2002-11-13

Farkas Orsolya: Áldás Békesség! Szeretettel köszöntöm a hallgatókat Fekete Ágnes, a műsor szerkesztője nevében is. Farkas Orsolyát hallják.

Ha valaki látta Párizst, akár a TV-ben is, akkor nem kerülhette el a figyelmét a Notre Dame előtti millió csecsebecse árus. A régi idők gyönyörű és szent épületeiből műanyag fityegők, autókulcs tartók és hasonló tárgyak lettek. Így van ez mindenütt, nemcsak Párizsban. Egy olyan korban élünk, ahol a legszentebb művészet is kikerül az utca sarkára. Fel sem tűnik az emberek tömegének, hogy most éppen Jézusról szól vagy valamit reklámoz egy szónok, aki feláll a hordóra. Mindent egybemos a mi fogyasztói korunk. Az egyházi emberek ezért óhatatlanul félnek mindentől. Félünk attól, ami elvont, ha modern módon ábrázolják az evangéliumot. Azt érezzük, hogy amit mindig is ismertünk, ami visszavezet bennünket régi énünkhöz, az a szent. Az idő pedig halad. Vajon létezik-e ma szent művészet? Vajon meg tud-e jelenni Isten üzenete egy filmben, vagy egy színdarabban. Mai műsorunkban erre keresünk választ. A kérdést nem mi tettük fel, hanem Budapesten, a néhány napja megrendezett szakrális fe! sztiválon tették fel. A rendezvénysorozat keretében a film, a zene, a színmű nyelvével újból és újból feltették a kérdést -mitől lesz szent, azaz szakrális a művészet? Megrendezték az ökumenikus filmszemlét, amelyen több mint száz, egyházi témával foglalkozó filmet bíráltak el. Az első díjat Dér András: Kanyaron túl c. filmje kapta. A díjnyertes rendezőtől először azt kérdeztem: – Hogyan vált fontossá életében a hit?

Dér András: Elhatároztam, hogy filmes leszek és szakítottam az egyházzal, más filozófiák kezdtek érdekelni, Spinoza, Kirkegaar. Nézegettem, hogy mik is a lét határai. Az életmódom is ennek megfelelően alakult. Belevetettem magam az életbe, elkezdtem filmezni és azután kezdett egyre jobban érdekelni a színház. 1992-ben nyílt lehetőségem, hogy a Kamara Színházban rendezzek. Nagyon izgalmas előadást hoztunk létre, azután ez a darab nagyon mélyen felkavart, nagyon komolyan ingerelte lelkünket és elsősorban Denisszát, a feleségemet hozta olyan helyzetbe, hogy választani kellett. Néha megadatik az a kegyelmi állapot, amikor nagyon világosan megérezzük, hogy fel van kínálva a két oldal, hogy válassz. Ezen mentünk keresztül, ez vezetetett engem vissza a templomhoz, Denisszát meg a megtéréshez. Két pillanat alatt kitalálták, hogy a Dér házaspár meghülyült, meghibbant, vallásos tébolyban szenvednek és ezzel így el is tettek minket egy kategóriába. Néha nem értettük, hogy miért ütközün! k falba. Ja?, Azért, mert-, de végül is megtaláltuk az utunkat és ezen úgy megyünk.

Farkas Orsolya: A szakrális művészeti fesztiválon egy filmjével díjat nyert. Mitől szakrális egy film?

Dér András: A művészet az lehet szent. Ebből következik, hogy a film is lehet szent. Az őszinteség, az ember iránti tisztelet és az Isten iránti tisztelet és alázat megjelenik a filmben. Ha ezek a gesztusok érvényesek, akkor az az. Bergmantól, Tarkovszkijon át Pazolinitől Bunuelig, Bressonig – lehet a sort folytatni – megtalálhatók az olyan úgymond profán alkotó filmjeiben is, akik mély tisztességgel és alázattal és szeretettel közelítenek az emberek iránt.

Farkas Orsolya: Pilinszky János fogalmazta meg az evangéliumi esztétikájában azt, hogy keresztény művész felebarátja a hűségnek, aki veresége óráiban közelebb férkőzik hozzá és az igazság szeretve szenvedélyes keresése jellemzi. Hogyan mutatkozik ez meg az Ön filmjeiben?

Dér András: Olyan szereplőim vannak és olyan viszonyokat próbálok megmutatni, amik mélyen érintenek minket, amiről nem igazán szoktunk beszélni. Nem divatos témák, nem aberrált témák, nem extrém témák. A deviancia ugyan megjelenik, hiszen a mai világban a szenvedélyesen kereső keresztény ember az deviáns. Ha keressük az Istenhez vezető utat, ez azt jelenti, hogy keressük a másik emberhez vezető utat. Miért szeleteljük fel mindig az embert és utána ezt kategóriákba állítjuk, kategóriákból lesznek politikai nézetek, a politikai nézetekből lesznek pártviszályok és mindjárt olyan alantas, gusztustalan szintre süllyed egy nagyon szép gondolat és elképzelés, amiért már nem érdemes élni sem.

Farkas Orsolya: Nem annyira hétköznapi, hogy pap lesz egy filmnek a főszereplője.

Dér András: Küzd Szilvia drogos lány és a katolikus pap. Két szélsőséges ponton találkozik a deviancia, egymásra talál, egymásra ismer, fél szavakból értik egymást. Hiszen mindannyian tisztában vannak a racionalitáson túli világgal, a transzcendens világgal. Az egyik a sötét oldalát ismeri, a másik a fényes oldalát, mindegyik tud a másikról és megpróbálnak egymás felé lépni. A paradoxon az az, hogy ezek a művek viszont néma sikolyok. Ezek a csöndre, finom odafigyelésre késztetik a nézőt. Ezek nem lehetnek botrányos filmek, hiszen maga a kereszt botránya nem botrányos körülmények között kell, hogy megértődjön. Hallatlanul nehéz feladat, hogy abban a világban, amikor az ingerküszöb igen magasra csúszott fel, akkor vajon küszöb alatt ezek a halk hangok hogyan tudnak megjelenni. Hallják-e esetleg. Nos, erre van hál’Istennek egy nagyon közeli pozitív példám: 27-én volt az Árnyország c. színdarab bemutatója az Uránia Filmszínházban és ez egy nagyon finom, angol társalgási dráma. E! gy angol professzor eljut a lelki Isten hithez. Aggódtunk a próbák során, ezt a finom humort értik-e egyáltalán? Próbáltam bíztatni őket, hogy: emlékezzetek vissza, az olvasópróbán mennyit nevettünk. Csodálatos közönség volt. A legapróbb, legfinomabb jelzést is hálásan vette, hol nevetéssel, hol pedig érződött az elérzékenyülés sóhaja. A közönséget alábecsülni nem szabad. Ez egy hihetetlen nagy veszély, hogy ez az elátkozott fogyasztói társadalom próbál velünk elhitetni és minden eszközt megragad – a közvélemény kutatóktól kezdve a média esztétákon át – mindenkit megpróbál arra manipulálni, hogy becsüljük alá a közönséget. Ez nem igaz, hiszen Simone Weil azt mondja, hogy: az ember palackba zárt zseni, csak azt szeretnék, hogy ez a palack soha ki ne nyíljék. Nekünk az a feladatunk, hogy kinyissuk ezt a palackot, hogy engedjük szárnyalni az embert.

Farkas Orsolya: Nagyon fontos eszköz lehet a film a megigazulás útjának a bemutatásában. Van ezeknek a filmeknek sikerük? Tehát elérik a céljukat ilyen értelemben?

Dér András: Nagyon érdekes kérdés, hogy mit nevezünk sikernek. Azt, hogy a fesztivál siker? Hogy jól el lehetett-e adni a japán kábeltelevíziónak vagy azt, hogy megnézték-e többszázezren? Nagyon nehéz megállapítani. Számomra igazán azok a sikerek, amikor közvetlen visszajelzést kapok, mert az arra enged következtetni, hogy bennük van, ami megtörtént. Első, – az még a filmszemlén történt – amikor egy pap megnézte a filmet és azt mondta, hogy ő maga is folytat szenvedélybeteg pastorációt. Mielőtt beült a moziba, kétségei voltak, hogy jó úton jár-e. Amikor kijött a moziból, akkor a film meggyőzte őt arról, hogy igen, neki folytatnia kell, neki szembe kell nézni a nehézségekkel. Most már többedszerre hívnak drogos, mentálhigiénás programra. Levetítjük a filmet és beszélgetünk utána aktív drogosokkal, volt drogosokkal. A drogosok szívesen nézik ezt a filmet. Egy jelen idejű megtérésről, öneszmélésről szól.

Farkas Orsolya: Ez a film egy nagyon is aktuális problémáról szól, viszont nagyon sokszor a keresztyén műalkotások a múlttal kötnek bennünket össze. Tehát a hit a múltnak egy lecsengett része, amely esetleg a gyökereinkhez visszavezethet minket. Mi lehet ennek az oka?

Dér András: Ennek egyik nagyon vaskos oka az a szocializmus materializmus ideológiája, amely igyekezett ezt egyfajta történelmi távlatba elvinni. Ügyesen, még a hitelességét sem kérdőjelezték meg, csak annyit mondtak róla, hogy Krisztus az egy forradalmár volt, egy ember. Ettől belekerült a történelmi tankönyv ikszedik oldalán megtanulandó két fejezetbe. a Másik pedig a látható egyház hierarchikus rendjében keresendő. Nagyon gyorsan változó, divatoknak és fogyasztásnak kitett világban teljesen érthető és nagyon fontos dolog, hogy meglegyen az kályha, ahová mindig visszamegyünk. Csak ebben a politikai csatározásokban, a napi egzisztenciális ügyeskedésekben olykor az egyház felőrlődik. És természetesen az emberben is ott van a hiba. Mert a hit egy napi probléma. Ugyanolyan napi probléma, mint ahogy a bevásárlóközpontban ki kell fizetni a számlát. Minden nap ki kell fizetnünk a számlát, minden napot úgy kell befejezni, hogy leltárt kell végeznünk. A művészetnek ez lehet az egyi! k feladata, hogy felhívja a figyelmet a tévutakra, vagy felhívja a figyelmet, hogy léteznek ezen utak mellett más utak is és akinek tetszik, az járjon arra.

Farkas Orsolya: A szakrális művészeti fesztivál keretében volt egy kerekasztalbeszélgetés, amelyen olyan művészek beszélgettek, akik maguk is fontosnak tartják, hogy Krisztusba vetett hitüket adják tovább a zene vagy színészet, költészet eszközeivel.

Kerekasztal: Szeretettel köszöntök mindenkit itt, ezen a kerekasztalbeszélgetésen. Bemutatkozom: Laczfy János vagyok, költő, műfordító, egyetemi oktató. Baloldalamon Dér András rendező, aki számos díjnak a nyertese filmjeivel. Filmje: "A kanyaron túl". Mellette Visky András ül, aki Erdélyben él, regényíró, esszé író, színműíró, költő. A darabja most megy a Tháliában. Eperjes Károly színművészt is köszöntöm, akit azt hiszem, talán a legkevésbé kell mindannyiunk közül bemutatni és Déri Balázs ül velem szemben, aki költő, karvezető a Magyar Egyházzene c. folyóiratnak a főszerkesztője, az ELTE Latin Tanszékének a vezetője és világutazó. Azért gyűltünk itt össze, hogy a szakrális művészetről beszélgessünk. Mi az, hogy szakrális művészet, mi az, hogy vallásos művészet. Egyik kereskedelmi televíziónak egy délelőtt sosem nézett műsorába hívtak meg engem és azt bírták kiírni, hogy katolikus költő. Ez volt az első kérdés: Érdekes, ahhoz képest, hogy katolikus költő vagyok, egy egész normális embert ismert meg bennem, akinek humora van. Nem akartam visszavágni, hogy maga meg ahhoz képest, hogy műsorvezető…., Cselánói Tamásnak a Szent Ferenc életrajzából egy részlet, amikor azt kérdezik Szent Ferenctől, aki úton útfélen mindenféle papírszeletet és papírszemetet felszedett és felhalmozott a cellája egyik sarkában, miért gyűjti ezt a sok szemetet? És ő azt mondta, hogy minden papíron vagy rajta van Isten neve, vagy valamelyik betűje annak a névnek, mert hiszen minden írásban, ami jó van, az egyedül és csak Istenhez tartozik."

Déri Balázs: A múlt század elején dédapám Bugac pusztán megvett 100 hold futóhomokot, akácost, egyebet. Néhány évtizede virágzó gazdaságot alakított ki. Nem tudom milyen meggondolásból, de egy szögletét ennek a területnek kijelölte templom építésre. A Kiskunság egyik első baptista templomát építette fel. Az a szó, vagy az a gyök, amivel megnevezzük ezt a kihasítást, úgy van, hogy tem és ebből van a latin templum szó. A templum azt jelenti, hogy öncélra kihasított terület. A templom egyébként még áll. Az elmúlt évszázadban minden eltűnt, mindent fölmarkolt a homok, a templom még megvan. Hadd ne magyarázzam, mindenkiben tovább él ez a példa.

Eperjes Károly: Szerintem nagyon egyszerűen meghatározható, hogy mi a szakrális és mi, ami nem. A szakrális az nem önmagát állítja a központba, hanem önmagát méri és igyekszik fejleszteni, tökéletesíteni a teljesség irányába. Tehát, ha egy Shakespearet egy dramaturg meghamisít oly módon, hogy leveszi a katarzist, abban a pillanatban krimivé, azaz profánná degradálja. Ebben a pillanatban ez a legnagyobb művészi probléma a színház és a film világában. De ezt tapasztalom máshol is. A Hegedűs Géza bácsi a következő tanítást tartotta. Szerintem minden komoly intézményben így kellene kezdeni a tanítást. Azt mondta, – és ezt mindannyian hallottuk a Színművészeti Iskolán, hogy hányan alkalmazzák, az egy más kérdés – "Kérem, alkalmasint itt mindenki színész lesz. Kérem alkalmasint kiváló színész, szakemberek lesznek. Kérem, alkalmasint többet keresnek, mint én. Művész csak az lesz Önök közül, azaz hivatását teljesítő szakember, aki két könyvet elolvas, azt mélyen a szívébe zárja és amiko! r megérti, akkor sugározza. Kérem, e nélkül nem megy. A két könyv: egyik a Biblia, a másik Arisztotelész Poeticája. Kérem, e nélkül nem megy." Ez a jó, ez a szakrális. A másik út, az öntörvényű út. Minden izmus középpontja az egoizmus. Ez pedig a rossz út. Mit akarok csinálni? – Színész akarok lenni, rendező, orvos, pap, autószerelő, tanár. Miért? Csajok, pia, kábítószer, sok pénz, előnyök, vauuu! Hogy? Úgy. Mindig látszik. Ez itt a kérdés, hogy az ember megigazulni akar-e személyesen és azt, amit létrehoz azzal megigazítani akar-e vagy sem?

Visky András: Engem valóban a templom vezetett el a színházba. Nem magától értetődő a szentségélmény a templomban. A színházban a templomot keresem, és a templomban szent értelemben valóban a színházat keresem. Amit mi véghez viszünk a templomban, akár gyülekezetként, akár lelkészként, abban semmi új nincs, de mindig új van. De mi ennek a praktikuma? Amikor a mesterem, az a lelkész, aki meghatározta az életemet, az Istentisztelet végén felemelte áldásra a kezét és elmondta mindig ugyanazt a szöveget és mindig az volt az érzésem, hogy történik valami. Később meg arra jöttem rá, hogy nem megmagyarázni kell ezt a történést, hanem részt kell venni ebben a történésben. Színházban önmagunk legrejtettebb mélységét kitakarják, számomra ez a megvallás művészete. A művészi tettben sokszor a nagypéntekbe való belelépés gesztusa van. Ez egy elvesztés, de egy reményteljes elveszés. Nem akarom, hogy – mondjuk így – a mesterségem eszközévé váljanak az olvasóim, a hallgatóim, ezt nem tartom! a szeretet jelének. Jézusnak nem voltak hátsó szándékai, ő az volt, aki volt. Számomra riasztó a hátsószándékú művészet. Akkor is csak keresztyén tartalom van benne, vagy másmilyen tartalom van benne. Ezeket a fajta görcsöket nem árt, hogy ha keresztyén művészek szabadon odateszik az oltárra, hogy elégjen, hiszen azon mindig tűz van, első szándékokra vágyom.

Farkas Orsolya: Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek világában is mindennapos kérdés: hogyan adjuk át a szépet a kicsinyeknek? Mennyire kell a közízlés világát kiszolgálnunk?

Most Gaál Éva grafikus művésszel beszélget Fekete Ágnes ezekről a kérdésekről. Ő egy kiadót is létrehozott, amelynek az a célja, hogy szépen és jól adja át a mai gyerekeknek az evangéliumi üzenetet. Gaál Évát először a Porszem Kiadóról kérdeztük.

Gaál Éva: A kiadó négy éve alakult porszemnyi méretben. Kicsiben kezdődik minden. A profilja elsősorban olyan megszólító gyermekirodalom sok-sok illusztrációval, ami kinyitja a gyermekek szívét Isten és Jézus Krisztus felé.

Fekete Ágnes: Egy könyvet látok itt, amelyik nekem nagyon tetszik. Párhuzamba állít egy elképzelt bibliai időben élő gyermeket egy mai gyermekkel, a Málkus és a Márton.

Gaál Éva: Pontosan ez volt a cél is, hogy a Bibliát kiemeljük a monda- és mesevilágból, tehát ezek a párhuzamok, ahol az egyik oldalt a bibliai kisgyerek, a másik oldalt a mai gyerek, szinte azonos történései zajlanak. Megmutatják azt, hogy az ember nem változott, Isten nem változott.

Fekete Ágnes: Hogyan kezdődött mindez?

Gaál Éva: Egész életemben gyermek és ifjúsági könyvekkel foglalkoztam már 20 éves koromtól kezdve. 18 évvel ezelőtt bekövetkezett a nagy fordulat, amikor is hitre jutottam. Az addigi életem az nagyon-nagyon távol állt a hittől, azt kell mondanom, hogy ateista voltam. Nem tiszteltem Istent, hanem inkább szidtam. Igazságtalannak tartottam, szeretetlennek. Azután, amikor jóformán lezárult előttem minden út, akkor Isten megszólított, megmutatta, hogy szeret, hogy igazságos, a bajt magam okoztam magamnak és kezdtem olvasni az igét, a Bibliát és eljutottam Jézus Krisztusig, a keresztig, új célt adott és szépen, fokozatosan e felé a kiadó felé terelt. Ezt szeretném továbbadni. Elsősorban a gyermekeknek.

Fekete Ágnes: A gyermekek iránti vonzalom az egy nagyon ősi dolog, hiszen én is emlékszem, hogy a gyermekkönyvek tetején láttam: Gaál Éva rajzolta.

Gaál Éva: Igen, mindig szerettem a gyerekeket és mindig lélekben közel voltam hozzájuk. Most is. Mi is egy játékos család vagyunk. A felnőtt korral nem távolodtam el a gyermeki gondolkodásmódtól, úgyhogy tudom venni a lapot. Ezért fokozottan azt nézem, hogy a gyermekek nagy-nagy védelemre szorulnak. Agyba-főbe kapják a negatív hatásokat, vizuálisan elsősorban a televízióban is a gyermek akciók világában. De arra is rá kellett jönnünk, hogy nem elég elmondani, hogy mi a rossz, mellé kell tenni a jót és csak a jóval együtt szabad megmutatni, hogy melyik úton ne járjanak. Én gyerekkoromban olvastam az Edmondo -Szív c. könyvét, rongyosra olvastam. Komisz kölyök voltam, de hatott rám minden, amit ott olvastam. Már elmúltam 40 éves és már hívő ember voltam, amikor megkaptam illusztrálni. Egész mondatokra emlékeztem, egész jelentekre, tehát nem igaz, hogy a könyv nem nevel. Beépül az ember életébe és az adott pillanatban elő lehet hívni.

Fekete Ágnes: A gyermekeknek nem mindegy, hogy hogy van valami megrajzolva. Ezek a könyvek erre példák.

Gaál Éva: Én a szépet inkább tisztának mondanám, mert valaki rajzolhat nagyon szépen és mégis riasztóan. Ki kell egyensúlyozni azt a sok borzalmat, ami körülveszi őket. Nem szeretem a sematizmust. A sematizmus leönti egy szósszal az embereket, manipulálhatóvá teszi őket és nem fejlődik ki az egyéniségük és a gyerekekben az egyéniséget támogatni kell, nem pedig elmosni. Ha ezrével kapják a Walt Disney stílust, akkor már nem tudnak különbséget tenni különböző művészeti ágak között sem, mert nem nevelték őket a szépre. Nem tudnak egy festményt értékelni. Sematikus, tarka, rikító és megszűnik a művészet. Nem tudom, mi a jövője, ha ezek a gyerekek felnőnek? Milyen szemük lesz rá? Persze, ez változhat és esetleg felnőtt korukban is alakulhat, de a gyerekkori nyomok nagyon maradandóak, és a gyerek vizuális.

Fekete Ágnes: A szép és a jó – és ezt már a görögöktől is megtanultuk -, ez valahol ugyanaz. Hogy jelenik meg a hit a szépben és a jóban?

Gaál Éva: A hit az belülről jelenik meg, belülről jön, imádkozva dolgozom. Megkérem, hogy Isten vezesse a gondolataimat és a kezemet és ahogy vezet, azt tudom csinálni. Régen kísérleteztem és igyekeztem utánozni, belebújni egy másik művész bőrébe, akinek nagyon tetszett a stílusa. Előbb-utóbb átütött a saját. Ugyanúgy, mint amikor az ember lefesti a falat és az alsó festék átüt. Ez így is van rendjén, mindenki adja azt, ami önmaga.

Fekete Ágnes: Van egy nagyon érdekes és szép rajz itt a szoba közepén.

Gaál Éva: Igen, ez a Vizsolyi Bibliát ábrázolja. Első magyar nyelvű bibliánkat. Egy gondolatot szerettem volna kifejezni, ahogy látszik, ott van a könyvjelző, ami nemzeti színű. Isten lefújta a port a Bibliáról és magyar nyelven a kezünkbe adta. Olyan, mintha felfújta volna a szél. Ez a szentlélek szele, ahogy olvasható: "a szél fú, ahová akar". A Biblia lapjai pörögnek a levegőben.

Fekete Ágnes: A Jelenések Könyve XVII. részének 9. versét olvasom:

”Itt az értelem, amelyben bölcsesség van.”

Egyetlen hely volt a világon, ahova nagyon szerettem volna eljutni. Ez Patmosz szigete. Talán furcsának találják ezt sokan, de úgy éreztem, biztosan van valami abban a szigetben. Talán én is meglátok és megértek ott Isten titkaiból egy keveset. János nyomdokaiban jártunk. Isten megadta, hogy eljuthattunk Patmosz szigetére. És valóra vált az álmom is, mert a szigeti lét sűrítményként árasztotta ránk a mai világ romlását. Elolvastuk azon az ihletett helyen a Jelenések Könyvét és a XVII. részen szinte megakadt a szemünk: De, hiszen ez pontosan így van ma is. A nagy parázna képét festi ott elénk az Apostol. Parázna világban élünk. Most ne az útszéli lányokra gondoljunk. A paráznaság azt jelenti, hogy olyan dolgok eladhatóvá, pénzben nemesíthetővé válnak, amik egyébként az anyagi világból kiemelkednek. Ilyen a szerelem, ilyen a család, a szellem kincsei és így tovább. Majd Patmosz szigetén is hemzsegnek a turisták és kicsi, csip-csup tárgyakat vásárolnak. A kolostort műanyagból m! egformázva, különböző méretben és színben, mert eladó a világ. Eladó a női báj, eladó a szent és a profán egyaránt. Ilyen világban élűnk. Ugyanakkor a patmoszi egyház is tehetetlen e valósággal szemben. A kolostor falai mögé rejtőznek és láthatóan semmi hatásuk nincsen arra, ami a hegy tövében folyik. Legfeljebb tiltó táblákat helyeznek el: Nem szabad meztelenül fürödni! Persze ez nem sok embert érdekel. Ott ül a nagy parázna János látomásában a fenevadon, kezében boros serleg, gyönyörű és vonzó. Senki nem figyeli a szörnyeteget, aki őt hordja. De, az angyal megszólal, és elmagyarázza Jánosnak a látomást. Mi is feleszmélhetünk, hogy miféle erők akarnak minket vásárló, evő, ivó géppé tenni. Itt az értelem, amelyben bölcsesség van. Mennyből kapott ihlet, gondolatainkat jó útra tereli. Nem kell azt mondani, jobb, ha nem is látok bele a világ szörnyűségeibe, inkább ne is értsem ezeket a borzalmakat, hanem égi bölcsességért fohászkodhatunk: Uram, add, hogy ne csak a szememet csiklandozó valóságra tekintsek, a gyönyörűségre, az andalító zenére és mámorra, hanem lássam meg azt is, miféle mélységes erők szolgálatában áll ez a mulatozás. A bölcsességgel felvértezett ember az időt is másképpen szemlélheti. A Jelenések Könyvében arról a szörnyűséges lényről, aki uralja a világot, ezt olvashatjuk: Van és volt, noha nincs. Tehát a léte teljesen bizonytalan. A való világban van, de szinte nincs is. Olyan, mint a száraz dudva, elfújja a szél. Kérhetjük Istentől ezt a látást. Uram, add, hogy ne csak a pillanat óriásait vegyem komolyan, hanem azt a hatalmat, amit tőled senki el nem vehet, mert tied az, e föld gazdájáé. Te minden fölött ott állsz, a legsötétebb erők sem nőhetnek akaratod fölé, hogy téged lássalak meg, téged keresselek a hamis időkben is, békével töltsön el jelenléted, a Bárány győzelme. Világítsd be életemet, értelmemet és add, hogy ezt a fényt másoknak tovább adjam.
Ámen.

BEÉRKEZETT VÁLASZOK AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRE

A válaszolók: – dr. Hubay Gábor, pécsi ügyvéd (H.G.) – Dancs Ferenc ságvári gondnok (D.F.) – Dr. Nagy Sándor (N.S.) – Szarka László soproni presbiter (SZ.L.)

1. A rendszerváltás előtt volt egyházunknak egy hivatalos teológiai irányzata, melyet szolgálat teológiája" néven szokás emlegetni. Ezt akkor szinte senki nem vette komolyan, legfeljebb elkötelezettségük miatt hirdették néhányan. Azóta nincsen sem formálisan, sem lényegileg teológiai útmutatás egyházunkban. Ugyanakkor sokszor megkérdezik egyházunk vezetőit, különösen etikai kérdések kapcsán: "Mi az egyház tanítása erről és erről a kérdésről". Van, aki iránymutatást vár, van, aki jónak látja azt, hogy többféle irányzat között ki-ki a maga lelkisége, neveltetése szerint igazodjon el. Mit gondol, szükség van-e ma arra, hogy a zsinat tanítói szerepe növekedjen? Szükség van-e közös egyházi-teológiai útmutatásra?

– Igen! (H.G.)

– Szükség van közös útmutatásra, melynek alapja a Biblia, a Heildelbergi KT. és a II. Helvét Hitvallás. Amennyiben egységes állásponton tudna elhelyezkedni a zsinat, akkor szükség lenne tanítói szerepének növekedésére. Persze mindezeket a "gondolkozz egyház" eszméjének meghagyása mellett, hiszen napjainkban is látható, hogy mennyi kárt okoz a katolikus példa, "pápai kinyilatkoztatások", dogmatika stb. (D.F.)

– A MORE-ban tapasztalható teológiai verziók és kegyességi irányok mindenképpen rendezésre várnak. Megoldás. A Doktorok Kollégiuma készítsen tanulmányt és javaslatot, és ezt vitassa meg a Zsinat és döntsön, mely tanítások tolerálhatók, és melyek megszüntetendő tévtanítások. Ehhez a döntéshez mindenki tartsa magát! A tolerálható sokszínűség viszont éljen és virágozzék, csak javára és díszére lenne egyházunknak! (N.S.)

– A "szolgálat teológiája" szerintem álneve volt annak az állami elnyomó törekvésnek, hogy a Magyarországi Református Egyházat feladataiban korlátozzák: kiszorítsák a társadalom perifériájára, illetőleg bezárják a templom falai közé. Egyházunk társadalmi küldetésének átfogó megvitatására, mintegy programalkotásra volna mindenekelőtt szükség. Ez lenne véleményem szerint a zsinat első számú feladata. Tehát a válaszom az, hogy igen, szükség van közös, egyházi-teológiai útmutatásra, és az ne legyen önkorlátozó (bármennyire is kívánná azt a jelenlegi hatalom). (SZ.L.)

2. A rendszerváltással minden szervezet így, vagy úgy elvesztette legitimitását. Egyedül az egyházak képviselték intézményükben a kontinuitást, ezzel tekintélyük is megnőtt. Ugyanakkor ez a folyamat kényelmes helyzetbe hozott minket, negatív következményekkel is járt ez a legitimitás. Vajon milyen irányba kellene most egyházunknak elindulnia? Mely társadalmi rétegek felé kellene a leginkább fordulnunk? Kik azok, akikre a legnagyobb figyelmet kellene fordítanunk, illetve milyen intézménytípust szükséges fejlesztenünk a legjobban?

– A fiatalok felé, egyházi iskolák, szeretet- és drogosok közti szolgálatok. (H.G.)

– Legnagyobb figyelmet a névleges reformátusokra, a fiatalokra és a legelesettebb embertársainkra kellene fordítani. A társadalom lehető legnagyobb szeletét kellene fókusz alá venni. A szolgáló egyház képét kellene megerősíteni a társadalomban. Mt 11,28 "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…" szellemében. Nagyon fontos lenne, hogy a keresztyén, hívő életet (születésétől a haláláig) az egyház figyelemmel kísérje. Az oktatási és szociális intézmények fejlesztése a legfontosabb, hiszen ezekben az intézményekben a társadalom minden csoportja megfordul, amennyiben kedvező kép alakul ki bennük, máris sokat segítettünk Krisztus ügyében. ( D.F.)

– Templomaink és gyülekezeti helyiségeink arra valók, hogy ezekben evangélizáció, tanítás, pasztoráció stb. legyen. A hívogatás szolgálata látszik legfontosabbnak, s ha már ott vannak a potenciális hívek, akkor a próféta prófétáljon, a tanító tanítson, a lelkigondozó gondozzon. Mivel az említett, nagyrészt öröklött létesítmények fenntartása akkora anyagi teher, hogy ezek mellett másra költeni nem lehet, nem kerülhet át a súlypont sem az utcára, sem a stadionokba, sem a médiákba. Utóbbi szerepét viszont a hívogatás érdekében a jelenlegihez képest növelni kell. Az itt folyó evangélizáció, stb. jelenlegi arányait nagyjából meg kell tartani. Mindazt, ami az egyházban taszító (képmutatás, álságosság, intrika stb.) le kell vetkezni, és kívánatos földdé kell tennünk egyházközségeinket. Óvodáinkban, iskoláinkban is a hívogatás szolgálatát kell erősítenünk, de minden erőszak nélkül. Ha egyházközségeink lélekszáma nem fog újra emelkedni, adakozókészségük növekedni, akkor komoly egzisztenciális nehézségek jelentkezhetnek már a közeljövőben is. Ennek a lehetőségnek a súlyát minden lelkésznek, MORE léptékben át kell éreznie és vállalnia.(N.S.)

– Az egyházak rendszerváltozás után megmaradt tekintélye immár csökkenőben van: a konzumidiotizmus minden értéket elsodorni látszik. Gyökereinek újramegtalálásához kellene hozzásegíteni a köznépet, de ehhez értelmiségünk megerősítésére van szükség. Az oktatási intézmények támogatását tartom elsőrendű fontosságúnak, emellett azt, hogy a református értékrend a közéletben állandóan "szem előtt" legyen. (SZ.L.)

3. Jelenleg sok tekintetben tisztázatlan az a kérdés, hogy egyházszervezetünk különféle szintjei mely feladatot látnak el. Mi a véleménye, szükség van-e református egyházalkotmányunk reformjára? Az egyházmegyék-egyházkerületek és a zsinat különféle kormányzati szintjei milyen viszonyban lennének hatékonyak és működnének összhangban? A kártalanítás területén például nem egyszer előfordult, hogy mivel a Magyar Állam legitim tárgyalópartnere a Zsinat, ott szinte csak formálisan megszavazták, majd a kerültek szintjén hajtották végre a döntéseket. Mit gondol, a kerületek és a zsinat feladatait és döntési jogait milyen módon harmonizálni? – Igen, nagy szükség van alkotmányreformra. Meg kell szüntetni a hierarchikus, bürokratikus irányítást és a püspökség jogintézményét. (H.G.)

– Az egyházalkotmányt teljességében még nem ismerem, így nem tudok róla nyilatkozni. Az egyház belső szerkezetét érdemes lenne górcső alá venni, mert úgy tűnik, hogy sok kapcsolódási ponton szakadékok vannak. Ebben a formában ez a szerkezet nem tudja hivatását betölteni. Tehát meg kell vizsgálni, hogy mely elemek életképesek. A kerületre és a zsinatra nincs kellő rálátásom. (D.F.)

– A MORE zsinat-presbiteriből váljon presbiteri-zsinati szervezetté, mely azt is jelenti, hogy a legnagyobb súlyú testületté a presbitériumokat kell tennünk. Az összes többi csak koordináló-képviseleti funkciót töltsön be, kivéve a tantételek egyeztetésének és rögzítésének fontos feladatát, de ezt is minden erőszak nélkül, csak előzetes megállapodások erejéig. Ehhez az egyházalkotmányt módosítani kell. Definiálni kell az egyes gyülekezetek kiválásának, átigazolásának lehetőségét és jogszerű útját is, hogy senkise érezze börtönnek egyházunkat, és az azonosan gondolkodó testületek lehetőleg együvé integrálódhassanak, a nélkül, hogy a MORE integritása végletes kárt szenvedne (azaz átjárhatóság egyházmegyék, egyházkerületek között). Ez elkerülhetetlenül elsorvasztaná a magasabb tisztségviselők nem ritka birtoklási ösztöneit, hiszen az, akinek ebből elég, átigazolhat más fokozatos egyháztestbe. Az azonos egyháztesten, leginkább az egyházmegyén belüli egyházközségek alakítsanak kölcsönös segítő testületeket, mint pl. Bp. Északon.(N.S.)

– Őszintén megmondom, tételesen nem ismerem jelenlegi egyházalkotmányunkat. Meg kell mondanom, hogy a püspöki rendszert mindig furcsálltam, mert nem illeszkedik a ny-európai református egyházak alkotmányához. Mindazonáltal nem szabad elsietni a püspöki rendszer eltörlését (mégha az csak jelképes is lenne, hiszen határozott időre választott vezetőkről van szó), mert nem vagyok benne, biztos, hogy a jelenlegi helyzetben ez a lépés nem vezetne-e egyházunk széteséséhez. (SZ.L.)

4. Sokakat foglalkoztat az a kérdés, vajon milyen legyen egyházunk közéleti szereplése. Van aki szerint egyértelműsíteni kellene, hogy ilyen módon kívánunk jelen lenni a társadalomban, politikában, van aki egyre visszafogottabban szeretne jelen lenni a közéleti küzdelmekben. Mit gondol erről? – Az egyház teljesen vonuljon ki a politikai életből. (H.G.)

– Mint szuverén állampolgároknak és intézményeknek nekünk is meg lehet és meg is kell, hogy legyen a véleményünk a köz-dolgainkról. De szélsőséges irányzatok megjelenése az egyházunkban tűrhetetlen. Egyrészt ezzel csak lejáratjuk magunkat, és az amúgyis egyházellenes hangulat fokozását érjük el vele, másrészt abszolút evangélium ellenes jelenségről van szó. Politikai kapcsolódási pontok helyett én a Szent Lélekben és az Evangéliumban bízom. Sokkal nagyobb hatást tud elérni, mint bármely ember, vagy párt. (D.F.)

– A MORE ne vegyen részt a mindennapi politikában. Jellemzően a gyülekezetek presbitériumai, élükön a lelkésszel gyakorolják a társadalmi értékrend vizsgálatát, bírálatát, és csak ilyen vonatkozásban gyakoroljanak hatást társadalomra, politikára, gazdaságra. Aktív lelkész ne legyen párttag, és lehetőleg vezető nem lelkészi tisztségviselő sem (gondnokok, főjegyzők).(N.S.)

– Egyházunk közéleti szereplését egyértelműen növelni kellene, értékrendünket olyan szinten kell merni megfogalmaznunk, hogy abból az emberek döntéshelyzetekben egyértelmű eligazitást kaphassanak. (Ennek ellenpéldája volt a tavaszi országgyűlési választások előtt, illetve a két forduló között megjelentetett zsinati ún. "állásfoglalás", ami mindennek volt nevezhető, csak állásfoglalásnak nem.) (SZ.L.)

5. Nagy számban vannak egyházunkban olyan kis gyülekezetek, amelyek már önfenntartásképtelenek, vagy lassan azzá válnak. Mit gondol, mit kellene tennünk ebben a helyzetben. A bokrosításban (gyülekezetek összevonásában) látja-e a megoldást, vagy abban, hogy komoly közegyházi tehervállalással fenntartsuk ezeket a gyülekezeteket?

– A bokrosítás szétveri a gyülekezeteket, a támogatás a megoldás. (H.G.)

– Idén tavasszal alakult meg a Dél-Balatoni Református Gyülekezetek Regionális Együttműködése (RE) Azzal a céllal jött létre, hogy a térségben levő kb. 20 100-2000 fős gyülekezetet összefogja, felrázza, segítse szolgálatában. Bizonyos területeken nem egészen egy éves fennállása alatt szép eredményeket sikerült elérni. Az alapító gyülekezetek szándéka szerint a RE példát mutathat az ország más gyülekezetének is. Tevékenysége bíztatás lehet, hogy nem szabad feladni a létért való küzdelmet. Arra is bizonyíték lehetne, hogy mindez megvalósítható erőn felüli tehervállalás nélkül. (D.F.)

– Egyszer valamikor Halmos Béla építészmérnök, derék katolikus ember, egyik értékes gyülekezeti tagunk néhai férje készített egy felmérést a magyar lakáshelyzetről, Az eredmény az volt, hogy ha mindenki az igényjogosultságának megfelelő lakásterületet foglalna el, akkor a rendelkezésre álló hazai lakásállomány éppen elég lenne a hazai lakosságnak. Valami ilyesféle helyzet van egyházunkban is. Vannak gazdag és szegény gyülekezetek. Az utóbbiak elsorvadását elsősorban patronálással, mely anyagi támogatásra is kiterjed, kellene megelőznünk. Ahol pedig ez már nem segít, ott szóba jöhet a bokrosítás is, de csak végső esetben. A kis gyülekezetek lelkészeinek, akiket éppen ezért nem feltétlenül köt le teljesen a gyülekezet gondja, kiegészítő szakmával (szociális munkás, számítógépes szakértő, nyelvtanár stb.) kell ellátni, hogy meg tudjon élni a gyülekezet reális teherviselése mellett is. Ezt a kiegészítő képzést már a teológián meg kellene adni. Adott gyülekezetbe választáskor a második szakmát is figyelembe kellene a jelölésnél venni. A közegyházi támogatás mértéke nagyon függ az éppen uralmon lévő kormány jó- vagy rosszindulatától, ezért ettől – hosszabb időszakon át – függetlenedni kell. Azt azonban az egyházaknak nem szabad hagyniuk, hogy elkobzott értékteremtő tulajdonaik helyett ne részesüljenek "örök" kárpótlásban, mert ez nem jó vagy rosszindulat, hanem történelmi igazságszolgáltatás kérdése.(N.S.)

– Református szempontból szórvány-, de egyre erősödő vidéken élek, ahol inkább az újonnan alakuló gyülekezetek (Sopron esetében pl. a kapuvári leány-egyházközség) jelentik a növekvő feladatokat. A kérdésről úgy gondolom, hogy amíg lehetséges, a gyengülő gyülekezeteket mindaddig támogatni kell, amíg az egyáltalán lehetséges, azzal a soha meg nem szűnő reménységgel, hogy a társadalmi tendencia egyszer megváltozik. (SZ.L.)

6. Számos lelki nehézség és fegyelmi ügy is abból ered, hogy a lelkészek elszórtan és általában egyedül dolgoznak, szolgálnak. Hogyan gondolja konkrétan megvalósíthatónak a lelkészek lelkigondozását, támogatását? Hogyan működjön helyesen az egyházfegyelem?

– Nem tudom.(H.G.)

– Nagyon fontos lenne kiszélesíteni és növelni a presbitériumok tevékenységi körét és hatékonyságát, tekintélyét. Ezzel már sok tehertől mentesítenénk lelkészeinket. Nagyobb áldozatvállalásra lenne szükség. A lelkészek lelkigondozásáról jelenleg nincs pontos képem. Mivel tudtommal sok gond van az egyházfegyelem betartásával, így szerintem nagyobb szigorral, határozottsággal kellene fellépni, akár az idevágó rendeletek szigorítását is beleértve. (D.F.)

– A lelkészek lelkigondozója az esperes. Aki erre alkalmatlan, hatalmazzon meg más tekintélyes lelkészt maga helyett, ha vannak esperességét javalló egyéb értékei. Harmadik eset nincs. Az esperes tekintélye is valahol ott kezdődik, hogy tud égi mannát juttatni lelkésztársainak. Ez az egyházfegyelmet is megoldja. Kirívó fegyelmezetlenségek esetén – és ez nem a felségsértés, melyet hamar el kell felejtenünk – gyakorolni kell a törvényekben foglalt fokozatokat, mindig elsőbbséget adva a bibliai etikának a törvény alkalmazásával szemben. A törvény rabulisztikus alkalmazását pedig felejtsük el, mert ez a világiak fegyvere, nem a miénk. Az egyház tagjai és testületei között az együtt munkálkodás, a közös szolgálat tudja a legszorosabb kapcsolatot megteremteni. Ezért már ifjainkat be kell vonnunk a beteglátogatásba, öregotthon látogatásokba, hátrányos helyzetűek meglátogatásába, persze utóbbit felnőtt, jellemzően lelkész kíséretében. Segítsenek rendbehozni a templomot fiatalok-öregek. Az együtt éneklés súlyát – a reformáció utáni kor liturgiájának megfelelően – vissza kell állítani, mert a közös éneklés és ima is közelebb hozza az egyháztagokat egymáshoz, és jobban felkészít az Ige befogadására. Az énekegyüttesek különböző fokozatait (uniszónó éneklés, u. ez hangszerkísérettel, polifonos éneklés hangszerrel vagy a nélkül stb.) is meg kell teremteni, ahol a gyülekezet létszáma ezt megengedi, párhuzamosan többet is. Azt a kisegyházi gyakorlatot, hogy egész napot együtt töltenek a gyülekezeti tagok, nálunk is jó lenne visszaállítani gazdag programokkal és egymásnak szolgálással, kis gyülekezetek felváltva változtatva a közös helyszínt, közösen is. Az egyházközségi honlap intézményét ki kell terjeszteni minden egyes egyházközségre. Ezen vitákat, megbeszéléseket lehet indítani, hogy amíg otthon vagyunk, addig is gondolkodhassunk tovább együtt. Egy-egy ifjú v. gyülekezeti tag adott témáról készítsen rövid dolgozatot, melyet tárgyaljanak meg az Interneten át stb. A gyülekezetek egymás közötti kapcsolatát, találkozóit rendszeressé kell tenni. Ez a patrónus-patronált gyülekezetek rendszerében ismétlődő, gyakori, míg más-más gyülekezetek között – akár több éves ciklikus ütemterv szerint is – gyakorolható. A nyári időszakban a közös kirándulások intézményét kell gyakorolni, rendszeresen több gyülekezet közös programjaként is. Ez különösen a budapesti gyülekezetek számára ajánlott kitűnő természetkörnyezeti adottságaik miatt, de u. így lehet találkozni más, Bp. környéki gyülekezetekkel is a természet lágy ölén, persze mindig megtalálva a közös elmélkedés, éneklés, könyörgés lehetőségeit is, anélkül, hogy mindez kényszerítően telepedne rá a kötetlen együttlét-re.(N.S.)

– A lelkészek lelkigondozásának, lelki támogatásának kérdése számomra új, annak ellenére, hogy régebben is, mostanában is hallottam riasztó esetekről. Át kellene tekinteni a követhető külföldi példákat. A kérdés arra utal, hogy komoly problémáról lehet szó. Vajon megfelelő felkészültségű lelkészek kerülnek-e ki a teológiákról, illetve alkalmas gyerekeket vesznek e fel ezekbe az intézményekbe? (SZ.L.)