2008-03-12

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nemzeti ünnepünk közeledtével elgondolkodhatunk, mit is jelent számunkra az, hogy magyarok vagyunk. Manapság egyfajta nemzeti búsongást tapasztalhatunk lépten nyomon azokban, akik erről egyáltalán gondolkodnak. Ahány élethelyzet, annyiféleképpen megfogalmazható, hogy mit jelent valaki számára a magyarság. Emlékszem, ezelőtt körülbelül 20 évvel külföldön voltam egy kerek esztendőre. Akkoriban, ha az ember egyszer átlépte a határt, ezt 3 évig nem tehette meg, tehát a tanév közben nem jöhettem haza. Ilyen távolságból az ember elgondolkodik, mire is vágyik, amikor honvágya van. Én azt üzentem a szüleimnek, hogy egy kenyeret hozzanak, mert nem bírom már ezt a kalács ízt. Rettenetesen hiányzott a mindennapi rendes betevő falat. Aztán azon vettem észre magam, hogy hónapok óta nem kacagtam egy kiadósat. Ott valahogy nem tudnak az emberek nevetni. Az igazi kacagás és hahotázás, amit itthon, a kollégiumban megéltünk, rémesen hiányzott. Ezek fogalmazódtak meg bennem akkor. Az, hogy ideszülettünk egyfajta, a lelkünk mélyén lakozó üzenet, amit nagyon nehezen tudunk megfogalmazni. Magyarok vagyunk, mert minden, ami fontos, itt ért bennünket, mert összetartozunk ebben a lelkünk mélyén szunnyadó üzenetben. Mivel nehezen megfogalmazható magyarságunk lényege, ezért nehezen is átadható. Mai műsorunkban azt keressük, hogyan is kísérli meg egy iskola, egy pedagógus ezt mégis megtenni. A Székesfehérvári Református Általános Iskolában jártam, a március 15-i műsor próbáján. A diákokon kívül Pojányi Balázs igazgatóval és Bokor Istvánné magyartanárral beszélgettem.

Szereplő: Ma hajnalban érkeztem gőzössel. Nem aludtam, nem ettem, nem ittam, még csak egy újságot sem tudtam venni. Mi van itt? Mi ez a nagy nyüzsgés az utcán?

Szereplő: Hol élsz te, ember? Hát nem tudod?

Szereplő: Mit kellene tudnom? Most jöttem vidékről, és három napja nem olvastam újságot. Még a barátaimmal sem találkoztam.

Szereplő: Bécsben forradalom van!

Szereplő: Na ne mond! És itt?

Szereplő: Itt? Itt csak lárma van és nyugtalanság. Mi lenne itt? Ki ellen lehetne itt forradalmat csinálni?

Szereplő: Tegnap itt, a Pilvaxban kétszázan szorongtunk, és szégyenkeztünk, hogy a halvérű németek elénk vágtak, és forradalmat csináltak.

Szereplő: És mi, magyarok akkor üljünk inkább ölbe tett kézzel?

Bokor Istvánné: Legfontosabb két alappillérünk a hit és a hazaszeretetre való nevelés. Egy március 15-ei műsort ma, 2008-ban hogyan lehet a gyerekekhez közel vinni? Véleményem szerint úgy, hogy a márciusi ifjak bőrébe bújnak, és az ő hiteles szavaikkal élik át azt, ami történt. Ebben az esetben az érzéseken keresztül tudatosodik ez.

Szereplő: Üdvözöllek benneteket, barátaim! Nyakra-főre siettem haza vidékről. Egy fogadóban ért a francia forradalom híre. A hír szívemet, lelkemet, sőt az idegeimet rohanta meg.

Szereplő: Ezt a versedet még nem láttuk.

Szereplő: Pár nappal ezelőtt írtam, amikor hasonló hangulatban voltam, mint most. Olvassuk fel, hallgassuk meg! Dicsőséges Nagyurak! Hát hogy vagytok? Viszket-e úgy egy kicsit a nyakatok? Új divatú nyakravaló készül most számotokra. Nem cifra, de jó szoros. Ha bennünket még mostan is megvettek, az Úristen kegyelmezzen tinektek.

Bokor Istvánné: Petőfi és Jókai naplójából írtam meg a darabot. Petőfi otthonába képzeljük magunkat, majd a Pilvax kávéházba megyünk el, illetve a Nemzeti Múzeum előtt találkozunk az osztály minden tagjával. Minden szereplő diák átélheti azt a fajta érzést, amiről most beszélek. A tankönyv szavaival ezt nem lehet megtanítani, csak így lehet a gyerekekhez közel vinni. Szerintem ez azért is nagyon aktuális manapság, mert divatos ma az, hogy a diákok külföldre mennek tanulni. Ez jó is lenne akkor, ha egy-két év után a fiatalok hazajönnének, és itthon kamatoztatnák a tudásukat, ezáltal fejlődne az országunk. Sok esetben ez sajnos nem így történik, és nekünk kötelességünk a gyermekekben azt is kialakítani, hogy felelősséggel tartoznak az országuk irányába, mert ide tartoznak, magyarok.

Fekete Ágnes: Nem tudom, hogy a 19. század eszméi lefordíthatóak-e a mai, pragmatikus világban.

Bokor Istvánné: Igaz, hogy ez nehéz. És nem csak az eszmék lefordítása, hanem a nyelvezet is nehéz. Amikor elkezdtünk próbálni, az első próbákon a gyerekek csetlettek-botlottak, de a próbák során egyre inkább a sajátjukká vált ez a gyönyörű nyelvezet. Egy pedagógus számára külön kihívás, hogy milyen területeken képes fejleszteni a gyermekeket. A szép beszéd és a közösség fejlesztése nagyon fontos. A közösséget a közös cél építi: nekünk március 14-én ki kell állnunk az iskola elé, és a műsort alkalomhoz méltóan kell előadnunk.

Fekete Ágnes: Hadd kérdezzem meg, hogy személyesen Önnek, mit jelent a hazaszeretet!

Bokor Istvánné: Ha a gyerekek fejével gondolkodom, akkor a hazaszeretet a kötődés, a barátok, a család, a hit. Ezek mind idekötnek bennünket. Mindezek biztonságot jelentenek a számunkra, és a biztonság a legfontosabb e korosztály számára. Ha a magam fejével gondolkodom, akkor is hasonló dolgokat tudok felsorolni: család, a hely, ahova születtünk, ahova kötődünk, a barátok, az ismerősök. Ezek jelentik számunkra is a kötődést és a hazát. Valóban nagyon nehéz ezt szavakkal megfogalmazni, de sokféleképpen kifejeződik a hazaszeretetünk. Ha valaki külföldön meghallja a Himnuszt, biztosan megborzong. Nagyon fontos, hogy a gyerekekkel megismertessük a múltat, a történelmünket, és nem csak a konkrét, száraz tények ismertetésére van szükség, hanem arra, hogy érzelmileg közel kerüljenek az eseményekhez. Ez a feladat nem kizárólag az iskolái, a családnak is van szerepe ebben. Jelzésértékű, ha egy gyerek sima, fehér csomagolópapírba csomagolja a füzetét, és saját kezűleg színezi ki piros-fehér-zöldre ahelyett, hogy a megszokott csomagolópapírba csomagolná be. Neki ez biztos jelent valamit.

Szereplő: Jó reggel az uraknak! Micsoda szomorú idő van! Lóg az eső lába, meglátják, egész nap esni fog.

Szereplő: Nekünk nem árthat, hiszen láthattad, hogy máris mennyi ember van az utcán. De hol vannak Petőfiék? Nyolc órára ígérték. Se Petőfi, se Jókai, se Irinyi? Meddig várjunk még? Bécsben forradalom van!

Szereplő: Itt vannak! Jönnek már!

Szereplő: Látom, nem sokat aludtatok az éjjel. Én sem tudtam lehunyni a szemem.

Szereplő: Barátaim! Nekünk is azonnal cselekednünk kell. Menj, vidd el a hírt mindenkinek!

Szereplő: Uram, az esernyője nagyon csepeg.

Szereplő: Csak álljon el az eső!

Szereplő: A lelkesedés olyan, mint a görögtűz, víz nem olthatja el. Bízzunk barátaim!

Szereplők: Éljen Petőfi! Éljen Jókai! Halljuk Petőfi új versét!

Szereplők: Olvasd fel, Sándor!

Üdvözlégy, magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem érted.

Szereplő: Itt az idő, testvéreim, hogy elveinket kimondjuk. Két fegyver van a kezünkben: a sajtó és a kard.

Szereplők: Éljen! Éljen!

Szereplő: A magyar nemzet ismét dicső és szabad! Most pedig, barátaim, hallgassátok meg a követeléseinket, amelyeket 12 pontban fogalmaztunk meg.

Mit kíván a magyar nemzet?

Legyen béke, szabadság, egyetértés! Ne kelljen a méltóságos cenzorúr engedélye ahhoz, hogy egy vers vagy más írás megjelenhessék! ÚGY VAN! Felelős minisztériumot kívánunk Pest-Budán. Ne Bécsből intézzék az ország dolgait! ÚGY VAN! Évenkénti országgyűlést Pesten! Törvény előtti egyenlőséget kívánunk! A szegény ember is csak olyan ember, mint a gazdag. Egyforma elbírálást követelünk! ÚGY VAN! Nemzeti őrsereget! Közös teherviselést! Fizessen adót a nemes is, ne csak a szegény ember húzza az igát! ÚGY VAN! Nemzeti Bankot! A katonaság esküdjék meg a nemzeti alkotmányra! A magyar katonákat ne vigyék külföldre! A külföldieket vigyék el tőlünk! ÚGY VAN! Uniót Erdéllyel! Egyenlőség, szabadság, testvériség! ÉLJEN!

Bokor Istvánné: Most a júliás jelenet következik! Erről jut eszembe gyerekek: ki tanult meg a hét végén fütyülni? Múlt héten kértem őket, hogy fütyüljenek, és nem tudtak, huhogtak helyette. Annyira jót nevettünk?

Szereplő: Júlia, Júlia! Készülj, megyünk a Nemzeti Színházba! Ma díszelőadás lesz, ezért a legszebb ruhádat vedd fel! Győztünk!

Szereplő: Sándor! Igazak a hírek?

Szereplő: Igazak. A helytartótanács reszketett, elsápadt, mindenbe beleegyezett. A katonaság tétlenül állt, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. Független, szabad ország lett drága, szeretett hazánkból. Ismét magyar lett a magyar, a síkra állt vitézül, és a világ, a nagyvilág csodákat látni készül.

Pojányi Balázs: Az a meggyőződésünk, hogy a gyerekeket nem csak hazafiságra, nemzeti öntudatra kell nevelnünk, hanem az Istenbe vetett hitre is. Az Istenbe vetett hit is átadható, és az a tapasztalatunk, hogy fogékonyak erre a diákok.

Fekete Ágnes: Ön alsós tanár, ugye?

Pojányi Balázs: Igen. Mindent tanítok az alsó tagozatban.

Fekete Ágnes: Van egy saját osztálya?

Pojányi Balázs: Igen, többek között a pénzügyi nehézségeink miatt is, bár magamra úgy tekintek, hogy nem csak igazgató vagyok, hanem tanár is. A döntés legfőbb oka ez volt.

Fekete Ágnes: Ez elég nagy áldozat.

Pojányi Balázs: Igen. Most szükség van ilyen áldozatokra.

Fekete Ágnes: Hány osztály van ebben az iskolában?

Pojányi Balázs: Jelenleg hat osztály működik, de nyolc osztályosra tervezzük.

Fekete Ágnes: Mit jelent a hazaszeretet? Hogy lehet ezt ma elmondani a gyerekeknek?

Pojányi Balázs: Nagyon fontos a gyerekek számára, hogy a mai, értékválságos világban egy hiteles személytől kapjanak erről útmutatást. Magyarnak lenni nem csak egy nyelvet jelent, nem csak az identitásom részét képezi. Egy otthont jelent. Nekünk nincs máshol helyünk, csak itt, ebben a kis hazában.

Fekete Ágnes: Vannak külföldön élő magyar ismerősei?

Pojányi Balázs: Természetesen. Az utóbbi időben divattá vált külföldre menni. Szerencsésnek mondom magam abból a szempontból, hogy az igazi barátaim itt maradtak. Számunkra menekülésnek tűnik a hazát, illetve a tanári pályát elhagyni. Az a szomorú ebben, hogy a menekülésben nincs megállás: mindig új és új helyekre lehet menekülni. Nem könnyű kitartani, de pedagógusnak lenni is egy hivatás.

Fekete Ágnes: Egyfajta szövetség a gyerekekkel?

Pojányi Balázs: Igen. A legelső feladata a tanárnak, hogy példát mutasson a gyerekeknek. Minden más ezt követheti csak. Nevelni, jó tanácsot adni, tanítani hiteles személyiségként lehet csak. Érezniük kell azt, hogy a saját környezetük jobbításában, elfogadásában, kialakításában elsősorban saját magukra számíthatnak. Torokszorító megtapasztalni, hogy a gyerekek mennyire látják a nehézségeinket, ugyanakkor együtt is tudunk örülni a sikereknek, a gazdagodásnak.

Fekete Ágnes: Tehát felfogják, hogy ez milyen áldozat?

Pojányi Balázs: Igen. Lehet, hogy a felnőttektől is látják. Ha a városban járnak-kelnek, és látják, hogy elkészült egy új létesítmény, mondjuk egy játszótér, akkor nem az az első gondolatuk, hogy tönkretegyék. Ilyen egyszerű dolgokban is szeretheti valaki a hazáját. Van egy mondás, miszerint nem azt kell kérdeznünk, hogy a hazánk mit tehet értünk, hanem hogy mi mit tehetünk a hazáért. Szerintem ezt még kérdezni sem kell. Az lenne a jó, hogy a jövendő generációkban ez már természetesen igényként jelenne meg. Az emberek az elmúlt időben rászoktak arra, hogy passzívak legyenek, hogy ne a saját aktivitásuktól, kreativitásuktól várják az egyéni boldogulásukat, hanem egy felettes szervtől.

Diák: Átérezzük azt a forradalmi hevületet, amit Petőfi is megélt.

Fekete Ágnes: Hogy választottátok ki, hogy ki melyik szerepet játssza el?

Diákok: Mindenki választhatott?

Fekete Ágnes: Aztán megbeszéltétek, hogy hogyan is lesz? Mit gondoltok, hogy milyen lehetett akkor? Annyira hevültek a hazáért! Milyen érzés ezt hallani? Lehetne ezzel az érzéssel ma valamit kezdeni?

Diákok: Lehetne.

Diák: A haza ma is az otthonunk, ma is itt élünk. Ha az őseink nem küzdöttek volna a szabadságért, akkor nem biztos, hogy ma azt mondhatnánk, hogy magyarok vagyunk, szabadok vagyunk. Minden más lenne.

Diák: Az ő harcuk által lehetünk ma szabadok.

Diák: 1948-ban lett igazán magyar a magyar.

Diák: A Székely Himnuszban is azt énekeljük, hogy porlik, mint a szikla, majd a következő versszakban az egybeforradásról: egybeforrt, mint a szikla.

Fekete Ágnes: Mit gondoltok arról, ha valaki elmegy külföldre?

Diák: Én úgy gondolom, hogy ha egyszer magyarok vagyunk, akkor illik ismernünk a saját nyelvünket. Vannak külföldön is emberek, akik odateremtett az Isten.

Diák: Szerintem nem baj az, ha valaki külföldre megy. Attól, hogy ideteremtett bennünket Isten, még elmehetünk máshová. Külföldön több pénzt keresnek az emberek, és jobban tudnak élni.

Diák: De az, hogy valaki elmegy külföldre, még nem oldja meg azt a problémát, hogy itt nem olyan jó a kereset. Ez ellen tenni kellene valamit.

Diák: De külföldön több esélyed van.

Diák: Itt is lehetne több.

Diák: Ha valaki külföldön akar élni, annak oka van. Szerintem nem baj, ha valaki így dönt, de ne legyen állandóan külföldön. Jöjjön vissza időnként ide is.

Diák: És ne felejtse el a saját nyelvét, sőt, tanítsa meg a gyerekeinek is azt.

Diák: A hazáról egy palóc ének jut eszembe. Isten áldja meg a magyart, tartson neve, amíg a föld tart! Paradicsom hazájában éljen örök boldogságban! Töltse békével napjait, egyezve lássa fiait!

Fekete Ágnes: Mit jelent ez szerinted?

Diák: Nekem ez azt jelenti, hogy a magyaroknak a világ végezetéig élniük kell, és meg kell tartaniuk a hitüket. A történeteket, a hagyományokat őrizni kell.

Fekete Ágnes: A hagyományőrzésben fejezed ki a hazád iránti szereted?

Diák: Igen.

Fekete Ágnes: A Budapest Szilágyi Dezső téri református gyülekezetben március 15-én egy imanapot szerveznek. Számomra nagyon megkapó, hogy ezen az ünnepen ezt a legfontosabb feladatot látják maguk előtt, imádkozni a nemzetért. A két szervezőtől Csenki Zsuzsától és Miklódi Mártától kérdeztem, honnan is jött ennek az imaláncnak az ötlete.

Csenki Zsuzsa: Két dolog is vezérelt ebben bennünket. Egyrészt a fogyatkozó magyar nép sorsáért való aggodalmunk. Másrészt a hit az ima erejében. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy nem hisszük és nem látjuk annyira az ima erejét. Gyökössy Endre egyik prédikációjában rámutatott arra, hogy Isten a történelem formálása során figyelembe veszi a mi imádságainkat. A mi akaratunkra is számít, nem nélkülünk, hanem velünk és általunk cselekszik.

Miklódi Márta: A diakónián belül működik egy spirituális munkacsoport. 8-10 ember minden istentisztelet előtt közösen imádkozik az igehirdetésért, az Ige hirdetőjéért, a nemzetért, a teremtett világért. Úgy alakult, hogy ez a kis közösség javasolta három éve először, hogy rendezzünk egy imanapot a nemzetért, ahova hívjunk meg másokat is, akiknek szintén fontos ennek a népnek, országnak a meggyógyulása. A magyar nép most beteg, és mi tudjuk, hogy csak egy orvos segíthet ebben a bajban.

Fekete Ágnes: Mi és hogyan történik majd március 15-én?

Csenki Zsuzsa: Reggel 8 órakor kezdünk egy áhítattal, majd elindul az imalánc, amely 17 óráig, az istentisztelet kezdetéig tart majd. Az egyes csoportok félóránként váltják egymást. Délben az a jezsuita atya tart majd áhítatot, aki karácsony és vízkereszt között böjtöt tartott Magyarország szegényeiért. Az esti istentisztelet 17 órakor kezdődik Rácz Lajos, újszászi lelkész szolgálatával. 17 óra 45 perckor fejeződik be az istentisztelet, tekintettel arra, hogy a Várban 18 órától kezdetét veszi egy másik rendezvény, így aki azon mindenképpen részt szeretne venni, még időben odaér.

Fekete Ágnes: Tehát akkor napközben folyamatosan imádkoznak majd az emberek.

Miklódi Márta: Az emberek egy teremben gyülekeznek, csoportokat képeznek, és félóránként váltják majd egymást. A várakozókat teával kínáljuk majd, és lehetőség lesz kokárdakészítésre is. Volt olyan is, hogy egy házicsoport jött el hozzánk, és együtt mentek fel imádkozni. A csoport dönti el, hogy közösen imádkoznak-e vagy mindenki magában.

Fekete Ágnes: A legtöbben csendben vannak?

Miklódi Márta: Igen. A honlapunkon keresztül imakéréseket gyűjtünk. Már most is lehet küldeni, ha valaki esetleg nem tud eljönni. Úgy is csatlakozhat hozzánk bárki, aki nem tud eljönni, hogy ott, ahol van, imádkozik az Úrhoz segítségért. Hisszük, hogy a nemzetünkre nézve is igaz az, hogy ha benne bízunk, akkor megleljük az örömöt, amit Ő adni tud nekünk.

Úgy gondolom, hogy az ima ereje abban mutatkozik meg, hogy megéljük a kapcsolatot Istennel. Nagyon fontos, hogy a kommunikáció rendszeres, tiszta és őszinte legyen. Arra is bátorítást kapunk, hogy a nemzetünk ügyét vigyük bátran az Isten elé. Számára minden olyan ügy fontos, ami a számunkra fontos. Én is mindig elé viszem a kívánságaimat azzal, hogy ha Neki kedves, akkor hallgassa meg a kérésem.

Csenki Zsuzsa: Ma már az orvostudomány is felismerte, hogy a testi betegségek mögött lelki bajok állnak. Ez egy nép esetében is igaz lehet. Vissza kell nyúlnunk a gyökerekig, és fel kell ismernünk azt, hogy a lelket kell először meggyógyítani. Formálódóban van egy keresztyén egység, amire nagyon nagy szükség van. Együtt kell felemelnünk a fejünket az erkölcstelenség ellen, és együtt kell kimondanunk, hogy mi Isten akarata szerint szeretnénk élni.

Fekete Ágnes: Hogyan lehet jelentkezni? Aki szeretne, annak ide kell jönnie akkor is, ha előtte nem jelentkezett?

Csenki Zsuzsa: Természetesen ide jöhetnek azok, akik szeretnének csatlakozni. Reggel 8 óra és délután 17 óra között szeretettel várunk mindenkit az I. kerület, Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti könyvtárban, ahol imádkozni lehet, és istentiszteletre reggel 8 órakor, délben és 17 órakor.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Lukács evangéliumának 10. fejezetéből!

”És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét. Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-e arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig, monda néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekszel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.”

A számok bűvöletében élünk. Mindenki izgatottan várta vasárnap is a számokat, hasonló buzgalommal számláljuk a pénzünket, a napokat, a létszámokat. Elképedünk, aztán kétségbeesünk a számok bűvöletében. De gondolkodtunk e már a számokon? Mi lenne, ha nem tudnánk számolni, ha nem lenne meg bennünk az a tudás, amely képes a darabokat egymás mellé sorba rakni, csoportosítani. Milyen lenne a számok nélküli világ? Akkor minden egy lenne. Egy egész lenne körülöttünk az élet. És amikor igazán elragad minket valami mély érzés, akkor ezt az egyet találjuk meg. Amikor nagyon szeretünk valakit, akkor csak ő létezik. Mindenben őt látjuk, és hozzá viszonyítjuk az egész életet. Ha valami nagyon fáj, ugyanígy az az egy dolog elleplezi előlünk az egész világot. A világ egyesül ilyenkor. Mártát erre a nagy egységre hívja Jézus, a számokon túli világra. Mintha az egész Biblia erre buzdítana bennünket. Ne szóródj szét a világ sokaságában! Ne számolgassad azt, amid van! Ne félj, te kicsiny nyáj – nem baj, hogy kevesen vagytok, az Isten a mustármagból teremt óriás fát!

Hamvas Bélánál olvassuk: Az egység nem áll szemben a sokkal, hanem teremti azt. Az egyén nem áll szemben a közösséggel, hanem teremti azt. Az egy a feltétele minden számnak. Pontosan így van az a lelkünkben is. Ha ismerjük az egyet, azaz azt az egyetlen fonalat, amire felfűzzük az életünk láncszemeit, azt a leglényegesebbet, amiért élünk, amire építkezhetünk lelkünkben, akkor jöhetnek a gyöngyök, jöhetnek a megszámlálható dolgok, akkor már van, ami tartsa őket. Magyarországon is így van. Ha én a helyemen vagyok, ha látom a feladatomat, ha oda tudok fordulni bárkihez szeretettel, akkor bennem épül a közösség. Akkor az egyből lassan építkezik a sok. Az egy szükséges dolgot kell megtalálnia mindenkinek. Mindenkinek a maga életét számba véve kell kibogoznia azt a fonalat, amire felfűzhető minden.

Persze könnyebb szidni a többieket. Könnyebb azt mondani, ez a Mária miért nem segít? Miért nem jön a másik, miért ilyen, miért nem amolyan. Ez a mai világ! Ezek a magyarok, ezek a külföldiek! – és így tovább. Ezek a szavak a szétszóródás biztos jelei. Most nekünk erősen koncentrálnunk kell a lényegre. Ez a megfeszített figyelem azt jelenti, hogy nem hasonlítgatok, nem számolgatok és méricskélek, hanem azt a legfontosabbat keresem, amihez képest élhetem az életem.

Jézus mondhatta volna, hogy az én szeretetem az a leglényegesebb egyetlen és fő erő, amire fel lehet mindent építeni. De nem mondott semmit Mártának, rábízta, hogy keresse meg ő azt az egy szükséges dolgot, amiért érdemes élni. Isten egyikünknek sem ad receptet, csak arra kér, erős figyelemmel forduljunk az Egy felé, a magunk feladata felé, az egyetlen dolog felé, amit itt és most megtehetünk, és ne szóródjunk szét e világ számtalan kínáló keze között. Mert ami igazán lényeges, az megszámlálhatatlan, az egységet alkot, és ez az élet. Az egy szükséges dolog.
Ámen

Böjti gondolat
"A felebaráti szeretet parancsa és a bosszúállás tilalma kiváltképpen szembetűnik majd abban az isteni harcban, ami felé haladunk, és amelyben már évek óta részt veszünk, ahol az egyik oldalon a szeretet, a másik oldalon a gyűlölet harcol. Még nem minden keresztény tudja igazán, hogy erre lett elküldve. Közeledik az idő, amelyben mindenki, aki megvallja az Élő Istent, hitvallása miatt nem csak gyűlölet, de düh tárgya is lesz… Milyen az osztatlan szeretet? Olyan szeretet, amely nem fordul részrehajlóan csak azokhoz, akik nekünk viszontszeretetet ajándékoznak… Az ilyen szeretet magától értetődő, természetes, de semmiképpen nem keresztyéni szeretet… Nem természetes adottságokon belül érvényesül a kereszténység, hanem úgy, hogy kilép belőlük és fölébük kerekedik." (D. Bonhoeffer: Követés)