Felmutatni „a jó” küzdő erejét
Ma reggel is felkelt a nap. Ezt onnan tudom, hogy a szomszéd házfalán a tető mintázata árnyékként megjelent a falon. Aztán egyre jobban sütött a…
Ma reggel is felkelt a nap. Ezt onnan tudom, hogy a szomszéd házfalán a tető mintázata árnyékként megjelent a falon. Aztán egyre jobban sütött a nap, és egyre élesebb lett a fekete folt.
Így élünk itt a földön. Árnyképeket mutatunk egymásnak, de ezek mögött mind-mind fényforrások vannak. Mi árnyék-irtással foglalkozunk, pedig ezek negatív kivetülések. Kis harcocskákat vívunk igazi küzdés helyett.
Amikor családunkban egyszer egy elég nagy dráma történt, utána megkérdeztem magamtól a szokásos „miért”-kérdés javított kiadását: Mire tanított ez a történet? Miféle iskolába íratott be most Isten? És a válasz egyértelmű volt: Hogy megtanuljam, nincs az a rossz és gonosz, amely ne Istent szolgálná. Nincs az a szörnyű éjszaka, bilincs, injekciós tű, bírósági tárgyalás és lefizetett ügyintéző, aki ne az Isten szolgája lenne. Kizárólag a hozzáállásomon múlik. Egyáltalán nem jelenti ez azt, hogy ölbe tett kézzel nézem, ahogy az ördög bárkivel is cimborál. Csak látom a valódi erőviszonyokat. A kérdés az, hogy a gonosz erő, „ha-akkor”, hasonlítgatós, egybemosós, lebegtetős játékát játsszuk-e, illetve nézzük-e, vagy Jézusnak, a jónak a küzdelmét.
Miközben történetünkben az ördög mintha megpörgetné az időt, egy szempillantás alatt megmutatja a világ összes országát, (talán egy mai számítógépen tette ezt?) – Jézus a múltból merít erőt. Mit tett Isten a néppel a pusztában? Akkor ezt most is megteszi. Az összes idézet a zsidó nép sivatagi útjának történeteiből hangzik el, ezeket Jézus gyerekkorától tanulta: Isten bajokat hozott a népre, mert a jóra akarta őket ösztönözni. Iskolában voltak. Az árnyékkal a fényre mutatott.
Sokszor hisszük azt, hogy a rossz leleplezésére van szükség. A jó küzdő erejének a felmutatására éhezik ez a világ.
2025. március 9. – Nagyböjt 1. vasárnapja
Abban az időben: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Lk 4,1-13
