2015-08-12

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Tegnap a boltunkban hangzott el beszélgetés: "Hallod, itt nem lehet létezni. Igen, én sem bírom. Ebből az egész őrületből elég. Elmegyek innen. Itt nem lehet megélni." Ez egy életérzés, amivel nyilván nehéz vitatkozni. Sok emberben felgyülemlik valami megmagyarázhatatlan rossz, és úgy véli, hogy máshol majd könnyebb lesz. Egy óriási, világra szóló népvándorlás van. Az eddiginél sokkal többen feladták azt, hogy ott, ahol születtek megpróbáljanak boldogulni. Nincs okunk pálcát törni senki fölött, mégis sok esetben egy általános belső és lelki válság okozza azt, hogy ott sosem jó, ahol az ember van. Tény, hogy a világon nem mi vagyunk azok, akiknél a legerősebb ez a közhangulat. Következő beszélgetésünkben Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet külügyi felelőse saját távol-keleti utazásai alapján beszél a menekült helyzetről.

Bálint Gábor: Szíriában már négymillió regisztrált menekült hagyta el az országot, és nyolcmillió belső menekült is van. Belső menekülteknek nevezzük azokat az embereket, akik az országon belül költöznek a háborús vidékekről békésebb területekre. Például Ukrajnában is ezt lehet megfigyelni, hogy a donyecki, luhanszki háborúság következtében már körülbelül másfél millió ember menekült másik helyre Ukrajnán belül. Jordániában van egy olyan, több mint egy éve fenntartott, nagy menekülttábor, amelyben már nyolcvanezer ember él. Ott a sivatagban működik ez a hatalmas sátortábor. Libanonban két millió szíriai menekült van, akik az ország összlakosságának huszonnyolc százalékát teszik ki. Hatalmas számok vannak. Nyilván nem lehet hosszú ideig fenntartani ezeknek az embereknek az ellátását, és nem lehet nekik hosszútávon megoldásokat adni a Szíriát körülvevő országokban. A környező országok és az ENSZ ellátóképessége is meghaladta már a lehetőségeket, és sok minden más miatt is továbbmozognak ezek az emberek. Most beszéltem egy svéd kollégával, aki elmondta, hogy Svédország elősegíti a befogadást arra hivatkozva, hogy az ország elöregedőben van és szükség van külső utánpótlásra. Magyarország csak tranzitállomás, a legtöbben tovább szeretnének menni.
Afganisztánban az elmúlt évben kezdett el romlani a helyzet, amióta az Iszlám Állam ott is megjelent. Az Iszlám Állam és a Talibán egymással is és az állam ellen is harcolnak, és van bennük egy bizonyítási vágy, hogy aki több merényletet, robbantást követ el a hadsereg ellen, vagy többet harcol az afgán kormány ellen, annak több követője lesz. Naponta kapjuk a biztonsági jelentéseket, mert jelen pillanatban is az ENSZ Élelmezésügyi Hivatalával együttműködve egy nagyon komoly programunk fut. Ötvenezer embert látunk el élelemmel, illetve az élelemért cserébe gátakon, útfelújításokon, pisztácia ültetvényeken dolgoznak. 2001 óta vagyunk jelen az országban. Régebben Észak-Afganisztán viszonylag biztonságos volt, azonban az utóbbi időben jelentősen romlott a biztonsági helyzet. Az emberek már elvesztették a hitüket abban, hogy valaha béke lesz. Mi azt valljuk, hogy fejlesztéssel, az emberi méltóság tiszteletben tartásával, és azzal, hogy munkához juttatjuk az embereket, van remény a béke helyreállására. Afganisztánban tizenhat iskolát építettünk, és azt gondoljuk, hogy aki elvégez egy iskolát, talán nem olyan könnyen fanatizálható. Békés eszközökkel kell megpróbálni ott tartani az embereket, ahol megszülettek, hiszen az erőltetett migráció vagy az emberek erőltetett mozgatása soha nem vezet hosszabb távon jóhoz. Az ismerőseink például eljöttek Afganisztánból Franciaországba. Két hétig voltak ott, és meg lett volna a lehetőségük rá, hogy ott maradjanak, de hazamentek, mert más kultúra van, mások a szokások. Nem feltétlenül azt kell elképzelni, hogy ezek az emberek azért jönnek el Európába, mert ez nekik nagyon tetszeni fog, és nagyon szeretni fogják. Ez nekik is kulturális sokk. De, akinek szétlövik a házát, az nem tud mást tenni, mint menekülni. Elég csak a Boko Haram tetteire gondolni, amelyek Afrikában történnek. Mindenhonnan jönnek a menekültek. Nyilván a menekültek jelentős része, gazdasági menekült, azonban ezt gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni és kiszűrni. Ahol az állam felkéri a segélyszervezetünket, ott próbálunk segíteni. Plusz segítség az is, hogy a gyermekekkel foglalkozunk és programokat szervezünk nekik.
Fekete Ágnes: Az az ember benyomása, hogy nem azok jönnek el, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá, ugyanis nekik nincs annyi pénzük, hogy megfizethetnék az utat.
Bálint Gábor: Nem egyértelmű azért ez a kép sem, hiszen van, aki már évek óta elindult a környező országokba.
Fekete Ágnes: Azt hallottam, hogy négyezer dollár egy török vízum. Ez igaz lehet?
Bálint Gábor: Afganisztánban már ilyet is lehetett hallani. Ezt azonban nem tudjuk sem megerősíteni, sem cáfolni. De az látható, hogy Afganisztánban és más országokban is nagyon sok embernek jelent pénzforrást a migránsok mozgatása. Nekünk, mint segélyszervezetnek nem az a feladatunk, hogy ezt vizsgáljuk, vagy nézzük, hogy hogyan működik.
Fekete Ágnes: Amikor másfél millió magyar kiment Amerikába, állítólag akkor is a hajózó társaságok gazdagodtak meg. Mintha valaki most is anyagi okok miatt stimulálná ezt az egész mozgást.
Bálint Gábor: Nem gondolom. Eddig is voltak, akik fizettek ezért, eddig is voltak, akik ebből hasznot húztak, csak most megugrott ez a szám. Kiépült egy szolgáltató üzletág, ami egyáltalán nem legális. Nekünk az a feladatunk, hogy az embert nézzük, aki rákényszerül, hogy elhagyja az otthonát, és amiben tudjuk, abban segítsük. Elég sok etikai kérdést is felvet a menekültek problémája. Legutóbb, amikor az Egyházak Világtanácsával Irakban jártam tényfeltáró úton, akkor több egyházi vezető – az asszír keleti egyház püspöke, az ottani örmény ortodox püspök, a káld katolikus püspök Erbílben, a szír katolikus püspök – egyértelműen elmondta, arra kérik a nyugatot, Amerikát, a világot, hogy ne azt támogassák, hogy eljöjjenek onnan a keresztény emberek, hanem azt, hogy ott maradjanak. Ugyanis, ha eljönnek például a Ninivei fennsíkról, akkor ott megszűnik az ezeréves, őskeresztények óta fennálló és azóta folyamatos keresztény kultúra. Abban kellene őket támogatni, hogy visszaszerezzék azokat a területeket, és visszatérhessenek oda. A Ninivei fennsík egy részét a kurd hadsereggel, a pesmergával vissza is foglalták. Egyébként keresztény milíciák is alakultak. Egyszerűen szükség van arra, hogy fegyveres emberek védjék a gyülekezetet. Itt egy kép, amely a húsvéti istentisztelet után készült a templom előtt, és a harminc-negyven ember mellett látszik a kalasnyikov is.
A keresztények Irakból történő elmenekülése gyakorlatilag már a kilencvenes évek eleje óta folyamatos. Szinte kiürült Iraknak az a része, amelyet az Iszlám Állam elfoglalt, ahol régebben nagy számban éltek keresztények.

Fekete Ágnes: Erről is annyi mindent lehet hallani. Terjednek a riogató fotók, de az Iszlám Állam nem folytat egyértelmű stratégiát.
Bálint Gábor: Moszult, a komoly helyőrséggel rendelkező másfél milliós várost két-háromezer szélsőséges harcos foglalt el. Néhány óra leforgása alatt, mindenüket hátrahagyva kellett eljönniük onnan az embereknek. Elmondták nekünk a keresztények: előfordult, hogy húszéves barátságok szűntek meg, amikor jött a változás. A szunniták nagyon várták, hogy legyen valami politikai változás. A keresztényeknek először három lehetőségük volt: különleges adót fizetnek, áttérnek, vagy elmennek. A házaikat is megjelölték, a templomokat elfoglalták, és nagyon sokat leromboltak. Volt ahol harcok is voltak, előfordult az is, hogy a harcokban megsebesültek emberek, de azt el kell ismerni, hogy a keresztények ellen nem volt egy olyan jellegű pogrom, amikor az lett volna a cél, hogy minden keresztényt megöljenek. A jazidikkel szemben sokkal nagyobb szörnyűségeket elkövettek el. A tömegsírok feltárásából ez kiderül. Őket a muszlimok istenteleneknek tartják, mert törzsi, ősi vallási elemekkel kevert vallásuk van. Tulajdonképpen mellette egy népcsoport is. Többet megöltek közülük. Olyan városok voltak, ahol a tízezres városba húszezer menekült érkezett.
Fekete Ágnes: Milyen arányban élnek keresztények és muzulmánok Kurdisztánban?
Bálint Gábor: A kurd állam az utóbbi időben a keresztény templomok építését finanszírozta. Ők is kisebbségi szerepet töltenek be abban a térségben ugyanúgy, mint a keresztények, és így közös érdekeik voltak, ezért létrejöhetett az együttélés. A fővárosban például van egy keresztény negyed, ahol alkoholt is lehet venni, és más szabályok vonatkoznak rájuk. Nyilván vannak konfliktusok, de azt lehet mondani, hogy a kurdok támogatták az elmúlt időben az egymás mellett élést és a keresztény kultúrát, vagy a keresztény egyházakat. Azért ez nem mindig így volt, hiszen azért a kurdok pogromot végrehajtottak a keresztények ellen. Ott jártunk tavaly nyáron, és hoztak egy listát körülbelül száz emberről, akiket az Iszlám Állam nem engedett ki, tehát elfogta őket. Úgy tudom, csak egy-két embert öltek meg, a többit sikerült kivásárolni. Afganisztánban építettünk egy egészségügyi központot olyan területen, ahol a helyi vének rendezték el, hogy ott megépülhessen. Ez az Iszlám Államnál nem lehet, mert nincs párbeszéd, nincs lehetőség. Nehéz erre válaszokat adni, hogy mi lehet a keresztény ember válasza egy ilyen szélsőséges Iszlám Állam megjelenésre. A Jézusi "fordítsd oda másik orcádat" felfogás gyakorlatilag az öngyilkossággal egyenlő ebben a helyzetben.
Fekete Ágnes: Mi történt a csehekkel?
Bálint Gábor: Egy cseh szervezet helyi irodája ellen merényletet követtek el, és az ott dolgozó kilenc afgán embert megölték. El is halasztottam a kiutazást. Inkább télen megyek, mert akkor tized annyira visszacsökken a harcok, merényletek száma. Azt azonban tudni kell, hogy naponta harminc-negyven ember hal meg Afganisztánban különböző harcokban.

Fekete Ágnes: Régen is vándoroltak az emberek. Például azért, hogy tanuljanak. Magyarországon nagyon sok mindent igazán magyarnak érzünk, amit külföldről hazatérve honosítottak meg mesterek. Ilyen például a magyar kártya. De a kártyafestés motívumai megjelennek a régi kazettás mennyezeteken is. Most egy kiállításra látogatunk el, amely még két hétig van nyitva Budapesten, a Fő utcában, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban Kovács Bence muzeológus beszél legfőképpen a mennyezeti kazettákról.

Kovács Bence: Négy Gömörszőlősi Értékmentő Tábor alkotói által készített, festett kazettákat, hímzéses terítőket illetve különböző textileket, kovácsok által készített tárgyakat láthatunk a kiállításon.
Fekete Ágnes: Honnan valók ezek minták?
Kovács Bence: Gömöriek. Ez a mai értelemben Szlovákia déli részét és Magyarország északkeleti részét jelenti. Ezek nem restaurált templomkazetták, hanem hű másolatok, amelyekből egy kisebb kiállítás is készült Gömörszőlősre. Rudabányáról, Kiétéről és Vizesrétről is láthatunk itt kazettákat.

Fekete Ágnes: Hagyományosan református templomban látható kazettákat állítottak ki?
Kovács Bence: Többségében igen, de vannak más felekezetek templomából való kazetták is. Éppen itt baloldalt egy református kazetta, jobboldalt pedig egy katolikus kazetta előtt állunk. A régió érdekessége, hogy nagyon színes etnikailag és felekezetileg egyaránt. Az én kedvenceim a szentsimoni templomkazetták. Ez a legrégebbi máig ismert festett katolikus templom ebben a régióban, ahol a legtöbb református templom ilyen módon van kazettákkal díszítve. Nyilván egyik felekezet hatással volt a másikra, azonban meglehetősen hasonlatosak. Sokkal kisebbek a különbségek a felekezetek között, mint gondolnánk.
Ha beljebb lépünk, itt egy kis szentélyrészt rendeztünk be, hiszen a kiállítótér egyik fele egy nagyobb apszissal rendelkezik. Ezért úgy gondoltuk, hogy kialakítjuk ezt a részt. Klasszikus értelemben ezek a kazetták a templomok mennyezetén voltak elhelyezve, ezért itt is így rendeztük el a kiállítást. Orlajtörékről nagyon különleges hatszögletű kazettákat mutatunk be, amelyeket sejtes kazettáknak nevezzük. Északkelet-Magyarországon inkább téglalapalakú kazetták jellemzőek, még az Ormánság hímes templomaiban inkább négyzetalakúak. A szentély oldalára különböző templomkazettákat helyeztünk el, illetve egy Mózes-széknek talán nem is nevezhető padot tettünk be klasszikusan festett padelővel. Ha a fény felé, az ablakra nézünk, akkor a területre jellemző gömöri csomós hímzéssel készült függönyt láthatunk. Kis gyöngyszerű fehér hímzés van rajta. Ezeket a függönyöket az otthonaikban és a templomokban egyaránt elhelyezték.

Fekete Ágnes: Milyen festéket használtak a kazetták készítéséhez?
Kovács Bence: Földfestékeket. Például koromból, gubacsból készítettek tintához hasonló festékeket, amelyek meglehetősen időállónak bizonyultak. A templomokban ugyan általában egy kis restaurálásra szorulnak, de alapvetően máig is nagyon szépen mutatnak.
Fekete Ágnes: Ez egy híres motívum.
Kovács Bence: Igen, a fiait vérével etető pelikánt láthatjuk ezen a rudabányai református kazettán. Ez valóban nagyon gyakran előforduló jelkép. Ezt Ament Éva, az édesanyám készítette. Nagyon érdekes, hogy sok szállal kötődik a kiállítás az itt dolgozókhoz is. A kiállítást Lackfi János költő nyitotta meg, aki Bárdos Júliának az egyik bútorfestőnknek a férje.

Kovács Bence, Ament Józsefné, Ament Éva

Fekete Ágnes: De szép ez a kazetta!
Kovács Bence: Ez az evangélikus kazetta Bárdos Júlia és Ament Éva közös munkája. A mennyezetből kiemeltek egy szakaszt erre a kazettára. Leggyakrabban ornamentikus, azaz a növényi díszítést használtak, de angyalok is megjelennek a képeken. A szentsimoni katolikus templomban gyakori a kerubábrázolás. A református templomokban az emberalakos ábrázolás nem jellemző.
Fekete Ágnes: Ezek a képek közös tulajdont képviselnek?
Kovács Bence: Igen. Minden kép Gömörszőlős tulajdonába kerül, így Gömörszőlősön most már két pici múzeumban is őrzik ezeket a tárgyakat. Így nagyon magas lesz előbb-utóbb az egy főre jutó múzeumok száma a nyolcvanas lélekszámú Gömörszőlősön.
Fekete Ágnes: Miért "Virágom, virágom…" a kiállítás címe?
Kovács Bence: Egy népdalból kölcsönöztük a címet, mert úgy gondoltuk, hogy mindenféleképpen hangsúlyoznunk kell a növényvilág fontosságát a magyar népművészetben.
Fekete Ágnes: Nagyon különleges ez a kazetta, amelyen egy bal meg egy jobb kéz van.
Kovács Bence: Igen. Az egyik kézben egy csokor virág van, amely valójában egy életfára utal, míg a másik kéz egy baltát tart. Ezzel gyakorlatilag a festő-asztalos mivoltukra utalt az alkotó, hiszen régebben nem vált külön a fa- és a festőmunka. Történeti szempontból a festés és az asztalosmunka nagyon szorosan összefüggött. Akár bútorvirágozóknak is nevezhetnénk a készítőket.
Fekete Ágnes: Ezek azért alapvetően német hatások voltak?
Kovács Bence: Igen. A szepességi szászoknak nagy hatása volt, és az asztalosok is német vidékről származtak. Ugyanakkor, ha végignézünk a mintákon, azok valamiért mégis tradicionálisan magyarok. Közel is áll a szívünkhöz. Ezeknek a régióknak egyfajta sajátos ízlésvilága alakult ki.
Fekete Ágnes: Érdekes, hogy ezt nagyon-nagyon magyarnak érezzük, és közben pedig nem az.
Kovács Bence: Valójában mégsem egészen, de kicsit azért mégis. A festő-asztalosokra jellemző volt a német hatás és a templomok is hatottak egymásra, de mégis helyi jellegzetességeket mutatnak. A mesterek gyakran, még ha Magyarországon tanulták is ki a szakmát, akkor is elmentek, és tettek egy németországi körutat.

Fekete Ágnes: Most pedig a Balatonra utazunk. A budafoki református közösség családos táborában a nagykőrösi hitoktatóképző hallgatói tartottak bibliai foglalkozásokat a gyerekeknek. A táborban meséltek tapasztalataikról.
Fekete Ágnes: Jobb volt, mint amire számítottatok?
Viczián Tímea: Sokkal jobb. Személy szerint én féltem attól, hogy felsősök nem fognak figyelni ránk, akár el is zavarnak. Féltem a megszégyenüléstől, és attól, hogy unatkozni fognak.
Balázs Martin: Attól féltem én is, hogy nem tudjuk majd őket lefoglalni, de aztán sikerült. A mai napon például a történethez kapcsolódva kártyákat készítettünk, amelyekre mindenki három állítást írt magáról, és ki kellett találni, azt hogy melyik a hamis. Végül is kiderült.
Gungli Gabriella: Egyébként sokat nevettünk.
Viczián Tímea: Ilyen kérdésekre kerestük a választ: Hogyan lehet pókerarccal meggyőződésünkkel szemben állni bizonyos kényszerhelyzetekben? Miért olyan nehéz megvallani az igazat? Mikor féltjük magunkat és mikor nem?
Gungli Gabriella: Az ovisoknál mi is attól féltünk, hogy majd nem tudjuk őket lekötni, hogy nem fogja őket érdekelni a történet. Végighallgatták, érdekelte őket, kérdeztek és másnap is emlékeztek rá, amikor felelevenítettük a történetet. Igazán nagyon pozitív élmény volt a számunkra.
Fekete Ágnes: Nem lehet egyszerű a Balaton mellett, azt mondani, hogy félnapig nem mehetnek a vízhez a gyerekek.
Gungli Gabriella: Valóban nehéz, de délelőttönként velünk voltak a gyermekek.
Demcsik Réka: A Balatont a történetekbe is bele lehetett szőni. Amikor Genezáreti-tóról beszéltünk, könnyebben el tudták képzelni, mert a Balatonra gondoltak. Mivel elsősök vagyunk még most tanítottunk először, de szerintem elég jól helytálltunk. A gyerekek mindenhez hozzászóltak és kérdeztek és mondták a történetet. Az első nap nem kellett elmondanom történetet, mert elmondták ők.
Viczián Tímea: Itt nem arról volt szó, hogy laboratóriumi körülmények között ott vannak a gyerekek, és azt mondják, amit kell, hanem arról beszéltek, ami érdekelte őket.
Fekete Ágnes: Merthogy a tábor ad egy ilyen hangulatot?
Viczián Tímea: Így van! Az iskolában nehezebben szólnak hozzá a történethez, vagy úgy állnak hozzá, hogy "jó, ezt már tudom, ez is megvolt".
Gungli Gabriella: Itt jobban ki merik mondani a véleményüket, mint egy osztályteremben.
Demcsik Réka: Itt jó a környezet hozzá, és érdeklődés is van.
Fekete Ágnes: Akkor nem bánjátok, hogy eljöttetek?
Demcsik Réka: Nem.
Viczián Tímea: Nagyon nem.
Fekete Ágnes: Milyen perspektíva áll manapság egy "hitoktatópalánta" előtt?
Gungli Gabriella: Kihívás. Ahogy én hallottam kevés a gyerek, mert sokan inkább az erkölcstant választják, mert félnek attól, hogy ha hittanra jelentkeznek, akkor templomba kell járni és imádkozni kell. Sokan azt gondolják, hogy a hittanon sokat kell tanulni. Így sokkal nehezebb dolgunk van. Egyik tanárunk mondta, hogy hittanoktatónak sokkal nehezebb, mint egy lelkésznek, mert a szülők előbb keresik meg a hitoktatót, mint a lelkészt. A szülő úgy gondolja, hogy mi emberibbek vagyunk.
Demcsik Réka: Nem tudom, hogy mennyien fogják a későbbiekben a hittanórát választani?
Gungli Gabriella: Azt olvastam, hogy sokan kérdezik, hogy miért kell jegyet kapni hittanból? Nagyon sok ember azt hiszi, hogy itt a hitet osztályozzák, pedig nem, csak a tananyagot.
Fekete Ágnes: Mit éreztek a jövőt illetően?
Viczián Tímea: Vannak bizonytalanságok, de ha fénysugár van, akkor arra felé lehet menni.

Hírek:
Negyedszerre rendezik meg az énekes-liturgikus tábort, amely a magyar protestáns liturgiai hagyományok megismerését, a lelki megújulást és az Isten dicséretéhez méltó istentiszteleti életet szolgálja. A tábor augusztus 16. és 19. között lesz Nyíregyházán, a Városi református templomban.

A Tahi Egyházzenei Hetet augusztus 17. és 23. között rendezik meg Tahiban, a Sion Hegye Református Konferencia-központban.

Nem jó az embernek egyedül címmel tartanak konferenciát negyven év fölöttieknek augusztus 14. és 16. között a vörösberényi református templomban. Ennek keretében lép fel a Kecskés Együttes augusztus 14-én, pénteken 19 órakor.

Kórustalálkozót rendeznek augusztus 16-án, vasárnap 15 órától Bükkaranyoson, a református templomban.

Jótékonysági hangverseny szerveznek a Református Fiatalok Szövetsége javára augusztus 14-én, pénteken 17 órakor Balatonszárszón, a református templomban.

Simon Bence ütőhangszeres előadóművész vibrafonhangversenye lesz augusztus 16-án, vasárnap 18 órakor Székesfehérváron, a Széchenyi utcai református templomban.

A gyülekezetek helyi civil közösségekben való szolgálatáról szól az idei BalatonNet ökumenikus találkozó augusztus 19. és 23. között Balatonszemesen, ahol missziós szervezetek mutatkoznak be, előadások, gyermek és ifjúsági programok, beszélgetések és koncertek várják az érdeklődőket.

A Természet Templomában címmel indul Mező Arnold lelkipásztor vezetésével túra Jósvafőn, a Baradla-barlangtól a református templomig augusztus 14-én, pénteken 18 órakor.

A református telefonos és internetes lelkigondozás képzést hirdet leendő önkénteseknek, akik szívesen részt vennének ebben a szolgálatban. ([email protected])

A Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba augusztus 14-ig várják a cigányszármazású, vagy hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok jelentkezését. ([email protected])

Fekete Ágnes áhítata:

"Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök" II. Timóteus 4,33

Ez a Biblia egyik vicces mondata. Mintha ma írták volna. Tényleg sok ember van, aki a saját vágyai után szalad, és szinte viszket a füle, hogy megint valami olyat halljon, ami érdekes, különleges, amit jó érzés hallani. Ma aztán a világhálón igazán széles a paletta, a régi magyar valláson át a maivá varázsolt keleti vallásokig és ezeknek kereszteződéséig mindent megtalálhatunk. Vannak, akik kifejezetten azt keresik, hogy miféle új, ezoterikus tudást lehetne még begyűjteni. De nem az a feladatunk, hogy távoli embereket bíráljunk, hanem mindig magunkat vizsgáljuk meg először! Vegyünk példának egy lelkészválasztást. Nincs az az egyházközösség, amelyik ne olyat keresne, akit jó hallgatni. Nyilvánvaló, hogy a gyülekezet kívánsága szerint gyűjt magának papot. Persze, hogy a jót kívánja mindenki magának! Senki nem akar maga ellenében hallgatni beszédeket! Nehéz ez a kérdés.
Talán segít, ha két szót megkülönböztetünk: más a kívánság és más a vágy. Nem nyelvészeti értelemben különböztetem ezeket meg, hanem a mai használatban. Az, aki kíván, inkább sürget valamit, birtokolni akar olyasmit, amivel most nem rendelkezik. Míg a vágy nem feltétlen ilyen sürgető érzés. Talán úgy lehetne megkülönböztetni, hogy aki vágyik, az jelen van ott, ahol van. Mert egy folyamatos maratoni versenyt futunk önmagunkkal. Kívánságok fűtenek, és mindig elképzelünk egy másik helyzetet, egy másik időt és teret, ahol jobb lenne, mint ahol most vagyunk. Vagy elképzelünk egy másik időt vagy egy másik testet magunknak. Az ember képes egy teljesen más világban élni lelkileg, mint ahol van. Sőt, a legnehezebb igazán jelen lenni ott, ahol vagyunk.
Nemrég kirándultunk, és amikor a hegytetőn leültünk, csak ültünk és ültünk, és úgy öt perc múlva azt mondtam: most megérkezett a csönd. A csönddel nem lehet futóversenyt rendezni, az szép lassan érkezik el. Mert az igazi csöndben benne van az elfogadás. Hogy itt, ahol most vagyok, ebben a testben, ezek között a körülmények között vagyok, és ez rendben van így. Vágyom sok mindenre, de alapvetően itt vagyok jelen. A bennünk levő kívánság viszont viszket. Mozgásba hoz, állandóan idegesít, az ember mindig menne. Olyan a kívánság, mint egy csípés, ami éget. Azt érezzük, hogy ha most nem iszom vagy nem eszem valamit, akkor végem van. Ez a kívánság. Az ember képes teljesen beleélni magát egy valószerűtlen jövőbe: milyen jó is lesz, majd ott állok egy város közepén, és azt csinálok, amit akarok. Ilyenkor fájó megérkezni a valóságba. Az ember képes arra, hogy teljesen elveszítse a megkülönböztetés képességét. A kívánság, mint valami ködfelhő néha betakarja egész valónkat. Ilyenkor nem tudunk mást tenni, minthogy mégis jelen vagyunk. Megtaláljuk a valóságban azt, aki ezt a világot fenntartja, aki nekem is életet adott. Érdemes ilyenkor mély vágyunkat mozgósítani arra, hogy meglássuk Jézust itt és most. Mert ő is volt kísértésben, ő is megküzdött azzal a helyzettel, hogy éhes volt, és jó lett volna, ha a kövek kenyerekké válnak. Jézus valóságában feloldódhat az a viszkető égés, amit bennünk e föld, sokszor szélsőséges kívánságai okoznak. Adja Isten, hogy megtaláljuk igaz, Istentől kapott vágyainkat, azt a mély emberséget, amikor Teremtőnkkel szeretnénk találkozni. Ámen.