2013-04-10

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ezekben a napokban íratják be a szülők leendő elsős kisgyerekeiket. Különlegessége ennek a beiratkozásnak, hogy azt is jelezni kell, milyen hittant vagy etikát választanak a gyereknek. Egy lelkész kollegám mesélte, hogy ilyen helyzetben még nem volt, amolyan vásárosnak érezte magát, mert egy sor lelkész között ki kellett állnia a szülők elé, hogy bemutatkozzon egy iskolában. Volt, aki színes képeket, munkafüzeteket osztogatott a szülőknek, hogy megnyerje őket. Az igazgató viszont eleve közölte, hogy megoldhatatlan ennyi hittanóra beiktatása, tehát legjobb, ha a szülők az etikát választják. Szegény lelkésznek csak zúgott a feje, hogy mit csináljon. Kicsit furcsa ez a helyzet, de reméljük, majd kiforrja magát. Az én gyerekeim is járnak hittanra, méghozzá kisebbségi helyzetben, középső gyerekünk az osztályból egyedül jár református hittanra. Ráadásul ő az az alkat, aki nem szeret kilógni a sorból, mégis azt látom, hogy nagyon jót tett neki az, hogy van egy kis szigete, sokkal erősebb az énképe, identitása. Nem kell megijednünk, különösen a mai korban attól, ha azt éli meg gyermekünk, hogy nem a többséghez tartozik. Ez talán egy szempont, egy segítség lehet a beiratkozáskor.
Az igazán nagy dolgok talán éppen akkor születnek, amikor valaki abba a helyzetbe kerül, hogy nem futhat az árral. Költemények, máig fontos alkotások születtek így. E hét szombatján, április 11-én lesz a költészet napja. Kicsit furcsa átalakuláson ment keresztül ez a megemlékezés. József Attila egykor, mint úgynevezett kommunista költő lett e nap fémjele. Mára összedőlt ez a róla egykor alkotott kép. Talán esély van egy kicsit valóságosabb arc megtalálására. Bár ma talán kételkedéseit nem tudjuk jól megérteni. Sokszor azt hisszük viaskodásai mögött nem egy valós és teljes hit található. Pedig véleményem szerint József Attilánál kevesebben fogalmaztak pontosabb és biblikusabb Istenképet. Merem azt mondani, biblikusabb képet festett Istenről, mint Ady Endre. Nem akarok azonban az irodalmárok kenyerével élni. Hallgassuk inkább Takaró Mihály irodalomtörténészt, és Bölcsföldi Andrást, aki egy irodalmi sétát szervez diákokkal e napon Budapesten, József Attila nyomában. A riporter, Lázár Csenge.

Bölcsföldi András: Ebben a tanévben teológusokkal és több irodalomszerető fiatallal alapítottunk egy irodalmi kávéházat. Nem egy sablonos alkalom, ahol verseket olvasunk fel, hanem egy mozgalmasabb, eredetibb megközelítés. Ezen kávéház tagjai szeretjük József Attilát, és mindenkinek van kedvenc verse tőle. Ezeket fogjuk elmondani április 11-én, az öt órakor induló túránkon. Szívesen látunk mindenkit. A ferencvárosi pályaudvartól egészen a parlamentig sétálunk el és közben megállunk öt olyan fontosabb helyen, mint a Gát utca, Ferenc tér, Mester utca, ahol iskolába járt, vagy a kávézó, ahol többször megfordult. Úgy tervezzük, hogy minden állomáson körülbelül öt vers hangzik majd el. Mindenki maga választhat egy verset, amely egy kicsit kapcsolódik az adott helyhez. A pályaudvaron vonatos versek lesznek, a kávéháznál mások, az iskolánál is, az országház előtt meg nyilván elhangzik majd a Dunánál című vers.

Takaró Mihály: Amikor eldőlt, hogy József Attila születésnapja lesz a Költészet Napja, akkor ebben volt némi politikum is. Ettől függetlenül József Attila sikerének titka az, hogy zseniálisan nagy költő. Nem azért nagy költő, mert a munkásosztályból származott, hanem a munkásosztályból származott és nagy költő. Ami őt igazából meghatározza, az identitásválság, hiszen semmiben nem találta meg végülis a maga gyökereit. Nem tudott önazonosságra jutni. Hatalmas, egymással ellentétes, sőt egymást kizáró érzelmek, gondolatok, fogalmak éltek egyszerre benne. Csak néhányat hadd mondjak! Egyszerre élt benne a semmi és az Isten fogalma, a semmi és a mindenség fogalma. Egyszerre használta az élet és a halál képét ugyanazon versben. Egyszerre élt benne a gyermek és a felnőtt, egyszerre volt benne a szeretet és a gyűlölet. Catullus, római költő azt írta Odi et amo, Gyűlölök és szeretek című epigrammájában: "Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szívem élve keresztre feszít. " /Szabó Lőrinc fordítása/ Ezután eltelik kétezer év, jön egy József Attila nevű magyar költő, aki azt írja:
"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szívében néha elidőz
a tigris meg a szelíd őz."
Az érzelmi ambivalencia rendkívül jellemző volt József Attilára. És ez nagyon sok emberben, szinte mindannyiunkban megvan. Bűntelenség és a bűn fogalmak, "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." /Két hexameter/
Lázár Csenge: Tehát emögött egy komoly teológiai attitűd van?
Takaró Mihály: Hogyne! A kint-bent érzése. Gyermekkori sérülésekből szerzett és aztán később rajta elhatalmasodó ideg- és elmebajjal. Ma már az orvostudomány nagyjából tudja, hogy mi volt a baja József Attilának. Bagdy Emőke a nyolcvanas évek közepén egyszercsak a kezébe kapott egy befejezetlen Rorschach-tesztet, amelyet elemzett és csak utána tudta meg, hogy József Attila tesztjét elemezte. Azok az idegi folyamatok, amiket a Rorschach-teszt alapján Bagdy Emőke csodálatosan leír és fölfedez, a teljes identitásválságot mutatják. Ez azt jelenti, hogy nem találta meg a családjában a békességet. Óriási konfliktust okozott neki a mamával való kapcsolata. Kereste a hazában, de nem találta meg. Gondoljunk csak a Hazám című versére 1937-ben. Majd a legutolsó versében az Íme, hát megleltem hazámat címűben. Kereste az Istenben a kapaszkodópontot, a gyökereket és nem találta meg. Kereste az eszmékben, a kommunizmusban, a marxizmusban például, és nem találta meg. Kereste a szerelemben és nem találta meg. Ebben sem talált megnyugvásra.
Lázár Csenge: Ha jól tudom görög katolikus volt, de a fogadott apja, aki őt befogadta, római katolikus papnak akarta adni.
Takaró Mihály: Katolikus kispapnak akarta adni Makkai Ödön, aki József Jolán férje volt. József Attilát a szárnyai alá próbálta venni. Tegyük hozzá, hogy sikertelenül. Egy nagyon nyitott szívű és kereső kisfiú volt, ezért látszott alkalmasnak arra, hogy pap legyen. A lelki dolgok iránt rendkívül fogékony volt, görög katolikusként egy hitbeli identitást kellett volna találnia. Az apja, József Áron, ma már tudjuk, hogy nem "félig székely, félig román", hanem "egészen az" – elhagyta őket és nem Amerikába ment, hanem Temesvárra és ott újra megnősült és családot alapított, miközben József Attila abban a hitben élt, hogy apja kivándorolt. Élete végén is zsoltárokat fordított, a huszonharmadikat, negyvenkettediket… Azt mondja, segíts: "hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben." /Nem emel föl/
Öt szembesítést végez. Minden illúzió nélkül, nagyon józanul vonja le a következtetéseket a saját életéről, a sikertelenség okaként önmagát jelöli meg. József Attila élete egy befejezett élet volt, életműve egy befejezett életmű. Jövő szerdán a Ferencvárosi Művelődési Központban fogok éppen erről az új József Attila képről beszélni és végtelenül fontos, hogy a magyar költészet eme óriásának képe mindenféle ideológiától, mindenféle irodalompolitikától lefosztva, tisztán úgy álljon előttünk, ahogyan azt József Attila megérdemli.

Lázár Csenge: Mennyire lehet a hívő ember példaképe József Attila? Annak a hívő embernek, aki még nem talál rá Istenre.
Bölcsföldi András: Nagyon sok mindent átélt Isten lényéből és az a mondat, ami meghatározója szerintem minden embernek, minden keresőnek, amikor azt írja, hogy Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte az egész világot. Ez egy annyira tipikus dolog, hogy az ember keresi Istent, de tulajdonképpen ott van mögötte és a dolgaiban is látni engedi, és csak annyit kellene tenni az embernek, hogy megfordul.

IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadits meg a gonosztól.
Akarom.

Fekete Ágnes: Az elmúlt héten egy érdekes beszélgetés disputa volt, melyet Balog Zoltán miniszter vezetett Szabó István püspök és Barsi Balázs ferences szerzetes között. A téma az eucharisztia volt, ami református nyelven az úrvacsora. Vajon közeledhetnek-e az álláspontok? Vajon lesz-e olyan idő, amikor egy asztalról veszik reformátusok és katolikusok a kenyeret és a bort?

Barsi Balázs: Igazából nem vita kellene, hanem egymás meghallgatása. Én nagyon szeretem hallgatni a református testvéreket. Most olvasom Kálvin Institutio Religionis Christianae című művét. Mélységes filozófiával kezdi: ismerd meg magadat! Úgy ismerem meg magamat, ha megismerem Krisztust.
Szabó István: Felnőtt fejjel láttam először római katolikus misét elejétől a végéig. Ennek a középpontjában az áldozás áll. A mi úrvacsora gyakorlatunkhoz képest a fenségessége, méltóságteljessége szembeszökő. Sokkal kevesebb benne az esetlegesség, liturgiailag abszolút kötött, nincs olyan, hogy elfelejt a pap egy mozzanatot. Azt hiszem, mi lezserebbek vagyunk. A római katolikus testvéreknél inkább az osztás a hangsúlyosabb, sokan kimennek, sorban állnak, megkapják az ostyát, és mennek a helyükre. A reformátusoknál inkább a kiszolgáltatás a hangsúlyos. A kiszolgálás jellege, a méltósággal való átadás, a kehely vétele a középpont. Erdélyben még gyakorolják, hogy ilyenkor egy igét is mondanak hozzá. Ezek a benyomásaim. A református úrvacsora a római katolikus teológia, kánonjog és gyakorlat szerint nem tekintendő eucharisztiának, mert nem a római katolikus egyház rendjében felszentelt pap szolgáltatja ki.
Barsi Balázs: Azért azt nem mondom, hogy nem misztérium a református úrvacsora. A református úrvacsorát sem szabad úgy venni, mint közönséges kenyeret. Azonban tény, hogy más az eucharisztiáról való fölfogásunk, az a kenyér és az a bor, amit az úrvacsorában kiszolgáltatnak, jele a Krisztussal való egységnek és az egyfajta találkozás. De mi úgy tudjuk, hogy a Föltámadott a testével jelen van. Tessék elhinni, hogy nem bálványt imádunk, nem a kenyeret. Vannak ilyen szerencsétlen fogalmazások, hogy az Úr Jézus áldozatát megújítjuk. Új áldozat? Ilyen nincs! Nincs több áldozat. Mi azt mondjuk, hogy Krisztus áldozata jelenvalóvá lesz. Mert nem az az áldozat, hogy kivégezték, hanem az, amit ebből belül tett. "Értetek". Ugyanaz a Jézus van jelen, tehát ugyanaz az egy áldozat. Az áldozás nagyon lényeges mozzanat. Ez az egyetlenegy áldozathoz való mostani vonatkozásom, mert áldozatul adta értem az ő testét és vérét. Rengeteg keresztény itt ragad le, hogy mi nem azt ünnepeljük húsvétkor, hogy kétezer évvel ezelőtt egy ember kijött a sírból. Mi közöm hozzá? Ahhoz van közöm, aki azt mondta Lázárnak, hogy "jöjj ki!" Krisztus hallgatja, amit mi mondunk és azt is látja, amit te most gondolsz. Ez a föltámadás! Ha a katolikusok nem járnak a vasárnapi misére az botrány, de az is, ha a református nem jár. Enni kell, inni kell, levegőt venni kell! nem az a légyen, hogy ez kötelező. Nem, nem muszáj, nyugodtan "meg lehet halni"! Az első keresztények úgy gondolták, ha ezt a kenyeret nem esszük, ezt a bort nem isszuk, és nem veszünk levegőt a Szentlélekből, akkor mi keresztények nem tudunk létezni. Akkor az egész egy ideológia. Akinek az eucharisztiához nem volt köze, az tarthatta magát kereszténynek, de nem tartották őt kereszténynek.
Szabó István: Tényleg olyan nagy különbségek ezek? Szent Ágoston mondja egy helyen, hogy az egység köteléke és a békesség olyan nagy adományok, amiért mindent oda kell hagyni és mindent fel kell áldozni, kivéve az igazságot. Én is ezt mondom az egység és a békesség a legfontosabb. Semmi nem ér annyit, kivéve az igazságot. Itt nyilván az isteni igazságra utal. A donatistákkal vitatkozik. Volt ott egy szakadár társaság, akik kiszakadtak az egyházból, mert túl lazának, túl frivolnak, túl világiasnak ítélték a papságot: Kompromisszumot kötöttek a rómaiakkal, mai áthallással: "a pártállammal", besúgók lettek, kiszolgáltatták a Bibliát, elárulták a társaikat. Augustinus mindent megtesz az egységért: Gyertek vissza, mert nem hiteles a kereszténység, ha nem vagyunk egyek. De ha ez nem az igazság szilárd alapján áll, akkor ez milyen egység? Hadd mondjak egy példát! Németországban csináltak egy ökumenikus kápolnát. Ez egy nagyon szép gondolat, bár lenne nálunk is több ilyesmi. Azon ment a vitatkozás, hogy mi legyen a kápolnában? Természetesen a feszületnek ott kell lenni, anélkül nem lehet. Az evangélikusok azt mondták, hogy nekünk elég egy korpusz nélküli kereszt is. Beinvitáltak valami emigráns ortodoxokat, akik azt mondták, hogy ikonosztáz nélkül nem lehet a kápolna. Nyilván az ökumené az, hogy mindenkié ott van, de a végén valaki bölcsen kitalálta, hogy legyen üres. Szerintem egyik megoldás sem jó. Én nem tudok olyan ökumenét elképzelni, ami abból áll, hogy mindent kidobálunk, csupasz emberként itt vagyunk egy üres szobában. Aztán mit tudunk tenni.
Barsi Balázs: Természetesen nem arról van szó, hogy egy csoport a 16. században kiment a katolikus egyházból, disszidált. Ha elszakad egy ruha, akkor a jobb fele is elszakadt a baltól, nemcsak a bal a jobbtól. Ugyanakkor, amikor Aquinói Tamás Krisztus jelenlétét ünnepli az eucharisztiában, ez nem idegen magától a Szent Pál-i gondolkodástól sem. Az embernek meg kell különböztetni ezt a kenyeret a közönséges kenyértől. Ez a megkülönböztetés az imádás pillanata számunkra. Pontosan azzal valósul meg az ő jelenléte, hogy akar így találkozni. Tehát nemcsak velünk, hanem bennem is jelen van Krisztus. Nagyon sokféleképpen jelen van az Úr, mint ahogy mi is egyre többet tudunk jelen lenni egymás számára.
Szabó István: Luther rábökött a Bibiára, az Úr Jézus mondta: ez az én testem. Nem érdekel, hogy hogyan. Aquinói Tamás azt mondta: engem nagyon érdekel, hogy hogyan. És lehet, hogy itt van a hiba. Én azonban hadd mondjam most ezt: nagyon fontos a jelenlét kérdése, de nem ez a döntő. A velünk lét a fontos, nem a jelenlét. Mert nem azt mondja, hogy jelen lesz az Isten, nem ez a Krisztus neve, hanem Immánuel, velünk az Isten. Az ő velünk léte miatt tartom személy szerint elemien fontosnak az úrvacsorát. Nem az a kérdés, van-e Isten? – mondja Aquinói Tamás, hanem az a kérdés, hogy milyen az Isten a velem való viszonyában? Kálvin szemrebbenés nélkül idézi Aquinói Tamást. A régiek sokat veszekedtek, csúnya dolgokat is mondtak egymásra, de hihetetlen mély párbeszédben és dialógusban voltak egymással. Kívánnám, hogy a huszonegyedik században századrésze annyi disputa legyen, a szó komoly értelmében, mint ami a 16. században volt!
Barsi Balázs: Azt mondja Ravasz László, hogy egy embert semmi sem jellemez jobban, mint az, hogy min csodálkozik. Aquinói ezen csodálkozik: a betegeknek félretett kenyér is megmaradó, ott van Krisdztus. Van egy olyan ökumenizmus, amit azonnal meg lehet valósítani, az, hogy a másik ember az az én testvérem, mert Krisztus emberré lett. Itt nem számít semmi, hogy ő hova tartozik. A Mindszentyt verő legények nem voltak olyan mély kapcsolatban egymással, mint Mindszenty bíboros ővelük. Mert ők csak elvtársak voltak, egy-két elvben megegyeztek, ő pedig tudta azt, hogy értük is emberré lett Krisztus, meg értem is. Viszont azokat a súlyos kérdéseket, ami még elválaszt azt nem szabad összemosni, mert kegyesen sem szabad hazudni. A szeretet nem hazudik. Egymásnak mást mondunk, mint amikor hazamegyünk, és ott megmondjuk a magunkét. Ne álszenteskedjünk! Én nem mondom azt, hogy az úrvacsora semmi, mert nem semmi, most hallottam megrendítő szavakat arról, hogy mennyire személyes találkozás az Úrral. Ami pedig azt illeti, jó lenne, ha a kátéból kimaradna, hogy az a kis református gyerek ne azt tanulja, hogy én bálványimádó vagyok. Mondjuk, ezt a tridenti határozatot az égvilágon senki nem olvassa. Ami közös, abban jobban el kellene merülni.
Balog Zoltán: Balázs atya mondott fontos dolgokat: Hogyan lehetne kilépni abból a helyzetből, hogy végülis jól elvagyunk egymás mellett, csak nem kell elolvasni, amit egymásról írunk és akkor nagy baj már nem lesz. Szerethetjük egymást. Van-e teendőnk ezen túl? Gondolom, abban egyetértünk, hogy történelmet nem kell hamisítanunk, mert akármit mondunk, ez a 16. században megtörtént, akkor így volt. Viszont elég ez?
Szabó István: A zsinatunkon megjelent egy olyan elem, hogy jó lenne megszüntetni ezeket a régi bántó kitételeket, amelyek öröklődtek, aztán el is fajultak. Ma, ha megkérdezünk egy embert: miért vagy református? Azt válaszolja: Mert nem vagyok katolikus. Nahát, ez egy nagyon jó önmeghatározás. Hasonlóan hallottam már katolikustól: nem vagyok lóformátus. De ne felejtsük el a 16. században kőkemény állításokat tettek: anatéma. A tridenti kánonokban százharmincnégyszer fordul elő. De nem érdemes ezt számolgatni, és egymáson számon kérni, mert a 16. században ezek pozíciótételek voltak, ez a kerítés volt. Eddig református, eddig római katolikus, eddig lutheránus. A Formula Concordiae-ben negyvenkilenc anatémát mondanak a lutheránusok a kálvinistákra. Kérek mindenkit, értse jól: a tizenhatodik század hitvitái súlyos harcok közepette mentek végbe. Ez egy ilyen kor volt. Utána jött egy kor, amikor elunták az emberek a hitharcokat, aminek az lett a következménye, hogy már a hitről sem akartak beszélni. Félünk a hit dolgait megbeszélni, mert azt hisszük, hogy ha a hitről beszélünk, rögtön harc lesz. Ha megfogalmazom a hitigazságomat, akkor engem a katolikusok gályára fognak küldeni? Vagy talán a katolikusok nem merik a hitigazságot mondani, mert jönnek Bocskai hajdúi és beszakítják a fejüket? Miért kell ez? Nem lehetne egy harmadik szakaszt nyitni? Békességben, szeretetben megvitatjuk a különbözőségeinket. Ez a feladat. Engem mélységesen zavar az, ahogyan a 16, századi őseinkről néha beszélnek. Nem mi vagyunk azok, akik azt mondjuk, hogy mi majd fölvesszük a régieket magunk mellé. Ki vagyok én, hogy én mondjam meg, hogy a tizenhatodik századi atyák mit érnek? Hogy jövök én ahhoz? Mi csatlakozunk őhozzájuk. Mi későiek vagyunk, akik csatlakozunk. Tiszteljük meg őket ezzel! Olyanok voltak, amilyenek. Amit a mi elődeink elrontottak, mert akkora kerítéseket, akkora berlini falakat építettek, hogy átmászni sem lehet rajtuk, akkor a mi feladatunk az, hogy keressünk egy másik utat egymáshoz! Szerintem a reformátusok bármikor írhatnak egy új hitvallást, és lehet, hogy szükség is lesz új hitvallásra. Egyet kérek, hogy ne tegyünk úgy gesztusokat, hogy a régiek vérverejtékes harcaira, amiért az életüket is adták, azt mondjuk: szégyelljük az elődeinket, de az elődeink megbecsülése miatt benne hagyjuk. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Negyven éve ökumenikus tél van. Konrad Reiser negyven évvel ezelőtt megmondta. A Limai Dokumentumra ki emlékszik? 1982-ben jelent meg. Nyissunk újat! Én lehetségesnek tartom, hogy a különbözőségeket, – amelyek vannak – nem elkenjük, nem úgy beszélünk, mintha nem lennének. Látják ott a templomfalon a hegeket? Azok a kommunista elfiskálás után maradtak itt. És ez mégis templom. Az Úr Jézus kezén és lábán is ott vannak a sebek és a hegek. Az ő áldozata. Nem kell a múltat eltörölni, meghaladni kell!
Barsi Balázs: A tridenti zsinat védte a katolikusok hitét. Csúnya az, hogy százharmincszor benne volt az anatéma, de nem a katekizmusban. Remélem, hiszem, hogy ez a kérdés meg fog oldódni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Protestáns Tavasz rendezvénysorozat keretén belül Köves Slomó rabbival és Zsengellér József professzorral beszélget Balog Zoltán a páskáról és az úrvacsoráról április 11-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Hold utca 18-20. szám alatti református templomban.

Pálhegyi Ferenc előadássorozatának következő része április 15-én, hétfőn 18 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt. Az előadás címe: Manipuláció helyett szolgálat a társkapcsolatokban.

Ökumenikus imaórát tart két Taize-ből érkező testvér április 15-én, hétfőn 18 órakor Budafokon, a Szent Lipót Plébánia Cserkészotthonában.

A Paraklétos Könyvesház tizenöt református iskola könyvtárát szeretné gyarapítani egy-egy értékes könyvcsomaggal. Az ajándékkönyvekre április 30-ig lehet pályázni. (parakletoskö[email protected])

Szőts Géza Passió című darabját mutatják be a költészet napja alkalmából a Pápai Református Kollégium gimnazistái április 11-én, csütörtökön 16 órakor Pápán, a református gyülekezeti házban. A bemutató díszvendége a szerző, akivel 14 óra 30 perctől beszélgetés lesz a gimnázium dísztermében.

A Tabulatúra Régizene klub következő összejövetelén a XVII-XVIII. század zenéjével ismerkedhetnek meg az érdeklődők április 15-én, hétfőn este 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Zsoltárfeldolgozások és dicséretek mellett olasz és koreai énekek is felcsendülnek a svábhegyi templom építésének javára rendezett jótékonysági hangversenyen, amelyet április 14-én, vasárnap délután 18 órakor tartanak Budapesten a XII. kerületi Felhő utca 10. szám alatti templomban.

Kirándulással egybekötött Ifjúsági Találkozót rendez a Tatai egyházmegye április 13-án, szombaton 9 órától Császáron.

Az én Indiám címmel tart előadást Victor Jánosné április 11-én, csütörtökön 16 óra 30 perctől Telkibányán a Művelődési Házban.

Országos Teremtésvédelmi Versenyt hirdet a Magyar Református Egyház Ökogyülekezet Tanácsa és a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Munkacsoportja tizenhat-tizennyolc éves ifjak számára. A versenyre háromfős csoportokban április 30-ig lehet jelentkezni. ([email protected])

Az idén nyáron is lesz Debrecenben kántorképző tanfolyam. Jelentkezési határidő: április 26. (Zeneigazgatói Iroda 4026 Debrecen Füvészkert u. 4.)

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát, az első korintusi levél 15. fejezetéből!

"Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is." (1Kor 15,14)

Hiába. Rengeteg ember sóhaját hallom most magamban. Hiába, felette nagy hiábavalóság minden sóhajt fel még bölcs Salamon is a Prédikátor könyvében. Filozófusok sora tette fel a kérdést. Mivégre? És jutott a szomorú következtetésre: hiábavaló minden.
Az emberi lét értelmet szeretne keresni, és a hiábavalóság érzése végülis egy jó jel, hiszen arra mutat rá, hogy valami célt szeretnénk találni. Az állattá lett ember nem érez semmi bajt vagy hiányosságot. Az emberi lét velejárója a hiány. Sok ember hangját hallom most szinte. Akik depresszióban vannak, és ezt mondják: mindenben kudarcot vallok, annyi mindent próbáltam, de nincs tovább… megmozdulni sincs értelme. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy a Bibliában hány és hány ember érezte ugyanezt. Ez az érzés, maga a hiány egy óriási jelként helyeződött belénk. Jele annak, hogy az élet, a mi életünk nem önmagában hordja az értelmét. Hiánylények vagyunk, mert nem ez a föld az igazi hazánk. Vándorok vagyunk itt, és több a hivatásunk, mint ami látszik. Hányszor éljük át, hogy vágyunk valamire, megkapjuk, mégsem lesz semmi jobb attól, hogy elértük a vélt célt, egyre több és több kell. Hiánylények vagyunk. Az ember szomjas, iszik, de egyre szomjasabb lesz. A vágyaink ezt a hiányt jelzik. Mi azonban sajnos ösztönösen azt hisszük, a teljesség felé vezet űzött létünk. Mint az egyszeri majom, aki az embernek megmutatja a vízlelőhelyet, mert szomjas. Hajt minket a földi szomjúság, de nem vizet, hanem rabságot találunk.
Mi az, ami segít? Lelkünk és értelmünk kinyílása. Ha egyszer csak rádöbbenünk, hát nem állat vagyok én, akit így lehet birkaként terelni! Nem igaz, hogy csak itt beszélünk, beszélünk a semmibe. Nem igaz, hogy ez a lelki szomjúság hiába van belém teremtve. Nem igaz, hogy véletlen ez a világ. Engem itt nagyon átvernek azért, hogy egy táplálkozó munkagéppé váljak. Hogy jó néző legyek az élet színpada előtt, aki nem tesz mást, mint tapsikol a nagyok játékának. Nem, ez a világ nem hiábavaló, mert Krisztus feltámadt. Mert a színpad másképp alakul, és én vagyok a színész. Nem engem etetnek, hanem én táplálhatok másokat. Szellemi, lény vagyok, Krisztus földi vándora. Ez a szellemi kaland, ha fogalmazhatok így, ez a feltámadás. Ha Krisztus él, ha gondja van ránk, ha most e rádión keresztül is képes arra, hogy beszéljen, akkor nem hiábavaló az élet. Egyébként mozgó gépek vagyunk, etetnek minket, robotolunk, és akármilyen szép a földi élet, a hiábavalóság hiábavalósága minden.
A hiábavaló szó eredete a latinban az üres szó. Az üres, gyümölcstelen földterület a hiábavaló. A ma képe ott lebeg előttünk: a világ, mi is, feléljük a jövőnket, feléljük a bolygót. Nem termékennyé tesszük területeinket, hanem terméketlenné. Krisztus útja a hiábavaló űrből az értelemadó tartalom, a gyümölcs felé vezet. Fogjunk hát kapát, sarlót, és a magunk lelkében, a közösségünkben életadó emberekként éljünk. Mert feltámadt Krisztus, mert nem hiábavaló az élet. Ámen.