2015-07-01

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Mai műsorunkban egy régi nagyformátumú református személyiségre emlékezünk, Kiss Áronra. Nemrég születésének évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak emléktáblájánál, a budapesti Kiss Áron utca 2. szám alatt. Ő a játékpedagógia atyja hazánkban. Először éppen ezért egy játékkutató dr. Kriston Vizi József beszél.

Kriston Vizi József: Pusztafaluban, a szín-református településen is gyűjtött Kiss Áron tanár úr a segítőivel. Ezeket a játékokat látva arra kellett rájönni, hogy vannak olyanok, amelyek törvényszerűen hagyományozódnak, és vannak, amelyeket az élet kipörget magából. Nagyon fontos, hogy végül bekerült az óvodai oktatásba, "visszafolklorizálódott" ez az anyag. Hiszen fölismerték elődeink, hogy ezeknek mégiscsak van értéke, értelme, és tudatosan kezdték használni. Kodály Zoltán a két háború között, amikor megfogalmazta a zenei nevelés programját, a Magyar népdal című nagy monográfia bevezetőjében már utalt Kiss Áron szellemi hagyatékára. Ugyanis ez az első olyan gyűjtemény, amely nemcsak szövegeket gyűjtött össze, hanem zenetanárok segítségével sokféle játék-variánst adtak közre kottával együtt.
Fekete Ágnes: Akkoriban még nem volt olyan népszerű a népdalgyűjtés.
Kriston Vizi József: Ez is inkább a kuriozitásnak szólt. Sokszor a gyerekmondókák zagyvasága, majdhogynem értelmetlensége, vagy értelmezhetetlensége, mosolya serkentette az embereket. Érdekes például, hogy a hintázó mondókákban a régi görögök "hinta-ünnepének" mozzanatai fedezhetőek fel. A serdülővé vált lánykák a tavaszi szél lendületében, mozdulatában tisztultak meg.
Fekete Ágnes: "Hinta-palinta, Régi Duna, Kiskatona Ugorj a Dunába."
Kriston Vizi József: Nem véletlenül van ott a víz, a Duna. A kiskatona pedig azért került a mondókába, mert a régiek szerint ő is megtisztul a varázsos, bódító szélben, és alkalmassá válik a felnőtt korra azzal, hogy berukkol katonának.Majd hazaérkezve méltóvá lesz arra, hogy az otthon már nem szeleskedő, hanem dolgot tanuló leánypárra leljen. Tehát a gyermekjáték rejtetten a felnőtt életre készítette fel, tanította, nevelte a fiatalokat. Kiss Áron ezt felismerte. Abban a korban egyre szélesebb lett a népoktatásés a magyar nyelvű ismeretterjesztés. Erre szükség is volt, hiszen Pest-Budán, akkor, az 1870-80-as években a sváb beszéd járta. Kiss Áron munkássága sok nyelvészt és szépírót is megihletett. Kultusza, mozgalma lett a játék ürügyén megismerhető viselkedésnek. Például a Természetjárók Lapjában folyamatosan közölték a pest-budaiak szokásait és játékleírásait. 1891-ben az összegyűjtött játékok három különböző változata jelent meg. Nemcsak az otthoni neveléshez és a nagycsaládok neveléséhez nyújtottak segítséget ezek a könyvek, hanem a kisdedóvók számára is, ahol abban az időben még inkább férfiak voltak a pedagógusok. A középpontban mindig a család és a gyermek állt.
Fekete Ágnes: Kiss Áron számára nagyon fontos volta református egyház. A Szilágyi Dezső téri gyülekezet egyik alapítótagja is volt.
Kriston Vizi József: A szatmári Porcsalma szülötte ő. Apai ágon református lelkészcsaládból származik, de szülei mindkét ágon a Sárospataki iskola neveltetésében részesültek.
Fekete Ágnes: Abban eltért a családi tradíciótól, hogy nem gyakorolt lelkészi hivatást.
Kriston Vizi József: Valóban nem lett lelkész, de a felesége is lelkészcsaládból származott. Apósa Török Pál volt, aki fölismerte, hogy vejének valóban más a küldetése. Trefort miniszter ideje alatt ő volt a monarchia legfiatalabb igazgatója, aki egy tanítóképző élén állt. A Dunamelléki Református Egyházkerület megbízásából a Nagykőrösi Képzőnek volt az igazgatója. Később Budára került. A Böszörményi úton vettek házat, és bármikor csinosították azt, mindig ragaszkodott ahhoz, hogy legyen egy olyan verandájuk, mint otthon, Szatmárban volt.

Fekete Ágnes: Kiss Áron azzal, hogy a játékot fontosnak tartotta nem egy hagyományos, vallásos pedagógus volt, hanem reformpedagógus.
Kriston Vizi József: Valóban! Ma, amikorreformpedagógiáról beszélünk, akkor mindig a valami kívülről importált szellemiséget hozunk. Nem baj az sem, de csak akkor, ha annak vannak gyökerei.
Fekete Ágnes: Reformpedagógián eleve importált pedagógiát értünk. Azonban Kiss Áron magától jutott el az egyszerű népi játékok segítségével a reformokig.
Kriston Vizi József: Így van!
Fekete Ágnes: De azért kapcsolódott valamilyen külföldi reformpedagógiai mozgalomhoz?
Kriston Vizi József: Ausztriában, Németországban, Svájcban járt hivatalos tanulmányúton, ahol tanulmányozta az ottani tudatos fejlesztést, a gyermek- és családcentrikus pedagógiát. Az Adolph Diesterweg-féle pedagógia például arra tanított, hogy gondolkodva cselekedjen a gyermek, a napi életben is legyen ideje a természet, a közösség vagy a könyvek által a gondolkodásra. Kiss Áron a svájci hagyományhoz képest saját nemzeti karakterre, nyelvi, kulturális, mentalitásbeli sajátosságokra építette pedagógiáját, figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait. Nem egy merev, kanonizált oktatási rendszert alakított ki. Abban az időben, a forradalom és szabadságharc után a németes, poroszos oktatás sajátos formája volt jelen az oktatásban.
Fekete Ágnes: A poroszos nevelés az, amikor azt mondják: "nem játszunk", "ez egy komoly dolog", "ez egy iskola", "tedd hátra a kezed" … Ezzel szembe ment Kiss Áron, aki a "játszva tanulunk" elvet követte?
Kriston Vizi József: Igen. Ez az elv abban az időben valóban skandalumnak számított, de azért voltak, akik nyitottak voltak rá. Abban a társadalomban, ahol az iskolába járás nem volt mindenütt érték, jó eszköz lehetett ez az új módszer.
Fekete Ágnes: Az iskolát csak szükséges rossznak tekintették, mert ha a földeken, vagy otthon munka volt, akkor mégiscsak az volt a fontosabb.
Kriston Vizi József: Így van! Egyébként a protestáns munkaszemléletben benne volt, hogy dolgozz, de ezt művelten tedd! Az Igét meghallva és elsajátítva tudd is, hogy mi van leírva, és mit mondanak neked. Nagyon fontos volt a gyakorlásban való átadása az ismereteknek. A játékban az igazán gyönyörű, nem a szabadosság, hanem az emberközpontú,tudatos és felelős szabadság.
Fekete Ágnes: A Kecskeméti Játszóház hogyan őrzi Kiss Áron emlékét?
Kriston Vizi József: A Kiss Áron Magyar Játék Társaság gyülekező helye, központja, a kétezres évek elejéig a székhelye isvolt a Játszóház.
Fekete Ágnes: Van valami ott a gyűjtéséből is?
Kriston Vizi József: Arra is törekedtünk, hogy ezeknek a tárgyaknak a mai hasonmásait, vagy utódait begyűjtsük, tehát valóban tárgyi tárházát is képeztük a játékoknak.

Fekete Ágnes: Kiss Áron nemcsak a népi játékokat gyűjtötte és adta ki korát meghaladva, de ugyancsak úttörőként egy olyan árvaház megalapításán serénykedetett, amely a 19. század elvein túlmutatva a legszegényebb sorsú gyerekek befogadását vállalta el felekezetre és származásra való tekintet nélkül. Ez a Nagypénteki Társaság Budaörs-Kamaraerdei Erzsébet Árvaháza.

Géra Eleonóra: Visszaemlékezés szerint, 1893. nagypéntekén, a Budai gyülekezet nagypénteki istentiszteletéről jött ki egy elég tekintélyes csoport. Útközben megláttak egy szegény, nyomorgó kisgyermeket, akinek természetesen adományt isadtak. Nagyon megsajnálták a gyermeket, éselkezdtek arról beszélni, hogy Krisztus is mennyire szereti a gyermekeket, és éppen ezért kellene létrehozni egy árvaházat. Az eredeti cél, a züllés veszélyének kitett árva gyermekek felkarolása volt, amely eléggé forradalmi gondolatnak számított, hiszen az állam ekkor még nem vett részt a gyermekvédelemben. Azt ugyanis nem lehet gyermekvédelemnek nevezni, hogy egy-egy razzia folytán begyűjtötték a gyerekeket, és a felnőttekkel együtt fogdába zárták őket. Nagy problémát jelentett ebben a korszakban a törvénytelen születésű gyermekek kérdése is. A klasszikus árvaházak csak törvényes házasságból született gyermekeket fogadtak be a tizenkilencedik században. A Nagypénteki Árvaház befogadta az ilyen gyerekeket is.
Fekete Ágnes: A Protestáns Árvaegyesület milyen kapcsolatban állt a Nagypénteki Társasággal?
Géra Eleonóra: Az Országos Protestáns Árvaegylet célja az volt, hogy országos szinten tudjon elit nevelést nyújtani az árva, de tehetséges gyerekeknek. Nagyon nagy volt az átfedés a két társaság tagsága között. Szinte ugyanazok az emberek támogatták kisebb nagyobb adománnyal mindkét csoportot. A Nagypénteki Református Társaság rendszeresen átadta a kiemelkedően tehetséges gyerekeket az Országos Protestáns Árvaegyletnek.
Fekete Ágnes: Hol működött a Protestáns Árvaház?
Géra Eleonóra: A Rózsák terén.
Fekete Ágnes: Ebben a korszakban nem voltak háborúk. Hogyan volt mégis ilyen sok árva?
Géra Eleonóra: Számunkra az az árva, akinek meghalt az édesanyja és az édesapja. Abban a korszakban a félárvát is az árva kategóriába sorolták. Úgy gondolták, hogy az anya valahogy el tudja tartani a gyermekeit, ha a férje meghal, azonban egy férfiember a munkája után megy, és nem tud háztartást fenntartani, ezért nincs, aki a gyermekről gondoskodjon. Az is előfordult, hogy nem tudták az összes gyermeket eltartani, ezértnéhányat beadtak az árvaházba. Fél tartásdíj vagy egész tartásdíj fejében is vállalták a gyermekek nevelését az árvaházakban. Volt egy nagyon jó próbálkozásuk, ami a költségek miatt sajnos elbukott. Azt tervezték, hogy a Ganz gyárbanszakmunkásnak kiképezik a gyermekeket. Négy gyereket sikerült csupán kitaníttatni. Egy olyan munkásintézetet képzeltek el, ahol kulturált időtöltést biztosítanak, és mértékletességi egyletet hoznak létre a fiataloknak, ahol az alkoholtól és a pipázástól kellett volna tartózkodniuk. Munkáskönyvtár is várta volna őket. Eredetileg az volt a terv, hogy mindenféleképpen a főváros területén legyen ez az intézet, hiszen a munkások nem mennek ki a peremre. A Hantos utcai telek az ezt a célt szolgálta. Nagyon sokáig nem is adták el ezt a telket, de sajnos ez a terv soha nem valósult meg.
Fekete Ágnes: Kiss Áronnak milyen köze volt ezekhez a tervekhez?
Géra Eleonóra: Ő volt az egyik alapító.
Fekete Ágnes: Ő is ott sétált az utcán azon a bizonyos nagypénteken?
Géra Eleonóra: Igen. Többek között ott volt még Kasits Péter és Kecskeméthy Csapó István is. Volt egy belmissziós kör, amely több egyesületet is létrehozott. Éppen emiatt nem tudtak annyi pénzt összegyűjteni, hogy fenn tudják tartani az árvaházat, ugyanis az alapítótagok közül egyik sem volt annyira vagyonos, hogy saját zsebből tudjon finanszírozni tudjon egy ilyen intézményt.
Fekete Ágnes: Ezek az emberek a belmisszió által megérintett emberek voltak?
Géra Eleonóra: Igen, ez egyértelműen a belmisszió része volt. Hiszen nem kellett sokat várni, hogy feltűnjék Szabó Aladár, a Lorántffy Zsuzsanna Egylet, a Bethánia. A belmissziónak az az egyik nagyon fontos tétele, hogy a vallásosság ne formaságokban, szertartásokban jelenjen meg, hanem szívből jöjjön, és az istentiszteleten kívül is tartson. A mélyebb teológiai viták őket nem igazán érdeklik. Ők a szegénység, a nyomor ellen és a lelki szegénység ellen akartak tenni. Mindent meg is tettek, amit csak lehetett. Szabó Aladár bejárta egész Magyarországot, a vidéki gyülekezeteket, hogy adományokat gyűjtsön. Mindenhonnan kaptak is valamit, de ez mégis nagyon kevés volt. Éppen ezért dönteniük kellett, hogy vagy elkezdenek egy-egy gyereket segélyezni, vagy még várnak, hogy több pénz összegyűljön az árvaházra. Végülis 1896 volt a fordulópont, amikor feltűnt Hegedűs Sándor és a felesége, Jókay Jolán, valamint a nagybátyja Jókai Mór, aki a gyermekvédelem iránt mindig is elkötelezett volt. Ekkor megalakult a női választmány, akire a gyűjtést bízták, hiszen "a nők értenek ehhez". Tisza Kálmán felesége és a Lónyay család is elkötelezett híve volt a Nagypénteki Árvaháznak. Jókai Mór írt ajánlást a gyűjtőívre, és Zichy Mihály készítette hozzá az emblémát, ezért az emberek úgy gondolták: "ez egy komoly ügy, erre adakozni kell."
Fekete Ágnes: Manapság is könnyebben adakoznak az emberek, ha egy híresség áll az ügy mellé.
Géra Eleonóra: Valóban. Ezek után jött az az ötlet, hogy esetleg a városhatárokon kívül vegyenek telket. Talán Darányi Ignác volt, aki a Kamaraerdőhöz tartozó telek felét kifizette. Az Erzsébet ház kétemeletes épületét Sándy Gyula tervezte, aki rengeteg iskolaépületet és árvaházi épületet tervezett. De nagyon kevés volt a pénzük. A Nagypénteki árvaháznak volt üvegháza is, ahol virágokat és zöldséget is termesztettek. Egyszer nagyon sok hó esett és beszakadt az üvegház teteje, és olyan is előfordult, hogy egy nagy esőzés utáni földomlás maga alá temetett egy gyermeket. Volt saját gyümölcsösük is, amelyet Darányi Ignácnak köszönhetően kimondottan az árvaház miatt telepített a minisztérium. Amíg az árvaházban voltak a gyerekek, addig kertészkedtek, de a vezetők azon is fáradoztak, hogy a nagyobb gyerekek meg tudjanak élni, ha kikerülnek onnan. Ezért a fiúgyerekeket iparosok mellé adták tanoncnak. A lányok meg elmehettek cselédnek.
Fekete Ágnes: Abban a korban nem volt olyan nagy baj, ha egy lány cselédnek állt.
Géra Eleonóra: Azért lehetett volna őket továbbtaníttatni például polgári iskolában gépírónak. Az kevésbé ismert, hogy sokkal keresettebbek voltak az árvaházból kikerült leányok, mint azok, akik faluról jöttek fel a fővárosba. Az árvaházban ugyanis megtanították őket a mosásra, fehérnemű javításra, és csipkekészítésre is. Ráadásul az a hír járta róluk, hogy értenek a gyerekekhez, ezért nagyon szerették őket pesztonkának elvinni. Szerették volna ezeknek a lányoknak a sorsát nyomon követni, de arra már nem volt embere a társaságnak, hogy látogassa őket.
Fekete Ágnes: Kiss Áron pedagógiája hogyan került a történetbe?
Géra Eleonóra: Kiss Áron korábban már létrehozott egy árvaházat a fővárosban, tehát már volt gyakorlata az árvaházi pedagógiában, amely akkorra már különálló pedagógiai tudományág volt. Brocskó Lajos volt az egyik képviselője, a másik pedig Kiss Áron. Az volt az elméletük, hogy a gyermekeket nemcsak fegyelmezni kell egy árvaházban, hanem szeretettel kell őket nevelni. Hogy a családi kör hiányát ne érezzék teljes egészében, mesterségesen kis családokat alakítottak ki a gyerekekből. Ezekben a "családokban" volt "apa" és "anya". A nagyobbak foglalkoztak a kicsikkel. Kiss Áronék úgy gondolták, hogy a gyermekekhez, mint személyekhez kell fordulni, el kell velük beszélgetni, és a személyes igényeiket is meg kell tudni, valamint mindegyiknek a képességéhez mérten kell valamiféle jövőről gondoskodni. Nagyon fontos szerepe volt az árvaanyának, aki általában az árvaatya felesége volt, de lehetett egy tanító vagy ápolónő is. Az árvaanya feladata az volt, hogy a gyerekek étkeztetéséről gondoskodjon. Ez a nevelés reformpedagógiának számított abban a korszakban, hiszen azt mondták, hogy a gyerek az legyen gyerek, és az életkorának megfelelő feladatokat kapjon. A másik pedagógiai alternatíva az az volt, hogy a gyerekeket katonás rendben kell nevelni, minden időt pontosan be kell osztani, és a gyerekeket a legkisebb vétségért is nagyon komolyan meg kell büntetni.
Fekete Ágnes: A Kiss Áron-i pedagógiának nagy előnye volt a munkára nevelés.
Géra Eleonóra: A belmissziónak is az az egyik alaptétele, hogy munkával munkára kell nevelni. Szerintük addig, amíg az ember a bibliamagyarázatot hallgatja, nem maradhat tétlen a keze. Felolvasás közben is hímeztek, varrtak. A szegényeknek ruhákat varrtak, asztalterítőket hímeztek, az első világháború idején kötést készítettek a katonák számára. A Nagypénteki Református Árvaházban a munkán volt a hangsúly. Istenfélő, ugyanakkor munkás tagokat neveltek, akik a társadalom értékes tagjai lehettek, és nem váltak koldussá vagy alkoholistává.
Fekete Ágnes: Vasárnaponként ki tartotta az istentiszteleteket?
Géra Eleonóra: A tanító is és a lelkész is. Bejártak hozzájuk más felekezetű lelkészek is, mivel nemcsak református gyermekeket vettek fel, hanem evangélikusokat, izraelitákat, katolikusokat is. Minden gyermek lelkigondozásáról a saját felekezete gondoskodott. Arról is hallottam, hogy időnként diakonisszák is megfordultak arra. Érthető dolog, hogy ez olyan nagy esemény ott Budaörsön, az ottani kevés református életében, hogy akkor természetesen a helyiek is bementek az árvaházba, és megnézték, hogy mit mond az a diakonissza. Én is elmentem volna megnézni ezeket az istentiszteleteket. A gyerekek vendégül látták a megjelenteket. Ez nagyon jó alaklom volt magának az árvaháznak is, hogy bemutatkozzék.
Fekete Ágnes: Mi történt aztán az árvaházzal?
Géra Eleonóra: A második világháború idején gyakorlatilag lehetetlen volt működtetni. Az élelemmel való ellátása nagyon nehézkes volt. Akit lehetett hazaküldtek, és azt a néhány gyermeket, akinek nem volt rokonsága próbálták beköltöztetni egy másik ingatlanba, mert az otthonba orosz katonák települtek be, és helyreállíthatatlan károkat okoztak. Aztán kimondták az egyesület feloszlatását. Az utolsó igazgató, tanítóként ottmarad az épületben és úgy tudom, hogy 1955-ig töltötte be ezt a szerepet. Az ő nyugalomba vonulásával meg is szűnt ott az iskola.

Fekete Ágnes: Végül Millisits Máté történész beszél azokról, akik az Erzsébet árvaház számára adakoztak.

Millisits Máté: Sikerült megszólítani a korszak sikeres műszaki értelmiségét. Mechwart András, Bánki Donát, Kandó Kálmánműszaki ágon nyújtottak újat, és emiatt a társadalom elismert gazdag emberei lettek, kicsit hasonlóan, mint például ma a sportolók.
Fekete Ágnes: Ők adakoztak a Nagypénteki Árvaház javára?
Millisits Máté: Igen. Láttam azokat a dokumentumokat, amelyekben benne van, hogy kik adtak adományokat. Mechwart András már a Bethesda Kórháznak is támogatója volt. Ganz Ábrahám, a Svájcból jött, vasöntöde tulajdonos szervezője is volt a Protestáns Legényegyletnek. A legfontosabb ember, Hegedűs Sándorné Jókay Jolán volt, aki Jókai Mór testvérének a lánya. Ő egy olyan időszakban kapcsolódott be az árvaház adományozói körébe, amikor a férje politikai karrierje csúcsán volt.
Fekete Ágnes: Miniszter volt?
Millisits Máté: Kereskedelmi miniszter volt, akkor, amikor Magyarország nagy sikerrel tudott a párizsi világkiállításon bemutatkozni. Az ő idején épült a régi Erzsébet-híd, és megtörtént a Margit-híd Margitszigetre történő bekötése.
Fekete Ágnes: Ő református volt?
Millisits Máté: Méghozzá olyan református, akinek a legfontosabb az egyház ügye volt. Megtörtént az is, hogy a kiemelkedő püspökfeleségek a Kálvin téren és a Deák téren a templom előtt gyűjtöttek. Ravasz Lászlóné, Raffay Sándorné vállalta, hogy egy pultnál a templom előtt pénzt gyűjt a gyerekek számára.
A protestáns árvaháznál volt egy érdekes hitbeli konfliktus, hogy a gyermekek letérdeljenek-e imádkozáskor, vagy sem? Akkoriban kétféle irányzat volt a teológiában. A liberális teológia azt mondta, hogy ne térdeljenek. Imádkozzanak úgy, ahogy akarnak. Azonban a pietista, német kegyesség úgy érezte, hogy az Úristen előtt meg kell alázkodni, hiszen egy csomó bibliai szövegben is az van, hogy letérdelek az Úristen előtt. Egy ideig a liberális teológia tudott felülkerekedni, ők voltak, akik meghatározták az árvaház lelkületét. Kiss Áron és a többiek a svájci reformpedagógiát képviselték, ezért a Nagypénteki Árvaház esetében egyáltalán nem merültek fel ilyen gondok, ők nem akarták megmondani, hogy ki hogyan imádkozzon. Egészen másfajta szellemiség volt ott. A reformpedagógia a gyerekben a jót nézi. Kiss Áron egy mélyen hívő református ember volt, de pedagógiailag nyitott volt a tizenkilencedik századvégi reformpedagógiára, amelyben a gyerek, ifjú számára, a jó körülményeket kell megteremteni, és akkor jó lesz a gyermek. A pietista, kegyes irányzat mindenképpen arra próbálja a gyermeket is irányítani, hogy eljusson a megtérésig. Ehhez viszont az kell, hogy rájöjjön a gyermek, saját bűneire. Másfajta teológiai gondolkodást láthatunk azért a két intézménynél.
Fekete Ágnes: Kiss Áronra és a Nagypénteki Társaság Erzsébet Árvaházára emlékeztünk. Kérjük, hogy aki ismer olyan embereket, akik ebben az árvaházban nőttek fel, hívja telefonszámunkat: 06-30-333 1118

Hírek:
Temploma felszentelésének 75. évfordulóján ünnepi istentiszteleten ad hálát a Mosonmagyaróvári egyházközség július 4-én, szombaton 15 órakor. Steinbach József igehirdetésére az új harang fogja hívni a híveket.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a templom külső felújítása alkalmából július 4-én, szombaton 15 órakor Váncsodon.

A Magyarországi Református Egyház tudományos testülete a Doktorok Kollégiuma, július 5. és 7. között tartja plenáris ülését, közgyűlését és szekció üléseit a Pápai Református Teológiai Akadémián.

A keresztyén ember egyházi és a világi vezetésben való felelősségéről rendeznek gondnoki tanácskozást július 2. és 5. között Pápán.

Husz János Fesztiválon vehetnek részt az érdeklődők július 4. és 7. között Prágában.

Ünnepi évzáró istentiszteletét tartja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Csomós József igehirdetésével július 5-én, vasárnap 14 órakor a református templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Az én szívem hajlik a te rendeléseid teljesítésére mindenkor és mindvégig. Az állhatatlanokat gyűlölöm, de a te törvényedet szeretem." Zsoltárok 119,112

Sokszor üldögélek ablakunkkal szembe és nézem a meggyfánkat. Hihetetlen hajlékony ágait veri a szél. Néha azt hiszi az ember a szobából, hogy akár ki is dőlhetne, de nagyon jól állja a sarat: gyökerei erősek, de ágai hajlékonyak. Ha nem lesznek azok, akkor a fa már meghalt, mert amíg élet van, addig hajlékonyság is van, a halál már kemény, abban már minden törik.
Ezt a sokszor végigszemlélt képet látom a 119. zsoltár e mondata mögött: "Az én szívem hajlik a te rendeléseidre". Ez azt jelenti, hogy az Isten direktívákat ad. Szoktuk is mondani, Isten nem ver bottal. Hozzá oda kell hajolni. Aki mindig recepteket vár, mindig kész válaszokat, az nem fogja meghallani a Mindenhatót. Megkeményedett szívünket nem érheti el az isteni szó. Hajlékonnyá kell válnunk arra, hogy Ő bármit is mondhasson nekünk. Gondoljunk csak bele: hányszor van az életben az, hogy valaki mond valamit, de én nem azt értem meg, hanem mögöttes, általam feltételezett üzenetét. Például valaki megkér arra, hogy írjam le, mikor megyek szabadságra, de én arra gondolok, hogy ő meggondolatlannak tart, vagy felelőtlennek. Az adott helyzet az, amit én róla gondolok így átírja ezt az egyszerű mondatot: "Írd le!"
Ugyanígy, ha Isten valamit mondana nekünk, akiknek a szívük kőkemény, akik már bottá merevedtünk egymás számára, akkor abból az égvilágon semmit nem értenénk. Ha hajlékony a szívünk, akkor esély van arra, hogy eljusson hozzánk a szó igazi értelme. Ugyanakkor az ember szíve tele van rossz hajlammal, a kezünk is magunk felé hajlik. Saját magunk védelmében hajlongunk is néha a másik ember előtt. Vannak olyanok, akiknek szinte gumiból van a gerince, hol ide, hol oda hajladozik a szíve, és szinte túlzásba viszi ezt az általam most hajlékonyságnak nevezett lelki készséget.
Ezért folytatja rögtön így a zsoltáros, hogy "az állhatatlanokat gyűlölöm". Itt is milyen szép metafora ez a nyelvünkben: Állhatatlan. A meggyfa képe jön elém megint. Annak a fának van törzse. Jól áll a földben. Ezért lehet hajlékony az ága. Csak a nagyon világos igenek és nemek mellett tud az ember nyitott maradni. Folytatva a szójátékot: az az ember lesz nyitott és hajlékony, akinek van hajléka. Isten házába nem óriási tarka kapu vezet, hanem egy olyan ajtó, ami előtt meg kell hajolni. "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!" Nem az Istennek kell meghajolnia akaratom előtt, hanem nekem az Övé előtt. És mégis ez történt. A keresztyénség azt a csodát mondja el, hogy Isten meghajolt az ember előtt. Annyira hajlékonnyá tette szeretetét, hogy pici emberként közénk jött, és meggyalázott emberként meghalt. Ezzel mutatta meg számunkra végképp, hogy az isteni élet, nagyon hajlékony, nagyon készséges, nagyon nyitott élet. Ebbe a nyitottságba vár minket Isten. Amikor a meggyfánkat nézem, mindig arra gondolok, mennyire érdemes odahajolni Hozzá. Ámen.