2011-05-04

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Az elmúlt hétvégén voltak a ballagások az egyházi iskolákban is. Idén ez valami különleges forgatókönyv szerint egybe esett az anyák napjával. Következő beszámolónkban egy anyuka és diákok szólalnak meg a Tatai Református Gimnáziumból. Az ottani ünnep különlegessége volt, hogy Kálmán Attila igazgató is búcsúszavakat mondott. Két gimnázium, a pápai és a tatai megalapításában, kiépítésében vezéregyéniség volt, most nyugdíjba vonul. Pályájáról, pedagógus hitvallásáról beszél, majd megszólal Juhászné Edit, és két diák.

Kálmán Attila: Egyre nehezebb igazgatónak lenni. Ez a rengeteg, gyors és meggondolatlan változás nagyon nehézzé teszi az igazgatói feladatokat. Eötvös József azt mondta annakidején, hogy "A fa és az iskola akkor fejlődik, ha békén hagyják." Az utóbbi évtizedekben annyit rángatózott az oktatási rendszer, hogy belefásultak a pedagógusok. Hol új közoktatási törvény jött, hol nemzeti alaptanterv, hol pedagógusi életpályamodell, aztán kezdték az egészet elölről. Biztos vagyok benne, hogy a mostani kereszténydemokrata oktatási rendszer, Hoffman Rózsáék nagyon sok jószándékkal látnak hozzá, de kicsit úgy érzem, ahogy látni és érezni is lehet, hogy túl szűk a szakértői gárdájuk. Tizenhat éve vagyok igazgató. Ha az Isten elvesz az embertől valamit, azt háromszor adja vissza. Én nem tanulhattam, ikszes voltam, tehát osztályellenség. Édesapám jogász volt, főszolgabíró, egy járás vezetője. Senkit nem bántott. Internálták tizennyolc hónapig, utána felmentették, mert semmit nem tudtak ellene felhozni, de ez nekünk megbélyegzés volt. Hiába voltam kitűnő tanuló, csak levelezőn végezhettem el a tanítóképzőt. Tanítóképzőt, tanárképző főiskolát utána tudományegyetemet, majd kétszer két év posztgraduálist, doktoráltam matematikából, tehát harminc évig jártam végül iskolába, de úgy hogy a legelején elvágtak. Volt úgy, hogy nem lehettem még osztályfőnök sem, mert megbuktattam a megyei pártbizottság elsőtitkárának a gyerekét. Most tizenhat évig voltam igazgató, országgyűlési képviselő, főgondnok, zsinatelnök, stb. Isten nagyon sok mindent visszaad. Volt úgy, hogy elvették az útlevelemet, még a szocialista útlevelemet is. Azóta azonban huszonkét országban voltam. Ez az ötvenötödik tanévem volt. Nyilván nagyon szívesen emlékezik az ember a legelsőkre. Én Dányban kezdtem tanítani. Ott egy földes szobában laktam. Tizenhét és félévesen tizennégy éves gyerekek osztályfőnöke voltam, tehát három és fél év volt közöttünk. Matematikát és fizikát kellett tanítani, mert arra volt szükség. Akkor kezdtem el a főiskolát. Sose felejtem el, hogy ott ismeretlen fogalom volt a különóra, meg túlóra. Természetes volt, hogy szombaton is tanítunk és hogy reggeltől estig benn voltunk az iskolában, természetes volt, hogy színjátszókört, népi tánccsoportot, énekkart szerveztünk. Utána öt évet töltöttem Kistarcsán pedagógusként. Elég rázós évek voltak. A hatvanas években az ember reménykedett abban, hogy az amnesztia majd megoldást hoz. Huszonegy évig tanítottam itt a Tatai Eötvös József Gimnáziumban. Most is éppen tizenegyedikén lesz egy harmincöt éves érettségi találkozó. Érdekes visszamenni egy-egy találkozóra, amikor a tanítványaim nagyszülők már, és hozzám öregednek, és úgy érzem, hogy semmivel sem vagyok idősebb, mint ők. Az eredményeket mindig csapat harcolja ki és a dicséreteket és az elmarasztalást is mindig a főnök kapja. Ez elég igazságtalan mind a két részről. Itt Tatán sikerült egy nagyon jó tantestületet összeválogatni. Lelkületében, felkészültségében, korösszetételében, ez egy egészen komoly társaság.

Bagdán Zsuzsanna: Milyen egy jó tanár?
Kálmán Attila: Szereti a gyereket. Szereti a tantárgyát. Meg van róla győződve, hogy ezen a pályán neki küldetése van. Nemcsak azt követeli meg a gyerektől, hogy tisztelje, hanem ő is tiszteli a gyereket. Látja benne a leendő kollégát, szakmunkást, szülőt. Legyen elkötelezett a református egyházhoz! De fontosabb, hogy higgyen, nyitott legyen fölfelé és a másik ember felé is! Hiteles ember legyen és a gyerek számára közérthető módon tudja elmondani a mondanivalóját! Akkor van értelme ennek az egész munkának.
Bagdán Zsuzsanna: Miért kellett a ballagási beszédben a korrupcióra felhívni a figyelmet?
Kálmán Attila: A korrupció úgy átitatta az egész társadalmat, hogy nagyon nehéz lesz ebből kilábalni. Az ország egyik legnagyobb problémája a korrupció. Ébert László azt mondja, hogy ha könnyelmű vagy jószívű vagy add oda mindenedet másnak, de ne fogadj el senkitől semmit, mert nem tudod, mi lesz az ára. Én azt szoktam mondani, hogy az olajoshalat, amikor beteszik a dobozba, még van gerince, mikor kiveszik már nincs. Nem tudod megmondani, hogy mikor vesztette el. Olyan sok kis kompromisszumra szorul az ember menetközben, most is ezek puhítják a gerincét és a tartását. Tatán minden reggel van egy tízperces áhítat, amit minden reggel más tart, legfeljebb egyszer esik a sor valakire egy hónapban. A közös ének és a közös imádkozás nagyon összeforrasztja a társaságot. Nagyon sokat imádkoztam az unokámért, hogy jöjjön ebbe az iskolába, de nem erőltettem. Amikor eljött ide nyílt napra és látta az itteni felszabadult légkört, elhatározta, hogy idejön. Tizenhét éves, és még mindig nem konfirmált, de azt sem erőltetem. Majd meg fog érni rá. Azt mondja, még nem érzi magát elég érettnek arra, hogy egy életre szóló döntést hozzon. Azonban lelkesen énekli a zsoltárokat és az énekkari, egyházi énekeket, amik az átmossák a szívét. A legfontosabb, hogy sugározzék belőle, hogy ez a sejtjeiből jön. Igaz az, hogy duplán imádkozik, aki énekel. Sokkal nagyobb hatással van rá az, amit éneken keresztül kap, mint amit szóban bárki mond neki.

Bagdán Zsuzsanna: Számított neked az, hogy ez egy református iskola?
Diák: Igen. Más a légkör. Családiasabb. Sokkal több mindent tanít meg. Lelkileg és szellemileg is felkészít az életre.
Bagdán Zsuzsanna: Amikor te idekerültél még nem épült fel teljesen az új rész.
Diák: Akkor még az előttünk elballagók a csibekeltetőben voltak. Akkor állandóan keringtünk az iskola környékén. Jó volt. Nem unatkoztunk egyik szünetben sem. Van egy ballagási ének, amiben az van, hogy "Üres az osztály, most búcsúzik tőle a sok dalos ajkú, vidám diák"
Bagdán Zsuzsanna: Te szeretted ezt a refit?
Diák: Jó volt. Az osztályba sok olyan jár, aki egy-egy területen országosan nagyon jó. Mi sem vagyunk szentek, néha elszalad velünk a ló, de nem vagyunk durvák egymással. Nagyobb az empátia. Itt is vannak veszekedések, de nem fajul el a dolog. Az általános iskolában, aki egy kicsit is kilógott a sorból azt agyon cikizték, itt nem volt ilyen.
Juhászné Edit: Meghatottság van bennem is, mint minden szülőben. Átfutnak a gondolataimon az örömteli percek és a küzdelmes helyzetek, amiket együtt átéltünk a gyermekemmel. Jó látni azt a változást, amit a gyermekemen tapasztalhattam. Régebben sokat harcolt velem, nem nagyon adott puszit, de most tud bocsánatot kérni, megértő és a mindennapok része a puszi is. Az ember úgy érzi, hogy most kezd talán az a kamaszos lendület megkopni és kritika mellett talán valami mást is érez. Az ember szeretni akarja őket, nem agyonszeretni, hanem felelősségre, felelősségvállalásra szeretni. A sógornőm, azt mondja, hogy nagyon sok ballagáson volt, de ez felülmúlja mindet. Gyönyörűség volt látni a fiatalokat, hallani az igazgató urat, részese lenni az egész ünnepnek. Annyira mélyről jönnek ezek a mondanivalók. A gyermekem a nagy lázadásában tagadja Isten létezését, de az a munka, amit az Úr az ő életében elkezdett, hiszem, hogy meg fog történni. Nem tér vissza a szó dolgavégezetlenül. Igazából három lányunk van, de kettő élte túl a tizenöt és fél éves születésnapját. Vannak bizonyos szavak, amiket az ember nem tud kimondani, mert ha kimondja, akkor a súlyát veszti. Tudom, hogy nem elveszítettük, hanem ajándékba kaptuk őt. Azt a tizenöt és fél évet is ajándékként éltük meg. Azért vagyok nyugodt, bár felzaklat a kérdés és az emlékek megríkatnak, mert hitem szerint ő ott van az Úrnál és majd ott fogunk vele találkozni. Most a második kislányunk esküvőjére készülünk július végén. Az Úrnak kell hálát mondani mindenért, mert ő az, aki a szeretetével átölel bennünket és mindig jelen van.
Bagdán Zsuzsanna: Lehet szép ünnep azért az ön számára az anyák napja?
Juhászné Edit: Amióta a lányom nincs velünk, azóta a gyerekek nem álltak úgy talpra, nem tudják átvállalni az anyák napja levezénylését. Ott a hiánya. Amikor virágot kértem a fiúknak, anyák napjára is gondoltam és biztos, hogy el fogom mondani az ünnepi asztalnál, hogy a történet a nagyanyjuktól indul. Nekik kell hálát mondanunk. A nagypapáink már nincsenek velünk. Ahogy az igazgató úr is mondta, a dolgok egymásra épülnek. Számít, hogy az ember mit tart fontosnak megtanítani, vagy egyszerűen csak a gyerekek elé élni. Ez különösen nehéz. Én azt szoktam mondani, hogy engem a tetteimért, a mondataimért számon fognak kérni, nem tehetek akármit, felelős vagyok azért, hogy a gyermekemmel mi lesz. Tőlem is számon kérik. Az a reményem, hogy akkor amikorra kell, mindannyiuk szívében el fog dőlni és oda fognak állni, ki fogják tudni mondani, ha kell csak az Isten előtt azt, hogy szükségük van rá.

Az elmúlt hétvégén egy másik érdekes esemény is történt a református egyházközösségében. A Csehtestvér Egyház képviseletében jött el Mátraházára néhány lelkész, és a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészeivel találkoztak. Hamar Istvánt, az egész találkozó megálmodóját hallhatják, majd Ondrej Titera-t, aki cseh lelkész.

Hamar István: Jaromir Plisek, aki egy komoly hívő ember négy évig volt a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete.
Fekete Ágnes: Református?
Hamar István: Csehtestvér. A Csehtestvér Egyház a Cseh Református és a Cseh Evangélikus Egyház egyesüléséből jött létre az első világháború után. Jaromir Plisek nemcsak templomba járó ember volt Prágában, hanem a cseh zsinatnak, sőt a zsinati tanácsnak is tagja volt. Amikor Magyarországra érkezett természetesen rögtön fölkeresett egy református gyülekezetet a lakóhelye közelében, ahol először a hátsó sorban ült le, de négy év után már az első sorokban volt. Közben megtanult magyarul. A lánya úgy beszél magyarul, hogy nem is lehet észrevenni, hogy nem magyar. Részt vettek aktívan a gyülekezet életében. Ez alatt a négy év alatt többször találkoztam vele. Megbeszéltük a terveinket, örült a fejleményeknek. A végén, amikor lejárt a mandátuma, azt mondta, hogy nem baj, mert Prágába visszamenve sokkal jobban tudja szervezni a dolgokat. Erre nagy szükség volt. Jaromir Plisek írt egy magánlevelet az ismerős lelkészeknek, hogy ő eljön erre a találkozóra családostul és szeretné, ha vele együtt még néhányan eljönnének. Végül tizenhárman jöttek. Mi pedig tizenkilencen voltunk magyar református lelkészek. A tizenkilencből ketten Felvidékről. Ők voltak a tolmácsaink. Édes Árpád alistáli és Erdélyi Pál vágfarkasdi lelkész, ők Prágában tanultak annakidején, mert nem engedték meg a régi Szlovákiában, hogy Magyarországra jöjjenek tanulni. Majd egy félévszázadon keresztül Prágába jártak a magyar lelkésznövendékek.

Fekete Ágnes: Milyen tartalma lehet egy ilyen találkozónak?
Hamar István: A főtémát ők ajánlották. Nyitott ajtók, hogy nyissunk egymás felé, de igazából azt, tűztük ki célul, hogy azokról a nyitott ajtókról beszélgessünk egymással, miket Isten nyitott ki nekünk a rendszerváltás alkalmával. Annyira, hogy az egyik cseh előadónk így fogalmazott, hogy már nem is lehet ajtóról beszélni, mert nincsenek falak. Egyszerűen a végtelenség nyílt ki előttünk, mindent lehet csinálni, nem kell kinyitni semmit, csak elkezdeni azt, amit akarunk. Szinte itt tartunk, írott sajtó, elektronikus sajtó, plakát, hangversenyek, részvétel a közéletben, mindent csinálhatunk, szinte nem is győzzük. Mindez azzal a kísértéssel jár, hogy közben elsikkad a mondanivalónk, amit mindezen eszközökön keresztül szeretnénk átadni a világnak. Egy városi lelkész mondta, hogy nagyon nehéz a mai emberrel beszélni, mert mindenki azt sugallja neki, hogy nagykorú, ne engedjen beleszólást az életébe, joga van mindenhez, vegye komolyan az emberi méltóságát és ezt vetesse komolyan másokkal is! Ebből egy olyan nárcizmus alakult ki, hogy rengeteg ember teljesen önmagába van beleszerelmetesedve. Nem csak a közegyház felé, hanem bármi más kínálat felé is süket. Azt várja el a világtól, hogy vele foglalkozzanak. Semmi más nem érdekli. Ez a valóságban nem ilyen ijesztő, rengeteg ember van, aki keres segítséget, vezetést, életcélt. Csehországban a híres gyógyfürdők, Karlovy Vary, Marianske Lazne környékén létesítettek egy roppant rugalmas szolgálatot, amely tekintetbe veszi az éppen ott üdülő embereket. Ez a misszió remekül működik, és nagyon sok embert tudnak megszólítani. Sokszor érezzük az egyházunk gyöngeségeit így belülről. Ezen a konferencián úgy éreztük, hogy sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint a csehtestvérek. A csehekről sok jót tudtunk, hogy előbb iparosodtak, előbb polgárosodtak, nagyon sok köztük az intelligens, jó humorú ember és mégis az a helyzet, hogy a népszámlálás szerint Európa legateistább népe. A valóságban az embereknek az egyház iránti érdeklődése elképesztően csekély. Ennek több oka van. Az egyik, hogy a katolicizmust a saját reformációjuk, Husz János, Chelcicky Péter, Prágai Lukács mozgalmát a német illetve osztrák császárok verték le és erőszakosan katolizáltak. Mi távolabb voltunk Bécstől. Nem voltunk örökös tartomány, szóval Magyarországnak mindig volt bizonyos függetlensége. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak miatt. Magyarország mindig függetlenebb, önállóbb volt a monarchián belül is. A másik ok az, hogy a protestantizmusban a csehek nemzeti egyházat láttak a katolicizmussal szemben és Béccsel szemben takarékra vette a lelki tartalmát és a nemzeti, hazafiúi tartalom került előtérbe. Ott a második világháborúig rengeteg embert vonzott. Amikor létrejött az önálló Szlovákia a csehszlovák egyház valóban úgy érezte, hogy kihúzták a szőnyeget a lába alól. Akik a hazafias lelkesedésből kiszálltak, azok az egyházból is kiszálltak.
Fekete Ágnes: Egy nagyon pici egyházról van itt szó.
Hamar István: Ez így van. Körülbelül százezer tagja van összesen. Kétszázvalahány lelkészük van. Nálunk van ezerkétszáz gyülekezet a református egyházban és több mint kétezer lelkészünk. Nincs elég teológusuk. Sok helyen szolgálnak laikusok, diakónusok. A lelkészek nagyrésze, akikkel együtt voltunk a héten, három-négy, némelyik négy-öt helyen szolgál egyszerre. Kevesen vannak és fájlalják, hogy nagyon sok helyen elvesztették a lelkiségüket, tulajdonképpen ezzel az identitásukat, az egyház nem egy kulturális intézmény a sokezer közül, hanem az egyház egy különleges rendeltetésű közösség, amelynek a feje a mai napig Krisztus.
Fekete Ágnes: Most itt vagyunk Pilisen, ahová az egyik cseh lelkipásztor látogatott el.
Hamar István: A találkozón részt vett valamennyi cseh lelkész most vasárnap, május elsején gyülekezetekbe megy ki. Ide Pilisre is egy olyan lelkész jött, aki kérte, hogy ha lehet, akkor csehül beszélhessen. Ő ma csehül fog prédikálni.
Ondrej Titera: A Csehtestvér Egyház lelkipásztora vagyok. Most Dél-Morvaországban szolgálok. Nagy előnynek tartom, hogy egy igazán hívő családból származom. A nagyapám is lelkipásztor volt. Most egy olyan gyülekezetben szolgálok, ahol a dédapám volt lelkész. Amikor temetések vannak, a temetőkertben látom az őseim sírjait. Tanulmányaimat Prágában végeztem a Prágai Comenius Teológiai Fakultáson. Van feleségem, négy gyermekem, egy viszonylag nagy gyülekezetem és rengeteg munkám. A magyar lelkipásztorokkal való találkozás egy nagyon kedves emlék, hiszen olyan kollégákkal találkozhattam, akiknek hasonló a hitük, hasonló a munkájuk és közösek a gyökereink is. Azt is meg kell említenem, hogy húsvét után pár napot eltölteni Mátraházán jó lehetőség kicsit megpihenni a sok elfoglaltság után. Nagyon hosszú idő találkoztunk cseh és magyar lelkészek s annyira hasznosnak tartottuk, hogy jó lenne, ha ennek folytatása is lenne.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Takaró Mihály irodalomtörténész tart előadást az ellenreformáció koráról a Presbiteri Szövetség továbbképzésén, május 7-én, szombaton 10 órától Budapesten a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Zsindelyné Tüdős Klára emléktáblájának avatása lesz május 5-én, csütörtökön 14 órakor Budapesten, az egykori lakhelyén, az Istenhegyi út 92. szám alatt.

A Protestáns Tavasz 2011 rendezvénysorozat keretén belül ma este 19 órakor Köves Slomó rabbival és Zsengellér József teológiai professzorral, május 5-én, csütörtökön pedig Szabó István püspökkel és Lánczi András filozófussal beszélget Balog Zoltán Budapesten, az Alkotmány utca 15. szám alatt.

A családról rendez szakmai fórumot a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa május 5-én, csütörtökön délelőtt 10 órától Budapesten a Magyar tudósok Körútja 3. szám alatt.

Véninger Margit keramikusművész A Teremtés című kiállítását június végéig tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten a XV. kerületi Sztárai Mihály tér 3. szám alatt.

A Szatmári békekötés évfordulója alkalmából rendez tudományos konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara május 5-én, csütörtökön 9 órától Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatt.

Jókai Anna tart előadást Jézus hét szava a kereszten címmel május 6-án, pénteken 18 órakor a Magyar Nemzeti Galériában, a Krisztus trilógia kiállításán.

Hitmélyítő hetet tart a Református Egyház Vakmissziója június 14-e és 19-e között Tahiban, a Sion hegye Konferenciaközpontban. Jelentkezési határidő: május 10. ([email protected])

A pilisi református egyházközség május 7-én Ákom-bákom családi napot szervez. 15:00-től a templomudvarra várják a családokat. A programok között szerepel a Makám együttes koncertje, Mérleghinta címmel egy színdarab, lesz apukakávézó, anyukakényeztető.

Parakletos Könyvvásár lesz május 9-én, hétfőn 10 és 15 óra között Szentesen a Kiss Bálint Református Általános Iskolában.

Presbiteri konferencia lesz május 8-án, vasárnap 15 órától Zubogyon.

Egyházmegyei kórustalálkozót rendeznek május 8-án vasárnap 15 órakor Göncön és Monoron.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ésaiás próféta könyvének 11. fejezetéből!

"Vesszőszál sarjad Isai törzséből, és gyökereiből egy virágszál nevelkedik." (Ézsaiás 11:1.)

Szoktuk mondani egymásnak: "örülj, hogy élsz!" Akkor beszélünk így, amikor már nincs mit mondanunk. Amikor az ember éppen nem örül. Mégis életünk szélső pontjain ezek az elhangzó furcsa közhelyek éppen a legmélyebb üzenetté válhatnak. Örülj, hogy élsz! Azaz, maga a lét, az élet, annak minden kis darabja váljon fontossá! Bontsd le magadról mindazt, ami az élet legmélyebb értelmére ráragadt! Ez ennek az Ézsaiási képnek a lényege. Volt egy törzs, egy szép virágzó nemzet, amit egy kemény vágással kimetszettek a népek sorából. Ez a halál. A fának vége, amikor teljes lombkoronája a földre zuhan. Mégis ez a tő élt még, és új sarjat növesztett. Ugyanannál a kivágott törzsnél mondhatjuk azt, hogy mindennek vége, és azt is, újjá lesz minden. Mi szeretnénk elmenekülni arról a helyről, ahol a rettenet ért. Nem akarjuk látni a kivágott fát, pedig ezzel a remény helyéről is elmenekülünk, a fa gyökérzetének élete az, ami a reményt adja. A földön a titokzatos mélyben élet van. Azok nem találnak örömet a gyökér életében, akik csak a kivágott fát, a régi szép időket, a szétesés előtti világot látják és siratják. Nekünk, ha Istent meg akarjuk érteni, a kivirágzott tuskó örömét kell megélnünk. Remélni azt, hogy Krisztus a gyökér, ő él és általa minden halál életet szül. Ő a feltámadás, ő az éltető erő. Most gondolhatunk a saját életünkre, de a föld jövőjére is. A mi generációnknak talán nem az a dolga, hogy nagy dolgok után vágyódjon, hanem hogy végtelenül reménykedjen és bízzon az életben, amely a gyökerekben van, mert Isten ültette.
Egyik nap egy egy évvel ezelőtt kapott üzenetet találtam a telefonomban egy olyan barátomtól, aki azóta már meghalt. Nagyon megdöbbentem. Különösen, amikor a szöveget elolvastam. "Azért szakadt meg a beszélgetés, mert lemerült az elem." Ugyanis egyszer régen megszakadt beszélgetésünk, amikor még talán beteg sem volt az illető. Mintha az égből tanítottak volna. Mintha az élet sarját láttam volna pontosan e halottas emlék mellett. Mintha kifejezetten engem szólítottak volna meg egy régi sms-sel, nem mindegy, hogy hogyan gazdálkodom az elememmel, ugyanakkor az is természetes, hogy egyszer minden elem lemerül. Sokszor tapasztalom, hogy az élet igazi jelei valahogy a halállal vannak összefüggésben. A mi döntésünk, hogy mire nézünk. A halál rémületére, vagy az élet sarjadására. Adja Isten, hogy így húsvét után feltétlenül az élet győzze le rossz gondolatainkat. Ámen.