2005-03-23

Imádság "Az Isten asztaláról" – János 20,6-8 olvasásához (írta Varga László)

"Uram, boldog lehetett János, aki látta a lepleket és hitt. Már azelőtt hitt, hogy megjelentél volna előtte. Mi csak betűket látunk,… de azok is olyan bizonyossá válhatnak, mint a leplek János számára. Tanítványaidnak személyesen mutattad meg magadat, és láttak. Te mondtad, boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. Én hiszek, köszönöm, hogy nekem is megmutattad magad. Látlak az Úrvacsora kenyere és bora mögött. Látlak szenvedni a kereszten. Látlak megjelenni a tópartján. Add, hogy mindig boldogan lássalak, míg szemtől szemben nem láthatlak majd…"

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Nemrég gyermekektől kérdezte meg a lelkész, melyik a keresztyének legnagyobb ünnepe. Többen erősen gondolkodtak a válaszon. Ma valóban már nem is olyan egyértelmű a mi keresztyén világunkban, hogy a Húsvét a legnagyobb ünnep. A különböző fogyasztói köntösök annyira betakarják az ünnepek valódi tartalmát. Talán akkor világlik ki igazán az ünneplés lényege, ha csontunkig bele tudjuk magunkat helyezni. Nagyheti műsorunkban egy élettörténetet szeretnénk a Kereszt alá helyezni. Szenes László beszéli el élettörténetét, melynek szereplői több ponton is emlékeztetnek a 2000 évvel ezelőtt élt áruló és hitvalló emberekre…

Szenes László: Egyetemi lelkész voltam abban a városrészben, ahol az intelligencia lakott, a másik oldalon, Nyulason az Erdélyből kiutasítottak éltek barakkokban, akik egyetemi alkalmazottakká lettek. Ezt a két társaságot kellett összebékítenem, hogy egy gyülekezet legyen belőle. Ezer beteg volt a klinikákon, ott is istentiszteletet tartottunk. Minden kórteremben, minden ágyhoz odamentünk. Este segédlelkészemmel Koncz Zoltánnal úgy mentünk haza – fiatalok voltunk -, hogy fejest ugrottunk az ágyba vacsora nélkül. Kiült az emberekre a nyomorúság és a tehetetlenség, mi pedig csodákat szerettünk volna tenni. Ezerkétszáz halálraítélt a kórtermekben – akkoriban a tbc-t nem tudták gyógyítani. Bemenni abba a terembe, ahol fiatal nők kézimunkáztak – talán megemlékezik majd róluk valaki -, vagy a másik súlyos osztályra, ahol állandóan véreztek. 1944-ben egészen váratlanul, a Nagytemplom városszerte nagyon sokra becsült lelkésze, Farkas Pál lemondott azzal, hogy jönnek az oroszok, és ha a Nagytemplom exklalált hely lesz, ő nem érzi magát alkalmasnak arra, hogy ott legyen. Elment a legrégebbi templomhoz, az Ispotályhoz. Két hét múlva lebombázták az amerikaiak, kőhalom lett. Én egy lépést nem tettem, hogy elmenjek, pedig kétnaponként kaptuk az orosz bombázást. A Nagytemplom lelkésze lettem. A Nagytemplom közelében van egy négy utcára szóló óvóhely, abban a pincében voltunk vagy ezren. Nagyon jól berendeztük, aládúcoltuk, egyszer káplánunk, Sulyok Kálmán beszalad: Laci bátyám, ég a Nagytemplom! Gyújtóbombát dobtak rá. – Kerítsd elő a kulcsot, bemegyünk, hozunk még ki emléket! Bementünk a templomba, rövidesen előkerült egy katona. Fölöttünk égett a 100-150 éves kiszáradt gerenda. Téglaboltozat volt, de a repeszek kilőtték itt-ott és hullott be a zsarátnok. A téren robbantak a bombák, világított a templom, és ott volt egy katona. Mondta, hogy tapossuk el a zsarátnokokat. Egyszercsak azt mondja: Nem tetszik észrevenni, hogy nem a padokra esik, hanem a padok közé a kövezetre. Már halványodik a fény, rövidesen rázuhan a tető a boltozatra, lehet, hogy beomlik, azt tanácsolom, menjünk innen. Káplánunk fejére kapta Kossuth Lajos karosszékét, ami most is meg van, én az Úrasztali terítőt hajtottam össze, s miközben légi aknák robbantak körülöttünk, visszaszaladtunk az óvóhelyre. Az elején Révész kért, menjek vele, mert tiltakozni kellett. A lakásán tíz lányt őrzött és éjszaka rá akarták törni az ajtót, mert megtudták az orosz katonák. Mentünk másnap tiltakozni, de nem akartak beengedni az orosz főhadiszállásra. Azt mondták: Pópa? Nincs szakálla, végül nagy nehezen beengedtek. Leültettek egy díványra, aminek minden rugója kiállt. A városparancsnok előhúzott egy pisztolyt, Révész pedig mindent elmondott, akkor a parancsnok indulatosan mondta: Ezzel a pisztollyal lőttem ma agyon egy szovjet katonát ilyenért. Nem lőhetem agyon valamennyit! Bújjanak el az asszonyaik! – Ilyen világ volt. A Nagytemplomot újra kellett építeni, darabonként vásároltuk az épületanyagot, mert TÜZÉP nem volt akkor. A lebombázott házakban volt, aki ingyen odaadta az anyagot, csakhogy a Nagytemplom minél hamarabb kész legyen. Rákosi már a püspöknél tudott rettentő nyájas lenni.

Fekete Ágnes: Eljött Révész Imréhez?

Szenes László: Eljött, levizitelt. Révész elmondta, nagy aggodalmunk van, az ideológia. És azt mondta rá Rákosi: Ezt hagyjuk az unokáinkra, majd ők megoldják! Jelen pillanatban, romokban az ország, újjá kell építeni. Nem ütötték a dobot, hogy itt most diktatúra van. Mi Nyugat felé ablak voltunk, olyan sikeres propagandát folytattak. Nyugaton rajongtak a kommunizmusért: itt minden a közösségért folyik. Ezt közelről tapasztaltam meg, mikor városnézésre vittem az első vendégeket. Helyei Kis Géza kissé populista volt, abszolút kihagyták még a rehabilitálandók közül is, hibásan. Jó szándék volt benne, hangosan kritizálta a rendszert. 1949-ben került oda Péter János, ő is tűrte egy darabig. Egyszer aztán elővette, és megmondta, mennie kell Debrecenből. Géza azt mondta: Értesültem, hogy éjszaka elvisznek engem! Na, menjünk a templomba! – szóval, ennyire fejjel nem szabad a falnak szaladni. Előszedték, de csak azért, mert a számlák nem dátum szerint voltak beírva a pénztárkönyvbe, amit nem is ő vezetett. Mikor utoljára ítélethirdetésre beérkezett, kezet fogtam vele: Géza, légy erős! Azt mondja: Engem, huszonnégy egyházi könyv szerzőjét ezek elítélnek! Megfosztották a palástjától, ez a mi nyelvünkön azt jelenti, nem prédikálhat. Pár nap múlva beszaladtak hozzám, hogy palástban, a Nagytemplom előtti teraszon (emelt terasz volt) eszelősen prédikál. Kifutottam, hogy lecsendesítsem, de akkor már ott volt a mentő, és elvitték. Úgy tudom rövidesen belehalt.

(Ének: És íme egy azok közül, kik Jézussal valának, kinyújtván kezét kardot ránta, és rásújtván a főpap szolgájára levágá annak fülét. Erre mondá neki Jézus: Tedd vissza helyére kardodat, mert mindazok, akik fegyvert fognak fegyver által vesznek el.)

Szenes László: 1948-ban lecserélték a négy egyházkerület püspökét. Révész Imrét elővették, mert az egyháztörténeti könyvében az volt, hogy a szocializmus istenes céljaira istentelen eszközöket használ. Három nap alatt kellett elkészülnie, iratai nagy részét, naplóját is megégette. Azt mondta: Elmegyek, hívhattok Imre bácsinak, vagy vén gazembernek, csak azt ne mondjátok, hogy püspök úr – így ment el. Püspökválasztás következett volna, Péter János nevét először hallottuk. Eszes volt, a gallérja mandzsettájából rázta ki a vizsgák anyagát, de hogy igazán ki volt, azt nem tudta senki. Rögtön helyezkedett, az államelnök titkára lett. Amikor Vorosilov marsallt várták a Nyugati Pályaudvarra, Péter János is ott volt, Rákosi odament és karon fogta. Odajött hozzám a segédlelkészem, Dezső László, aki nagyon rendes ember volt, de nagyon félt. Engedélyt kért, hogy egy hónapig távol legyen, lássam el a rá váró szolgálatot is. Ezután gépkocsival hárman végiglátogatták a Tiszántúl négyszáz gyülekezetét, és megmagyarázták, ha jót akarnak, adják a szavazatokat akár ismeretlenül is Péter Jánosra. Az elején korrekt volt. Családja nem volt ott. Sétáljunk egyet Debrecenben, mondta, mert, nem ismeri. Elkezdett vallatni, finoman kiszedte belőlem, amit akart, én nem vagyok diplomata, én lelkész vagyok. "A ti beszédetek legyen igen vagy nem. Ami ezen túl van, az ördögtől van."

(Ének: Kisvártatva hozzámenvén az ott állók mondák Péternek: Bizony, te is közülük való vagy! Mert beszéded is elárul téged. Erre kezde átkozódni és esküdözni, hogy nem ismeri azt az embert, és azonnal megszólala a kakas. Akkor eszébe jutott Péternek Jézus szava, melyet mondott vala: Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem. És kimenvén onnan, keserves sírásra fakadt.)

Szenes László: Egyedüli lelkész voltam, akit nagy ünnepen az asztalánál vendégül látott. Ott ült a családja, és a diakonisszája, Valéria, akit mindenki Malária testvérnek hívott (nevetés), aki mindent tudott, és gyorsírta a beszédeimet. Ezt nekem jelentették.

Fekete Ágnes: Péter János lassan mindenkit lecserélt Debrecenben, és Laci bácsi egy volt a sok közül.

Szenes László: Hát, inkább megnyerni akart. Több ez annál. Nekem elmondta a hozzá legközelebb álló Bartha Tibor (aki nagyon benne volt az eltávolításomban) mikor már enyhülés volt, hogy kívánt velem találkozni, és én akkor azt mondtam, csak este érek rá. Olyan kis fizetésem volt – Kosdnak hívták azt a kis helyet, ahova engem tettek-, kénytelen voltam mellékállást vállalni. A Szentágotai Kutató Intézetben a kutató orvosokat tanítottam angolra, franciára. Egy hosszú táviratot kaptam, valahol megvan, (amit az ember jól eltesz, nehezen szokta megtalálni,) ebben jelezte, hogy beszélni akar velem A sofőr ott fog állni a kapuban. Az asztalon friss pogácsa illatozott, még ital is volt. Azt mondta: Drága Lacikám! Akiből püspök lett, az a Bartha Tibor ezzel kezdte: Lacikám, mindig tudtam, hogy neked nagyon magas IQ-d van. Akkor hallottam életemben először ezt a kifejezést.

Fekete Ágnes: Miért csinálta ezt?

Szenes László: Periódusai, szezonjai voltak mindennek. Akkor ez ment. Egyszerű volt, hogy mit mikor csináltak. Péter János csak akkor nyúlhatott hozzám, amikor neki már volt egy kis társasága, egy mag, az új teológia. Utolsó évben már éreztette a mellőzést. Nem hívott meg vasárnapra.

Fekete Ágnes: Tetszett félni ebben az időben?

Szenes László: Nem, nem. Amit mi reformátusok úgy hívunk: status confessionis – a színvallásnak a helyzete, ahol most már nem udvariaskodhatunk egymással, mást én nem mondtam egy fél mondatot se. – László, én téged figyeltettelek éveken keresztül. Olyan fél mondatot nem mondtál, amibe bele lehetne kapaszkodni, – mondta a perem idején – de olyat se, aminek örültem volna. A Nagytemplom tele volt, és én még oldalvást se célozgattam a rendszerre. Az volt a célom, hogy az emberek kibírják ezt az időszakot. Legyen mibe kapaszkodniuk. Rengeteget veszítettek, volt akinek felakasztották a férjét. A munkahelyén tudtak a kivégzésről, mégis azt kívánták, hogy tarka ruhában jelenjen meg, mert őt is feljelentik. Egyetemi alkalmazott, titkárnő volt, borzalmas dolgok történtek. Odajött hozzám egy asszony: most megyek Pestre, a vőlegényemet halálra ítélték, katonatiszt volt. Azt kérte, hogy ne akasszák, hanem lőjék, és mondott címeket, hogy hova menjek el. Nekem Budapesten három helyre kell elmennem, hogy kérjem, akit szeretek, ne akasszák, hanem lőjék. Ilyen szívbemarkoló esetek voltak. Egymás után hozták a népbírósági ítéleteket, át kellett élni, és hálásnak lenni Istennek, hogy adott hozzá erőt. Nem lettem lelki nyomorék.

(Ének: Éli, Éli, lama sabaktani, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!)

Szenes László: Péter János prédikált. Felálltak az emberek, kimentek, és bevágták a súlyos tölgyfaajtót. Jött elő az új teológiával, ami szerint nem az örökkévalóságot kell élni, hanem a jelent, és boldog országot építeni. Megjelent az országos lapban, nem tűrhetik tovább, hogy a lelkészek holmi üvegházba való tiszta evangéliumról beszélnek, nem pedig a mindennapi aktualitásokról. Elővette Bartha Tibor a prédikációimat, és elkezdte analizálni, hogy én tulajdonképpen mellette vagyok mindennek, amit ez a rendszer csinál, csak még nem merem kimondani. Akkor májgyulladásom volt, rossz hangulatban is voltam, azt mondtam: a kémeidtől ilyen jól ismerted az igehirdetéseimet, mondjad csak a magadét. Bartha ezt úgy adta át, hogy Péter János kémekkel dolgozik. Hazajött Péter János, és pár nap múlva, június elején, hívatnak. Az irodaszolga azt mondta: nem akarok beleszólni, de tessék elkészülni minden rosszra. Nyolcan ültek ott. És azt mondja: László, – reszketett Péter János – mikor a repülőgép lépcsőjére lettem a lábam, már azzal fogadtak, hogy lázadást szítottál ellenem! Eszem ágában sem volt, megpróbáltam összefoglalni tárgyilagosan, elmondani a helyzetnek és az igazságnak megfelelően. Akkor azt mondta: Nem az a fontos, hogy valamit mondtál, vagy nem mondtál, az a fontos, hogy nekem odafenn, mérvadó helyen hogy mondták. – Püspök úr, én tegnap ágyban fekvő beteg voltam, ez és ez az orvos kezel. Most sem vagyok jól, ha nem fontos, hogy mondtam, vagy nem mondtam, hanem az a fontos, hogy mások mit mondtak, akkor van itt szükség rám? – Nincs! – Megköszöntem az eddigi türelmet, meghajtottam magam és kijöttem. Ez később úgy jött le, hogy a püspökkel szemben arrogánsan viselkedtem. Még utánam kiáltott Gavallér Lajos: Az kellene, hogy levágd a földre magad, és azt mondd, megbánok mindent, amit eddig tettem, és azt fogom tenni, amit a püspök úr kér. Erre már nem is reagáltam, kimentem.

(Ének: A papi fejedelmek pedig, és az egész gyülekezet hamis tanúságot keresének Jézus ellen, hogy őt halálra adják. És nem találtak, holott sok hamis tanú jelentkezett. Utoljára előálla két hamis tanú, és szóla: Ez azt mondotta, le tudom rontani az Isten templomát, és három nap alatt felépíteni azt.)

Szenes László: Megjött a felfüggesztési irat. Ha én azt megmutatnám magának! Elsorol tücsköt, bogarat: nem hallgat a jóindulatú szóra, ezért állásából felfüggesztik. A pontos okokat későbbi vizsgálat fogja megállapítani. (nevetés) A maga arca is elárulja a döbbenetet. Mikor aztán megtörtént az eltávolításom, Leányfalun volt kijelölt lakásom, a volt idős diakonisszák házában egy szoba, máshova nem mehettem. A szomszédban lakott Ravasz László, a püspök, oda azért fölmentem. Enyedi Andorral, a másik félretett püspökkel együtt megkért, mutassam meg azt a papírt. Azt mondta: László, ezt kereteztesd be! Így ez a rendszer még nem szólta el magát. Elsorolnak mindent, ez egy beutaló Recskre, csak a végén azt mondják, még nem állapítottuk meg, hogy miért. Egyéniségéből láttuk, hogy nem a ma embere, üvegházba való az ilyen prédikáció! Ebben sem vett mindenki részt, és még azok is, akik csinálták, később Kosdra, ahova engem eljuttattak, eljöttek bocsánatot kérni. Kevés embertől kértek annyiszor bocsánatot, mint tőlem.

Fekete Ágnes: Hogy került Kosdra?

Szenes László: Úgy, hogy Ég és Föld között voltam. Péter János három éjszaka beszélt velem, szeretne engem megmenteni. Másik éjszaka azt mondta, írjam le, mi a nézetem. Tudtam, ezzel a magam ítéletét írom alá, és ha hiszi, ha nem, olyan megkönnyebbülés fogott el. És beadtam nekik."Na, a fenét is", ilyen dolgokat mondtam, és ezért a lelkészi testület egyetlen női tagjának, Kovács Olgának az ildomság érzését sértettem meg. Ebből óriási nagy vád jött ki, hogy a nőket nem tisztelem! Kiderült, hogy Kovács Olga nem is volt ott azon a gyűlésen. (nevetés) Péter János azzal próbált sakkban tartani, ha nem tudunk szót érteni egymással, akkor fegyelmi lesz. Az nem akármilyen fegyelmi lesz, azt a rádió is közvetíteni fogja. Mindent lehetett mondani valakire, védekezni nem lehetett. A fiókját kihúzta, kihúzott három különböző minőségű, színű papírt. A három legfontosabb egyéniség írta az egyházkerületből, az volt benne: Főtiszteletű püspök úr, állásomat, lelkészi minőségemet felajánlom, és a püspök úr kezébe teszem arra az esetre, ha nem lennék méltó a szolgálatra – aláírás, dátum nélkül. Mind a hárman egymástól függetlenül megírták. – Nézd, ezek évek óta itt fekszenek, negyedik éve már a fiókomban. Nem írtam dátumot. Egy ilyen papírt kérek tőled. És akkor boruljunk le, imádkozzunk, és csorogtak a könnyei.

Fekete Ágnes: Nagy színész volt.

Szenes László: Feketét hozott be, este tíz óra volt. Antedatálva megjelent előttem, hetekkel korábbi dátummal. Hazudott Péter János. Megkérdezte, mi lesz velem. Hát, mondom, tanult mesterségem nincsen, nem vagyok egy mechanikai csoda, aki mindenhez ért. Kaptam egy telefont, hogy Kosdon megürülőben van a lelkészi állás, ez Váctól légvonalban négy kilométerre fekszik. Buszjárat akkor nem volt, se patika, se járda, menjek el, és mutatkozzam be. Majd a sofőröm kivisz az állomásra – mondta. – Nem szükséges, tudom, hogy éjszaka megy egy gyorsvonat 11 óra után, azt a kevés szükséges dolgot becsomagolom, kiviszem az állomásra. Tizennyolc év után így hagytam el Debrecent.

(Ének: Elosztották maguk között ruháimat, s köntösömre sorsot vetettek.)

Szenes László: Én nem akarok olyan lenni, mint Szenes László! Én nem követem, én elhatárolódom! Ez a gyávaság nagyon-nagyon bántott engemet. Amúgy a többit az Úr Istenre bíztam. Kosdon voltam, de nem lehetett még beiktatni, mert nem ment el a lelkész, szívbeteg ember volt, rövidesen elmegy, így ott laktam az irodában. Egyszercsak értesítést kaptam, hogy Bereczki püspök fog beiktatni. Ez nagy szó volt, úgyhogy menjek be hozzá. Elkészültem egy alapos fejmosásra, ehelyett átölelt. Jobbról, balról megpuszilt, leültetett, és ezt mondta: László, mért tetted? Lelkiismeretből, válaszoltam, teológiai lelkiismeretből. Felállt: Ha az én környezetemben valaki a lelkiismeretéből tenne valamit, nem tudom, mit csinálnék.

Fekete Ágnes: Az ünnepre készülve jó elcsendesedni, végiggondolni a Nagyhét eseményeit. Ebben segítenek virrasztások, zenés áhítatok, koncertek, amelyek közül néhányat ajánlunk.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát:

”Mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz! (2Kor 12,9)”

– írja Pál apostol, a második Korinthusi levél 12. fejezetében.

Van egy kedves ismerősöm, egy értelmileg sérült fiú, akinek van egy gyönyörű rajza, melyen Krisztus mintegy repül a kereszten. Olyan légiesen, mosolyogva száll, mintha a kereszt a szárnya lenne. Sokszor azok az emberek, akik az értelmükkel nem tudják olyan jól felfogni Krisztus titkát, hamarabb megértik lelkük mélyén a keresztet. Azt a helyet, ahol nem vereséget látunk, hanem győzelmet. A kereszt az egyetlen út Istenhez. Más nem győzheti le az Isten és köztünk feszülő távolságot, mint Krisztus abszurd áldozata, amikor megnemesítette a szenvedést, amikor önmaga teljes odaszánásával magához ragadta világot. Az egy éve forrongó vita a Passió című film körül nagy érzelmeket kavart. Meg tudtam érteni azokat is, akiknek nem tetszett, és azokat is, akik nagyon jónak találták a filmet. Egy dolgon nem vitatkozott senki, Jézus szenvedésének a nagyságán. A mindannyiunkban élő szalonkeresztyénség kénytelen volt szembesülni azzal, hogy Krisztus megváltásának útja a szenvedés volt. Szeretnénk kikerülni az erőtlenséget. A kudarcokat utáljuk, azokat a pillanatokat, amikor csődöt mondunk, szeretnénk elfelejteni. Pedig csakis ez az a nyelv, amelyen elmondható az evangélium. Aki nem szenvedett, az nem tudja, miről beszélünk, amikor azt mondjuk: Kereszt. Még Pál apostolnak is tövisek állították helyre a látását. Így értette meg, hogy erőtlenség nélkül nincs valódi erő. Az én kedves barátom mégis repülve rajzolta le a szenvedést. Erővel és hatalommal áll előttünk a feszület. Megérthetjük, hogy a dolgok önmaguk fölé emelkednek, hogy nem kell belesüppednünk a csüggedésbe, nem kell szoronganunk, amikor csődöt mondunk, mint anya, mint férj, mint ember. Épp ezek a pontok válhatnak utakká, olyan tövisekké, amelyek áttörik az idő és a tér dimenzióit és elröpítenek a minden erő forrásához, Istenhez. Krisztus ránk mosolyog a kereszten. Nem kárpótol bennünket szenvedése, hanem átvisz a túlpartra. Felemel és egy tökéletesen más dimenzióba helyezi életünket. A szenvedélyes szeretet, a mindenen átjuttató erő lüktetését érezzük meg. Hogy a dolgok nem azok, amiknek látszanak. A kereszt, a halál, a tér és idő, a földi gonoszság, emberi gyengeség megannyi meghatározása, amit így foglalhatunk össze: erőtlenség. Éppen a legnagyobb erő helye lesz, ahol meglátjuk Krisztus arcát, a nyomorúságban szerethető embert, ahol a szívünk kicserélődik, mert idő és tér fölé emel a Kereszt ereje. Akkor a mi kis hétköznapi keresztjeinken is repülni fogunk. Ezt adja meg Isten!
Ámen

Énekajánló – Húsvét utáni első vasárnap

Quasimodogeniti (Húsvét utáni 1.) vasárnap

Amint karácsony nyolcadnapja a kiskarácsony nevet, Húsvét nyolcada a kishúsvét, vagy fehérvasárnap elnevezést kapta. A vasárnap latin neve ismét az első ének (a latin introitus) első szavát idézi a Krisztusban újjászületetteknek: Quasimodo geniti infantes… Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok (2. Péter 2,2.), melyhez a 81. zsoltár kapcsolódik: Örvendezzetek az Istennek, a mi erősségünknek: ujjongjatok a Jákób Istenének!

A vasárnap epistola-igéje az 1. János 5,4-10 (A hit, ami legyőzi a világot), evangéliuma pedig János 20,19-31. (Tamás kételkedése és hite.)

A húsvét-ünnepi énekek ismertetésénél utaltunk már rá, hogy a feltámadásról szóló énekeket ne hagyjuk el, hanem egész Pünkösdig éljünk velük! Énekeskönyvünkben csak három éneket találunk (351, 352, 354.), de a régi énekeskönyvek többet is tartalmaztak, melyek szövegükben, versezetükben mind a "Krisztus feltámadott" 185. dicséretünkből erednek. Azért alakult ennyi változata ennek az éneknek, mert Húsvét után még hetekig a Surrexit Christus gondolatköre határozta meg az istentiszteleteket és az igehirdetéseket. Mára viszont ezek a szép magyar dicséretek (250-354.) háttérbe kerültek, újra kell tehát felfedeznünk. ezt a területet.

Énekválasztásunkat tehát a zsoltárok és a húsvéti énekek határozzák meg most és a ránk következő vasárnapokon is.

Énekek Quasimodogeniti vasárnapjára (Húsvét utáni vasárnap):

Fennálló ének: 81,1-3. Örvendezzetek a erős Istennek

Fő (derekas) ének: 354. A Krisztust megfeszíték

Igehirdetés előtt: 185. Krisztus feltámadott

Ráfelelő ének: 232. (1-3. vagy teljes ének) Hiszek a mennybéli egy Istenben…

Záró ének: 116,7-11. Mit adjak az Úrnak jótettiért?