Ima a pusztában
Létezik egy bizonyos ima-hierarchia. Mert ami rossz, az Istenhez lök. Ami jó, az pedig Istenhez vonz. A szívünk azonban nem tudja, mi a jó. Legfeljebb…
Létezik egy bizonyos ima-hierarchia. Mert ami rossz, az Istenhez lök. Ami jó, az pedig Istenhez vonz. A szívünk azonban nem tudja, mi a jó. Legfeljebb sejtjük ezt. Ezért lökések és vonzások lüktetésében élünk. Különös, de ezt a lüktetést átvette Jézus is. Betegségek, intézmények, családi otthonok tépázottsága, majd a pusztaság. Ő is beleállt ebbe a földi, bolyongó mozgásba. Mindenhova elért imája.
Imája-hierarchiájának csúcsán azonban a pusztaság volt. A belső szoba. Az a hely, ahol semmi sincs, ahol megéljük létezésünk ürességét. Amikor a tömeg már-már elhiteti velünk, hogy az élet a velük való áradás, akkor elmehetünk valahova, ahol lecsupaszodunk, ahol vállaljuk a magányt, ami az élet igazi velejárója. Ott eszköztelenül állunk azelőtt, aki mindent a kezünkbe adott.
Imádkozni igazán a pusztában lehet. Milyen szép szójáték: pusztán kimondani az igazságot! Tehát a puszta egyfajta tisztaságot is jelent. Nem lehet úgy tisztálkodni, hogy rajtunk van a ruha. Pőrén állhatunk csak a vízben, ha a mocskot le akarjuk mosni. Szükség van tehát valamiféle megfosztottságra ahhoz, hogy Isten számára edényekké váljunk.
Sokszor van sivatagos időszak a lelkemben. A puszta a kisértés helye is. Ez az a hely, ahol elfogadom gyengeségemet. Ez az a hely, amely valamit felpiszkál bennem, hogy „kérj, imádkozz ezért-azért, tégy valami attrakciót, kérj csodát, kellemes és jó érzést”. Összekavarodik bennem a jó sejtelme. De a pusztában kitisztul az ég, ha van ehhez türelmem. Sokkal többet kapok, mint amit sejtettem. Lökések és vonzások között Istenhez emelkedem. Aztán visszatérhetek, és megyek tovább.
2024. február 4. – Évközi 5. vasárnap
Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
Hajnalban Jézus nagyon korán kelt. Kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utánamentek. Mikor megtalálták, azt mondták neki: „Téged keres mindenki!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. Mk 1,29-39
(Ebben az évben a böjti imafonal címe ez lesz: Pusztinya – Jelen vagyok. Catherine de Hueck Doherty könyve ihlette ezt. Az orosz kereszténységben régóta élő hagyomány, hogy emberek Istentől indíttatva eldugott, kis erdei házakba, pusztinyákba vonuljanak el, hogy a csöndben, a magányban, az imádságban az önkiüresítés gyakorlása által Istennel találkozhassanak. Aki szeretne ebbe a folyamatba beállni, együtt imádkozni, akár egy-egy napra elvonulni, írjon nekünk: [email protected])
