2016-09-14

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ma két múzeumba látogatunk el, de egyikben sem a múzeum kedvéért, hanem azért, mert valami különleges beszélgetés történt éppen ott. Xeravits Gézával a Ráday Kollégium Bibliamúzeumában jártam, egy kicsit még titokban, hiszen megelőzve a kiállítás megnyitóját belekukkantottam abba az egészen különleges, interaktív kiállításba, amely nemsokára megnyitja kapuit. Az egyik részt, amely a Szent Föld zarándokhelyeivel foglalkozik, Xeravits Géza tervezte. Most csak egyetlen templomról, Szentsír templomáról essék szó.

Xeravits Géza: Előttünk látható a kiállítás központi tengelye, a konstantini Szentsír bazilika gyönyörűen elkészített makettje. Aki Jeruzsálemben jár, az mindenképpen találkozik a Szentsír bazilikával, ahonnan az emberek ambivalens élményekkel szoktak hazajönni. A mostani Szentsír bazilika gyakorlatilag köszönőviszonyban sincs azzal, amit Konstantin felépített. A maketten nagyon szépen látszik, hogy a hajdani főutcáról hogyan indul el az épület, és megy át az előcsarnokba, amely maga a bazilika. Látszik a Golgotát, a Kálváriát magába foglaló oszlopcsarnokos belső udvar és a feltámadás, az anasztaszisz rotundája, amely Krisztus sírját őrzi. Ebből az épületből mára csak a rotunda alsó szintje és az oszlopai, illetve az előtte levő oszlopcsarnokos udvar északi fala van meg.
Fekete Ágnes: Ez romnak is látszik?
Xeravits Géza: Volt idő, amikor az egész Szentsír bazilika romnak látszott. Most rohamléptekkel halad a felújítás. A jordániai uralkodó hárommillió eurós adományával a három nagy egyház: az ortodox, az örmény és a katolikus egyház, akinek tulajdonjoga van a szentsírban aláírták a szándéknyilatkozatot. Idén megkezdődik az edikula, a sírkápolna felújítása. Azonban ez egy olyan épület, ahol mindig lehetne valamit felújítani. Nagyon sok érdek ütközik a felújításokat illetően is.
Fekete Ágnes: Milyen érdekek ütköznek?
Xeravits Géza: Mindegyik egyházi közösség nagyon kényes arra, hogy a szentsírban mi az övé. Ezt mindmáig az 1850-es években kiadott oszmán szultáni fermán szabályozza.
Fekete Ágnes: Ez hogyan lehetséges?
Xeravits Géza: Akkoriban a kegyúr a szultán volt, azonban az oszmán birodalom megszűnt, így nincs, aki visszavonja vagy megmásítsa a fermánt. A brit mandátum idején sem a britek, Izrael állam megalapítása után az izraeliek sem lettek feljogosítva arra, hogy ezekbe a kérdésekbe beleszóljanak. Ezért a kérdéses egyházi közösségeknek kellene ezt a problémát rendezni, amely viszont nagyon nehéz. Mondok egy példát erre a nehézségre: ha bemegyünk a Szentsír bazilikába, mindjárt ott van a kenetkő, a kenetkő mögött pedig ott van a keresztes főhajó. Gyönyörűséges tér. Igenám, de a főhajó és a mellékhajó közé az ortodox egyház jó százötven évvel ezelőtt fölhúzott egy falat, amely elválasztja a főhajót a mellékhajóktól mind a két oldalon.
Fekete Ágnes: De miért?
Xeravits Géza: Egy tűzvész utáni helyreállításkor azt mondták, hogy ezzel statikailag megerősítik az épületet. Valójában ezek a falak statikailag semmit nem erősítenek meg, hanem elhatárolják a katolikont, a jeruzsálemi pátriárchátus címtemplomának főhajóját, a bazilika többi részétől.
Fekete Ágnes: Amely római katolikus?
Xeravits Géza: Részben a katolikusoké, részben az örményeké, használják a koptok, az etiópok és a jakobita szírek is. A lényeg az, hogy ez a fal elválaszt, elhatárolja a tereket, és ugyanakkor agyonvágja a templom látványát. Egy öthajós, szentélykörüljárós, gyönyörű késő román, kora gótikus katedrális, amelynek a közepén ott van egy fal, amely optikailag megöli az egészet. Ha az ember ügyes, és már nagyon sokszor járt ott, akkor körbe tudja nézni, körbe tudja járni, és rá tud jönni arra, hogy ha ezt a falat szétvernék, akkor milyen gyönyörű épületet kapnánk. De sajnos, erre nincs lehetőség.
Fekete Ágnes: Mintha ez a fal az egész keresztyénség állapotát fejezné ki.
Xeravits Géza: Amikor a Szentsírban vagyok, látom a megosztottságot, de ugyanakkor látom azt a rendkívül élő diverzitást, amely a kereszténység egészét jellemzi. Ha onnan nézem, hogy Krisztus varratlan köpenyének a megszaggatása, akkor ez katasztrofális, de ha onnan nézem, hogy évezredek különböző tradíciói hogyan élnek nagyon szabályozottan egymás mellett egy hihetetlen nyüzsgő, szent kakofóniában, akkor ez olyan, mint maga a Szentföld, szinte a Szentföld kicsiben. Igen, lehet ezen sajnálkozni, de ha a másik oldalról nézem, akkor meg azt mondom, hogy ez milyen szép!
Fekete Ágnes: Nagy Konstantin ezt egy központi helynek gondolta, és ezért építette ezt a hatalmas katedrálist?
Xeravits Géza: Konstantin, bár csak a halálos ágyán keresztelkedett meg, de a birodalmon belül a kereszténységet tartotta az egyik legfontosabb társadalmi erőnek, ezért elhatározta, hogy a kereszténységet bevett vallássá teszi. A keresztényeknek volt egy igénye arra, hogy azokat a helyeket méltó módon tisztelhesse, amelyeken Krisztus járt, amelyeket Ő érintett. Ezért Konstantin elküldte az anyját, Szent Helénát a Szentföldre, hogy felügyelje az ottani építkezéseket. A sok gyönyörűséges bazilika közül hadd emeljek ki kettőt: a betlehemi Születés bazilikáját és a Szentsír bazilikát, amelyről bizton állíthatjuk, hogy az akkori világ legnyönyörűségesebb, leggazdagabb épülete volt. Bár, ezt most már csak elképzelni lehet. Akkoriban a kereszténység társadalmilag nagyon erős birodalomalkotó erővé vált. Ennek az erőnek, a szimbólumoknak a kézzelfogható szinten is meg kellett jelennie, ezért építtette Konstantin a szentföldi nagy bazilikákat. Már a második, harmadik század fordulója óta okadatolható keresztény hagyomány mutat arra, hogy a szentföldi keresztények úgy hitték, hogy ez az a hely, ahol Krisztust keresztre feszítették és ez az a hely, ahol Arimáthiai József sziklasírjába eltemették, amely sziklasír méhében megszületett a világ legfontosabb eseménye, a feltámadás. Ha a sír köré épült rotunda hátsó falához elmegyünk, egy ajtón keresztül be lehet menni a jakobita szírek Arimáthiai Szent József kápolnájába, amelynek az oldalfala gyakorlatilag maga a meztelen szikla, amelyre az egész létesítmény épült, és ott a sziklafalban mindmáig lehet látni a Krisztus utáni első századból származó sziklasírokat. Tehát el lehet képzelni, hogy mielőtt bármit ráépítettek volna hogyan nézhetett ki. Az tény, hogy a Krisztus utáni első évszázad közepén ez a terület, a városfalakon kívül helyezkedett el. Ebből következően itt lehetett kivégzést és temetést is tartani. Az, hogy most a Golgota pont ezen a helyen vagy nem ezen a helyen volt, igazából nem tudjuk. Heléna lokazilálta ezeket a helyszíneket. A legenda szerint még Krisztus igaz keresztjét is megtalálta, a barlang mélyén. Református szempontból érdekesebb lehet, hogy hol volt a keresztrefeszítés helyszíne. Itt sírok vannak, és sok régi tradíció kötődik ehhez a ponthoz. Nekem nem esik nehezemre elhinni, hogy ezen a ponton feküdt Krisztus teste, amikor betérdelek a miniatűr méretű sírkápolnába.
Fekete Ágnes: Jó érzés ezt elgondolni?
Xeravits Géza: Persze. Jeruzsálemi Kirillosz a negyedik századi püspök is azt mondja: boldogok vagyunk mi, szentföldi keresztények, mert amiről más csak hallott, azt mi látjuk, és a kezünkkel érintjük. Nyilvánvalóan tudjuk, hogy a hit hallásból van, de a kereszténység nem pusztán értelmi aktus. Furcsa lenne, hogy lehasítom a személyiségemből az értelmemet, azt átadom a kereszténységnek, az érzékeimet, meg a spiritualitásom kézzelfogható misztikusabb aspektusait pedig száműzöm, mint olyat, amit nem tudok tökéletesen uralni. A személyiségem kilencven százalékát – legalábbis én – nem tudom tökéletesen uralni. Nagyon fontos az, hogy a hitünk misztikus aspektusát is, valamiféleképpen tudjuk táplálni. Amikor ezekkel a helyekkel találkozunk, amikor a sírkápolna síri csöndjébe betérdelünk, kint hagyva a bazilika nyüzsgő, zajos, sok nyelven beszélgető, csodálkozó hangoskodó világát, akkor a kápolnában nincsen semmi más, csak a tökéletes nyugalom és a találkozás az Istennel. Szóval ezt nem lehet szavakba önteni, ezt nem lehet elmondani. El kell menni, oda kell térdelni, és meg kell érezni!
Fekete Ágnes: Azért ennek van véglete is?
Xeravits Géza: Világos, hogy a helyszínek szeretetének van véglete, mint ahogy minden emberi jelenségnek vannak végletei.

Fekete Ágnes: A következő múzeum, ahova ellátogatunk a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma. Nyíri Péterrel, a múzeum vezetőjével Jászter Beáta beszélgetett. A téma pedig egy pályázat, amelyben óvodások számára írhat bárki rigmusokat, versikéket egy-egy bibliai történetről vagy szereplőről. A Sárospataki Református Teológia és egyházközség a múzeummal együtt várja a pályázatokat szeptember 30-áig.

Nyíri Péter: Kazinczy Ferenc a gyermekeivel Johann Hübner bibliai történeteit olvastatta, azonban a felesége, Török Zsófia elmondásából rájött, hogy az írás nyelvezete miatt a gyermekek nem értik a történeteket. Ezért elhatározta, hogy segít ezen a gondon és megírta a Biblia Kazinczy Ferenc szavaival című művét, amelyben összefoglalta a szent történeteket, igényesen, de olyan nyelven, amelyet megértenek a fiatalok. Úgy gondolta, hogy a valláshoz vezető úton a tanítások első lépése az, hogy a bibliai történeteket ismerjék meg a fiatalok. Mi is valami ilyesmit próbálunk elérni.
Jászter Beáta: Akár mesékre is kiírhattak volna pályázatot, de mondókákat, rigmusokat várnak, olyan versikéket, amiket pici korunkban tanulunk meg és még kilencven éves korunkban is ugyanúgy fújunk.
Nyíri Péter: Így van! A mondókák nagyon közel állnak az ősi, legrégibb szövegműfajokhoz, amelyek valamilyen módon megpróbálják játékosan megragadni, tárgyiasítani, hangba önteni, kimondani a világot és a világ jelenségeit. Nem véletlen, hogy a nagy Weöres Sándor mondókái, gyermekversei, amelyek elsősorban stílusgyakorlatok, valahogy a legmélyebb mélységet is képesek feltárni, mert amikor az ember elkezd rigmusokat mondani, igényesen játszani a nyelvvel, akkor valahogy szinte automatikusan megnyílik a mélység is egy idő után. Azért nem választottuk a meséket, mert nagyon sok olyan mű van a piacon, amely a Biblia történeteit dolgozza fel jobban vagy kevésbé jól, leggyakrabban illusztrációkat is mellékelve. Ebből van kínálat. Görcsössé teszi az alkotást, és nem feltétlenül igazodik a Biblia szellemiségéhez, ha így kell újat létrehozni. Ezért gondoltuk azt, hogy legyenek rigmusok. Az óvodások szeretik a mondókákat, és így könnyen megtanulják azt, hogy mi van a Bibliában. Aztán később, amikor már ez rögzül bennük, kicsit nagyobbként, úgy fordulhatnak a Szentíráshoz, mint amely nem idegen a számukra, hanem ismerősek az aranymondások, a szereplők, a különböző történetek. Komolyan gondoljuk azt, hogy a fiatalokban van a jövő, és az anyanyelvünk sorsa is ezen múlik. Az anyanyelv sorsa egyrészt eldől a szülőszobákban is. Ez érzelmi kérdés is, hogy hogyan viszonyulnak, milyen erősen kötődnek az anyanyelvhez, és nyilván nevelési kérdés is, hogy megismertessük velük ezt a csodálatos nyelvet. Azt hiszem, hogy a hittel és a Szentírás megismerésével is ilyesmi lehet a helyzet. Nagyon fontos, hogy az óvodások is kötődjenek hozzá, és a saját nyelvezetükön ismerjék meg. Azt tapasztaljuk a mai világban, a szépirodalomban, de más területeken is, hogy mintha hiányozna a szakralitás, a vallásról, hitről, a Teremtőről való beszéd. Itt van tehát a feladat, hogy ezzel a korosztállyal megismertessük a Szentírást úgy, hogy az ő nyelvükön szólalunk meg. Érthető, igényes magyar nyelven megfogalmazott szövegeket várunk, olyan rigmusokat, mondókákat, amelyeket a kisgyerekek, az óvodások is megértenek. Nyilván, nem kizárólag, vagy nem elsősorban professzionális versírókat várunk, hanem azt kínáljuk fel minden korosztály számára, hogy az óvodásokhoz szóljon, akik maradandóan meg tudják jegyezni, be tudják fogadni a történeteket, és ezen írások által megismerhetik a bibliai szereplőket. A legfontosabb az, hogy a Szentíráshoz, Istenhez, Krisztus történetéhez való kötődést erősítsük, és ez már önként el fogja vezetni őket magához a Szentíráshoz, annak teljes szövegéhez.
Jászter Beáta: Azt mondjuk, hogy a Jóisten jókedvében teremtette egész világunkat és minket is. Bizony a Szentírásban is ott van a jókedv és a humor. Gondolom, a pályázóknak sem kell nélkülözniük a jókedvet és a humort ezekben a mondókákban.
Nyíri Péter: Valóban így van. Nyugodtan lehet humoros a mondóka. Az igazi humor nem felületesség, hanem éppen ellenkezőleg: mélység, merthogy megnyílik benne a világ, és meg tudjuk látni a világban a szépségeket. Aki tud nevetni a világ jelenségein, és ezt nem kárörvendően, cinikusan teszi, akkor valójában meglátja a világ szépségeit. Mindenki számára ott van a reménység, ez pedig derűvel töltheti el az embert. Gyakran beszélünk hungaropesszimizmusról, azonban a magyarság alkalmas arra is, és megvan ahhoz a képessége, hogy felülemelkedjen minden bajon. A derű valóban ott van a Szentírásban, az egész isteni történetben, ezért kifejezetten örülünk, ha ezekben a pályaművekben is benne lesz.
Jászter Beáta: Meddig lehet pályázni? Hová kell küldeni a pályaműveket és milyen terjedelemben?
Nyíri Péter: Szeptember 30-ig várjuk a pályamunkákat, így még az iskolások vagy pedagógusok is megszólalhatnak. Különös szeretettel várjuk az óvodapedagógusok munkáit, hiszen ők állnak a legközelebb az óvodásokhoz. Terjedelem legalább négy oldalt várunk, de legfeljebb öt oldalt. Szűk a határ, de éppen azért választottuk ezt, hogy írjanak, minél többet mutassanak be, minél több szereplőt, történetet, de ez ne legyen parttalan. Amikor beérkeznek a pályamunkák ide a Magyar Nyelv Múzeumába, akkor összeül a bizottság és a Sárospataki Református Teológiai Akadémiával illetve a gyülekezettel majd meghozzuk a döntést. A pályázat jutalmául könyveket adunk illetve a teológia és az egyházközség jóvoltából pénzjutalmat is. Azt gondolom, hogy aki alkot erre a pályázatra, az mindenképpen nyer, hisz nem titkolt célja ennek a pályázatnak az is, hogy az alkotók újra kézbe vegyék a Szentírást, és a maguk számára is próbálják újraértelmezni és átélni.

Fekete Ágnes: Híreink élén egy könyvet mutat be Fodorné Nagy Sarolta. Sárospatakon második kiadásában jelent meg Lórántffy Zsuzsanna szakácskönyve Cum grano salis, Egy csipet sóval címmel. Régi receptek új megjelenésben olvashatóak. Bódisz Attila beszélgetett Fodorné Nagy Saroltával.

Fodorné Nagy Sarolta: Ebben az évben négyszáz éve, hogy házasságot kötött Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony és I. Rákóczi György fejedelem. Ennek örömére egy kicsit bővebben merítettünk az életterükből, és a sárospataki vár képanyagából illetve a levelezésükből. Rendkívül szép házasságban éltek és öröm beleolvasni a levelezésükbe. Jó látni, amilyen tisztelettel beszéltek egymással és írtak egymásnak. Nagyon szép, igazán figyelmet érdemlő a könyv borítója. Aki meglátja, egyszerűen nem tudja megállni, hogy ne nyissa ki a könyvet. A borítón egy csempeminta van, amelyet a bokályos ház egyik csempéjéről készített fénykép alapján rajzolt a grafikusunk. I. Rákóczi György rendelte ezt a gránátalmás, türkiz színű csempét a fejedelmi fogadószobájába, a sárospataki várba, hogy ezzel is kedvezzen a feleségének, aki nagyon szerette a kertet és a gránátalmát. Van valami titokzatos varázsa ennek a mintának: amikor az ember kézbe veszi nem is tudja, hogy mitől ennyire vonzó, de valahol a kép mögött is a kettejük között megnyilvánuló kölcsönös tisztelet sugárzik.

Hírek
Hálaadó ünnepséget rendeznek Kató Béla püspök igehirdetésével a Bethlen Gábor Kollégium felújítása alkalmából szeptember 17-én, szombaton 11 órától Nagyenyeden. Ugyanott, a nagyenyedi Vártemplomban lesz a Kárpát-medencei Református Iskolák közös tanévnyitója szeptember 18-án, vasárnap 10 órakor.

Ismét megrendezik az Ars Sacra Fesztivált országszerte szeptember 17. és 25. között, amelyen hangversenyek, beszélgetések, kiállítások, előadások várják az érdeklődőket. Többek között szeptember 20-án, kedden 17 órakor Somos Éva mutatja be szülei képeit A lélek tüze című kiállításon, Budapesten a Szent István körút 12. szám alatt. 17-én, szombaton 18 óra 15 perctől zenés áhítat lesz Hódmezővásárhelyen az Ótemplomban.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében rendezik meg szeptember 17-én a Nyitott Templomok Éjszakáját az ország különböző templomaiban, ahol lehetőség nyílik a templomok és a gyülekezetek megismerésére is. Többek között Budapesten, a Szilágyi Dezső téren 20 órától a hangok és ízek összekapcsolásával Kor-társ(aság) címmel különböző stílusú koncertekkel várják az érdeklődőket. Óbudán egy séta keretében ismerkedhetnek meg több felekezet templomával. Debrecenben, a Füredi úton, fotókiállítással, házasságról szóló előadással és Karasszon Dezső beszélgetős orgonakoncertjével várják a látogatókat.

Kemény Endre, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány elnöke tart előadást szeptember 15-én, csütörtökön 19 órakor Budakeszin, a Fő utca 159. szám alatti Kálvin teremben.

Evangélizációs estéket tartanak Pótor László igehirdetésével szeptember 15. és 18. között 17 óra 30 perctől Miskolcon, a Deszkatemplomban. Ugyancsak evangélizáció lesz, Akik leborultak Jézus előtt címmel szeptember 18. és 25. között esténként 18 órakor Budapesten, a Pasaréti gyülekezetben.

A Református Általános Iskola újraindításának 20. évfordulója alkalmából szeptember 16-án, pénteken 18-órakor Pintér Béla koncertje lesz Karcagon a református Nagytemplomban. 18-án vasárnap pedig hálaadó istentisztelet Dr. Fekete Károly püspök szolgálatával.

Hatodik alkalommal rendezik meg a Szatmár Határok Nélkül református találkozót szeptember 17-én, szombaton 12 óra 30 perctől Nagyecseden. A találkozó megnyitóján Fekete Károly és Csűry István püspök hirdet Igét.

A Kelenföldi Barokk Esték sorozatban David Bendix Nielsen orgonahangversenye lesz szeptember 17-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 23. szám alatti református templomban.

A Tabulatúra Régizene Klub szeptember 19-én, hétfőn 19 órától tartja összejövetelét Budapesten, a Szilágyi Dezső téri gyülekezeti nagyteremben.

Franz Schubert emléktábláját koszorúzzák meg, majd Schubert műveiből ad hangversenyt Staszny Zsófia és Szabó Ferenc János szeptember 18-án vasárnap délután fél négytől Pócsmegyeren, a református templomban.

Jótékonysági futóversenyt szerveznek különböző távokon szeptember 17-én, szombaton 9 órától a zsámbéki romtemplomnál.

Fekete Ágnes áhítata:

"Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez!" Zsoltárok 40,5

Ki boldog? És miért van az, hogy boldog útra indulok, de valahogy minden elcsúszik, és úgy járok, mint Bab Berci, akit minden nap meglátogat a nagy szomorúság! Különös, hogy az agyunk mennyivel érzékenyebben veszi észre a rosszat, mint a jót. Valószínűleg az ősi időkből hozzuk ezt, amikor valamelyik barlanglakó ősünk azon tanakodott, vajon tigris van-e a bokorban vagy nyúl? Ha tigris, akkor futnom kell. Ha véletlenül mégis nyúl, akkor legfeljebb tévedtem, de nem halok meg. A vészhelyzetek miatt sokkal erősebben kellett koncentrálni a bajokra, mint arra, ami jó! De akkor, ha a bokorban vagy nyúl volt vagy semmi, és a mi ősünk egészen biztos volt abban, hogy nem támadás, hanem esetleges jutalom előtt áll, akkor az agya mintha valami más üzemmódra váltott volna át, és elkezdett lelkesedni, mert szinte már szájában érezte a sült nyúl ízét. Ezek az ősi helyzetek mélyen rögzültek bennünk, és vagy a "jutalom várható" vagy a "veszély" gomb nyomódik meg az agyunkban a legkülönfélébb helyzetekben. Boldogságra pedig egyáltalán nincs idő, mert annyira erősen, szinte sípoló hanggal üzen az idegrendszerünk: szerezd meg vagy fuss el!
Csak akkor leszünk boldogok, ha előszöris nem sóvárgunk ezután. Nem ebben az agyi kapcsolórendszerben értelmezzük boldogságunkat, hanem egészen máshol, amit ez a zsoltár így mond: "Boldog az, aki az Úrban bízik." A bizalom valamiféle kapaszkodást jelent. Ez is egy ösztön, de ez az ösztön állítólag csak a főemlősöknél alakult ki. Az ember tudja, hogy egyedül nem tud meglenni. Ezért kell a társ, kell a közösség. De ez a kapaszkodás is sokszor piros lámpaként működik bennünk, és nem igazi bizalommal fordulunk egymás felé, hanem mint aki ki akarja elégíteni az ösztönét. Mintha a lelkünk mélyének igai bizalma, az az érzés, hogy jó hűségesnek lenni, átalakult volna, és ezt is beszippantotta volna az a régi lámpás rendszer, amikor egy megmagyarázhatatlan belső parancs szerint ütünk vagy futunk.
Isten boldogságra hív bennünket. És ennek csakis az az alapja, ha merünk bízni benne. Elengedjük szívünk kapcsolórendszerét, elengedjük életünk görcsös kapaszkodásait, és csakis benne bízunk. Képszerűen elmondva: Kiszállunk az általunk vezetett autóból, és átülünk az anyósülésbe. Bízom benned Istenem, vezess engem! Ez a gesztus a gőgösség, magabiztosság ellentéte. A boldogságnak csakis az átengedésben van a gyökere.
Múlt héten éppen jöttem ki egy református hivatal kapuján, látom, hogy valaki nagyon nyomja a csengőt. Amikor az ember bentről jön, nem tudja, hogy beengedje, vagy ne engedje be az illetőt. Megkérdeztem, kihez szeretne menni? Azt mondta: a lelkészt keresem. Egyből fel is emelte a hangját, hogy itt nyomja a csengőt már másodszor, de a lelkész nem engedi be. Milyen lelkész az ilyen! Mondtam neki, hogy délelőtt van hivatal, jöjjön vissza akkor. Mire ő: Mit délelőtt, neki most kell a gyógyszer! Megmutatta a zárójelentését. Hosszú percekig igyekeztem lecsillapítani, de ő csak egyre jobban belehergelte magát, végül azt mondta, ő bizony visszajön, és az egész templomot felrobbantja, mert milyen képmutatók ezek, hiszen neki nem segítenek. Ezzel elment. Hiába igyekeztem teljes erőmmel lecsillapítani, ő egyre jobban követelt és követelt. Ez az ember Isten fölé is helyezte magát, hogy megölhet másokat azért, mert ő is meg fog halni.
Bizalom nélkül senkin nem lehet segíteni. Hogy nézhet bennünket Isten, akik hasonlóan dörömbölünk nála! Ugyanígy dühösen elmegyünk, és szomorú, mert nem tud segíteni. Fáj neki boldogtalanságunk. Egyetlen út van az ember számára, ami járható: ha bízik Istenben, és megtalálja a lelke mélyén a bizalom és a boldogság gyökerét! Ámen.