2013-11-27

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt vasárnapot Örökélet vasárnapjának nevezik. 1816-ban a porosz fejedelem rendelte el ezt az ünnepet a napóleoni háború halottaira való megemlékezésül. Ezen a napon különleges megemlékezés volt a budapesti Erdélyi Gyülekezetben. Az 1989-es román forradalom áldozatainak állítottak kopjafát úgy, hogy megneveztek konkrétan egy román és egy magyar hőst, Ballai Zoltán Csabát és Miºan Luminiþa Corinát. Az egyiket szembelőtték, a másikat menekülés közben érte a halál. 1989-ben egybefolyt e két fiatal vére. Zalatnay István lelkészt hallhatják, valamint az ott elhangzott előadásokból részleteket Szesztay Ádámtól, aki a Külügyminisztérium főosztályvezetője. Majd Regéczy-Nagy Lászlót hallhatják, aki az 1956-os forradalom emlékeivel kötötte össze az 1989-es román történéseket.

Zalatnay István: Ballai Zoltán Csaba édesanyja a gyülekezetünk tagja. Ő vetette fel először a kopjafaállítás gondolatát, amelyet követett az az elképzelés, hogy minden évben két konkrét személyre emlékezzünk. A másik személy egy majdnem azonos korú huszonegy éves román lány Miºan Luminiþa Corina, akinek próbáltuk feltérképezni az életét.

Döbbenetes élményeken mentünk át ezekben a hetekben. Ugyanis Ballai Zoltán Csaba édesanyja – akire elsősorban támaszkodhattunk volna – súlyos beteg lett és műtéten esett át. Így magunknak kellett nagyon sok mindent kideríteni. Kiderült, hogy ez a fiatalember egy olyan lakásban halt meg, ahol én magam is többször jártam a hetvenes évek végén egy lelkészcsaládnál. Péterffy Gertrúd lelkészözvegy nagyon szépen beszél az akkori eseményekről. A félelemről és ugyanakkor a segíteni akarásról, arról a gondról, hogy a csöngetésre merjenek-e ajtót nyitni? Akkor két asszony egyedül volt a lakásban, mégis beengedte az embereket, akik három haldoklót vittek be. Ezeket a haldoklókat az utolsó perceikben végig kísérni az útjukon, az erdélyi viszonyok ismeretében különleges dolognak mondható.
A református lelkészözvegy elmondja, hogy az a házban lakó nyugdíjas ortodox lelkész egy csodálatos ember volt, úgy tekintett rá, mint a saját édesapjára. Ez kivételes módon példamutató, tudva azt, hogy milyen hihetetlen mértékben igyekeztek a vallási kulturális különbséget is felhasználni arra, hogy egymással szembefordítsák ezeket a népeket. És azt jelzi, hogy, ahol a keresztyén hitnek a maga valósága megjelenik, bármilyen felekezethez, hagyományokhoz kapcsolódóan, az képes olyan hihetetlen vastag páncélokat is áttörni, amelyek a politikának, a gyűlöletnek a falaként húznak.

Kiderült, hogy a leány nővére adott interjút még 2005-ben. Elmesélte az élményeiket, utána kikerült Spanyolországba. Minden követ megmozgattunk, de sajnos nem tudtuk megtalálni. Miºan munkatársai emeltettek egy kőfaragványt Kolozsváron.
Akik azokban a napokban ott voltunk Erdélyben – én magam is a legelsők között mentem át a határon – szinte álmélkodva láttuk azt a csodát, hogy az évtizedek óta egymás ellen uszított népek között egyik percről a másikra eltűnt az ellentét. Első nap, amikor megérkeztünk Kolozsvárra, hajnalban az utcán osztották a román lapot, és beszóltak a kocsiba nekünk a román emberek, hogy magyar lap is van a másik utcában. Az akkor olyan élmény volt, amely nem volt tapasztalható a nyolc évszázados együttélés során. Igaz, hogy ezt sikerült megdöbbentően rövid időn belül szétrombolni, de ez nem változtat azon, hogy e napok óta, lehet tudni azt, hogy a hazugságnak és a gyűlöletnek nincs akkora ereje, hogy az ne tudna akár egyik pillanatról a másikra semmivé válni ugyanúgy, ahogy az a mozdíthatatlannak tűnő diktatúra is egyetlen gyülekezet, egy lelkész helytállásából elindulva semmivé vált.

Szesztay Ádám: Elemi igény van arra, hogy túllássunk a magyar-román kapcsolatok megpróbáltatásain és lássuk a két nép közös küldetését. Az emlékezés hitvallástétel arról, hogy a huszonnégy évvel ezelőtt meghaltak örökségét ma is iránymutatónak tartjuk, és azt szeretnénk, ha a jövő méltó lenne hozzájuk. Mint ahogy az, ami 1989 decemberében az erdélyi városok vagy éppen Bukarest utcáin történt, nemcsak le akart zárni egy korszakot, a Ceausescu diktatúrát, hanem legalább ennyire a jövőt akarta megalkotni.
Természetesen történt változás. A rendszerváltozás előtt, ahogy Budapest felől Kolozsvárhoz közeledtünk nagy kukoricatáblák voltak, most azok helyén a monostori lakótelep szörnyűséges blokkjai és modern bevásárlóközpontok állnak. Azokon az utcákon hatalmas dugók állnak, amelyeket akkoriban elvétve vert föl a benzinjegyek maradékait fölhasználó egy-egy Dacia zaja. Vajon ez volt-e az a változás, amelyért 1989 magyar és román hősi halottai az életüket adták? Kirakatok, autómárkák, külföldi utazási és munkavállalási lehetőségek? Érdemes ilyen célokért embereknek meghalniuk? Kevés veszélyesebb dolog van, mint halottakról megmondani, hogy mit gondolhattak haláluk pillanatában? Csak nagyon óvatosan beszélhetünk arról, hogy milyen jövőt álmodtak, akikre ma emlékezünk. Valószínűleg úgy van, hogy miközben nagyon sokan egy kritikus pillanattól a felszín változását várják, közben általában nem ők adják az életüket a változásokért, hanem azok, akik ennél sokkal többet és mélyebbet akarnak, azok vállalják, akár a halált is, akik valami olyasminek a kisugárzását szeretnék a földre, ami teljes tökéletességben van jelen a mennyekben. Ezért hihetjük, hogy 1989 magyar és román mártírjainak a vére nemcsak fizikailag folyt egybe az utcán, a vérük már abban egybefolyt, amit akartak: egy olyan Romániát, amely közös otthon.

Regéczy-Nagy László: Illyés Gyulától tanultam: "Milyen hatással van a nemzet jellemére az, hogy nálunk évszázadokon át, aki kiállt a hazáért, fejét veszítette, s megmaradt szaporítani a fajt, aki behódolt?" Ez azt jelenti, hogy harcoltunk a szabadságért, rajtavesztettünk. A nemzet legjobbjait áldoztuk nagyon soványka eredményért. Ez meg is látszik rajtunk. A háborúban általában a legjobbak esnek el. Akik megmaradtak, azokat a győztes megtörte, felhígította, a tudatukat meghamisította. Nem vagyunk válaszok, amik fél évezreddel ezelőtt voltunk. Emberileg szólva ráfizettünk. De ha a másik oldalról nézzük, ha ezt sem tesszük, mi lenne ma velünk? Semmi. Meg sem maradtunk volna. Ezen még el lehetne morfondírozni egy darabig, aztán az ember egyszercsak azt találja a János evangéliumában, hogy "Én vagyon az út, az igazság és az élet." És az igazság, ha megismeritek, szabaddá tesz titeket. Másféle szabadság az Isten szabadsága. Megroppantam egy gondolat súlya alatt: Uram, én a többi magyarral együtt teljesen tévúton jártam volna mostanáig? De aztán Jeremiás történetét olvastam, akit a királyt körülvevő hatalmi kör bedobott egy pöcegödörbe, "haljon meg ott!" Ez nemcsak halál, de csúf halál. Aztán az Úristen szabadulást rendelt számára: egy hívő szerecsen a királyi udvarból addig járt a király nyakára, amíg a király dacolva a klikkel, harminc embert kirendelt, hogy húzzák ki Jeremiást. Az udvaron élhetett ettől kezdve. A fertelmes halálhoz képest ez szabadulás volt. Az általuk áhított szabad élethez képest, csak egy kicsit enyhített rabság volt. Ez az a szabadság, ami a mi szintünkön kivívható. Ez is szabadság, csak óriási a különbség az Isten adta szabadság és a földön kiharcolható szabadság között. Jó ezt tudni! Most is harcolunk a szabadságért. 1956-ban láthattam, hogy fiaink és lányaink milyen hősi módon harcoltak a haza szabadságáért. Fogalmuk sem lehetett arról, hogy milyen az utcai harc. Pokol. Hősnek kellett lenniük! Mi,a Nagy Imre-per kör környékén elítéltek, azt hittük, hogy a tizenöt év és az életfogytiglan súlyos ítélet. Míg ki nem derült, hogy alattunk vannak a halálos zárkák, ahonnan mindennap kivesznek egy, néha két embert, és viszik az akasztófa alá. Micsoda különbség! És ezeknek a hős gyerekeknek ott is hősnek kellett lenni. Másodszor is. Nem remegve, sírva, visítva, ellenállva, kapálózva, hanem hősként menni az akasztófa alá. Ha nem fizettek az életükért az utcai harcokban, fizettek az akasztófa alatt. Nagy ár az, amit fizetünk érte, és amit kapunk érte. Amiért Jézus Krisztus az életét adta, az az a szabadság, amire az ő megismerése elvisz minket. Az igazságot csak hittel lehet befogadni. Mindennap kicsit gyötrődve imádkozom azért, hogy minél több magyar megismerhesse ezt az igazságot. Akkor talán másképp vívnánk földi szabadságharcunkat, és amire eljutottunk, másképp élnénk meg.

Fekete Ágnes: Maradunk Erdélyben. Kató Béla és Csűry István püspökökkel Kiss Sándor beszélgetett. Először azokról a kezdeményezésekről kérdezte őket, mi az oka annak, hogy a korábbinál sokkal erősebb együttműködés van jelenleg a Királyhágómelléki és az Erdélyi Egyházkerületek között.

Kató Béla: Trianon után a román hatalom sosem volt abban érdekelt, hogy nagyon együtt legyenek a püspökök, vagy a két egyházkerület, és nagyon sokszor kijátszotta ezeket egymás ellen. Időnként abban is küzdelem is zajlik, hogy ki a nagyobb? Nyilván Erdély a nagyobb.
Kiss Sándor: Történelmi adottságainál fogva.
Kató Béla: Királyhágómellék mesterségesen alakult Trianon után. Az 1930-as évek elejéig nem is akart az Erdélyi egyházkerület történelemcsináló lenni és nem akarta annektálni Királyhágómelléket, mert annak máshol a helye. Létrejött a két egyházkerület, ami 1940-ben megint visszaalakult és 1944-ben megint másként lett. Ez a száz év nem egy egyszerű, természetes együttműködés. Ha a politikum beleavatkozott, ezt mindig össze tudta kavarni. A mai helyzetünkben minden területen azt mondjuk, fogyunk, és kisebbek vagyunk, mint korábban. Pont ez a helyzet okosít bennünket abban, hogy csak úgy lehet ezt a veszteséget valamiképpen ellensúlyozni és pótolni, hogyha nagyobb együttműködéssel kinnebb helyezzük a határainkat. Nem úgy kell cselekedni, hogy bekebelezzük a másikat, hanem úgy, hogy minden programunkat, amit elkezdünk, nemcsak a magunk területére korlátozzuk, hanem felajánljuk, azt mondjuk: ezt én jól tudom, felajánlom neked, hogy ebben vegyél részt. Viszont nem mindent tudok én, neked vannak meg a forrásaid, azokat meg én fogom átvenni és ajánlani. Ez egy nagyon fontos együttműködés. Nemcsak magadra gondolsz, hogy te vagy a tökéletes, hanem másokat is elismersz, és ezáltal teljesedik ki a te életed is. Azt mondtuk, hogy közös intézményeink valamiképpen testesüljenek meg, például az épületben is. Ezért alapvető változás az, hogy a Kolozsváron visszakapott Bocskai téri ingatlanunkba kezdtük odatelepíteni a zsinatnak alárendelt intézményeket. Eddig mindenki a maga területén végezte, amit gondolt. Az érdekeink vezetnek oda, hogy ez meglegyen. Ez Erdélyben mindig jelen volt. Gondoljunk a Tordai országgyűlésre, amely kimondta a vallásszabadságot. Nem volt az erdélyi sem különb, mint Európa más népe, de volt egy közös ellenség, a török. Ott állt a nyakában, a háta mögött, és azt nagyon jól megtanulta az erdélyi ember, hogy ha nem fog össze a nagyon nagy különbözőség ellenére is, akkor biztos el fog veszni. Ez a mai helyzetünk is: lehetnek különbözőségek közöttünk, lehet mindenféle egyéni gondolat, viszont csak együtt tudunk megmaradni. Mi egész Kárpát-medencében gondolkodunk, ami nem mindig tapasztalható magyarországi oldalról. Magyarországon még mindig azt érezzük, hogy a határok nagyon keményen benn vannak: eddig a mi érdekünk és a mi hatáskörünk és azon túl nem akarunk menni. Mi határontúliak mindig az egészet látjuk inkább. Nekünk szabad úgy gondolkodni, hogy valami jó történik Kecskeméten, vagy Sepsiszentgyörgyön, az mind a miénk.

Csűry István: Beszélünk arról, hogy volt kommunizmus és szidjuk a kommunistákat és szidjuk a bolsevistákat és egy kort az embereivel együtt.
Kiss Sándor: Az mégiscsak a múlt.
Csűry István: De nem tapintunk rá arra, ami nekik is bűnük volt itt van körülöttünk a világban ugyanúgy. Sőt még kiszínezettebb és rejtettebb formában. A mai egyháznak egy olyanfajta rejtett, de annál élesebben támadó ateizmussal van dolga, amely biztos, hogy tönkre tenné az életünket, ha engednénk. Tavasszal volt a szerencsétlen ingatlan visszaszolgáltatási törvény módosítása, sajtótájékoztatót hívtunk össze és elmondtuk azt, hogy ez nem hogy javítaná, hanem sajnos visszarendezi a helyzetet. Aztán most jön ez az új hír, hogy miniszterelnök úr kitalálja, hogy egy olyan bizottságot hoz létre, amely felülvizsgálja az eddigi eredményeket. Mi azért nem ijedünk meg, mert tudjuk, hogy lelkiismeretesen végeztük azt, ami rajtunk múlt. Romániának ez nem lesz pirospont. Itt most ebben a helyzetben Romániára, nem a magyarok hozzák a szégyent. Ennek ellenére büszkék vagyunk arra, hogy még mindig van hitünk és még mindig van erőnk, és van pénzünk arra, hogy tőlünk elvárható, szép megnyilvánulással ezeket a szolgálatokat elvégezzük. Bár nem tudunk nyolcszáz vagy ezer templomot felépíteni, de azt az egyet-kettőt építjük.
Kiss Sándor: Nemrégiben Dél-Koreában volt az Egyházak Világtanácsának az ülése, ahol protestáns és ortodox egyházak együtt tevékenykednek.
Kató Béla: A külső mindig szebb. Az Egyházak Világtanácsában vagy bárhol nagyon jól működik minden. A mindennapi életben már árnyaltabb a kérdés. Az, hogy kifele egyféleképpen és befelé másképpen viselkedünk ez egy kicsit kelet-európai szokás. Régóta kérjük, és nagyon régóta küzdünk érte, hogy jöjjön létre egy ökumenikus tanács Romániában. Abban reménykedtünk, hogy az új pátriárka – aki nyugati kapcsolatokkal és tanulmányutakkal rendelkezik – ezt meg fogja változtatni, de ez nem történt meg a mai napig sem. Ezzel szemben valami mégis történt. A Vallások Tanácsát hozták létre, amely nem egy ökumenikus tanács. Ez évente a pátriárka elnöklete alatt tanácskozik. Felmerült egy pár nagyon akut és szembetűnő kérdés. Például: a bukaresti katolikus katedrális mellé emelt irodaházat, állítólag le kell bontani, mert ezt mi aláírtuk. Hogy ez mennyire fog működni visszafele is, az egy nagy kérdés, mert a kolozsvári kétágú templom mögé emelt nagy monstrum ellen is hasonlóan tiltakoztunk. Ez a tanács a párbeszéd fóruma, mert ezen kívül más lehetőség nincs is. Reménykedünk abban, hogy felismeri a többségi egyház is azt, hogy ha kitekintünk a világba, komoly kisebbségben vagyunk már és a keresztyén értékrendet, ennek képviseletét csakis közösen lehet vállalni és remélem, hogy nem túl későn fogunk lépni.
Csűry István: Szombaton déli tizenegy órakor szenteltük fel Németszentpéteren, a református templomot. Németszentpéterről soha nem hallottam, nem is tudtam addig, hogy hol van. Az ötvenes években egy magyar református ember volt és most ötven magyar református ember van. Egy olyan világ van, amikor azt mondjuk, hogy fogyunk, és ez így van. Egy olyan világ van, amikor azt mondjuk, hogy szerencsétlenek vagyunk, és így van. Van egy Németszentpéter, ahova odaköltözik évtizedek alatt ötven ember és ez az ötven ember templomot épít. Biztos, hogy nem épített volna templomot, ha ezek az emberek a boldogulásukat keresték volna itt vagy ott.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Imanapot, amely a 2004. december 5-i népszavazás kapcsán az határontúli magyarsággal való együttérzés jeléül jött létre. Az imanap anyagát ebben az évben a Dunamelléki Református Egyházkerület Nőszövetsége állította össze. Az országban sokfelé tartanak istentiszteleteket, imaórákat, többek között december elsején 15 órakor a debreceni Kistemplomban.

Az adventi időszakban országszerte evangélizációs estéket tartanak. Többek között ezen a héten péntekig esténként 18 órakor Pesterzsébet Szabótelepen, november 27. és 29. között 18 órakor az Újpest-Belvárosi református Templomban Steinbach József igei szolgálatával valamint december 1. és 6. között 18 órakor Celldömölkön.

Adventi családi délelőttre várják a kisgyermekes családokat november 30-án, szombaton délelőtt fél 11 órára a Debreceni Református Kollégium Múzeumába. A gyermekeknek kézműves foglalkozás lesz, a felnőttek pedig megtekinthetik a Múzeum kiállításait.

Adventi kézműveskedés lesz november 30-án, szombaton 10 órakor Monorierdőn, 15 órakor Monor Kistemplomban, 16 órakor a rákoshegyi református templomban.

Balla Péter, a Károli Egyetem rektora tart előadássorozatot a négy evangélistáról november 26. és 29. között esténként 18 órakor Budapesten, a Kispest-Rózsatéri gyülekezet templomában.

Kék Vödrös gyűjtést szervez az idén is a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet. Az adományokat december 1. és 22. között 14 órától 19 óráig lehet leadni Debrecenben, a Kossuth téren álló ADD TOVÁBB faházikónál.

A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara nyílt napot szervez Nagykőrösön november 28-án, csütörtökön. A pedagógus-, szociális-, és hitéleti képzésein túl a résztvevők megismerhetik az egyetem egészének küldetését. Cím: Nagykőrös, Hősök tere 5.

Fennállásának 40 éves évfordulójára rendez ünnepséget november 29-én, szombaton 10 órától a Hernádnémeti Református Általános, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola.

Schrenk Éva Új úton című verseskötetének bemutatója lesz december 3-án, kedden 18 órakor Székesfehérváron, a Városi Levéltárban.

A Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkigondozói Intézete Spirituális napokat szervez "A revideált imádság" címmel december 3-án, kedden Debrecenben, a Felsőjózsai református templomban.

Adventi Családi napot rendeznek december elsején Miskolcon a Nyilas Misi Házban.

Egyházmegyei kórustalálkozóra kerül sor december elsején Kispest Rózsatéren.

Az Animus Csengettyű Együttes ad hangversenyt november 30-án, szombaton 18 órakor Aggteleken a református templomban.

Adventi Zenés Istentisztelet lesz december elsején 16 órakor Berettyószentmártonban, a református templomban.

Adventi hangversenyt adnak az Ádám Jenő Zeneiskola tanárai és tanulói december elsején, vasárnap a Celldömölki református templomban.

Adventi hangversenyt tartanak november 30-án, szombaton 17 órától a tarcali református templomban valamint december elsején, vasárnap 18 órakor Székesfehérváron, a Budai úti templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Márk evangéliuma 2. fejezetéből!

"És Jézushoz hoztak egy gutaütöttet, akit négyen emeltek oda." (Mk 2,3)

Miről szól a négyes szám? A mi világunkról, amelyben négy évszak van és négy tájék. János Jelenéseiben a nagy üvegtenger mellett a királyi trón körül volt a négy lelkes állat, akikkel később a négy evangélistát azonosították. A négyes szám az állatok egyenes járását is jelenti, hiszen a négylábúak között vannak a legjobb futók. Kell ez a szimmetrikus mozgás ahhoz, hogy ne essenek el, vagy ne lehessen utolérni őket, mint a sánta kutyát. De városainknak is negyede van, ha a részeit számba vesszük, valahogy hozzá tartozik világunkhoz az, hogy mindig négy részre osztjuk a dolgokat.
De vajon tudjuk-e a magunk életére alkalmazni ezt a "negyed-létet"? Négy ember vitt egy ötödiket Jézushoz. Négy ember meg tudott egyezni abban, hogy itt most ez a megoldás. Négy ember fontosnak tartotta közös cselekedetüket. Elképzelem, hogy valószínűleg volt egy barát, aki ezt kitalálta, azután hívott másokat. De biztosan volt egy negyedik is, aki nem értette az egészet, csak ment, mert hívták. Így szokott ez lenni. Aztán odaértek a házhoz, ami zsúfolásig tele volt emberrel. Akkor is volt talán egy, aki azt mondta, nem adjuk fel. Aztán volt olyan, aki azt mondta, csak nem fogunk a tetőre felmászni? És volt a négyből minden bizonnyal legalább egy, aki csak csinálta, amit a többiek mondtak. De ez a négy együtt mozdult. Negyedekké váltak. Mint négy gerezd alma, táplálékká lettek, életet adtak ennek a nyomorult embernek. Ha egy kimarad, akkor elesnek. Ha a négyes fogatból egy elakad, még durvábban fogalmazva, nincs ott az a "bamba barát", aki csak bólogat, és megy a többi után, akkor nem tudják leereszteni a beteg embert a tetőn keresztül Jézus lába elé.
Az élet egyik nagy művészete negyeddé válni. Másként nem is lehet segíteni csak akkor, ha az ember elfogadja azt a szerepet, ami rá van osztva a négyes fogatban. A világ négy iránya azt mutatja, hogy itt a földön feszültségek, mágneses pólusok között kell megtalálnunk az egységet. Mert a négyes szám a keresztet is eszünkbe juttathatja. Azt a négy irányt, amit ez a két fadarab összeköt. Krisztus halála, szeretete egybeköti e világ negyedeit. Ő tudta, ez a mi világunk nem homogén valóság, hanem hullámhegyek és hullámvölgyek, évszakok, hideg és meleg összjátéka. Isten ügyét sokszor nem azok viszik előre, akikről gondolnánk, hanem a névtelen negyedikek, mert rajtuk ugyanannyi múlik, mint az első kitalálón.
Adja Isten, hogy vállaljuk helyünket, feladatunkat, és legyünk képesek mások mellé odaállni! Ámen.