete Ágnes: Hányadikos vagy?
Diák: Hetedikes.
Bálint-Pallaghy Réka: Az alsóbb évfolyamokon a családról, a barátságról, a szeretetről beszélgetünk. Minél nagyobbak a gyerekek, annál komolyabb témákat tudunk elővenni egészen a lelkiismeretfurdalásig.
Fekete Ágnes: Odafigyelnek a gyerekek? Mert az ilyen potyaórákon nem nagyon szoktak odafigyelni.
Diák: Hát többé-kevésbé mi a lányokkal igazán odafigyelünk, és ezért a fiúk is bekapcsolódnak néha és mondanak dolgokat.
Fekete Ágnes: Hogy sikerül fegyelmezni?
Bálint-Pallaghy Réka: Nem mindig könnyű, jó kérdéseket kell találni, amikkel fel lehet őket rázni. Volt egy kedvenc játékuk az ötödik-hatodikosoknak. Az értékeket tanultuk és az értékeket árverésre bocsátottuk, mindenki kapott egy zsák értéket, és abból lehetett eladni, ami neki nem kellett. Tehát a negatív értékektől meg kellett szabadulni és a pozitív értékeket meg gyűjtögetni kellett. Órákon keresztül játszottuk, jóformán nem bírták abbahagyni, olyan nagy sikere volt.
Fekete Ágnes: Nagyon-nagyon kevés az az etikai fix, amit elfogad a társadalom, nem?
Bálint-Pallaghy Réka: Igen szoktunk vitatkozni, és igen elővettük a tízparancsolatot, mint minden etika alapját, és ezen is vitáztunk egy párszor, de végül azt hiszen mindig konszenzusra jutottunk.
Diák: Valaki szerint teljesen igaza van a tanárnak, valaki meg teljesen mást mondott.
Fekete Ágnes: Most vannak az osztályozó konferenciák. Hogy megy az osztályzás?
Bálint-Pallaghy Réka: Nyilván bukni nem lehet, itt főleg a gyerekek hozzáállását értékeltük.
Fekete Ágnes: Milyen dolgozatok voltak, vagy mire lehetett osztályzatot adni?
Bálint-Pallaghy Réka: Volt fogalmazás, titkos fogalmazás saját életükből lehetet példát elmesélni, akár a lelkiismeretfurdalásra. Rá lehetett írni, hogy titkos, akkor azt senki másnak nem mutatom meg, ha ő nem akarta azt megosztani, gyónási titok övezi a dolgozatokat.
Fekete Ágnes: Nem hiányzik a hittan? Ebbe nem lehet belevinni a hittant?
Bálint-Pallaghy Réka: Rettenetesen hiányzik. Számomra a hittan kézzelfoghatóbb. Az etika sokkal elméletibb, a hittant jobban meg lehet ragadni. Fogok egy bibliai történetet és az alapján az egész világ kinyílik, míg etikán az egész világot kell a gyerekek elébe hoznom egészen más az iránya.
Fekete Ágnes: A piciből a nagy felé, vagy a nagyból a pici felé.
Bálint-Pallaghy Réka: Csínján kell bánni, hogy az Isten nevét hányszor ejtjük ki az órán, még ha református iskolában vagyunk is.
Fekete Ágnes: Miért?
Bálint-Pallaghy Réka: Mert a szülők eléggé érzékenyen reagálnak, egyes szülők nehezményezik, ha egy kicsit is eltolódik a hangsúly.
Fekete Ágnes: Beszéltünk arról, hogy elég sok gyerek ma csonka családban él.
Bálint-Pallaghy Réka: Ők nagyon jól tudják mi az ideális, megfogalmazzák, és vágynak rá, és álomképet alkotnak. Nagyon sok szívszorító élményen mentünk át az elmúlt félévben. Szuperlatívuszokban beszél a gyermek arról a szülőről, aki nem vesz részt az életében. Az ember meghatódottan törli a könnyeit. A gyerek akkor is borzasztóan szereti a családját, amikor nem biztos, hogy viszontszereti ugyanúgy őt.
Csűrös András Jakab: Látom, amikor a gyerekeket hívogatják az iskolákba, hogy járjanak angol órára, biológiára, ilyen különóra, olyan külön óra. De hogy a gyerek lelkével mi történik, az sosincs terítéken, pedig az ugyanolyan fontos, sőt fontosabb.
Fekete Ágnes: Tanulhat a gyerek bármit, ha aztán depresszióba esik, nem?
Csűrös András Jakab: Így van. A hetedik, nyolcadikosoknak havonta szervezünk egy klub délutánt. Most januárban, a jövő héten lesz a következő beszélgetős alkalom. Illetve, ha a tanárok úgy érzik, hogy valakivel valamilyen probléma van, jó lenne vele beszélgetni, akkor ezt jelzik nekünk, és megbeszélünk egy időpontot. Egy nyolcadikos fiú úgy fogalmazott, amikor átvettük az iskolát, akkor azt hitte, hogy ez egy apácazárda lesz, aztán megjelent a fiatal hitoktató, szociálpedagógus, meg a lelkész és jófejek, nincs ezzel probléma. Többen jeleztük, hogy referencia iskola vagyunk, hiszen egy évvel az országos tendencia előtt bevezettük nem felmenő rendszerben, hanem a második osztálytól nyolcadikig az összes évfolyamban az etikaoktatást. Ennek az volt a hátulütője, hogy ki kellett dolgozni, valami tantervet, mert úgy van, hogy az elsősöknek kötelező hittanra menni, és a fölsőbb évesek választhatnak. Az etikaoktatással kapcsolatban rengeteg örömteli dolog, illetve gond is felmerült, amire nem is gondolnánk. Gondolok arra, hogy egy osztály négyfelé megy és a naplóba ezt be kell valahogy írni.
Fekete Ágnes: Nincs ennyi hely a naplóban?
Csűrös András Jakab: Így van. Nincs ennyi rubrika a naplóban, és jegyet is kell adni, amihez a hitoktatók nem nagyon szoktak hozzá. Ezek azért komoly kérdések. Az első hetek arra mentek el, hogy milyen terem- és órabeosztás legyen. Előfordult, hogy a gyermek azt mondta, hogy katolikus hittanra jár, mert a legjobb barátnője is oda jár, de igazából nem oda járt. El kellett neki mondani, és el kell vinni az etikára, vagy az evangélikus hittanra, mert odatartozik, és erre elment egy hét. Sok ilyen adminisztratív feladatot kellett megoldanunk. Meg hogy oda is menjen, az a következő probléma, a szülőknek is gondot jelentett. Például alá volt húzva az etika, de a katolikus hittan is, amit átsatíroztak, majd bekarikázták az etikát. Aztán kaptam a levelet, hogy mégis hittanra jár. Én nem is tudtam elképzelni, hogy ez otthon milyen csatába telhetett, amíg mindez lejátszódott. A jó hitoktatók és etikaoktatók is vannak, mégis azt a tendenciát látjuk, hogy az etikaoktatásról inkább a hitoktatásra szeretnének átmenni a gyerekek.
Fekete Ágnes: Vajon miért?
Csűrös András Jakab: Azt nem tudom, azt mondják, hogy ott jó dolgok történnek. A hitoktatástól szerintem sok szülő félt, nem tudta mi ez, nem ismerte, nem szerette volna az ismeretlenbe küldeni a gyerekeket. Ez egy jó alkalom a gyerekeknek, mosolyogva jönnek ki nem bőgve, kapnak valamit, ezért sokan jelezték, hogy etikára járatták, de szeretnék a hitoktatás felé elvinni. Ezt is meg kell oldani, azt kell mondani, hogy nem, és félévkor vagy évvégén lehet váltani. Azt is látjuk, hogy ha egy osztálynyi tanuló jön össze egy etikaórán, az nem jó, mert huszonöt gyerekkel nem lehet beszélgetni arról, hogy milyen az egészséges családmodell, nálatok mi van otthon, nem úgy nyílnak meg, mint mondjuk így négyszemközt. Szeretnénk átszervezni kiscsoportosra, valahogy át kell gondolni az egészet. Mi félév után látjuk, azt hogy harminc gyerek nem tud etikai kérdésekről beszélgetni.
Fekete Ágnes: Itt az egyik kislány mondta, hogy azt kéri, hogy apa, és anya béküljenek ki, azért az elég szívbemarkoló volt. Gondolom, elég gyakoriak az ilyen visszajelzések?
Csűrös András Jakab: Így van, nagyon sokszor előfordul. Csodálatos dolog, hogy egy hétéves gyerek érzi, hogy ez gond, és kéri, hogy imádkozzunk, s ezt meg tudjuk tenni. Ez öröm a szomorúságban.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az idén is megrendezik országszerte az ökumenikus imahetet, ahol a különböző felekezetek tartanak közös istentiszteleteket, imaórákat. A hét nyitó istentisztelete január 20-án, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten a Fasori evangélikus templomban. Az igehirdetést a hagyományoknak megfelelően Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, valamint a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, Steinbach József református püspök végzi. A liturgiában a tagegyházak vezetői is részt vesznek.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából ökumenikus istentiszteletet tartanak január 20-án, vasárnap 11 órakor Szatmárcsekén, a református templomban, Bölcskei Gusztáv igehirdetésével. Ugyancsak megemlékeznek a Himnusz születésnapjáról 19-én, szombaton 16 órakor, Bodajkon, 19-én, szombaton 11 órától Budapesten, a Corvin tér 8. szám alatt. Itt a Debreceni Kollégium Kántusa fog énekelni.

A Kelenföldi Barokk Esték következő hangversenyét Alföldy-Boruss Csilla orgonaművész tartja január 19-én, szombaton 17 órakor, a Kelenföldi református templomban.

REFIT elnevezéssel rendeznek ifjúsági istentiszteletet január 20-án, vasárnap 17 órától Miskolcon, a Lévay József Református Gimnázium tornatermében. Igét hirdet ifj. Csomós József ifjúsági referens.

Nyílt nap lesz január 17-én 7 óra negyvenöt perctől Miskolcon a Szirmai Református Általános Iskolában.

Hangversenyt adnak a Csomasz-Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola tanárai január 16-án, ma délután 4 órakor a Lévay József Református Gimnázium dísztermében és január 19-én, szombaton 16 óra 30 perctől Dédestapolcsányban, a Művelődési Házban.

Etnikai vagy/és társadalmi kérdés a roma ügy? címmel rendeznek beszélgetést január 21-én, hétfőn 17 órakor Budapesten, a Deák Ferenc tér 4. első emeletén. A kérdésekre Topolánszky Ákos és Krémer Balázs.

A magyar nyelv helyzete a digitális korban címmel szerveznek konferenciát január 18-án, pénteken reggel 9 órától a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasó termében. (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Prédikátor könyve harmadik fejezetéből!

"Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak." (Préd 3,1)

Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel, két hihetetlen zeneóriás ugyanannak az évnek tavaszán születtek, 1685-ben. Nagyon érdekes, hogy mind a kettőnek egy-egy szülője erősen dolgozott azon, hogy ne legyenek zenészek. Bach édesanyja féltette fiát a szegénységtől, attól az éjjel-nappal tartó munkától, amiben férje élt. Händelnek pedig az apja volt az, aki hallani sem akart a zenei pályáról, mert gazdagok voltak, és jogásznak szerette volna adni a fiát. Mi lett volna, ha ezek az imák meghallgatásra találnak? Ha Bach nem a benne megbújó tűznek enged, hanem édesanyja józanságának, és Händellel is, mi lett volna, ha apja karriervágyának enged? Szerencsére Isten nem törődött a kicsinyes emberi vágyakkal. Ezek az imák nem találtak meghallgatásra, és nem győztek a földhöz ragadt emberi szempontok. Most is hallgathatjuk ezeket a zenéket. Mintha Isten zenei prófétaként küldte volna közénk a barokk kor nagy mestereit. Talán a földön nem tudjuk meg soha, hogy miért? De üzenetük lényege valami hihetetlen harmónia volt. Az, hogy a rend lelkében van a szabadság, hogy csakis ott van megbújva. Talán Isten úgy gondolta, ezt az üzenetet csak zenében mondhatja el. Sajnos ezt a próféciát Európa mégsem hallotta meg. De milyen jó, hogy akkor, a 17. században még nem a világ praktikus, gyakorlatias gondolkodása győzött. Ez a két zenészpróféta, bár soha nem találkozott, ugyanannak a léleknek engedett. Ha nem így történik, soha nem lehettek volna azok, akik. Bach talán kivándorolt volna, hogy több pénzért dolgozhasson, Händel talán amerikai módra keresett volna egy déli tájat, ahol mindig meleg van, és kedvére napozhat.
Amikor ilyen többszázéves történelmi távlatból hallunk valamit, akkor el kell gondolkodnunk azon, vajon a mi praktikus világunk mennyit ér? Gőzerővel beszél le minden, ami körül vesz bennünket az erőfeszítésekről. Mert nem jó kántori állásról kántori állásra utazni, nem jó vitatkozni középszerű zenészekkel, nem jó mindig beosztottnak lenni, miközben az ember érzi magában, hogy többre hivatott. Bach ezekben ugyanúgy megfáradt, ahogyan a mai ember, és mégis odakörmölte minden műve végére, SDG – Egyedül Istené a dicsőség! És tényleg az övé! Mi lehetséges, hogy lebeszélnénk gyerekünket a fáradságokról, lehet, hogy szívesen megkönnyítenénk utódaink életét, de Isten minden korban elküldi – jelképesen szólva – a maga prófétáit, és ennek a hívásnak az ember nem mondhat ellen. Szerencsére ebben a földi életben, mint búvópatak ott van Isten terve. Ezért teljesen mindegy, hogy ünnepelnek, vagy megvetnek, mindegy, hogy a kis Händel kényelmébe vagy Bach szegénységébe születünk. Ez nekünk fontos, itt és most. Valójában az a lényeges, hogy meglássuk Isten tervét. A legtöbbször félünk ettől a tervtől. Az ember valami rettenetes sorshatalom keze alatt érzi magát, és azt látja, nincs mit tenni, rajtam semmi nem múlik, pallósként nehezedik fölém Isten akarata s vagy lecsap rám, vagy sem. Valójában Isten akarata jó akarat. Jó irányban mindig módosítható. Ahogyan Ninive sem pusztult el, mert Jónás szavára megtért a nép, Jézus felett is Isten lesújtó kezét láthatjuk, de valójában egy jó akarat, egy életre támasztó akarat megváltása történt a kereszten. A mi életünk pontosan így belesimulhat Isten akaratába, akinek egyszer engedett például Bach. A rendelt időben, a rendelt akarat megvalósult. Adja Isten, hogy innen lássuk a világot. Nem könnyű, mégis adja az Ég, hogy meglássuk Isten jó és előre vivő szándékát! Ámen.