Amikor elfogynak kicsinyes játékaink
Nemrég beteg voltam. A betegségben többször is ez az erős sóhaj született meg bennem: De jó, hogy nem az én dolgom! El kell gyengülnünk ahhoz,…
Nemrég beteg voltam. A betegségben többször is ez az erős sóhaj született meg bennem: De jó, hogy nem az én dolgom! El kell gyengülnünk ahhoz, hogy megértsük: a világ legnagyobb részével nem vagyunk közeli kapcsolatban, azaz nem tartozik ránk. Mégis, az ember egyre tágabb körökben érzi úgy, hogy mindent véleményeznie kell. A betegágyban elfogynak ezek a gondolatok. Nem állítunk sorrendet, nem kívánunk hatalmat, csak szeretetet és életet. Aztán felgyógyul ez ember, és újra belefolyik abba a kicsinyes játékba, amit Jézus tanítványai is űztek: szeretnénk mindent meghatározni. Azt is, hogy ki legyen Jézus jobb és ki a bal oldalán. Szélsebesen veszítjük azt a helyet, ahol dolgunk van. Mint az üstökös, úgy suhanunk el a saját szívünk mellett, és a másik életében szeretnénk rendet tenni. Jézus válasza az emberi hatalmaskodásra és gőgre az volt, hogy a saját szívébe nézett. Más dolga nem is volt, mint hogy azt a szeretetet, amit ott talált, feltárja nekünk.
Különös történet jut az eszembe. Amikor bekerültem a Kossuth Rádióba, (mint Pilátus a Credoba,) öt perc alatt kiderült, hogy nem vagyok odavaló. A kollegám, amikor még meg sem szólaltam, már kivette a kezemből a mikrofont, vagy legalábbis szerette volna. Döbbenetből döbbenetbe estem: mi folyik itt, az egyházban? Elhatároztam, hogy első műsorom témája az alázat lesz. Ugyan, van-e ennek a szónak létjogosultsága még közöttünk? Azután, amikor 21 évvel később hasonló körülmények között véget ért a dolgom a rádióban, sokat gondolkodtam, miről szóljon az utolsó műsor. Aztán valahogy beugrott a legelső… Nagy nehezen kikerestem a hangtárban azt az 1997-es anyagot. Egészen megdöbbentett, mennyire illik a 21 évvel későbbi helyzetre. Ilyen mondatok hangzottak el: „A gőgös embernek szüksége van arra, hogy legyen olyan, aki megalázkodik előtte. A megalázkodó embernek pedig kell egy ember, aki előtt megalázkodhat. Igazán csak az Isten előtt lehet alázatosnak lenni, mert azt nem tudjuk felmérni, hogy mi van a másik emberben. Ha valaki alázatos az Isten felé, akkor a másik ember felé is olyan tud lenni.”
A kérdés folytonos: Van értelme a tiszta alázatnak? Tudjuk járni a gesztusok szeretet-útját? Szt Teréz „kis útját”? Ha sokan kezdjük el ezt az utat, – persze bukdácsolva, mégis magunkon – ugye megváltozik a világ?
A rádiós műsor: https://csendember.hu/2018-08-29/
Kép: Gerber Pál
2021. október 17. – Évközi 29. vasárnap
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!”
Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Mk 10,35-45
