2004-10-13

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Nemrég, négy éves kislányunk, aki a legközelebbi önkormányzati óvodába jár, azzal állt elő: – Képzeld Anya! Van egy gyerek az óvodában, aki nem jár "bimbamba". Nem akartam túlságosan kioktató lenni, azt mondtam: – Persze, vannak, akik nem járnak templomba. Mire ő: – De, azért a legtöbben járnak. A statisztikákban elmerülő sajtó olvasása után érdekes volt ez a látószög. A sajtó világképet teremt. Ebben a kultúrában nem az az igaz, amit az egyház állít – mint a középkorban -, hanem az, amit – úgymond – tudományosan tesznek közzé. Az igazság birtokosa a tudomány lett, ennek közlője, pedig a média. Ezekről a kérdésekről beszélgettem Alexa Károllyal, aki a nemrég megalakult Protestáns Kulturális és Közművelődési Központ első rendezvényén adott elő.

Alexa Károly: Előadásomnak a témája a sajtó és az erkölcs viszonya volt. A rendszerváltozás előtti időkről és az utána következő egy- másfél évtizedről szólt. Egyáltalán, morális szempontból megközelíthető-e a magyar sajtó, az egész média világ? Az volt a végső következtetésem, hogy semmiképpen nem. Szinte fel sem merülhetnek morális szempontok a sajtó működésének megítélésekor. Olyan fajta struktúrában működik a média világ, hogy az erkölcsnek, a személyes újságírói autonómiának nemigen van tere.

Fekete Ágnes: Ha hiszünk, akkor azért nem lehetnek fehér foltok, nem létezhet olyan terület, ahova a morál nem jut el. Legalább is a hit így látná a világot.

Alexa Károly: Így is kell, hogy lássa a világot a hívő ember, de ebben a médiavilágban, akár a mindennapi élet mai szerkezetében a hitnek nem nagyon van valóságot formáló szerepe – ha lehet így fogalmazni. Soha nem arról van szó most már, hogy egy újságíró mit hisz. Bármilyen belső szempontjai is lehetnek, amit a magánéletében vagy a privát szférájában ki tud bontakoztatni, a munkája során semmiképpen nem ez érvényesül. Ha szerencséje van, talán akkor. Ha egybeesik az a médium, ahol dolgozik azzal, ahogy ő látja a világot – ez nagyon ritkán fordul elő. A médiumok a politika előterében működnek, ahol a közlő fórumnak az érdekei, napi politikai befolyásolhatósága dönt minden kérdésben. Előbb-utóbb szembe kerül a politikával a személyes meggyőződés.

Fekete Ágnes: Ez a rendszerváltás előtt, mindenki tapasztalta, hogy egészen másképpen volt. De akkor sem volt a morál olyan magas szinten.

Alexa Károly: Az volt a szerencséje akkor a hírlapírónak, hogy felmentette őt az az elképesztően szigorú tabu és kötelmi rendszer, ami akkor a politikumot, a sajtót és az információközlést jellemezte. Információt engedélyeztetés nélkül kibocsátani nem volt szabad. Nagyon-nagy ritkán volt erre lehetőség. Végül is azt látja az ember, hogy az akkori világban bizonyos területeken, horribile dictu, szabadabb volt a mozgástér, mint manapság. Volt például a kultúra. A kultúrán belül bizonyos pontokig meglehetős sokszínűség uralkodott. Én nem sírom vissza a Kádár-rendszert, Isten őrizzen tőle, személyesen is volt elég bajom velük, de valamiféle stílus, pluralizmus, sokszínűség jelen volt akkoriban.

Fekete Ágnes: Jó példája volt ennek a gyermekirodalom, ahová sokan elmenekültek.

Alexa Károly: Pontosan erről van szó. Voltak ilyan szegmensek, ahol lehetett szabadabban mozogni.

Fekete Ágnes: Akkor végül is a morális probléma abból állt, hogy az ember elkötelezte magát.

Alexa Károly: Elkötelezte magát, megpróbált úgy működni, hogy ne sértsen tabukat, és a maga személyes rögeszméjének teret találjon a lap alján, vagy a belső oldalakon. Manapság már ez sokkal szigorúbbá vált. Ez egészen paradox dolog, hogy azért küszködtek, meg siránkoztak emberek, hogy szűnjék meg végre a párt diktatúrája és ehelyett többpárti diktatúra jött létre Magyarországon, ami nagyon szigorúan működik a kultúrában és a média világban. Itt manapság nincsen kibúvó.

Fekete Ágnes: Nyilván itt a nagy lapszámmal megjelenő napilapokról van szó, a nagyon nézett tévécsatornákról. De léteznek kis sajtóorgánumok, adott esetben egy egyházi lap, ahol több minden lehetséges.

Alexa Károly: Nyilván túlzóan fogalmaztam. Valóban vannak alkalmi, csoportérdekeket kinyilvánító orgánumok, de azért, ha belepiszkálunk egy egyházi sajtóba – egy lapot olvasok rendszeresen,(nem mondom a nevét értelemszerűen), ott is észlelhető, hogy bizonyos egyházon belüli véleménykülönbség idején a lapnak kötelező állást foglalnia, a lapot működtető intézmény érdekeinek megfelelően vagy pedig inkább hallgat a dolgokról. Ez különösen akkor észlelhető, amikor valóban konfliktushelyzet áll elő. Ez minden egyházra jellemző. Azért válik ez izgalmas kérdéssé, mert az egyház szabadsága feltétlenül megnőtt. Az egyházak nem mindig tudtak ezzel a szabadsággal – ezt megint nagyon kritikusan mondanám – morális módon élni. Önelszámoltatással például – ez nem volt túlságosan erős egyetlenegy egyházban sem.

Fekete Ágnes: Tényleg furcsa ez a világ, amelyben élünk. Az, ami a középkorban az "egyház" volt: az információátadó, a kultúraátadó, minden, amit a papság a középkorban képviselt; ma az a sajtó. Kicsit szent ember a sajtó embere, nyilván sztár lesz belőle és így tovább. Azért borzasztó furcsa ebben a világban létezni vagy ehhez viszonyulni.

Alexa Károly: Valóban, van egy egészen a kegyességi szempontok szerint működő információközlő struktúra; szentek képződnek egészen jelentéktelen, megnevezhetetlen médiaszereplőkből és ennek megvan a maga rituáléja, a maguk mise rendje, a maguk istentiszteleti formációja, amit több mint kétes. Van még valami, ami a legfontosabb; a sajtó, a média világképet továbbít. Amikor az Atlantai olimpiára keveredtem, láttam a városban két olyan intézményt, ami az egész globalitás szimbóluma lehetne: ilyen a Coca-Cola Múzeum, hosszú sorokban állnak előtte állandóan, kis vasutacskákkal mennek be, nézik a régi Coca-Colás üvegeket. Ott van a CNN palotája, ahol viszont a világnak ezt a Coca-Coláját bontják és bocsátják ki a gyanútlan tudatokba. Ez a kettő nekem mindig a globalitást szimbolizálja, ahol nagyon kétes a személyes hitkérdéseknek a szabad kinyilvánítása, megvallása és hatásos kimutatása.

Fekete Ágnes: Mindig elgondolkodom, hogy hogy létezik az, hogy a szocializmusban, ahol tiltották az egyházat, ahol egy külső határ miatt mondtuk azt, hogy nem járnak az emberek templomba, gyakorlatilag ugyanaz a jelenség állt elő, mint Nyugaton, ahol viszont egy belső szempontrendszerrel érték el ugyanezt a szintet. Ez azt mutatja, hogy tényleg egy hatalmi struktúrának a része az a fajta információáramlás, ahol – mondjuk – az egyházi gondolkodás teljes mértékben háttérbe kerül.

Alexa Károly: Ez a paradoxitása ennek a mai világnak. Az embert a fogyasztáson keresztül lehet megérinteni, megfogni. Olyan mintákat állítanak elé, ami elhiteti vele, hogy ő is része lehet ennek a világnak. Te is ilyen lehetsz mindenben, te is a magad privát életeddel sztár lehetsz. Erről szólnak ezek a televíziós műsorok, ilyen szerencsétlen kreatúrákat látunk, hogy hogyan "démonizálódnak" és válnak olyan árucikké, ami miatt mindenfajta szempontból fel kell adniuk azt, ami talán még azonosította őket valamikor. Aztán eltűnnek és soha senki nem fogja emlegetni őket.

Fekete Ágnes: Mennyire reális, hogy Istenről beszélünk ebben a sajtóvilágban, amely magát egy rituális világközlő eszköznek tartja?

Alexa Károly: Nehéz, nagyon nehéz erre válaszolni. Az egyháznak a jó hírt kell továbbítani – nincs mese. Az evangéliumi üzenet világába kell belehelyezkednie, de olyan stilisztikummal, ami nem szenteskedő, parókiabeli. Mindig az az egyházi lapokban a jó, amikor hitvalló embereket, hitvalló közösségeket szólaltatnak meg, a mai világ a nyelvén. Ez nehéz dolog. A mai világ nem így beszél, ahogy erről beszélni kéne. A hit annyira személyre szabott, annyira a szobabelsőnek, a lélekbelsőnek a kérdése, hogy erről szavakkal beszélni nem nagyon lehet. Ha megkérdezik az embert, hogy: – te hívő vagy? – akkor senki nem tud rendesen válaszolni. Erre nincs jó válasz: hát, igen, persze. No, és akkor azon belül? Nem lehet erről beszélni, pedig beszélni kell valahogy. Megtalálni azokat az embereket, akik nem tartoznak a nyilvános hitvallók és a mellveregetők közé. Ezt kritikának is szánom, mert voltak kísérletek a rendszerváltozás tájékán, hogy egyik-másik egyházból összeszedegessék azokat, akik csöndben élik a maguk ilyen-olyan hitéletét. Ezek nagyon gyorsan elhaltak, a politika nem viselte el őket, eltűntek. Magamat is beleértem, komolyan mondom, valahogy távol kerültünk a hivatalos egyházi intézményrendszertől, pedig benne élőnek gondoljuk magunkat.

Fekete Ágnes: Néha azt gondolom, lehet, hogy a csönd beszédesebb lenne.

Alexa Károly: Nehéz olyan újságot létrehozni, ami a csöndből áll. Lehet, hogy egy fehér újság többet mond, ha nem a cenzúra fehérítette meg az újságot, akkor többet mondhatna, mint a rengeteg szó.

Fekete Ágnes: A református egyház egyik legfrissebb sajtóorgánuma az internetes portál. www.reformatus.hu címen nemcsak számos információt, de gyerekeknek szóló történeteket, kifestőket is találnak a böngészők. Nemrég a 100000. látogatót köszönthette ez a lap; Szenes Tamást hallhatják.

Szenes Tamás: Nagyon szépen köszönöm a meghívást örömmel fogadtam el. Ez a 100000. látogatóként való megjelenés egy kicsit véletlen volt, egy kicsit szándékos.

Fekete Ágnes: Tudta, hogy várják a százezrediket?

Szenes Tamás: Én magam figyeltem, nem tudom mióta, hogy közeledünk a százezredikhez és nagyjából kiszámítottam, hogy ha naponta ennyi és ennyi a látogató, akkor körülbelül ekkorra fog ez a szám kerekké válni. Nos, legalább három nappal korábban lett. Többnyire szokásom – azt nem mondom, hogy minden nap – kinyitni. Megnéztem a Bibliaolvasó kalauzt és azután félretéve ezt a kis ikont, láttam, hogy nagyon közel vagyunk a százezerhez. Becsuktam az Internetet, dolgoztam és nem tudom, talán 11 óra körül ismét kinyitottam és én voltam a százezredik.

Fekete Ágnes: Gondolom, nem véletlenül keresi ezt a portált, valamit kap.

Szenes Tamás: Így van.

Fekete Ágnes: Mit vár és mit kap ettől a református internetes laptól?

Szenes Tamás: Nagyon jó, hogy a Bibliaolvasó Kalauz jelenik meg fölül először. Azt én el szoktam olvasni. Ha szükségem van valamilyen adatra, címre, bármire, akkor megtalálom, hírekről, sajtóeseményekről, egyebekről értesülök. Van prédikációtár is, ami engem különösen érdekel, amit szívesen olvasgatok. Még kevés igehirdető jelenteti meg a prédikációját, de remélem, hogy ez bővülni fog.

Fekete Ágnes: Mit adhat az Internet? Mik a határai és mik a lehetőségei annak, hogy az ember a számítógép előtt tájékozódjon?

Szenes Tamás: Én azt gondolom, hogy az Internet adta lehetőségeket még csak most fedezzük fel. Sokkal gyorsabban, napra kész adatokhoz jutunk, gyorsabban kapcsolatba kerülünk egymással. Kezdem felfedezni a tanácsadásnak, a lelkigondozásnak ezt az internetes, illetve elektronikus lehetőségét is. Nincs ez még egészen bejáratva, de biztos vagyok benne, hogy ez is egy lehetőség lesz. Soha nem fogja pótolni a személyes kontaktust, még talán a telefonálás is több kapcsolatot jelent. Ez egy új világ és sokan rácsodálkozunk, még azok is, akik esetleg nem vagyunk ennek a szakértői.

Fekete Ágnes: Többek között az Inernetről is beszélgettünk Csoma Áronnal, a Református Hírszolgálat vezetőjével.

Csoma Áron: Lelkészként pontosan tudja az ember, hogy nem mindegy, hogy egy bizonyos csoportot hogyan szólítok meg. Az üzenetet hozzá kell fogalmazni, hozzá kell mérni a címzettekhez. Magyarul: többek között, ennek a szolgálatnak az a feladata, hogy segítsen a megfelelő nyelven megformálni ezeket az üzeneteket és komolyan venni a címzetteket. Nagyon sokan szólalnak meg a református egyház színeiben és sokszor nem biztos, hogy megfelelőképpen.

Fekete Ágnes: Arról nem is beszélve, hogy sokan reformátusnak mondják adott esetben magukat. Ismert történet az "ál-lelkész" esete, amikor is kiderül, hogy nem is lelkész az illető.

Csoma Áron: Igen. Az is ide tartozik, hogy ma divat, hogy meglehetősen sok jelzővel élünk. Támadó módon szoktak reagálni, az indulatokat kommunikálják ma már a médiumokban. Tehát, nem mindegy, hogy bizonyos esetekben mikor és hogyan szólal meg valaki. Ha egy intézménnyel történik valami, jó vagy rossz dolog, az nemcsak az intézménynek a belügye, hanem általában az egész országos református egyháznak az ügyévé lesz, hiszen református intézményről van szó. Itt segítségére tudunk lenni a református egyházi intézmények kommunikációjának, segíteni tudunk nekik és ők is tudnak nekünk segíteni. Az egyik legfőbb probléma éppen az információcsere.

Fekete Ágnes: Ennek a kommunikációs szolgálatnak jelenleg az egyik fontos területe az Internet.

Csoma Áron: www.reformatus.hu – Közlöny jellege van, bár remélem, hogy nem olyan unalmas. Az a nagyon fontos szerepe, hogy azokat a hivatalos információkat, híreket, tényeket, eseményeket eljuttassa a világi médiumokhoz is – és érdekes módon kíváncsiak rá -, amelyek nagyon erősen kötődnek a hivatalos egyházi cselekedetekhez, eseményekhez. Persze, igyekszünk színessé tenni, nemcsak hírekről és eseményekről szól a világ, hanem szól arról ia, hogy a Bibliaolvasó Kalauz természetesen ott van, ott vannak olyan adatok, amelyek sokaknak segítenek, a Törvénytártól elkezdve az egyház szervezetéig, a legfontosabb e-mail vagy postacímekig sok minden szerepel ezen a honlapon. Terveink szerint november 1-től beindul a Református Hírszolgálat ugyanezen az oldalon. Ennek már megvan a felelőse is, olyan témákban igyekszik online megszólalni, megjelenni, amelyek ebben a világban is jelen vannak. Például lesz rajta "A hét témája" című rovat, amelyik reagál a világ eseményeire. Izgalmas hírszolgálatot szeretnénk.

Fekete Ágnes: Most nemrég volt egy ügy, amiről valamiféle reakciót is kaptunk az Interneten a hírszolgálattól. Mi volt ez az ügy?

Csoma Áron: Megjelent a Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint egy felmérés, amelyik azt vette szemügyre, hogy milyen az egyházak társadalmi szerepe. Nyilván az egyházak – értve ez alatt a református egyházat és minden történelmi egyházat – csak a híradásokból szereztek tudomást ennek a felmérésnek a létéről. Abból arra lehetett következtetni, hogy ezek a kérdések tendenciózusak. Mondok egy egyszerű példát: rákérdeztek arra, hogyan vélekednek az emberek az egyháznak arról a véleményéről, hogy – mondjuk – hozzááll az eutanáziához vagy az abortuszhoz. Kérdezem én, szabad-e ezeket a kérdéseket úgy kezelni, hogy nem tesszük mögé a valódi tartalmat? Ugye mind a kettőnek nagyon komoly következménye van.

Fekete Ágnes: Nem beszélve arról, hogy sokféle eutanázia van.

Csoma Áron: Pontosan. A híradás szerint, nem térnek ki ezek a kérdések az eutanázia fajtáira. Azután rákérdeznek az egyházak finanszírozására oly módon, hogy az egyházakat, a gyülekezeteket, a gyülekezetek hitéletét az állam támogatja. Ez sem igaz így, ezt kommunikálja a mai világ. Az egyházat nem tartja el az állam és a hitéletét egyetlen felekezetnek sem az állam fedezi. Ezeket a kérdéseket is fel lehet kétféleképpen tenni. Magyarul: az volt az érzése a Kommunikációs Szolgálatnak, hogy ennek inkább PR tevékenység volt a célja, hogy az egyházak társadalmi szerepét a nyilvánosság előtt, jelen esetben gyengítse. A probléma az az, hogy, ha igazuk van és csökken az egyházak társadalmi bázisa, akkor ehhez nem kell csúsztatni. Ha pedig csúsztatnak, akkor sem lesz kisebb a társadalmi bázis. Az egész kérdésfeltevés, meg az egész történet elhibázott.

Fekete Ágnes: Egyik érv volt a hírszolgálat nyilatkozatában az iskolák igen nagyszámú keresettsége.

Csoma Áron: Igen, pontosan. Akkor arra is ki kell térni, hogy az egyházi iskolák, szintén felekezettől függetlenül, az egyházi intézmények, szeretetintézmények nagyon-nagyon látogatottak. Ha valaki például egyházi szeretetotthont tart fenn, annak hitele van, oda szívesen mennek. Az egyházi iskolába szintén, van társadalmi bázisa. A politikában valószínűleg tetten érhető egyfajta PR-tevékenység.

Fekete Ágnes: Erre mi a reakció?

Csoma Áron: Mi a véleményünket mondjuk el, nem támadni akartunk. Szerettük volna feltenni azokat a kérdéseket, amelyek nem teszik egyértelművé ezt a kutatást. Ez nem a másik fél negligálása, hanem éppen a megbecsülése vagy a komolyan vétele.

Fekete Ágnes: Nemrég megalakult ugyanebben a témakörben a Protestáns Újságírók Szövetsége. Nyilván ugyanazzal a céllal, hogy elérjék a médiában dolgozó embereket.

Csoma Áron: Olyan protestáns felekezetekhez tartozó újságírókról van benne szó, akik önmagukat keresztyén embernek tartják és hittel állnak meg ebben a világban. Képzeljük el, hogy egy szekuláris médiumban jelen lenni keresztyén emberként – nem biztos, hogy azonos azzal, hogy minden áron az evangéliumot hirdetem -, de a jelenlétemmel, a hangommal, a tónusaimmal, a stílusommal, ahogy valamit, akár egy hírt elmondok, vagy tálalok, vagy egy interjút elkészítek, abban jelen van a keresztyénség.

Fekete Ágnes: Nemsokára egy konferenciája is lesz ennek a szövetségnek.

Csoma Áron: Október 21-én, 14 órai kezdettel hívjuk és várjuk az újságíró kollégákat "Protestáns küldetés és társadalmi nyilvánosság. Mit ér az ember, ha protestáns?" című konferenciánkra. Hogyan tud megjelenni az a protestáns kegyesség, az a protestáns keresztyénség abban a közegben, ahol a mindennapokat éljük? Abban a – ha úgy tetszik – szekuláris, a médiumok által befolyásolt társadalomban, ami nem biztos, hogy éppen a keresztyén értékeitől lenne híres.

Fekete Ágnes: Egy kiállítás nyílt Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatti Biblia Múzeumban. "Heinrich Bullinger – az elfeledett reformátor" címmel. Az azonos című könyv szerzőjével Tillinger Péterrel beszélgettünk.

Tillinger Péter: Bullinger idén ünnepelné 500. születésnapját, 1504. július 18-án született. Ő a második Helvét hitvallás szerzője. Ezen kívül a Libellus Epistolarisé, nekünk magyaroknak mindkettő különösen fontos. Egyik a református egyház hivatalosan hitvallásos irata, a másik pedig 1551-ben elküldött, majd azután 1559-ben nyomtatásban is megjelent könyvecskéje, amely nyilván nagyon sokat jelentett lelkileg, szellemileg az egyház fejlődése szempontjából. Fehértói, aki Bécsben volt a katolikus kancellária titkára, de nagyon rokonszenvezett a protestáns eszmékkel, írt egy levelet az akkor híres zürichi prédikátornak Bullinger Henriknek és ebben kérte őt, segítsen néhány bonyolultabb teológiai kérdésben eligazodnia. Erre válaszul küldte meg neki Bullinger szinte postafordultával a Libellus Epistolarist, tehát a levélszerű könyvecske című munkájáta ami azután 1559-ben Kolozsvárott Heltai Gáspárnál és Magyaróvárott Huszár Gál nyomdájában is megjelent. Egy évben egyszerre két külön helyen, ami önmagában is különlegessé teszi.

Fekete Ágnes: Itt volt kezünkben ez a most megjelent könyv: Heinrich Bullinger – az elfeledett reformátor. Miért elfeledett?

Tillinger Péter: Lutherről még csak-csak hallunk néhanapján egy-egy szót, még talán Kálvinról is, mint kálvinista, vagy a kálvinista Róma szóhasználatban, de már Zwingliről sokkal kevesebbet tudunk, Bullingerről meg azután már abszolút vajmi keveset. Arról sem, hogy a magyar egyház mennyivel inkább kötődik a helvét irányzathoz, mint a genfi, a kálvini irányzathoz.

Fekete Ágnes: Nagyon kis formás könyvecske, nagyon kézbe való.

Tillinger Péter: A nagyközönségnek szánt, rövid Bullinger életrajz sok-sok metszettel, képpel illusztrálva, hogy ezzel is egy kicsit érzékletesebbé tegyem a kor arcait, a kor szellemét. Egy-két rövid kitekintés Bullingerre, főbb teológiai nézeteire, az úrvacsora-tanra, a predestinációra, a szövetség teológiára…

Fekete Ágnes: Egyik tanításáról egy pár szót mondana?

Tillinger Péter: Az úrvacsora kérdésében ő megpróbálta feloldani a Zwingli által kicsit erőteljesebben képviselt szimbólum-elméletet.

Fekete Ágnes: Tudniillik a kenyér és a bor csupán jelképe a Krisztus testének.

Tillinger Péter: Igen, hogy ezek csak jeleznék Krisztus testét és vérét, szemben a lutheri valamiféleképpen átváltozás-tanával. Bullinger a kettő között próbálta meg a maga úrvacsora-tanát kialakítani.

Fekete Ágnes: Milyen képek láthatók itt?

Tillinger Péter: Bullinger személyéhez kapcsolódó olajfestmények, metszetek, amelyek róla fennmaradtak és feleségéről, édesapjáról, azokról a városokról, ahol született, tanulmányait folytatta. Egyhelyben ülő emberke volt, viszont rendkívül sokat levelezett. Körülbelül 13 000 levél maradt fenn utána a Zürichi Levéltárban, ami elég tekintélyes mennyiség. Több reformátor együttvéve sem közelíti meg ezt a mennyiséget, pedig a levelezés akkoriban igen nagy divat volt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát János Evangéliuma 18. fejezetéből:

”Pilátus kérdezte: "Micsoda az igazság?"

Sokan, sokféleképpen értették Pilátusnak ezt a kérdését. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy cinizmus szólal meg belőle. Kérdésbe burkolt tagadás, amelyik még azt sem vállalja, hogy pontot téve a mondat végére, bólintson. Nincs igazság. Ez az, amit tudunk, de amit mégis semelyik hatalom nem mer kimondani. Valami iszonyú paradox kép az, hogy éppen Pilátus és Jézus párbeszédében hangzik el ez a kérdés. Pilátus egy, a hatalomnak kiszolgáltatott képződmény, Jézus viszont teljes hatalommal, de a legmélyebb kiszolgáltatottságban áll és hallgat. Nincs igazság? Nincs. Ez a találkozás teljesíti be ezt az állítást, hiszen a legártalmatlanabb létezés találkozik a földi hatalmat szolgáló úrral. Hány ilyen találkozás volt? A gályarab prédikátorok, az 56-os elítéltek mind benne vannak ebben a képben. Másfelől, ebben a találkozásban megszűnik a kérdés és megszületik az igazság. Hiszen az igazság összeverten, de szabadságban találkozik egy szerencsétlen rabszolgával, aki még a véleményét sem képes kimondani. Manapság egyre kevesebbet hivatkoznak az igazságra. Sajnos, volt szerencsém egy peres eljárás során, a bíró szájából hallani, hogy itt nem azt vizsgálják, hogy mi az igazság, hanem azt, mi a jogszabályellenes. De folytathatjuk az egyre szaporodó statisztikákkal, ahol szintén nem azt a kérdést vetik fel, hogy melyik út a helyes, hanem mintha a sokféle útból a többség által választott lenne a mérvadó, a többségi elvet úgy tüntetik fel, mintha az azonos lenne az igazsággal. Azután itt van a tudomány, vagy inkább a tudóskodás. Amikor például egy-egy reklám mikroszkopikus részecskéket mutatva, igaznak tünteti állítását, mivel tudományos köntösbe burkolta. Igaz az, ami tudományos – hitetik el velünk mindenütt, holott mindenki saját életében tapasztalhatja, hogy a legtöbb ilyen állításnak az ellenkezőjét harsogják néhány év múlva. Az igazság fogalmát eltüntető világban viszont egyre égetőbb a kérdés mindannyiunk lelkében: Micsoda az igazság? Lehet, hogy Pilátus kérdése is valódi létkérdés volt, hogy én, akitől elvették a döntés lehetőségét, akit belekergettek egy kiszolgáltatott, gyilkos szerepbe, hol találom meg az igazságot? Az Evangéliumban az a megdöbbentő, hogy sohasem pátoszos válaszokat oszt. Ott a kérdés és ott van az összevert Krisztus. Egy kép a válasz. Krisztus áll vérben, mint egy kiegyenesített kérdőjel – ő a válasz. Ott vannak az igazságra éhező emberek, és ott van valaki, aki azt mondja szemével: állj mellém, merj mindent egy lapra tenni és megtalálod az igazságot. Pilátus, merj önmagad ellen dönteni és szabad leszel. Micsoda az igazság? Egy létező személy az igazság. Adja Isten, hogy meglássuk Krisztust és képesek legyünk mellé állni.
Ámen

Énekajánló – Szentháromság utáni 19. vasárnap

A Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap üzenete a keresztyén élet mindennapjaihoz ad erőt. Az evangélium (Máté 9,1-8.) üzenete, hogy Jézus velünk van és segít mind testi mind lelki harcainkban és erőtlenségünkben. Az epistola (Efézus 4,20-28.) ugyanennek emberi, ránk vonatkozó felelősségéről szól.

Énekrend a Szentháromság utáni 19. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 77,1,8. Az Istenhez az én szómat / Ó erős és kegyes Isten

Derekas (fő) ének: 213. (válogatott versek és 14-16.) Mindenható Úr Isten, mi bűnös emberek, vagy vagy 217. Bűnösök hozzád kiáltunk

Igehirdetés előtti ének: 246,1. Adj Úr Isten nékünk Szentlelket

Ráfelelő ének: 467. Mily jó, ha bűntől már szabad

Záró ének: 450. Drága dolog az Úr Istent dicsérni

(Szentháromság vasárnapjával vége szakad az üdvtörténeti ünnepeknek az a sorozata, mely egymásra épülve tematikailag is logikusan épült fel és a legtöbb egyházban – köztük kálvini egyházakban – ma is él. Hasznosnak tartjuk mindazáltal, ha a protestáns vonalon elsősorban Luther indítására kialakult, de óegyházi gyakorlatig visszavezethető, a Szentháromság-ünnep utáni vasárnapokat is tematikusan rendező perikópasorozat szerint egy-egy vasárnapra összeállított énekrendet közlünk. Ha ez nyilvánvalóan nem is illeszkedik a legtöbb református vasárnapi istentiszteletet meghatározó Bibliaolvasó kalauz tematikájához, mégis érdemesnek tartjuk ezt alapul venni. Ha másra nem, általános énekválasztási elvek leszűrésére bizonyára alkalmas lehet…)