2011-12-14

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Karácsony előtt talán még azok is meghallgatnak egy-egy klasszikus zenedarabot, akik egyébként ezt nem teszik. Milyen zene való a templomba? Örökös kérdés. Egyeztethetetlennek tűnő álláspontok állnak egymás mellett. A református istentisztelet részeivel foglalkozó sorozatunk keretében most a zene kérdésével foglalkozunk. Két zenészembert kérdeztem meg. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ugyanazzal a mondattal fogják befejezni mondanivalójukat, mert egészen más zenei stílust képviselnek. Az első Karasszon Dezső orgonaművész, a második Vedres Csaba zongoraművész, zeneszerző, aki éppen a rock zenével való kapcsolatot keresi.

Karasszon Dezső: Úgy mondták régen a Nagyapámról, hogy játszik a hangjával. Ez alatt nem valami bohóckodásra gondoltak, hanem arra, hogy a mondanivaló érzelmi görbéje zeneileg is letapogatható. A templomban egyáltalán nem beszéltek a régiek, csak énekeltek.
Fekete Ágnes: Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor az apostolok összejöttek, akkor csak énekeltek?
Karasszon Dezső: Amikor Jézus Krisztus fölállt a zsinagógában és elkezdte Ésaiást olvasni, akkor holtbiztos, hogy nem prózában olvasott, mint ma egy református pap. Népzenei párhuzamok is vannak. A siratót nem éneklik, hanem mondják. Ezt úgy hívják, hogy logogén zene.
Fekete Ágnes: Csak a mai fülnek ez nagyon távoli.
Karasszon Dezső: Ez valóban így van. Az a kérdés, hogy ezt az idegenszerűséget, hogyan lehet, hogyan érdemes gyógyítani. Mert nagyon sokan rögtön rávágnák, hogy idegenszerű, tehát ne csináljuk! De logikailag legalább ugyanennyire járható a másik út, hogy barátkozzunk meg vele, értsük meg az értelmét, mert ez a kihirdető tónus, ez használ, valahogy kivetíti azt, hogy most nem egy szerelmes regényt olvasunk, hanem ez az Isten Igéje.
Fekete Ágnes: A reformáció idejében is énekelték a Bibliát?
Karasszon Dezső: A liturgikus éneklést Méliusz megkövetelte a papoktól és határozottan elítéli azokat a papokat, akik "feleségük előtt való szégyenletökben" csak elmondanak, és nem énekelnek.
Fekete Ágnes: Miért alakult ki ez, hogy nem éneklünk?
Karasszon Dezső: Bartók már, gépzenéről szóló előadásában szinte apokaliptikusan beszél arról a korról, amikor nem énekelnek, hanem megnyomnak egy gombot és szól a zene. Imádságszerűen is fejezi be, hogy ettől őrizzen meg Isten! A gépi istentisztelet az önellentmondásos. Mi visszük oda a szívünk, a lelkünk, a torkunk áldozatát az Istennek. Akkor nem látom, hogy hol van itt bármiféle gépnek helye? A gép nem tud imádkozni.
Fekete Ágnes: A gép az mindig egy ismétlés.
Karasszon Dezső: Mechanikus ismétlés. Egy olyan torz szemlélet, hogy mi mint valami színházban ülünk ott és kvázi kiszolgálnak bennünket. De mi az istentiszteleten nem fogyasztók vagyunk, akik eltartják a papot és a kántort és ezért jár valami cserébe.
Fekete Ágnes: Az orgona sem volt mindig megengedett hangszer a templomban.
Karasszon Dezső: A hangszernek az a hátránya, hogy egy valaki vagy egy szűkebb csoport működteti. Hatalmasan megemelheti a közönség buzgóságát, vallásos érzését. A veszélye akkor kezdődik el, amikor valakik ezt a fajta színházszemléletet terjesztik ki, mondván, hogy ez az ő dolguk, akkor most hátradőlhetek, ez már nem az én feladatom. Sokszor érzem azt, hogy én előkészítettem, megírtam az intonációt, én tudom a hangmagasságot, a tempót. Ezt mind szállítom nekik és nem születik meg a várt eredmény, mert nem is nagyon figyelnek, vagy csak egészen lagymatagon, hogy most jövünk mi. Nincsenek készen! Tudatosítanunk kellene, hogy nem mi teszünk szívességet az Istennek azzal, hogy eljövünk az istentiszteletre, hanem nekünk van kérnivalónk.
Fekete Ágnes: Az orgona miért volt gond annakidején?
Karasszon Dezső: A kezdet kezdetén a keresztyének már csak technikai okokból is egyszerűen az énekhangot használták. A keleti keresztyének azért is tiltakoztak az orgona ellen más, mert cirkuszi hangszer volt az ókori orgona. Luthernek az volt az érzése, hogy az orgonát kevesen értik. Sokan ellenezték az istentiszteletben, hogy a gyülekezet csak ott üljön, amíg valaki bemutatja a művészetét. Tévedés azt hinni, hogy csak annak van értelme, amit mindenki azonnal ért. Hatalmas funkciója van annak is, amit én most még nem értek, ez nekem nem volt világos. Két eset van, legközelebb újra jövök és figyelek rá, vagy most rögtön megyek oda a lelkipásztoromhoz és megkérdezem. Ez az a pont, ahol nekem magamnak még keresnem, kutatnom, megértésre kell törekednem, ahol nekem még adósságom maradt.
Fekete Ágnes: Mi a Kálvin-féle érv az orgonával szemben?
Karasszon Dezső: A svájciak érdekes módon, a zene értékének az egyre magasabbra helyezését képviselték. Fölnőttek vagyunk, fölnőtt lett a liturgiánk, fölnőtt lett a zenénk. Hadd álljon meg mind a kettő a maga lábán!
Fekete Ágnes: Az orgonazene koncerti zenének minősül?
Karasszon Dezső: Zwingliről tudni kell, hogy zeneszerző volt. Tehát nem attól vagyunk helvét reformátusok, hogy zene pedig nem kell, hanem otthon órák hosszat kell kamarazenélnünk. Ők ezt csinálták. Kálvin otthon az úgynevezett chanson spirituelle-eknek éneklését preferálta, a házi többszólamúságot. Világos az, hogy ellenreformáció volt, gyászévtized volt, itt adminisztratív, meg anyagi hátratétel volt, élethalálharc folyt évszázadokon keresztül.
Fekete Ágnes: Mármint a református egyház harca.
Karasszon Dezső: A létminimumon kellett a puszta továbbélésért küzdeni ezerféle szempontból. Templomdíszítés… Tudatosítani kell, hogy a református identitás nem ezzel a létminimummal azonos. Közben nem lehet csodálni, hogy sokan ezt a nem jó értelemben vett puritanizmust a reformátussággal azonosították. Én magam is egy pajtából átalakított gyülekezeti terem mellett nőttem fel és nagy lelki élményeim fűződnek oda, de ez nem azt jelenti, hogy csak a pajta a református istentisztelet.
Karasszon Dezső: Bejelentik, hogy testvérek, most leülünk és meghallgatjuk a kórus énekét, vezényel: Z. Lefordítva ez azt jelenti, hogy most felfüggesztettük az istentiszteletet és átalakultunk néhány percre koncertté, majd utána remélhetőleg vissza is alakulunk. Az istentiszteleti jelenlét ott kezdődik, hogy lehetőleg minden vasárnap és minden nagy ünnepen járuljunk hozzá annak a vasárnapi vagy ünnepnapi mondanivalónak a kibontásához a zene eszközével! Nálunk például a lelkipásztor tett egy mozdulatot és a gyülekezet leült. Mi pedig állva maradtunk az úrasztala körül és akkor jött az a tétel, amely érezhetően az adott nap tematikájához kapcsolódott. Az egyik presbiter azt mondta utána: mikor ti ott állva maradtatok és elkezdtétek, az egész sor, amelyikben én ültem, előrecsúszott a padon és úgy hallgatta végig. A teológusok vitatkoznak azon, hogy kihámozható-e a Szentírásból Jézus Krisztus legsajátabb hangja. Az egyházzenész számára nem is kérdés, hogy igenis létezik Krisztus egyházának a legsajátabb hangja. Miért? Látjuk azt a töretlen folyamatosságot, amit ez az egész anyag mégiscsak megőrzött. Amely folyamatosságba a XVI-XVII. századi protestáns énekanyag is csatlakozik. Nemcsak mi mondjuk. A katolikus elemzők is ezt mondják.
Fekete Ágnes: Azért énekeljünk gregoriánt, mert ebben csatlakozunk a nagyon korai egyházhoz?
Karasszon Dezső: Aki nem tanulta, akinek egyelőre nincs antennája hozzá és gregorián zenét hall, az szürkének, unalmasnak, monotonnak, egyhangúnak fogja találni. Nem is lehet ezt megszüntetni másképp, csak úgy, hogy valaki a sorompóin belül kerül és elkezdi nagyító alá venni, ízlelgetni. Ha ez világos, akkor viszont könnyen kimondom, amivel nehezen kezdtem volna, hogy a gregorián a lehetséges zenei stílusok közül az egyik leggazdagabb és legváltozatosabb. Azok a dallamok, amik a nyugati gregorián forrásokban is ott vannak és például a jemeni arab tengerben élő zsidók közösség dallamai között is, akik pedig nem érintkeznek Spanyolországgal vagy Franciaországgal soha. Ha ott közös anyagot talál egy muzikológus, akkor az csak egyféleképpen képzelhető el, hogy ezek már Jeruzsálem pusztulása, Kr.u. 70 előtt is megvoltak. Azt énekelték és azt vitték oda magukkal, mi meg ezt hoztuk erre. Messze a Krisztus előtti századokban kell gyökereznie. Vannak, akik azt mondják, hogy van ilyen ízlés, meg olyan ízlés. Te azt szereted, ők meg ezt. Erre én azt mondom, hogy a kecskeméti iskola hirdetőjén van egy hirdetés, miszerint egy gitártanár tíz órán belül megtanítja gitározni a jelentkezőket. Amit mutattam ott azon az előadáson az egy antifónás zsoltározás volt. A gyülekezetnek megtanítottam egy rövidke kis dallamot, amelyet refrénként a zsoltársor párok után beénekelhetett. Ez a fajta zsoltáréneklési mód Szent Ambrus korától, tehát a Krisztus utáni IV. század végéről van legelőször dokumentálva. Valószínűleg régibb annál, de akkortól van leírva, tehát több mint ezerhatszáz éves. Most az a kérdés, hogy valami, ami több mint ezerhatszáz éve élteti keresztyének generációit, ott van a mérleg másik serpenyőjében valaki, aki már tíz órája gitározik. Összemérhető ez? Kinek a pap, kinek a papné? Nekem ez tetszik, neked az tetszik? Józanésszel és az ítélőképességnek egy szikrájával világos, hogy a kettő nem egy súlycsoportba tartozik. Nem árt hozzá tenni, hogy a gitár ellen semmi kifogás nincs, mert én nagyon mutatnám, hogy hogyan hangzik a gitár istentiszteleten. A könnyűzenei közelítés mögött az van, hogy én ezt tudom, ezt csinálom és kész. Csakhogy azon az úton, amelyre a Krisztuskövetés hív minket nem az a nagyobbik kérdés, hogy én ki vagyok, hanem az, hogy kivé kell lennem?

Vedres Csaba: A testnek a ritmus, a léleknek, pszichének a harmónia és a szellemnek a dallam felel meg. Rossz nézni, ahogy a dallam pusztul le és egyre inkább átveszi a helyét a harmónia, és most még inkább a ritmus. Gyümölcseiről ismerni meg a fát. Nem lehet kiátkozni az összes gitáros éneket, hiszen millió felnőtt megtérést tudnék hozni ellenpéldaként arra, akiket ez a zene vonzott és hiteles keresztyén életet élnek. Ezt nem lehet így sommásan kijelenteni, hogy valamely zene egyértelműen rossz. A gregorián egyszerű, pótolhatatlan, megismételhetetlen. Ez az alap. A gitáros énekek megjelenésénél azt látom, mint annakidején a protestáns korálok megjelenésénél, hogy amikor egy adott ponton már olyan szinten túlfinomul a zene, hogy már senki nem tudja követni, akkor egyszerűen a nép azt mondja, hogy szeretnénk mi is egy kicsit tevékenyebben részt venni. Jött egy olyan alulról jövő kezdeményezés, hogy fejezzük ki a saját nyelvünkön magunkat. Itt van az óriási nehézség, hogy milyen jó lenne azt mondani, hogy ami gitáros az rossz, vagy ami gitáros az jó. Szerintem a különbség az elemelésnek a szintjén van. Megtart bizonyos gesztusokat, jellegzetes fordulatokat. Ezzel jelzi, hogy ma vagyunk, ugyanakkor elemel. Én akkor szoktam megijedni, amikor sztár együttesek jelennek meg és azt látom, hogy a szólógitáros elkezd parádézni a templomban. Gondolkozom azon, hogy tudja-e azt, hogy a liturgia szónak az a jelentése, hogy szolgálat. A felvilágosodás koráig a zene egyfajta mesterség volt. Isteninek nem tekintették alapvetően. A felvilágosodás arra a következtetésre jutott, hogy az ember eredendően jónak születik, de elrontja a társadalom és a vallás és megjavítható a nevelés, a tudomány és a művészetek segítségével. Kialakul a művészetvallás irányzatához tartozó szellemi irányzat. Az előadó a pap, a mű maga a kinyilatkoztatás, ahol a művet előadják, az szentély. Nem véletlen, ahogy a korabeli koncerttermek homlokzatait építették. Ez egybevág a tizenkilencedik századi fejlődés, haladás rögeszméjével, hogy mindig újnak és újnak kell lenni. Tartottam többször is előadást az elszáradt szőlővessző címmel. Az egész európai kultúrát ilyennek látom, mást sem csinál, mint folyamatosan leszárad a szőlőtőről, Krisztusról. Az a furcsa, hogy ebben a száradt avarban is van nyüzsgés és ott is van életnek látszó valami és az érdekes, amikor ez annyira elszaporodik, hogy megtagadja magát, hogy tő nincs is. Nyüzsgünk és lerágcsáljuk még a maradékot. Az európai zene sorsa egy folyamatos zuhanás a szellemtől a test felé, amiben azért vannak fékek. Amikor a protestantizmus bizonyos dolgoknak megálljt parancsolt. Döbbenetes az egybeeséseket látni. A hangerő növelése, már a hellenisztikus korban is volt, sőt Egyiptomban és az ókori Rómában is. Basszuslantokat készítettek, amik bezengték a csarnokokat. Hatalmas hangerő volt. Nagyon dekadens jelenség, ami azt mutatja, hogy egy-egy civilizáció haldoklik. Szintén dekadens jelenség a virtuozitás. Szent Ágoston a korai virtuóz fuvolistákat még állatoknak nevezte. Azt mondta, hogy nem értik a zene lényegét. A gregorián nem azért nem lett virtuóz, mert nem voltak olyan talentumok abban az időszakban, hanem mert nem az volt az eszmény, hogy ki tud gyorsabban, egy egység alatt több hangot eljátszani. Közben azt érzem, hogy annyira szétszakad a közönség és a zenei elit ízlésvilága. Annyira elkülönülnek, hogy már nem lehet mit csinálni. Megszületik a rock and roll és a beatzene. Ez a nyelv viszont olyan, amin jó beszélni. Azért vagyok a rockzenével gondban, mert ezen a nyelven beszélünk és a zenetudósok ne találjanak ki nekünk nyelvet. Egyre inkább azt látom, hogy a rock és a popzene előretolt harci egység, amelyet nagyon is tudatosan irányítanak, hogy milyen érték van, amit még nem romboltunk le. És akkor előreküldenek néhány eszméletlenül fölépített popsztárt és így teszik a deviancia különböző fokozatait, elfogadott értékké. A hatvanas években, még óriási botrány volt, ha szétvert egy rockzenekar egy szállodát. Ma természetes, föl van számolva, majd a menedzser intézi. Mennek előre és ez is elfogadható, meg az is. Egészen odáig, hogy a Kill the christian – öld meg a keresztyént – című számot háromszázezren nézték meg a Youtube-on és hatalmas sláger. Kíváncsi volnék, hogy a keresztyéneken kívül kiket lehet így fölrakni az internetre, hogy nem szedik le. Nehéz helyzetben érzem magam, hogy én védem ezt a zenét, mert érzem a túlsó oldalról a farizeizmust, hogy ilyen zenét, csak ilyen hangszeren szabad. Ez már teljesen belterjes, közben teljesen azt látom, hogy ennek a nyelvnek a segítségével folyamatosan zúzzák szét a világot.
Fekete Ágnes: Azt szoktad mondani, hogy a klasszikus zenének és a rockzenének kell valahol találkozni.
Vedres Csaba: Ebben hiszek, de katakombákban fognak már találkozni. Most már nem titok, hogy húsz-huszonöt nagyvállalat birtokában van az egész földgolyó. Ezeknek a láncoknak nyilvánvalóan az az érdeke, hogy totálisan lebutított, értékrendjét elvesztett embercsoportot neveljen ki magának. És ehhez használja ezt a zenét. Véletlen popsztár nincsen.
Fekete Ágnes: Azt mondtad, hogy egyházi könnyűzene nem létezik.
Vedres Csaba: A könnyűzene mára már egy olyan fogalom, amit nem lehet meghatározni. Könnyűzene alatt szórakoztató zenét értünk. A templomban mindig a legmagasabb röpívű zene kell, hogy legyen! Az ember nem azért megy oda, hogy szétszedje magát, hanem hogy összeszedje magát. Nem szétszórni megyek magam, hanem összeszedni. Szórakoztatni azt jelenti, hogy szórom magam. Egyházi szórakoztató zene – ez szerintem képtelenség. Ebből esetleg egy Jézus-hangulat lehet, mint a karácsonyi hangulat. Ha az ember a Jóistennel szeretne kapcsolatba lépni, akkor összeszedi magát.

Fekete Ágnes: Most a református egyház eseményei, hírei következnek.

Albérlet-programot indított a devizahitelük bedőlése miatt lakásukat elveszítő családok megsegítésére a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A Mentőöv program átmeneti, hathónapos segítséget nyújt a lakásukat elveszítőknek.

Szabó István püspök tart egyházi tárlatvezetést december 17-én, szombaton 15 órakor a Magyar Nemzeti Galériában, a későgótikus szárnyasoltároknál.

Kányádi Sándor költő lesz a vendége a fennállása ötvenedik évfordulóját ünneplő Érdligeti Gyülekezetnek december 18-án, vasárnap 16 órakor.

És csupa alázat címmel Pilinszky János életéről születésének 90. évfordulója alkalmából az Uránia moziban vetítenek filmet a héten. A vetítések időpontja december 16. 17.18. és 19.

Építőmérnökök etikai megpróbáltatásai címmel tart előadást Scharle Péter december 15-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten a Horánszky utca 20. szám alatt.

A hétvégén számos gyülekezetben tartanak ifjúsági és gyermekkarácsonyokat. Többek között 16-án, pénteken 17 órakor Kispest-Rózsatéren; 17-én, szombaton 17 órakor Pasaréten és Soroksár-Újtelepen; 18-án, vasárnap Székesfehérváron, és Budapesten, a Kálvin téren.

A Napraforgók együttes lemezbemutató koncertje december 17-én, szombaton 16 órakor lesz a Szilágyi Dezső téri templomban.

A Lauda Dominum kórus karácsonyi hangversenyt rendez december 18-án, vasárnap 17 órakor a debreceni Kistemplomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Filippibeliekhez írott levél első fejezetéből!

"És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben" (Filippi 1:9.)

Pilinszky János 90 éves lenne. Ebben a karácsonyi készülődésben különösen is elém jöttek sorai, amiket a szeretetről írt. A szeretet egyfajta ismeret. Saját hivatása, és úgy tartotta, minden ember hivatása az, hogy pontosan úgy, mint a tudósok a maguk eszközével, mi a szeretet kémcsövével és csillagász lencséjével ismerjük meg a másikat. Nem lehet másképpen. Ha szeretet nélkül akarok megismerni, akkor abból szörnyűség jön ki. Hisz ennek a tanúi vagyunk: szétcincáljuk egymást. Ha a szeretetet olyasminek fognánk föl, mint egy iskolapad, mert ebbe, és csakis ebbe ülhetünk bele, ha meg akarunk bármit is ismerni, akkor más lenne a világ. Főképp a szívünk lenne tágasabb. Nem lehet úgy megismerni valakit vagy valamit, hogy közben elrejtőzünk, álarcokat gyártunk és a másikat is valami bunker mögött látjuk. A szeretet meg akar ismerni, leteszi páncélját, kiadja magát, és kikutatja a másikat, de nem szikével, nem fájóan, hanem lágyan, úgy, ahogyan egyszer Isten megteremtette Ádámot, kedvesen és finoman összegyúrta a föld porából. Megismerte minden porcikáját, és szerette. Így szeret, azóta minden. De nemcsak Ádám és Éva, hanem mi is mindnyájan úgy gondoltuk, hogy nem kell nekünk Isten, aki szeretve ismer és ismerve szeret. Nekünk a tudás fája kell, az "igazi" ismeret. Ez szétszakította a világot. Már nincs semmilyen egység az égiek és a földiek között. Ezért kellett Krisztusnak megszületnie. Ezért kellett az újteremtés, az új Ádám. Isten megmutatta magát, pucéron átadta magát nekünk: Te drága, jó ember, te Ádám és Éva, ismerlek, itt vagyok és szeretlek. Ezt csak Krisztus mondhatta ki. És ki is mondta.
Remélem Pilinszky János nem haragszik, hogy gondolatain elmerengtem, de most hadd szóljanak az ő szavai!
"Nem csak a tudós törekszik pontos ismeretre, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom adni magamat valaminek, vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem.
Fel akarom fedezni és meg akarom segíteni a dolgokat, hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek.
Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt: bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám.
A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni, és cserébe kiérdemelni annak viszontbizalmát.
Az írás nem beszámoló a világ megoldott tájairól, hanem cselekedet; nem konyhakertészet, hanem expedíció.
A költő szeretni kívánja a világot, igyekszik az univerzumnak legesettebb csillagai felé fordulni. Az éhezőkért és mezítelenekért jött a világra. S dicsősége, ha minél nagyobb mezítelenséget ruházhat fel, s minél esendőbb kezekből kapja meg viszonzásul a maga ünneplőruháját."
Pilinszky szavai után most hallgassuk meg ismét az Igét: "És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban bővölködjék ismeretben" Ámen.