2015-06-24

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Állandó dilemmája az egyháznak, hogy az Isten dolgairól vajon a mai kor nyelvén kell-e beszélnünk, vagy egy elkülönült szent nyelven, a szent dolgokról? Sokan könnyen rávágják a választ. Azonban ha az iszlám térhódítására gondolunk, és arra, hogy a Korán nyelve soha nem változott és nem is változhat, és ez a változtathatatlanság hány és hány embert vonz, akkor nem is olyan egyszerű a válasz. Az európai kultúra mintha fejlődésre és örök változtatásra lenne kárhoztatva. Ugyanakkor az élet tényleg soha nem állhat meg, és az egyház nem múzeum. A most szombaton megrendezett Gospel Fesztivál erre a kérdésre adott egy zenei választ. Jeney Erzsébet, a fesztivál alapító-szervezője beszél erről most, akit egyébként is ismerhetnek a hallgatók, hiszen rádiós kollegánk.

Jeney Erzsébet: Tizenöt évvel ezelőtt Solymáron nem igazán volt olyan rendezvény, amely meg tudta volna szólítani a fiatalokat, és igényes programot tudott volna kínálni. A Gospel Magazin szerkesztése kapcsán rengeteg különböző történelmi egyházhoz, felekezethez tartozó kórussal, együttessel ismerkedhettem meg, akik jobbnál jobbak voltak. Elmeséltem a solymári Matyi atyának: milyen kár, hogy ezek az énekkarok, kórusok csak viszonylag szűk körben ismertek. Mire ő azt mondta: miért nem hozzuk ide őket Solymárra? Építünk nekik egy nagy színpadot, és mindenki meg tudja mutatni, mit tud. Rengeteg embert meghívunk, és ez egyúttal az evangélizálásnak is eszköze lehet, hiszen sok olyan ember is el fog jönni, aki amúgy a templomba nem menne be, így a jó üzenetet közvetítve egy jó hangulatú délutánt tudunk együtt tölteni.
Fekete Ágnes: Ez akkor meg is történt?
Jeney Erzsébet: Igen, nagyon gyorsan történt minden. Valamikor májusban beszélgettünk erről és még abban az évben, augusztus utolsó szombatján Rezes Zoltánnak köszönhetően el is indult a fesztivál. Ő akkoriban egy klasszikus mecénás volt, aki nagyon aktív volt a művészeti szponzorálásban, de sajnos, azóta már nincs az élők sorában. Megkaptuk Solymár egyik legszebb terét, a sportpálya száz négyzetméteres, hatalmas szabadtéri színpadát, ahol rengeteg ember fért el.
Fekete Ágnes: Eredetileg a gospel a fekete bőrű emberek amerikai zenéje, de később ez más zenére is ugyanezt a kifejezést használták. A fesztivál esetében mit értünk a gospel alatt?
Jeney Erzsébet: A gospel szövegei mindig az evangélium örömüzenetét közvetítik, de többféle stílus is létezik a gospelen belül. A köztudatban az él, hogy a gospel a fekete bőrű emberek színes ruhákban, nagyon látványos mozgásokkal kísért éneke. Azonban létezik az úgynevezett fehér gospel, amely az 1920-as években indult Amerikában. A Bibliával házaló könyvügynökök használták arra a kor népszerű zenei stílusát, a countryt, hogy bibliai szövegeket énekeltek rá és így adták el a Bibliáikat. Így alakult ki a fehér gospel, amely a világi zenében meglévő összes zenei stílusra ráénekelt bibliai tartalmú szöveget jelenti. Ez egy nagyon jelentős műfajjá nőtte ki magát. A billboard listán önálló kategóriája van, de tőlünk nyugatabbra az összes országban, a kortárs, keresztény könnyűzene egy önállóan jegyzett műfaj. A fesztivál indulásakor úgy döntöttünk, hogy nemcsak a fekete gospelt képviselő együtteseket mutatjuk meg, hanem mindazokat, akik Sillye Jenő nyomdokain indulva a kortárs keresztény zenét képviselik. Sillye Jenő a hatvanas években, nagyon nehéz körülmények között megcsinálta a kis "Sárgakönyv"-ét, amelyen fiatalok generációi nőttek föl, és mai napig éneklik az összes ifjúsági találkozón a dalait, bár sokan már nem tudják, hogy ezek a dalok az ő nevéhez fűződnek. A Gospel Fesztivál ezt a két műfajt egyesítette magában a kezdetek kezdetén és hosszú ideig párhuzamosan gondozta a két műfajt. Viszont időről időre próbáltunk a közönségtől visszajelzést szerezni, hogy igazából mire van igény? Az derült ki, úgy jó tíz év múltán, hogy sokkal inkább a hagyományos, fekete gyökerű gospelre van igény. Lehet, hogy el fogunk jutni oda, ahova a svédek eljutottak, hogy önálló fesztivált rendeznek, a Globe Festival-t a fehér gospelnek, a kortárs keresztény könnyűzenének, és egy külön fesztivál hívja meg a fekete gospeleseket. Úgy tűnik, mi is ebben az irányban mozdultunk el. A mostani meghívottak szinte kivétel nélkül ezt a műfajt képviselik, és úgy tűnik, hogy a látogatóink is inkább erre kíváncsiak.
Fekete Ágnes: Hol a helye, és mi a szerepe a kortárs könnyűzenének az egyházban? Én úgy látom, hogy a katolikus egyházban mintha jobban megtalálná a helyét a liturgiában. Beleilleszkedik, és nem zökken ki az istentisztelet a helyéből.
Jeney Erzsébet: A kortárs, keresztény könnyűzene olyan tág fogalom, amelyben nagyon-nagyon sokféle dal van. Van olyan, amely kitűnően tudja szolgálni a liturgiai célokat, és jól beilleszthető, mert pontosan azt a szellemiséget viszi tovább, amelyet a lelkipásztor a szószéken megalapozott. Tehát nagyon jól használható arra, hogy a gyülekezetet tovább gondolkoztassa, valamint a megfelelő helyeken inspiráló lelkiséget hozzon az istentiszteletekbe, a misébe. Vannak erre alkalmas kitűnő zsoltárfeldolgozások. Egyébként a katolikusoknál sem egyértelmű ennek a fogadtatása. Nagyon sok függ a paptól. Van, aki gyönyörűen tudja integrálni. Azonban azon is sok múlik, hogy milyen színvonalú az együttes. Sajnos, én magam is hallok néha olyan istentisztelet- és miseközvetítéseket, ahol még sokat kellett volna gyakorolni az énekeket. Néha többet ártunk, mint használunk, ha ugyan a legnagyobb jó szándékkal, de hamisan, rosszul intonálva, rossz dinamikával, rossz hangszereléssel próbálunk valamit beilleszteni egy istentiszteletbe vagy misébe. A jó szándék önmagában nem elég.

Fekete Ágnes: Tehát az az álláspontod, hogy az időt nem lehet megállítani, azaz a fiatalok kultúrája, zenéje valamiképpen, be kell, hogy kerüljön az istentiszteletbe?
Jeney Erzsébet: Az egyház, élő egyház. A Jóistennek is az volt a szándéka, hogy a nyájnak olyan teret adjon, amely nyitott, és ahol minden ember megtalálja a maga biztatását, támogatását, ahhoz az életúthoz, amit neki a Jóisten adott. Nem tudunk elszakadni a bennünket körülvevő világtól. Az embert annyiféle impulzus éri, és közöttük nagyon-nagyon sok rossz is. Éppen ezért segíteni kell az embereknek, hogy igazi kapaszkodót találjanak, és konkrét élethelyzeteket kell modellként felhasználni arra, hogy megmutassuk a Biblia alapján, hogy mi a helyes út. Ha az ember döntési helyzetbe kerül, akkor automatizmusként ugorjon be egy-egy bibliai idézet, gondolat, amely segít a helyes cselekvésben. Ez csak úgy megy, ha nem elszigetelt környezetben élünk. A fiatalokat sodorják a problémák, amelyeket mi látunk, ugyan nekik kell megküzdeni ezekkel, de felnőttként, a magunk élettapasztalatával, a Bibliát segítségül hívva, átadhatjuk nekik az evangélium üzenetét világos utat mutatva nekik.
Fekete Ágnes: Abban kell segíteni, hogy ők növekedjenek?
Jeney Erzsébet: Pontosan így van! Erre van szükség, ha nem akarunk egy generációs szakadékot a korosztályunk, vagy a tőlünk még idősebbek és a gyermekeink között. A fiatalok egy hihetetlenül felgyorsult világban élnek, mi pedig sokkal lassabban tudjuk követni ezeket a technikai kihívásokat, sokkal lassabban tudunk velünk lépést tartani. Éppen ezért, hogy ez a generációs szakadék ne növekedjen, és ne szakadjon szét, meg kell találni azokat a közös aktivitásokat, közös területeket, ahol segíteni tudunk nekik az élettapasztalatunkkal. Ehhez lehet segítségül hívni például a zenét.

Fekete Ágnes: A múltban vagy a jövőben élünk? Ezt a kérdést a bibliafordítások is felvetik. Nem is gondolnánk, hogy egy-egy görög szó lefordítása mennyi kérdést vet föl, és mennyi dilemma áll egy ilyen egyszerű cselekedet mögött, hogy milyen Bibliát veszünk a kezünkbe. A Tiszántúli Református Egyházkerület most egy olyan tervet dolgozott ki, hogy egyházmegyéről egyházmegyére ilyen alapkérdéseket igyekeznek átbeszélgetni a lelkészekkel, egyháztagokkal. A Békés megyeiek voltak az úttörők. Ők egy egész hónapon át a nyelv kérdéseiről beszélgettek. Volt egy konferencia is, ahol két különböző álláspontú tudós mondta el érveit a bibliafordítás kérdésében. Tóth-Mihala Veronikát, a Hirdesd az Igét program vezetőjét, a Debrecen-Kossuth utcai gyülekezet egyik lelkészét hallják.

Tóth-Mihala Veronika: Vannak olyan irányzatok, amelyek azt mondják, hogy hozzuk minél közelebb a mai nyelvhasználathoz a Biblia szövegét, és vannak olyanok, akik szerint inkább maradjon veretes, régies, őrizze meg azt a szent nyelvi hatást, amely a Károli Biblia esetében egyértelmű, hiszen olvasása közben úgy érezzük, hogy különleges üzenetet hordoz.
Fekete Ágnes: Amikor az ember elmegy egy templomba, akkor egy megkülönböztetett helyre megy, ahol megkülönböztetett nyelv és zene van. Az ortodox egyházban ez erőteljesen megmutatkozik, a másik oldalon pedig ott vannak a karizmatikus egyházak, akik azt mondják, hogy az egyház jöjjön el a közterekre, legyen ott, ahol mi élünk, legyen modern.
Tóth-Mihala Veronika: Valóban ez a két széle ennek a kérdésnek. Ebben nem született természetesen döntés. Kiderült, hogy mind a kettőhöz fel tudnak sorakozni presbiterek, lelkészkollegák. Ebben a kérdésben sem vagyunk homogén állásponton. A statisztikusok szerint, ha nagy a szórás valamilyen kérdéskörben, ott tényleg elakadás van. Vannak, akik a református egyházon belül is – ez itt Békés megyében is látszott – tényleg odahúznak, hogy az istentisztelet, a Szentírás nyelve szent nyelv, és legyen nagyon másféle, hiszen egy másik világból közvetít üzenetet. A másik tábor pedig azon a véleményen van, hogy ha nem érthető az, amiről beszélünk akkor, hogyan várjuk el, hogy kapcsolódjanak hozzánk? Ezt a kettősséget jól letapinthatóan, kibeszélhetően megjelenítette a program. A presbiterekkel is találkoztunk egy napra, és velük is beszélgettünk. Volt egy olyan istentisztelet Okányban, ahol kilencen szolgáltunk együtt egy istentiszteleten, hat lelkész és három presbiter. Ott nem azt akartuk eldönteni, hogy alkalmazkodjunk-e a mai nyelvhasználathoz, vagy ne, hanem azt, hogy válasszunk egy új formát, amit próbálunk megtölteni mai lelkes, élő tartalommal. Ez egy harmadik út volt.
Fekete Ágnes: Ez a liturgia lehetne a kiváltója ennek a nyelvbeli feszültségnek?
Tóth-Mihala Veronika: Nekem most ez tetszik.
Fekete Ágnes: Mi az, ami tetszik benne?
Tóth-Mihala Veronika: Az, hogy sokhangú volt ez az istentisztelet. Sokkal bonyolultabb, összetettebb liturgia volt, mint amit általában vasárnap délelőtt használunk. Megszabadultunk attól az érzéstől, hogy valamit nagyon kellene újítani. Otthonosan éreztük benne magunkat, de mégis más volt, ahogyan az Ige került a középpontba. Sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az Isten Igéje, nemcsak a prédikáció előfutára volt. Több különböző műfajú imádság is volt. Például az elején kizárólag bűnbánati imádság volt, majd olyan előfohász, amely tényleg az Isten segítségül hívását szolgálta. Színes volt ez az istentisztelet, amelyen az orgona megújulásáért is hálát adtunk. A kántor nagyon szépen összekötötte zenei átívelő tételekkel, amíg a szolgálattévők váltották egymást. Sokféle hangon tudott szólni az istentisztelet. Az okányi lelkésznő mesélte, hogy a következő istentiszteletükön, az egyik presbiterük bizonyságot tett, mert látta azt, hogy presbiterek is szolgálhatnak az istentiszteleten. Ez az irány, hogy mozgósítsuk azt a hatalmas kincsestárat, ami az egyházunk birtokában van. Rengeteg értékes ember van, aki megjelenítheti az egyházunkat. Ez a jövő. Erre irányul a program, hogy érezzék: ez az ő felelősségük és nem csupán a lelkészé.
Fekete Ágnes: Tehát az istentiszteletet egy kicsit kitágul, amikor nemcsak a lelkész személyes megértésén van a hangsúly és nem egyedül végez mindent.
Tóth-Mihala Veronika: Közösen készülünk az istentiszteletre, aztán pedig megbeszéljük. Erről beszélgettünk a presbiterekkel is. Megkérdeztük őket, hogy szoktak-e visszajelzést adni a lelkészeknek? Mondták, hogy nem. Azt szokták mondani: "jó volt.""Szép volt.""Olyan szép beszéd volt." Néhány héttel előtte a lelkészkollégák voltak itt, akik elmondták, hogy számukra rossz az, hogy nem kapnak visszajelzést. A presbiterek meg azt mondták, hogy nem nagyon mernek visszajelezni. Biztattuk őket, hogy teremtsenek ennek fórumot, kultúrát, hogy egymásnak visszajelezzenek a gyülekezeten belül. A bibliaóra például erre is nagyon jó.
Fekete Ágnes: Hallottam olyan helyet, ahol a bibliaórán gyakorlatilag együtt készülnek a vasárnapi istentiszteletre. Ez nagyon jó forma.
Tóth-Mihala Veronika: Mi évek óta úgy csináljuk a gyülekezeti tábort, hogy felosztjuk az áhítatokat, megcsináljuk előre a menetrendet, hogy mi a téma, honnan hová akarunk elérni? Csoportfoglalkozásokra és mindenre előre elkészülünk, megtanuljuk és gyülekezeti tagokból álló csoportok tartják az áhítatokat reggel és este. Van egy vezérfonal, de azon belül, megvan a saját felelőssége is a csoportnak és az egyénnek. Nekem lelkésznőként is nagyon nehéz delegálni a feladatokat. Amikor elkezdtem, akkor ugyan fizikálisan átadtam a feladatot, odaadtam a papírt, de hívogattam és kérdezgettem az embereket, hogy mit hogyan fognak csinálni. Tehát nem delegáltam igazán.
Fekete Ágnes: Nem bíztál meg benne?
Tóth-Mihala Veronika: Nem engedtem el a feladatot, nem adtam oda a felelősségét. Emiatt többször fordult elő olyan, hogy valaki úgy érezte, hogy nem alkalmas erre a szolgálatra. Rájöttem, hogy nem elég, ha papíron elengedem a feladatot, hanem tényleg, el kell engedni, oda kell bízni, és megvalósítja mindenki, ahogyan tudja. Ez nagyon nehéz feladat volt a számomra. Az ember végig sem gondolja, hogy ha ő minden vasárnap fölmegy a szószékre, és az emberek megbíznak benne, hogy Isten üzenetét közvetíti, akkor neki is bízni kell az emberekben, hogy ők is fel fognak készülni. A lelkészek fejében is tisztázni kellezt, hogy persze kaptunk feladatot, ami speciálisan a mi feladatunk, de vannak olyan feladatok, amik nem kizárólag a mieink.
Fekete Ágnes: A lelkésztől ez sokkal nagyobb képzettséget, több időt és energiát igényel.
Tóth-Mihala Veronika: Ezt akartam én is mondani. Sokkal körültekintőbbnek kell lenni ahhoz, hogy ez így működjék. Nagyon jó dolog, hogy ezekről közösen beszélgetünk. A tapasztalatcsere segít, hogy az a lelkész, aki mindent egyedül csinál, megláthassa, hogy lehet együtt szolgálni a gyülekezettel, és az, aki mindenbe fejest ugrik, annak számára talán egy-egy példa segítség lehet, hogy mit hogyan tud elvégezni. Az, aki beállna esetleg erre az egyszemélyes gondolkodásra, hogy "csak a lelkész", azt inspirálhatja arra egy-egy jó példa, hogy próbáljon valami újat, olyat, ami működik. Egy olyan korszak van mögöttünk, amikor nem lehetett így gondolkozni, kívülről voltunk szorítva és most ezt meg kell tanulni. De az irány, az alapirány nem lehet más, csak az, hogy a gyülekezeti tagok együttműködésével valósítani meg a gyülekezeti életet. Ezt most meg kell tanulni. Ez nem jön tévedések nélkül.

Fekete Ágnes: Nyár a kirándulások ideje is. Most Felvidékre utazunk Tarnóczy László segítségével, és a pelsőci templomba kukkantunk be.

Radácsi Károly: A templomunknak ez a része magtárnak is volt használva egy időben. Valószínűleg ott volt a bejárata, ahol az a síremlék van. Bebek László királyi kamarás 1400-ban hunyt el és 1401-ben állították neki ezt a síremléket. Ezt a termet, amelyet Kálvin teremnek neveztünk el, gyülekezeti teremnek is használták az elődeink. Száz személy is befér ide. A pelsőci templom karzata kazettás és két a Szentírásból vett latin feliratot tartalmaz. Az ószövetségi idézet 84. zsoltár 7. vers: "Jobb egy nap a te házadban Uram, mint ezer másutt" És az újszövetségi idézet pedig Jézus Krisztus boldogmondásai közül: "Boldogok a békességszerzők, mert ők az Isten fiainak neveztetnek."
Tarnóczy László: Gyönyörű és értékes freskók díszítik Pelsőc református templomát, amely 1320-ban épült.
Radácsi Károly: Valóban gyönyörű freskók. Az egyiken Krisztus keresztre feszítése látható, ahogy az angyalok gyűjtik össze a Megváltó vérét. Ott fent pedig az utolsó vacsora látható. Itáliai mesterek készítették ezeket a freskókat, akik valószínűleg Giotto iskolájába jártak.
Ahogyan kivettek a falakból téglákat az egyiken volt 1306 a másikon 1304 volt a felirat.

Tarnóczy László: Mekkora ma a templomhoz tartozó gyülekezet?
Radácsi Károly: A népszámlálási adatok szerint több mint ötszáz református él Pelsőcön. A település összlakossága 2400-on felül van, ebből ezerötszáz magyar és nyolcszáz vallja magát szlovák nemzetiségűnek.
Tarnóczy László: Pelsőc Gömör vármegye székhelye is volt.
Radácsi Károly: Igen, először a névadó Gömörben volt a megyeszékhely, aztán Pelsőcön, végül pedig Rimaszombatban.
Tarnóczy László: Felújítás alatt van a templom, mikor kezdtek a munkálatokhoz és mikor lesz vége?
Radácsi Károly: Nagyon-nagyon vontatottan haladunk. Inkább kutatások, apróbb javítások vannak. A szocializmusban semmi javítás nem volt, így nagyobb ráfordításra lenne szükség, hogy a templomot teljes egészében fel tudjuk újítani. Az állagmegóvás kötelességünk, de ha lehetne, akkor természetesen szeretnénk teljesen megújítani.
Tarnóczy László: Egy-egy vasárnapi istentiszteletre mennyien jönnek?
Radácsi Károly: Sajnos, most már nem jönnek annyian, mint régen. Tizenöt-húsz lélek van egy egyszerű vasárnapon. Ünnepekben többen vagyunk. Hála Istennek pünkösdkor is elég szépen voltunk. A legtöbben szentestén szoktak lenni.
Tarnóczy László: Hányan konfirmáltak az idén?
Radácsi Károly: Az idén nem volt sajnos konfirmandusom, de legutóbb hat fiatalt konfirmáltam.
Tarnóczy László: Esküvők szoktak lenni?
Radácsi Károly: Évente egyszer-kétszer. Idáig még ez éven nem volt csak temetés. Tizennégyszer temettem ebben a gyülekezetben.
Tarnóczy László: A helyreállítások fontosak, hogy megmaradjanak ezek a falak. A gyülekezet mennyire tudja megtartani?
Radácsi Károly: A saját erőnkből nehezen tudjuk és ráadásul, műemlék, és nem szabad beavatkozni az épület jellegébe csak a Műemlékvédő Hivatal felügyeletével. De a lelkészi állást is nehezen tudjuk tartani, nemhogy még nagyobb ráfordítást tudnánk tenni a templom javítása érdekében.
Imádkozzanak azért az anyaországban is és mindenütt ezért a templomért, és adja meg a Mindenható, hogy ez a templom a maga szépségében pompázzon!

Hírek:
A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége konferenciát rendez június 26-án, pénteken 10 órától a Debreceni Nagytemplomban.

A beteglátogatók országos találkozóját tartják június 26-án és 27-én, pénteken és szombaton Tahiban, a Sion Hegye Konferencia Központban.

Másodszorra rendeznek gyülekezeti aratónapot, ahol a hagyományos aratást is bemutatják és szabadtéri istentiszteletet is tartanak június 28-án, vasárnap 9 órától Ácson, a Malom-tónál.

Az apokrif iratok és más irodalmi művek dicsőítésének különböző szempontjairól tartanak angol nyelvű konferenciát június 28. és július elseje között Budapesten, a Ráday utca 28. és a Piarista köz 1. szám alatt.

Ébredj Magyarország címmel szabadtéri evangélizáció és keresztyén találkozó lesz Boldván június 28-án, vasárnap 11 órától.

Testvér települési program kulturális értékeinkért határon innen és túl címmel szerveznek Nemzetközi Civil Udvart június 27-én, szombaton 11 órától Szabolcs község református templomának kertjében.

Nyári napközis tábort tartanak országszerte sok gyülekezetben. Többek között ezen a héten csütörtöktől Budapesten, Pesterzsébet-Szabó-telepen, hétfőtől Isaszegen, Érd-Parkvárosban, Soroksáron. A Dunántúli ifjúság pedig Balatonfenyvesen táborozik.

Tanévzáró ünnepi közgyűlést tartanak a református teológiák június 27-én, szombaton 10 órakor Pápán és Debrecenben, 15 órakor Budapesten, július 5-én pedig Sárospatakon.

A Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus ad hangversenyt Református Énekek címmel június 27-én, szombaton 19 óra 30 perckor Budapesten, a Művészetek Palotájában.

A Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozat keretében Műhelytitkok a kórusirodalom gyöngyszemeiben címmel az Erkel Ferenc Vegyeskar ad hangversenyt június 27-én, szombaton 19 órakor Sukorón, a református templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"A négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai." Jelenések 5,8

Valaki nemrég ezt mondta, amikor az imádságról beszélgettünk: de hát az ima igazából nem beszéd! Röviden összefoglalta ezzel a lényeget. Mi valahogyan beszorítottuk az imádságot a szavak kereteibe. Kigondoljuk, és elmondjuk. Kálvin írja pedig, hogy a legjobb imádságok sokszor szótlanok (Institutio 3.20.33). Számára ugyan nagyon fontos volt az értelem kontrollja, ragaszkodott ahhoz, hogy ne érthetetlen nyelveken, az adott korban latinul mondják az imádságot, hanem úgy, hogy mindenki megértse. Mégis a megértett imán túl kell haladnunk, hiszen az imádság a szívünk dolga.
Itt sokszor nagy tévedésben vagyunk. Szerintem ezért is van az, hogy manapság sokan a meditáció szót használják akkor, amikor az egyházak az ima szót. Ima alatt valami leírt, megalkotott beszédet gondolunk. De ha valakit az utcán megkérdezünk, hogy mi az a meditáció, akkor valami ilyesmit fog mondani, hogy csendes elmélyedés, amikor tudatunk mélye kerül elő. Valójában az imádság megfogalmazása is ez. Csakhogy nem tudok igazán magammal találkozni, és csendben lenni, ha nem Istennel akarok találkozni. József Attila megfogalmazása erre is érvényes, magamban hiába fürösztöm arcomat. Az Isten előtti csönd, az Isten világába való megérkezés hatalmas rendező erő. Nem a szavak rendeznek el, hanem maga az odafordulás.
A Jelenések könyvében jóillatnak nevezik az imádságot. A szentek imái nem megfoghatóak, hanem illannak, szinte odaszöknek Istenhez. Nem az értelemre hatnak, hanem valami mély érzékelést fejeznek ki. A szaglás az az érzékelésünk, amit nem nagyon lehet géppel utánozni. Sőt, csak kutyák képesek bizonyos dolgokat kiszagolni, ezt a feladatot másként nem tudja az ember elvégezni. Az illat egy különös és nagyon mélyre ható jelző eszköz, ami állítólag társunk megtalálásában a legfontosabb. Ez az ima. Valami mély, belső rezdülés, az Isten megtalálása.
Egyszer ott álltak Jézus tanítványai előtt egy néma gyerekkel szemben. A kommunikáció teljes elakadását látták. És nem tudtak segíteni. Nem volt szó, és nem találták semmilyen útját a beszédnek. Beszélni nem tudtak, de képesek voltak mégis versenyezni. Ugyanis amikor Jézus megérkezett, azt látta, hogy a tanítványok az írástudókkal "versengtek", de a néma gyereket beszédre nem bírták. Ekkor hangzik el az apa szájából a híres mondat: Hiszek Uram, légy segítségül hitetlenségemben. Azaz, nem tart meg engem semmi. Nem tud senki segíteni rajtam. Egyetlen cérnaszálon függ az életem. Egy nagyon vékony és gyenge cérna tart, de ez mégis hozzád vezet. Add Uram, hogy ez a vékony cérnaszál, imádságom illata megtartson engem. Nem a nagy beszédek, a nagy okosságok, a nagy hit, hanem élet-áldozatom jó illata tart meg. Igen. Hiszen a jó illat valójában az áldozat. Az imádságnak ez a lényege. Nem tárgyakat, állatokat viszünk ilyenkor Istenhez, hanem önmagunkat. Itt vagyok, tégy velem, amit akarsz. Egyetlen szálon kötődöm hozzád, de ezzel Te meg tudsz tartani. Ezt az igazi, jó illatú imát, amely a szavakon túlvezet, adja meg nekünk Isten. Ámen.