2004-01-14

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Karácsony óta nem hagy nyugton az a gondolat, hogy szeretnék beszélgetni azzal a fiúval, aki azt az inkriminált megjegyzést tette a keresztyénekre az egyik rádióban. Ebben csak megerősítettek Szabó István püspök úr múltkori mondatai. "Ha a keresztyénséget bántalmazás éri, akkor azt mérlegre kell tenni, mert vagy azért történt, amit maga, Jézus is ígért, hogy lesznek emberek, akiket a hit irritál és a keresztyén embereknek javára fog szolgálni ez az üldözés, vagy pedig azért, mert valamit rosszul csináltunk, és valakit megbotránkoztattunk." Mindenesetre, mi nem viszonyulhatunk ehhez úgy, ahogy a politika teszi. Jézus nekünk azt tanította, hogy szeretettel forduljunk ellenségeink felé. A politika persze mindig is felhasználta a vallásokat a maga céljára. Ez egy egészen más viszonyulás, mint a miénk. Ha elkezdünk beszélgetni, sok esetben kiderül, hogy nem is ellenséggel, hanem egy olyan emberrel állunk szemben, aki teljesen tájékozatlan a keresztyénség dolgában. Az egyháznak meg kellene találnia a hangot azokkal a fiatalokkal, akiknek az ateizmus a normális közegük és fogalmuk sincs a hitről. Kérem a kedves hallgatókat, hogy fogadják szeretettel a következő, kicsit rendhagyó összeállítást, amelyben Barangó Zoltánnal beszélgettem. Megkérdeztem tőle, mi is történt abban a bizonyos, szentestei rádióműsorban. Talán mindannyiunknak tanulságos lesz végighallgatni, hogy milyen gyökerei vannak annak, amikor egy mai fiatal elutasítja a keresztyénséget. Barangó Zoltánt hallják.

Barangó Zoltán: December 24-én, reggel találkoztam egy ismerősömmel, és akkor kérdezte, hogy olvastam-e a cikkeket. Megfelelő hangulatban voltam. Volt egy kis magánéleti probléma is, a barátnőm sem lehetett velem. Minden együtt volt, megfelelően kavargott bennem és ráittam.

Fekete Ágnes: Rögtön gondoltam, hogy, aki 24-én a rádióban van és nem otthon, valami lehet a háttérben.

Barangó Zoltán: Persze. Az volt, hogy mi nem lehetünk együtt 24-én, ez tavaly is így volt. Elhatároztuk, ha úgy sem tudunk úgy lenni, akkor csináljunk egy műsort, utána bulizunk és meg van oldva a 24 óra. Akkor igazából fölfogtam, rögtön felfogtam, hogy ez egy súlyos, irtózatos baklövés. Persze, persze. De, jó volt úgy csinálni a műsort, hogy tényleg kocsmai beszélgetés szinten.

Fekete Ágnes: Szerinted milyen lenne a világ akkor, ha teljesen mindegy lenne, hogy kocsma, rádió, iskola? Nem lenne egy kicsit kaotikus egy idő után?

Barangó Zoltán: De igen. Viszont mindenkinek van lehetősége választani.

Fekete Ágnes: Azt gondolják az emberek, amit minél nagyobb dózisban és erővel mondanak neki. Az ember ilyen nem?

Barangó Zoltán: Most, a kereskedelmi rádiók, tévék lesznek olyan erősek, hogy iszonyú véleményformáló erők lesznek, és jó lenne, ha le tudnának szakadni az emberek erről. Csak, én sem tudom, hogy mi ennek a módszere.

Fekete Ágnes: Ha minden megkérdőjelezhető, minden szentség lebontható, akkor semmi nem marad.

Barangó Zoltán: Igen, felmerült már a kérdés, hogy jó-e, hogy én szívesen sértegetek bárkit és bármit. Van olyan, amivel engem is meg tudnak sérteni. Ez nyilvánvaló.

Fekete Ágnes: Mivel például? Ezt most már hadd kérdezzem meg.

Barangó Zoltán: Az ízlés témában. Például, ha nekem tetszik valami, és valaki azt mondja rá, hogy ez pocsék, akkor tényleg meg tudok sértődni.

Fekete Ágnes: A kereszt nekem egy szentség, még akkor is, ha esetleg én nem raknék az utcára keresztet, mert mi, reformátusok nem is nagyon szoktunk kereszteket állítgatni

Barangó Zoltán: Az első műsorban azt mondtam, hogy jó, azoknak, akik hisznek, és van egy ilyen jelképük. Ezt, ha a templomokra teszik és a templomokban látható, akkor semmi gondom nincs. Az egy kicsit erőszakos demonstráció a számomra, hogy tereken felállítják.

Fekete Ágnes: Neked mit jelent az, hogy keresztyénség? Hogy találkoztál vele, család vagy valami ilyesmi?

Barangó Zoltán: Hú! Nem volt konkrét keresztyéni neveltetésem. Szerintem a nagyapám, aki máig is – én úgy érzem – a legnagyobb hatással volt rám. Ő nem úgy volt ateista, hogy azt hangoztatta volna, ugyanakkor nem is volt keresztyén, de viszont volt benne egy nagyon természetes életszeretet. Egyszerűen úgy emlékszem arra az időszakra, hogy nagyon jó volt. Elveket, eszméket igazából nem lehet csomagolva átadni, tisztán, hanem az úgy van, hogy egy életformát mutatsz és neked az lesz szimpatikus. Tehát, nem magát a keresztet vagy az ateizmust fogadod el, hanem azt, hogy valaki az. Úgy él ahogy az neked tetszik. Nem próbáltak a szertartásokra rávezetni.

Fekete Ágnes: Soha nem is vitt el senki a templomba?

Barangó Zoltán: Középiskolás koromban mentem és akkor is egy osztálytársam vitt el. A szertartás jellege taszított, és emiatt nem mentem el többször. A zene az persze lehet jó, de abban a környezetben nem tudtam ellazultan élvezni a zenét, úgy, amit a zene megérdemelne. Fekete Ágnes: Mi kellett volna ahhoz, hogy ez megtörténjen?

Barangó Zoltán: Nem tudom. A templom akkor jó, ha egyedül vagy benne. Szerintem még mindig nem teljesen idegen az, hogy azt mondják, hogy igen is, ha ezt nem hiszed, akkor büntetésben lesz részed.

Fekete Ágnes: Én nem hiszem, hogy ez így van. Mindig azt érzem, hogy ismerethiányok állnak a háttérben. Tehát, van egy elképzelésed a keresztyénségről, ami talán nem is azonos azzal, ami van.

Barangó Zoltán: Ez lehetséges, miután tényleg nem olvastam, nem tanítottak és tényleg ösztönszinten utasítottam el. Azért, mert nem tetszettek az e köré kerített dolgok.

Fekete Ágnes: Igazából, ha az ember egy szimbólumrendszert elutasít, akkor mindig születik egy másik. Itt említettem éppen a hajadat, óhatatlanul megjelennek új uniformisok.

Barangó Zoltán: Igen, de ezek még mindig könnyebben válthatók, mint ezek a vallások.

Fekete Ágnes: Ez olyan, mint ahogy magyar vagyok. Magyar vagyok, ez egy ilyen ország, itt ez volt a történelem. Ezt nem lehet kicserélni, úgy, hogy te már nem leszel nem magyar.

Barangó Zoltán: A történelmet nem lehet kicserélni, de például itt van a legfőbb bajom a konzervativizmussal, hogy a konzervatívok – nevezzük így, nem azt mondom, hogy politikusok, ideológusok, bárkik – azt mondják, hogy ja, aki nem konzervatív, az nem tiszteli a múltat, az értékeket, a történelmet. Tehát, eleve feltételezik azt a másik oldalról…

Fekete Ágnes: Most te feltételezted azt, hogy feltételezik azt….

Barangó Zoltán: Ha engem megkérdeznek, hogy nekem az egész magyarságról mi a véleményem, akkor azt mondom, örülök, hogy Adyt eredetiben olvashattam, hallhattam és ez belőlem kellemes érzést vált ki. Adyt olvasni, olyan mint a zene, jó hallani. Csak, ideológiai alapon nem tudom elfogadni. Tehát, csak azért mert magyar, nem tudom valamire azt mondani, hogy szép is.

Fekete Ágnes: Ezt senki nem várja.

Barangó Zoltán: Igen, igen. Nyilvánvaló, hogy te most nem képviseled azt a szélsőséget, ami ellen most folyamatosan hadakozom, és nem veled vitatkozom már megint, hanem csak beszélek a saját nevemben. Ilyen képzetes ellenségem van nekem.

Fekete Ágnes: Hiszen, ez a probléma, éppen ez.

Barangó Zoltán: Igen. Én is bent vagyok egy akármiben, egy bunkerban. Tényleg nem tudom, mi lenne itt a megoldás. Azzal, hogy most esetleg a másik oldalt folyamatosan provokálom, az sehova nem vezet. Már csak azért sem, mert egyszerűen egyre színvonaltalanabb lesz ez a provokáció, és egyre mélyebbre süllyedek.

Fekete Ágnes: A szüleiddel sokat vitatkozol?

Barangó Zoltán: Már nem. Nagyon keskeny palló, amin tudunk érintkezni egymással. Apámék borzalmasan konzervatívak. Például politikáról és hasonlóról nem beszélünk. Egyébként ők sem annyira bigottan hiszik ezt az egész dolgot.

Fekete Ágnes: Te ebben a dimenzióban nézed a hitet. De, hogy ha magasabbról nézed ezt az egészet, akkor egész másképp látszik, akkor egy más perspektíva jelenik meg.

Barangó Zoltán: Lehet, hogy el lehet ide jutni, de egyszerűen nem tudok benne hinni.

Fekete Ágnes: Eljössz velem a templomba egyszer?

Barangó Zoltán: Miért is ne ne? Orgona van? Meg lehetne oldani, hogy kipróbáljam? Akkor megyek.

Fekete Ágnes: Nem könnyű egy-egy fiatalt kimozdítani és a hitet közel vinni hozzá. A Budapesti Gazdagréti Gyülekezet Ifjúsági Klubja erre tesz kísérletet. Vörös Szabolcs szociális munkást kérdeztem arról, hogyan lehet valamit kezdeni a lakótelepen őgyelgő fiatalokkal.

Vörös Szabolcs: Szerintem ezekkel a fiatalokkal csak akkor lehet elkezdeni bármit is tenni, beszélgetni, kommunikálni, ha első körben azt mutatjuk, hogy elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Ezek után, hogy mit lehet velük kezdeni, ez egy nehéz kérdés. Azt hiszem, hogy ennek a gyümölcsét nem könnyű látni. Talán meg lehet szólítani őket különböző értékek mentén és reménykedni abban, hogy ezek megtapadnak valahol bennük, és eszükbe jut akkor, amikor szükségük lesz rá.

Fekete Ágnes: A Gazdagréti Református Gyülekezetnek miért támadt ez az ötlete, hogy egy ilyen missziót elindítson?

Vörös Szabolcs: Fontos az a környezet, ahol él. Ez egy lakótelep, minden olyan átkával, amivel minden lakótelep rendelkezik. Nincsenek igazán közösségi terek, olyan közösségek, ahol a fiatalok felnőhetnének. Erre az igényre szerettünk volna mi valamilyen választ adni, ami ifjúsági klubban valósult meg.

Fekete Ágnes: Mióta és hogyan működik ez a klub?

Vörös Szabolcs: Most már rendszeresen két éve működik, több alkalommal vannak most már alkalmak. Amikor elkezdtük ezt a munkát, akkor utcai, megkereső tevékenységgel kezdtük. Elmentünk a fiatalokhoz a lakótelepre és megkérdeztük, hogy mire lenne igényük, mert mi szeretnénk egy klubot létrehozni. Ők felsorolták, hogy szeretnének pingpongozni, társasozni, leülni csak "punnyadni", csocsózni. Ebből, amit tudtunk, megpróbáltuk megvalósítani és szóltunk nekik, hogy gyertek, itt a lehetőség. Egyre inkább kezdtek beszivárogni, és ma már hívják egymást, gyertek, lehet játszani. Végül is nem mi vagyunk, akik játszatjuk őket, nem kell őket irányítani, hanem mi megadjuk rá a lehetőséget. Teljesen nyitott alkalom, ahova a fiatalok bejöhetnek játszani, beszélgetni. Kapnak egy kis teát, süteményt. Ennek fő célja az, hogy megismerjük őket és meglássuk azt, milyen igényeik vannak. Kis beszélgetés rész van mindegyik alkalommal, ami egy kicsit kötöttebb és itt van mód arra, hogy a keresztyénség megjelenjen. Beszélgettünk például arról, hogy a szelídség a mai világban fontos-e.

Fekete Ágnes: Gondolom, hogy itt olyan fiatalokról van elsősorban szó, akik az utcán élnek félig-meddig.

Vörös Szabolcs: A legtöbb fiatalra, aki betér a mi klubunkba, az a jellemző, hogy sem az iskolában, sem az otthonukban nem igazán érzik otthon magukat. Ezért leginkább vagy lent a játszótereken, padokon töltik a napjaik nagyobbik részét, vagy felmennek egymáshoz, de az kevésbé jellemző. Ezek a fiatalok nagy örömmel látják azt, hogy van egy olyan hely, ahol meleg van és lehet valamit csinálni. Úgy működnek, hogy csak nagyon rövid ideig tudnak koncentrálni egy-egy dologra. Kicsit úgy, mint amikor az ember ül a tévé előtt, és csak kapcsolgat, kapcsolgat nem is néz igazán semmit, csak vált. Beszélgetünk egy nagyon érdekes témáról, ami látszólag őket is izgatja, de két perc múlva felpattannak és kimennek. Ilyenkor nekünk nem arra kell gondolni, hogy megbukott a dolog és nem jutottunk el sehova, hanem egyszerűen egy más kultúrában vannak ők, mint amiben mi felnőttünk. Ez arról szól, hogy nagyon gyorsan váltjuk a weboldalakat, a csatornákat és minden mást.

Fekete Ágnes: Mennyire lehet ebbe a kultúrába elvinni az evangéliumot, van-e erre esély?

Vörös Szabolcs: Ha nem hinnénk benne, akkor nem csinálnánk azt, amit csinálunk. A mi elképzelésünk szerint ez egy lépcsőzetes rendszerben működik. Van, ahol csak megismerkedünk, kicsit figyelemfelkeltést szeretnénk, de vannak olyan programok, – például a havonta egyszer rendezendő templom caffee – ahol egy kicsit direktebb evangelizáció van. Volt egy srác, amikor elkezdtük a munkát, akkor majdnem minden alkalommal eljött és nagyon nehéz volt vele bármit tenni, mert bomlasztotta a közösséget, nagyon brutális és arrogáns volt a többiekkel. Nagyon nehezen lehetett azt kezelni, hogy ne bántsa a többieket, hogy ebben a klubban nem ő van egyedül és nem ő a főnök. A másik nagyon nehéz dolog az volt, hogy mindenről a szex jutott eszébe és bármilyen témában kezdtünk el beszélgetni, a többi fiatal figyelmét is elterelte a dolgokról. Egy pár hónapra eltűnt, nem találkoztunk vele. Mostanában többször találkoztam vele, és azt tapasztalom, hogy teljesen megváltozott, úgy tűnik, hogy egy kicsit megérett. Nagyon jókat lehet vele beszélgetni. Sokkal figyelmesebb azokra a dolgokra, amelyek körülötte vannak, ránk is. Jó látni, hogy így beérnek ezek a fiatalok.

Fekete Ágnes: Biztos vagyok abban, hogy sok hallgatónk felsóhajtott: "Bezzeg a mi időnkben!" Jó érzés visszagondolni megszépült ifjúságunkra. Most egy olyan idős hölgyet hallhatnak, aki szeretne a mai fiatalok számára valamit átmenteni a gyermekkori élményeiből. Pázmányiné Kecskés Klára elhatározta, hogy a Baár Madas Református Gimnáziumban táblácskákat állít híres, régi tanárok emlékére. Először arról faggattam, milyen is volt ez a református iskola az ő idejében.

Pázmányiné Kecskés Klára: Egyik nap – nagyon jól emlékszem rá – bejött az énekóránkra az igazgató úr és vele jött még egy úr. Ugyanolyan világosszürke öltönye volt és világoskék inge, mint az igazgatónknak. Bemutatkozott, hogy ő Kodály Zoltán. Elkezdett nekünk a zenéről előadást tartani és közölte, hogy velünk fogja megtaníttatni a Pünkösdölőt. Nekiláttunk. A Zeneakadémián is sokszor énekelt a kórusunk. Akkor is volt egy ilyen nagy énekkari előadás. Mi ott álltunk, nem is izgultunk különösebben, mert valóban nagyon szépen tudtunk együtt énekelni. Kodály ott ült a bal felső páholyban és bejött Tatárné Szekeres Ida, az énektanárnőnk és mi nagyon remegtünk, hogy Ida néni el fog botlani, mert magas sarkú cipője volt és hosszú szoknyája, apró teremtés volt. Azon izgultunk, hogy épségben felérjen a dobogóra és utána elénekeltük a Pünkösdölőt. Valami csodálatosan szép, amikor egy kórus szépen tudja előadni. Kodály felállt és tapsolt, nagyon meg volt elégedve. Nagyon sok szép élményünk volt.

Fekete Ágnes: Kik alapították ezt az iskolát?

Pázmányiné Kecskés Klára: Baár János és Madas Károly. Most, amikor bent voltam az iskolában kerestem, hogy hol van a portréjuk. Sötét képük volt, olyan, mint amilyen a reformkori festészet, de most nem találtam sehol sem. Mindkettő nőtlen volt, rokonságuk nem volt, s ők azt határozták el, hogy vagyonukat, egy leánynevelő intézet létrehozására áldozzák. Az első épület a Vérmezőnél volt, az még most is iskola. Nagyon szép volt, modernül felszerelve és igazán minden igényt kielégítő. Tíz éves koromban kerültem oda, nagyon el voltam keseredve, mert ott hagytak a szüleim, és én csak zokogtam. El nem tudtam képzelni, hogy a többi kislány miért vidám, és járkál összevissza, fel-alá felszabadultan, de azután rájöttem. Én rendkívül hálás vagyok, hogy a Baár Madasban nőhettem fel. Mikor odakerültem, az én mostani legkedvesebb barátnőm odajött, mialatt én zokogtam a lengőajtónál, és azt mondta, ne bőgj már, elmentek, gyere velem sétálni! Akkor láttam a többi kislányt. A Baár Madas olyan volt, mint egy vár a Rózsadomb tetején. Védett, oltalmazott minket. Egy csodálatos igazgatónk volt Áprily Lajos személyében, aki végső soron a 20. századnak az egyik leglíraibb lelkű költője volt. Az éppen elég volt, ha nagyon csiviteltünk, vagy visítoztunk, bejött, felemelte a mutató ujját (egyébként hosszú ujjai voltak) és azt mondta: – "Csöndesebben kislányok." Angyali lelkületű ember volt. Nekünk nagyon vidám osztályunk volt, annyit nevettünk, rosszalkodtunk. Ezek persze nem voltak olyan nagy rosszaságok.

Fekete Ágnes: Milyen csínyekre gondol?

Pázmányiné Kecskés Klára: Például szegény Mátrainé Zemplényi Jolán tanított minket matematikára ő kiváló matematikus volt, csak éppen nem volt jó tanár. Nem tudott előadni és halálosan untuk a matematika órákat. Beállítottunk egy ébresztőórát az elkezdett az óra közepén csörögni de valahogy nem találtuk meg a szekrény kulcsot, ahol az óra csörgött. Egyébként kiváló tanáraink voltak. Úgy tanítottak, hogy minket érdekelt is, amit előadtak. Akkor kaptam meg ötödikes koromban életem első hármasát és borzasztóan szégyelltem magam. Amikor hazahoztam a bizonyítványt, akkor apám rám nézett és azt mondta: – Hármas? És éppen történelemből? Én akkor úgy elkezdtem tanulni, mint a güzü. Az apró betűket is, mindent az égvilágon. Akkor történt március elején, hogy Boriska néni dolgozatot íratott. Leült, kedvesen mosolygott és azt mondta: – Kislányok behoztam a dolgozatokat. Egyetlen hibátlan van köztük, Kecskés Kláráé. Én azt hittem, hogy most emelkedem az égbe. Rám nézett és azt mondta, köszönöm kislányom! Egy életre a rabjává tett, hogy úgy mondjam, és a félévi hármasból év végére kitűnőt adott. Ez nagydolog egy tanárnál. Nem azt mondta, hogy javult, jó, hát elismerem, hanem megadta a kitűnőt. Akkor jött ki 1939-ben az első zsidótörvény. Felmentem zongorát gyakorolni és a hátsó lépcsőn ott találtam zokogva a barátnőmet kérdeztem tőle, neked mi bajod van, miért sírsz? Valaki bántott vagy rosszul feleltél? Azt mondta, – nem, de ez a törvény engem teljesen kikészít, úgy érzem magam, mintha leprás lennék. Erre átöleltem a vállát és azt mondtam: – ugyan ne törődj vele. Ezt már megint férfiak csinálják, kit érdekel, túl leszünk rajta, ne izgasd magad, nem lesz neked semmi bajod ebből. Soha senki nem tett egyetlen árva megjegyzést a másik vallására. Nekem az az érzésem, hogy amikor 1942-ben leérettségiztünk, akkor ezért is mondott le Áprily, mert nem akart a továbbiakban részt venni semmiféle politikai dologban. Ezek úgy megmaradnak az ember emlékezetében. Egyik este átkapcsoltam a Duna Tv-re és belepottyantam egy kerekasztalkonferenciába. Arról beszéltek, milyen hálával tartoznak az iskolájuknak, és azt mondták, hogy kellene egy tantermet ezeknek a tanároknak létesíteni. Akkor azt mondtam saját magamnak, ez nekem is eszembe juthatott volna. Kezdjük el. Másnap rögtön felhívtam az intézetet. Egy nagyon okos tanácsot adott Arany János igazgató úr, hogy egy emléklapot is kellene készíteni, mert hiszen mit tudnak a gyerekek ezekről a tanárokról már? Mondtam: – Jó, tessék rám bízni. Neki is láttam. Amikor elkészültem a vázlattal, bementem egy jó nyomdába, kérdezték tőlem, mit szeretnék. Mondtam, hogy egy értelmes szerkesztőt. Együtt nekiálltunk, kérdezte a fiatalember, miért fontos, hogy az apja Ravasz László püspök volt? Mondtam neki, hogy az, nagyon fontos és elkezdtem beszélni Ravasz Lászlóról. Megint megkérdezte, miért fontos, hogy a férje dr. Bibó volt? Ekkor teljesen magam alatt voltam és azt mondtam, – Fiatalember, maga nem hallott a Bibó Kollégiumról? Tartottam neki egy előadást Bibóról. Nagyon megható volt, mert a fiatalember azt mondta: – Köszönöm, nagyon sokat tanultam öntől. Nagyon szégyellem magam, hogy én, aki feljöttem Hódmezővásárhelyről, felé sem néztem a gimnáziumomnak és a tanáraimnak. Nagyon irigylem, hogy ilyen szeretettel gondol az iskolájára. Meg is hatódtam. Akkor sorra került Anikó néni is, elmentem a képkeretezőhöz. Olyan kedvesek voltak az emberek, hogy azt nem tudom elmondani és mindenik úgy meghatódott ezen, hogy valakinek ilyen az eszébe jut.

Fekete Ágnes: Hány tanárnál tart? Ez a kettő van meg?

Pázmányiné Kecskés Klára: Én kettőt készítettem. Az egyik a felettem lévő osztályba járó, Virány Judit megcsinálta Kvant Alizt, és most készül Róka Éva néniről is, ez lenne a negyedik már. Mikor kész lett vittem magammal csavarhúzót, rajzszöget, csavart, akasztót, ami elképzelhető és előzőleg bejelentkeztem Arany János igazgatónál, neki is nagyon tetszett, sőt még mondta is nekem, – Mit gondol Klára, mit szólna Boriska néni, ha most minket itt látna? Én erre azt mondtam: – Magának azt mondaná, hogy rendben van igazgató úr, nekem meg azt mondaná, köszönöm kislányom. Ugyanúgy, mint amikor a dolgozatot átadta. És, akkor így elkezdődik az a bizonyos hagyománytisztelet, amit én rendkívül nagyra tartok és nagyon hiányolok a mostani gyerekekben. De, ha nem oltják beléjük, akkor ugyan miért is gondolnának rá? De, én nagyon szeretném remélni, hogy eljön az az idő, amikor valamelyik gyerek azt fogja mondani, hogy én a Baár Madasba jártam és Ravasz Boriska osztályába.

Fekete Ágnes: Így szól hozzánk Isten szava Máté Evangéliuma 5. fejezetéből:

"Hallottátok, hogy megmondatott, szemet-szemért, fogat-fogért. Én, pedig azt mondom Nektek, ne álljatok ellent a gonosznak, hanem, aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik arcodat is."

Első olvasatra megütköztet minket Jézus teljesíthetetlennek tűnő parancsa. Ha alaposabban végig gondoljuk, hogy miért hozott Jézus ilyen szélsőséges példákat, más eredményre jutunk. Ő nem mulyaságra szólít fel, nem azt kéri, hogy hajtsuk meg a fejünket az idegen hatalom előtt. Nem erkölcsi leckét ad, amit mi teszünk sokszor, amikor azt mondjuk: ne adjátok vissza a pofonokat, legyetek békülékenyek. Jézus bizonyos értelemben provokál a megpofozott ember példájával. Képzeljük el, milyen látvány lehetett, amikor odatartja az arcát valaki a másiknak. Akár szemtelenségnek is felfogható. Jézus azt mondja ezzel, hogy az emberi konfliktusok és viták négyféle logikával oldhatók fel. Az egyik, amikor a kapott pofon helyett egy még nagyobb ütést mérek a másikra. Ez az elv a szemet-szemért törvénye előtti állapot, amikor az ember nem teszi mérlegelés tárgyává a vétket és a büntetést. A másik, amikor visszaadja, de pontosan annyi büntetést igyekszik rámérni, amennyit kapott. A harmadik, amikor elviseljük a ránk mért csapásokat, nem válaszolunk, magunkat is megalázva ezzel. A negyedik utat ajánlja ő, amikor pozitívan, de válaszolunk a bántó félnek. Ez Jézus számára ugyanolyan logikus és végig gondolható válasz, mint a mérlegelésből született visszapofozás. Ennek a logikának az az alapja, hogy Isten bőségesen megkegyelmezett az embernek. Túlcsordult kegyelmével ez a föld, hiszen nem kiszámítható az az isteni szeretet, amelyik eljön ide közénk, amelyik vállalja az emberi sorsot a legvégsőkig. Mi mégis sokszor úgy viseltetünk egymással, mint a koldusok. Csak egy szeretetben nincstelen ember akar bosszút állni. Az alamizsnát kéregető ember mond ilyet: – ő kezdte előbb, úgy sem változik meg, nincs bocsánat. Aki rátalált Istenre, mint a szomjas szarvas a vízre, az nem méricskél, annak van fantáziája arra, hogy jókedvvel megoldjon egy-egy nehéz emberi helyzetet. Isten minket egy útra hívott el. Minden bukásunk és gyengeségünk ellenére, tanulgathatjuk azt, hogyan lehet a szeretet gazdagságában élni. Ennek az útnak a lényege, hogy mindig van valami több, amit adhatok. Isten olyan gazdag, hogy nem szükséges hatalmát igazolni. Bőven futja neki arra, hogy megbocsásson, hogy elengedjen, hogy még egy mérföldre elmenjünk valakiért. Adja Isten, hogy ne jussunk koldusbotra amellett, aki a csillagok, virágok, hegyek és völgyek szépségével hirdeti napról napra gazdagságát.
Ámen

TANULMÁNYI ANYAG A HOMOSZEXUALITÁSRÓL

Tanulmányi anyag, a KGRE Hittudományi Kara Kari Tanácsának állásfoglalása
Forrás: reformatus.hu január 9.

Az újszövetségi szexuáletika alapja az a házasságfelfogás, amely szerint a szexualitásnak a férfi és a nő kizárólagos életközösségében van a helye (Mk 10, 6-7.). Ennek egyetlen alternatívája van: az önmegtartóztatás. Van lehetőség a szexuális eltévelyedések helyreigazítására: a megbocsátás erejével elkezdett új életben, ahol az Isten rendeléseinek való engedelmesség teremt rendet (Ján 8, 1. kk.).

A keresztyén kultúrkörben az utóbbi időben gyökeresen átalakult az általános felfogás a szexualitás és homoszexualitás megítélésében. Az egyház is megkérdezetté vált, ezért meg kell fogalmaznia, és ki kell nyilvánítania álláspontját. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a homoszexualitás témájával külön kell foglalkozni. Ugyanilyen időszerű lenne az egyház Szentírásból nyert meggyőződésének hangoztatása a házasélet tisztaságáról, a házastársi hűségről, valamint a családi élet egészséges rendjéről. A Szentírás tanítása szerint testünk a Szentlélek temploma (1 Kor 6,19).

Elengedhetetlen, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinata mielőbb állásfoglalást adjon ki, amelyben a szexuáletika minden területére kiterjedő tanítást fogalmaz meg egyházunk közössége számára, mivel a Szentírásban ezek a kérdések együtt és egyformán hangsúlyosak (1 Kor 6,9-10,19). A református keresztyének véleménye a teljes Szentírásban adott kijelentésre kell, hogy támaszkodjon.

Azt jelenti ez, hogy készek vagyunk vállalni a szembenállást a társadalom általános vélekedésével, ha az Isten Igéjéből más meggyőződésre jutottunk. Nem jelenti viszont, hogy a Biblia betűjéhez ragaszkodnánk, és ne keresnénk azokat az isteni üzeneteket, amelyek a bibliai idők társadalmi-kulturális sajátosságaitól függetlenül is, minden korban és minden emberre nézve érvényesek.

1. A homoszexuális viselkedést a Biblia egyértelműen Isten rendje elleni véteknek nevezi, s egyetlen olyan helyet sem találunk a Szentírásban, ahol megengedő, vagy pozitív meg-ítélés alá esne. A Szentírás a homoszexualitás jelenségét nem biológiai, sem nem antropológiai, hanem etikai kérdésként kezeli, vagyis a homoszexuális magatartás megítélésében igazít útba. A nagyon szigorú ószövetségi tilalmak a kánaáni népek szokásaitól és kultuszi gyakorlatától való világos elhatárolódást szolgálják (3. Móz. 18. 22; 20, 13).

A halálos ítélet megdöbbentő erővel fejezi ki, hogy az ilyen cselekedetek pusztuláshoz vezetnek. Magát az életet teszi kockára az, aki az Isten rendeléseitől eltérő életmódot folytat. Az Újszövetségben a kultuszhoz kapcsolódó ószövetségi törvények érvénye viszonylagossá válik. Többé nem a kultikus tisztaság a fő kérdés, hanem az, hogy az Isten és az ember kapcsolatából mi következik az embernek önmagához (ez esetben a saját testéhez, testiségéhez) és az embertársaihoz való viszonyára nézve. A homoszexuális viselkedés tilalmát Pál olyan szabálynak tartja, ami az Istenhez tartozás természetes következménye. Az ilyen viselkedés az istentelenség egyik tünete (Róm 1, 24. kk.). Az Istentől elfordult ember nemcsak az Isten országa jó rendjéből és áldásaiból rekeszti ki magát, hanem a teremtési adottságokból fakadó életrendet is felrúgja és kaotikus állapotokat hoz létre magában és maga körül. Istentelenségének közvetlen büntetése ebben áll.

A mások és önmagunk iránti felelőtlenségre épülő, s ezért ártó és önpusztító életvitel nem egyeztethető össze Isten országával. Azok tehát, akik tudatosan ilyen életet folytatnak, nem találhatják helyüket az Isten uralmát és akaratát komolyan vevő emberek körében. (1 Kor. 6.9. kk.; 1 Tim. 1, 8. kk.).

Az újszövetségi levelek azért foglalkoznak ezzel a témával, mert az első gyülekezetek tagjai között vélhetőleg voltak néhányan, akik ilyen előélet után lettek keresztyénekké. Ezzel magyarázható az is, hogy a Bibliában a homoszexualitásnak csak azok a formái kerülnek szóba, amelyek a görög-római kultúrkörben honosak voltak.

Az őskeresztyénség, amint a zsidóság is, semmilyen formában nem találta elfogadhatónak az akkori világban többnyire természetesnek vett és gyakran előforduló homoszexuális megnyilvánulásokat. Ugyanakkor különös figyelmet sem szentel nekik, hanem egy sorba állítja őket más olyan bűnökkel, amelyektől a keresztyén embernek mindenképpen tartózkodnia kell.

2. A homoszexuális viselkedés etikai megítélésénél nem lehet biológiai vagy pszichológiai adottságokra hivatkozni. Ezek a tényezők a hajlam kialakulásáért tehetők felelőssé, így az érintett személynek nem róható fel, hogy miért érez vonzalmat az azonos neműek iránt és miért nem tapasztalja ugyanezt az ellenkező nemmel kapcsolatban. Az etikai megközelítésnek figyelembe kell vennie az adottságokat, de nem indulhat ki belőlük.

Embervoltunk egyik sajátossága, hogy a viselkedésünk meghatározói sohasem csak adottságok, hanem mindig célképzetek is, ezért emberi etosz semmiképpen nem származhat biológiai és/vagy pszichikus diszpozíciók normákká avatásából. A homofil hajlam és a homoszexuális aktivitás között etikai szempontból feltétlenül különbséget kell tennünk. A homoszexuális aktivitás akarati döntés következménye, tehát az egyén felelősségének körébe tartozik. Egyéb hajlamok mellett, mint amilyen pl. az érvényesülési törekvés (agresszív megnyilvánul- ásokkal, bosszúvággyal, stb.), a szexualitás is etikai szabályozásra szorul az ember életében.

A szabályozás pedig minden esetben a hajlamok és vágyak szabad kiélését korlátozza, néha meg is tiltja. Amennyiben a Szentírás intelmeit komolyan vesszük, úgy a homoszexualitás esetében az egyetlen etikus megoldásnak a homoerotikus vágyak kielégítéséről való lemondás tűnik. A társadalmi együttélés más vonatkozásokban is megkíván hasonló lemondásokat tőlünk, a keresztyén életben olyan áldozatokra is sor kerül, amelyekre hit nélkül sohasem lennénk képesek. De vállaljuk, mert mások életét és üdvösségét szolgáljuk vele. A "terhet könnyűnek", az "igát gyönyörűségesnek" (Mt. 11, 28. kk.) érezzük közben, mert a hordozása abból a megajándékozottságból következik, amiben Isten részesíti az övéit.

3. Az egyházaknak éppolyan missziói küldetése van a homoszexuálisokhoz, mint minden más Istentől elidegenedett emberhez, és lelkigondozói segítséggel tartozik nekik a Krisztus követésében való meglankadásaik és botlásaik idején.

Közben nem keltheti azt a látszatot, mintha a homoszexuális életvezetés az Isten akaratával (pl. a kegyelemre, az adottságszerű előfordulásra, vagy az embertársi szeretetre hivatkozva) a legkevésbé is összeegyeztethető lenne. Ezért az egyház a Biblia alapján nem helyeselheti a homoszexuális kapcsolatok megáldását, a homoszexuális párok házasságkötését, gyermekvállalását, homoszexuális életet folytató, vagy azt propagáló vallástanárok és lelkészek képzését, szolgálatba állítását, illetve szolgálatban tartását.

A lelkigondozói segítségnyújtásban törekedni kell arra, hogy a homoszexuális egyén őszintén viszonyuljon saját magához és az életének ehhez a problémájához, megerősödjön a bizalma Isten iránt, megtanuljon élni azzal a kegyelemmel, amit Isten kínál az embernek, belássa esendő voltát s azzal együtt érezze emberi méltóságát, mérje fel az élet pozitív alakításának lehetőségeit, és váljon késszé a lemondásra, felismerve, hogy azzal nem szegényedik, hanem gazdagabbá és gazdagítóbbá lesz az élete.

Mivel tudjuk, hogy a homofil beállítottság kialakulása az érintettek jelentős részénél nem genetikai eredetű, hanem szocializációs és nevelési tényezőkre vezethető vissza, biztatnunk kell az ilyen embertársainkat arra, hogy vegyenek igénybe a lelkigondozói támogatás mellett pszichoterápiás segítséget is.

KIRÚGTAK EGY HOMOSZEXUÁLIS DIÁKOT A REFORMÁTUS EGYETEMRŐL

Forrás:MTI január 12.

A Károli Gáspár Református Egyetem "kirúgta az intézményből" azt az ötödéves teológia szakos hallgatót, aki nyíltan homoszexuálisnak vallotta magát. Az egyetem szerint az eset teológiai kérdés, az ombdusman azonban másképp látja.

A Károli Gáspár Református Egyetem "kirúgta az intézményből" azt az ötödéves teológia szakos hallgatót, aki nyíltan homoszexuálisnak vallotta magát – hangzott el a Klub Rádió hétfő esti adásában. A fiú édesapja jogellenesnek tartja a hallgatói jogviszony megszüntetését, ezért bírósághoz fordult.

Mint felvezetésében a műsorvezető elmondta, a 24 éves – a születés közbeni oxigénhiány miatt mozgás- és beszédsérült – fiú éveken keresztül küzdött azzal, hogy elfogadja magát, többször kísérelt meg öngyilkosságot, majd megkereste a hozzá legközelebb álló professzort, hogy segítséget és lelki támaszt kérjen. Orosz József közlése szerint nem sokkal később a dékán "a kari tanács elé citálta" a hallgatót, akit végül "elcsaptak".

Az egyetemről eltanácsolt diák a műsorban elmondta: azért fordult problémájával a kar dékánjához, mert pszichológusként a professzor volt az intézmény lelki gondozója, ezért úgy gondolta, bátran, bizalommal fordulhat felé. Közlése szerint a kari tanács azután döntött kizárásáról, hogy a diákság kérvényt írt a hittudományi karnak, szorgalmazva: foglaljanak állást arról, a homoszexualitást vállaló teológus hallgatók vállalhatnak-e lelkészi szolgálatot.

Ezt követően meghívást kapott a kari tanács 2003. október 10-ei ülésére, ahol őszintén válaszolt a kérdésekre, miközben "a bűnös képét, az istentelen és elkárhozott képét" próbálták rávetíteni.

Nem volt könnyű döntés

Karasszon István, a kari tanács tagja kiemelte, hogy nem volt könnyű a döntés, a hallgatót végül a lelkészi szolgálatra való alkalmasság alapján zárták ki. Arra a kérdésre, van-e olyan rendelkezés, amely kizárja, hogy az egyetem hallgatója lehessen az, aki magát homoszexuálisnak vagy leszbikusnak vallja, a professzor úgy nyilatkozott: "ilyen nincs".

A fiú édesapja beszámolt arról, hogy a napokban keresettel fordult a bírósághoz, kérve az egyetem határozatának felülvizsgálatát. Álláspontja szerint a kari tanács az ügyet alapvetően egyházetikai kérdésnek minősítette, etikai és nem jogi kérdésként kezelte. Úgy vélte: a hallgatói jogviszony megszüntetése a felsőoktatási törvény alapján eljárásjogilag és tartalmában is jogellenes volt. Utalt arra, a püspök levelet írt a kari tanácshoz, amelyben arra hívta fel a testületet, hogy a család által is felvetett kompromisszumot megfontolva – miszerint a fiú lemondana a lelkészi hivatásról de megkaphatná teológusi diplomáját – emberséges döntést hozzanak.

Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman a Klub Rádió adásában úgy vélte, hogy a döntés a világi jogba is ütközik, de megítélése szerint megosztja a reformátusokat is.

Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese feltételezte, hogy egy nem állami fenntartású intézmény tehet olyan jellegű kikötéseket, amelyek szerint az oktatás elvégzése és az azzal betölthető állás között összefüggés van, ezt az esetet azonban álláspontja szerint mindenképpen szabályozni kell.

Teológiai kérdés?

A hittudományi kar dékánját, Németh Dávidot az MTI-nek hétfőn nem sikerült elérnie. Az ügyben nem kívánt nyilatkozni Szabó István, az egyetemet fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Az egyetem hittudományi karának kari tanácsa múlt héten az interneten nyilvánosságra hozott, az MTI által is közzé tett állásfoglalásában kiemelte: az egyház a Biblia alapján nem helyeselheti a homoszexuális kapcsolatok megáldását, a homoszexuális párok házasságkötését, gyermekvállalását, homoszexuális életet folytató, vagy azt propagáló vallástanárok és lelkészek képzését, szolgálatba állítását, illetve szolgálatban tartását.

Mint írták, az újszövetségi szexuáletika alapja az a házasságfelfogás, amely szerint a szexualitásnak a férfi és a nő kizárólagos életközösségében van a helye, ennek egyetlen alternatívája van: az önmegtartóztatás. A kari tanács rámutatott arra: a homoszexuális viselkedést a Biblia egyértelműen Isten rendje elleni véteknek nevezi.

A Magyarországi Református Egyház szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy megalapozottnak tartja a kari tanács állásfoglalását. Csoma Áron ugyanakkor hozzátette, hogy a dokumentum nem tekinthető az egyház hivatalos állásfoglalásának. Mint mondta, a zsinat várhatóan következő, tavaszi ülésén tárgyal az anyagról.

DEBRECENI DIÁK LESZ A KGRE-RŐL KIZÁRT TEOLÓGUS

Forrás: MTI

A Debreceni Egyetem átveszi a szükséges különbözeti vizsgák letétele után azt a hallgatót, akit kizártak a Károli Gáspár Református Egyetemről – nyilatkozta az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal csütörtökön.

A mozgás- és beszédsérült fiatalembert az intézmény azutántanácsolta el, hogy az ötödéves hallgató nyíltan vállalta homoszexualitását. Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter közbenjárására a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Bartha Elek felajánlotta segítségét a hallgatónak – közölte a kormányhivatal sajtófőnöke.

Oravecz Éva beszámolt arról is, hogy a miniszter az eset kapcsán találkozót kezdeményezett Németh Dávid professzorral, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánjával. A megbeszélést jövő csütörtökre tervezik – áll a közleményben.Lévai Katalin a Klubrádió szerda esti adásában ajánlotta fel, hogy felveszi a kapcsolatot a dékánnal, és személyesen közbenjár annak érdekében, hogy a hallgatót esetleg vegye át a debreceni egyetem.

Az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter mindemellett közölte, hogy a fiatalember a jövőben részt vehet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal munkájában, szükségük van ugyanis egy civil referensre, aki segít a meleg szervezetekkel tartandó találkozókon.

A kizárt hallgató pert indított a Károli egyetem ellen. Az intézmény és az azt fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület a bírósági eljárás befejezéséig az ügyben nem kíván nyilatkozni.