2010-10-06

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. A legtöbb ember az egyházzal a templomépületeken keresztül találkozik. Elsétálunk egy-egy ilyen épület mellett, de talán bele sem gondolunk abba, mitől is templom a templom. Magas? Tornyos? Szép? Az építészet nagy kérdése, hogy ma mit is kell megőrizni a templomépítés hagyományaiból? Mai műsorunkban, a Nagykovácsiban most épülő templom kapcsán erről lesz szó. A nagykovácsiak 2004-ben határozták el, hogy templomot építenek, 2007-ben letették az alapkövét, most már a fejezés felé haladnak. Mindent megmozgatva igyekeztek pénzt adni és keresni erre a célra, de itt sajnos súlyos milliókról van szó. A Dunamelléki Református Egyházkerület is segítségükre sietett, és úgy döntöttek, az októberi úgynevezett lekötött perselypénz, ezt az építkezést fogja szolgálni. Most Ónodi Szabó Lajos építészt hallják, aki számos templomot tervezett már, többek között ezt a nagykovácsit is.
Ónodi Szabó Lajos: Nem érzem magam olyan elhivatott valakinek, aki Istennek épít házat. A templom, egy gyülekezetet szolgáló épület, ami azért jelent dupla felelősséget, mert nem egy ember villáját kell megépíteni, hanem egy közösségnek kell tervezni. Generációkon át kell, hogy szolgálja a közösség célját és az érdekét. Ez nagy felelősség.
Fekete Ágnes: A református templom az sokkal inkább egy közösségi tér. Mi a szakralitás egy református templomban? A Türelmi rendelet után, amikor elkezdődtek a templomépítések, a református templomok egy az egyben másolták a katolikus templomokat.
Ónodi Szabó Lajos: Más a helyzet például Erdélyben és a megmaradt Magyarország területén. Erdélyben sokkal több középkori épület maradt a református egyház tulajdonában és használatában. Ott természetes az, hogy a térforma és a felépítés a katolikus liturgiának megfelelő belső tér alakult át a református használati mód szerint. Ez az igehirdetés központi jelentőségének a kiemelését fogalmazza meg építészetileg. A Türelmi rendelet után a Magyarországon látható fehérre meszelt falú barokk templomok a legkorábbiak. Amik kívülről teljesen azonosak egy katolikus templommal, de belül az elrendezésükben nagy különbséget mutatnak. Általában az egyik hosszanti fal mellett helyezik el a szószéket és a padok elrendezése nem egyirányú, nem az oltár felé néznek, hanem körbeveszik a szószéket. Itt Nagykovácsiban az épület méretei, a telek elrendezése, és az a gyülekezeti kívánság, hogy a kertet is össze lehessen kapcsolni a templommal az ajtajait kinyitva, a Türelmi rendelet kori elrendezést kívánta meg. A hosszfal mellé középpontba kerül a szószék. Így a hosszfalát tudtuk megnyitni a belsőkert felé. A tér belső megjelenése az egyszerűség mellett egyfajta emelkedettséget mutat. Nem fürdőszobacsempét helyezünk a padlóra, vagy rossz minőségű farostlemez ajtókat készítünk, hanem valami egyedi és tartós anyagot. A praktikum és tartósság egyfajta református takarékosságot is jelent, hogy inkább drágább, de tartós ajtót csináltatok, mert az száz év múlva is ajtó marad. Míg egy papundekli ajtó öt év múlva a kukában köt ki. A pillanatnyi pénzügyi terveket felül kell, írja a hosszútávra való építkezés igénye. Nehéz bölcs döntést hozni ebben a kérdésben. A templom nem a gazdag díszítéstől vagy a térbeli megfogalmazástól lesz szent hely, hanem a benne lévők lelkületétől, mert az imádság házának mondatik. Én nagyon földhözragadt és puritán elveket vallok, az a közösség teszi szentté, aki oda jár. Ahogy ők használják, és ahogy ők viszonyulnak hozzá, attól kap az épület szakralitást vagy emelkedett szerepet az életben. A legdúsabban épített és gyönyörű építészeti ötletekkel fűszerezett épület sem lesz szent, ha a benne lévők nem tudják betölteni a saját hivatásukat. Egy keretet kell, adjon és éppen ezért a saját korunk építészeti nézeteivel, a generációm hangadó képviselőivel tudatosan szembe menve vállalom ilyen esetekben, hogy nem magamat valósítom meg. Nem arról szól egy épület, hogy ezt xy odatervezte és mindenki ájuljon el tőle, hanem arról szól, hogy az a gyülekezet, aki megfogalmazza annak az épületnek a kereteit, az hogy gondolja. Nyilván építészként hozzáadom a saját gondolataimat, de mégiscsak szolgálnia kell. Ez mentalitásbeli különbség, az önkifejezés, mint művészeti cél, az tőlem teljesen idegenné lett, ahogy korosodom. Ez egyfajta puritán hagyománytiszteletet és egyszerűséget jelent, hiszen a reformáció templomait meg kellett tisztítani a képektől, szobroktól, aranyozásoktól. A mi zűrös és zavaros Kárpát-medencei történelmünkben, a meszelés őrizte meg a középkori freskókat.
Fekete Ágnes: Azért még se mindegy, hogy milyen az a templom. Engem nagyon zavar, ha nagyon primitív, nagyon kicsi, vagy szűk a tér.
Ónodi Szabó Lajos: Igen. Sokszor az építészek, akár világhírű templomépületekben is az egyéni meditációnak való megfelelés túlhangsúlyozása miatt a célzottan bejövő fénypászmákkal és egyéb hatásokkal élnek. Amikkel már a barokk is nagyon professzionálisan tudott élni. A fényektől és a belső tér formájától álljon el a lélegzete is az embernek. Hogy ezt az utat miért nem követem az két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy ezeknek a gyülekezeteknek, akik a megrendelők, van kívánságuk. Ők, mint közösség akarnak ott összejönni. És talán a belső szobájukba visszahúzódva szeretnek imádkozni, közösségként pedig egy világos, az olvasásra az együtt létre alkalmas teret kívánnak. Ennek kell egy méltó keretet adni, de szem előtt tartva az anyagi realitást is.

Fekete Ágnes: Csak más egy kultúrterem meg egy templom?
Ónodi Szabó Lajos: Ez is egy nagy vitapont. Mert vannak olyan nézetek és olyan templomtervezési pályázattal is találkoztam már, ahol az ifjú lelkész úgy gondolta, hogy a templom nem egy kiemelt szakrális tér, hanem legyen olyan, mint egy kultúrterem, ami átrendezhető hol ifjúságnak, hol felnőtt gyülekezetnek, bibliaórához vagy táncestélyhez. Egy ilyen mobil bútorokkal csiki-csuki módon ajtókkal összenyithatóan. Nagyon jó és praktikus. Vannak a világon olyan helyek, Amerikában, Svájcban, ahol eleve ilyen épületek épülnek, mert ez praktikus és nagy, hodály templomok ürülnek ki és adják el őket. Az kultúrterem, nem a templom. A templom az kiemelt istentiszteleti tér, a gyülekezet úrvacsorázásának a helyszíne. Nem azonos azzal, amikor egy teadélutánt rendez az ifjúság. Ezt nem lehet jól leírni szavakkal, ezt mindenki belülről érzi. Ez, amitől a közösség meg tud óvni, hogy tévútra menjen a dolog és ne kultúrházakat építsünk.

A torony helyére kerülése egy nagy mutatvány volt ugyanis a toronysisak a földön készült el. Az ácsszerkezet lebádogozták és utána egyben egy daruval emelték a helyére.
Fekete Ágnes: Kicsit olyan sátorjellegű az épület. Ez egy szimbólum.
Ónodi Szabó Lajos: Nevezhetjük egy ókori szimbólumnak is. Egy lelkész és festőművész nagybátyámtól, Fáy Aladártól megtanultam, hogy arra vigyázzak, hogy templomoknál lapos lejtésű tetőt ne tervezzek, mert akkor az rögtön családi házzá vagy valamilyen más épületté formálja át a látványt. Nagyon fontos a meredek tetőlejtés. Ezt érezték a legegyszerűbb vályogtemplomoknál is, nemcsak azért, mert a zsindely meredek tetőlejtést kívánt meg, hanem ki akarták fejezni, hogy ez egy más épület, mint ahol laknak. Úgy éreztem, hogy ebbe a tradícióba is bele kell állni, bár ezt sokan régiesnek, idejétmúltnak tartják, mert egy üvegdoboz, egy fémlemez lapos fedéssel sokkal modernebb és trendibb lenne, de ehhez én nem vagyok elég bátor, hogy ráerőltessem az elképzelésemet egy közösségre. Nem is beszélve arról a tágabb közösségről, aki kénytelen lenne nézni évtizedeken át.
Fekete Ágnes: A mai építészet általában geometriai formákban gondolkodik.
Ónodi Szabó Lajos: Egyes építészek "kubusokban" gondolkodnak és ez olyan irányban viszi el a településképet, aminek én nem örülök. A hagyományos településképben a hagyományos telekosztásnak a mérete, és a telkenkénti, házankénti kicsi váltás adott harmonikus összhangot évszázadokon át egy-egy régi kisvárosnak vagy nagyobb városnak. Abban a pillanatban szétrobban minden, ha egy nagyléptékű építészeti gondolat belekerül ebbe a régi városszövetbe. Amikor öt-hat telket összevonva egy, nagy térlefedéssel vagy sportcsarnokméretű dobozokkal építenek be. Ez jól néz ki egy új városban, vagy a külvárosban, a város peremén, de a meglévő város vagy faluképekbe így belenyúlni én nem érzem magam elhivatottnak. Én jobban tisztelem az elődöket is, meg azt a népet, aki az utcáról kénytelen nézni azt a házat, amit az ember odaépít, annál hogy ennyire szoborként a saját emlékművemet akarnám ráerőltetni másokra.

Fekete Ágnes: Most egy másik építkezésről beszélünk, ami már befejeződött. A szentendrei református gyülekezet tizenhárom évet töltött azzal, hogy egy egykor átvett tűzoltó raktár helyére gimnázium kerüljön. Évről évre mindig elkészült valami, de az átalakítási munkálatok úgy tűnt, sosem fejeződnek be. A nagy vállalkozás azonban nemrég lezárult és a gimnázium ünnepélyesen átadta az utolsóként megépített kápolnát, tornatermet és díszudvart, ahová több érdekes dolog is került. Az ünnepségre, amelyből részleteket is hallhatnak majd, ellátogatott Vörös Virág is, és megszólaltatta P. Tóth Béla lelkészt, az iskola életének résztvevőit – diákokat, tanárokat, és Földi János, igazgatót.

P. Tóth Béla: Szívből kívánom, hogy legyen áldás a Szentendrei Egyházközség minden tagján, akiknek hűséges szeretetéből mindez itt fölépülhetett.
A gyülekezet gondnoka: Csak a tornaterem építésének dokumentumai, az uniós pályázattal, közbeszerzéssel együtt hat méter hosszú polcot foglalnak el. Csak a tornaterem ügyében a számítógépemen kétezer kétszáz e-mailt számoltam össze. Nem vállalkoztam arra, hogy a tizenhárom év építkezésének valamennyi dokumentumáról és minden résztvevő, minden e-mail-jéről készítsek statisztikát, de az előző számokból is fogalmat alkothatunk az elvégzett munka volumenéről.
Diák: Kilenc évig jártunk ide tizenegy éves korunk óta és végignéztük, ahogy apránként felépült egy új szárny, alagsor, tornaszoba, ebédlő, könyvtár, most mindennek a megkoronázásaképpen készen van a tornaterem és a kápolna. Ez nagyon nagy dolog az iskola életében.
Diák: Annak mindenki nagyon örül, hogy végre megnyílt ez az udvarrész is és itt is lehet lenni Mi délután a lépcsőkön napozgattunk.
P. Tóth Béla: Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész adott már egy műalkotást iskolánknak. Az aulában álló vörös márvány oszlopburkolatot. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy iskolánkat szeretetből és ajándékba, második műalkotással is gazdagította, az itt látható Universum című gránit vízkúttal.

Diák: A szökőkúttal kapcsolatban szerintem ők is mást képzeltek el. Meg személy szerint én is. Egy nagyobb vízsugarú valamit, nem ilyen gömböset. De ilyet még soha életemben nem láttam. Szerintem ez mindenkinek újdonság.
Diák: Középen vízsugarak jönnek ki, de nem magasan. Ez egy hatalmas, kékes, azt hiszem, gránitgömböt mozgat a nyomás segítségével. Soha nem áll meg. A földgömbre emlékeztet mindenkit. Meg az örök körforgás a víz, meg az Ige. Nagyon összetett.
Diák: Mert, hogy a Bibliában benne van, hogy örök életnek vízforrása fakad Isten beszédéből.
Diák: Ez döbbenetes. Azt hallottam, hogy négyszáz kilós ez a gömb itt. Nyilván nem tudja senki kiemelni, de félelmetes, hogy ilyen nagy súly és itt van középen az udvaron. Egyébként nagyon szép.
P. Tóth Béla: Emberi életünk egy parányi kis rész abban a hatalmas világfolyamatban, amit Teremtőnk elindított, ma is fenntart és céljához is kíván juttatni. Erre emlékezteti az embert a most felavatásra kerülő napóránk. Ennek a napórának a felirata külön tanítással is szolgál "Lux lucet, tenebris docet", a fény megvilágosít, az árnyék pedig tanít.
Tanár: A fizikatanárunknak volt az ötlete. Csillagászattal is foglalkozik csillagászszakkört is vezet. Ő tervezte a napórát.
Földi János: Már messziről ismeri a tantestület az ütvefúró hangját. Már hiányozni fog. Profi alapozók és ácsszerkezet készítők lettünk az évek során. Most nagyon jó érzés, hogy vége van. Hogy most már csak a szakmára kell figyelnünk, nem pedig azon aggódnunk, hogy most hogy szervezzük át az életünket, hogy a Diákokat megvédjük az építkezéstől.
Diák: Volt olyan időszak, amikor egyáltalán nem lehetett kimenni az udvarra. Az nem volt jó, de aztán apránként megnyitottak tereket.
Diák: Emlékszem arra, hogy ötödikesként kérdeztük a tornatanárunkat, hogy "mikor lesz tornatermünk" és ő azt válaszolta, hogy "talán mire elballagtok". Gondoltam is rá, hogy megírom neki, hogy tényleg akkorra lett kész, mire ballagtunk.
Diák: Azért is jó a tornaterem, mert a kosarasok és a focisok között nagy harc van mindig a kinti pályáért. És most megoldódott ez a probléma. Mindenkinek van most már helye.
Diák: Minden hétfőn reggel a fél iskola levonult a templomba. Addig a többiek osztályfőnöki órán voltak. Utána cseréltek. Ez így ment már évek óta.
Diák: Korábban olyan is volt, hogy az ebédlőben volt az iskola egyik fele, míg a másik fel a templomban. Illetve e legelején, amikor kezdtünk akkor még az egész iskola befért a templomba, mert apránként nőtte ki magát az osztályokkal.
Diák: Szívemből mondom, hogy nagyon-nagyon örülök neki, hogy végre készen van.
Földi János: A jövő az az, hogy megtartsuk ezt a színvonalat. Vigyázzunk arra, mink van. Most az épületről beszélek. Vigyázzunk azokra az értékekre, amiket kitűztünk magunknak. Krisztus követése a gyerekek elé élése a keresztyén életnek, ezt mindenképpen továbbra is meg kell tartanunk. Erre nap, mint nap fel kell készülnünk, őrt kell, álljunk. Ez a feladatunk, hogy ebben megmaradjunk és ebben olyan embereket bocsássunk ki, akik ezt tovább tudják adni!

Október a reformáció hónapja. Most egy olyan együttest mutatunk be, akik a reformáció zenéjét játszák. Nemrég ünnepelte 10. születésnapját a reneszánsz zenét játszó Tabulatúra együttes. A kerek évforduló kapcsán Vörös Virág meglátogatta őket és elbeszélgetett velük munkájukról és a reneszánsz zenéről. Rossa Levente Borsot és Bencze Balázst hallják.

Rossa Levente Bors: Ennek ilyen a hangja. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyszerre három ilyen hangszer szól. Akkor még szebb hangja van. Ha elmegyünk egy református templomba műsort tartani, akkor nem feltétlenül öltözünk be reneszánsz viseletbe, de a hangszerek mindenféleképpen korhűek. Ez például egy görbekürt, németesen "krumhorn". Ezt egy dupla nád szólaltatja meg úgy, mint egy oboán. De ez a hangszer egy mai oboához képest vicces hangú, rekedt.

Vörös Virág: Hogy tudjátok reprodukálni ezeket a hangszereket? Feltételezem, hogy nem olyan könnyű beszerezni.
Rossa Levente Bors: Van egy jó barátunk, Kovács Emil hangszerész mester. Ő csinálta ezeknek a hangszereknek a nagyrészét, és segít nekünk, ha megálmodunk egy hangszert. Ez, ami a kezemben van ez egy gyönyörű, filigrán, finom reneszánsz lantocska. Amit most mi lantnak hívunk az egy európai hangszer. A keresztesháborúk idején került Európába. A XV. században már olyan szerepe volt az európai zenében, mint később a zongora. Dalokat lehetett vele kísérni, táncokat meg lehetett vele tanítani. Nem nagyon volt olyan ház, ahol ne lett volna lant és ne játszott volna rajta valaki legalább műkedvelő szinten. A hölgyeknek ez szinte előírás volt.

Vörös Virág: Ez a zene felismerhetően reneszánsz.
Rossa Levente Bors: Azért választottam ezt, mert ezt mindenki ismeri Pietro Bono, Mátyás udvari lantosának a tollából. Egyébként a dallam régebbi, de ebben a verzióban ismertebb. Az első időkben mi karácsonyi műsorokat csináltunk. Az első koncertünk is egy karácsonyi koncert volt a kétyi református templomban, a Felvidéken. Leginkább a magyarságtudatunkkal függ ez össze, mert annyira összekovácsolódott a különféle szórványba került magyarságnak az ügye és a mi dolgunk. A legtöbb koncertünk a mai Magyarország területén kívül van. Eljutottunk olyan gyülekezetekbe, ahol négy-öt magyar parasztasszony ült a templomban és ők legalább húsz éve nem hallottak olyan muzsikát, amit magyar emberek játszanak. Volt egy alkalom a kulcsodi református templomnak az orgonáját szerették volna felújítani és tartottunk egy segélykoncertet. Nagyon büszkék voltunk, mert jól sikerült a dolog. Barátokra leltünk a kulcsodi gyülekezetben is. Úgy érezzük, hogy egy kicsit hozzájárultunk ehhez az orgona felújításához. Keresztyén szellemben élünk. Én mindig is református voltam. Nem titok, hogy Balázs katolikus. Nagy büszkeségünk a harmadik alapemberünk Huber Henriett, aki 2007-ben lett református. Velünk kezdett el református gyülekezetekbe járni.

Bencze Balázst: Ha megnézzük, hogy a reformáció milyen korban indult. Vagy mikor születtek azok a dallamok, amiket azóta is énekelnek a gyülekezetekben. Mi megcsináltuk tavaly 2009-ben, a Kálvin lemezt. Az egy kerek évforduló miatt jött létre. Nagyon szeretjük ezeket a református dallamokat, amik gyakran átmennek a magyar zenébe is. Egyes dallamok még a magyar folklórkincsnek is részévé váltak. Sőt Balassi Bálint költészetét és az azt meghatározó Balassi-strófát is vissza lehet vezetni a zsoltárdallamok ritmikájára. Ez nekünk természetes volt, hogy itt van ez a református kötődés, kapcsolat, itt vannak ezek a remek dallamok és itt van a Kálvin év. Egyébként is sokat járunk Felvidéken és máshol is református templomokba muzsikálni.
Ezek annak a küldetésnek a részei, amikben mi hiszünk, és ezt nem lehet elválasztani az Istenhittől sem.

Fekete Ágnes: A következő hét református eseményeit, híreinket hallgassák meg!
Október a Reformáció Hónapja. Ennek keretében az ország különböző településein rendeznek előadásokat, koncerteket, ünnepi istentiszteleteket.

A III. Székesfehérvári Református Napok keretén belül Balog Zoltán államtitkár előadását október 8-án, pénteken este 6 órától hallgathatják meg az érdeklődők, a székesfehérvári Barátság Házában. Szombaton délután 3 órától a Széchenyi úti templomban a börtönmisszióról lesz szó. 10-én, vasárnap 4 órától pedig Farkas Zsolt és Várnagy Andrea valamint Farkas Laura a zene és a költészet nyelvén szólaltatják meg a teremtés napjainak eseményeit a Budai úti templomban.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség 20 éves fennállásának alkalmából hálaadó istentiszteletet tartanak október 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Budapesten a Kálvin téri templomban.

Jótékonysági hangversenyt tart a Rajkó zenekar a Lepramisszió javára október 10-én, vasárnap délután 4 órakor Budapesten a Batthyány téri Szent Anna Templomban.

VÁLÓHÁLÓ néven indul csoport elvált vagy válófélben lévő emberek számára október 8-án, pénteken 19 órakor Budapesten a Szilágyi Dezső téri 3. szám alatt.

Előadássorozat indul a boldog házasságról október 11-én este 18 órától, Budapesten a Ráday Kollégium dísztermében. Az előadásokat dr. Pálhegyi Ferenc tartja.

Folytatódnak a farkasréti ökumenikus összejövetelek október 11-én este fél hétkor Budapesten a Németvölgyi út 138. szám alatti református – evangélikus templomban. Az isteni és az emberi tanításról Gulybán Gergely görög katolikus egyetemi lelkész tart előadást.

A Miatyánk Imakert elnevezésű kiállítás október 8-ig látogatható Dadon a Református gyülekezet udvarán.

A Református Missziói Központ Út az életért elnevezésű programjának szervezésében ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat végeznek ma Vilmányban, holnap Olaszliszkán, pénteken, Ózdon és szombaton Encsen.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 16. fejezetéből

"Volt egy gazdag ember, és volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve. És ez arra vágyott, hogy a morzsalékokkal elégedjen meg, amelyek a gazdagnak asztaláról hullanak; de az ebek is eljőttek, és nyalták a sebeit. Meghalt a koldus, és elvitték az angyalok az Ábrahám kebelébe; meghalt a gazdag is, és eltemették. És a pokolban kínok között látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek. Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához; Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat. Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek! Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." (Lukács 16:19-31.)

Manapság nagyon sokan üzletelnek. Sőt majdnem mindennel lehet alkudozni. A diákok az órára járással, a felnőttek a munkával. Keressük a kiskapukat. Ennek a példázatnak a lényege az, hogy a lényeges dolgokban nincsenek kiskapuk.
Szeretjük feketére és fehérre osztani a világot. Ebből a példázatból is önkéntelenül azt halljuk ki, hogy egy jó és egy gonosz ember áll egymással szemben. Holott a gazdag ember kifejezetten jószívűnek tűnik, hiszen még alkuba is bocsátkozik a rokonaiért. Félti őket. Sok rossz fordításból úgy tűnik, mintha nem adna enni a gazdag Lázárnak, holott nyilván nem véletlenül éppen az ő kapuja elé tették koldulni, a morzsákból, a maradékból, valószínűleg kapott. Nemrég egy igencsak gazdag templomban ültem, amikor felolvasták ezt az evangéliumot. Arra gondoltam, ahogyan itt ültünk a padokban és hallgatjuk ezt a részt, hogy ha otthon olvassák fel, akkor éppen úgy nem tűnik fel az az abszurd valóság, hogy jól öltözötten, meleg padokban hallgatjuk ezt a példabeszédet, mint az ittenieknek sem, amiben ők élnek természetesen. Mindannyian benne vagyunk egy természetes rendszerben, és ezt pontosan ugyanígy tette a gazdag és Lázár is. A koldusnak az a dolga, hogy kolduljon, ő kapja a morzsákat, a mi dolgunk, hogy üljünk az asztalnál, és szórjunk nekik. Sőt, amiben ma még iszonyatosabb a világ, hogy nem is találkozik a gazdag és Lázár az életben, mert mindenféle intézményekben élünk, és nem is kell belenéznünk a Lázárok szemébe. Még annyi segítségünk sincs a gondolkodásban, mint Szent Ferencnek volt, amikor meglátta a koldust. De min is kell gondolkodnunk? Itt nem egy erkölcsi tanításról van szó. Nem dorgálja meg Isten a gazdagot, azért mert nem adott enni Lázárnak. Voltaképpen nem is tudjuk az okát annak, hogy miért sínylődik a pokolban. Csak annyit tudunk, hogy egy fordított logika van a jelenvilág és a túlonnani világ között és hogy túlságosan rövidtávúan gondolkodott a gazdag ember, és ezt most már nagyon bánja. Éppen ez az, amit nekünk meg kell szívelnünk. Ma erősebben szól ez a példázat, hiszen mindenki csak percekben gondolkodik. A mi kis ötperces világunk tele van csiki-csuki, kiskapus rendszerekkel. Most elszaladok, de majd visszaszaladok és továbbszaladok. Ezzel a példázattal Isten megállít. Az Ő világában ilyen nincs. És egyszer mindenkinek bele kell néznie ennek a világnak a tükrébe!
A másik tanulság, hogy az ötperces gondolkodásból azok alapján a tapasztalatok alapján lehet mégis kilépni, amik bennünket érnek. Nem valami halott látomás, vagy valami különleges élmény, hanem éppen Lázár, a koldus, vagy a Biblia az, ami minket átsegíthet. Azokkal az eszközökkel, amik kéznél vannak, el lehet jutni a hosszútávú gondolkodás bölcsességére. Ne égi csodára várjunk, hanem nézzünk körül ott ahol élünk és vegyük észre, hogy a csiki-csuki, kiskapukat keresgélő gondolkodásunk nem visz előrébb! Ebben segítsen minket Isten! Ámen