2008-07-02

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Nyáron ugyan az iskolák bezárják kapuikat, a gyerekek azonban – reméljük – lelkesen olvassák a kötelező olvasmányokat. Az egyik ilyen könyv a Pál utcai fiúk, aminek néhány hónapja nagy ünnepség keretében emlékeztek meg 100 éve történt megjelenéséről. Kevesen tudják, hogy a Lónyay Utcai Református Főgimnázium az a háttér, amelyben ez a könyv megszületett. Nem véletlenül, számos motívum a könyvben bibliai háttérre utal. Mai műsorunkban három tanár is erről beszél majd. Szilágyi Erzsébet kutató, Laták István magyar tanár, de először Baranyai Norbert, a debreceni Dóczy Gimnázium tanára, aki a Pál utcai fiúk bibliai párhuzamairól írt értekezést.

Baranyai Norbert: Egyrészt az érdekelt, hogy a gyerekek miért szeretik annyira ezt a regényt, ugyanis ez az egyik olyan kötelező olvasmány, amelyet a diákok szívesnek olvasnak – tapasztalataim szerint. Másrészről azt is vizsgáltam, hogy egy felnőtt olvasónak vagy egy irodalomtörténésznek miért lehet érdekes olvasmány. Azt írtam le, hogy hogyan olvasható egyfajta modern eposzként a Pál utcai fiúk története. A főszereplők jellemvilága eposzi, még a negatív hősök is pozitívvá válnak, gondoljunk csak a két fővezérre. Ács Feri és Boka is olyan erkölcsi rendet képviselnek, amelynek az élén a tisztesség, a becsületesség, a bátorság áll. Ugyan ellenfelek, de ugyanolyan értékrendet képviselnek. Ez a harc nem agresszív, nem zsákmányszerzés a célja, hanem hazát keresnek a vörösingesek is. Szükségük van egy olyan területre, ahol a szabadságot megélhetik. Ebben a harcban konkrét szabályok vannak, tisztességes küzdelmet kell vívniuk egymással, az ármánykodást és cselszövést mindkét tábor elítéli, ezért is vetik ki maguk közül Gerébet. Geréb bűnbánata és a fiú megbocsátása is erősen keresztyéni vonást hordoz.

Fekete Ágnes: Miért mondhatjuk ezt bibliai párhuzamnak?

Baranyai Norbert: Az egész történet erre a tényezőre fut ki. Geréb az egyik legnegatívabb figura a regényben. A fiúk egységes bocsánata több, mint az, amit az eposzokban megszokhattunk. Amikor az ember olvassa, furcsának, logikátlannak hat a történet ezen fordulata: Boka visszafogadja Gerébet, és mindannyian örömujjongásban törnek ki. Én ezt egyértelműen és erőteljesen keresztyéni bűnbocsánatnak és megbocsátásnak érzem, ami több egy egyszerű bocsánatnál. A másik nagyon erős keresztyén vagy bibliai párhuzam Nemecsek halála, amely az önfeláldozás mintaképe: nagy betegen ő menti meg a grundot. Azért is sajátosan keresztyén motívum, mert egy olyan szereplőről van szó, aki háttérbe szorított, akiről senki nem gondolná, hogy vezéralkat, aki a maga csöndességével, de csöndes bátorságával van ott a fiúk között. Akárkiről, de róla aztán nem gondolnánk, hogy meg tudja menteni azt a közösséget, amelyért egyébként élt- halt. A regény végén aztán felvetődik a kérdés, hogy mennyire volt szükséges ez az áldozat. Az áldozatban mindenképpen van krisztusi motívum. Nagyon gyakran előfordul nem csak a 20. század irodalmában, hanem korábbi és későbbi regényekben is. Magyarázható ez azzal is, hogy Molnár Ferencnek erős református kötődése volt a tanulmányai révén. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez is szerepet játszott a regény formálásában.

Fekete Ágnes: Most játsszák a mozikban az Eszter hagyatéka című filmet, ami szintén, igaz, hogy teljesen másképp, de azon gondolkodtat el, hogy van-e szükség áldozatra. A krisztusi áldozatnak pont az az üzenete, hogy nem egy adok- veszek viszonyon alapul, hanem túlcsorduló, értelmet meghaladó áldozat.

Baranyai Norbert: Irodalmi művekben ez visszatérő motívum. Móricz Zsigmond Árvácska című regénye jut eszembe, ahol a kislány meghal. Zsoltárokra tagolódik a regény: az ő története a többi emberért mondott zsoltár tulajdonképpen. Vannak olyan irodalomtudósok, akik azt vallják, hogy az irodalom a Bibliával folytatott párbeszéd, csupán az olvasón múlik, hogy ezeket a kódokat mennyire tudja felismerni. A krisztusi áldozat motívuma a leggyakrabban visszatérő mozzanat. Ha ok-okozati összefüggésekben gondolkodunk, akkor be kell látnunk, az a logikus, ha a rosszat, a szükségtelent kivetjük. A krisztusi áldozat ok- okozati összefüggésben vagy más racionális rendszerben nem értelmezhető. A diákokat meg szoktam kérdezni arról, hogy szerintük volt-e értelme Nemecsek áldozatának. Eltérő válaszokat és indoklásokat szoktak adni. A regény vége felől közelítve mondhatnánk azt, hogy értelmetlen volt, hiszen az építkezés miatt úgyis el kell hagyni a grundot. De az utolsó mondatok mégiscsak sejtetnek valamit. Boka, szembesülve ezekkel a történésekkel, valahol kezdte megérteni, hogy mi is az az élet, aminek mi is hol szenvedő, hol derűs tagjai vagyunk. Lehet, hogy a grund elveszett, de mindaz, amit Boka átélt, az élet megértéséhez szükséges volt. Nem tudjuk meg, hogy Eszter önfeláldozása hogyan hat majd a férfi főhősre, és Nemecsek sem tudhatta, hogy halálának milyen következményei lesznek, de ezen a ponton talán tényleg lehet az isteni mindent-tudásra hagyatkozni: bízhatunk abban, hogy a cselekedeteinknek lesz valamilyen értelme, gyümölcse. A fontos, hogy a szeretet jegyében végezzük el dolgainkat, aztán Isten majd gondoskodik arról, hogy célt érjenek a későbbiekben. A mai társadalom nagyon erősen azt sugallja, hogy az élet rendje a pontos tervezés.

Fekete Ágnes: Milyen párbeszédek zajlanak a Pál utcai fiúk kapcsán?

Baranyai Norbert: Általában felvételi beszélgetéseken szokott előjönni, hiszen általános iskolai anyag. Az, hogy egy harc áll a középpontban, jobban megragadja a gyerekek lelkivilágát. Általában véve tudnak azonosulni a főhőssel, még a leggyengébbnek látszó Nemecsekkel is, hiszen ő is képes felülemelkedni a saját gyengeségein. Csak egyetlen ellenpéldát hoznék: a Légy jó mindhalálig! főhősével sokkal kevésbé tudnak azonosulni. Nyilas Misinek ugyanúgy megvannak a maga gyengeségei. Nagy valószínűséggel ez az, amivel egy gyerek kevésbé tud azonosulni. A Légy jó mindhalálig! nem gyerekregény, sokkal kevésbé működik ifjúsági regényként, mint a Pál utcai fiúk.

Szilágyi Erzsébet: Jövőre lesz 150 éves a gimnázium, nyakig ülünk a munkában. Rengeteg olyan diák végzett itt 1952-ig – a megszűntetésig – akik beírták a nevüket a tudománytörténetbe.

Fekete Ágnes: Lehet arról valamilyen elképzelésünk, hogy Molnár Ferenc hogyan szívhatta magába az áldozatról azt a hitet, ami a Pál utcai fiúkban meg is jelenik?

Szilágyi Erzsébet: A személyes példamutatás nagyon erős volt. A tanárok mindig tudták, hogy ki milyen körülmények között él. Magántanítványokat szereztek azoknak a szegényebb sorú diákoknak, akiknek az iskolába járás anyagi terhet jelentett. Ez a példa a gyerekek egymáshoz való viszonyulását is meghatározta. Én úgy gondolom, hogy ezek lehettek nagy kihatással.

Fekete Ágnes: Ez micsoda?

Szilágyi Erzsébet: Leírom Molnár Ferenc életének azt a szakaszát, amikor a Lónyay utcában, helyesebben szólva a Lónyay utcában és a Széna téren járt iskolába. Az első osztályt a Széna téren végezte. Molnár Sándor volt az osztályfőnöke az első három évben, aki magyart és latint tanított. Fiatal ember volt, 31 éves korában került hozzá Molnár Ferenc. A jegyei nem voltak a legjobbak magyarból. Az irodalomhoz való vonzódását Barát Ferencnek köszönheti, aki végig kiválónak értékelte Molnár Ferenc teljesítményét.

Fekete Ágnes: Ő egy új magyartanár volt?

Szilágyi Erzsébet: Igen, új magyartanár és új osztályfőnök is került, pedig Molnár Sándor jó osztályfőnök volt. Nagyon szigorú volt. Később ő lett az iskola igazgatója. Molnár Ferenc az önképzőkör tagja lett, ahova azok a diákok kerültek, akik plusz teljesítményt akartak nyújtani, és nyújtottak is. Az önképző körnek volt egy tiszti kara, ahova ők maguk választották meg az arra érdemes ifjakat. Molnár Ferenc az önképző kör titkára lett.

Fekete Ágnes: Lehet azt sejteni, hogy szeretett-e ő ide járni, hogy milyen élmények érték a református iskolában?

Szilágyi Erzsébet: Az biztosra vehető, hogy szeretett ide járni. A diáktársainak összeállított egy kis irodalmi szöveggyűjteményt. Ennek egyetlen példánya a Kunszentmiklósi Református Gimnázium könyvtárában található, pedig több példányban is kinyomtatta az osztálytársai számára.

Fekete Ágnes: Azt mondta, hogy elég valószínű, hogy a Lónyay utcai fiúkat írta le a Pál utcai fiúkban.

Szilágyi Erzsébet: Igen, ez valószínűleg így is volt. Volt olyan valamikori diákunk, aki felismerte magát Pásztor alakjában.

Fekete Ágnes: Az egyértelmű, hogy ezen a környéken zajlott.

Szilágyi Erzsébet: Persze. Azt is leírta, hogy az órán hogyan feszengtek a gyerekek, és közben a református templom tornyát nézték. Az önéletírásában ő maga is vallott a Lónyayról. A legmaradandóbb élményei itt születtek, ebben az iskolában. 8 évet töltött a falain belül.

Laták István: Laták Istvánnak hívnak, a Lónyay Utcai Református Gimnázium magyar és történelem szakos tanára vagyok, a gimnázium színpadát, a Lónyay-színpadot is én vezetem. Kisebb műhelyekben írta meg elbeszélés-sorozatát Molnár, és ezek közül a gittegyletet választottuk, amelyet a Vörösmarty Gimnáziummal együtt adtunk elő. A vörösingesek és a pálutcaiak együtt szerepeltek, egy esten.

Fekete Ágnes: A vörösmartysok a vörösingesek?

Laták István: Igen, ők a jogutódok. Mi magunk gyűjtöttük a ruhadarabokat, kellékeket, jelmezeket, nagyon izgalmas munka várt ránk. Két hónap alatt készültünk el a darabbal, amit november közepén az Irodalmi Múzeumban elő is adtunk. Nem ugyanaz a darab szövege, mint a regényé, mert ez utóbbi tele van olyan kifejezésekkel, amit a gyerekek egyáltalán nem ismertek. Egy előzetes szövegértési munkát kellett végeznünk, ami nem volt egyszerű. A gyerekeknek sírniuk is kellett. Barabás, ő volt a pecséttörő, egy kicsit nyegle, egy kicsit vagány. Őt egy olyan fiú alakította, aki a valóságban is egy kicsit vagánykodik, és néha szemtelen is az órákon. Nagyon jól állt neki ez a szerep. Keresni kellett valakit, aki Gigerlit játssza, a különleges külsejű fiúcskát, aki a fegyelmi tárgyalás alatt is gittet vájt ki. Nehéz volt elmagyarázni, hogy mi az a gitt, hiszen ma már nem nagyon használnak ilyesmit. Nagyon büszkék voltak arra, hogy az Irodalmi Múzeumban léphetnek fel, hogy az iskola, ahova ők is járnak, ilyen nagy múlttal rendelkezik, hogy olyan embereket nevelt fel, akik között Nobel-díjas is van, Molnár Ferencről nem is beszélve, aki híres író lett. Sokan megkérdőjelezték a gitt-gyűjtés lényegét, el kellett magyarázni, hogy mi volt ez, miért volt fontos.

A gitt helyett rágót használtunk: kézbe vehették, rághatták, foglalkozhattak vele. Ezzel együtt kezdték azt is megérteni, hogy mire való. Örömmel dolgoztak és vettek részt a foglalkozáson, kikacagták a nevetséges dolgokat. Ma már azt is megmosolyogják, ha valaki szalvétát vagy képeslapot gyűjt, persze nem is tudom, hogy van-e még ilyen diák. A munka közben kiderült, hogy vannak olyanok, akik öngyújtót gyűjtenek, szóval vannak szenvedélyek, csak titkosak, nagy titokban vannak tartva.

Fekete Ágnes: Most egy istentiszteletre látogatunk el, Hamar István Külső- Kelenföldön mondta el Júdás személyéről szóló igehirdetését.

Hamar István: Júdás harminc ezüstöt fogadott el Jézus árulásáért. Valószínűleg értett is a pénzhez, talán ezért bízta őt meg Jézus a tanítványi kör erszényének kezelésével. De hogy mindene lett volna a pénz, azt nem mondhatjuk, mert akkor az árulás után zsebre tette volna a harminc ezüstöt, és nem érdekelte volna Jézus további sorsa, hanem boldogan tűnt volna el a színről a harminc ezüsttel.

Egy másik közkeletű vélekedés Júdásról, hogy kirekesztett volt. A tanítványi listából úgy tűnik, hogy ő volt az egyetlen júdeai tanítvány, a többiek mind galileaiak voltak. Elképzelhető, hogy ők már korábban is ismerték egymást, már azelőtt, hogy Jézushoz csatlakoztak: együtt nőttek fel, barátok voltak, sokuknak azonos volt a szakmája. Az iskáriótes azt jelenti, hogy a Kariótból való férfi. Kariót egy ismert város Dél-Júdeában, onnan származhatott Júdás. A Júdás gyakori név volt akkoriban, a Bibliában is gyakran előfordul. Ezeket egymástól melléknevekkel, ragadványnevekkel különböztették meg. Júdásnak valószínűleg a beszéde is egy kicsit más volt, más nyelvjárásban beszélt. Lehetséges, hogy néha nagyon egyedül érezte magát, hogy a háta mögött a galileaiak összesúgtak olykor. De nem lehetséges, hogy ez a Júdás ne vette volna észre, hogy Jézus őt pontosan úgy szereti, mint a többieket. Egyetlen példát sem ismerünk arra nézve, hogy Jézus másként kezelte volna Júdást, mint a többieket. Júdás is másodmagával prédikált, talán gyógyító csodát is tett. Pontosan úgy szereti őt, mint a többieket. Van egy harmadik nézet, amivel megint nem nagyon tudok egyet érteni. Manapság nagy divat azt gondolni, hogy Júdás Jézusnak titkos szövetségese lett volna. Ezek az egyszerű, mondhatnánk primitív galileai tanítványok, nem értették Jézust, mondják sokan ma. Egyedül Júdás értette meg Őt, Júdás, aki a kultúr- országrészből való, és csak ő tudta, hogy Jézusnak meg kell halnia. Összebeszéltek Jézussal, hogy hogyan is intézzék el, összekacsintottak, és Júdás segített a világ megváltását nyélbe ütni. Ez a nézet a Júdás evangéliuma címen ismertté vált apokrif iraton alapul. Amit most Júdás evangéliuma címen, könyv alakban forgalmaznak, az nem az apokrif irat, hanem egy arra hivatkozó, keresztyénellenes irat. Teljesen természetes, hogy egy olyan személy körül, mint Jézus, igen hamar megindult a legendaképződés. Ezek a későbbi nemzedékek a korabeli görög filozófiának és a Római Birodalomban igen elterjedt misztériumvallásoknak a befolyása alatt álltak. Amíg a négy evangélium meglehetősen egységes Jézus-képet tár elénk, az apokrifeknél az a helyzet, hogy ahány van, annyiféle Jézus-képet tárnak elénk. Mennyei lényként ábrázolják Jézust, aki már gyerekkorában homokból madarat formál, rá lehel, és a madár elrepül. Vagy minden isteni jellegtől megfosztják, akiből így természetgyógyász, oktató, bölcs, forradalmár, az emberek barátja lesz. Ezek az apokrif evangéliumok pontosan azt a titkot sikkasztották el, amely a négy evangéliumban ránk maradt: Jézus hozzánk hasonló ember volt, ugyanakkor isteni hatalommal és határtalan szeretettel rendelkezett, benne Isten Lelke lakott. Az evangéliumok nem úgy ábrázolják Júdást, mint aki Jézus szövetséges társa, hanem úgy, mint akiről Jézus azt mondta, hogy benne ördög van.

Hogy is kezdődött? Karriert akart csinálni Jézus mellett. Úgy érezte, hogy ez az az ember, akitől a legtöbbet várhatja, mellette belőle is lehet valaki. Azt gondolta, hogy talán Jézus valósítja meg a Messiás országát, és abban egy bársonyszék talán neki is jut majd.

Miért választotta ki Jézus őt? Direkt azért, hogy legyen egy áruló? Nem hiszem. Előre tudottan, de nem előre meghatározottan. Én a magam részéről erre az álláspontra helyezkedem. Egy csomó dolog van ezen a világon, amit Isten előre tud, számol is vele, de egyáltalán nem akarja. Az Éden-kertben például azt mondja Isten Ádámnak: a kert közepén van egy fa, a jó és rossz tudásának fája, ne szakíts róla. Ha arról eszel, meg kell halnod. Ettől a fától Isten nem zárta el az embert, csak óvta. Isten tudta, hogy az ember szakítani fog erről a fáról. Ez azt is jelenti, hogy akarta volna, hogy az ember szakítson erről a fáról? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem, különben nem óvta volna tőle.

Miért engedte meg az Isten? Mert mielőtt ennek a lehetőségét megteremtette volna, már gondoskodott a következmények kivédésének lehetőségéről. Az embert Isten azzal a kockázattal teremtette, hogy önállósíthatja magát Vele szemben a döntéseiben, lázadhat ellene. Istentől előre tudottan, de nem akartan történt a bűneset. Úgy gondolom, hogy Júdás is valami hasonló titok. Isten beépítette a megváltásba Júdás negatív döntését is.

De menjünk vissza oda, hogy Jézus kiválasztja a tizenkettőt. A tanításait egyre nagyobb sokaság hallgatja, végül Jézus megvendégel 5000 embert. Júdás méltán gondolhatja: Na, ez az! Ez kell nekünk. Aki után tömegek mennek. Ez lesz a mi emberünk, az én emberem. És ekkor mondja Jézus: Ugye, jöttök utánam, mert ettetek ama kenyerekből?! Ne azért az eledelért munkálkodjatok, amelyik elvész, hanem azért, amelyik megmarad az örök életre! Azt olvassuk, hogy ettől kezdve egyre többen pártolnak el Jézustól, és végül Jézus megkérdezi a tizenkettőt: Ti is el akartok menni? Itt mondja először Jézus, hogy Ő választotta ki a tanítványokat a tanítványságra, de egy közülük ördög. Talán ezen a ponton történt a nagy fordulat Júdás lelkében, és itt gondolta először, hogy mégsem Jézus az ő embere, nem lesz rendszerváltás Izraelben. Egy talpalatnyi helyet elfoglalt benne az ördög. Sikerült a Jézus iránti bizalmát megrendítenie, és ez elég volt ahhoz, hogy lassan átalakuljon az egész gondolkodása, és talán ettől kezdve kezd lopkodni a tanítványi kör pénztárából is. "Ha Jézus így, akkor én is így." Valami biztosíték kioldódott benne. Kritikussá Bethániában válik a helyzet: Mária drága kenettel keni meg Jézus lábát, és hajával törli meg. Júdás nem bírja tovább, és először helyezkedik szembe nyíltan Jézussal. 300 dénárt lehetett volna a kenetért kapni, ha eladták volna, és a szegényeket segíthették volna meg a pénzből – mondja nagyon szépen hangzóan. Jézus leleplezi: Júdás! Szegények mindenkor lesznek veletek, ha jótékonykodni akarsz, ezer lehetőség lesz még rá. Én azonban már nem sokáig vagyok veletek. Itt lett volna alkalom arra, hogy Júdás megkérdezze, hogyan is gondolja ezt Jézus, de ő inkább hallgat, és magában szövögeti a terveket. Az evangélium szerint közvetlen ez után megy el a főpapokhoz, és ajánlja fel a szolgálatait. Az utolsó vacsora alkalmával Júdás nem szól semmit, de engedi, hogy Jézus az ő lábát is megmossa. Nem rendül meg attól, hogy Jézus, mint egy rabszolga, az ő lábát is megmossa.

Jézusnak rengeteg lehetősége lett volna kikerülni Júdást. Az utolsó vacsora után felkelhettek és elmehettek volna Jeruzsálemből. Ő azonban vállalja az Istentől kijelölt sorsot, és a Gecsemáné kertbe megy, miközben tudja, hogy Júdás ott fogja Őt keresni. Amikor Júdás belép a kapun, megcsókolja Jézust, ez volt a jel. Máté evangéliuma azt is feljegyzi, hogy Júdás látta, ahogy Jézust elítélték: szembesüljenek, beszéljék meg és derüljön ki, hogy Jézus csakugyan az, akinek mondja magát, akkor melléállok, ha pedig kiderül, hogy ámítja a népet, akkor a főpapok oldalán van a helyem – gondolhatta magában.

Jézus csöndesen vállalta a kimondott ítéletet, és ettől rendül meg Júdás. Mindeddig nem rendítette meg Jézus szeretete, de a tárgyalás végén Júdás kiáll a nagytanács elé: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el! Csináljuk vissza, itt a harminc ezüst." A vezetők úgy bántak vele, ahogy minden korban az árulókkal bánni szokás: az áruló megtette a dolgát, a továbbiakban senkit nem érdekel a sorsa. Magára hagyják, hiába ordítja, hogy vétkezett. Egyvalaki figyel csak rá: az ördög, és azt súgja neki, hogy vége a játszmának, már semmi jó nem vár rá, a legjobb, amit tehet, ha a vészkijáraton elmenekül. Felakasztja magát, az ág leszakad, lezuhan a szakadékba, kifordul a bele, de senki nem törődik vele, senki nem temeti el. Így végzi egy a tizenkettő közül.

Ez egy megrendítő történet. Azért megrendítő, mert ez a Júdás én is lehetnék, és te is lehetnél, vagy voltunk azok, és bármikor lehetünk azok. Mert Júdás nem a megtestesült ördög, hanem önmegvalósításra törekvő ember, aki egy ideig úgy gondolta, hogy Jézus mellett találja meg a számítását, és amikor úgy érezte, hogy mégsem, akkor csöndesen elfordult, megharagudott rá, és bosszút állt rajta, átállt az ellentáborba. Júdás egy a milliók közül, akik imádkoznak, buzgólkodnak, vezekelnek, böjtölnek és áldozatot hoznak, hogy az Isten megtegye azt, amit ők kérnek. Ha pedig ebben az Isten nem partner, mert olyan földhözragadt, haszontalan, önző az, amit kérünk, ami nem szolgál a javunkra – ezt még csak az Isten tudja, de majd mi is megtudjuk – akkor ez az Isten nem kell nekünk. Ismerek olyan embereket, akik ezzel a csalódással abbahagyták a bibliaolvasást, a templomba járást, megharagudtak az egyházra, az Istenre, ott ártottak nekünk, ahol csak tudtak. Azért írnak Júdásról az evangéliumok, hogy mi az ő útját elkerüljük, vagy ha elindultunk rajta, ne járjuk végig. Útközben lehet a pályán módosítani. Vallom, hogy Júdás is végezhette volna másképp, ha legalább az utolsó órákban komolyan veszi azt, amit Jézus mondott magáról a földön: harmadnapra feltámad.
Ámen.