2014-05-07

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Egyszer találkoztam egy fiatalemberrel, aki megkérdezte, hogy van az, hogy ő itt él Magyarországon, és többet tud a buddhizmusról, mint a református vallásról. Miért nem mondjuk el érthetőbben, nyíltabban, hogy mit gondolunk, mit hiszünk? Valóban a keleti vallások nagyon népszerűek. Ennek egyik oka, hogy az emberek olyan üzenetre vágynak, ami ma használható, segíti mindennapi életüket. Most egy olyan emberrel beszélgetünk, aki nagyon megérti ezeket a vallások között kereső embereket, hiszen maga is buddhista szerzetesként kezdte pályafutását. Ellis Potter nemrég Magyarországon járt, hogy bemutassa a Harmat Kiadó jóvoltából magyar fordításban is megjelent könyvét. A könyv címe: 3 elmélet a mindenségről. Ellis Pottert először arra kértem: beszéljen az útkereséséről!

Ellis Potter: Egészen fiatal voltam, amikor elkezdett érdekelni a buddhizmus. Gyakoroltam ezt a vallást, különösen a zen buddhizmus érdekelt. A családom egy amerikai keresztyén kisegyház tagja volt, de nem válaszoltak a kérdéseimre. Kicsi gyerekként örökké kérdeztem: Milyen mesze van a messze? Milyen magas a magas? Mennyire kicsi a kicsi? Azonban azok a keresztyén emberek, akiket akkor ismertem azt mondták, hogy ezek rossz kérdések, és inkább hinnem kellene. Úgyhogy arra a meggyőződésre jutottam, hogy a keresztyénség egyszerűen nem igaz, mert itt a végső dolgokra nem lehet rákérdezni. Körbenéztem, rengeteg szervezetet és ideológiát megismertem. Végül a zen buddhizmusnál kötöttem ki, mert a zen mindig az abszolútumot, a dolgok végső értelmét keresi. Minden tevékenységüket az abszolútum összefüggésébe helyezik. Azt kérdezik: hogyan tudjuk magunkat a végső mérték alá helyezni? Nem törődnek a külső megjelenéssel, legyen az a kereskedelem, a boltok világa, vagy akár egy amulett vagy szimbólum. Őket mindez nem érdekli. A zenhívők koldulnak, szegények, semmijük nincsen, semmilyen megszentelt eszközt nem használnak, nincs például kereskedelmi hirdetés róluk. Ez nekem nagyon tetszett. Úgy éreztem: ez vagyok én! Úgyhogy amikor huszonöt éves voltam, mindenemet eladtam, és bevonultam egy buddhista kolostorba Kaliforniában a hegyek közé. Ott eltöltöttem egy bő félévet, majd mint sok zen szerzetes, én is utazásba kezdtem, Japánba akartam eljutni Európán át. Megálltam Svájcban, ott azonban keresztyénné lettem. 1975-től élek ott.
Fekete Ágnes: Milyen egy kolostorban élni?
Ellis Potter: A kolostorok között a különféle vallásokban sok a hasonlóság. Legyen az keresztyén, hindu vagy buddhista kolostor, mind egyenruhában járnak. A hajukat ugyanúgy lenyírják, együtt étkeznek, egyszerű ételeket esznek. Az egész kolostori életben van valami visszafogottság. Együttesen megvonunk magunktól dolgokat, az élet egyszerűvé és rendszeressé válik. A monostor egy szigorú forma, amelyben a szabadság új formáját találjuk meg. Az emberek a szabadságot általában abban látják, hogyha minél több szabad akaratukból eredő döntést hozhatnak. A kolostor szabadsága ennek az ellenkezője. Az, hogy nem hozunk ilyen döntéseket. Nem kell energiát pocsékolni arra, hogy azon gondolkodjunk például, hogy milyen ruhát vegyünk föl, hogy hova menjünk este szórakozni, és így tovább. Nagyon kevés döntést kell hozni, és ezeket a döntéseket többnyire a belépéskor hozza meg az ember. Aztán ebben a kevés döntésben mélyül el, és marad idő arra, hogy imádkozzon, hogy meditáljon, hogy a megtalálja a saját helyét a jelenben.
Fekete Ágnes: Boldog volt akkor?
Ellis Potter: Ez nem fontos kérdés. Valóságos voltam. Boldognak vagy boldogtalannak lenni, nem volt érdekes számomra. A lényeg, hogy valóságos legyél! A valóságba helyeződik bele az ember a kolostorban. Az ember gyakran azt gondolja, hogy a valóság azonos a boldogsággal, és ezzel bezárjuk a valóságot a boldogság utáni vágyunkba. Így nem leszünk szabadok arra, hogy igazi valóságban éljünk. Mert fontosabb a valóság, mint a boldogság, és a valóság nem mindig boldog.
Fekete Ágnes: Hogyan történt ez a változás Önben, hogyan lett keresztyénné?
Ellis Potter: A buddhizmus azért érdekelt, mert mindig a dolgok mélyét kerestem. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy inkább a kulturális beágyazottság érdekelte azokat a keresztyéneket, akiket én ismertem, őket a szociális érzékenység foglalkoztatta, és számomra úgy tűnt, hogy nem ásnak elég mélyre. Engem a teljesség érdekelt. Amikor azonban Svájcban elkezdtem tanulmányozni a keresztyénséget, rájöttem, hogy ez egy teljes, egy totális világlátás.
Fekete Ágnes: Akkor az Ön útja egy filozófiai út volt?
Ellis Potter: Igen, egy kicsit az volt. Végül azt kérdeztem meg magamtól, vajon ki teszi föl ezeket a kérdéseket? A buddhista válasz erre az, hogy van a kérdés magában. A keresztyén válasz az, hogy én kérdezek. Itt tehát megmarad az egyén nézőpontja, megmarad a személyiségem. Nem emlékszem arra, amikor nem voltam. Nem tudok arról, amikor nem volt nézőpontom, nem voltam én magam, és nem kérdeztem. A buddhizmus egyfajta automatikus valóságról beszél. De én rájöttem, hogy a keresztyénség a legteljesebb hit.
Fekete Ágnes: Szokott beszélgetni emberekkel a buddhizmusról?
Ellis Potter: Igen. Általában először kérdéseket teszek föl, és ezek azért jók, mert többnyire kiderül, hogy az illető nem ismeri igazán a buddhizmust. Azután igyekszem megmutatni, hogyan találhatjuk meg a választ Krisztusban ezekre a kérdésekre. Ilyen kérdések például az identitás, a megbocsátás, a kapcsolataink, a jövő, a reménység. Ha a Biblia igaz, akkor ezekre a kérdésekre Jézusban van a teljes válasz. Nem vagyok egy igazán jó posztmodern személyiség, mert nem azt mondom, hogy különböző válaszok vannak, mehetsz a buddhizmushoz, de mehetsz a kommunizmushoz is, ide-oda, és mindenütt találsz valami jót, hanem azt mondom: Jézusban van a teljes igazság. Mert lehet azt gondolnunk, hogy a világ egy, hogy minden szép és boldog, hogy én alapvetően jó ember vagyok, szabad vagyok a bűneimtől, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk, és így tovább. De amikor az embernek valami igazán fáj, akkor ezek a válaszok nem válaszok. Amikor azt kérdezem, hogy miért vagyok egyedül? Mikért hagyott el a feleségem? Miért vesztettem el a munkámat? Miért utál engem xy? Persze el lehet bújni néhány meditációs gyakorlat mögé. A keresztyénségben azonban, amely nem önmagára koncentrál, hanem kifelé, a másikra, az ember megbocsáthat a másiknak Isten segítségével és meggyógyulhat. Én soha nem mondom azt, hogy a buddhizmus nem jó. Csak tapasztalataim alapján rámutatok arra, mi mindenre vágyik az ember, és hogy ezek mögött a vágyak mögött Jézus áll. Nem az a cél, hogy lelkileg "megetessük" az embereket. Hiszen az ember lelke sokszor olyan, mint egy éhes malac. Mindent megeszünk. A cél inkább az, hogy az ember igazán éhes legyen arra, ami jó. Isten szeretet. Nekünk nem kell megvédenünk a kereszténységet. A szeretet sohasem védekező, a szeretet széttöri a kategóriákat, adni akar, radikális.

Fekete Ágnes: Miért adta könyvének ezt a címet: 3 elmélet a mindenségről?
Ellis Potter: Mert matematikusoknak és természettudósoknak is szerettem volna szólni. Ez a cím egy tudományos fogalomra utal. A három pedig három út. Ezek az utak szerintem a monizmus, a dualizmus, és a trinitariánizmus. Magyarán egység, harmónia és közösség. Az első utat azok alapján a tapasztalatok alapján írom meg, amit mint buddhista szerzetes szereztem. Semmi negatívat nem írok erről az útról, csak bemutatom, hogy a Biblia egy nagyobb, fontosabb utat mutat ennél. A dualista út azt mondja, hogy a világ egy nagy egyensúly, ellentétek harmóniája a valóság. Rengeteg ideológia és terápia erre épül: kerülj egyensúlyba magaddal, a szélsőségek találjanak harmóniát benned. A mi kérdésünk azonban nem az, hogy mi az, ami jó, ami hasznos, ami működik, hanem az, hogy mi a teljes, a totális valóság.
Fekete Ágnes: Mit jelent a trinitariánus út?
Ellis Potter: Azt jelenti, hogy a valóság teljességgel egy és teljeséggel különböző is. Mert egy Isten van, de többféleképpen ismerhetem meg. Sokan megkérdezik, melyik az igaz? De ez a gonoszság kérdése, hiszen a gonosz akarja azt, hogy az igazságnak csak az egyik oldalát lássuk. Az egység és a háromság egyszerre igaz. Nem lehet szétvágni az igazságot, az éremnek mindkét oldala maga az érem. Együtt kell látnunk a valóságot. Ha nem egyben látjuk, akkor látunk valóságokat, de nem a teljes, az abszolút valóságot. És a részigazságok nagyon becsapósak, mert az ember bennük is valóságokat érzékel, erőket, és sokszor az élet nagy megoldását várja a részigazságoktól, de csak a teljes, a totális igazságban, a különbözőség együttes megélésében van a megváltás.

Fekete Ágnes: Nagyon mélyen belém ivódtak az előbb hallott szerző, Ellis Potter szavai, hogy nekünk nem arra kell törekednünk, hogy minden áron azt a szellemi táplálékot adjuk az embereknek, amit jónak tartunk, hanem azt kell elérnünk, hogy éhesek legyenek, kíváncsiak legyenek arra, ami jó és igaz. Most Kiskunhalasra látogatunk el, ahol ugyanez a vágy ébredt fel valakiben. Csányi Ágnes a nemrég a Református Egyház jóvoltából újraindult Halas TV munkatársa. Korábban számítástechnikát tanított a gimnáziumban, de úgy érezte, nincs a helyén. Dobogókőn egy katolikus lelkigyakorlat indította el őt abba az irányba, hogy fiatalok számára életvezetési tanácsokat adó magazint indítson el a Református Egyház missziója keretében. Kohout Zoltán beszélget Csányi Ágnessel arról a fiataloknak szóló 153 Lélekmód Magazin című műsorról, amelynek nemrég DVD-je is megjelent.

Csányi Ágnes: Már húsz éve tanítottam és azt éreztem, hogy nem tölt el örömmel, pedig nagyon szeretem a gyerekeket. Nem tudtam magamnak sem megmagyarázni ezt az érzést, tudtam, hogy valami nem jó, és szükségem van arra, hogy kiderítsem mi az. Ezért mentem el Dobogókőre. Ezt a lelkigyakorlatot úgy kell elképzelni, hogy az ember egy kicsit leállítja a hétköznapi pörgést. A tanárok ismerik azt a helyzetet, amikor az embernek még a mosdóba sincs ideje kimenni, nemhogy gondolkodni.
Kohout Zoltán: Hogyan tudjuk magunkban leállítani a pörgést?
Csányi Ágnes: Nagyon egyszerűen. A lelkigyakorlatnak az a szabálya, hogy nem lehet mobilt használni, nincs tévé vagy felesleges beszélgetés, viszont van egy lelki vezető, aki egyszerre pszichológus és lelkész, és aki naponta egyszer vagy kétszer beszélget az emberrel. Miután elmondtam az alapproblémámat a lelki vezető ad egy Igét, amely segít, hogy a külső gondolatokat megpróbáljuk leállítani és Isten közelébe helyezzük magunkat. Ez a hét számomra egy hatalmas fordulópont volt. Rájöttem arra, hogy az a problémám, hogy nem azon az úton vagyok, ami igazán nekem való, hogy nem ez a feladatom az életben, amelyet végzek. Ez teljesen tisztán megfogalmazódott bennem, képekben, szimbólumokban, üzenetekben, álmokban. Ilyenkor naplót kell írni, mert jönnek a gondolatok, tisztul ki az ember lelke, válaszokat kap. Ez olyan hang, amit a hétköznapok elnyomnak.
Kohout Zoltán: Emlékszel arra, mi volt az a gondolat, belső élmény, ami a fordulópontot jelentette?
Csányi Ágnes: Nem vagyok sírós és nagyon nehezen sírok. Aki ismer, azt látja, hogy általában mosolygok, de mégis azt értettem meg, hogy nincs bennem öröm és nagyon kiüresedett ez a forrás bennem. De akkor ott átéltem azt, hogy Isten szeret. Olyan Igét kaptam, mint amikor valaki szerelmes, hogy a "tenyerembe véstelek, az enyém vagy". Akkor megértettem azt, hogy az Úristen látja, hogy szomorú vagyok és meg fog tölteni örömmel. És ezt elhittem. Nagyon fontos az, hogy ember el merje azt hinni, hogy ha én vágyom valamire, az akkor az én utam, igenis azt nekünk nagyon szeretni kell, ami igazán a mi utunk.
Kohout Zoltán: Sokakat sikerült megnyitnod, mire te magadat is megnyitottad a magad számára.
Csányi Ágnes: Igen. Hihetetlenül jól működik, hogy amikor beszélgetek egy gyerekkel, segítek neki megnyílni, de valahogy nekem erre a lelkigyakorlatra volt szükségem ahhoz, hogy kinyíljak, hogy el merjem mondani az Istennek, hogy nem vagyok boldog abban, mit csinálok. Bár kívülről minden tökéletesnek látszott: sikeres voltam, szerettek a gyerekek, jó eredményeket értek el az érettségizőim. Ezek fontosak, de az Úristen azt akarja, hogy örüljünk. Ezt elhittem, csak még nem tudtam, hogy mi lesz ezután? Gondoltam, lehet, hogy egy problémás otthonban fogok embereknek segíteni vagy valami más ehhez hasonló lesz a dolgom. És akkor egyszercsak az egyik este eszembe jutott a rádió, és ez annyira felizgatott, hogy nem tudtam elaludni. Próbáltam megnyugodni, Bibliát olvasni, de csak pörgött az agyam, zakatolt a szívem. Eszembe jutott, hogy amikor a médiában nyilatkoztam az általában sikeres volt. Általában a lányok a médiában szeretnének dolgozni, bennem ez idáig nem merült föl, tehát nem tudatosan jött ez a gondolat. De ahogy beúszott ez a gondolat, azonnal reagáltam rá. Egy álom kapcsán egy műsorra gondoltam. Azt álmodtam, hogy egy fiatal, tizenhat éves lányt magával ránt egy plázaszerű dologba egy ékszerekkel díszített, gazdag, brutális démoni alak. Azt gondolom, a pláza egy szimbólum volt, hogy berántja ebbe a modern világba, ami tele van értéknek nevezett értéktelenséggel, és utána otthagyja üresen, kirabolva, boldogtalanul. Rájöttem arra, hogy ma ilyesmi történik a fiatalokkal. Ráadásul a szemünk láttára, és nem avatkozunk be, pedig tudjuk, hogy tönkremennek bele. Erre alapozva tudtam, hogy valamilyen magazint szeretnék indítani, és a "lélekmód" jutott eszembe. Életmód programokat szoktam szervezni, de ez lélekmód, mert a lélekből indul ki minden. Rövidesen kiderült, hogy nyitott kapukat döngettem, mert a fiatalok teljesen nyitottak erre. Ha azt érzik, hogy hiteles ember vagy és komolyan gondolod azt, amit mondasz, még akkor is, ha hibázol, és nem vagy tökéletes, akkor abszolút nyitottak. Nagyon érdekli őket bármelyik téma és nagyon intelligensen nyilatkoznak. Az elején nem tudtam biztosan, hogy felnőtteknek, vagy diákoknak szeretném ezt a magazin készíteni. Végül a diákok mellett döntöttem, mert tapasztalatból tudom, hogy a facsemete még hajlítható. Nagyon hiszem azt, hogy pici dolgokat elég tudni ahhoz, hogy jól vezessék az életüket, és kicsi dolgokon tudnak elindulni, olyan csúszások, amik végül tragédiába torkollnak. Nagyon sokszor az történik, hogy a felnőttek beszélnek a fiatalok feje fölött vagy beszélnek nekik. Nekem az jutott az eszembe, hogy kérdezzük meg őket, mit gondolnak a saját életükről? Nagyon-nagyon keveset kérdezzük a diákokat. Mindig csak öntjük rájuk a tudást, az elképzeléseinket, gondolatainkat. Kiderült számomra is, hogy fontos a fiatalokkal való beszélgetés. Komoly kérdéseket tettem fel nekik és figyeltem, amint ők öt-tíz percig válaszolgattak a mikrofon előtt. Nagyon sok szabálya van a lelkünknek. Talán a 153 szám pont erről szól, hogy van a bölcsességnek módja, amelyet régen sokkal tudatosabban tanítottak az embereknek. Tanították, hogy hogyan élj? Hogyan szeresd a másikat? Hogyan beszélj vele? Hogyan veszekedj vele? Hogyan vezesd az életed, hogy bölcsességhez juss? Hogy legyél boldog? Ennek vannak szabályai. És ezeket a szabályokat ma nem tanítjuk. A lélek olyan, mintha nem is lenne. Húsz éven keresztül láttam, hogy hogyan mennek tönkre felnőttek, gyerekek picike hibák miatt. Azt hiszem, meg lehet tanulni, hogy hogyan lehet ezeket elkerülni. Erre tanít bennünket az Úristen.
Kohout Zoltán: Olyasmit kérdezel a diákoktól, amit elvileg nem tudhatnak?
Csányi Ágnes: Ez részben igaz. Sok mindent nem tudnak még, a mai világ egyik nagy hibája, hogy nem bízunk önmagunkban és nem bízunk a megérzéseinkben. A fiatalok még komolyabban veszik a megérzéseiket, az ösztönös megérzéseiket. Nagyon sokszor egy felnőtt sokkal konszolidáltabb, civilizáltabb, mert egy csomó olyan törvényt vett már magára, ami nem az övé és nem is vezet eredményre. A fiatalok azonban sokkal ösztönösebbek és pont emiatt egy csomó mindent még jobban éreznek, és jobban látnak. Persze igaz, hogy sok mindent nem tudnak, de abban a pillanatban, hogy megkérdezzük őket, arra a kérdésre nyitottá válnak, és készek a tanítás befogadására is.
Kohout Zoltán: Lehet, hogy pont azáltal lesznek kíváncsiak?
Csányi Ágnes: Ez teljesen így van. Lehetőséget kell adni mindenkinek, hogy elmondja gondolatait arról, amit egy témában jártas felnőtt vagy egy lelkész el akar mondani neki. Mert akkor nyitottá válik arra. Nem biztos, hogy el fogja fogadni azt, amit mondunk, de abban a pillanatban elkezd gondolkodni rajta. Egyébként a magazinnal az a célom, hogy gondolkodjanak ezekről a kérdésekről, hogy figyeljenek oda, legyenek néha csöndben! Ha ez megtörténik, és a gondolatok elkezdenek forogni bennük, biztos vagyok benne, hogy ez dolgozni fog bennük és meg fogja hozni azokat a pozitív eredményeket, amelyeket esetleg egy direkt tanítással nem tudtunk volna elérni. A magazin elindulásakor bizonytalan voltam, de szinte kétnaponként kaptam valahonnan megerősítést, biztatást. A diákok mondták, hogy "Jó volt a műsor!" A felnőttek is mondták: "Nahát, milyen okosakat mondanak ezek a fiatalok! Higgye el, hogy még nekünk is mondanak újat." Bekövetkezett az, amit tulajdonképpen szerettem volna, hogy mintegy lopakodva megfigyelik, mit gondolnak a fiatalok, mire tanítja őket a Biblia. Ezekre nekik is szükségük van, hiszen a felnőttek, legalább annyira úttalanok és tanácstalanok.
Kohout Zoltán: Nemrégiben a Nemzeti Tankönyvkiadó a honlapja nyitóoldalára is föltette az adásokból készült DVD-t.
Csányi Ágnes: A 153 Lélekmód magazin első nyolc adásának feldolgozásából DVD-t készítettünk a Halas TV és a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma közös kiadásában, amihez egy füzetet írtam, hogy hogyan tudja egy csoportvezető, vagy osztályfőnök feldolgozni majd az adott témát, például a bátorság, vagy önbizalom témáját. Amikor elkészült a DVD, már másnap voltak megrendelések. Két év nagyon kemény közös munka és hit után most egy olyan siker indult be hirtelen, ami olyan nagy örömmel tölt el, hogy szinte dolgozni sem tudok. Körülbelül a harminc adás alatt körülbelül kétszázötven gyerek nyilatkozott név szerint. Ez olyan nagy szám, hogy én magam is alig hittem el, és ennek úgy ötszöröse az, aki látszik az anyagokban.
Kohout Zoltán: Utaltál arra, hogy nagyon kemény munka áll emögött.
Csányi Ágnes: Azt gondolom, hogy az Úristen úgy adja nekünk az ajándékait, hogy azokat olyan csomagolópapírba rakja, amelyet nagyon nehéz kibontani. De nekünk ez a munkánk, ez a küzdelmünk, ami talán pont azért van, hogy igazán tudjuk, mi az élet és mit jelent a másik ember. Igazán megismerni a másik embert és önmagadat csak egy nagyon nehéz munkában tudod. Időnként azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, mert egy-egy adás megszervezése nem kevés munka, de ez a csomagolópapír, amelyet ki kell bontani, hogy megláthassuk a belül lévő csodát.
Kohout Zoltán: Azt mondják: az Isten a feladatok mellé segítőket is rendel.
Csányi Ágnes: Ez így van! Ez egy lánc, amely emberekből áll, és minden láncszem egyformán fontos. Mindenkire, aki bármilyen módon segített ebben a munkában szükség volt, mert nélkülük nem valósulhatott volna meg. Minden nap tele van ajándékkal, és ha úgy fogunk a napnak, hogy megnyitjuk, kiüresítjük magunkat, akkor az Úristen adja, amire szükségünk van. Ha nem kiabálok, hanem csendben vagyok, akkor észre fogom venni. Biztos vagyok benne, hogy egy csomó minden lesz még, amit most nem tudok és nem kell mást csinálnom, csak csendbe lenni és figyelni!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az idén is megrendezik a BIHart Református Művészeti Fesztivált május 12. és 18. között Biharkeresztesen. A programsorozat nyitóistentiszteletét május 12-én, hétfőn 17 órakor tartják a biharkeresztesi református templomban Bölcskei Gusztáv szolgálatával. Az egyhetes fesztiválon lesz kiállítás, színházi és bábszínházi előadás, művészeti bemutatók, koncert, sportverseny és néptánc találkozó.

A Hitünk és a Tudomány sorozat keretében Nyomárkay István akadémikus a hazugság és a bűn nyelvi képéről tart előadást, ma este 19 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

A vallás és természettudomány kapcsolatával foglalkozó Jesenius Központ kerekasztal beszélgetést tart Ferencz Árpád és Kodácsy Tamás részvételével az Isten-mém címmel május 8-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Múzeum utca 7. szám alatti Kossuth Klubban.

Jól látsz? címmel vakmissziós vasárnapot tartanak május 11-én vasárnap 10 órától Budapesten, a svábhegyi református templomban.

Istenfogalom és istenérvek a világ filozófiai hagyományaiban címmel rendez konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara május 9-én és 10-én, pénteken és szombaton Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatt.

Van-e egyetemes erkölcs? címmel a posztmodernkor kihívásairól és morálfilozófiájáról tartanak nemzetközi konferenciát május 8-án, csütörtökön 9 óra 45 perctől Budapesten, a Táncsics Mihály utca 7. szám alatt.

Zsindelyné Tüdős Klára életéről tart előadást Galbáts Zsuzsanna május 11-én, vasárnap 16 órakor Sarkad-Újteleken, a református gyülekezeti teremben.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Mózes harmadik könyvének 25. fejezetéből!

"És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát" (3Móz 25,10)

Gyakran használjuk azt a szót, hogy jubileum. Mindenféle kerek évfordulót jubilálásnak nevezünk. A Biblia kifejezésére utalunk ilyenkor, ahol az ötvenedik év volt a Jubileum éve, amikor hétszer hét esztendő után egy különleges évet kellett tartani, az elengedés évét. Minden rabszolga felszabadult ilyenkor, minden birtokot újraosztottak. Ebben az évben nem szabadott aratni, metszeni, csak gyűjtögetésből lehetett élni. Ez talán a Biblia egyik legszebb törvénye. Ugyanis arra utal, hogy Isten népe alapvetően szabad ettől a földtől. Persze, igazán sosem vagyunk szabadok, hiszen szükségünk van birtokokra, kellenek számunkra is tárgyak, amelyek segítségével éljük az életet, de az élet valójában nem ebből a földből gyökerezik. Nincs itt semmink, amit ne Istentől kaptunk volna. Ezt elvileg és ép ésszel tudja az ember, mégis úgy élünk, mintha nem tudnánk. Napról napra gyűjtögetünk, robotolunk, aggódunk, mintha képesek lennénk bármit is az örökkévalóság számára bebiztosítani. Isten azt kérte Izraeltől, hogy legyen számára egy sziget. Legyen egy év, amikor tényleg elengednek mindent, amikor kilépnek ebből a földi valóságból, és igazán megélik azt, hogy Istenben szabadok.
Többféleképpen is magyarázzák ennek a Jubálnak, az ünnep nevének eredetét. Az egyik magyarázat szerint a "folyik" héber szóból ered. A Jubál éve, azaz az ötvenedik év az a forrás, amiből a negyvenkilenc kiáramlott. És nyilván az sem véletlen, hogy a Szentlélek éppen ötven nappal húsvét után töltetett ki. Mit üzen ez ma nekünk? Azt, hogy mindannyiunk életének szüksége van szigetre. Egy olyan erőforrásra, amely minden másnak értelmet ad. Ez a világ, amit látunk, nem lehet az élet értelme. Akkor lesz ez a sziget valóságos a számunkra, ha képesek vagyunk az elengedésre. Az ember keze néha összeszorul, sokszor érezzük azt, hogy bizonyos dolgok nélkül nem bírjuk ki. Ez természetes is, hiszen ez a világ, a földi valóság magához akar kötni bennünket. De ha van egy erős fogódzkodónk, van forrásunk, ahova visszamehetünk földi ösztöneinkkel, megkötözöttségeinkkel, akkor másként tudunk élni ugyanabban a tárgyi és természetes közegben.
Nemrég éltem át, azt, hogy valaki bocsánatkérést követelt magának, de amikor beszélgettünk, kiderült, hogy valójában nem tud megbocsátani. Kéri, de nem adja. Az ember nem is tud bocsánatot adni, ha minden gondolata, minden támpontja ehhez a földi világhoz köti. Itt nincs helye az oldásnak. Hiszen, ami megtörtént, az megtörtént. Visszafordíthatatlan folyamatok vannak. Isten világába, az Ő szigetére kell elmenekülnünk, ahol megkapjuk a bocsánatot. Adja Isten, hogy legyen nekünk is ötvenedik évünk! Legyen szabadságunk! Képesek legyünk ezt a világot egy kicsit kívülről nézni, Krisztus által. Ámen.