2002-10-23

Fekete Ágnes: Bevallom, a középiskolában nem voltam sosem ötös magaviseletű. Amikor heteken át Leninről, Marxról, a kommünökről, az 56-os ellenforradalom lincseléseiről tanultunk, előhúztam egy könyvet a pad alól és azt olvastam. Szegény szüleimnek pedig hordtam haza az intőket. Nem nevezném példaadónak azt, amit tettem, mint ahogy azt sem, hogy az akkori történelemtanárom ma ugyanott tanít, csak más tankönyvekből. Feltételezem, hogy nem ellenforradalmat és nem kommünöket. Néha elmerengek azon, vajon mit gondol ő igazán. És mit gondol az a sok-sok ember, aki semmit nem ünnepelt akkor? Vajon, hogyan zajlik le ott, a régi gimnáziumomban ma egy ünnep? Most nem november 7-én, hanem október 23-án. Vajon, ma milyen olvasmányt húznak ki a pad alól a gyerekek, mit írnak ma az ellenőrzőbe, és hogyan magyarázzák el azt, hogy a dolgoknak következménye van? Azért meséltem el mindezt, mert az 1956-os forradalomra mi református emberek elsősorban úgy emlékezünk vissza, mint Magyarország erkölcsi egységének a jelére. Sokan emlékeznek arra a perselyre, amelyet az Astóriánál helyeztek el, és mindenki dobta bele a pénzt a forradalom áldozatainak és hozzátartozóinak megsegítésére. Senki nem nyúlt a pénzhez akkor, amikor a Szovjet Kultúra boltját szemben teljesen kifosztották. Volt az emberekben valami parancsba nem adható, meg nem tanítható igazságérzet és erkölcs. A mai, mindent átható demoralizálás az, ami miatt bennem ott dübörög a kérdés: Ma, amikor emlékezünk, mire tanít bennünket az élet nagy tanítómestere? Sajnos azt látom, hogy nem sokra. Hiszen, ahogy a történelemtanárom váltott, úgy váltott következmények és tanulságok nélkül egy egész ország, azután felejtett. Ezzel szemben a jó Isten ma is tanít. Ravasz László híres 56-os Rádió szózata végén azt mondta: Istent nem lehet megcsúfolni. Amit vet az ember, azt is aratja. Most hallgassunk néhány részletet ebből a szózatból, amely elhangzott itt a Rádióban 1956-ban. Utána Batka Ferenc 56-os áldozattá lett lelkészre emlékezünk, aki az október 25-i, Kossuth téri sortűzben vesztette életét. Ez után Regéczy Nagy Lászlót hallják, akit 15 év börtönre ítéltek.

Idézet: "Jelentem, hogy Dr. Ravasz László püspök Rádió szózatot intéz a magyar néphez: A Magyar Református Egyház csodálattal és hódolattal adózik a Nemzeti Felkelés hőseinek: diákoknak, munkásoknak, katonáknak, férfiaknak és n?knek, akik erkölcsi felszabadulásunk gy?zelmét vérük hullásával…Anyai fájdalmával siratja el a hősi halottakat, minden magyart, aki életét adta ebben a küzdelemben, s vérük árával még drágábbá tették mindnyájunk számára a magyar szabadságot. Az ország büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott. Nincs h?bb imádsága, mint hogy az is maradjon…. Különösképpen kéri a lelkipásztorokat, hogy népünk élő lelkiismerete legyen. Minden hívő számára tisztán és bátran tolmácsolja Isten irgalmas üzenetét: Vígasztaló világosságát. Kérjük a presbitereket, mint magyar népünk, különösen a falu társadalmának demokratikus úton kiválogatott elitjét, hogy a nemzeti egység, a társadalmi igazságosság és a testvéri szeretet szo! lgálatában példaadóan elöl járjanak. Őszintén támogassák a keresztyén egyházat, erkölcsi szolidaritását különös tiszteletadást tanúsítva minden testvérnek egyéni meggyőződése, lelkiismerete iránt. A forradalomnak nemcsak a reakció az ellensége, hanem az anarchia is. Még gondolni se merjen senki az elmúlt korszakok rendszereinek visszaállítására. Az igazságtalanság jóvátétele lehet a tét. Életfeltétel, hogy mielőbb helyreálljon a rend, a nyugalom. A bűnösök elfogása, elítélése az állami szervek és független bíróságok feladata… Az ostrom után február 4-én kidőlt templomablakokon besüvöltő hóviharban ez volt a prédikátor alapigéje: Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltathatik meg. Valamit vet az ember, azt aratja. Üdv azoknak, akik igazságot és szeretetet vetnek.

Lőrinczi Istvánné vagyok, Batka Anikó. Ferike egy évvel fiatalabb volt nálam, ő 29-es születésű. Kecskeméten kezdte el iskoláit, a Gróf Tisza István Gimnáziumban érettségizett. Teológiára került, Sárospatakon és Budapesten végzett. Sárospatakot becsukták és úgy került át Budapestre. Akkor, mint segédlelkész, elkerült Hatvanba, a Nagy Feri bácsihoz. Akkor a konvent egy lelkészt kinevezett oda, de a gyülekezet nem fogadta el. Egyhangúlag aláírtak egy kérelmet. Ferikét meghívták lelkészüknek. Ki is nevezték, de közbejött az 56, úgy hogy elfoglalni a parókiát már nem tudta. 1956. október 25-én reggel anyánka átment a tejcsarnokba ide a Bécsi kapu térre és a fiúk addig, míg anya nem volt itthon, meglógtak itthonról. Anya nem akarta elengedni őket, mert teljesen felesleges, ebben a zavaros világban, ahol mindenhonnan lövöldöznek, az utcára menni. Lejöttek hozzám a Hattyú utcába, pár perc múlva felálltak, hogy elmennek egy kicsit szétnézni. Elindult a két fiú Gyuri öcsém és Ferike,! átmentek a Margit hídon és a Jászay Mari téren találkoztak össze Merétey Sanyival, aki Ferikének volt osztálytársa.

Merétey Sándor: A Szabadság tér felé menve találkoztunk egész véletlenül. Kiderült, hogy Batka Ferinek valami kötözésre kellett menni a Klinikára, mert a keze be volt kötve és erre igyekezett. Ahogy haladtunk befelé a belváros irányába, látjuk azt, hogy jönnek tankok nemzeti zászlóval és vonulnak a Parlament elé. A Parlament előtt fel voltak állítva szovjet páncélosok piros-fehér-zöld zászlóval vonultak be és szemben álltak meg. Tulajdonképpen oroszok az oroszokkal szemben. Nagyban ment a barátkozás és a beszélgetés. Nem volt semmi baj egészen addig, amíg a tömeg a Parlament elé nem vonult és ott egy-két olyan ember, akik bizonyos értelemben extázisba estek, le akartak mászni a Parlamentnek a kapuján. Ez is lehetett egy riadó elrendelésének bizonyos fajta oka. Figyelők voltunk ott és néztük, hogy mivé fog ez fajulni, ismerősökkel találkoztunk.

Fekete Ágnes: Tehát kíváncsiság volt?

Merétey Sándor: Igen, kíváncsiságból és egyáltalán együtt éreztünk.

Batka Anikó: Teljesen védtelenek, voltak fegyvertelen, bevásárló anyák, gyerekekkel. Gerőt, a hídverőt követelték.

Merétey Sándor: Azután, mozgott a tömeg, amikor megszólaltak a fegyverek, akkor mindenki levágódott a földre, igyekezett keresni magának fedezéket abban az irányban, amerről jöttek az első lövések. Az első lövések oldalról jöttek, és amikor így mindenki fedezéket keresett, akkor szólaltak meg a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről a géppisztolyok és akkor kaszabolták le a népet. Tömeggyilkolás volt ez az egész, ami ott történt. Lőszünetben óriási rohanással a Parlament mellett lőárnyékba próbáltunk menedéket keresni és sokakkal együtt ott menekültünk meg.

Batka Anikó: Ott az első sortűzbe beleesett Ferike is a Kossuth szobor tövében álltak.

Merétey Sándor: Utána el kellett hagyni ezt az egész helyet, nem tudtam semmit sem, hogy Ferivel mi történt. Valószínűnek lehetett tartani, hogy nagyon sokan ottmaradtak és nagyon kevesen kerültek ebből ki. A mellettem lévők, akik ott voltak, azok is életüket vesztették. Ez az, amit máig sem lehet megérteni, hogy ez hogyan történt. Tény az, hogy utána betereltek bennünket egy Parlamenti oldallépcsőhöz és ott vártuk meg, amíg ez az egész elmúlik és végül kiengedtek a Parlamentből. Akkor már gyakorlatilag semmi nem volt az egész téren, már minden lepucoltak és elvittek.

Batka Anikó: Mi nem tudtuk, hogy ő meghalt. Sanyit egy olyan sokk érte, nem volt tudatában semminek, teljesen megkavarodott. Mi két hétig kerestük Ferikét, telefonon, Rádióban, kórházakban. Végül Gyurival mi felmentünk a Farkasréti temetőbe, ott nem találtuk. Lackó elment a Szvetanai utcába a Kórbonctani Intézetbe, ott talált egy listát, amelyen rajta volt Ferike neve azzal, hogy a Kerepesi temetőbe vitték. A Kerepesi temetőben szintén megtalálta ezt a listát azzal, hogy helyhiány miatt tovább vitték Rákoskeresztúrra. Tehát akkor már nem volt se villamos, semmi, de kigyalogolt Rákoskeresztúrra. Ott hatszáz ácsolt deszkakoporsóban feküdtek a Parlament előtti áldozatok és a temető csősszel nyitogatták sorban a koporsókat, mert név nem volt egyiken sem. Így találta meg Ferikét.

Fekete Ágnes: Tehát egyszerűen csak nem jött haza?

Batka Anikó: Nem. Gyuri hazajött, Ferike pedig nem. Szinte majdnem biztosra vettük, hogy valami baja történt, csak amíg nem találtuk meg, addig mindig reménykedtünk, hogy talán valami csoda folytán megtaláljuk.

Merétey Sándor: Elmentem haza és sokáig nem is jöttem be, kijöttek hozzám érdeklődni, hogy mi is történt igazán. Féltem attól, ami történt. Egy kicsit lelkiismeretfurdalást is éreztem, hogy életben maradtam. Úgy látszik, hogy az Isten valamiféle feladatot akart kitűzni, hogy megtartott ebben a dologban.

Batka Anikó: Szegény anya és apa. A lakás szét volt lőve, fel volt állítva itt a Bécsi kapu előtt egy orosz tank és minden házat lőttek, ahol kis ablakok voltak, úgy hogy soha nem heverték ki. Iszonyatos valami volt. Gyuri lezáratta a koporsót, mert ő azonosította Ferikét és el lehet képzelni, hogy két hét után – fejlövést kapott – , hogy anyánkáék ne lássák, hogy mi történt Ferikével. Roppant jámbor lélek volt, egy naív valaki, csupa jóhiszeműség, szeretet volt benne. Nagyon szerette a gyerekeket. Utolsó karácsonykor, egy tapadós posztót vagy valamit felakasztott a falra Krisztus születését és a három királyokat mesélte el a gyerekeknek. Vőlegény is volt, egy nagyon édes kis menyasszonya volt. Ennyi egy emberélet. Jóvátételt, semmit, az ég adta világon ilyen igényt be nem nyújtottunk, mert ezt nem lehet pénzzel megfizetni. Minek a pénz (sírás)…..

Merétey Sándor: Változatlanul állítom, tapasztaltam is, hogy ez az 1956 ez egy csodálatos dolog volt az ország számára. Nemcsak azért, mert három nap igazi polgári demokrácia volt Magyarországon, hanem azért is, mert felhozta az emberekben a tisztaság utáni vágyat, a becsületességet.

Fekete Ágnes: Állítólag az Astoriánál ki volt téve egy persely…

Merétey Sándor: Igen, magam is dobtam bele pénzt – az Astoriánál egy nagy ládába a sebesülteknek és az 56-os áldozatok hozzátartozói számára. A pénzről senki nem kérdezte, hogy mi lesz vele, hanem mindenki csak tette bele, mindenki csak áldozott annak az oltárán, amit nagyon szentnek tartott mindenki. A jó tulajdonságot hozta elő, ami ebben a népben benne van és amire ma is annyira nagy szükség lenne. (Harangszó)

Regéczy Nagy László vagyok. Most már csak az elmúlt hét esztendőben vagyok a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke. 1988 tavaszán azzal a céllal alakultunk meg, hogy tisztességes temetést adassunk annak a négyszáz kivégzettnek, aki jeltelen sírban, derékig gazban nyugodott az Újköztemető legtávolabbi parcellájában. A hátsó szándék az volt, hogy a sárga csontokkal együtt a forradalom szelleme is előjöjjön a jeltelen sírokból. A Református Egyház miért vett részt a forradalomban? Azért, mert a Református Egyház része a magyar társadalomnak. Mi sosem voltunk kénytelenek szembefordulni a nemzetünkkel. Ez nálunk mindig egybeesett. 1956-ban is egybeesett. Elindult az egyházon belül az ún. Megújulási Mozgalom, többek között Joó Sándor, Gyökössy Endre is tagja volt. Új szelek fújtak a politikában.

Fekete Ágnes: Ez mikor volt?

Regéczy Nagy László: 1956 tavaszán, nyarán, őszén.

Fekete Ágnes: Személyesen hogy élte át az eseményeket?

Regéczy Nagy László: Az Angol Követségnek a Land Rowerjével szaladgáltam a városban, hogy minél többet lássak és a követség 24 órás rádiókapcsolata minél több tényt közölhessen a Nyugattal. Kedd volt, 23-án férfi bibliaóra. Mintha mi sem történt volna, az igeelemzés úgy folyt. A végén felszólaltunk, hogy nagy dolgok történnek a hazában. Akkor már ment a tüntetés. Azért valami eligazítást várnánk az öregektől, s az öregek nem voltak hajlandók. Berzenkedtünk, mert hiszen mi benne éltünk két lábbal a társadalomban és tudtuk, hogy merrefelé haladnak a dolgok. Kevesen tudják, hogy Görgeyt 40 ezer kozák kényszerítette a fegyverletételre Világosnál, mert az osztrák hadsereget megvertük volna. Ennek a megismétlődése volt az a 12 szovjet páncélos hadosztály, amelyik ránk tört novemberben.

Fekete Ágnes: Az egyház hogy vett részt a forradalomban?

Regéczy Nagy László: Bereczky Albert szegény kevéssel előtte kapott agyvérzést. Abban a pillanatban az egyház visszahozta Ravasz Lászlót, aki az egész magyar reformátusságot megtanította arra, hogy a magyarságunk Istentől való. A teológusok éppen úgy viselkedtek, mint a magyar egyetemisták. Volt is közöttük áldozat. A harc áldozata. Szentkirályi Klári a pasaréti IFI-nek a tagja. Abban a pillanatban, amikor a harcok kitörtek, jelentkezett vöröskeresztes nővérnek. Bájos, kedves, szép kislány volt. Az IFI-be együtt jártunk. Én öregfiú voltam, ő a legkisebb leányka. Mennyi lehetett? 16-17 éves. Minden forró helyen ott volt és mentette a sebesülteket, kockáztatva az életét. Olyan bátor lány volt, akkor derült ki róla. A vége az lett, hogy november 4-én az Üllői út közepén ott vergődött egy magyar sebesült és ketten hordággyal elindultak érte. Egy szovjet harckocsi odal?tt és mind a ketten meghaltak. Neki szétl?tték a fejét. Aranyos kis lány… A nemzet ilyen kritikus időkben a le! gkitűnőbb tagjait szokta elveszteni. Nem azokat, akik a pince mélyén várják ki a fordulatot, hogy mi is lesz a vége, hanem akik kiállnak a hazáért és a szabadságért. Azután nagyon hamar lezajlott a forradalom és szabadságharc. Leverték és utána jött a megtorlás és amiből a Magyar Református Egyház éppen úgy kivette a részét és a Magyar Református Egyház nagyon erős bástya volt. Erre külön súlyt helyeztek, hogy a meghódoltatást, a szovjet gyarmatosítást semmi módon ne akadályozza.

Fekete Ágnes: Híreket vitt, BBC….

Regéczy Nagy László: Jaj, hát minden elkövettem Göncz Árpáddal és Bibó Istvánnal, hogy a proletárdiktatúra ne térhessen vissza abban a formában, amelyikben egyházpusztítónak ismertük meg. Amikor már a feleségem előtt sem tagadhattam, hogy követnek, akkor letérdeltünk és imádkoztunk. Nyilvánvaló volt, hogy akkor éjjel jönnek értem. Annyira rám ragadt egy Mercedes négy emberrel, s akkor azt imádkoztuk, hogy az Úr Istentől akarjuk elfogadni mindazt, ami történik velünk. Utána jött 14 hónap vizsgálati fogság. Első gyerekünk egy hónappal utána született. Amikor engem elvittek, akkor az igencsak várandós feleségemet ott tartották és végig kellett élveznie a házkutatás gyönyörűségeit. 14 hónapig kellett várnia, hogy élet vagy halál a büntetés. De, az élet is csak hosszú kommunista börtönt jelenthetett.

Fekete Ágnes: Mi volt a börtönben? Hogyan történt ez az egész?

Regéczy Nagy László: Egyrészt nagy megkönnyebbülés volt, hogy sem Gönczöt, sem Bibót nem akasztották, de 9 hónapig a halálos zárkák fölött laktunk és mindennap hallgattuk az akasztásokat. Tehát mindennap megtanulta az ember Isten iránti hálával elfogadni a 15 év börtönt. Akkor még szombaton is dolgoztak. A 400 kivégzésből kb. 160-170-et ott végig hallgattunk. Osztották a halált, meg a börtönesztendőket ezerszámra. Iszonyú volt a megtorlás.

Fekete Ágnes: Tudott-e Bibliát olvasni a börtönben?

Regéczy Nagy László: Csak a Bibliámat vittem be a fogkefe mellett. Volt, amikor beadták, volt, amikor nem. Nagyon büszkék voltak arra, hogy az Angol Követség állandóan tud rólam és akkor ők néha eladták azt, hogy "van ám bibliája is a Regéczynek". Ez már a politika része volt, de az Úr Isten fölötte van a politikának. Nagy élmény volt 14 hónap vizsgálati fogság. Várni, hogy: élet vagy halál? Az ember soha olyan komolyan nem vette az Istenhez tartozást, mint a halál kapujában.

Fekete Ágnes: Hány év is volt?

Regéczy Nagy László: Hat évet ültem, 9-et bent hagytam, amit sosem bocsátottak meg. Ha nem segédmunkás voltam, akkor állástalan fordító 1990-ig. A társadalom alján, jog nélkül, állás nélkül, megtaposva, mert nem bocsátottak meg soha. No, most engem kitoltak a margóra, csak súlytalan voltam. Sokan, akik Nagy Imre megtagadásából éltek 1990-ig és most hirtelen előállnak azzal, hogy Nagy Imre kitüntetést létesítenek.

Fekete Ágnes: Nagyon nehéz lehet valakinek ezt átélni, aki börtönben volt.

Regéczy Nagy László: Igen. Egyre erősödik az az élmény, az az irrealitás élmény, ami a forradalom előtt jellemezte a magyar társadalmat, hogy a hazugság már annyira elszakadt a mindennap tapasztalt valóságtól, hogy az ember nem hisz. Alig hiszi, hogy ez lehetséges. Az általunk megért forradalomról úgy hazudtak, hogy az ember alig akarta elhinni, hogy ezt megengedhetik maguknak. Megengedhették és most már két olyan magyar generáció van a magyar közéletben, amelyik ezen a hazugságon nőtt fel, mint történelmi igazság. Most már minden lehetséges. A minap egy svájci fiatalembernek hiába bizonygattam, hogy a szovjet harcosok sorban meger?szakolták a magyar asszonyokat, mihelyt hozzájuk jutottak. Hát, az lehetetlen, hát az olyan állati, az képtelenség. Ezt neki ne magyarázzam… A fiatal generációk a legjobb esetben hitetlenek, rossz esetben vállat vonnak és nem érdekli őket. Aki alatt nincs egyéni és közösségi történelem, azt úgy elfújja a szél, mint a kiszáradt dudvát.

Fekete Ágnes: A hit és a történelem csak együtt élhet.

Regéczy Nagy László: Feltétlenül így van, de a modern ember már lassan azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda és borzasztóan fél, hogy ezt mások is észreveszik.

Fekete Ágnes: Pál Apostol Galatákhoz írt levelének hatodik részéből a hetedik verset olvasom.

"Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is."

Mi emberek gyakran átéljük, hogy csúfolnak. Azért, mert szegények vagyunk, azért, mert bicebócák vagyunk, azért, mert hiszünk, azért, mert másképpen gondolkodunk, mert kilógunk a sorból. Tapasztaljuk is, hogy ennek következménye van. Isten világában másként van ez. Isten nem csúfoltatik meg. Lehet őt csúfolni persze, de aki ebben mesterkedik, az a csúfolásának a rabja lesz. Nem tud egy idő után megszabadulni attól, hogy keressen valakit, akit gúnyolni lehet. Aki ítél, ugyanígy mindenütt, mint egy rab keresi, hogy kiről alkothat végérvényes véleményt. Aki csak pénzt keres, az nem is fog semmi mást találni, csak pénzt és boldogtalanságot. Amit vet az ember, azt aratja is. Olyan jó felszabadult, derűs és kedves, idős emberekkel találkozni, akik az egész életükben ugyanazért az ügyért éltek és nem kellett megváltozta! tniuk véleményüket. A minap történt velünk éppen, hogy egymás után két meghívásnak is eleget tettünk. Az egyik otthonból úgy jöttünk el, hogy szinte szóhoz sem jutottunk. Valami nagy zűrzavart és félelmet éreztünk. A másik helyen egy sokat szenvedett idős embertől derűsen és boldogan, szinte megerősödve tértünk haza. Isten nem csúfoltatik meg, amit vet az ember, azt aratja. Isten adja, hogy a most következő Ravasz László régi imádsága szerint szeretetet és békét vessünk ebben az országban. Igazságot és erkölcsöt és azt arassunk is. Ámen.

Ravasz László archív beszéde:

"Imádkozzunk! Örökké való Istenünk, mennyei Édes Atyánk! Egynek érezzük magunkat, közel és távol levő szeretteinkkel. Mindazokkal, akik sóvárognak a Te világosságod és békességed után. Hálát adunk az életért, gondviselésedért, azért az örök szeretetért, amellyel egyszülött fiadat adtad érettünk. Könyörgünk Hozzád szeretetért. Segíts, hogy jobban szeressük azokat, akiket ránk bíztál. Munkában, hitben, vérben, sorsban osztályos feleinket. Szeressük a Te képedet, az embert. Adj a háborgó világnak békességet, síróknak és szenvedőknek vígasztalást. Bűnbánóknak bocsánatot, betegeknek gyógyulást.
Ámen