2015-04-29

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A nepáli földrengés mindannyiunkat megdöbbentett. Amikor Kodácsy Tamással az Európai Keresztény Környezetvédelmi Konferencia kapcsán beszélgettünk, amelyen Heidelbergben képviselték hazánkat, még nem tudtunk erről. Teremtésvédelmi kérdésekről is beszélgettünk, de először a konferencia témájáról kérdeztem.

Kodácsy Tamás: Arról volt szó a konferencián, hogy hogyan lehet környezettudatosabbá tenni az egyházi intézményeket és eseményeket, illetve hogyan lehet csökkenteni a karbonlábnyomot egy-egy egyházi esemény során. Érdekes és fontos kérdés az is, hogy miként lehet ezt megmérni? Különbözőképpen számolják ki Ausztriában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Németországban.
Fekete Ágnes: Mit jelent a karbonlábnyom mérése?
Kodácsy Tamás: Beírja az ember az egyházközség vagy intézmény adatait egy adatbázisba, válaszol olyan kérdésekre például: Milyen módon világítasz? Mennyi a gázszámlád? Mennyi energiát fogyasztasz? Milyen szigetelése van az épületnek? Mekkora a térfogata? Ezekből lehet kiszámítani egy-egy intézmény működésének a karbonlábnyomát. A karbonlábnyom egy olyan mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy mennyivel növeljük az üvegházhatást, mennyi széndioxid kerül ki a levegőbe egy tevékenység nyomán.
Fekete Ágnes: Az ember sokszor nem gondol bele, hogy azzal az egyszerű mozdulattal, hogy fölkapcsolom a villanyt, nemcsak annyi történik, hogy világos lesz, hanem még egy csomó minden történik.
Kodácsy Tamás: Ez valóban így van. A karbonlábnyomon kívül ott van a sokkal ismertebb ökolábnyom is, amely azt mondja meg, hogy hány hektár termőföld szükséges ahhoz, ahogyan élünk és dolgozunk. Magyarországon kétszer-háromszor akkorára lenne szükség, mint ami a rendelkezésünkre áll. Az Egyesült Államokban ez a szorzó tízszeres, ami azt jelenti, hogy vannak olyan országok, amelyek a szükséges töredékén élnek. Van egy másik mérőszám is: a vízlábnyom, amely azt mutatja, hogy egy-egy tevékenységhez vagy termék előállításához mennyi vízre van szükség. Például egy kis kávéhoz kétszáz liter kell, hogyha a termesztést és szállítást is beleszámoljuk. Egy farmernadrág előállításához ezer liter víz szükséges. Az ökolábnyommal az életvitelt lehet mérni, a vízlábnyommal a termékek előállítását, a karbonlábnyom talán azért jobb egy picivel, mert a legáltalánosabban használható akár egy-egy eseményre, épületre vagy tevékenységre vonatkoztatva is. Vannak olyan dolgok, amiket energiabevitellel újra tudunk hasznosítani, de azok az igazán szépek, amikor átalakítás nélkül tudjuk a hulladékokat újra használni.
Fekete Ágnes: Mondanál erre példát?
Kodácsy Tamás: Műanyag dolgokból akár másfajta tárolókat készítünk.
Fekete Ágnes: Az a cél, hogy az egyházban sokkal nagyobb legyen a felelősségtudat ebben az irányban?
Kodácsy Tamás: Nem is értem, hogy miért nincs ez meg, hiszen egy keresztyén ember magától értetődő kötelessége az, hogy vigyázzon arra a világra, amelyet Isten jónak teremtett. Összefonódik ez az igazságosságérzésünkkel, a jövő iránti felelősségünkkel, hiszen ahogyan közlekedem, ahogyan zuhanyozom, a klímaigazságosság, az éghajlati igazságosság nyomán hatással van arra, ahogyan a saját keresztyén testvéreink élnek vagy próbálnak élni más országokban.
Fekete Ágnes: Ahogy én itt élek az összefügg azzal, ahogy Indiában a keresztyének élnek?
Kodácsy Tamás: Igen. Azzal, ahogy próbálnak élni. Ugyanis a mi életvitelünk, az emberi tevékenység következményeként lesznek mondhatni természetellenes katasztrófák. Ciklonok és hurrikánok pusztítják el a keresztyén testvéreink lakóhelyeit, és emiatt kénytelenek más lakóhely után nézni. A migrációnak, bevándorlásnak egyik fő motivációja az, hogy a katasztrófák miatt nem tudnak egy adott területen maradni az emberek, mert elveszítették a házukat.
Fekete Ágnes: Tehát az az életszínvonal, amit mi itt magunknak követelünk, az feltétlen magával hozza, hogy a világ másik részén lakók nem kapják meg azt, amire szükségük lenne.
Kodácsy Tamás: Azon lehet vitatkozni, hogy egy magyar átlagembernek mennyi ebben a felelőssége, de az nem kérdés, hogy összességében felelősségünk van. A klimatológusok, környezetvédők körében vitatott, hogy a most tapasztalt felmelegedés természetes folyamat, vagy pedig az emberi tevékenységek okozzák? Azonban az nem kérdés, hogy mi katalizáljuk ezt a folyamatot azzal, ahogyan élünk, és pazaroljuk azt az energiát, amely a rendelkezésünkre áll, és ahogyan szennyezzük a környezetet, és üvegházhatású gázokat bocsátunk ki folyamatosan.
Fekete Ágnes: Most itt ülök ebben a stúdióban, amelynek nyilvánvalóan magas a karbonlábnyoma. Azzal azért nem értek egyet, hogy emiatt lesz hurrikán Indiában…
Kodácsy Tamás: De az sajnos biztosan igaz, hogy ha körülnézel ebben a stúdióban, látod a mikrofont és a számítógépet. Ezeket valahol előállították, és azoknak az embereknek az életvitele és életkörülménye is teljesen átalakult amiatt, hogy ezek itt lehetnek körülöttünk.
Fekete Ágnes: Az ökogyülekezet azért jött létre, hogy mindezt egy kicsit tudatosítsa a magyar reformátusokban?
Kodácsy Tamás: Igen. Ez nem azt jelenti, hogy meg tudjuk oldani azokat a problémákat, amiket felsoroltunk, de legalább megpróbálunk szembenézni ezekkel, és azt a kicsit, amit tudunk tenni, megpróbáljuk megtenni. Ezért vagyunk, és ezt szeretnénk!

Fekete Ágnes: Hallottunk természeti katasztrófákról, amikkel kapcsolatosan állandó vita, hogy ott van-e az emberi felelősség mögöttük? Most egy olyan katasztrófáról lesz szó, aminek az esetében ez nem kérdés. Bözödújfalu Erdélyben egy olyan település, amelyet elárasztottak vízzel még a diktatúra idején. Egykori templomának tornya még ma is vízben áll. Most néhány fafaragó arra vállalkozik, hogy minden egyes eltűnt ház emlékére kopjafát állítson. Imre Sándor a töki református egyházközség presbitere, népi fafaragó beszél.

Imre Sándor: Székely ember lévén nekünk Bözöd nem esik messze.
Fekete Ágnes: Hová valósi?
Imre Sándor: Korondi vagyok, de nem vagyok kereskedő és cserepes család sarja. Miután Magyarországon élek, nagyon fontos nekem az identitásom, hogy honnan jöttem? Hova tartok? Miért vagyok? Mit hordozok?
Fekete Ágnes: Hogy esik Bözöd Korondhoz képest?
Imre Sándor: Szomszédos települések Székelyföld tartományban. Korond a Sóvidék területéhez tartozik, és a Firtos-hegy választja el egy következő földrajzi tájegységtől. A Firtos túloldala már a Nyikó-mentéhez is kötődik. Bözödújfalu a hegy túloldalán van. Az elmúlt rendszerben, a diktatúra idején nem volt jó a közlekedés, a társadalmi élet. Tudtunk, hallottunk egymásról, de nem voltunk úgy összekötve.
Fekete Ágnes: A falvak nagyon bezártan éltek?
Imre Sándor: Igen. 1990-ben kerültem Magyarországra. Az előző években sokat hallottunk a falurombolás politikájáról, azonban ezt gyerekként nem értettük, de rettegtünk. Éreztük azt, hogy megcélozták a székely magyarságot, gyakorlatilag be akarják őket olvasztani. 1992-ben innen Magyarországról egy fiatal párral mentem ki, és akkor jártam Bözödújfalun. Ott szembesültem azzal, hogy víz alatt van minden. Ez egy felduzzasztott gát. Víz alá kerültek a telkek, ingatlanok épületekkel együtt, amelyek az időt teltével le is omlottak. A diktatúra úgy oldotta meg a kitelepítést, hogy az ottani lakosokat panellakásokba költöztette. A mai napig úgy hívják őket, a "bözödi gettósok". Idős házaspárokat, magányos özvegyeket kényszerítettek ebbe a helyzetbe, amelyben életek mentek tönkre. A kitelepítésnél az emberek vitték magukkal a kis motyójukat, és vitték az állatokat is. Sokáig az erkélyen tartották a jószágot.
Fekete Ágnes: Kaptak a falusi házuk helyett egy panellakást?
Imre Sándor: Igen, de a kárpótlás nem történt meg. Ha elvesznek valakitől egy családi házat, kertet, földet, temetőt, templomot, mindent, és beváltják egy két szobás lakásra a város egyik kerületében lévő panelházban, az azért nem igazságos.

Bözödújfalu azért különleges, mert itt maradt meg leginkább a székelység körében az úgynevezett székely zsidózós közösség. A tizenhatodik században, a hitújítás korszakában, a nagy egyházi reformáció következtében a székelység azonosult az ószövetségi történetekkel, ami megjelent számukra az evangélium erején keresztül. Ebben a lázban, Pécsi Simon és követői az Ótestamentumig visszamentek azonosulva a zsidó nép történetével. Nem vérségileg, hanem lelkileg vallották magukat zsidónak, ezért is nevezik őket székely zsidóknak. Felvették a zsidó szokásokat. Például a földtulajdonlással kapcsolatosakat is.
Fekete Ágnes: Azt, hogy tulajdonképpen közös a föld?
Imre Sándor: Igen.
Fekete Ágnes: Itt volt a legerősebb ez a vallás?
Imre Sándor: Ez a falu maradt így meg. A háborút megelőző időben, amíg a zsidótörvényt be nem hozták, több településen is felfedezhető volt ez a hit. Bözödújfaluban négy-öt felekezet szorosan élt egymással békességben. Református is volt köztük. Az 1800-as évek végén szabad vallásgyakorlás rájuk is érvényessé vált. Később már csak a két székely faluban őrizték ezt a hitet. Aztán hiába mentek aztán Bukarestbe, meg mindenfelé, hogy most már szabad vallásgyakorlás van, már nem tiltja meg semmi a hitüket. Megoldották, kiköltöztették őket.
Fekete Ágnes: Ez egy magasan fekvő falu.
Imre Sándor: A Küsmöd egy gyorsfolyású hegyi patak, amely a Küküllőbe özönlik be, hogy visszatartsák, és ne legyen a Küküllő-mentén folyamatosan áradás, ezért találták ki ezt a gátat.
Fekete Ágnes: Tehát ők azt mondták, hogy ez az árvízvédelem miatt van?
Imre Sándor: Igen.
Fekete Ágnes: Elárasztották az épületeket és aztán a templomot is, amely magától összeomlott.

Imre Sándor: Igen. 1992-ben még filmeztem is, hogy egy-két kiálló torony megvan.
Fekete Ágnes: A torony sisakja az idő folyamán leomlott.
Imre Sándor: Így van. Én még voltam is benn. Még a falon a feliratok is megvoltak sok helyen. Apad a víz mennyisége is. Gyakorlatilag beljebb-beljebb lehet menni. Az utóbbi időben inkább már kempingezni jártak oda az emberek. Ismerősök mesélték, hogy beúsztak a toronyig. Történetesen az ottani szórványlelkész a bözödújfalusi falu emlékének egy kopjaerdőt tervez. Ő maga is farag, és megszólított egy kopjafa készítésével. Úgy képzelte el, hogy a tó peremén letérképeznék a falu régi utcaképét. Egy utca jobbra, balra, keresztbe és a kis ösvények, utak mentén lenne egy-egy kopjafa elhelyezve úgy, ahogy annakidején a faluban álltak a házak. Név szerint lesz, hogy ki lakta az adott házat. Kaptam öt nevet házszámmal. Magyarországról találtam három-négy olyan civil szervezetet, akik vállalták a kopjafaállítást. Most már sokadik éve, hogy augusztus elsején visszajárnak oda az emberek, hogy találkozzanak és ökumenikus istentiszteletet is tartanak. Nemrégiben egy harangláb is épült. Húsz év után történik valami.
Fekete Ágnes: Ez a falurombolás egy kicsit szimbólum is, egy jelkép. Mondta, hogy ma ugyanez folyik, csak már ehhez nem kell víz…
Imre Sándor: Akkor ez volt a módszer, akkor így kellett megsemmisíteni egy ideológiát, egy népet, és kitalálták, hogy elárasztják a falut. Ma már nagyon más stratégia van, lehet ilyen-olyan ideológiával megfertőzni egy közösséget, egy egyházat. Hoznak valami újat és azt mondják, hogy ez jobb. Pedig nekünk megvan a forrásunk, mi tudjuk, hogy hova kell visszakanyarodni: az Igéhez. Ha egyszer valami jó, akkor azt nem kell nagyon másítani, csak mégis sokszor, ahogy a világ is kínálja, mindig változtatunk. Ha személyesen mondhatom, én nem kaptam bibliai nevelést. Miután Krisztust megtaláltam, azóta kezdett szépen lassan összeállni sok minden.
Fekete Ágnes: Hogyan történt ez?
Imre Sándor: Mélységek között érintett meg. Amikor egy családban törés következik be, az ember keresi a kapaszkodót, szeretne visszajutni oda, ahonnan elszakadt valamikor. A mi családunkban nem volt példakép, ezért meg kellett találni az utat. Az Úr egy lelkigondozói héten megszólított, és felkínálta kapaszkodónak a keresztet és azt mondta, hogy bennem bízhatsz. Most jutottam el az őseim hitére, Bethlen Gábor, Bocskai fejedelem mind nagy erdélyi reformátusok voltak. Most kezdem megérteni, hogy nagyon fontos, hogy a helyünkön vagyunk-e. Nem mindig az anyagiak számítanak, hanem az, hogy mit tudunk továbbadni.

Fekete Ágnes: Most egy kiállításra látogatunk el. A budapesti nagy nyomdaipari kiállítás egyik különlegessége az a nyomdagép volt, amely azt igyekszik utánozni, ahogyan a Vizsolyi Bibliát nyomtathatták. Tarnóczi László járt ott.

Tarnóczi László: A Magyar Papír és Vízjeltörténeti Társaság elnöke Pelbárt Jenő könyvet is kiadott a Vizsolyi Biblia vízjeleiről.
Pelbárt Jenő: Ez egy tizenhatodik századi technikának megfelelő, úgynevezett kétrészes merev merítőforma, amelynek van egy kerete, ez a papírívet határolja el, és maga a bordázat pedig ezen a kereten nyugszik. Speciális anyagból, foszforbronzbólvan. Ennek vannak fonott főbordái, és van huzalozása. Ha megnézi, itt nagyonegyenletes nyílások vannak a huzalozás között azért, hogy a víztelenítés egyenletesen történjen meg, de ezt még segíti alul egy csepp alakú vízterelőkből álló vízterelő rendszer is, amely a vizet egyenletesen vezeti el.
Tarnóczi László: Ezen a szitaszerű szöveten ott található egy címer. Ez a vízjel?
Pelbárt Jenő: Így van! Itt ez egy "beszélő címer". Ez lesz a Vizsolyi Biblia előzékpapírja. Európában egyébként híresek a beszélő vízjelek. Például az első magyar erdélyi papírmalomnál egy róka volt a vízjel, ugyanis a tulajdonost Fuchsnak hívták.
Tarnóczi László: Ezen a vízjelen ott van a reformátusok báránya.
Pelbárt Jenő: Így van. A zászlóval, és ott van a kereszt is.
A biblianyomtatás idején 1589-90-ben, működtek már magyar papírmalmok is Erdélyben és Felvidéken, de azok nem voltak képesek ötszázezer nagyformátumú papír elkészítésére, ezért kénytelenek voltak a lengyel papírmalmokhoz fordulni papírért. Galíciában viszonylag kis területen több lengyel papírmalom működött.
Tarnóczi László: Ez Vizsolytól nincs is olyan messze.
Pelbárt Jenő: Hát, nincs. Ez a Krakkó, Bártfa, Kassa, Miskolc, Vizsoly útvonal. Százhatvan társzekérrel hozták Lengyelországból az ötszázezer ív papírt. Ez nagyon nagy mennyiség volt és sok lengyel papírmalom állította elő. Huszonnégy olyan vízjelet ismerünk, amelyek különböző helyekről erednek. Három Vizsolyi Bibliát végigvizsgáltam. Megnéztem, hogy milyen gyakorisággal, hogyan fordulnak elő benne a vízjelek, és nagyon érdekes dolgok derültek ki belőle. Tehát megvan az a rendszer, ahogy a Mantskovits nyomda ezt a kétezer-négyszázhuszonhét szedett oldalt erre a hatszázhárom ívre földolgozta. Hatkilós ez a termetes Biblia. Szinte minden oldal vízjeles, csak néhány oldalon nem találtam jeleket. Ötszázhetven, ötszázkilencven vízjel van a Bibliában, amely egy óriási szám. Ráadásul ezek nem egyformák, hanem különböző alakváltozatok vannak bennük, amelyekből ki lehet deríteni, hogy melyik papírmalomban készültek, honnan származnak, ki csinálta azt az ívet.
Tarnóczi László: Minden vízjel az adott papírmalomra utal?
Pelbárt Jenő: Így van! Ezek a vízjelek pedig többnyire a nemesi családok vízjeleit ábrázolják.
Tarnóczi László: A budapesti nyomdaipari szakkiállításon a Vizsolyi Biblianyomtató Műhely nagyon nagy sikert aratott. Itt van Lendvai Valéria a műhely elnöke.
Lendvai Valéria: Öt évvel ezelőtt turistaként jártamVizsolyban, és ott egy fiatalember egy félméteres kis makettet tekergetett, egy fa betűsajtót, hogy így nyomtattak a tizenhatodik században. Akkor Daruka Mihály, az ötletgazda azt mondta, hogy itt ebben a házban, ahol a Vizsolyi Biblia készült 1590-ben szeretné felépíteni a tizenhatodik századi nyomdát. Olyan tűz lobogott a szemében, hogy én elhittem és odamentem hozzá, hogy "Misi, ez a csoda nem mehet nélkülem. Vegyél be!" Hát így kerültem én be pesti létemre a Vizsolyi Biblianyomtató Műhelybe, mint segítő munkatárs.
Daruka Mihály: Nekem semmi közöm nem volt a nyomtatáshoz, én asztalos vagyok. Csak véletlenül megvettük azt a házat, ahol a Vizsolyi Bibliát nyomtatták, és aztán azt mondtam, hogy ha már egyszer Isten ránk bízta az, hogy vigyázzunk erre a házra, akkor igenis meg kell csinálni a nyomdamúzeumot. Ki van írva a ház oldalán lévő táblára, hogy ebben a házban nyomtatták az első magyar nyelvű Bibliát, de ez senkit nem érdekelt. Így aztán elkezdtem keresni azokat, akik ebben fantáziát látnak. Majd szép lassan elkezdtek az emberek csatlakozni. A Vizsolyi Biblia nyomtatása nem egy üzleti vállalkozás. Mi nem könyvvel kufárkodunk. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy képesek vagyunk-e négyszázhuszonöt év után ugyanazokkal az eszközökkel, technikával, nyersanyagokkal, ugyanazokkal a módszerekkel kinyomtatni mégegyszer a Vizsolyi Bibliát.

Tarnóczi László: Egy ilyen nyomdában egyetlenegy lap előállítása is nagyon nagy munka.
Daruka Mihály: Ahhoz, hogy kinyomtassunk kétszáz darab könyvet körülbelül háromszázezer darab A/3-as méretű papírra lesz szükségünk. Magyarországon nem gyártanak lenből készült, tehát eredeti rongypapírt a tizenhatodik századi technológiával. Hollandiában és Németországban van néhány manufaktúra, ahol ilyen papírt készítenek. El is mentünk a hollandokhoz, akik öt eurót kértek volna egy ívért. Amikor megmondtuk, hogy háromszázezer ív kellene akkor levitték egy euróra, de nekünk még az is megfizethetetlen összeg lett volna. Azt mondták, adjunk be pályázatot, de azt nem szeretnénk, hogy az Uniótól elnyert pályázati pénzt adjuk vissza az Uniónak. Inkább úgy döntöttünk, hogy építünk egy vízimalmot, megtanulunk papírt gyártani, tizenhatodik századi technikával, és merítünk háromszázezer darab papírt.

Tarnóczi László: Hol tartanak most ebben a programban?
Daruka Mihály: 2014. július 24-én beindult Magyarország egyetlen iparszerűen termelő, vízimalom meghajtású lenrost, tehát rongypapírgyártó manufaktúrája. És most már napi kétszáz papírt tudunk gyártani. Nem győzünk gyönyörködni benne.
Tarnóczi László: A fény felé fordítva látszódnak benne a gyönyörű vízjelek.
Daruka Mihály: Mindenki csak a vízjelet látja, pedig ennek a papírnak a textúrája is csodálatos.
Komáromban van egy lenfeldolgozó, és amikor elmentem az igazgatójához, Nagy Sándorhoz, ő nem is értette, hogy mit akarok a hulladékrostokkal. Azonban, amikor elmondtam, hogy papírt akarok csinálni belőle, mellénk állt. Nélküle nem jutottunk volna el idáig, ahol most vagyunk. Most már ott tartunk, hogy ha föl bírjuk pörgetni a gyártásunkat augusztusra, akkor képesek leszünk napi ötszáz darab papírt gyártani. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a nyomtatás végére 2017. október 31-ére biztonsággal tudjuk a mennyiséget hozni. Elkészítjük a kétszáz könyvet. A kétszáz Bibliát azért nyomtatjuk ki, hogy odaadhassuk azoknak köszönetképpen, akik segítenek nekünk a Vizsolyi Biblia nyomtatásában. Az utolsó egy hónapban négy gyülekezet is jelentkezett, hogy segítsenek nekünk abban, hogya Vizsolyi Biblia nyomtatóműhelye abban a formájában kerüljön az emberek elé, ahogyan kinyomtatták az első magyar nyelvű Bibliát. Ezekre vártunk mindig. Csak ezt a kétszáz könyvet készítjük el. 2017. október 31-én megsemmisítjük, beolvasztjuk az ötvenezer darab egyesével, kézzel öntött betűt, összezúzzuk az ötszáztizennégy acélverőtövet.
Tarnóczi László: Miért? Hisz ez az utókornak egy érték lenne.
Daruka Mihály: Az biztos, de megmaradna a kísértés is. Mi van akkor, ha valaki a későbbiekben azt mondja: nyomjunk még húszat vagy ötvenet! Ezzel odaveszne az egész szellemisége! A Vizsolyi Biblia nem egy könyv, hanem ez a magyar reformáció alapja.

Hírek:
A vallás és a természettudomány kapcsolatával foglalkozó Jesenius Központ folytatja programsorozatát. Legközelebb az élő világegyetemről beszélget dr. Grandpierre Attila asztrofizikus, író és dr. Kodácsy Tamás programozó matematikus és teológus április 30-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Múzeum utca 7. szám alatti Kossuth Klubban.

Templomszentelő és hálaadó istentiszteletet tartanak Steinbach József igehirdetésével május 3-án, vasárnap 16 órakor Badacsonytomajban.

Hívő és nem vallásos jegyeseknek vagy fiatal pároknak tartanak házaskurzus-hétvégét május elseje és 3. között Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Konferencia Központban.

Nyári táborfelkészítő konferenciát tart a Titus Hitéleti Alapítvány május 4-én, hétfőn 13 óra 30 perctől Miskolcon, a Nyilas Misi Házban.

Anyáknapi koncertet ad Mészáros János Elek május 3-án, vasárnap 16 órától a megújult debreceni Nagytemplomban.

Kantátazenés istentisztelet lesz a Lutheránia énekkar szolgálatával május 3-án, vasárnap 11 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

A Shirhadasj ének és zenekar jótékonysági koncertet ad a kárpátaljaiak megsegítésére május 3-án, vasárnap 19 órakor a Káposztásmegyeri református templomban.

Válóháló Vezetőképzést tartanak július végén Őrbottyánban, amelyre május elsejéig lehet jelentkezni. ([email protected])

Olyan önkéntes fiatalok jelentkezését várja a Szentírás Szövetség, akik szívesen segítenek a nyári angol táborokban az ország kisebb és nagyobb településein.([email protected])

Az idén is megrendezik a nyári kántorképző tanfolyamot a Debreceni Református kollégiumban július 2. és 18. között. A jelentkezési határidő: május 15.

Ugyancsak kántorképző tanfolyamot szervez július 9. és 25. között Miskolcon a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon. Május 16-ig lehet jelentkezni. (3501 Miskolc, Postafiók 155.)

Fekete Ágnes áhítata:

"Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám." Lukács 7,6-7

Jézus ezt a mondatot egy százados üzeneteként hallotta. Ez az ember csak üzent Jézusnak, nem találkozott vele soha. Tisztelte őt nagyon, de távolról. Pedig egy katona arra van, hogy meghódítson és fenntartson a hatalom számára területeket. A hatalom igazi letéteményese. Ő mégsem élt a hatalom szédületében. Ezt jelezte a távolságtartás. Minél közelebb kerülünk valakihez, annál inkább a birtokunk lesz. Meghatározom a másik embert, és megszabom, mit tegyen. De ha távol maradok, ezt nem tehetem meg. A százados nem a kioktató közelségében, hanem vonzó messzeségben maradt. Meghagyta a tapasztalat hiányának a feszültségét. Nem akarta élvezni hatalmát. Nem akarta házába szinte beszippantani Jézust és alattvalójává tenni. Pedig bizonyára akkor is divatos volt tehetős embereket meglátogatni, nekik hajbókolni. Ő ezt nem várta el. Valami nagyon nagy szabadsággal élt a hatalommal: a hatalom nem élvezeti cikk, hanem isteni adomány volt számára. Pedig milyen sok embert ismerünk, akiket a hatalom megváltoztatott. Hány és hány ember fordul ki önmagából, amikor magas polcra kerül. Ez a százados nem lett megszállottja a hatalomnak, hanem mondhatnánk inkább így, lepárlója, sűrítője.
Mert micsoda akaraterő kellett ehhez a távolsághoz! Hiszen csak az tud így kérni, aki önmagának tud először parancsolni. Valami hihetetlen önuralmat gyakorol itt a hatalom embere. Teljesen megszabadult a habzsolás vágyától. A szabadságnak szinte egyfajta párlata jelenik meg ebben a mondatban: "nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szót szólj!" Sajnos, ha őszintén magamba nézek, azt látom, hogy rengetegszer nem tudom uralni magam. Ha például gyerekeim elutaznak, sokszor ok nélkül is izgulok. Nehezen állom meg, hogy ne hívjam fel őket telefonon, pedig tudom, hogy nálam sokkal nagyobb az, aki vigyáz rájuk. Ha valakivel valamilyen vitám van, nehezen engedem el, rágom rajta magam, és szinte önérzetem csatáját élem át magamban. A hit valamiféle elengedés: nem önérzetünk, nem félelmeink parancsolnak, hanem Isten. A hit képes megfelelő távolságból látni az életet, a dolgokat, és nem akar habzsolni. Akaraterőnk igazi próbája a távolságtartás. Ezt a fajta látást és hitet adja meg nekünk Isten! Ámen.