2015-04-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ma van a Föld Napja. Mint annyi minden, ez a mozgalom is Amerikából terjedt el, egy egyetemista kezdeményezte ezen a napon, hogy aki csak teheti, emelje föl szavát az ökológiai válsággal kapcsolatosan. Ezek a mozgalmak, hogy "ennek a napja" meg "annak a napja" néha kicsit furcsa képzettársításokat is hoznak. Mintha csak az lenne létező valóság, amihez akcióterv is készül. Most félretéve ezeket a kérdéseket, nézzük meg mégis ezen a napon, hogy egy-egy ember mit tehet azért, hogy a föld igazán anyaföld legyen, hogy igazán otthonunk legyen. Pocsay Gábor egy olyan presbiter Gyulán, akit otthon is a föld szeretetére neveltek, de az élete egy pontján, erdélyi útjai során rádöbbent arra, hogy a régi gyümölcsfajták gyűjtése és terjesztése a fő feladata. Kiss Sándor beszélgetett vele.

Dr. Pocsay Gábor Fotó:Rusznyák Csaba

Pocsay Gábor: Létesítettünk Gyula városában egy "Tündérkertet" a szép, kies helyen lévő Kálvária dombnál. Még csak száznyolcvan ember magasságú kis oltvány van. Kirándulóhelyet és közösségi teret is szeretnénk ott létrehozni. A gyerekek örökbefogadhatják ezeket az oltványokat, és a felnőttekkel együtt saját maguk ültetik el. Jöhetnek öntözgetni és később a gyümölcstermés fele is őket illeti. A kezdet kezdetén a Zala megyei Pórszombat községből való Kovács Gyulabarátom társul szegődött hozzám, vagy én szegődtem társul neki, és együtt jártuk Erdély falvait. Volt, amikor három napig álltunk a hóban, és gyűjtöttük a nemes vesszőket. Talán ő volt az, aki kitalálta ezt a tündérkert mozgalmat. Magyarországon és az egész Kárpát-medencében elterjedt, még a csángók közt is vannak barátai, és követői. Nagy az érdeklődés.
Kiss Sándor: Hogyan lehet csatlakozni a mozgalomhoz?
Pocsay Gábor: A www.regigyumolcsfajtak.hu honlapunkon megtalálnak erről mindent.
Kiss Sándor: Úgy tudom, komolyan támaszkodik az egyházi közösségekre.
Pocsay Gábor: Gyakorlatilag az elejétől fogva együttműködtünk a református egyházzal Kalotaszegen és nálunk Gyulán is. Én magam református presbiter vagyok. A lelkészünk Baráth János az egyik megyei oltási gyakorlatunk kezdetén a jó gyümölcsről szóló példázattal öntött lelket belénk. Kalotaszegen a lelkészek a motorjai a helyi közösségnek, a falunak. Többek között a gyümölcsészetet is művelik. Ennek óriási hagyományai vannak a református egyházban, hiszen régen a kántortanítók tanították ezeket a módszereket. Az egyházban sokszor használjuk a szórvány kifejezést. Elgondolkoztam azon, hogy az egész életünk szórvánnyá vált, és nemcsak gyümölcs és kertművelés vonatkozásban, hanem oly sok mindenben, ami a földhöz köt bennünket. Itt a Kárpát-medencében vissza kell találnunk a régiek, az őseink világához. De nem azért, hogy ott folytassuk, ahol az abbamaradt, hanem a tanulságot kell levonni. Kiderül, hogy az első lépések után élvezetét leli az ember. Az én nagyapám és dédnagyapám is a kertbe járt felüdülni, ott érezte jól magát. Talán még visszaderengett az régi bibliai paradicsomkert emléke. Ma a boltban négy olyan fajta almát lát az ember, ami ugyanaz Budapesten, San Francisco-ban vagy Bécsben. Sokat terem, nagy, piros, látványos, sok pénzt hoz a termelőnek, a kereskedőnek, de a vásárló igényeinek nem felel meg. Az íze sokszor elég jellegtelen. Más az, ha én oltom, én szemzem, én termelem.
Kiss Sándor: Mintha valahogy a hit is ilyen lenne: mustármagként indul, de aztán csodák jöhetnek létre belőle.

Pocsay Gábor: Ez az egész kertészkedés és a kertben való munkálkodás nem más, mint az Isten teremtett világával való egyre közelebbi kapcsolat. A költők és a régiek elmondták, hogy a fák, bokrok levelét, a növényeket, gyümölcsöket nézve Isten képét látjuk. Nemcsak egy otthonosságérzés ez, nemcsak az Istennel való kapcsolatunk elmélyülése, hanem valójában megtanuljuk újra becsülni ezt a gyakorlatias világot, és jól érezzük magunkat, biztonságban érezzük magunkat, mintha Isten tenyerén lennénk.
Az iskolások bevonásával kapcsolatban egy kulcsszó van: az együtt. A szülőknek, tanároknak a gyerekekkel együtt kell ezt csinálni. Ily módon remek foglalatossággá válik, amely a gyereknevelés legnemesebb eszköze. Hadd meséljek el egy kedves történetet! Tavaly két-három hétig nem esett az eső és a szárazság miatt a kertészeink jelezték, hogy öntözni kell. E-mail-ben értesítettük a gyümölcsfák kis tulajdonosait, hogy szombaton öntözés lesz. Az egyik kislány éppen nyaralni volt, de írt a szüleinek, hogy feltétlenül menjenek ki az ő kis fácskáját megöntözni, és a barátnője fájának is adjanak vizet. Mindent lehet a gyerekekkel együtt csinálni! Amikor ott a kertben dolgozunk, nemcsak szaporítunk, hanem kapálunk, leszedjük a gyümölcsöt, aszaljuk, eltesszük. Újra gyakoroljuk, amit például a nagyanyám csinált. Átszüremlik ez a gyakorlat a lelkünk legmélyére, megnyugszunk, belenyugszunk a világ menetelébe, ahogy azt az Isten megteremtette. Nemcsak a születésbe, a halálba is belesimulunk. Én, magam részéről az örökkévalóságot találom meg. Rájöttem arra, hogy nem kell a halálunkig várni az örökkévalóságra. Már most abban vagyunk.

Fekete Ágnes: Most egy konferenciára látogatunk el. Vasárnap a káposztásmegyeri református templomban cigánymissziós találkozó volt. Mindenkit meghívtak, aki ezzel a témával foglalkozik. Dani Eszter missziói vezető után Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai püspök beszél majd, és két életút vallomást is hallhatunk Nagy Tamás Pétertől és Rácz Gyulától.

Dani Eszter: Szeretettel köszöntök mindenkit. Nagyon sok helyről érkeztünk, sokfélék vagyunk. Más az élettörténetünk, a korunk, a helyzetünk, mégis, ettől függetlenül az örömre vágyunk mindannyian.
Gulácsy Lajos: Nekem volt alkalmam hét év és három hónapot Kazahsztánban "nyaralni". A lágeridő alatt az egyik rabtársam, egy budapesti atyafi, aki egy étterem főszakácsa volt elkezdett arról mesélni, hogy milyen finom dolgokat főzött régen a vendégeknek, töltött káposztát, paprikás csirkét… Volt, aki csámcsogott, mintha ette volna. Egyszercsak az egyik rab sírva szólalt meg: "Feleségem, bocsáss meg! Olyan finomakat főztél nekem, és meg se köszöntem." Lett nagy kacagás, derültség. Mondtam neki, hogy ha majd hazamegyünk, felkereslek és megkérdem a feleségétől, hogy megköszönöd-e az ételt? Teltek az évek. A magyarországiak hazakerültek. Én később kerültem haza. Tíz évre rá engedélyt kaptam, és átjöhettem Magyarországra. Felkerestem őket a Dunántúlon. Meg is kérdeztem a feleségétől, hogy hogyan viselkedik a férje? Azt válaszolta:"egy angyal jött haza, mindent megköszön." Mondtam neki: "Látja, a férjét elvitte az ördög, és egy angyalt küldött haza." Szükségünk van a szenvedésre, mert bizony sokszor nem becsüljük meg a jelent, és főleg nem becsüljük a jövendőt. Azt kívánom, hogy így mindnyájan Isten országának építői legyünk.
Nagy Tamás Péter: Isten áldjon mindenkit! Jézus szeretetével köszöntelek benneteket! Egy Balaton környéki jómódú családból származom. Nagyon hamar belekóstoltam a bűnös életbe. Már ötödikes koromban a társaimat kihasználva autót mosattam, és elvettem az érte járó pénzt. Főiskolát is végeztem, de igazából már a szakközépiskolában is megvesztegettem a tanáraimat, hogy át tudjak menni a vizsgákon. Volt, akinél ez bevált, volt, akinél nem. Akkor azt hittem, hogy ez a normális élet. A világ azt mutatja, hogy így lehet előre jutni. Aztán, amikor nagyobb lettem elkezdtem játékgépekkel foglalkozni, és ezeket kihelyeztem a falvakba itt a Balaton környékén, továbbra is azt gondolva, hogy jól van ez így. Aztán rájöttem, hogy még följebb szeretnék jutni, és tizenkilenc-húsz évesen már bírókat, ügyészeket és rendőröket vesztegettem, hogy még tovább tudjak lépni a bűn útján. Amíg odáig el nem mentem, hogy én is elvettem egy ember életét, és kaptam egy életfogytos ítéletet. Igazából mindig bíztam abban, hogy a pénz meg fog menteni engem, és az ország legjobb ügyvédeit megfogadva hittem, hogy ki fogok szabadulni és folytatni fogom ugyanazt az életet, ami nekem nagyon jó volt. Ilyen szavakat, amiről a lelkésznő beszélt, hogy szeretet, becsület vagy barátság, ilyeneket nem ismertem. A pénz volt az istenem és a mindenem. Sőt, amikor bekerültem a börtönbe, akkor se hatott meg igazán engem, hogy egy ilyen ítéletet kaptam. Folytattam ugyanazt az életvitelt, amit odakint. Bandákat alakítottunk, és a börtönben is ugyanúgy éltünk, mint kint. Vesztegettük az őröket, és bentről ugyanúgy telefonon keresztül irányítottam bizonyos dolgokat. Nem bírtak velünk a büntetés-végrehajtási intézetben sem. Szétszórtak minket az ország több börtönébe. Mígnem aztán visszakerültem Vácra, ahol egy régi barátommal találkoztam. Éppen megint egy háborús időszakban voltunk, és gondoltam, hogy nagyon jó, hogy megjött, mert újra magam mellé állítom őt, és átvesszük a hatalmat. De nem ez történt. Én vártam nagyon. Zsebemben volt egy rádiótelefon, és mondtam neki: "itt a telefon, hívd föl a családodat, hogy itt vagy, és tudják, hogy mi történt veled." Akkor azt mondta nekem, hogy neki erre nincs szüksége. Beszélgettünk, és azt mondta, hogy ő már nem az az ember, aki volt, megváltozott, teljesen új ember, és hiszi Istent. Én arra gondoltam, hogy biztosan "elmentek otthonról", mert bent volt ő is már több mint tíz éve. A börtönben reggelenként, mielőtt a munkába mentünk egy hosszú folyosón álltunk, és a barátom minden reggel mondta nekem az Igéket, és hívott az istentiszteletre. Azt mondta, az egy teljesen más élet, ott boldogság és szeretet van. Nem igazán értettem a szavait, hogy mit akart nekem mondani. Aztán elmentem egy istentiszteletre, ahol az Atyám két kezedben… című dicsőítő ének hangzott el, és akkor megmozdult bennem is valami. Elkezdtem istentiszteletre járni. Hálát adok az Istennek, hogy börtönbe kerültem, még akkor is, ha ezt sokan úgy gondolják, hogy valami probléma van a fejben. Ha valaki nekem tíz évvel ezelőtt azt mondja, hogy én majd kiállok egy közönség elé és a bűneimről fogok beszélni, biztos azt mondtam volna neki, hogy elmeháborodott.
Egy nyolcszemélyes zárkában laktam. Egyik reggel felkeltem, és mondtam annak a társamnak, aki addig, finoman szólva a komornyikom volt, hogy innentől nem kell megvetni az ágyamat, meg reggelit csinálni… Szegény, azt kérdezte tőlem, hogy milyen bűnt követett el. Egyik reggel kinyílt az ajtó, össze kellett pakolnom, átvittek egy szigorított zárkába, ahol emberi fekáliával össze volt kenve a fal. Egy széttört vécé, és egy szétrugdalt vaságy volt benne. A mosdó nem működött. Nem értettem, hogy létezik ez, amikor most kezdtem Istennel járni. Most látom, hogy ennek kellett megtörténnie. Soha nem tértem volna meg abban a zárkában, mert még ott is okoskodtam, hogy egy fenékkel két lovat nyugodtan meg lehet ülni. Ennek kellett elkövetkeznie, hogy engem az Isten teljesen kizárjon a régi életemből. A tizenötödik év végén elmentem a bíró elé, aki azt mondta, hogy a társadalomra veszélyes vagyok, úgyhogy nem mehetek el. Tehát igaz az Írás, hogy amint vetsz, úgy aratsz. Azt nem mondom, hogy nem voltak kísértések és nem mondtam néha azt, hogy ezt itt feladom. Újra nem engedtek el. Ez már a tizenhatodik év volt. Aztán a következő évben sikerült szabadulni, 2013-ban május 24-én. Hálás vagyok Istennek és köszönöm, hogy itt lehettem. Isten áldjon meg benneteket!

Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.
Biztonságot csak tőled kapok.
Újjá így teremtesz, sebem ápolod.
Boldogság, hogy itt van otthonom!
Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!
Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

Atyám, két kezedben teljes az öröm,
Ajándékodban gyönyörködöm.
Tékozlóként éltem, tárva most karod,
Hűtlenségem nem hánytorgatod.
Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!
Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

Atyám, két kezedben bátran sírhatok,
Fájdalmaim hordozod, tudom.
Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,
Bűneimmel én szegeztem fel.
Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram!
Oltalmadban rejtsd el sorsomat!

Rácz Gyula: Dani Eszter, cigánymissziós vezető meghívására heten jöttünk Kárpátaljáról,a Munkácsi járás, Szernye nevű községéből. A szernyei gyülekezetnek Béres László a lelkésze, de két templom is van. Van a faluban is templom, és a táborban is. Együtt vagyunk, de külön.
Kiss Sándor: Külön tartják az istentiszteleteket? Nyilván egy kicsit másképp zajlik a cigány istentisztelet, mint a magyar.
Rácz Gyula: Igen, igen. Másképp zajlik. Cigányok igazából nem hallelujás könyvből énekelnek, hanem minden fejből és szívből jön. Ők, amit hallanak, azt maguk megírják éneknek.Van egy komám, aki cigányok között szolgál, és a maga képessége szerint ír cd-ket.
Kiss Sándor: Hogy érezték magukat?
Rácz Gyula: Jól éreztem magam, mert érzem, hogy Isten munkálkodik a cigányok életében, hogy a cigányok közelebb kerüljenek Istenhez, ehhez kell, hogy embereket küldjenek. Örülök annak, hogy Isten engem megtalált.
Kiss Sándor: Hogyan történt ez?
Rácz Gyula: Otthon voltam a saját házamban, nem kellett semerre se mennem. Egy testvér, egy cigányfiú bejött hozzám, és hozott egy filmet Jézus életéről. Amikor a feleségem és a két gyermekem már aludt, akkor betettem a DVD-lejátszóba a lemezt, és végignéztem Jézus Krisztus életét. Nagyon megérintett az Úr szeretete. Különösen az a jelenet, amikor a leprás Jézus elé állt, Ő meg szeretettel átölelte, amit az emberek nem tudnak megtenni, megcsókolta és azt mondta: "Akarom, hogy megtisztulj!" Éreztem én is rögtön azt, hogy hibás vagyok, velem valami van, nekem más élet kell. Kiáltozták az emberek, hogy feszítsd meg, akkor néztem az ágyban fekvő gyermekeimet és a feleségemet, és azon gondolkoztam, hogy én nem érdemlem meg, hogy Jézus helyettem üssék és szeget verjenek a kezébe. Mindezt értem és a családomért történt. Ez a mi bűnös életünkért van, amit mi elkövettünk, amit én elkövettem. Akkoriban cigarettát csempésztem Ukrajnából Magyarországra, mint olyan sokan azon a vidéken. Cigarettáztam is, ha kellett ittam, verekedtem, parázna életet éltem. Nagyon hibásnak éreztem magam. Ebből engem Isten megszabadított. Pedig akkor a gyerekemet egyenest vezettem magammal a pokolba. Kezdtem bevonni a cigarettába, a sörözésbe, még csak három év körüli volt akkor.
Kiss Sándor: Háromévesnek cigarettát adott a szájába?
Rácz Gyula: Igen. Cigarettát adtam neki. Annyira szerettem a gyerekemet, és dicsekedtem vele, hogy nekem ilyen jó gyerekem van, ő már nagyfiú. Kacagtam, az emberek meg néztek, hogy mit csinálok. Ez szörnyű volt, erről nem is nagyon szeretek beszélni. Aztán Isten szólt hozzám, és azt mondta, hogy megnyitja a számat. Majd egy cigánymisszióba nyitott kaput nekem, a sztrabicsovi (Mezőterebes) cigányok között. Kis gyülekezet vagyunk, de hála az Úrnak óvodánk is van. Próbálunk a gyerekek és a felnőttek közt is szolgálni. Örülök annak, hogy Istent szolgálhatom. Gyerekkoromban dadogtam, nem tudtam folyamatosan beszélni, akadtam a szóban. Sokszor csúfoltak miatta. Amikor megtértem, még ha egy kutya jött volna azzal is beszélgettem volna, hogy "Isten jó, Isten szeret". Olvasni próbáltam rögtön az embereknek az Igét, de nem tudtam tisztán olvasni. Tudok olvasni, csak akadoztam a szóban, nyögtem. "Ó Atyám, szégyellem magam." – imádkoztam, és egyszercsak mint, akiről leszakadt valami, éreztem, hogy nem dadogok, és folyamatosan tudok olvasni. A telepen, ahol lakom, lehet, hogy én tudok most a legjobban és a legtisztábban olvasni, mert az Úr azt mondta: ne félj, mit fogsz mondani, én a te szádra teszem a kezemet és fogsz tudni beszélni. Azóta tudok rendesen beszélni úgy, ahogy kell.
Kiss Sándor: Kelet-Ukrajnában háború van. Hogyan érinti ez a közösséget?
Rácz Gyula: Igen, háború folyik még mindig. Járnak a rendőrök és a katonák írogatni. A behívókat küldik. Már most jönnek házról-házra, keresik azokat, akik kaptak behívót, de nem mentek be, mert nincs semmi értelme háborúzni menni. Nagy a szegénység. Hála az Úrnak, nekünk mindennap kirendeli, amire szükségünk van. Legalább egyszer főzünk, de amellé még a gyerekeknek cipő, ruha is kell az iskolába járáshoz. Ez nagyon nehéz.

Híreink:
A Cigánymissziós mozgalmak hatása Magyarországon címmel megjelent könyv bemutatóját és hozzá kapcsolódó konferenciát tartanak április 23-án, csütörtökön 10 órától Budapesten, a Horánszky utca 20. szám alatt.

Ezen a héten van a Nemzetközi Börtönmissziós Imahét, amikor szerte a világon imádkoznak a fogvatartottakért, családjaikért és a köztük végzett misszióért.

Az élet értelméről beszélget Csányi Vilmos etológus és Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész április 23-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A visegrádi együttműködés jelene és távlatai címmel rendeznek nemzetközi konferenciát április 28-án, kedden 17 órakor Budapesten, a Múzeum körút 4/a első emeletén.

Ifjúsági találkozó lesz április 25-én, szombaton 9 órától Hevesen, az Eötvös József Református Oktatási Központban. A nap témája: a bizalom.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Dunántúli Református Pedagógusok találkozóját április 25-én, szombaton 10 órától Pápán.

A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, április 23. és 26. között a Kálvin Kiadó is várja az érdeklődőket Budapesten, a Millenárison.

Jótékonysági hangversenyt tart a Pápai Fúvószenekar a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája javára április 24-én, pénteken 19 órakor Pápán, a Jókai Mór Művelődési Központban.

Írás-jelek címmel rendeznek irodalmi estet április 23-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Biblia Múzeumban. Kántor Péter költő és Radnóti Sándor esztéta beszélgetése kapcsolódik Ország Lili és Bálint Endre Meg van írva című kiállításához, amely június végéig tekinthető meg a múzeumban.

A Kis Könyves éj programsorozat keretében Miklya-Luzsányi Mónika Mindennapi ölelésünket valamint Széchey Rita Szeretem őt című könyvének bemutatóját tartja a Parakletos Könyvesház április 24-én, pénteken 19 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti Bibliás Könyvesboltban.

100 éves templomok a Kárpát-medencében címmel nyílik kiállítás április 23-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Hermina út 3. szám alatti Lipták villában. A tárlat május 30-ig látogatható.

Fekete Ágnes áhítata:

"Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi értünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám." Zsoltárok 40,6

"Ember tervez, Isten végez" – szoktuk mondani. Úgy érezzük, hogy az ember, mivel nem ismeri a jövőt, kicsit a semmibe nyúlkál, amikor a jövőt tervezi. Isten viszont mindent előre tud, és az ő hatalma szerint a mi tervünk vagy megtörténik, vagy nem. A Bibliában számos helyen ilyen értelemben is használják a tervez szót. "Ti gonosz dolgot terveztetek ellenem", mondja József, "de Isten azt jóra fordította". A kis terv, ami olyan sötétnek tűnhetett, egy nagyobb rendszerben világossá lesz. Tehát nemcsak az igaz, hogy az ember tervez, az Isten pedig végez, hanem az is, hogy az Isten tervez. Sőt, az Isten át tudja rajzolni terveit, és mégis minden úgy marad, ahogyan az eredeti terv szerint volt. Erről szól Jónás könyve. A próféta csak azt látja, hogy neki menni kell, és hirdetni: "Még negyven nap, és elpusztul Ninive." Nagy nehezen meg is teszi, amit Isten kértőle, de arra nem gondol Jónás, hogy a nép akár meg is változhat. Eszébe se jut más megoldás, minthogy a bűnre a pusztulás jön. Isten eredeti terve megmarad, mert akarata teljesül, de nem halállal, hanem élettel és irgalommal. Isten terve átrajzolódott. De ahhoz, hogy átrajzolódjon, szükség volt eredeti tervre is.
Manapság ebben is olyan végletesek vagyunk. Az ötéves tervek rossz emléke miatt, meg az állandó bizonytalanság miatt nem szövünk terveket. Az élet nem úgy halad, ahogyan elgondoljuk. Így aztán sutba dobjuk a tervezést, és a mindennapok robotjában élünk.
Állítólag Napóleonnak az volt, a taktikája, így mondta: "Támadj, aztán várj és figyelj!" Valahogyan ki kell provokálni az ellenség taktikáját, fel kell venni vele a kapcsolatot, aztán pedig aszerint cselekedni, amit tapasztalunk. Ezzel a módszerrel tudta egész Európát legyőzni. Valahogy úgy kell élnünk, hogy tervezünk is, de képesek vagyunk arra mégis, hogy módosítsuk a terveket. Éppen ez az, amiről az evangéliumok is szólnak. Jézus egyszer el akart menni Jeruzsálembe. Megtudta, hogy Lázár beteg, de azt is tudta, hogy meg akarják kövezni. Akkor várt két napot, és később ment el. Módosította a tervét csak azért, hogy Lázárral pontosan az történjen, aminek történnie kellett. Vissza kellet ugyanis kapnia az életet, jelképesen és a valóságban is. Le kell bontani róla az őt megkötöző pólyákat, amiket talán két nővére tekert rá. Megvolt a terv, és képes volt egy jobb és nagyobb célért az módosítani. Ilyen Isten tervezése.
Egy pszichológiai kísérletet végeztek fiatalokkal. Volt, akinek naponta, volt, akinek havonta kellett tervet készítenie, és volt, akinek tervezés nélkül kellett naponta tanulnia. Mindenki arra gondolt, hogy aki naponta készít tervet, az fog a legjobban teljesíteni, de nem így történt. Valahogy az egy hónapos időtartamban gondolkodók lettek a legjobbak. Mert ebben az időmennyiségben már szükség van valamennyi rugalmasságra is. Nem gépként csinálja az ember a feladatokat, mégis van valami átlátása a dolgokról. Ez egy nagyon érdekes tapasztalata az életnek. Ha a Bibliát fellapozzuk, pontosan ezt afajta rugalmas, mégis tervezett létet láthatjuk abban, ahogyan Isten vezette az embereket évszázadokon át.
Adja Isten, hogy az ő tervébe, az ő tervezési stílusába mi is bele tudjunk illeszkedni. Ámen.