2014-09-24

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Őszintén megvallom, nem szép, de van bennem némi előítélet, amikor amerikai egyházi mozgalmakról, ötletekről hallunk. Egy bizalmatlan hang kérdezi bennem: "Mit akarnak már megint ránk erőltetni?" Következő riportunkra ilyen vegyes érzésekkel mentem. Mégsem így jöttem el onnan, hanem meggyőzve és meghatottan. Dianne B. Collard, abból az alkalomból jár férjével Magyarországon, hogy a Harmat Kiadó jóvoltából megjelent egy könyve, melynek címe: Úgy döntöttem, megbocsátok… A könyv egy tragédia gyümölcse, mert fiukat meggyilkolták.

Glenn Collard: 1992-ben, szeptember 20-án történt,
Dianne B. Collard:…épp most szombaton lesz huszonkét éve, hogy megölték a fiamat. Huszonhárom éves volt, Kaliforniában élt. Akkor Ausztriában dolgoztunk misszionáriusként. Éjszaka kaptuk a hírt, hogy meggyilkolták. Mivel mi nem voltunk otthon, a szüleimet hívták fel. Ott lakott a lányunk, és velük közölték, hogy mi történt. Ez is rettenetes volt, hogy neki kellett ezt nekünk megmondania. Azonnal hazautaztunk, és a következő pénteken temettük el. Akkor elkezdődött egy hosszú folyamat, a gyógyulás és a megbocsátás útja. Ez azóta is tart, mert mindig döntenünk kell, hogy nem a gyűlölet útját választjuk, hanem a megbocsátásét. Isten hihetetlenül megáldott minket ezen az úton.
Fekete Ágnes.: Ez egy döntés volt? Gondolom először egy lassú gyógyulás következett el…
Dianne B. Collard: A férjem és én külön utakat jártunk be. Ugyanabba az irányba mentünk, de más ütemben és másképpen. Őbenne sokkal inkább düh volt, hiszen ő férfi, ő az apa. Én pedig elkeseredéssel, depresszióval küzdöttem. Meg kellett tanulnunk, hogy megadjuk egymásnak azt a szabadságot: mindegyikünk a maga útját járja be. Általában is elmondható, hogy minden családtag más-más utat jár be a megbocsátásban, mindenkinek a maga módján kell küzdenie.
Keresztyén ember voltam, tudtam, hogy Jézus megbocsátott nekem, és tudtam, hogy nekem is meg kell bocsátanom, ez Isten parancsa. Azonban az érzéseim nem mentek együtt a gondolataimmal. De azt is tudtam, hogy ha nem kapom meg Isten segítségét, kegyelmét, ezt egyszerűen nem élem túl. Nem akartam élni. Újra és újra döntési helyzetbe kerültem. Amikor keserűséget, gyűlöletet éreztem, akkor az mondtam magamban: Isten útját választom, és belekapaszkodom bocsánatába. Mivel nekem mindent megbocsátott Isten, nekem is meg kell bocsátanom. Ez volt az első imádságom: "Könyörgöm, segítsd az akaratomat, hogy képes legyek megbocsátani." Ez egy észbeli döntés volt, amit az érzéseim nehezen követtek. Ez egyébként is sokszor így van az életben. Az Isten iránti engedelmesség egy döntés. De a szeretet is sokszor egy döntés! Érezni azonban soha nem éreztem a megbocsátást. 3-4 évvel Tim halála után olvastam a Bibliában a következőt: (1Péter 3,9) "Ne fizessetek gonosszal a gonoszért, szidalommal a szidalomért. Ellenkezőleg mondjatok áldást! Tudva, hogy az az elhívásotok, hogy áldást örököljetek."
Akkor arra gondoltam, Isten azt kéri tőlem, hogy áldjam meg Tim gyilkosát. Magamban ezt mondtam erre: nem, képtelen vagyok! Majd fellapoztam a szótárt az áldás szónál. Azt találtam, hogy a következőt jelenti: "jót mondani valakinek, vagy valakiről". Akkor képtelen voltam arról a szörnyről jót mondani. De azt éreztem, hogy Isten ezt súgja: Dianne, nem tudsz jót mondani róla, de tudsz jót mondani neki, tudsz neki beszélni rólam. Akkor kezdődött el az a levelezés, ami a mai napig tart.
Fekete Ágnes.: Börtönben van ma is? Hány évet kapott?
Dianne B. Collard: Életfogytig tartó börtönre ítélték, amit talán enyhítenek huszonöt évre. Most úgy érezzük, Isten segítségre hív minket, hogy megkapja a kedvezményeket, és visszataláljon a gyerekeihez.
Fekete Ágnes: Miért tette?
Dianne B. Collard: Dühből, féltékenység miatt. Pedig semmi alapja nem volt. Azt látta, hogy Tim az ő feleségével van, pedig a fiunk csak haza akarta kísérni. Együtt dolgoztak koncerteken, rendezvényeken. A nő azt mondta, fél hazamenni, sokat is ivott, nem akart vezetni. A férj meglátta őket együtt, és Tim után ment, három lövéssel megölte, a feleségét pedig megverte. Utólag azt mesélte, rettenetes düh volt benne, és hogy nem emlékszik arra, ami történt. Az ő agyában az volt, hogy megvédi a házasságát. Ehelyett az történt, hogy mindent elvesztett.
Ami igazi változást hozott, amikor elkezdtem név szerint imádkozni érte. Mert azelőtt ő csak egy szörny volt. Amikor ki tudtam mondani a nevét, egy emberré lett. Ma azt mondom, testvérem Krisztusban.

Fekete Ágnes: Tehát az volt az első feladat, hogy néven szólítsa!
Dianne B. Collard: Igen, név szerint imádkoztam érte. Három gyereke van, ők apa nélkül és egy alkoholista anyával nőttek föl. Úgyhogy el akartam kezdeni a levelezést. Először felhívtam a testvéremet, aki lelkész, és néha börtönökben is szolgál. Úgyhogy tudta, hova írjak. Amerikában az a törvény, hogy a sértett fél nem veheti fel a kapcsolatot az őt bántalmazóval, úgyhogy a bátyámon keresztül leveleztünk az első időben. Először leírtam, hogy Isten megbocsátott nekem is mindent, és neki is. Három-négy éven keresztül mindig azt válaszolta: "én nem tudok magamnak megbocsátani", és nekem sem hitte el, hogy megbocsátok. Azután valami megváltozott, és megértette Isten bocsánatát, azt mondhatom, újjászületett.

Fekete Ágnes: Mi az Ön története?
Glenn Collard: Valószínűleg olyan voltam, mint a legtöbb férfi ilyen helyzetben. Dühös voltam. Először is a fiamra. Mert nem jól ítélte meg a helyzetet. Sok mindent nem is tudtunk róla. Sok időbe telt, amíg el tudtam fogadni azt, ami történt. Végül elfogadtam, hogy Isten megenged dolgokat, amiket mi nem értünk. Ugyanaz a döntés volt előttem is, mint a feleségem előtt: Képes vagyok-e megbocsátani? Vagy inkább a keserűség, a gyűlölet rabja maradok. Ha ezt választom, saját magamat, a családomat és a szolgálatomat is szétrombolom. Lelkészként sokat beszéltem a megbocsátásról. Ha most nem tudom gyakorolni, akkor minden szavam hiteltelenné válik. Meg kellett értenem, hogy Isten igazsága nem a földön valósul meg. Az emberben ott él a vágy, hogy megbosszulja azt, ami történt. Megértettem, hogy létezik bosszú, csak egészen másként. Egyszerűen megváltozott az életem iránya.
Dianne B. Collard: Azt érzékeltük, hogy van egy ellenségünk, aki mindent szét akar rombolni: a családunkat, a szolgálatunkat, minket magunkat. A reményünk nem csak az volt, hogy túléljünk, hanem az is, hogy ezt a láthatatlan ellenséget legyőzzük, és szabadokká leszünk. A győzelem lényege az volt, hogy egészségesek maradunk, és győzünk éppen a megbocsátás erejével. Ez az egészség még a testünkre is vonatkozik. Egy kutatóintézetben kimutatták, hogy a rákos betegeknek több mint a fele súlyos kérdésekkel küzd éppen a megbocsátás területén. Sok esetben előfordul, hogy nem tudnak valamit megbocsátani, elfelejteni. Rájöttünk, hogy Isten azt szeretné, hogy szabadok legyünk. Persze jogunk van a gyűlöletre, de ez az érzés megbetegít. Ezekről a tapasztalatokról írtam a könyvet, amelyik most megjelenik magyarul is.
Fekete Ágnes: Sok embernek vannak gondjai a megbocsátással?
Dianne B. Collard: Igen. Nem az számít milyen kultúrában él az ember, ez nagyon egyetemes kérdés. Sok emberrel találkoztam, aki szabaddá lett.
Fekete Ágnes: Mi az első lépés, amit ezeknek az embereknek tenniük kell?
Dianne B. Collard: Isten mindenkinek a szívében másként lesz jelenvaló. De a megbocsátás hatalma akkor érkezik el az egyes emberhez, amikor önmagának meg tud bocsátani. Tehát megérzi Isten bocsánatát. Azt tartom jónak, ha veszünk egy papírt, és ráírjuk annak a nevét, akinek nem tudunk megbocsátani. Kérni kell Istent, hogy juttassa eszünkbe, akit csak akar. Ha nincs senki, annál jobb! Hála Istennek! De ha valaki eszünkbe jut, írjuk fel a nevét a papírra, és mondjuk el az imádságot: "Istenem, a megbocsátás útját választom." Soroljuk fel azt, amit az illető ellenünk tett. Mert sokszor elméletileg bocsátunk csak meg, és az nem lesz valóság. Akkor érdemes valahova felírni ezt a dátumot, és elégetni a papírt. Ez egy hosszú út kezdete lehet. Ez egy döntés, rálépés a megbocsátás útjára. Nem azt jelenti, hogy automatikusan minden rendben lesz, hanem csak annyit jelent, hogy Isten iránti engedelmességből az Ő útjára lépünk. Nem azzal a valakivel kell foglalkoznunk, hanem csak Istennel.
Fekete Ágnes.: Szintén azt élte át, hogy a megbocsátás az emberek nagy gondja?
Glenn Collard: Igen. Ez az emberek alapbűne. Lehetőségünk van, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról mindenfelé. Mindig elmondjuk, hogy a megbocsátás egy döntés.
Dianne B. Collard: 1997-ben történhetett, amikor Belgrádban voltam, és nőkkel beszélgettem: Volt ott egy asszony, aki amíg én beszéltem végig sírt és sírt. Aztán megkérdeztem: "mi baj van?" Elmondta, hogy ő tudja, kinek kell megbocsátania. Volt egy férje, aki rettenetesen bánt vele is, a fiával is. Elváltak, de ma is gyűlöli őt. Ma sem engedi például a fiukat templomba. Azt mondta, "ma lehatároztam, hogy a megbocsátás útjára lépek." Akkor azt mondtuk: "Nagyszerű, akkor imádkozunk érte." Aztán azt mondta, hogy ő már azt is tudja, hogy mit kell tennie. Magához veszi ezt a férfit, mert súlyos rákbeteg, és ápolja. Az orvosok azt mondták, néhány napja van hátra. Mindenki megdöbbent ezen. Ő mégis magához vette volt férjét, és két hétig ápolta. Utána is találkoztam vele, és láttam azt az óriási szabadságot, amit kapott. El is mondta: Megszabadult mindattól a keserűségtől, gyűlölettől, ami benne élt. A fiára is megdöbbentő hatással volt ez a néhány hét. Azt mondta, úgy érezte, találkozott Istennel. Ez az Isten hatalma a megbocsátásban!

Fekete Ágnes: Az elmúlt szombaton volt az úgynevezett Nyitott Templomok Éjszakája. Mi két, frissen megújult templomban jártunk ebből az alkalomból. Budapesten a Szilágyi Dezső téren és a Kálvin téren. Vörös Virággal látogathatunk most oda. Először a Szilágyi Dezső téren Illés Dávid lelkészt hallhatják, majd a Kálvin téren Páll László lelkészt, Bódiss Tamás kántort és Nagy Gergely építészt. Most a Tabulatúra Régizene Együttes koncertjébe kukkantunk be a Szilágyi Dezső téren.

Rossa Levente Bors: Tabulatúra Régizene Együttes a neve a kétezer táján alakult csapatunknak. Elsősorban reneszánsz zenét játszunk, de a magyarországi vagy a magyar vonatkozású régizenét is szeretnénk megismertetni az emberekkel.
Vörös Virág: Látom, otthonosan mozogtok ebben a templomban.
Rossa Levente Bors: Igen, ebben a templomban kötöttem a házasságomat. Éppen helyet kerestünk a régizenei klubunknak, amikor közös rendezvényeink voltak a gyülekezettel, és megkérdeztük, lenne-e lehetőség itt a gyülekezeti teremben havonta egyszer megszólalnunk? Megengedték, és azóta is töretlenül megy előre ez a kapcsolat. Van egy elvünk, mely szerint nem számít, hogy kik vagy mennyien hallgatnak minket, mi mindig ugyanúgy muzsikálunk.
Illés Dávid: 1896-ban épült a Szilágyi Dezső téri templom. A második világháború után ugyan voltak kisebb felújítások, de a külső burkolat elszennyeződött, töredezett volt. Korábban a Zsolnay cserepeket és az ablakokat cserélték, azonban az igazi nagy felújítás csak 1998-ban tudott elkezdődni. A templom kétharmada 2001-2002-re elkészült, azonban akkor leálltak a munkálatok. Most viszont a torony elkészültével befejeződött a templom felújítása. Háromheti munka volt csak az állványozás, amíg a hatvan méter magas tornyot körbevették állvánnyal. Majd le kellett tisztítani és ki kellett javítani a köveket. A torony tetején lévő kakas javítása is külön feladat volt. Szeptember 13-án volt a hálaadó istentiszteletünk. Most ha valaki körbejárja a templomot, láthatja, hogy nagyon szép lett. Jézus a hajnalcsillag, a mi fényességünk, aki világít a sötétben. Az úrasztala, a templom szerkezete, az ablakok mind-mind valamilyen módon ezt a motívumot jelenítik meg. Én legszívesebben ezt látom benne.
Vörös Virág: Hogyan készült a gyülekezet a Nyitott Templomok Napjára?
Illés Dávid: Azért van ez a rendezvény, hogy olyan emberek is meg merjék nyitni a templom ajtaját, akik nem voltak még soha benn, vagy esetleg idegenkednek ettől a helytől. Azt tapasztaltunk, hogy egy ilyen rendezvényre könnyebb elhívni az ismerősöket, barátokat. Így könnyebben teszik meg az első lépést, amire lehet, hogy már régóta vágytak, csak nem volt bátorságuk átlépni a templom küszöbét. A gyülekezetünkben vannak olyan egyháztagok, akik először egy kórus koncertjére jöttek el munkatársuk meghívására. Egy ilyen nap nyitás az emberek felé, hogy bejöhessenek, hogy köszönhessünk egymásnak. Szerintem ez nagyon fontos, mert más csatornákon nagyon nehezen érjük el a környezetünkben élő embereket.
Vörös Virág: Miért lépik át nehezen az emberek a templom küszöbét?
Illés Dávid: Saját tapasztalatból mondom, hogy gyerekkoromban nagyon féltem bemenni a templomba. Nem tudtam, mi történik ott. Egyszerűen misztikus és félelmetes volt a számomra. Meg tudom érteni azokat, akik azért nem mernek bejönni, mert minden ismeretlen nekik. Nem tudják, hogy mit kell csinálni? Mit szabad? Mit nem szabad? Mi fog itt történni? Azt szoktam mondani, hogy "akadálymentesíteni" kell a templomot, hogy bejöhessenek az emberek. Ez a mai program, egy ilyen akadálymentesítés.
Vörös Virág: Önt mi vonzotta ide?
Látogató: Nagyon egyszerű választ fogok adni. Konkrétan a nyitott ajtó, mert ritkán jutok el istentiszteleti időben, és most sétálgattunk kint, megláttam és bejöttünk. Gyönyörű ez a felújított Kálvin téri templom! Örülünk, hogy erre is áldoztak.
Vörös Virág: De volt már itt korábban?
Látogató: Mindig csak hallottam róla.
Vörös Virág: Esetleg visszajönnek a későbbiekben?
Látogató: Igen. Szeretnék istentiszteleten is részt venni és a gyerekeimet elhozni egy kicsit ebbe a közegbe!
Vörös Virág: Úgy legyen! Köszönöm szépen.

Nagy Gergely: Pest városában nem telepedhettek meg a protestáns egyházak. A Türelmi Rendelet engedte meg, hogy a kiskörút mentén húzódó városfalon kívül templomot építhessenek. Amikor a református egyház templomot akart építeni a mostani Kálvin teret kapta a fővárostól, amely akkor a korabeli szénapiac melletti járványtemető volt. A templom alapkövét 1815-ben tették le. Majdnem két évtizedig tartott, amíg elhatározták, hogy egy méltó templomot építsenek. És valóban ez lett a központi épület. A klasszicista építészet egyik legrangosabb és viszonylag korai alkotásában vagyunk. Hild Vince tervezte, aki a Hild dinasztia egyik kevéssé ismert tagja volt. Téglasorról téglasorra lehet követni, hogy mikor volt tehetősebb építési periódus, és mikor nem. Így épült föl a templom, amelyet 1830-ban adtak át. József nádor második felesége Hermina főhercegasszony református lévén a gyülekezet tagja volt, és nagyban segítette az építkezést.
Most bárki bejön a templomba, azt fogja megállapítani, hogy milyen szépen kifestették a templomot. Senki nem látja, hogy megújult a fűtés és a teljes elektromos rendszer is. Mindenki fehérnek látja a templomot, de pont most látszik a legjobban, hogy valójában egy zöldes árnyalatú fehér, törtszín, amely nagyon jellemző a klasszicista építészeti világra.
Bódiss Tamás: Az orgona egyidős a templommal. Körülbelül nyolcvan évenként jelentős átépítés kezdődött rajta. Azonban ezek az átépítések nem segítettek az állapotán, hanem sajnos, inkább rontották azt. Az orgona terét is, az orgonát is úgy építettük vissza, ahogy a templom eredeti állapotában volt. Az orgonakarzaton van egy világítóablak, amely most újból megnyílt és egy különleges fényhatást ad a hangszernek. Ha valaki nappal nézi az orgonát, akkor majdnem úgy látja, mintha lebegne a térben.
Tíz sípsort lehetett megtalálni, de teljesen elszórva az orgonában. Más összefüggésbe kerültek azok a sípsorok, amelyek eredetileg a Jakab Deutschmann orgonához tartoztak. Most az az orgona épült föl, amely lényegében száznyolcvannégy éve megszületett. Magyarországon ebből a korból jelenleg, ilyen nagy orgona nem található másik.
Páll László: Tavalyi évben a felújítás során le kellett jönni ide a kriptába, és láttuk, hogy a fakoporsók szétmállottak. Eléggé siralmas ez a helyzet.
Vörös Virág: Őszintén szólva ez a rézkoporsó sincs igazán túl jó állapotban.
Páll László: Sajnos. A nedvesség és az eredeti temetkezésektől eltelt hosszú-hosszú idő miatt kerültek rossz állapotba. Ez a kripta a templom építési idejétől kezdve 1868-ig volt használatos, mint temetkezési hely. Utána Pest városa megtiltotta a rendeltetésszerű használatát. Sajnos, volt olyan időszak is a történelemben, amikor szenespincének használták, illetve a második világháború idején óvóhely volt.
Wesselényi Miklós tizenegy évig nyugodott itt. Addig, amíg a család megkapta az engedélyt, hogy a családi kriptába Zsibóra vihessék. A leghíresebbek közül Fáy András, Csehszombati Sámuel, Zichy Manóné, Báthory Gábor, Almási Balogh Pál nyugszanak itt. Báthory Gábor a templomépítés hőskorának itt szolgáló lelkipásztora volt.
Vörös Virág: Ők még itt nyugszanak?
Páll László: Hermina főhercegnő és Wesselényi Miklós kivételével igen.
Vörös Virág: Volt már itt, a Kálvin téri templomban?
Látogató: A Kálvin téren igen, a templomban nem.
Látogató: Istennek méltó egy ilyen ház. Én azt mondom.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az idén is megrendezi a Teremtés Hete elnevezésű programsorozatot, amelynek ökumenikus nyitó istentisztelete szeptember 28-án, vasárnap 10 órakor lesz Balatonbogláron, az evangélikus templomban. Ez az esemény egyben az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat 10. nagygyűlésének nyitó istentisztelete is.

Ezen a héten is folytatódik az Ars Sacra Fesztivál országszerte. Az előadások, filmvetítések, hangversenyek, kiállítások közül ajánljuk szíves figyelmükbe többek között a szeptember 24-én, azaz ma este 19 órakor kezdődő Sator Quartet koncertjét az Óbudai Kulturális Központban. 26-án, pénteken 18 órakor a Bolyki Brothers lép fel a Csillaghegyi református templomban, 27-én, szombaton 19 órakor az Invocatio Musicalis ad hangversenyt Szentendrén a református gimnázium kápolnájában, 28-án, vasárnap 19 órakor keresztyén irodalmi zenés áhítatot tartanak Pomázon a református templomban, valamint 28-án, vasárnap 12 órakor Pálúr János orgonakoncertje lesz Budapesten, a Fasori református templomban.

Ma este 18 órakor Dér András Isten szolgája című filmjét vetítik Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth Kálmán téri épületének 112-es termében.

A Nézz fel az égre még egyszer! című börtönmisszióról szóló könyv bemutatója szeptember 26-án, pénteken 13 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti Bibliás Könyvesboltban. A Budapest XI. kerületének templomait ismertető könyv bemutatója pedig ugyancsak pénteken 17 órakor lesz Budapesten, a Magyar Tudósok körútja 1. szám alatt.

Kereszt a kortárs képzőművészetben címmel rendeznek kiállítást szeptember 24. és 27. között a kaposvári református gyülekezeti házban.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a gyülekezet fennállásának 70. évfordulója alkalmából Szabó István püspök igeszolgálatával szeptember 28-án, vasárnap 10 órától Kispesten, a Rózsatéri Református Egyházközség templomában.
Ugyancsak hálaadó istentiszteletet tartanak a templom 220 éves fennállásának alkalmából szeptember 27-én, szombaton 15 órakor Dégen, ott Steinbach József püspök hirdeti az Igét.

Konferenciát rendez a 30 éves Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió október elsején, szerdán 10 órától Budapesten a Hold utca 18-20. szám alatti református templomban.

A Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Köre közgyűlést tart szeptember 27-én, szombaton 15 órakor Budapesten, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Elekes Zsuzsa orgonaművész ad hangversenyt a felújított és kibővített orgonán szeptember 28-án, vasárnap 16 órától Pátyon, a református templomban.

Hőgye Mihályról, a politikus lelkipásztorról tart előadást Horváth János szeptember 29-én, hétfőn 18 órakor Budapesten, a Király utca 9. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 6. fejezetéből!

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem takarnak, és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat." Máté 6,26

Éppen készültem erre a műsorra ma délelőtt, amikor egyszercsak kikapcsolódott a számítógép. Se kép, se hang. Vártam egy kicsit, de az áramszünet tartósnak bizonyult. Felhívtam az illetékes társaságot, ahol közölték, hogy kilenc órától délután három óráig karbantartás lesz. Beszélgetésünk további része, hadd maradjon titokban. Ilyenkor születnek a B-tervek. Tudtam, hogy ide a Rádióba kell jönnöm, és nem maradhat el a műsor. A számítógép szétszedése következett, rohantam a férjem munkahelyére. Arra gondoltam, addig leírom fejből ezt a kis áhítatot, amíg ő a gépet varázsolja. Beültem a kocsiba, de nem találtam a tollamat. Jó, kölcsön kérek egyet a portástól – gondoltam. Újra visszasétáltam a kocsihoz, és rájöttem, hogy otthon maradt a szemüvegem.
No, itt billent át a történet. Nem lehetett nem arra gondolnom, hogy most a Jóisten tanít. Úgy döntött, mivel nem szereti a nádpálcát, inkább viccesen megvon tőlem dolgokat, hogy észbe kapjak végre. Hogy is vagyunk mi a tárgyakkal? Mai korunknak különös jelképei a tárgyak. Az élet megáll nélkülük. Eleve egy sor segédeszközzel tudunk csak létezni. Néha nagyon nevetséges ez. Külföldön láttam egy parkban piknikező idős házaspárt, akik kinyitható széken ültek, műanyag dobozok voltak mellettük kis ládákban. Semmi sem ért még véletlenül sem a fűhöz. Csak azt kérdeztem magamban: Minek jöttek ide?
Ma mindent a tárgyak mondanak el. Kinek van szép autója, sok könyve, bio-főzőedénye? Az vagy, amid van. Ilyen világban élünk. Persze erre azonnal rávágjuk: "Na, de nem vonulhatunk ki a társadalomból." Ez igaz. A tárgyakat szükségképpen használjuk mindannyian, de jó lenne, ha nem a szívünk kellékei lennének. Az ember engedje el kicsit a fantáziáját és mindjárt kiderül, mi mindent meg lehet oldani eszköztelenül is.
"Nézzétek az ég madarait!" Olyan szép ez a mondat! Jézus nem azt mondja, hogy legyél olyan, mint a madár, hanem hogy nézd, szemléld ezt a világot! Mi hiányzik belőle? A vetés, az aratás, a betakarás. Ez volt az emberiség hajnalán az első elmozdulás afelé, hogy intenzíven kihasználják a földet. Birtokolni a lehető legtökéletesebben. Jézus azt mondja, nézd azokat az élőlényeket, akik nem törekszenek a hatékonyságra. Mindent nem tanulhatunk el tőlük, de egyet igen: nem aggódnak az életük miatt. Az adottságokat elfogadva élnek.
Nemrég olvastam Kurt Vonnegut Gépzongora című regényét. Nevetünk és beleborzadunk abba, ahogyan bemutatja a gépvilágban élő embert. Valaki panaszosan mondja: "A gépeké az összes jó állás, ahol az ember még hű lehet önmagához." Olvashatjuk, mennyire etikátlan lesz az ilyen gép-társadalom. Éppen ezért egyetlen dolog lehet csak jel ebben a világban, az ember morális tette. A főhős, Proteus doktor döntése, hogy nem megy vissza régi életébe, és hogy föladja magát a mű végén zajló csatában. Csak ez a tett lehet a mentsvár.
Szétdarabolt tárgyi világunkban, szerkezetek bűvöletében nincs is más, csak az ember hűsége, empátiája. Ez az, ami kiutat mutat a zakatolásból. Mi más van emögött, mint ez a mondat: Nézd az ég madarait! Ebből a szemlélődésből el tudunk indulni Isten után, mert Őfelé csak eszköztelenül mehetünk. Ámen.