2016-11-16

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A katolikus egyházban az irgalmasság évét zárják le éppen most, a mi sorozatunk a boldogmondásokról szintén ide vezetett: "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." Az irgalom az a kifejezés, amely elvileg minden vallásban a legfőbb tulajdonsága Istennek. A Korán így kezdődik: "Allah irgalmas." A zsidó hit szerint az Örökkévaló Isten tulajdonságai közül az első. Arról pedig mindenki rengeteget hallott, hogy a keresztyénségben mennyire fontos, hogy Isten irgalmas Atya. A valóság azonban az, hogy egyik vallás sem vizsgázik ötösre irgalomból. Mintha nem értenénk, mit is jelent ez. Most Füsti Molnár Szilveszter remélem, egy kicsit közelebb hozza mindannyiunk számára, mit is jelent az, hogy "boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek"!

Füsti Molnár Szilveszter: Máté saját anyagával találkozunk ebben a boldogmondásban. Lukács ezt nem említi. Azért tartom ezt a boldogmondást különlegesnek, mert nem ígér többet Jézus, nincs olyan nagyobb cél vagy nyereség kilátásba helyezve, mint az, hogy azok, akik irgalmasok, azok irgalmasságot nyernek.
Fekete Ágnes: Önmagába visszafordul, tehát amit adok, azt kapom is?
Füsti Molnár Szilveszter: Lehet egy ilyen humanista, praktikus felfogásban is látni: tedd azt az emberekkel, amit te is elvársz a másiktól. Azonban akkor belemegyünk egy adok-kapok játékba. Ez még veszélyesebb akkor, ha az Istennel szemben fogalmazódik meg, tehát az Isten valamifajta viszonzásként megjutalmazhat. Innentől borzasztóan nehéz értelmezni, hogy mi is az irgalmasság? Itt az Isten ismeretéről van szó. Irgalmasság áll előttünk Jézusban ennek a boldogmondásnak az elmondásánál, és benne testet ölt az irgalom, nagyon valóságosan, szinte húsbavágóan. Azért léphetek túl azon, aki vagyok, mert valami sokkal többet, nagyobbat tapasztaltam meg, ami rajtam messze túlmutat.
Fekete Ágnes: Mert az irgalom, mindig alá-fölérendelés, hogy valaki irgalmaz nekem?
Füsti Molnár Szilveszter: Így van! A boldogságnak ez a különleges íze van ebben, hogy a kegyelmes és irgalmas Istent ismerhetem meg, és adott esetben ez az én irgalmasságom is. A mérték ott van. Nem bennem van. Lehetne egy fölöslegből adott irgalmasságról beszélni, lehetne szem előtt tartani olyan szempontokat, amivel társadalmi elvárásoknak, kötelességeknek teszek eleget, és a szegényeknek enni adok, hontalanoknak igyekszem fedelet, vagy legalább pénzügyi segítséget adni. Amely természetesen része az irgalmasság gyakorlásának, de alapvetően nem a forrása, hogy valamilyen elvárásra alapuljon egy társadalmi megegyezés hátteréből kiindulva az irgalmasságom, hanem hogy túllépjek azon, aki vagyok. Az irgalmas Isten sem azt nézte, hogy én ki vagyok? Tehát nem azért irgalmas, mert azt megérdemlem, megszolgáltam volna, hanem azért, mert az Isten szeretet. Az irgalmas Isten még azt is megtette, hogy helyettem, a helyemre állva tesz részesévé az irgalomnak, és gyakorol helyettem irgalmat.
Fekete Ágnes: Úgy tűnik, hogy az Ószövetségben az áldozat és az irgalom, valahogyan összefügg.
Füsti Molnár Szilveszter: Bármilyen szép, nemes és tökéletes is az az áldozat, amit Istennek adunk, annak forrása nemcsak a hűség és az Istenhez tartozás, hanem puszta érdek is lehet.
Fekete Ágnes: Tehát ha, valaki visz egy bárányt és feláldozza, az szép dolog, de hogy hűséggel teszi, az egy másik minőség.
Füsti Molnár Szilveszter: Véleményem szerint igen. Ott van az Ige, hogy "szeretetet kívánok és nem áldozatot". Tudatosan kell tennem. Az élet elemi oldala együtt rezdül erre. Óriási kockázat irgalmasnak lenni.
Fekete Ágnes: Eszünkbe kell jusson az irgalmas samaritánus, tehát, hogy megy a pap és a lévita az istentiszteletre és nem akarnak beszennyeződni a vértől, mert akkor a kultikus tisztaságukat áldoznák föl az irgalom cselekedetéért.
Füsti Molnár Szilveszter: Úgy van! Pont az irgalmas samaritánus története mutatja a kockázat nagyságát. Önmagunk határait kell átlépni. Mindazt, amitől az vagyok, aki vagyok, mert az irgalmasság ezen túlmutat. A samaritánusok, és a zsidóság ősellenségei voltak egymásnak. Jézus azt mondja, hogy az ellenségemmel szemben kell irgalmasnak lennem akkor, amikor éppen nem az irgalmasság, hanem az irgalmatlanság áll a középpontban. Isten is úgy irgalmas hozzám, hogy én az ellenségeként tekintek rá. Tehát az, hogy itt Isten és ember közötti megbékélésről lehetett szó, az csak az Ő irgalmából volt lehetséges. Az pedig, hogy ez mire indítja meg a belsőmet, mindazt, ami vagyok, ez az Istenhez kerülésig tartó folyamat.
Fekete Ágnes: Az irgalmat manipulatív eszköznek használja?
Füsti Molnár Szilveszter: Ez mindig az lesz. Mindig manipulálható lesz az irgalom. Ezt nem tudjuk kizárni.
Fekete Ágnes: Miért?
Füsti Molnár Szilveszter: Mert ez egy elromlott világ! S ebbe az elromlott világba az irgalom alapvetően miről szól? A megbocsátás irgalmáról. Az egyház üzenetétől el sem tudom vonatkoztatni az irgalmasságot, a kegyelmet, a nem emlékezés képességét. Különösen is a mi állapotainkra nézve. Még el se jutottunk arra a szintre, ha csak a közelmúlt, rendszerváltás előtti közvetlen időszakát, rendszerváltás utáni többé-kevésbé zűrzavaros állapotokat nézzük, hogy itt ennek az irgalomnak és kegyelemnek valamilyenfajta megértését képes lett volna az egyház nyilvánvalóvá tenni. Nem a mi erőnk kerül előtérbe, hanem az irgalmas Istené lesz megint a főszerep. Az egyháznak van elhívása, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye a világ számára, amely a megszégyenült méltóságát állítja helyre.
Fekete Ágnes: Az irgalom egyfajta helyreállítás?
Füsti Molnár Szilveszter: Újra nem, mint bűnös és az Isten előtt csak a büntetésre méltó ember vagyok, hanem a méltóságomat is visszakapom ebben az irgalomban, hogy az legyek, akinek teremtett az Isten, emberi ember.

Fekete Ágnes: Most egy életutat ismerhetünk meg. Makkai Ádám, Kossuth díjas írónk, angol nyelven közzé adta a magyar költők antológiáját. Hazatelepült Amerikából. Nagybátyja volt a neves erdélyi református püspök, Makkai Sándor. Édesanyja Ignácz Rózsa, író. Először azt kérdeztem Makkai Ádámtól: Mi vonzotta őt Amerikába?

Makkai Ádám: Az egész generációt az idősebbek nagy utazási vággyal töltötték el. Elmesélték, hogy milyen volt, amikor útlevél és vízum nélkül be lehetett szállni a gyorsvonatba este hatkor, és másnap reggel nyolckor Velencében kiszállni. Lihegve vártuk az alkalmat, hogy kijuthassunk világot látni. Amikor valaki egy sportversenyről hazajött, "madárlátta" ember volt. Aztán az ember szomorúan vette tudomásul, hogy hiába érettségizett kiváló eredménnyel, nem arra a szakra veszik fel, ahova szeretne menni, vagy egyáltalán nem veszik fel, mert osztályidegen, és nem párttag rokona. Ez történt velem is. Latin-görög szakos szerettem volna lenni. Mindig jó jegyeim voltak, nagyon sikeres felvételi vizsgám volt. Azonban a felvételi után kaptam egy levelezőlapot, hogy "Kedves Makkai elvtárs! Jóllehet kitűnően megfelelt a felvételi vizsgán, sajnos helyszűke miatt nem tudjuk felvenni. Ám, jelentkezzék nyugodtan Pécsett az állatorvosi karra!"
Fekete Ágnes: 1956-ban ment ki Amerikába?
Makkai Ádám: 1956 novemberében, amikor a szovjetek visszajöttek. Először reszkettünk a bunkerben egy csapat fiatallal, majd hat-hét gyerekkel összeálltunk, és gondoltuk, hogy elindulunk. Egyik társunknak Csornán, az osztrák határ mellett volt baráti köre, így arra vettük az irányt. Sajnos, elfogtak bennünket, de nem bántottak, hanem elvittek a győri rabkórházba, ujjlenyomatot vettek, lefényképeztek bennünket, teherautóra raktak és visszatoloncoltak Pestre, azzal, hogy meg ne kíséreljünk még egyszer átmenni. Persze, mi két hét múlva rá megint elindultunk. Ezúttal másfele, Nagycenk felé. Este nyolctól, reggel ötig fagypont körüli, cuppogó sárban gyalogoltunk, de átjutottunk. A helyi földbirtokos, egy Zichy gróf éjjel négykor fogadott bennünket, és forró kakaót mert nekünk hatalmas leveses tányérba. Ott föl lehetett iratkozni a kanadai, az egyesült államokbeli, az újzélandi, a brit, a francia Rescue Agancy teherautójára. Nekem volt egy meghívásom Amerikába, úgyhogy rögtön arra mentünk. Január elsején meg is érkeztünk. Apámnak furcsa élmény lehetett, mert tízéves koromban látott utoljára. Érdekes korszak kezdődött akkor.
Fekete Ágnes: Először a Makkai családról hadd kérdezzek.
Makkai Ádám: Több Makkai volt református lelkész. A nagynagybátyám volt Makkai Sándor kolozsvári, református püspök. Ő írta például a Sárga vihar, Ördögszekér című regényeket és rengeteg más könyvet is.
Fekete Ágnes: Ő a keresztapja volt?
Makkai Ádám: Keresztapám és a nagynagybátyám volt. Ő eskette a szüleimet is, akik elsőfokú unokatestvérek voltak. Ez veszélyes dolog volt, mert apám apja, és anyám anyja édestestvérek voltak, mindketten Makkai Domokos a Nagyenyedi Kollégium történészprofesszorának a gyerekei. Megmondták, hogy idióta leszek és ötvenes rövidlátó. Aztán ebből egyik sem lett teljesen igaz. Makkai Kornéliát elvette feleségül Ignácz László református pap, akiből később esperes lett Erdélyben. Nagy szerepe volt Makkai Sándor püspökké választásában. Neki volt egy fia, ifjabb Ignácz László. Ő Hollandiában, Leidenben végezte a teológiát. Ő a harmadik lelkész. Makkai Sándornak volt egy fia Makkai László, történész. Ő is fölszentelt pap volt. Neki van egy gyereke Makkai Lilla, ő is református lelkész, akinek egyik fia is református lelkész.
Fekete Ágnes: Tehát a közös dédapa Makkai Sándornak az apja?
Makkai Ádám: Így van! Nem lettem református teológus, viszont mindig érdekelt, hogy honnan jön az ember, és mi lesz az belőle? Megszűnik minden, amikor meghalunk? A Lónyai utcai Református Gimnáziumba jártam. Református hittanból tanultuk a kálvini predestinációt, történelemórán pedig a dialektikus és történelmi materializmust. Nagyon nem szerettem ezt a feszültséget, hogy egyrészt erre predestinálva vagyok, másrészt az osztályharc tetején vagyok. Mi ez? Anyámnak elpanaszoltam ezt, aki azt mondta, hogy egyetlen ember van Magyarországon, aki ezt neked ezt kellő fokon el tudja magyarázni, és ez Török Sándor, erdélyi író, a Kököjszi és Bobojsza szerzője. Voltunk vagy tízen, tizenketten gyerekek, akiket ő tanított.
Fekete Ágnes: Ez az ötvenes években volt?
Makkai Ádám: Igen 18953-54-ben. Nagyon veszélyes volt. A házmesternek mindig meg kellett magyarázni, hogy Sanyi bácsi névnapját ünnepeljük. Kegyesen szemet hunyt a házmester néni, akinek az unokaöccse volt az egyik srác, akivel nekimentünk a határnak. Szóval, ők se voltak boldogok a rendszertől.
Fekete Ágnes: Ignácz Rózsa volt az édesanyja. Beszélne róla?
Makkai Ádám: Ő színésznőként kezdte az életét. Első műve az Ezer hold pipacs című színdarab volt. Tolnay Klári és Ajtay Andor játszották a főszerepeket. Volt egy szenzációs első, egy középszerű második, egy gyenge harmadik és egy csapnivaló negyedik felvonás. Hatszor ment és megbukott a darab. Közölték vele, hogy írj valami mást! Hazament, és mérgében elkezdett regényt írni. Nyolc hónap múlva be is fejezte és beadta pályázatnak, amit meg is nyert. Ez volt az Anyanyelve magyar című regény. Tizenhat kiadást ért meg egyiket a másik után. Negyvenegy kötetet hagyott hátra. Emberfeletti szorgalommal tudott ülni egy ilyen kemény, faragott széken, mint amit ott lát az ebédlő sarkában. Cigarettán és feketekávén élt. Tönkre is tette az egészségét.
Fekete Ágnes: Egyszerűen benne volt ez az író véna, hogy mindig csak írt?
Makkai Ádám: Még tízéves sem volt, amikor Benedek Elek Cimbora című lapjába beküldött egy cikket. Akkor Benedek Elek visszaírt neki, és "Kedves kis tanítványom"-nak nevezte. Attól kezdve szinte állandóan színikritikus volt, színdarabokat játszott és írt egyszerre. Szóval a színészség és az írás együtt jött nála. Van egy nagyon szép kis könyve, az Ikerpályáimon. Eredetileg Magyarországon jelent meg, most pedig Sepsiszentgyörgyön a Pro-Print Kiadó az kiadja Ignácz Rózsa életművét.
Fekete Ágnes: Melyiket tartja a legjobb művének?
Makkai Ádám: Az ötvenes években írt két rendkívül fontos könyvet. Az egyik az: Ünnepi férfiú, a másik: A vádlott. Az Ünnepi férfiú arról szól, hogy meg kell keresni régi történelmi nagyjainkat a ma élők tudatában. És Szent Lászlót kezdi keresni a kommunista világban. Megkérdez egy volt sportembert, egy volt katonát, egy vidéki papot, és mindegyikük szempontjából megírja, hogy ki lehetett Szent László. Kodolányi János kitörő örömmel üdvözölte és közölte Ignácz Rózsával, hogy "maga most lett nagy író". Másfél évvel ezután következett A vádlott, ami arról szól, hogy a magyar társadalom egyes tagjai, egy író, egy grófnő, egy szociáldemokrata munkáspárti ember, egy szegény paraszti házaspár és egy szabadúszó filozófus, aki soha sehova nem hajlandó beállni összeállnak egy munkacsoporttá, hogy megpróbálják túlélni a kommunizmus borzasztó elnyomását. Lekerülnek a jugoszláv tengerpartra, és elhatározzák, hogy disszidálnak, mert itt nem lehet élni, és át is mennek a határon. Az író itthon marad. A többiek közül egy páran meghalnak, de nem lehet tudni, hogy ki. Az írónak rettenetes nehézségei vannak, mert a materializmus világában a legsötétebb dolog az, hogy nincs hír, nincs igazság, nem lehet megtudni az igazat. Az író mit tesz kínjában? A szereplők jellemének ismeretében ő maga próbálja virtuálisan megírni, kiből mi lehetett, kinek kellett meghalni, mint Thornton Wilder, Szent Lajos király hídja című híres regényben. Egy végtelenül izgalmas könyv ez. Abban az időben erről a korszakról senki nem tudott igazán őszintén írni. Mindenki el volt hallgattatva, vagy félt, vagy önmagától bedobta a törölközőt. És egy nő, nekiment. Nekem külön szívügyem, mert én voltam a gépelő. Megengedte, hogy otthon maradjak a suliból. Nem kellett fizikaórára menni, és tíz forint ütötte külön a markomat.
Fekete Ágnes: És édesapja?
Makkai Ádám: A szüleim elváltak, amikor én három és fél – négy éves voltam. Apám kétszer ült börtönben, mint független magyar képviselő. A nyilasok és nácik becsukták hat és fél, hét hónapra. Az ostrom alatt éppen szabad volt, és akkor jöttek a kommunisták és becsukták akkor is hét és fél hónapra. Apámat Horthy személyesen kérte föl, hogy szervezzen egy leadó állomást, az angolok és az amerikaiak felé, hogy Magyarország nem szándékszik részt venni a világháborúban, legutolsó csepp vérünkig ellenkezőleg kényszerű szövetségben viseljük a hadat és a magyar munkások számítsanak valami jobb világra. Ez volt a Magyar Szabadság Rádió, és a jobboldali képviselő apám volt a főszerkesztője. A szociáldemokratákkal barátkozott végig. Ezért történt, hogy amikor 1944. március 19-én a németek elfoglalták Magyarországot, apám volt az ötödik egy ötszáz főből álló elfogatási listán. A lista úgy szól: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Laky Dezső, Makkai János. El is vitték és hét hónapig nem lehetett tudni, hogy hol van, él-e, hal-e? Úgyhogy szimmetrikusan ülte végig Sztálin és Hitler börtöneit. Amerikában ezért tárt karokkal fogadták, és próbált mindenféle foglalkozást, idegenvezetéstől üzletvezetésig. Sajnos egyik sem sikerült. Végül az én érkezésem után egy fél évvel kapott egy történelmi tanári állást egy katonai kollégiumban, a Hawaii szigeteken, ahová utána mentem a BL diplomám megkapása után, és ott lettem középiskolai nyelvtanár.
Fekete Ágnes: Az édesanyja itthon maradt?
Makkai Ádám: Anyám itthon maradt, ő azt mondta, elég egyszer egy életben országot változtatni, mert Erdélyből, Romániából jött Magyarországra. Látogatóba szeretett jönni. Sokszor volt is kint Amerikában, mert amikor betöltötte a hatvanat, már kevésbé kínozták meg az útlevélkérvénnyel, egy kicsit könnyebben megkapta. Ő el volt jegyezve a munkával. Egyszer jöttem haza és a postás állt az ajtó előtt a Zrínyi utcában, hogy "Tűz van! Tűz van!" Gomolygott ki a füst az ajtónkon. Jött az öreg szomszéd néni: "Ugyan, dehogy! Dehogy van tűz, csak az írónő főz." Odatett krumplit főni, és elfelejtette.
Fekete Ágnes: Az írók és a művészet iránti tiszteletet örökölte otthonról.
Makkai Ádám: Valóban, tudni kell azt, hogy kik jártak hozzánk: Szabó Lőrinc, Sinka István, Kodolányi János, Bajor Gizi, akit anyám nagyon szeretett és viszont – Tolnay Klári, Sulyok Mária, Pándi Lajos. Ezeket mind személyesen ismertem gyerekkoromban. Amerikában hat hétig dolgoztam a Ritz Carlton nevű bostoni szállodában, mint konyhai kisegítő kilencvenhat centért, ami akkor óriási vagyon volt. Apám egyik nap bejött és azt mondta, vedd fel ezt a nyakkendőt és zakót, megyünk az egyetemre! Elvitt az egyik irodába, és azt mondta: most minden nyelven beszélhetsz, amit tudsz, csak angolul ne szólalj meg! Kijött egy ezüsthajú dáma, és bemutatkozott, hogy ő Madam Elizabetha Steinbock van Mohr, a szláv nyelvek tanszékének az aligazgatója. Az ő gróf édesapja volt a cári Oroszország lengyel kormányzója. Azt mondja: "Mondjon valamit oroszul!" Megijedtem és elkezdtem az Anyegint szavalni. "Nagyon jó! Nagyon jó! Ócseny harasó! Mondjon valamit mai orosz nyelven!" Eszembe jutott, hogy mi volt kiírva a szovjet emlékműre, és azt kezdtem el mondani, amelynek a magyar jelentése ez: "Örök dicsőség a szovjet hősöknek, akik megszabadították hazánkat a fasiszta rablóktól." Akkor tudtam meg, hogy az ország leggazdagabb, legrégibb egyetemén vagyok, a Harvard Universityn, amelynek nagyobb az évi büdzséje, mint az Egyesült Nemzeteknek. Övék a Standard Oil, a Rockefeller család vagyona. Annyi ösztöndíjat adnak, amennyit akarnak.
Fekete Ágnes: Nyelvészetet tanult ott?
Makkai Ádám: Orosz-francia szakra vettek fel.
Fekete Ágnes: Ez kicsit furcsa. 1956 után orosz-francia szak?
Makkai Ádám: Igen. Igen. Pár tanárom is furcsállotta. Meg kell nézni, hogy kik taníthatják itt az oroszt. Második este behívtak, hogy hallgassam meg gróf Tolsztoj Hannát, amint nagyapjának a Háború és békéjéről franciául beszél. Csodálatos élmény volt. Az episzkopális egyház egyik iskolájába kértem felvételemet, ahol éppen európai nyelvtanárt kerestek. 1958. szeptember elsején álltam munkába. Kellett tanítanom másodéves latint, harmadéves franciát, harmadéves németet és az első és egyetlen orosz nyelvórát, amit a Csendes-óceán térségében középiskolában tanítottak. Egyszer megjelent egy fiatal házaspár, a Harvarddal rivalizáló Yale Universityről. Száz év különbséggel alapították a két egyetemet 630-ban és 740-ben. Ez a pár mondta, hogy az indogermanisztikát a Yale-n tanítják a legjobban, és azt is elmondták, hogy hogyan lehet oda bejutni. Megadtak egy pár nevet, hogy írjak ide meg oda, meg is tettem és eltanácsoltak a Ford Alapítványhoz. Később kaptam egy levelet, hogy fölvettek a Yale-re. Ide bejutni is szinte lehetetlen. Óriási dolog, hogy az ember mind a kettőre bejusson, és még fizessenek is ezért végig. Negyvenéves egyetemi tanárság van mögöttem.
Fekete Ágnes: Mikor kezdett el írni?
Makkai Ádám: Elejétől fogva. Anyám az összes keresetét arra költötte, hogy engem hazai irodalommal tápláljon. Megjelent egy Weöres Sándor kötet, vagy tíz vers, azt rögtön becsomagolta és elküldte. Én nem mentem el igazán Magyarországról, Magyarország ment el rólam. Szabó Lőrinccel mondom, "Mint csiga a hátát, hátamon érzem a szíve dobogását" Hát, én így voltam Magyarországgal, a hátamon éreztem a szíve dobogását.
Fekete Ágnes: Most pedig itthon van. Hogy jött ez, hogy hazatelepültek?
Makkai Ádám: Az emberi életben bekövetkezik egy korszak, amikor közlik vele, hogy nem elég ötévente megújítani a hajtási igazolványt, azt mondják: "tessék kétévenként megújítani!" "És tetszik még látni?" Az ember elgondolkozik azon, hogy hova akarok temetkezni? Elégetett por formájában a Csendes-óceánba, mint az apám? Illinoise földjébe, a kukoricásba, vagy hova? Nem! Köszönöm szépen, egyikbe sem. Viszont valahova temetkezni kell, márpedig nyolcvan fölött ez egyre közelebb jön. Akkor az legyen otthon. 2011-ben kaptam egy Kossuth-díjat, ez a magyar költészet angol nyelvű antológiájáért. Öt évvel később megkaptam a Kossuth Nagydíjat, és most a Szent István Rendet. Ijesztő ennyi áldás!
Fekete Ágnes: Mindeközben a hite, meg ez a családi hagyomány hogyan ment tovább a szívében?
Makkai Ádám: A református gyülekezetekben az a valós, hogy az ember az anyanyelvében él, az is, hogy az ember nem hagyja magát.

Hírek
Mérnöki optimum és krisztusi mérték címmel rendezik meg az első Budapesti Református Mérnöktalálkozót november 19-én, szombaton 9 órától Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Az igazság szabadokká tesz titeket címmel rendeznek emlékkonferenciát a volt pataki diákok, lelkészek kommunista diktatúrákban elszenvedett megpróbáltatásai emlékére november 18-án, pénteken 10 órától Sárospatakon a Református Kollégium Imatermében.

Szovjet fogságba hurcolt reformátusok a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát november 22-én, kedden 9 óra 30 perctől Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

A II. Helvét Hitvallás történetéről tart előadást Szűcs Ferenc november 16-án, szerdán 17 órakor Pócsmegyeren a református templomban.

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a Százéves magyar iszlámtörvényről tart konferenciát november 22-én, kedden 9 órától Busapesten, a Zsinati Székházban.

A Bartimeus Egyesület, amely a reformáció 500 évfordulójáraszeretne minél több látássérült embert hozzásegíteni az Újszövetség olvasásához november 17-én, csütörtökön 16 óra 30 perckor mutatkozik be Budapesten, a Szilágyi Dezső téri gyülekezeti teremben.

Hálaadó istentiszteletet tartanak, ahol megemlékeznek Szabó Imre lelkipásztorról és feleségéről Szabó Éváról november 19-én, szombaton 10 órakor Sárbogárdon, a református templomban.

Mibe kerül és mennyit ér az egészség címmel tart előadást Velkey György, a Bethesda kórház főigazgatója november 17-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Várkert Bazárban.

A költségvetés büntetőjogi védelme címmel rendeznek jogi konferenciát november 18-án, pénteken 10 órától, Budapesten, a Magyar Református Egyház Zsinati Székházában.

Lázár Ervinről és meséiről tart előadást Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes Adj találós mesét, mondj példabeszédet címmel november 16-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Jahn Ferenc utcai református templomban.

Egyházmegyei női konferenciát szerveznek november 19-én, szombaton 10 órától Győrszemerén.

Tudományos Diákköri Konferenciát rendeznek november 17-én, csütörtökön 14 órától Debrecenben a Református Hittudományi Egyetemen.

A magyar lovaskultúra Széchenyitől napjainkig címmel tart előadást Hecker Walter hippológus november 17-én, csütörtökön 19 órakor Budakeszin, a Kálvin teremben.

Advent előtt sok gyülekezetben készülnek az ünnepre családi nappal, kézműves foglalkozásokkal, vásárokkal. Többek között november 20-án vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet után Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomban, 14 órakor Soroksár-Újtelepen.

Gárdonyi Zoltán elhunytának 30. évfordulójához és Gárdonyi Zsolt 70. születésnapjához kapcsolódó hangversenyeket tartanak többek között november 19-én, szombaton 11 órakor Budapesten, a Régi Zeneakadémián, valamint november 20-án, vasárnap 18 órakor Csömörön az evangélikus templomban.

Rendhagyó összejövetelt tart a Tabulatúra Régizene Klub, ahol a 75 éves Rossa Lászlót köszöntik november 19-én, szombaton 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Lipovszky György és Petrőczi Éva A természet képei – a természet versei című könyvének bemutatóját tartják november 17-én, csütörtökön 17 órakor Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Fekete Ágnes áhítata:

"Ímé, álnoksággal vajúdik a gonosz, hamisságot fogan és hazugságot szül." Zsoltárok 7,15

Az elmúlt szombaton ifjúsági napot tartottunk egyházközségünkben. A téma a hit volt. Állomások voltak, és húsz-húsz percig egy-egy helyszínen játékosan szerettünk volna igazságokat elmondani. Az egyik ilyen az volt, hogy álhíreket tettünk ki nyomtatott formában az asztalra, és kértük, olvassák el. Kicsit később odaadtuk nekik a hírek cáfolatát. Egészen különös volt figyelni az arcokat. A legtöbben felhorkantak: "Na, ne már! Most akkor melyik igaz?" De a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a kisebbek hamarabb átlátták az átverést, mint az idősebbek. Akik még általános iskolába jártak, mintha kevésbé hitték volna el azt, amit olvastak. A nagy kamaszok, meg a felnőttek amint elolvasták, hogy korrupciós botrány, elkezdték mondani: "Igen, persze, mert már megint!" Amikor pedig a busz-ellenőrökről olvashattak valami retteneteset, egyből ömlöttek belőlük a történetek: "Igen, ezek a szörnyű emberek, persze, már megint!" Mintha minél felnőttebbek lennénk, minél több rossz tapasztalatot szereztünk, minél jobban el vagyunk keseredve, annál jobban elhinnénk a hazugságokat. Persze, nem tudományos eredmény, amit most mondok, mégis az a benyomásom, hogy nem akkor leszünk védettek a hazugság ellen, hogyha sok tapasztalatunk van arra nézve, látjuk, hogy átvernek bennünket, hanem akkor, ha józanok, mégis bizakodóak vagyunk.
Számomra ez a tapasztalat nagyon elgondolkodtató volt. Megkérdeztem saját magamtól: Vajon mennyire hiszem én el a kacsa híreket? Az ember úgysem tud mindent leellenőrizni. Vajon mi az, ami megvéd attól, hogy a teljesen ostoba híreknek bedőljek? Ebben segít a 7. zsoltár.
Azt mondja, hogy a hazugság olyan, mint egy terhesség. Minden hazugság először láthatatlanul megfogan. Egy rosszul fogant élet. Az ármány, a gonosz valahogy teret nyer bennünk. És ez a térnyerés egyfajta gömbölyödés. Ez a kép van a gonosz szó mögött a legtöbb nyelvben: a gond meggörnyeszti az embert, elgörbül az, ami egyenes volt, és így lesz végső esetben gonosszá.
Vörösmarty Szép Ilonkájában olvassuk ezeket a sorokat:
"Jobb nekünk a Vértes vadonában,
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád.
Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt:
Úgy hajolt el, félvén a világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt."
Az erőszak, az ármány így görbít el minden egyeneset bennünk. Elhajlik a hit, és otthont talál a hamisság, a nyomorúság – más fordítások szerint. Ezt a folyamatot érdemes észrevennünk. Azzal a lutheri lélekkel, ahogyan ő mondta: "arról nem tehetünk, hogy a fecskék röpködnek a fejünk felett, de arról igen, ha fészket is raknak rajta." Mindenkire hat ennek a világnak a töméntelen hazugságáradata. Ki az, akit ne befolyásolna a sok féligazság, rágalom, amit napról napra hallunk? De ha elveszítjük hitünk egyenes iránymutatását, akkor egyre jobban megtéveszthetőek leszünk. És a harmadik, végső állapot már a zsoltárban az, hogy hazugságot szül. Majd jön a kép folytatása is: verembe esik. Érdemes kimászni a mai tömegkommunikáció verméből, ahova reménytelenségünk miatt esünk bele. Érdemes meglátnunk azokat a pici elhajlásokat, amikor elveszítjük hitünket, és gondjaink gonoszokká teszik gondolkodásunkat, majd oda jutunk, hogy elhisszük a hazugságokat. Ettől óvjon minket Isten! Ámen.