2014-05-28

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt szombaton Debrecenben ünnepelték a Kárpát-medencei magyar református egységet. Kiss Sándor az egyik résztvevővel beszélgetett Debrecen főterén. Nagy Károly Zsolt kultúrantropológust hallhatják.

Nagy Károly Zsolt: Jól éreztem magam Debrecenben. Bár azt éreztem, még előttünk áll az a feladat, hogy kitaláljuk az egységnap rítusát. Lehetne ez a református Csíksomlyó is akár. Nagyon szép és mély értelmű rítusok, szimbolikus cselekedetek jelentek meg az ünnepen. Például a lánykák által nemzeti színű szalagokkal körbefont oszlop, amelyben az egyházkerületek fonódnak össze. A szabadtéren zajló eseményeknél, főként az istentiszteleten éreztem azt, hogy nem tudták "szakralizálni" ezt a teret. Valahogy még át kell gondolnunk, hogy miként akarjuk megjeleníteni kifelé a reformátusságunkat. Mi ugyan érezzük azt, hogy láthatóvá vált rajtunk az Isten egységet teremtő munkája, csak ezt át kell még jobban gondolni, hogy kiterjedjen és konkretizálódjék.
Kiss Sándor: Kikkel találkozott a Református Egység Fesztiválon?
Nagy Károly Zsolt: A kárpátaljai volt teológiai évfolyamtársaimmal beszélgettem egy jót. Annyiból jót, hogy jó volt találkozni, annyiból rosszat, hogy elmondták, mi van odakint náluk: behívók, feszültség, szorongás. Ilyen szempontból nagyon jó, hogy aktualizálni lehet az egység kérdését: a püspöki fórumon elmondta Zán Fábián Sándor püspök úr, hogy számukra most az egység nagyon fontos üzenete a megmaradás. Ha együtt vagyunk, megmaradunk. Ezt azonnal meg is tudtuk mutatni. Az imádságban ezt konkréttá tette Bölcskei püspök úr azzal, hogy imádkoztunk értük is, és az árvízzel küzdőkért is. Azt érezem a kollegákkal való kommunikációban, hogy ez most nekik nagyon jó, megerősítő volt. Az egységet így a személyes kapcsolatokban tapasztaljuk meg.

Fekete Ágnes: Nyugat-Európából, többek között Svájcból is érkeztek Debrecenbe magyar reformátusok. Most azonban egy olyan lelkészt hallhatunk, aki Zürichben egy német nyelvű gyülekezet lelkésze. Vajon milyen különbségek vannak a két nemzet protestantizmusa között? A beszélgetés aktualitása, hogy nemrég szavazták le azt a népszavazási indítványt, amely el akarta volna törölni a cégek egyházi adóját Svájcban. dr. Fuisz József zürichi lelkészt hallják.

Dr. Fuisz József: Itt, a direkt demokráciában folyamatosan felmerülnek kérdések az állam fontos ügyeiről. Az emberek folyamatosan beszélgetnek arról például, hogy mi a következő népszavazás témája. Az elején nyilván nagyon magas fokon folyik a vita, a döntés után pedig lecsillapodnak a kedélyek, senki nem mondhatja, hogy "más döntötte el helyettünk". Senki nem szidja a kormányt, hogy ők a hibásak. Svájcban, de főleg itt Zürichben nagyon sok a hatalmas, – több milliárd frankos – nyereséggel rendelkező cég, és az a nagy kérdés, hogy ők is fizessenek-e az egyháznak, mint a társadalom fontos részének adót, támogatva ezzel a munkájukat.
Fekete Ágnes: Az egyén kiléphet az egyházházból, viszont a cég nem léphet ki.
Dr. Fuisz József: Így van, a cég nem léphet ki, neki kötelező egyházi adót fizetni. Ez 0,9 százalék a cégek számára, tehát nem egy nagy összeg, de az egyháznak és az itteni munkának nagyon fontos tényezője. A kérdés az, hogy hogyan jön létre egy olyan társadalmi klíma, amelyben érdemes céget alapítani Svájcban. És akkor már egyből annál a témánál vagyunk, hogy miben hisznek az emberek, számukra mi a fontos? A társadalom élete nem a semmiből, nem az égből pottyan le.
Fekete Ágnes: Svájc egy kiegyensúlyozott, gazdag ország. De, hogy ilyen, abban a protestantizmus is szerepet játszott.
Dr. Fuisz József: Igen. Enélkül szinte lehetetlen lenne elgondolni a jelenlegi helyzetet. Rengeteg, több száz történelmi épület van, amelyek ápolása, gondozása nagyon sokba kerül, az egyre kisebbedő egyháznak egyre nagyobb terhet jelentenek.
Fekete Ágnes: Beszéltünk arról, hogy az adóemelésről is volt szavazás.
Dr. Fuisz József: Igen. Nagyon érdekes jelenség volt pár éve. Az a kérdés merült fel, hogy az csökkentsék-e adót? Ugyanis annyi pénz folyt be, hogy igazából lehetett volna csökkenteni. Az emberek mégis azt mondták, hogy "nem, mert most jól keresünk, tudunk adót fizetni. Eddig hozzá voltunk szokva, hogy ennyit fizetünk, úgyhogy azt szeretnénk, hogy az adó maradjon olyan magas, mint eddig." Megszavazták, hogy ne csökkentsék az adót. Ez is mutatja, hogy teljesen más az emberek viszonya a társadalomhoz, az ország életéhez, és az adóhoz, mint más országokban.
Fekete Ágnes: Magyarországon ilyet el sem lehetne képzelni!
Dr. Fuisz József: Nem. Mert ott az az emberek érzése, hogy a befizetett adó és pénz valahogy elszivárog. Sajnos be is igazolódik időnként, hogy fönnáll ez a veszély. Nyilván itt is van sikkasztás, de nem olyan mértékben. Valamint, ha itt kiderül, annak nagyon súlyos konzekvenciái vannak.
Fekete Ágnes: A magyar ember számára ugyanakkor furcsa, hogy a svájci egy individualista társadalom, ahol minden az egyén akaratát és érdekét szolgálja.
Dr. Fuisz József: Igen, ez az érem másik oldala. Zürichben él a legtöbb szingli, a legtöbb egyedülálló ember, aki nem akar családot. De a társadalmi összetartozás mégis szinte erősebb, mint Magyarországon.
Fekete Ágnes: Úgy értsük, hogy nagyon erős a "nagy" társadalmi összetartozás, és a "kicsi" meg nem annyira?
Dr. Fuisz József: A szabadságérzés nagyon fontos mindenkinek, mégsem mindig teheti az ember azt, amit akar. Itt sok gyűlés van például az egyházban, ahová az egyházi tagokat meghívják, hogy jöjjenek, mondják el a véleményüket! Az emberek el is mennek és elmondják, hogy miről mit gondolnak. Gyakran egy-két órás beszélgetések vannak, de ott mindenkit engednek szóhoz jutni, hogy elmondhassa, ő is, hogy mit tart fontosnak.
Fekete Ágnes: Mi az, ami szimpatikus az itteni egyházban és mi az, ami kevésbé?
Dr. Fuisz József: Olyan szintű auktoritást, "kiskirályságot", mint Magyarországon, itt soha nem éltem át senkivel. Bár nyilván itt is vannak fontos, megbecsült emberek az egyházban is. Itt mindenki mindenkit tegez a lelkészek között, sokkal inkább egyenrangú partnerként kezelnek mindenkit.
Fekete Ágnes: De mi az, ami hiányzik az érem másik oldalán?
Dr. Fuisz József: Talán a helyi tradíció. A szabadság itt nagyon fontos dolog, ezért mindenről lehet dönteni, néha kulcsfontosságú kérdésekről is szabadon döntenek. Például az Apostoli hitvallást egy egyházi népszavazással mintegy leszavazták. Azt mondták, hogy inkább ne használjuk, mert olyan mondatok vannak benne, amelyek érthetetlenek. Így többet árt, mint használ.
Fekete Ágnes: Nem mondják a hitvallást?
Dr. Fuisz József: Nagyon ritkán. A világ egyházainak a legtöbbje pedig kötődik ehhez a fontos ökumenikus szöveghez, de itt nem használják. Ez néha zavar engem. Magyarországon ahhoz voltunk hozzászokva, hogy felülről mondják meg, vagy megoldják helyettünk a problémákat és a mi dolgunk az, hogy valahogy megpróbáljunk élni. Itt nagyon félnek attól, hogy mások döntsenek helyettük.

Fekete Ágnes: A Református Egység Fesztivál egyik legérdekesebb történése az volt, hogy a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium tanulói egy lovasszekérrel indultak el onnan haza, Halasa annak emlékére, hogy 350 éve hasonlóan indultak el tanárok Debrecenből, hogy a Kollégium partikuláját megalapítsák. Először Dr. Gszelmann Ádám történészt, majd Nyeső Ágnes lelkészt és Bertalan Gábor tanárt hallhatják.

Dr. Gszelmann Ádám: A reformátorok úgy fogalmaztak, hogy az iskola az egyház előcsarnoka, vagy az egyház veteményeskertje. Az iskola feladata nemcsak a lelkészutánpótlás biztosítása, hanem a vallási szellemiség emberek közé vitele is. Úgy hoztak létre iskolákat, hogy hazahívták Németországból és Hollandiából az odaköltözött tanulókat. Így jött létre 1538-ban Debrecenben az úgynevezett kollégium, amelynek három szintje volt. Az első, az elemi szint két-hároméves képzést jelentett.
Fekete Ágnes: Ott írni, olvasni, számolni tanították a gyerekeket?
Dr. Gszelmann Ádám: Igen. De fontos tárgy volt már akkor is a hittan. Erre épült a középfok, amely egy hatéves gimnáziumi képzés volt. Ezután pedig az akadémiai fokozat következett. Ahol mind a három fokozat megvolt, azt lehetett kollégiumnak nevezni.
Fekete Ágnes: Iskolaalapításra csak a kollégiumoknak volt jogosultságuk?
Dr. Gszelmann Ádám: Igen, mert ők tudtak képzett tanítókat, rektorokat, professzorokat, illetve praeceptorokat kiküldeni a kisgyermekek tanítására.
Fekete Ágnes: Miért Debrecenből jöttek az iskolaalapítók? Hiszen Pápa majdhogynem közelebb van.
Dr. Gszelmann Ádám: Debrecen betöltötte az a feladatot is, hogy a török által megszállt területeken hozzon létre iskolákat. Pápa inkább a nyugati területeken alapított iskolákat. Kiskunhalas megállapodást kötött a Debreceni Kollégiummal, hogy a Kollégium rendszeresen küld ki tanárokat, ugyanakkor a halasi gyülekezet meg vállalta két szegény sorsú akadémista gyerek taníttatását és azt, hogy diákokat fogad legációba, amikor a diákok egyházi szolgálatot is elláttak, ugyanakkor adományokat is gyűjtöttek a Debreceni Kollégium részére.
Fekete Ágnes: Ilyen messzire eljöttek legációba diákok?
Dr. Gszelmann Ádám: Eljöttek, és nemritkán két évet is eltöltöttek itt Halason.
Fekete Ágnes: Körülbelül hány évesek voltak ezek a diákok?
Dr. Gszelmann Ádám: Tizennyolc-húszévesek lehettek.
Fekete Ágnes: Itt mit tanítottak?
Dr. Gszelmann Ádám: A gimnázium összes tantárgyát a kollégium középfokán végzés előtt álló diákok tanították. Nyolc-tízéves korában egy gyermek átkerülhetett a gimnáziumba, ahol hat évet eltöltött, akkor még mindig csak tizenhat-tizenhét éves volt, és már bekerült az akadémiára. Még rátett néhány évet külföldön, aztán tért vissza. A hat-hétéveseket, úgy hívták sexták és septimák.
Fekete Ágnes: Nagyon furcsa ez a mai szemmel.
Dr. Gszelmann Ádám: A tizenhat-tizenhét éves tanító és a tizennyolc-húsz-huszonkét éves tanár egyházi személynek számított. Apáczai Csere János fogalmazott úgy, hogy a tanító az egyházközség füle, aki közvetített a hívők és az egyház vezetősége, a presbitérium és a lelkészek között.
Fekete Ágnes: Inkább rászoruló diákok voltak ezek a tanítók?
Dr. Gszelmann Ádám: Talán a szegényebb sorsú gyerekek vállalták ezt legszívesebben, hogy a felsőbb tanulmányaikhoz egy kis pénzt fel tudjanak maguknak halmozni. Itt tanították a kicsiket, ugyanakkor őket tanították az akadémikus rektorok, és magánúton vizsgát tehettek. Ez egy nagyon jól kidolgozott, több évszázadon át funkcionáló iskolarendszer volt.
Fekete Ágnes: Akit kineveltek, az aztán nevelővé vált.
Dr. Gszelmann Ádám: Igen. Ma elég sokat beszélünk arról, hogy sokan elmennek külföldre. Akkor azért mentek, hogy nagyobb tudás birtokában jöjjenek vissza és azt továbbadják. Így, ebbe a kis paraszti városba bekapcsolták az európai gondolkodást.
Fekete Ágnes: Miben mutatkozott meg az, hogy Debrecent idehozták?
Dr. Gszelmann Ádám: Debrecen szabta meg a tanítás menetét. A latinnyelv volt a főtantárgy. Még a gimnáziumi osztályok elnevezésén is látszott ez. A gimnáziumi első osztályt deklinálók osztályának, a másodikosokat konjugistáknak, a harmadikosokat grammatistáknak nevezték, az utolsó évfolyamot mondattanosoknak, szintaxistáknak hívták.
Fekete Ágnes: Ez nagyon is érdekes, hiszen a protestantizmus az anyanyelviségben igazán fontos szerepet játszott.
Dr. Gszelmann Ádám: A tanítások végén, lehetőség szerint szép magyar nyelven beszéltek a gyerekekkel, de az iskolán belül büntették a hungarizmust. Minden törekvés arra irányult, hogy jól megtanulják a latinnyelvet.
Fekete Ágnes: Ez nagyon nagy üzenet: nem akartak kilógni a társadalomból, meg akartak felelni az akkori követelményeknek.
Dr. Gszelmann Ádám: A tizennyolcadik század utolsó éveiben az úgynevezett második Ratio Educationis oldott ezen.
Fekete Ágnes: Volt iskolai kórus is?
Dr. Gszelmann Ádám: A kántusban való éneklés a gimnazistáknak olyan feladata volt, amiért pénzt kaptak.
Fekete Ágnes: Templomban énekeltek?
Dr. Gszelmann Ádám: Templomban is énekeltek, és a temetéseken működtek közre. Neves városi potentáltakat alkalmanként dallal köszöntötték. A tizenhetedik században még az orgona nem nagyon terjedt el, ezért a legfontosabb feladatuk a zsoltáréneklés volt.

Fekete Ágnes: Most a tanárok megérkezését próbálják imitálni a szekértúrával. Akkoriban hogyan történt ez?
Dr. Gszelmann Ádám: Azt hiszem változatos módon történt. Akkor még postakocsi sem járt Halasra. A tanárok egy része úgy érkezett ide Halasra, hogy elment Debrecenből Tokajig, és ott tutajon leúsztattak a Tiszán. Bizony, ez hosszabb ideig tartott. Kalandos történetek fennmaradtak Csokonairól is, aki idejött legációba, majd kis kerülővel került vissza Pestre, ahol a Vérmezőn végignézte Martinovicsék kivégzését. Állítólag valami pénzügyi elszámolási gondja is akadt. Szerintem aranyos dolog, amit ezzel a szekérrel próbálnak meg felidézni a gimnazisták.
Fekete Ágnes: Gondolom, egy ládával jöttek többnyire abban az időben.
Dr. Gszelmann Ádám: A ládában benne voltak a legfontosabb könyvek, a ruházat és a tóga. Azért is nevezik tógátus diáknak a végzés előtt állókat.
Fekete Ágnes: Hogy nézett ki ez a tóga?
Dr. Gszelmann Ádám: Földig érő ruhadarab volt, olyasmi, mint amit a lelkészek ma használnak.
Fekete Ágnes: Itt is tógátus diákok voltak?
Dr. Gszelmann Ádám: Igen, bár itt megadták nekik a tiszteletet, és rektornak hívták őket. A diákok feladatkörébe tartozott az is, hogy az udvart és a termeket takarítsák, vizet hozzanak a közkútról, télen, ha esett a hó, ők söpörték el a havat. Önszerveződő egységet képezett az iskola. Az iskola egyik legfontosabb feladatául az "Orando et laborando" azaz "imádkozva és dolgozva" jelmondatot szabták meg. A követelménytámasztás elég jelentős volt.
Fekete Ágnes: Itt a minőség számított inkább a mennyiséggel szemben.
Dr. Gszelmann Ádám: Nagyon ügyeltek a tanulók nevelésére. Például egy régi leírás szerint: "XY tanuló két társával bement a kocsmába, ezért két napra elzáratnak és tizenöt botütésre ítéltetnek."
Fekete Ágnes: Ez azt is mutatja, hogy nem kegyetlenkedni akartak, hanem világossá akarták tenni, hogy ezt nem lehet megtenni.
Dr. Gszelmann Ádám: A huszonegyedik században ezek anakronizmusnak hatnak. Bizonyos normákat be kell tartani.

Bertalan Gábor: Úgy gondoltuk, hogy kalandos dolog lehetett akkoriban tanárként, diákként útra kelni és lejönni Debrecenből Kiskunhalasra, ezért most mi is ezt próbáljuk megcsinálni. Valószínűleg egy napi járásra voltak fogadók, szálláshelyek. Mi is ehhez igazodunk. Harminc-negyven kilométereket fogunk naponta megtenni. Kellett egy lovas vállalkozót keresni, aki hajlandó lovaskocsival több mint háromszáz kilométert megtenni. Debrecenben találkoztunk Tatai Tiborral, a Tamás-tanya tulajdonosával, aki lovakkal foglalkozik. Először én egy vagy két napra szerettem volna megkérni, de aztán elvállalta az egész utat és ő is már nagyon keményen készül erre a kalandos túrára. Lehet, hogy majd tolni kell a szekeret, ha a lovak már nehezen bírják, akkor gyalogolni fogunk, tehát a pakliban benne van az is, hogy egy jó adag séta lesz.
Fekete Ágnes: Gondolom, valamiféle tanítói szándék is van ebben.
Bertalan Gábor: Én földrajz szakos tanár vagyok. Lovaskocsiról még nem láttam az országnak ezt a részét. Ez biztos nagyon érdekes lesz. Egy szekérről nézve az ország élményszerűbben megtanítható, mint mondjuk tankönyvekből vagy a tanterem falain belül. Egy lovaskocsival megyünk, és a diákokat cseréljük kétnaponta. Harminckét diák tud ebben részt venni, de így élményszerűen látják az országot. A szekéren rendhagyó földrajzórákra kerül majd sor, bár nem fogjuk túlzásba vinni. Lesz velünk lelkész, aki gondolom, rendhagyó hittanórákat fog majd tartani a gyerekeknek. Naponta nyolc-tíz órát fogunk majd szekerezni, tehát lesz arra idő, hogy beszélgessünk, játszunk és nézelődjünk.
Fekete Ágnes: Jó földrajztanárnak lenni?
Bertalan Gábor: Az egyik legjobb tantárgy a földrajz, mert a gyerekek ezt általában szeretni szokták. Ez a világ egy nagyon szép hely.

Nyeső Ágnes: Én is debreceni vagyok és az iskola is onnan származik. Meggyőződésem, hogy akkor valami nagyon fontosat hoztak el ide, Halasra, ami itt nem volt meg. Ez az a gyökér, ami háromszázötven éve megtartja az iskolát. Ez a szekértúra jelképesen ezt is kifejezi. Az a gyökér, amiből kinőttünk, és most is él, ez a gyökér a megtartó erő. Itt is voltak mindig komoly viták arról, hogy megéri-e ezt csinálni? Miért kezdjék el a leányok oktatását? De mindig voltak itt olyan karakán emberek, akik azt mondták, hogy a lányokat is oktatni kell. A kereszténység, a hagyomány és a mi életünk is most történik. Lehet több száz éves egy hagyomány, de az én életemben ez most történik. Visszaemlékszem, hogy tizennégy évesen szoktam rá a napi igeolvasásra, ugyanis, az iskolában minden napunk úgy kezdődött, hogy amikor bejött a tanár, mi diákok vigyázállásban álltunk és igeolvasással kezdte a napot. Ez a világ legtermészetesebb dolga lett, függetlenül attól, hogy az osztályunkban hányan tartották Megváltójuknak Jézus Krisztust. Mindenkinek természetessé vált, hogy elénekeltünk egy éneket az Énekeskönyvből, kinyitottuk a Bibliát és a napi igeszakasszal elindítottuk a napot. Tehát egyrészt munka nélkül nem haladunk, másrészt ha az Isten Igéjét ki akarjuk spórolni a dolgokból, akkor ott nagyon mellényúlunk. Isten Igéje az, ami életet ad és ennek köszönheti a Debreceni Kollégium a közel ötszáz évet és a kiskunhalasi iskola a háromszázötven évet.
Fekete Ágnes: A tanulásnak egy tisztessége alakult ki?
Nyeső Ágnes: Ez biztos, hogy így van. Érdekes lesz elgondolkozni azon, hogy milyen érzésekkel indulhattak el régen a tanárok? Milyen lesz az út? Hogy fognak ott fogadni minket? Hol fogunk megszállni? Hol fogunk enni? Ezt egy kicsit mi is átélhetjük. Tapasztalati úton tanulunk most ezen a héten.
Fekete Ágnes: Főleg azért érdekes ez, mert a mi korunk teljesen a biztonságra épül, egy ilyen utazás pedig tele van bizonytalansággal.
Nyeső Ágnes: A Zsoltárok könyvében vannak olyan zsoltárok, a zarándokzsoltárok, amelyek arról szólnak, hogy az emberek elindulnak valahova, elindulnak egy szent hely felé, és közben egy lelki folyamaton mennek át, ahogyan imádkoznak. Leírja, hogy hogyan élik meg azok az emberek azt, hogy egy út tud monoton és unalmas lenni, de van valami cél, ahova el akarnak jutni.
Iskolákban fogunk aludni. Gyomaendrődön a katolikus iskola fog nekünk szállást adni, ahol örömmel mondták, hogy zarándokokat is szoktak fogadni, így nem számít, ha két lóval vagy akár gyalog megyünk is.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Protestáns Újságírók Szövetsége ma ünnepli tizedik születésnapját. Ez alkalommal egy gálaestre hívja az érdeklődőket, 18 órára a Benczúr-házba. A részvétel regisztrációhoz kötött. Érdeklődni lehet a 06-20-8249657-es telefonszámon.

Negyed évszázad múltán címmel tartanak Németh Géza Emlékkonferenciát június elsején, vasárnap 10 órától Budapesten, a Gyógyszergyári út 3. szám alatti Reménység Szigetén. 9 óra 30 perctől az Örs vezér téren Erdélyi Gyülekezet feliratú kisbusz várja az érkezőket.

Az első Szabadhegyi Református Gyülekezeti Napot rendezik meg Steinbach József dunántúli püspök igeszolgálatával május 31-én, szombaton 10 órától Győrben, a Szabadhegyi Közoktatási Központban.

A Szentlélek győzelme címmel tartanak ökumenikus istentiszteleteket ezen a héten esténként 18 órakor Soroksáron, a Hősök tere 11. szám alatti református templomban.

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körében dr. Bacskai Antal tart előadást az 1950-es évek osztálylétszám csökkenéseiről május 31-én, szombaton 15 órakor Budapesten, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Az európai kultúra lehetőségeiről beszélget Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke és Fabinyi Tamás evangélikus püspök május 29-én, áldozócsütörtökön 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Kálvin János halálának 450. évfordulójára emlékezve konferenciát rendeznek június 1-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Cimbalom utca 22-24. szám alatti református templomban.

Presbiteri konferenciát tartanak június 1-én, vasárnap 15 órakor Victor István nyugdíjas lelkipásztor szolgálatával Boldván.

Jótékonysági hangversenyt adnak a Kósa György Zeneiskola tanárai és tanulói a vörösberényi orgona javára május 28-án, azaz ma este 19 órakor a Vörösberényi Református Erődített Templomban.

Ugyancsak jótékonysági hangverseny lesz a templom felújítása érdekében május 31-én, szombaton 18 órakor Tabon, a református templomban.

Ökumenikus összetartozás mapi megemlékezést tartanak június 1-én 14 órakor Hidasnémetiben, a református templomkertben.

Az idén augusztus végén rendezik meg a Konfi+ konferenciát Balatonszárszón, ahol az ifjúsági munka különböző modelljeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Jelentkezési határidő: június 1. (www.konfiplusz.reformatus.hu)

Fekete Ágnes: Hallgassák meg Isten Igéjét Lukács evangéliuma 10. fejezetéből!

"Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő ment." (Lukács 10,1)

Tapasztaljuk, hogy ha egy jó ügyet kezdeményez valaki, és minél több és több ember kapcsolódik ehhez, az annál sekélyesebb és felszínesebb lesz. Először egy ember kezd el például ökologikus, biológiai gondolkodással kertet művelni, aztán többen és többen teszik ezt, megérkeznek a csalók, előkerülnek a kiskapuk, és az emberben felmerül a gyanú, vajon mindenki komolyan veszi-e az eredeti indíttatást? Ezek miatt a félelmek miatt aztán egyre több és több gátat állítunk az emberek elé: csak az jöhet ebbe a szervezetbe, aki papírokat ad be, igazolja, befizeti, levizsgázik belőle és így tovább. Ilyen az emberi világ. Valahogyan a hígulás felé tart minden.
Ezért különösen döbbenetes Jézus vágya, hogy minél több és több tanítványa legyen. A tizenkét tanítvány mellé még hetvenet hív el. Nyilván szimbolikus ez a hetvenes szám, hiszen a Szanhedrin, Izrael bírói testülete állt hetven főből. Ugyanakkor az evangélium más kéziratában a hetvenkettes szám szerepel itt, ez a görög fordításból, az úgynevezett hetvenes fordításból eredhet, mert eszerint Mózes első könyvének tizedik fejezetében hetvenkét nép szerepel. Ez megint egy jelkép: Isten most már nem csak Izrael számára, hanem minden népnek közvetlenül megmutatja akaratát. Tehát a hetvenes szám a lezárás, az ítélet, a bíraság jelképe, a hetvenkettes pedig a kinyílás, a minden nép és nemzet egységének a jele.
Az első szembeöltő jellege ennek a számnak, hogy páros. Manapság minden szervezeti testületet igyekszünk páratlanul felállítani, hogy vita esetén tudjanak dönteni. Akkor viszont nem a vitatkozás volt ezeknek a testületeknek a célja. Jézus harmincöt vagy harminchat párt küld ki, mert így tudják jobban támogatni egymást. Nemhogy nem fél a hígulástól Jézus, de kiküldetésük elején közli, hogy kevesen vannak még hetvenketten is. Úgy megy ez a hetvenkét ember a misszióba, hogy az első dolguk a további tanítványokért való könyörgés. "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés." Mert valami erős, sürgető érzés van Jézusban, látja azt, hogy mennyire közel van Isten országa, milyen sok embernek kell még tudnia róla. Jézus sohasem szűkülő körökben, hanem egyre táguló koncentrikus körökben gondolkodott. Amikor saját családja kereste, és szerette volna hazahívni tanítványai közül, akkor az ő válasza az volt: "aki hallja és cselekszi az Igét, az az én családom". Szinte behívta az őt kihívó családját abba a körbe, ahol hallhatják és tehetik is Isten akaratát.
Mennyi kizárólagosság él bennem! Hányszor gondolom azt, ez az illető nem jöhet! Bárki, de ő nem! Bizonyos emberek alkalmasak, mások alkalmatlanok erre vagy arra. Jézus a kizáró, szűkítő gondolatinkat szeretné bővítő, tágító, összefogó gondolatokká alakítani. Hív a tanítványságra minket és kér, hogy hívjunk másokat is. Ámen.