2013-10-09

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ha olyan házaspárokkal beszélünk, akik sokat veszekednek, akkor kiderül, hogy általában a legapróbb kérdéseken zajlik a legtöbb vita. Érdekes módon sokkal súlyosabb kérdésnek tűnik az élet folyamán a zoknik párosítása, mint az, hogy ki milyen hiten van. Ugyanezt a jelenséget tapasztalhatjuk az egyházban is. Az, hogy a hitvallásról mit gondolunk, sokak számára teljesen elenyésző ahhoz képest, hogy mikor áll vagy ül az ember a templomban vagy, hogy mit énekel? Ha végig nézzük az egyháztörténetet, megdöbbentő, mennyire fontos dolgok éppen az éneklésen dőltek el. Ebben a hónapban, október 24. és 26. között egy különleges konferencia lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti székházban az énekeskönyv kérdéséről. A nemrég külföldön megjelent új énekeskönyveket is bemutatják itt majd.

Bódiss Tamást, a konferencia egyik szervezőjét először az új holland énekeskönyvről kérdeztem.
Bódiss Tamás: Az új holland protestáns énekeskönyv 2013. május végén jelent meg. Most ismerkednek vele a gyülekezetek.
Fekete Ágnes: Ha jól értem ez nekünk azért érdekes, mert mi is esetleg egy új énekeskönyv előtt állunk?
Bódiss Tamás: Nekünk, magyar reformátusoknak egy kicsit közelebb állnak a szívünkhöz a hollandok. Nemcsak azért mert emlékezünk a gályarabok kiszabadítására, hanem ezért is, mert gyülekezeti és személyes kapcsolatok kötnek bennünket Hollandiához. E szorosabb kötelék miatt gondoltam, hogy fontos lehet számunkra is, hogy a holland reformátusok milyen énekeskönyvet alkottak ma? Természetesen nemcsak a reformátusoknak szól ez az új énekeskönyv, hiszen az elmúlt másfél évszázadban nagyon szétszakadozott a holland protestantizmus, és most kezdenek egységbe formálódni. 2004-ben jött létre a holland protestáns egyház, amely a két legnagyobb református, a Hervormde és a Gereformeerde egyházat, illetve a holland lutheránus egyházat fogta egységbe. Ez a három egyház hozta létre a PKN-t, a Protestantse Kerk in Nederland egyházat. Ők határozták el az énekeskönyv létrehozását és megújítását, amelyhez további hét egyház csatlakozott, akik nincsenek benne ebben az unióban, de az énekeskönyvet magukénak vallják.
Fekete Ágnes: Mondhatjuk, hogy ez egy "egységesítő" könyv?
Bódiss Tamás: Egység a sokféleségben. Olyan egységet próbáltak létrehozni, amelyben mindegyik egyház megtalálja a saját múltját, de ugyanakkor a másikkal való közösséget is. Ezt a közös dolgot érdekes módon nem elsősorban az énekekben találták meg, hanem a közös istentiszteleti formában.
Fekete Ágnes: Először volt a közös liturgia és aztán az énekeskönyv?
Bódiss Tamás: Elkezdtek foglalkozni azzal, hogy az istentisztelet nemcsak tanító jellegű alkalom, hanem egy aktív cselekedet is, ahol a gyülekezet az istenhitét fejezi ki. Nemcsak magunkban mondjuk az imádságot, hanem hangosan is.
Fekete Ágnes: Ha egy átlagember bemegy egy katolikus templomba, akkor ott azt látja, hogy nagyon sokszor állnak fel, majd ülnek le. Van, aki sajnos azt mondja, milyen jó a református istentiszteleten csak be kell menni, leülni és hallgatni. Nagyon nehéz egy olyan embernek tájékozódni ebben a kérdésben, akiknek semmi köze sincs az egyházhoz.
Bódiss Tamás: Azt tudjuk magunkénak vallani, amibe beleszülettünk, amit tapasztaltunk. Nem látunk ki magunkból csak akkor, ha megismerjük azt, hogy mások hogyan valósítják meg az istentiszteletet, és ha azt nyitottan tudjuk fogadni. Nekem nagyon sok ilyen felismerésem van. Talán ez a nyitottság az, ami alapvető lenne.
Fekete Ágnes: Az az óriási különbség a protestáns és a katolikus istentisztelet között, hogy a katolikus istentiszteletet egyszerűen megszabják Rómában. A protestáns istentisztelet meg nincsen megszabva, tehát rengetegféle van.
Bódiss Tamás: Nem arról van szó, hogy mit szabnak meg, mit kell olvasni, hanem, hogy milyen lehetőségeink vannak a rend, az ágenda, a liturgia folyamán. Nekem csak az a lehetőségem van, hogy hallgassam a lelkipásztor vagy valaki más imádságát és magamban esetleg reflektáljak rá? Vagy tényleg van lehetőségem arra, hogy valóban a sajátommá váló szavakkal és feleletekkel részt vegyek a liturgiában? Hosszú évtizedes vita volt a huszadik század folyamán, ami a mai napig is tart, hogy hol vannak az istentisztelet súlypontjai? Az elvitathatatlan, hogy a protestáns istentiszteletnek fontos, meghatározó eleme az igehirdetés, a prédikáció. Azonban az is ugyanilyen fontos, hogy az Istent magunknak is imádnunk kell. Olyan szervezettségének, olyan átgondoltságának kellene lennie az istentiszteletnek, amelyben mindenki részt vehet. Ez nem azt jelenti, hogy megmondják, mit kell mondani, hanem, hogy megjelenhet rendezett formában az, hogy én válaszolok. A gyülekezeti éneken mi, magyar reformátusok a versszakról versszakra ismétlődő dallamokat értjük. Csak ilyen verses énekeket tartalmazott a régi holland énekeskönyv is. Ez az új gyűjtemény azonban műfajában is újdonságot hozott be. Részben olyanokat, amiket már várt a gyülekezetek közössége azért, mert szerettek volna dinamikusabban részt venni az istentiszteleten. A dinamikusság itt azt jelenti, hogy nem minden versszakot énekel végig az egész gyülekezet, hanem vannak olyan énekek, amiben csak a refrént vagy más visszatérő formát énekelnek, a többit pedig kórus énekli. Ugyanez megtalálható meg a most már tizenöt éves svájci reformátusok énekeskönyvében is. Ezzel a formával lehet megmutatni azt, hogy az istentisztelet egy beszélgetés, Isten szavára válaszként elhangzik az egyén vagy a gyülekezet válasza.
Fekete Ágnes: Egyebekben az istentisztelet liturgiája megmaradt?
Bódiss Tamás: A főistentisztelet, a vasárnapi és az ünnepi, lehetőleg úrvacsorás istentisztelet rendjét egyre világosabban az óegyházi modell határozza meg. Azok a protestáns egyházak, akiket még látunk Európában, általában efelé irányulnak.
Fekete Ágnes: Ez a liturgia a keresztyénség legelejére vezet bennünket vissza, s ez egyben egy ökumenikus, közös talajba is ültet bennünket.
Bódiss Tamás: Igen, akár nemzetek között, akár nemzeteken belül, különböző egyházak között beszélünk közösségről. Van egy másik vonulat, ez a mindennapi istentiszteletek formája. Mind a holland, mind a svájci énekeskönyv fontosnak tartja a reggeli, esti áhítatok, vagy reggeli és esti könyörgések rendjét. Ennek szintén megvan az óegyházi formája. Miért fontos ez? Mert fontos az, hogy a napunknak legyen egy felépítése. Valaki úgy fogalmazta meg, hogy a lelkünknek is szüksége van a higiéniára, mint ahogy a testünknek is. A napi mosdás, fogmosás, kézmosás olyan, szinte automatikus tevékenységek, amiket rendszeresen el kell végeznünk, ahhoz, hogy tisztán tartsuk a testünket. Ugyanígy fontos az, hogy a lelkünket is tisztán tartsuk, és ehhez segít hozzá a bibliaolvasáson kívül, a napi imádságoknak az a rendszere, amit akár a mai ember is gyakorolhat.

Fekete Ágnes: Itt Magyarországon, – amennyire hozzám eljutnak a viták – leginkább a modern énekek bevezetése a kérdés, tehát, hogy mennyire haladjon a zene a korral? Ez hogyan történt Svájcban és Hollandiában?
Bódiss Tamás: A holland énekeskönyv stílusában nagyon sokszínű. Érdekes az énekeskönyv beosztása: mind a százötven genfi zsoltár szerepel az énekeskönyv elején, hiszen a holland református kegyességben ez egy meghatározó pont volt. A mai napig vannak olyan közösségek, gyülekezetek, amelyek csak a genfi zsoltárokat és azok szövegeit éneklik. Az újrareformáltak azért váltak ki a tizenkilencedik században a holland reformátusok közül, mert ők elkezdtek énekelni nemcsak genfi zsoltárokat, hanem más dicséreteket is.
Fekete Ágnes: Ez volt tényleg a kiváltó oka?
Bódiss Tamás: Igen, az énekek miatt történt a tizenkilencedik században az első református szakadás.
Fekete Ágnes: Miért volt fontos a hollandoknak, hogy csak zsoltárt énekeljenek?
Bódiss Tamás: Mert a zsoltárok zárt világában nőttek föl, ezen keresztül kapcsolódtak Istenhez. Mindenki így van ezzel: ahogyan és amilyen környezetben nőtt fel, az válik a sajátjává. De a mostani énekeskönyvben A, B, C, D jelzettel az adott zsoltár mellett szerepelnek a zsoltárra készült kánonok, vagy versbe foglalt zsoltárok, recitált zsoltárok, (amikor a Biblia szövegét éneklik) vagy éppen taizéi énekek.
Fekete Ágnes: Végülis az integráció irányában lépett el ez az énekeskönyv, amikor igyekeztek minél több mindent belevenni.
Bódiss Tamás: Igen. És ugyanakkor azt integrálni, ami elfogadható.
Fekete Ágnes: Tehát volt egy – úgymond – művészeti minimum?
Bódiss Tamás: Teológiai, szövegi és egyéb kritériumok is vannak. Egy olyanfajta sokszínűséget képvisel az énekeskönyv, ami az egyház egésze számára elfogadható. Lehetőségünk van arra, hogy megismerjünk más mintákat és meglássuk azt, hogy azokkal is tudunk istentiszteletet gyakorolni, azok által is tudunk Istenhez szólni. Merthogy az istentisztelet, az Úristennel való kapcsolatba lépés helye. Ilyen értelemben fontos, hogy legyünk nyitottak! Hollandiában egy igen nagyfokú elvilágiasodás volt tapasztalható az elmúlt évtizedekben. Sok gyülekezet megszűnt, emiatt a templomok húsz százalékát be kellett zárni. Ebben a helyzetben szükségszerű a keresztyének összefogása: közös feladatuk és közös hivatásuk van.
Fekete Ágnes: Ez a konferencia Budapesten azért jön létre, ajtót nyisson az istentisztelet és az éneklés különféle útjai felé?
Bódiss Tamás: Igen. Tekintsünk ki, ismerjük fel és legyünk nyitottak! Utána a saját problémáinkat egy kicsit tágabb térben tudjuk újból megvitatni, vagy látni.
Három külföldi előadónk lesz: a svájci énekeskönyv szerkesztője, Hans-Jürg Stefan tart majd előadást. A holland énekeskönyv is a svájcira támaszkodva jött létre tizenöt évvel később, az idén, amelynek Pieter Endedijk, református lelkész volt a koordinátora. Ő lesz a másik előadó. Harmadik előadónk a cseh testvérek egyházzenésze és zenei igazgatója Ladiszlav Moravetz lesz, aki magyarul is elég jól beszél. Ő a cseh énekeskönyv megújításának a terveiről fog beszélni.

Fekete Ágnes: A zene gyógyít. Ma sokan hirdetik ezt végre. Most gyógyulásokról lesz szó. Nem zenével, hanem elsősorban a hit erejével igyekeznek segíteni a Bonus Pastor misszióban Erdélyben, a Radák-Pekry kastélyban, Magyarózdon. Alkoholista és más függőségben élőknek tartanak missziós heteket. Először Horváth Leventét, a misszió vezetőjét hallják Kiss Sándor segítségével, majd egy szabadult alkoholbeteget.

Horváth Levente: Egyszer egy lelkes, evangélizálni vágyó fiatal lelkész eljött az otthonba és két napot együtt töltött a fiúkkal. Este pingpongmeccset tartottak. Nagyon szoros, kemény küzdelem volt, egyszer csak a lelkész ujja hozzáért a labdához, amit nem vett észre senki és ő sem szólt róla. Pár perc után a fordítottja történt meg. A lakó az ujjával ütött és szólt, hogy mi történt. A lelkész azt mondta: "jó pontod" van. Azonban a fiú azt felelte, nem, mert az ujjamhoz ért. Nektek, akik nem vagytok függők, nem olyan lényeges kérdés az igazmondás, de nekem az életem múlhat rajta. Ha én most hazudok, akkor visszaemelődnek a játszmáim, és a játszmák a drognál és az alkoholnál végződnek. Ha még egyszer hazudok magamnak, visszaesek és akkor nekem végem: alulról fogom szagolni az ibolyát. A fiatal lelkész teljes megrendüléssel mondta el ezt az irodában: nekem nem ért annyit az üdvösségem, mint ezeknek az embereknek a földi élet. Ennyire következetesen megküzdenek azért, hogy átláthatóak, őszinték, egyenesek legyenek. A lelkész azt mondta akkor ennek a beteg embernek: csodálom, hogy te ezt elmondtad a hibát, én meg lelkipásztor létemre hallgattam a magaméról. Íme, mennyire fölöttem állsz. Gyönyörű volt ez a pillanat. Sarokba szorít a példájuk, a küzdelmük, a becsületességük.
A magyarság, itt Erdélyben sokkal inkább pusztul az alkohol és egyéb drogok és függőségek következtében, mint az 1990-es fekete március idején. Mi egy kevésbé látványos szabadságharcot vívunk. Kevésbé látványos a harcunk a magyarságért és nyilván ennek következtében kevésbé is megbecsült.
Egyszer egy pár el akart válni, de azt mondták, hogy megpróbálják még a mentőmissziót. Visszamelegedett a kapcsolatuk, a szabadulás után most a mézesheteiket élik, és újabb gyerekeket vállalnak. Ez önmagáért beszél. Beszélhetek én, hogy "szüljetek magyar anyák!", ha közben semmiféle belső motivációjuk nincsen.

Lakó: Több kapcsolatom volt. Amikor elkezdtem udvarolni, egy darabig mondhatni minden, jól működött. Legalábbis én elégedett voltam. Volt ezekben a kapcsolatokban szerelem, szeretet, gyöngédség, odafigyelés, romantika. Egy idő után azonban, amikor érzelmileg egy kissé instabillá vált a helyzet, akkor én azonnal az italhoz menekültem. Bennem mindig is volt egy olyan rossz működés, hogy nagyon előre tudtam vetíteni a rossz dolgokat és aggódtam miattuk. Amik ugyan még nem történtek meg, és a későbbiekben kiderült, hogy soha nem úgy történtek. Ezeket mégis tápláltam magamban. Amikor volt egy kis vita, civakodás támadt, akkor attól féltem, hogy közeledik a kapcsolatunk vége, elveszíthetem, megint egyedül maradok. Ezzel nem tudtam szembenézni, holott még nem volt szó róla, viszont az italozásommal tényleg ezt értem el, hogy vége lett ezeknek a kapcsolatoknak. Ugyanaz a modell volt mindegyiknél.
A feleségem nagyon fontos jelenleg a számomra. Nagyon szeretném újraépíteni ezt a kapcsolatot. Mielőtt idekerültem, beszéltem vele telefonon, de semmi újat nem tudtam neki mondani az állapotommal kapcsolatban. Mindig várta, hogy lépjek. Én meg eddig soha nem tudtam, hogy mit vár el, hogy mit lépjek?
Voltak nagyon erős vágyakozásaim, sóvárgásaim az alkohol iránt, olyankor az mindent felülírt. Szinte megsemmisített. Nem engedte, hogy a telefonért nyúljak, segítséget kérjek, elmondjam egy bizalmi embernek a bajomat. Annyira felülírt mindent, hogy úgy éreztem, nincs megállás.
Kiss Sándor: Ha most letennének ide egy farönköt, mit faragnál belőle?
Lakó: Egy szomorú emberi arcot. Szabadnak szeretném tudni magam és ehhez még a feleségemmel való jó kapcsolat rendezése szükséges.

Horváth Levente: Mindig is fájt nekem, ennek a kastélynak az állapota. Most nemcsak egy szociális missziót folytathatunk itt, hanem egyúttal Petrőczy Kata Szidónia, XVII. századi költőnő kastélyát is megmenthetjük. Teleki Ilona grófnő lánya, Maria Konredscheim bárónő az örököse ennek a kastélynak, aki Franciaországban él. A bárónő nekünk adományozta a kastélyt, amikor az ingatlantörvény megengedte, hogy visszaigényelje az államtól. Ebben az is közrejátszott, hogy amikor mi kilencvenkilenc évre megkaptuk a kastélyt, az első dolgunk az volt, hogy felújítsuk. Majd erről kiküldtünk a bárónőnek egy videofelvételt. Ő annyira meg volt hatódva, hogy megmentettük a kastélyt és ilyen nemes feladatra használjuk ezt a birtokot, erre ő maga ajánlotta föl, hogy nekünk adja. Jól esett ez a szép gesztus. A kastély tetőzetének befedése kizárólag erdélyi adományokból jött össze, meg lehetett vásárolni egy-egy cserepet. Így kezdődött ez a dolog.
Tavalyelőtt elkezdtünk egy életvezetési programot. Erdély minden zeg-zugából jönnek emberek, akik szeretnének megújulni, a hitüket derűsebben élni, megerősödni. Lelki vezetési táborokat tartunk, amelyeket a katolikus megfelelőjéről spirituális kísérésként kezdenek emlegetni. 2005 óta, a nyolc év alatt minden évben annak a határára jutottunk, hogy be kell, zárjunk. Nagyon nehéz fenntartani azt az intézményt. Magyarországgal ellentétben, itt nálunk az állam nem támogatja ezt a missziót. Ezerötszáz-kétezer lejbe kerül havonta egy kliens az alapítványnak és mi nyolcszáz lejt kérünk el. Többet nem kérhetünk. Sok esetben a szociális hátteret megvizsgáljuk és annak függvényében kedvezményt vagy teljesen ingyenes ellátást biztosítunk. Ezt kell tennünk, mert nincs más alternatíva. Nem küldjük el őket. Alkoholproblémákkal jönnek a legtöbben, de most egyre több a drogos és a játékszenvedéllyel küszködő. Most látjuk, hogy a fiatalabb nemzedék jön, és egyre lejjebb csúszik a korhatár. Ez egy egészen nagy kihívás a számunkra.

Kiss Sándor: Ha jól tudom, egy Magyarországon is használt módszert alkalmaznak.
Horváth Levente: Igen. Amikor a ráckeresztúri és a zsibriki református otthon átállt a portage-modell szerinti terápiára, nekünk ez megtetszett. Vámos Péter pszichiáter is járt itt Kanadából, aki elindította ezt a programot: az önismerettel párhuzamosan a felelősségek fokozott visszaadása a lényeg a szenvedélybeteg számára. Tudniillik, ez a betegség a felelősségtudatot, felelősségérzetet támadja. Gyakorlatilag ezen a téren tehetetlenül érkeznek az emberek. A portage kifejezés azt jelenti, hogy amikor a kanadai indiánok a kenuval egy olyan sekély vízre érkeztek, ahol az már nem tudott siklani a víz színén, hanem megfeneklett, akkor kivették a terhet, a vállukra vették és addig vitték, amíg mélyebb vízhez nem értek és ott visszatettek mindent. Így "portázsolták", hordozták a terheket. Mi átvesszük az ideérkező felelősségét és picinként, rendre adjuk vissza. Úgy van a rendszer is felépítve, hogy egyre több felelősséget kap egy lakó annak alapján is, hogy milyen kompetenciákat, értékeket sikerül magáévá tennie. Társai is visszajeleznek. Ez az értékhierarchiás módszer úgy épül föl, hogy a függőségben szenvedő vissza tud szocializálódni és a felelősségeiben is önállóvá teszi őt.
Kiss Sándor: Milyen eredményeket sikerül elérni?
Horváth Levente: Nyolc éve működünk. Egyelőre nagyon szép a statisztika, de nyilván vissza lehet esni tíz év után is. Azt látjuk, hogy aki elvégzi a teljes terápiát, ott a legmagasabb, olyan hetven-nyolcvan százalék a megmaradás. Van azonban, aki itt üli végig a kilenc hónapot, de egy bizonyos szinten megreked, nem dolgozik tovább. Az is eredmény, mert lehet, hogy ez annyira elég, hogy ne essen vissza. Mi hajlamosak vagyunk a látszat szerint ítélni valakit: beleillik egy keresztyén klisébe vagy nem. Én megtanultam itt, becsülni és tisztelni a kevésbé látványos változást is. Hadd mondjam így, én kilenc év alatt nem változom annyit, mint ezek a fiúk kilenc hónap alatt. Ők az én mestereim. Van elég az emberi természetben, ami változás után kiált, amivel szemben gyakran túl toleránsak vagyunk, ha rólunk van szó. Ha másról van szó, akkor nem. Ha valaki gyönyörködik az Isten kegyelmében, ezer dologban változni vágyik. Minél inkább gyönyörködik, annál inkább. Az önmagával megelégedő ember farizeusként fejezi be, bármilyen kedves keresztyén volt is. Nagyon sokan, akiket Jézus meggyógyított nem lettek tanítványok. Ez itt is áll. Viszont hihetetlenül tiszteletreméltó, az hogy egy ember mennyit küzd a terápiában önmagáért, hogy leküzdje például a konfliktusos természetét és nem hazudik magának.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A reformáció hónapjában számos előadás és konferencia lesz országszerte. Többek között: Köntös László tart előadást a tudatos keresztyénségről a Csillaghegyi Esték keretén belül október 9-én, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a III. kerületi Vörösmarty utca 2. szám alatti református templomban.

A 300 éve született Ráday Gedeonra emlékezve rendeznek konferenciát október 10-én, csütörtökön 11 órától Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházának Dísztermében, a Ráday utca 28. szám alatt.

A Magyarországi Református Nőszövetség országos konferenciát rendez október 12-én, szombaton 10 órakor Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

Magyarország fiatalságát hívja háromnapos közösségi szolgálatra az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány, hogy együtt tegyenek valamit másokért, a környezetükért. A 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű program keretében a fiatalok közhasznú feladatokat végeznek el szerte az országban október 10. és 13. között.

A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthont bemutató fotókiállítás mától az ELTE Pszichológiai Intézetének Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékén tekinthetik meg Budapesten, az Izabella utca 46. szám alatt.

Michael Card teológiai professzor és dalszerző tart előadást Jézus 4 arca címmel október 10-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt. Október 11-én, pénteken 19 órakor pedig koncertet ad a Fasori református templomban.

Zenés istentisztelet lesz az AngyalkaR gyermekkar és a Laudate Domino női kar részvételével október 13-án, vasárnap 9 órakor a vérteskethelyi református templomban.

Jótékonysági koncertet ad a Cantus Firmus Énekegyüttes október 13-án, vasárnap 16 órától a Miskolc-Tapolcai református templomban.

Huszadik alkalommal rendezi meg zsoltár- és népdaléneklő versenyét a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom november 8-án és 9-én, Nagykőrösön. Jelentkezési határidő: október 25. (http://www.sdg.org.hu/rendezvenyek/xx-zsoltar-es-nepdaleneklo-verseny)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Példabeszédek könyve harmadik fejezetéből.

"Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. Egészség lesz ez a te testednek, és megújulás a te csontjaidnak." (Péld 3:7-8.)

Diószedés ideje van. Néhány éve ültettünk otthon egy diófát. Most szedtük le róla az első termést. Nagyszerű, vékony héjú dió. Ha két szemet összeszorítunk, már roppan is a héja. Ez egy magától kelt fa volt, rossz helyen nőtt, és gondoltuk, hátha megmarad, akkor árnyas kertet ad, ha nem is nekünk, a gyerekeinknek. Egy fiú segített akkor nálunk, akit úgy küldtek ide kicsit azzal a céllal, hogy hátha nálunk összeszedi magát. Elmagyaráztam neki, hogy jó mélyre ásson, vigyázzon a gyökerekre, amennyire lehet, nagy földlabdával ültesse át. Ő azonban gondolt egyet, jól lecsapkodta a mellékgyökereket, és csak úgy bedugta a földbe. Nagyon leszidtam: "Látod, ennyit ér a munkád! Hogy lehet így egy fához nyúlni?" Rettenetesen mérges voltam. Még dünnyögtem is magamban, mi lesz ebben az országban, nem lehet egy embert találni, aki a kertben dolgozna, és ne tenne mindent tönkre.
A fa egész nyáron egy levelet sem hozott, ami rajta volt, az is elszáradt. Azért mégis adtunk neki egy év esélyt. Már éppen ki akartuk vágni, amikor elkezdtek bújni a levelek. Nem akartam hinni a szememnek. Mégis él a kis diófa. Na, mondom, ez annak a fiúnak az élete fája. Szinte a reményt öntötte a lelkembe ez a sarjadás. Akkor talán nem lehet annyira mindent elrontani. Akkor talán még ott is van remény, ahol emberileg nincs tovább. Jó hírt mondott a fa. Ahányszor ránézek, mindig elmosolyodom.
"Ne légy bölcs a magad ítélete szerint" – ezt olvastuk. Az ember örökös kísértése, hogy nagyon jól összeállítja a valóság szeleteiből az általa vélt igazságot. Könnyen meg tudjuk ítélni a helyzeteket, és azt mondjuk: ez fog történni, ilyen lesz a jövő, micsoda baj fog történni, mintha mi volnánk az Isten. Valójában mi csupán a pillanatok szeleteit látjuk. Isten úgy gondolta, meg a diófa is, hogy ennek a fiúnak a silány munkájából gyümölcsöt fakaszt. Nem tudhatjuk soha, hogy miből mi sül ki. A mi dolgunk a mondat második fele: "távozzál el a gonosztól."
A magunk élete felől kimondhatjuk pontosan, hogy melyik úton akarunk járni. A saját életünket fontos is, hogy naponta megítéljük, de a másikét nem. Hányszor van az, hogy képtelen vagyok például a hasam vágyai fölött uralkodni, de elvárom, hogy a másik az ideje fölött uralkodjon. Ismerjük a szálka és a gerenda összefüggéseit, csak alkalmazni nem tudjuk.
A példabeszédek egy ígéretet is fűz mondatához azok számára, akik a bölcsesség útját megtalálták. "Egészség lesz testednek, és megújulás csontjaidnak." Ma, amikor az egészség ennyire központi kérdés lett a világban, érdemes ezt a mondatot megszívlelnünk. Amikor annyi pszichoszomatikus betegségről beszélnek, a Biblia régi üzenete mai módon szól: aki képes bölcs módon az ítéletet Istenre hagyni, aki nem gondolja, hogy átlátja a dolgokat, és tudja, hogy ki mennyit ér, annak megújul a teste. Az Isten – lám – képes egy rosszul átültetett diófát is életben tartani és gyümölcsöt adni neki. Képes a legrosszabb úton járót is jóra téríteni. Akkor bölcsen, azon törjük a fejünket inkább, hogy a gonoszt hogyan vethetnénk ki a magunk életéből. Ezzel a bölcsességgel újítsa meg Isten mindannyiunk testét és lelkét! Ámen.