2016-03-09

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt napokban volt a nők világimanapja. Idén a kubai asszonyok állították össze ennek a napnak a témáját. Azt hiszem, nagyon keveset tudunk Kubáról, talán csak annyit, hogy kommunista rezsim van még mindig. Az elmúlt napokban az ország legkülönbözőbb pontjain voltak imádságok. Egy kubai asszony imája például így hangzott el: "Kitárjuk gyermeki énünk kapuját és Jézus belép rajta, miként az ólomüveg ablakon átragyogó fénysugár. Testet ölt a játékos nevetésében, és a királypálmát átkaroló gyermek ölelésében, a szikrázó napsütésben. Imádságunk maga a szembogárban tündöklő ragyogás, a gyöngyöző izzadságcsepp a világos, sárga és sötét tenyerekben, amelyek elfogadják Jézust – még egyszer – a reá várakozókkal közösségben, a gyermekkor küszöbén." Ez az ima akár Gulyás Anna imája is lehetne, aki mostani beszélgetőtársam lesz. Ő világzenével foglalkozik, néprajzos, bábos, mesemondó és még sok minden. A HolddalaNap együttes, melyet ő alapított, dalaival az istenhitről is vallanak. Abból az alkalomból is éppen ő mai vendégünk, mivel ő egy évig Kubában élt. Hallunk majd arról, miféle vallásosság jellemzi ezt az országot.

Gulyás Anna: Tizenéves koromban már gitároztam és énekeltem hozzá. Akkoriban elgondolkodtam, hogy miért érez az ember harmóniákat? Úgy gondoltam, kell lennie valami magasabb forrásnak, az ember ezért érez harmóniákat, és azt gondoltam akkor, hogy én ezt a magasabb forrást szeretném keresni! Nem vallásos családban nőttem föl. A muzsikán keresztül kezdtem gondolkodni Istenről. Később, néprajzosként Erdélyi Zsuzsa néni tanítványa voltam, aki a magyar népi imádságokat gyűjtötte. Gyimesfelsőlokon volt egy virrasztásokra járó, siratóimádságos asszony, akitől nagyon sokat gyűjtöttem magam is. Azt hiszem, ez a népi vallásosság is nagyon sokat formált. Kerestem a saját utamat, hitemet. A férjem református lelkész nagypapája volt talán az első olyan keresztény ember, akit közelebbről, mélyebben megismertem. Ő egy csodálatos, idős ember volt. Sokat beszélgettem vele arról is, hogy hogyan lehetek egyáltalán keresztény, annak ellenére, hogy nagyon tisztelem és szeretem Krisztust, de annyi minden mást is hiszek. Akkor ő segített. Aztán egy idő után megerősödött bennem az a hit, hogy keresztényként tudom az Istennel való kapcsolatomat mélyebben kiteljesíteni, ezért konfirmáltam is. A családommal együtt járunk Gazdagrétre a református gyülekezetbe, de néha elmegyünk egy-egy katolikus templomba vagy zarándoklatra is. Nagyon fontos és áldott egy gyülekezethez tartozni, és nagyon örülök, hogy elfogadnak minket ilyen sokszínűnek, amilyenek vagyunk, és hogy erről lehet vitatkozni, beszélgetni is. Miután hitre jutottam, úgy éreztem, hogy nekem a zene az imanyelvem. Rengeteg hitbéli dalt kaptam. Száz dalom gyűlt föl a sok év alatt. Mindig valahogy jöttek. Tizennégy éves korom óta sosem tudtam megnyugodni, amíg végképp formát nem öltenek. Van egy társulatom, amelyben mesét mondok, és muzsikálunk is, népzenét játszunk. Amikor már négy gyerekem akkora lett, hogy el tudtam kezdeni ezzel is foglalkozni, akkor ötödik gyerekemként elkezdtem nevelgetni a HolddalaNap zenekart. Nagyon sok segítséget adott nekem a gyülekezetem, mert az egyik lelkészünk az első cd-nket végig "lelkigondozta". Biztatott, hogy jó irány erősen szakrális tartalmú muzsikát nem szakrális helyzetekbe kivinni. Jólesett, hogy a gyülekezet imádságban tartja ezt az egész munkát.
Fekete Ágnes: Szerintem Isten egyik főtulajdonsága, hogy szép, de erről nagyon keveset beszélünk.
Gulyás Anna: Igen, olyan szervező elv, amely a szépség formáinak a kristályosodását jelenti. Egy belső rend, amelyet az ember művészként meg is jeleníthet. Bár ez csak egyfajta dadogás arról, a még mélyebb belső rendről, amely az Isten véghetetlen szépsége és harmóniája.
Fekete Ágnes: Énekel a gyülekezet olyan éneket, amelyet te írtál?
Gulyás Anna: Igen.
Fekete Ágnes: Melyiket? Elénekelnéd?
Gulyás Anna: Karácsonykor a Háromkirályok látogatása című éneket szoktuk énekelni, amelynek egyiptomi kopt keresztény kyrie a dallama. A szövegét pedig én írtam.
Kyrie eleison, Kriszte eleison
Jöjjetek látni, megszületett a ti üdvösségtek
Századok óta várjátok, Ő vár most tirátok.
Ott fekszik a jászolyba’ az Isten önnönmaga
Ő ki égnek s földnek Ura, zsenge testbe alászálla.

Lássátok a hajnalpírt, mely keletről az égen nyílt
Szívetek szomjúságára, élő forrás vize fakada
Lelketeknek szerelme alászállott a földre
Zsenge teste megtöretik, értetek váltságul adatik.
Kyrie eleison, Kriszte eleison

Fekete Ágnes: Hogyan kerültél Kubába?
Gulyás Anna: Az egyetemen spanyol-néprajz-magyar szakos voltam. Édesapám is volt kint ösztöndíjasként Kubában. Akkoriban, amikor az egyetemre jártam a spanyol szakosoknak lehetőségük volt egy egyéves kubai részképzésre jelentkezni. 1989-ben Kuba baráti szocialista ország volt. 1989-90-ben mentem ki. A kollégiumunknak nem volt ablaka. Még tizenöt fokban is nagyon tudtunk fázni, mert beáradt a sós, porlasztott tengervíz. Együtt voltunk így az NDK-s, lengyel és csehszlovák diákokkal. Ott hallottuk, hogy leomlott a Berlini fal, de nem mertük elhinni. Legszívesebben pezsgőt bontottunk volna, de féltünk, hogy csak a kubaiak provokációja ez, mert ezzel akarják kiszűrni azokat, akik örülnek a hírnek. Úgyhogy elég lassan esett le ott nekünk, hogy tényleg itt valami fordulat következett be, és mi voltunk az utolsók, akik utazni tudtunk. Nyár elején jöttem haza Kubából, és nagyon meglepődtem, amikor hallottam, hogy az emberek a buszon politikáról beszélnek. Szinte csitítani szerettem volna őket, hogy ezt nem lehet! Ugyanis mielőtt elmentem itt sem volt szokás a politikáról beszélgetni a járműveken, de Kubában különösen megtanultam, hogy mindenre vigyázni kell. Ott még börtönbe vitték azt is, aki angol nyelvű reklámszatyorral mászkált az utcán. Teljesen megdöbbentem, hogy itthon ilyen szószátyárság megy.
Az afrokubai kultuszokkal foglalkoztam Kubában. Érdekes keveredés van ott. Annakidején a fiatal férfiakat különböző törzsekből kiszakítva elvitték Afrikából Kubába. Azért volt erre szükség, mert a hódítók nagyon gyorsan kiirtották a helyi taino és siboney indián őslakosságot. A cukornádültetvényeken rabszolgaként dolgoztatták az indiánokat, de ők ezt nem bírták, ezért vittek oda Afrikából embereket. Később a kínai mosodások serege is odakerült és mások is. Így egy hatalmas etnikai kavalkád alakult ki.A kultúrájukból kiszakított afrikaiak hozták magukkal a hazájuk iránti szomjúságot, az egész rabszolgaság mélységes fájdalmát. Spanyol uraik megengedték nekik, hogy szórakozásképpen dobolgassanak. Az afrikai kultuszokban a dobok szakrális nyelvként vannak jelen. Afrikában különböző dobnyelvek vannak. Egy-egy nagy afrikai rítuson dobokkal végig közvetíteni tudják az eseményeket az ültetvényeken dolgozóknak. A nyelvhatároknál kétnyelvű dobosok vannak, akik át tudják fordítani a másik nyelvre a hallottakat. A dobnyelv egy kicsit olyan, mint a morze. Három fajta dobnak mély, magas hangjai vannak, és ezekkel nagyon szép költői dobnyelvet alakítottak ki. Állítólag egy nyugat-afrikai város elestét dobnyelven adták tovább és három nap alatt elérkezett a hír Kelet-Afrikába. Ilyen jó az információáramlás! Az afrikai istenpanteon nagyon hasonlít a görög istenvilágra. Sok mindenben közvetlen kapcsolódások is vannak. Például Shango a férfiasság, a tűz, a villám istene. A különböző területekről elhurcolt rabszolgák egy picit keverten, de egy-egy afrikai kultusz köré kikristályosodva kialakították az új kubai kultuszokat. Jöttek a spanyol katolikus hódítók, akik eleve spanyolországi népi hiedelmekkel és inkvizíciókkal két oldalról fűszerezett katolicizmust hoztak magukkal. És ott voltak az indián helyi vallások is. Ebből Kubában az etnikai keveredés mellett kultuszi keveredés is kialakult. Fantasztikusan különleges népesség van ott. Láthat az ember vágott szemű, kékszemű, de fekete bőrű embereket. Fizikailag is csodálatos keveredés! Hivatalosan Kuba máig kommunista ország, úgyhogy Fidel Castro meg Che Guevara képek vannak egy jó kubai otthonban premier plánban. De ha egy szobával beljebb lépsz, ott vannak már a keresztény képek, és ha még egy szobával beljebb mész, akkor ott vannak az afrikai kultuszok tárgyai. Mindezek egy szívben, egy lélekben és egy otthonban. A kubai kereszténység egy olyan keret, amelybe az is belefér, hogy valaki egyszerre keresztény és afrikai. Azt mondták, hogy tulajdonképp a mi isteneink valószínűleg ugyanabból az égből valók, ugyanarról az égről szólnak. Tehát a kereszténység, az afrikai meg az indián hitvilág a kínai mosodások hitével keveredett és létrejöttek a kubai szinkretisztikus kultuszok. Ott Kubában egy élő mitológiával találkoztam. Valamikor a magyarok életében is fontosak voltak a mítoszok és szimbólumok, de már nem tartoznak a hétköznapokhoz. Ott viszont az emberek beszélgetés közben például ilyeneket mondanak: "Jaj, ez a Pepe, ez megint úgy viselkedett, mint Shango. Szegény felesége, mint Yemaya szaladt utána, és sodrófával kergette." Ez a Zeusz, Héra típustörténet. De ugyanígy a keresztény dolgok is megvannak. Például Szent Antalnak feleltetik meg Babalu Aye-t, a betegségek istenét, és nagyon sok bibliai történet is él ilyen elevenen. Bár van tradicionálisan keresztény réteg is Kubában, azért a lakosság nagyobb százaléka azzal vegyítve keresztény, tehát jár katolikus templomba, de az afrikai rítusokat is gyakorolja, és az ő szívében ezek a dolgok nem ütik egymást. Vannak olyan kultúrák, ahol ezek összeférnek. Nagyon sokat olvastam ennek a teológiájáról, mert nagyon érdekelt. Több keresztény teológiai könyv leírja, hogy ez a mai kereszténység hatalmas kihívása, hogy hogyan tudja összeegyeztetni Krisztus igazságát a többi nép vallásának, kultúrájának mélységes elfogadásával, és hogy ez ugyan látszólag ellentmondásos, de valahol meg lehet talán alkotni egy olyan teológiát, amely össze tudja ezt a két szemléletet egyeztetni. Tehát mást-mást mond több keresztény teológus, úgyhogy én innentől fogva megnyugodtam, hogy ha ezen a teológusok is vitatkoznak, akkor én néprajzkutatóként nem fogom tudni megválaszolni ezt a kérdést. Kutatásaim során nagyon mély, tiszta istenszerelemmel, nagyon szolgáló életformákkal találkoztam. Jártam dél-amerikai indián törzsekben, esőerdőben is, és ott például a sámángyógyítók nagyon áldozatkész személyiségek. Böjtölnek, imádkoznak. Én azt mondom, hogy nem tudom ezt minősíteni.
Fekete Ágnes: A protestantizmus is jelen van Kubában?
Gulyás Anna: Erről nincs adatom. Valami csekély százalékban jelen van. Kubában van egy etnikai öntudat, amely arról szól, hogy az amerikai dolgokat nem szeretnénk. Az amerikai kultúra az egész latin, különlegesen virágzó, vegyes kultúrát a maga gazdagságával és hegemóniájával el akarta nyomni, és azzal szemben bontakozott ki, és szerintem azért is ilyen tartós ott a Fidel rendszer, mert saját identitásukat féltik. Félnek attól, ha az amerikaiak bemennek oda a gazdagságukkal, szállodáikkal az egész kreol kubai kultúrát úgy, ahogy van, el bírják nyomni, és söpörni.
Fekete Ágnes: Fidel Castro kommunista rezsimje alatt hogyan tudtak ott vallásgyakorlók maradni az emberek?
Gulyás Anna: Hatalmas gyakorlatuk volt abban, hogy hogyan lehet titokban vallást gyakorolni, hiszen először az inkvizíció miatt, aztán meg Fidel Castro miatt kellett rejtőzködniük. Vérprofin megoldották. Titokban és házakban. Ugyanúgy, mint nálunk, csak egy kicsit még szigorúbban. Ugyanúgy nem lehetett tanár vagy nem kerülhetett magas pozícióba az, akit rajtakaptak.

Fekete Ágnes: A szépség témájánál maradunk. Vajon mitől lesz művészi egy fotó? Hogyan válik különlegessé, alkotássá egy kattintás? Erről kérdezte Fekete Zsuzsa Füle Tamást, akinek a Ráday utca 28. szám alatt most nyílt fotókiállítása. Ez a riport a Parókia portál segítségével készült.

Füle Tamás: Az alkotás nem várakozás arra, hogy villámcsapásként megszülessen valami, hanem egy munkás dolog. Igent kell mondani rá fejben, lélekben, legyen ez bármi is. Az indítja el a teremtő gondolatokat, hogyha az ember először már igent mondott. Ez nem fordítva van. Sokszor előfordul, hogy ott vagyok valahol, izgalmas a hely, izgalmas, ami történik, de lélekben nem vagyok készen arra, hogy ebből jó képet készítsek. Most már olyankor inkább nem is fényképezek. Akkor érdemes fényképezni, amikor magam is kész vagyok arra, hogy lássam a lényeget. Nagyon érdekes, talányos dolog, hogy ez mikor és mitől van? Az utazásaim során arra jöttem rá, hogy félelem van bennünk az indulás előtt. Félünk más népektől, kultúráktól, de valójában nem emberektől vagy népcsoportoktól félünk, hanem az ismeretlentől. Amint személyesen találkozunk emberekkel Gyimesben, Skóciában, Kenyában vagy arab országokban, akkor már nem tömeget látunk, hanem embereket, akiknek nevük, életük, útjuk van. Nekünk pedig élményeink, velük.
Fekete Zsuzsa: Milyen élmények érték az utazások során? Bizonyára szívesen emlékszik vissza az itt kiállított képekkel is.
Füle Tamás: Például amikor Kenyában, Maszájföldön jártunk nagyon eldugott helyeken, akkor kölcsönösen is megéltük ezt a tartózkodást, idegenkedést. Az iskolás gyerekek nagyon meglepődtek, amikor megláttak minket,hogy honnan került ide hirtelen ennyi fehér ember? Talán voltak olyanok is, akiknek nem volt még hasonló élményük. Az első pillanatokban mi is nehezen tudtuk, hogy mit kezdjünk ezzel a helyzettel. De ahogy elindult valamiféle játék a két csoport között, rögtön oldódott minden. A legsikeresebb ilyen kultúrák közötti korlátátlépés az volt, amikor egyszer megálltunk egy iskola mellett, kiszaladt pár srác, mi is leszálltunk a buszról. Ilyenkor az első pillanatok mindig tétovázással telnek, keresik a csoport tagjai, hogy hogyan tovább? Éppen egy röplabdapálya mellett történt ez a találkozás. Már nem is tudom melyik oldalról, egy fiú feltette ezt az egyszerű kérdést: Játszunk? A többiek rábólintottak, és egy perc múlva röplabdáztak két csapatban, vegyesen.
Fekete Zsuzsa: Akik sosem látták egymást korábban.
Füle Tamás: Nem ismerték egymást, más kultúrából érkeztek, de nem volt kérdés tovább, hogy van-e közünk egymáshoz.
Fekete Zsuzsa: Nagyon szép portrékat láthatunk itt a kiállításon. Mindegyik arcra azt tudom mondani, hogy szép. Aki fotózással foglalkozik az milyen arcot lát szépnek? Mitől megragadó egy arc? Miért pont őket fényképezte le?
Füle Tamás: Valóban mindegyik portré szép, de nem azért, mert szép portrékat válogattam össze, hanem azért szépek, mert nagyon különböző módon, de mindegyiküknek van egy olyan kisugárzása, amelytől egy személyiséget érzünk a tekintetük mögött.
Fekete Zsuzsa: Az alkotó ember mindig benne van az alkotásában mindegy, hogy milyen műfajról beszélünk. Mit akar ezek által a képek által megmutatni önmagából?
Füle Tamás: Talán azt, hogy csodálkozzunk rá arra, hogy milyen sok szépség vesz körül minket. Hogy a szépség ajándék. Amikor meglátjuk a szépet az elképesztő módon hat az életünkre.

Hírek
Reformáció Emlékkonferenciát rendeznek március 12-én, szombaton 10 órától és 13-án, vasárnap 8 óra 30 perctől a leányfalui református templomban.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség éves közgyűlését március 12-én, szombaton 10 órakor tartja Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Miért lettem, miért legyek nő? címmel rendeznek asszonykonferenciát március 12-én, szombaton 10 órától Komáromban, a Jókai téri református templomban.

Magyarság, keresztyénség, reformáció címmel tart előadást Semjén Zsolt a Kanizsai Esték keretében március 11-én, pénteken 18 órakor Nagykanizsán, a református templomban.

Evangélizációs estéket tartanak Bódis Miklós erdélyi lelkipásztor szolgálatával március 10. és 13. között esténként 18 órakor a Debreceni Nagytemplomban.

A festmények világáról tart előadást Szabó György építész ma este 18 órakor Rédén, a református templomban.

Hálaadó istentisztelet lesz Steinbach József igehirdetésével március 12-én, szombaton 15 órakor Ászáron, a református templomban.

A Gryllus testvérek adnak koncertet a Reformáció 500 elnevezésű rendezvénysorozat részeként március 16-án, azaz ma este Budapesten, a Pozsonyi úti református templomban.

Műsorunkban korábban beszélgettünk Simon Mártával, aki egy rutinműtét közben kómába esett, de megtapasztalta Isten szabadítását. Történetét leírta A sötétségben elrejtett kincsek című könyvében, amelyet Budapesten, a Pesterzsébet-Szabótelepi református imaházban lehet megvásárolni.

Napjaink dilemmáiról és az azokra adott protestáns válaszokról megjelent könyv bemutatója március 10-én, csütörtökön 18 órakor lesz Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében.

Fekete Ágnes áhítata:

Fotó: Füle Tamás

Jézus negyedik szava a kereszten ez volt: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!" Máté 27,46

Talán nincs olyan ember, akinek valami módon ne hagyta volna el a száját ez a mondat: Istenem, miért hagytál el? Miért nem vagy itt? Hol vagy éppen akkor, amikor a legnagyobba baj? Istenhiányban élünk. Ez a föld, a gravitáció valósága egy elemi vágyat takar: mi fölfelé kívánkozunk. Istenre szomjazunk, és ő mintha eltakarná önmagát ebből a hús-vér létállapotból.
Jézus ezt az emberi alapérzést nagyon szélsőségesen élte át. Ártatlanként függött ég és föld között, alig tudott levegőt venni, várta a halált. És mégis ebben a vívódásában is Istenhez fordult. A 22. zsoltárt mondta el. Valószínűleg a korabeli zsidó hagyomány szerint végigrecitálta. Erre az is utal, hogy a kereszt alatt állók így beszéltek: Illést hívja! Az egyik mondat ebben a zsoltárban ugyanis így hangzik: Eli atta! Ez azt jelenti: Te vagy az én Istenem. Éppen a bizalmat fejezi ki. Azonban hogyha csak egy t hangot ejtünk, elia ta, azt jelenti: Jöjj el, Illés! Ez a zsoltár mélységes bizalomba torkollik a nagy panaszkodásból. Az a lényege, hogy érdemes bízni Istenben! A bizalom forrása ugyanott fakad, mint ahol a félelmeink.
Mi sokszor szívesen elmenekülünk onnan, ahol bántanak, onnan, ahol félünk, szeretnénk otthagyni életünk nehéz pontjait. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy újra és újra ugyanezek a helyzetek találnak meg minket. Jézus a kereszten bizalommá alakítja magányunkat. A kereszt annak a jele, hogy a halál, a szeretet legvégső odaszánása lehet és lesz az élet fordulópontja. "Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten" – mondja Ady Endre, és mondhatja mindenki, aki valaha mert megállni élete mélypontján, félelmei között. Ha merünk farkasszemet nézni a félelemmel, akkor meglátjuk a bizalom születését is. Aki azonban örökké fut, aki nem képes elfogadni az élet sötét oldalát, és szívében a magányt, a kétségbeesést, hanem rózsaszín, felhőtlen tájak után vágyódik, az soha nem tanul meg bízni. A bizalom csak a sötét órákban születhet meg. A bizalom imádsága mindig úgy kezdődik: Jaj Uram, egyedül maradtam! Jézus bátor imádkozásra tanít minket a kereszten, átadásra, a mélységbe pillantásra!
Adja Isten, hogy húsvét felé lépkedve, mi is egyre őszintébben beszélgessünk Istennel! Ámen.