2006-05-03

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Legutóbbi adásaink után több telefonáló is kifejtette, rettenetes, amit az egyház művel, majd lecsapták a telefont. Indulatosan közölték ezek a hallgatók a mál jól besulykolt mondatot, az egyház ne politizáljon. Nekem egy gimnáziumi történet jut az eszembe erről, amikor szünetben a folyosón sétálgattam, a kamaszos farmernadrágot édesapám cserkészöve tartotta. 1982-őt írunk. Az osztályfőnököm megállított a folyosón, és azt mondta, vegyem le ezt az övet, mert ez nem ide való. Máig szeretem tanárunkat, sőt talán kicsit irigykedett is rám azért, mert sosem rejtettem véka alá világnézetemet. Mégis arra gondolok, Magyarországon az emberek többségének vannak ilyen emlékei, csak ahogyan akkor igyekeztünk igazodni, ma is ezt tesszük. A dolog érdekessége még, hogy az öv csatján le volt reszelve a szent korona, mert egy történelmi fázissal korábban meg az nem volt való az övre. Szerintem ebben az országban nagy erőt jelent, ha számunkra folyamatosak a legfontosabb értékek. Változunk, alakul a világ, de kellenek fix pontok, amihez mindig visszatérhetünk. Én azt hiszem, az egyházi emberek – persze sajnos sok emberi mulasztással tűzdelve -, de ezt az álláspontot képviselik a politikában, a kultúrában és a cserkészöv felvétele tekintetében egyaránt. Fontosak a barátok, az érzések, a humánus tettek, de ezek csak egy biztos talajon képviselhetnek erőt. Persze szívesen meghallgatjuk bárkinek az ellenkező véleményét, csak arra kérjük, hogy bennünket is hallgasson meg. Erre lehetőség lesz adásunk után a 3331118-as budapesti számon és a 06303331118-as mobil telefonszámon egész héten. Korunk értékválságának egyik legkifejezőbb helyszíne a lakótelep. Az elmúlt héten panelkonzultáció néven találkozót tartottak a Budapest-Gazagrét-i templomban azoknak a lelkészeknek, akik lakótelepi környezetben szolgálnak. Az egyik szervező Harmathy András szigetszentmiklósi lelkész volt.

Harmathy András: Konfirmációi előkészítőn az Apostoli Hitvallást vesszük végig, és arról beszélgettünk, hogy ki hány istenbe hisz. Számítok arra, hogy azt mondják, egy Istenbe, de arra is, hogy háromba, mert a Hitvallásunk az Atya, Fiú, Szentlélek Istenről beszél. Egyszer azt mondta valaki, hogy négy istenbe hiszünk: az egy Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Innen indulunk: ez a posztmodern ember. Minden ott van a fejében, de nem áll össze rendszerré, nem fedezi fel az ellentmondásokat, minden elfér egymással. Ezt formálja át a keresztyén tradíció, amit nem negatív értelemben használok, hanem nagyon is pozitívban: irányt ad az életnek, tisztaságot, rendet ebben a káoszban. Az élményeknek sokkal nagyobb szerepe van, mint korábban. Reformátusként ezzel nehezen is szembesülünk. A kor másik sajátossága, hogy nem racionális. Felbomlottak a mindent megmagyarázó szép ideológiai rendszerek. Ma az emberek nem kíváncsiak erre, és sokszor élnek nyugodtan logikai ellentmondásokkal, egymásnak ellentmondó hittételeket vallanak egyszerre igaznak. Mi pedig szépen és komolyan felépített tanításokat adunk XVI. Századi örökségünkből kifolyólag. Nagyon nehéz egy nem racionális, élményközpontú korban az igehirdetéssel, az egyházi szolgálattal megtalálni, megérinteni, vonzóvá tenni. Kevés ez a keret, kevés, ha csak istentisztelet van.

Fekete Ágnes: A lakótelep egy egészen sajátos mikrokultúra, ezt a választások fényében is nyugodtan elmondhatjuk.

Harmathy András: Én lelkészként a sorsokkal találkozok. Akik lakótelepen élnek, sokszor még igényeik szintjén sem találkoznak mással, mint ami a lakótelepen elérhető. Ez a nehezebb oldala: ha nincsenek gyökerek, nincs tartás, nincs értékrend, amit ebből az életből ki lehet sajtolni ilyen vagy olyan áron. Sokszor ez tragikus: alkoholizmus, felborult családok, magányosság, küszködés a gyerekekkel, bezártság. Ezek tragikus történetek. Nekem azt jó látni ebben, hogy Isten országa világosságot gyújt. Kinyílnak, életük lesz és közösségre találnak. Ezért nagy élmény lakótelepen szolgáló gyülekezetben lenni, megfigyelni, hogy milyen fontos a közösség az embereknek és mennyit ad. Szigetszentmiklós évente 1500 emberrel gyarapszik. Hogyan lehet ezt jól kezelni? Ha van mögötte egy koncepció, az jó. Nem feltétlenül látja ezt az ember. Lakóparkok nőnek, egyik a másik után, minimális hellyel. Az utcán ringatja az anyuka a gyermekét, mert a szomszédok nem viselik el a gyereksírást, ezért inkább a főút mellett sétálgat vele. Szomorú ezt látni. A másik, amit megélhetünk, hogy összezárva sok élethelyzettel találkozhatunk, és az emberekről lefoszlanak a mázak. Jó, ha felvállalják a tragédiákat, küzdelmeiket. Nincs annyi szerepjáték és azt érezni, hogy ebben a helyzetben tud az evangélium valamit mondani. Nem annyira a tradíció miatt kötődnek ma az emberek az egyházhoz, hanem ha van erő, Lélek, élet az igehirdetésben, a gyülekezetben, akkor jönnek, és látszik is, hogy valami változik az életükben. Ha nincs, akkor elmennek. Jóllehet évszázados vagy évezredes tradícióban állunk, és azt visszük is tovább, a kérdés az, hogy ez mennyit ér ma?

Fekete Ágnes: Az, hogy itt öt év alatt felépült egy templom, jelez valamit.

Harmathy András: A hiúság mindig megkörnyékez bennünket, és ilyen mondanánk, hogy ez a mi dicsőségünk. De ami itt van, arról nem lehet mást mondani, mint hogy Isten cselekszik.

Fekete Ágnes: Mire gondoljunk most? Mert az ember a kezek munkáját látja itt.

Harmathy András: Szimbolikusan is gyönyörű a gyülekezet története: ez egy rendőrségi épület volt. Az emeleten lőtér volt, most ott az istentisztelet helye. Amikor elkezdtük átalakítani az épületet, akkor előkerültek a régi freskók: vörös csillagos, karabélyos ikonokra kell gondolni. Ebből a helyből lett Isten dicsőségét hirdető otthon. Az is gyönyörű, hogy aki ezt a munkát elvégezte, a vállalkozó, gyógyíthatatlan betegségben szenved, lassan épül le, és azt gondolta, hogy élete hátralevő részében olyan munkákat vállal el, amelyek Isten dicsőségét szolgálják. Nem a nyereség miatt csinálta. Látszik a munkáján, ahogy a formákkal játszott, hogy neki nem a pénzről szólt ez az építkezés. Ezt a szobát egy börtönből szabadult ember festette. Amikor hazajött nem volt hova mennie, nem voltak kapcsolatai, kötődése. Bekerült a közösségünkbe és mi munkát adtunk neki, hogy legyen valami továbblépési lehetőség az életében. Nem minden történet rózsaszínű: egy idő után már nem evett, csak ivott, majd mentő vitte kórházba, ez az utolsó hírünk róla, de a keze munkája itt van. Az ember olvassa a Bibliát, és azt látja, hogy Isten egy gyönyörű világot teremtett, terve van ezzel a világgal. Itt a lakótelepen, látva az emberi sorsokat viszont abba futunk bele, hogy ez a világ nem gyönyörű, és nem mindig arról szól, hogy nekünk szép, emelkedett, ragyogó életünk van. Jár most a jegyesoktatásra hozzánk egy pár, akik az élet mélységeiből jönnek, templomi esküvőt szeretnének. Mi az Isten szerepe ebben, mi az, amit Ő tesz hozzá, túl azon az egyórás istentiszteleten, amire majd emlékeznek, mert lefényképezik. Beszélgettünk az álmaikról: ha ők szabadon álmodhatnának, akkor milyen életet képzelnek el? Mi szeretnének a következő 30-40-50 évben elérni? És nem vágynak másra mint, ami most van, csak szeretnék túlélni. Így hangzott ez a mondat: Csak szeretnénk egy proliéletet élni. Ez egy pozitív megfogalmazás: eddig terjednek a vágyaik és az álmaik.

Fekete Ágnes: Igen, akinek nincs álma, annak nagyon nehéz valamilyen pluszt behozni. Ha nem is vágyik többre, akkor mit tudok neki mondani.

Harmathy András: Ha valakinek nincs álma, múltja akkor is van, és sokszor a múlt öli meg a jövőt. Ha valaki nagyon súlyos gondokat cipel magával, és nem tudja feldolgozni, akkor az lefolytja az álmait is. Ez az örömhír: az Isten tudja rendezni a múltat, sőt van egy jövőképe, amit az ember elé is ad, amiben segít, ha engedi az ember, hogy Isten formálja, hasson rá, alakítsa az életét. Azért nem csettintésre változnak meg a dolgok. Van egy kísértés: az ember bármennyire is szeretné az evangélium tágasságát megőrizni – ez élet- és létkérdéseket jelent, azt, hogy milyen életet élünk, igazság, rend, tisztaság, nagyjából ilyen fogalmakat kapcsolok hozzá – de nem tudjuk ennek a társadalmi vonatkozásait meglépni, maradunk a lelki üzenetnél. De már ez is egy nagyon nagy dolog. Ha a lelket meg tudjuk menteni, vagy táplálni tudjuk, erősíteni ezen formák között, és végül is ez a csoda az emberi létben. Meghatározó az emberi környezet, de valahol mégsem az. Lehet az ember szabad egy panellakásban, lehet teljes az élete, ha fogyatékkal él. Persze van összefüggés, de nagyobb az, aki bennünk van, mint az, ami a világban található. Volt egy film: két élethelyzetet mutatott be, egy börtönben és egy zárdában. Külsőleg a két élethelyzet szinte megszólalásig hasonló volt: a külvilágtól elzárt, magas falak, az élet ritmusa ugyanúgy történik, minden nap ugyanazokkal az emberekkel. Az egyik mégis rabságban, a másik pedig szabadságban él.

Fekete Ágnes: Az egyik maga választotta, a másik nem.

Harmathy András: igen, de akkor nem a környezetről szól minden, hanem arról, ahogy belül van, ahogy ezt megélem. Ez a reménységünk.

Fekete Ágnes: Hallottuk, mennyire meghatározó erő egy templom építésénél a közös munka, azok az emberi élmények, amik a munkálatok közben érik a közösséget. Következő riportunkban ugyanezt mondja el egy óvónő. A budafoki református egyházközség Halacska óvodája új szárnnyal bővült. Először a falon megtalálható építkezési emlékeket néztük meg Ablonczyné Vándor Margittal, az intézmény igazgatójával.

Ablonczyné Vándor Margit: Ezek az építkezés során készült felvételek. Ez egy irodaépület volt korábban, ebből indultunk ki.

Fekete Ágnes: Megvásárlásra került?

Ablonczyné Vándor Margit: Nem, ez csak bérlemény. Most beszámítják az átépítés költségeit a bérleti díjba, tehát lelakhatjuk.

Gyerek1: Kiválasztunk négy napost, ők segítenek a dadusnéniknek megteríteni.

Fekete Ágnes: Ilyen sok tányért elbírsz?

Gyerek2: Ma van a születésnapom.

Fekete Ágnes: Ne viccelj! És hogy ünneplitek meg a születésnapod?

Gyerek2: Ebédkor minden gyerek leül az asztalhoz és eszünk. Adnak egy ajándékot, be kell csukni a szemünket, és ha ott van az asztalon az ajándék, azt mondják a gyerekek, hogy kinyithatod, és akkor kinyitja a gyerek a szemét, és lát ott egy ajándékot.

Ebéd előtt énekelve imádkoznak: Az asztal terítve, immár minden kész.

Fekete Ágnes: Miért volt szükség erre a szárnyra?

Ablonczyné Vándor Margit: Azért, mert nagyon sok gyermekünk volt.

Fekete Ágnes: Az egyházi óvodára van kifejezetten szükség, vagy itt sok kisgyermekes család él?

Ablonczyné Vándor Margit: ez nem csak a gyereklétszám függvénye, hanem erre a nevelésre van igény.

Fekete Ágnes: Mi az, amit egy református óvoda tud nyújtani?

Ablonczyné Vándor Margit: Elvileg nem lenne nagy különbség, mert minden óvodának és óvodapedagógusnak feladata – ha hivatásból teszi valaki, akkor nem csak feladata, hanem belülről fakadó igény – hogy azzal a szeretettel és empátiával foglalkozzon a gyerekekkel. Mégis ha a hivatástudat mellett, a megélt keresztyénséget is megpróbálják beleadni a munkájukba, azt a szülő megérzi. A legnagyobb lehetőségük az óvodáknak van arra, hiszen itt minden nap lehet a szülővel találkozni, közvetlen a kommunikáció. Nagyon fontos, hogy össze tudjunk dolgozni. Itt az új épületben folyamatosan történik, hogy megbeszéljük a gyerekekkel bármi öröm vagy nehézség felmerül. Az is fontos, hogy megköszönjük a szülőknek azt a segítséget, amit az építkezés során nyújtottak. Nekik nagyon hálásak vagyunk, de Istennek is.

Fekete Ágnes: Tényleg sokat segítettek a szülők?

Ablonczyné Vándor Margit: Takarításban, rendezgetésben, függönyvarrásban, vagy a polcok felszerelésében. Hétvégi munkákat szerveztünk, szó szerint gyönyörködtető volt, ahogy dolgoztak. Ez töltötte meg élettel az egész épületet. Készítettünk egy dvd-t a gyerekekről, téglajegyként adtuk a szülőknek, anyagi segítséget nyújtott. De ezen felül is jöttek megkérdezni, hogy mire van segítségünk.

Fekete Ágnes: Közösségteremtő ereje van egy ilyen építkezésnek.

Ablonczyné Vándor Margit: Ma úgy hozza ide egy szülő a gyermekét, hogy ebben mi is benne voltunk. Sőt a munkálatoknál itt voltak a gyerekek is. Szaladgáltak, élmény volt számukra is. Ha egy szülő ezt végigkíséri, akkor egészen más szívvel hozza ide a gyerekeit.

Fekete Ágnes: Az összefogás erejéről szól következő riportunk. Tiszasas egyike azon településeknek, amelyiket a legutóbbi árvíz sújtott. Következő hangképünk arról tanúskodik, hogy a református egyház igyekezett cselekvő módon jelen lenni a bajban. Először dr. Bölcskei Gusztáv, a zsinat elnöke beszélt azon az ünnepségen, amelyen a támogatás átnyújtották.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Azt az igazságot élhetjük át, hogy Istent dicsérni mindig lehet, minden körülmények között. Így itt a tiszasasi templomban is. Azokért az emberekért, akik itt élnek, az elmúlt hetekben nagyon sokat imádkoztunk. Azt mondhatjuk el, Istennek hálát adva, hogy talán sikerül a nagyobb bajt elkerülni. Az egyház ősi cselekvési formája az adakozás. És ennek az adakozásnak az eredménye az az egymillió Forint, amit most elhoztunk a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati irodájának gyűjtése nyomán. Ezt adjuk most át nagytiszteletű asszonynak és gondnokasszonynak. Azalatt a rövid idő alatt is, amíg itt voltunk, szép példáját tapasztalhattuk meg az összefogásnak és az együvé tartozásnak felekezetek között. Szeretnénk megköszönni minden embernek, aki talán nem olyan látványosan, de ott volt a gátakon. Miközben féltette a saját dolgait is, azért tudott segíteni másokon. Én azt kívánom a gyülekezetnek és a környező településeknek, hogy isten áldja meg őket. Fogadják jó szívvel a Magyarországi református Egyház és azon belül a szeretetszolgálati iroda adományát. Mi csak postások vagyunk. A másik postást, Fodor Gusztávot hívom ide, adja át az adomány.

Fodor Gusztáv: Kicsit fájó szívvel adom át ezt az adományt

A szolidaritás talán az a fontos emberi érzés, amelyik nagyon közel áll a nőkhöz. Vörös Éva magyarországi református lelkész Erdélyben él. Egy európai női konferencián vett részt kolozsvári kolleganőivel.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Biblia legelejéről, Mózes első könyve 1. fejezetéből:
”Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt. A mélység fölött sötétség volt.”

A Rend, az a téma, amin szinte minden családban sikerül összeveszni időnként. Mumusként ül a fejemen a rend és sugdos a fülembe: "Úgyse se tudod megvalósítani. Nincsen rá időd, gyerekekkel úgysem megy." Kettős érzések kavarognak bennem. Egyrészt vágyom egy kicsit nagyobb fokú, külső, látható rendre. Másrészt irtózom a kényszerességtől, hogy ez, mint valami értékmérő emberek közé állhat. Gyerekeinkre gondolok. Talán következetesebbnek kellene lennünk. Mintha egy igazi szélmalom harc lenne ez az egész. Fáradtságos munkával rendszerezve nekilátok a gyerekszobának, úgy tűnik, csak fenn kellene tartani ezt a rendet, de egy hét múlva halvány emléke sincs az átlátható szobának. Valahogy visszakerül minden a "helyére"… csak mégis olyan rendetlenségnek hat, ha ránézünk. Hogy van ez? Isten rendet teremtett a világban. Alkotásának első értelme az volt, hogy szétválasztott a fenti és a lenti dolgokat. Már nem valami őskáosz fölött lebegett a Lelke, hanem az anyagok, élőlények, és égitestek csoportjai álltak elő. Érdekes a rend szó eredete. Latinul először többes számban használták, és a társadalmi rendeket jelentette. A nyelv jól mondja el, hogy a rend sohasem egyedül és mást kizárva létezik. Ha van fent, akkor "lentnek" is kell lennie. Bizonyos értelemben minden ember egy másik rend letéteményese. Isten úgy teremtett meg minket, hogy nem egy egységes uniformizált tömeget hozott létre, hanem rendeket és egyedeket. Sokan azt hiszik, a hit elfogadása valamiképpen egyéniségük megcsorbítását hozza magával. Pedig éppen az ellenkezőjét élhetjük meg, ha látjuk, Isten mennyire rám szabja gondviselését, mennyire személyesen szeret. Emlékszem, egyszer nagyon összetört voltam, azt éreztem, Isten irtózatos keresztet helyezett rám, nem tudok örömmel élni. Akkor azt a biblia történetet olvastam, amikor Dávidot páncélba bujtatták, és így akarták a Góliát elleni küzdelembe küldeni. De ő levetette ezt a királyi öltözetet és a maga parittyájával és köveivel indult a harcba. Megmagyarázhatatlan öröm fogott el ezt olvasva, mert elhittem, hogy Isten nem sanyargatni akar, hanem megmutatja azt az utat, amelyen éppen az én alkatommal tudom őt szolgálni. Ma azzal találkozunk úton-útfélen, hogy szinte gőzerővel keverik össze a dolgokat. A pénzt, a szeretetet, a közösségeket, tradíciót, családot, és sorolhatnánk.. Isten kihív minket ebből a kulimászból. Kulimász az is, ha a szőnyeg tisztasága fontosabb az emberi kapcsolatoknál. De összevisszaság az is, ha engem valami olyanra kényszerítenek, amitől irtózom. A valódi rend belőlünk ered, a gondolatokban van. Mindig testre szabott és még ha döccenőkön át is, de örömöt hoz. Isten arra hív, hogy képesek legyünk a dolgokat szétválasztani, magunkat kiemelni a tömegből. Így részesedhetünk a teremtő hatalomban. Így József Attila mondata, hogy – "Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent" – mély értelmet nyer, mert Isten végtelenségét éljük meg abban, ahogyan a mennyei Atya szabadon szeretve rendezi életemet.
Ámen