2014-05-21

Dr. Ritoók Zsigmond – A Római Birodalom és a mai társadalmak
Harmathy András – Egyházi Jövőkép Bizottság
Böszörményi Gergely – Református Zenei Fesztivál

Áldás békesség, szeretettel köszöntöm hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Sokszor hallhatjuk azt, hogy a Római Birodalom utolsó századainak társadalmát összehasonlítják a maival. Vajon mi az igaz ebben a történelmi hasonlatban? Erről kérdeztem Dr. Ritoók Zsigmond, akadémikust, klasszikafilológust, emeritus professzort.

Dr. Ritoók Zsigmond: A Római Birodalom hatalmas területeket hódított meg, amelyek védelméhez katonákra volt szükség. Ezek a katonák nem Itáliából kerültek ki, hanem a provinciákból sorozták be őket, és nem feltétlenül voltak római állampolgárok. Ennek következtében talán nem is beszéltek latinul. Az "őrmesterek nyelvét" ugyan megtanulták, de ebből egy sajátos latinnyelv alakult ki. Voltak olyan területek, amelyek gyorsan romanizálódtak, mint például Gallia, Hispánia, később Afrika. Ezekben a provinciákban is egy sajátos latinnyelv alakult ki. Évszázadok alatt egyre többen voltak, akik nem tudtak rendesen megtanulni latinul.
Fekete Ágnes: Tehát megjelent a nyelvromlás, többek között a ragozásokat is rosszul használták…
Dr. Ritoók Zsigmond: A latin leánynyelvek a latinnyelv romlása útján fejlődtek és jöttek létre. Mégis ki meri azt mondani ma az olaszra, hogy az rossz latin?
A hadsereg összetétele is nagyon megváltozott azzal, hogy nem római polgárok voltak benne, hanem provinciákból való katonák. Például, a negyedik században volt egy germán származású "vezérkari főnök", Stilicho, aki megtanult latinul, beházasodott a rómaiakhoz és később tulajdonképp a birodalmat irányította.
A római uralkodó osztályban végbement egy bizonyos dekandencia, amely erkölcsi vonatkozásban is megmutatkozott. A római előkelő nők, nem szültek gyerekeket, mert az nem volt divat. Ellenben a betelepedett népeknél születtek gyermekek. Volt olyan, hogy segítség címén nemcsak egyes embereket, hanem egész népeket telepítettek be az országba. Azonban ennek következtében jelentősen megváltozott a birodalom összetétele. A betelepedő népek, sok minden szempontból durvább erkölcsöket képviseltek. Vagy tisztábbakat? Ez megítélés kérdése, mert ezek a kérdések kétfelől nézhetők.
Fekete Ágnes: Tehát ez a folyamat természetes volt, mert szükség volt a munkaerőre?
Dr. Ritoók Zsigmond: Elsősorban a katonára volt szükség, de szükség volt a munkaerőre is, mert Itáliából a tartományokba helyeződött át a birodalom gazdasági súlypontja. A termelés igazában ott folyt. A harmadik század végén Cato, – akit mint híres erkölcsbírót szoktunk emlegetni – még a görögökre is azt mondta, hogy elpuhult népség. Először mindig az elutasítás jelenik meg. Ez a folyamat kifejezésre jut a jogokban is. Például óriási dolog volt római polgárnak lenni a Kr. e. első században, de később egyre többen kapták meg a polgárjogot. Claudius császár az első század közepén Galliában szinte tömegesen adta meg ezt a jogot, amely akkor még felháborodást keltett. Azonban, amikor a harmadik század elején a birodalom minden szabad lakója megkapta a polgárjogot, az már nem is volt olyan nagy esemény.
Fekete Ágnes: A Római Birodalom hanyatlásának csak az egyik oka volt a népek keveredése. De hogyan válhatott elfogadottá a lakomák és a pazarlás világa?
Dr. Ritoók Zsigmond: A jólét mindig hajlamosít arra, hogy hanyatlást hozzon létre. Lehet megbélyegezni, és kinevetni, hogy elpuhulnak az emberek, de ténylegesen ez megy végbe. A jóban elkényelmesednek az emberek. Gondoljunk csak arra, ha például manapság huszonnégy órára megszűnne a villanyáram. Mi történne akkor? Az emberek annyira megszokták, hogy felkattintom a villanyt, hogy működik a hűtőszekrény vagy a mosógép. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaki kézzel kezdjen el mosni. A technikai vívmányok okoznak egy bizonyos elkényelmesedést. Bár ezt ésszerűen is fel lehet használni, úgy hogy más munkákat jobban tudok végezni. De ezt nem mindenki akarja megtenni.
Fekete Ágnes: Az ókorban ez hogyan volt?
Dr. Ritoók Zsigmond: A nagy jólétben átadták a munkát másoknak. Általában rabszolgákról szoktak beszélni, de különféle függőségek voltak. Itt meg kell jegyezni, hogy minden ellenére ez a birodalom ennyi különféle emberrel évszázadokon keresztül működött.
Fekete Ágnes: Négyszáz év, az nagyon hosszú idő!
Dr. Ritoók Zsigmond: Gondoljon arra, hogy ma mennyi probléma van: föderális Európa, nemzetek Európája, Európai Egyesült Államok. A római birodalomban ez nem volt probléma. Most erre lehet azt mondani, hogy persze, mert egy erős hadsereg állt mögöttük és ez a hadsereg egyben tartotta őket. De hát csupán erőszakkal négyszáz éven keresztül nem lehet fönntartani egy birodalmat!
Volt egy bizonyos érdekközösség és a birodalom bukásának egyik oka mindenesetre az volt, hogy ez az érdekközösség megszűnt, felbomlott. Amikor már a felkelések miatt a hadsereg az, amelyik ténylegesen fenntartja az egységet, akkor itt már valami nincs rendben. Az Európai Uniónak is ez volna a feladata, hogy egy ilyen érdekközösséget létrehozzon. Itt egy hasonló folyamat megy végbe, mint a Római Birodalom kései korszakában erkölcsileg, mert elkényelmesedünk, mert betelepednek emberek és ezek végzik azt a munkát, amit mi már nem akarunk elvégezni. Kérdés, hogy helyesen használjuk-e fel az időt, hogy olyan szellemi munkát végezzünk-e, amelyeket nem tudtunk eddig elvégezni, vagy pedig egyszerűen csak elkényelmesedünk? Népszaporulat kérdése, család kérdése… Tehát vannak problémák, amelyek azonosak.
Fekete Ágnes: Minden társadalomban van ellenőrző rendszer, ott van a szégyen és a tisztesség. Ez megvolt Rómában is. Akkor hogyan juthatott el az a rendszer oda, hogy Caligula vagy Nero így gyakorolja a hatalmat?
Dr. Ritoók Zsigmond: Caligula uralma elég rövid volt.
Fekete Ágnes: De megtörténhetett!
Dr. Ritoók Zsigmond: Megtörténhetett, de aztán meg is gyilkolták. Nero, forma szerint ugyan öngyilkossá lett, de előtte már volt egy nagy összeesküvés, amit lelepleztek, és egy csomó embert kivégeztek. Az állam irányításában bizonyos elveknek érvényesülni kellett. A harmadik században éppen ez volt a probléma, hogy a hadsereg különféle részei döntötték el, hogy ki legyen a császár?
Fekete Ágnes: Tehát amit én említettem, azok kivételek voltak és épp arra példák, hogy a szélsőségeket félrerakták?
Dr. Ritoók Zsigmond: Igen.
Fekete Ágnes: Elkényelmesedés az oka az erkölcstelenségnek?
Dr. Ritoók Zsigmond: Az emberben különféle indulatok vannak, és hogyha megvan a lehetősége az indulatok kiélésére, akkor engedi őket érvényesülni: addig eszik, ameddig bír, addig nem csinál semmit, lebzsel, amíg bír. Mégis voltak, akik még fenn akarták tartani a birodalmat.
Fekete Ágnes: A katonaerkölcs minden bizonnyal sokáig tartotta magát.
Dr. Ritoók Zsigmond: Igen, a katonai parancsnokok feladata volt, hogy a birodalmat védjék. Azonban kizárólag a hadseregre támaszkodva huzamosan nem lehet fenntartani egy ekkora birodalom egységét. Másfelől, hogyha a társadalom vezetőrétegének már nem az a fontos, hogy a birodalom egésze működjék, és ő, mint ennek uralkodó osztálya dolgozzon, hanem az, hogy mindenki a saját pecsenyéjét sütögesse, akkor baj van.
Fekete Ágnes: Korábban a családnak nagyon fontos szerepe volt a római kultúrában.
Dr. Ritoók Zsigmond: A házastársi kapcsolatok meglazultak, felbomlottak. A válás, ugyanolyan jogi aktus volt, mint ma. Szabályosan el kellett válni. Hosszú ideig erkölcsileg elismert dolog volt, ha egy nőnek egy férje volt. Azután jött egy bizonyos családpolitika, amely azt célozta, hogy a rómaiaknak több gyerekük legyen. Például külön kiváltságokban részesült az a személy, aki három gyerek apja volt. Később ezeket a kiváltságokat megkapta az is, aki egy gyereknek sem volt apja. A Római Birodalom bukásában csak egy tényező az erkölcsi hanyatlás, amely mellett még sok más is szerepet játszott. Volt például egy olyan megállapítás, hogy "ahány rabszolga, annyi ellenség". Ez is azt mutatja, hogy azért ők tudták, hogy itt probléma van, csak nem lehetett megoldani.
Fekete Ágnes: A háromgyerekes törvény mutatja, hogy próbáltak megoldásokat találni, csak ezek szerint nem volt elég.
Dr. Ritoók Zsigmond: Volt ott családpolitika, csak nem érvényesült és nem volt elég hatékony.
Fekete Ágnes: És éppen ebben a romlott világban a keresztyénség pedig egyre növekedett, megtalálta az üzenetet!
Dr. Ritoók Zsigmond: Éppen azért nőtt, mert egy értékrendszert jelentett. Az egy másik kérdés, hogy a császárok ki is használták azt, hogy ez egy szervezet is volt, amelyet Nagy Konstantinnal a birodalom szolgálatába lehetett állítani. Az, hogy a keresztyének egymást segítik anyagilag is, és tiszta családi élet van mögöttük, ezt még az ellenfelek is elismerték.
Fekete Ágnes: Látunk kultuszhelyeket, amelyek már akkor leromlottak.
Dr. Ritoók Zsigmond: Annyi vallás van, annyi mindenben lehet hinni! Az emberek egy része az gondolta, hogy miért higgyek pont abban, amiben eddig, vagy amiben a papám vagy a nagyapám hitt? Most én egy másikat választok. Miért áldozzak Jupiternek, amikor Mithrásznak is áldozhatok. Jupiter nem érdekel! Akkor kultuszok elhaltak, templomok kiüresedtek, le is omlottak, mint ahogy ma is kiüresednek templomok. Most Európában is ez megy végbe. Hollandiában például az a probléma, hogy hogyan adják el a kiüresedett templomokat. Mit csináljanak vele? A tünetek bizonyos mértékig hasonlóak. Sokan mondják, hogy miért legyek keresztyén, amikor lehetek bármi más is? A magam módján hiszek… Valaki így mondta ezt: "soha olyan sok dologban nem hisznek az emberek, mint amikor semmiben sem hisznek". Ez egy kicsit a késő ókorra is áll. Akkor is annyi mindenben lehetett hinni, hogy igazán, halálosan komolyan semmit sem hittek. A keresztyének halálosan komolyan vették a maguk dolgát. Ez volt az, ami megfoghatta az embereket.

Fekete Ágnes: Senki nem vonhatja ki magát azokból a folyamatokból, amelyek bennünket körülvesznek. Harmathy András református lelkész arról beszél, hogy a Református Egyház Jövőkép Bizottsága hogyan értelmezi az egyházat, miképpen lehet egy dekadens kultúrában építő módon gondolkodni.

Harmathy András: "Ha valamiről azt akarod, hogy ne történjen meg, akkor hozz létre egy bizottságot!" – mondják joggal. Miért van Jövőkép bizottság? Ezzel a gondolattal sokat küzdöttünk magunk is. Miért vagyunk tulajdonképpen? Hiszen, amit csinálunk az a zsinat legtermészetesebb feladata volna: végignézni, hogyan áll az egyház, és erre valamilyen választ adni, irányt mutatni. Ez az egyházkormányzat felelőssége. Nem magától értetődő az, hogy ezt egy bizottság kapta feladatul. A múlt még jelen van, és még köt bennünket. A kommunista időszak kiszolgáló mechanizmusai ma is föl-föl bukkannak.
Kiss Sándor: Ez egy valós problémakör?
Harmathy András: A bűn az nem szokott lenőni rólunk. Tehát a bűn az hat. "Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyedíziglen." Ezt látjuk családok szintjén is. Él ez az összefüggés. Isten nemcsak individuumokban gondolkodik, bár a Biblia alapján igaz az is, hogy mindenkivel személy szerint foglalkozik. Azonban Ő a generációkat, nemzedékeket is nézi. Mindig megvan a következménye annak, ahogy egy nemzedék hogyan kezeli a problémáit. És ez sajnos megy tovább. Istennek fájt, amikor látta, hogy Jézus siratta Jeruzsálemet, hogy nem ismerte fel meglátogatásának idejét. Persze, Ő nem dörzsöli a kezét, hogy hú, de jól be fogok ezeknek fűteni! Isten a megtérésünket akarja. Vagy pedig elsirat minket, amiért nem akarunk ebből kitörni és változni.
Kiss Sándor: Ki lehet belőle törni?
Harmathy András: Igen. Nagyon jó kitörni belőle!
Kiss Sándor: Tehát, a büntetés nem feltétlen következmény.
Harmathy András: Nekem folyamatosan az a kérdésem, hogy miért ott tartunk, ahol tartunk? Min múlik ez? Lehet látni, hogy tizenöt éve ugyanezek a problémák megvoltak, leírták, beszélgettek róla. És most mi ugyanott tartunk. Vajon miért nem történt érdemi változás? Azt gondolom, hogy a legjobb embereinket helyezzük a frontra, rájuk bízzuk az egyház kormányzását. Látom, hogy nagyon nehéz döntéseket kell meghozniuk, gyakran szorító helyzetben vannak, akik vezető pozícióba kerültek. Én a szeretet felől szeretném ezt a kérdést megközelíteni, mert látom őket tönkremenni ebben a pozícióban, reakcióik ideges reakciók lesznek. Félelem van bennük, állandó támadási felületnek élik meg önmagukat. Nagyon nehéz ennek a terhével birkózni. Ha baj van, akkor őket hívják. Látom a saját esperesemen, akihez feljelentések tömkelege érkezik. Ez nem egy felemelő történet. Akik ebben benne vannak, az évek során óhatatlanul is megfáradnak, elszürkülnek és érzékenyek is lesznek. Gondoljuk újra, hogy minek tartjuk ezt a pozíciót? Miért nem "belépek, kilépek" ez a történet? Egy személyre "rányomunk" mindent! Olyan jó lenne felszabadulni arra, hogy most én viszem a terhet egy ideig és utána kilépek belőle, és más viszi tovább! De ez nem azt jelenti, hogy törvényt hozunk a ciklusokról, hanem, hogy az egész vezetéshez való viszonyunkon kell dolgoznunk. Tulajdonképpen bárkit választhatunk: a meglévő struktúra viszi magával. Hiába látták vezető pozícióban lévő emberek tizenöt évvel korábban azt, hogy milyen bajai vannak a Református Egyháznak, nem jutottak oda, hogy változtassanak. Mi ennek az oka? Nem tudom, nem látok bele. Ennek nyilván van egy személyes és egy rendszerszintű története is. Szerintem nem a választás a kérdés, hanem az, ahogyan az egészhez hozzáállunk. Erről kellene beszélgetnünk! És most visszatérünk ahhoz a kérdéshez, hogy ítélet alatt vagyunk-e? Hol érvényesül Istennek a végzése egy-egy generáció életében? Bizonyos szempontból ítélet alatt vagyunk. Ha nincsenek alkalmas emberek, akkor hiába van egy gyönyörű demokratikus, szuper rendszerünk. Amikor próbálom a falakat eltolni, előbb-utóbb fölmerül a kérdés: miért nem sikerül? Talán mert kevés vagyok hozzá. Vagy pedig azért, mert még egy buldózerrel sem sikerülne. Így van elrendelve. Bármit csinálhatnánk, bármihez kezdhetnénk: nincsenek embereink. Itt szorulunk meg. Nincsenek embereink, nincsenek forrásaink, de vajon miért? Rosszul csinálunk valamit? Nem nevelünk ki elég vezetőt, teherhordó, szolgáló munkatársat? Miért nem kapunk embereket és akkor ez már az a szint, ahol Isten akarata érvényesül. Nagyon sok lelkésztársam előtt – jelképesen – nem nyitott az ajtó, csupa bezárt ajtó között él, és tehetetlen. Azt kérdezheti magában: Miért az a dolgom, hogy eltemessem a falut? Miért, hogy csupa olyan lecsúszott ember él itt, akik a városból kiköltöztek, hogy még valahol eltengessék az életüket?
Kiss Sándor: Több még a kérdés, mint a válasz?
Harmathy András: Igen. A napi ügymenet olyan nyomással van rajtunk, hogy ezeket az alapvető kérdéseket föl se tesszük. A zsinat a maga menetében ügyintézésében, kérdéseiben sem jut oda, hogy az alapkérdéseket föltegye. Az evangélium az viszont mindig örömhír, és most is az. Majd húsz éve végeztem a teológiát, és azóta is újra és újra fölfedezem az örömhírt. Isten nap, mint nap megújítja az embert. A gyülekezetünkben most tíz felnőtt konfirmált. Egyikük a bizonyságtételében elmondta, hogy látta, amint az emberek a templomba mentek és valahol sajgott a lelke, hogy neki is ott kellene lennie, ezért keresett valakit, akivel együtt mehettek. Volt, aki egy keresztelő kapcsán került kapcsolatba a gyülekezettel. Nem menekült a problémák elől, rendezett körülmények között élt, de a templomban kinyílt előtte egy olyan ablak, amit eddig nem ismert, de most már kell neki. Eddig nem gondolta, hogy ez ilyen jó.
Nem egy kötelező feladat számunkra az, hogy mindig meg kell újítani az egyházat, hanem a létünkből fakad, hogy folyamatosan újítjuk: nem vagyunk készen. A nagy élmény az, hogy Isten cselekszik, és itt van köztünk. Ő nincs bezárva a templom falai közé. Igen sok sebből vérzünk mindannyian, én magam is nyilvánvalóan. A csoda az, hogy ennek ellenére Isten eggyé tesz bennünket és alkalmassá. Merthogy az alkalmasság az nem képzettség vagy szakértelem, az egyház nem a "profik közössége", az egyház a megváltott bűnösök közössége. Amikor azt éli meg az ember, hogy valakivel így állok szemben, és mégsem a szembenállás győz, hanem a megbékélés, annak ellenére, hogy tudunk üvölteni egymással, mert nagyon nem értünk egyet, mégis van egy olyan szeretetszál közöttünk, amit nem tudunk megmagyarázni, akkor rácsodálkozunk, hogy mégiscsak Isten népe vagyunk. Nem magunktól, hanem attól, aki minket erre elhívott és alkalmassá tesz. Nagyon sok minden történik az egyházunkban, és ha azokat nem egymás ellen játsszuk ki, vagy nem kioltják egymást, hanem egymást tudják erősíteni, akkor a bizottságnak az a dolga, hogy gereblyézze össze ezeket a történeteket, hogy egyszerre fusson, hogy lehetőleg egy irányba mutasson.

Fekete Ágnes: Ezen a hétvégén lesz a Református Zenei Fesztivál Böszörményi Gergelyt a fesztivál főszervezőjét kérdeztem.

Böszörményi Gergely: A tizenegyedik Református Zenei Fesztivált május 23. és 25. közötti hétvégén rendezzük meg a Bakáts téren és környékén, most már összesen nyolc helyszínen. Az alapvetés ugyanaz, mint tizenegy évvel ezelőtt volt: hitéletünket erősíteni, nagyközösségben összejönni, találkozni a Kárpát-medencei magyarságnak. A kórustalálkozó már olyan nagyra nőtt, hogy két turnusban kell lebonyolítani az Ádám Jenő Zeneiskolában, mert olyan sok református kórus jelentkezett. Jönnek csoportok Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból, Délvidékről és az ország különböző pontjairól. A Református Zenei Fesztivál pont olyan mint egy világi fesztivál, nagyszerű zenekarok játszanak: a Muzsikás Együttes, a Sebő Együttes, a Vujicsics Együttes, csakhogy a Kossuth-díjasokat emlegessük. De ott lesz a Misztrál, az Ismerős Arcok és még sokan mások. Azonban mégis különbözik más fesztiváloktól abban, hogy három napon keresztül ott van velünk az evangélium.
Fekete Ágnes: Lesznek kerekasztal-beszélgetések, és gyerekprogram is.
Böszörményi Gergely: Így van! Bogár László professzor úr jön, aki közgazdasági kérdésekről beszél. Másnapra a budavári Márai Szalont hívtam meg Szigethy Gábor író barátommal. Olyan programok lesznek, ami a zenében, a hitünkben és általában a Református Egyház társadalmi szerepvállallásában is ad nekünk valamit.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Magyar Református Egyház létrejöttének, a Kárpát-medencei református egység megerősödésének ötéves évfordulója alkalmából rendezik meg a Református Egység Fesztivált május 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap Debrecen több pontján. Az ünnepélyes megnyitó 24-én 10 órakor lesz a Nagytemplom előtti nagyszínpadon, ugyanott 16 órakor úrvacsorás hálaadó istentiszteltet tartanak. A fesztivált színházi előadások, hangversenyek, kiállítások színesítik. Amint hallottuk, ugyanekkor lesz a Református Zenei Fesztivált a Bakáts tér és Ráday utca környékén.

A 350 éves Kiskunhalasi Református Kollégium a Református Egység Fesztiválon, Debrecenben egy ekhós szekeret állít ki, amellyel május 25-én, hétfőn egy nyolcnapos útra indul, hogy megmutathassa milyen volt régen egy-egy tanár megérkezése Kiskunhalasra.

Dr. Velkey György a Bethesda Kórház igazgatója és dr. Madarasi Anna a János Kórház főorvosa tartanak előadást az egészségmegőrzésről az EDUVITAL sorozat következő alkalmán május 27-én, kedden 18 óra 30 perctől Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Találkozások kopt keresztyénekkel Egyiptomban és Magyarországon címmel tart előadást Khalil Youssef a Budafoki Esték sorozat keretében május 27-én, kedden 18 órakor Budafokon, a Demjén István utca 2. szám alatt.

A keresztény és iszlám szimbólumokról beszélget El-Hassan Róza szobrász, intermédia-művész és Németh Pál református lelkész, iszlámkutató ma este 6 órakor Budapesten, a Ludwig Múzeumban.

Ünnepi úrvacsorás istentiszteletet tart a protestáns Johannita Lovagrend Magyar Tagozata, amely az idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Az ünnepség május 24-én, szombaton 10 órakor lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

A Diakóniai Esték programsorozat keretében Thoma László tart előadást a diakónia és az önkéntesség kapcsolatáról május 22-én, csütörtökön 16 óra 30 perctől Budapesten, a Hungária körút 200. alatt.

Raffay Ernő történész tart előadást Mire a falevelek lehullanak címmel május 27-én, kedden 18 órakor Miskolcon, az Egyházkerületi Székház Nagytermében.

Fodorné Ablonczy Margit Isten előbb szeretett minket című, keresztségről szóló könyvének bemutatója május 26-án, hétfőn 17 órakor lesz Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt található Bibliamúzeumban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Királyok első könyve 6. fejezetéből!

"És a ház, a melyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harminc sing magas volt." (I. Kir 6,2)

A hatvanas szám a templom száma. Hatvanas egységben gondolkodott Salamon, amikor megtervezte. Nyilván nem véletlen, hogy a szélessége és a magassága aránylott a hosszúságához: húsz, harminc, hatvan. De a hetvenes szám nem jellemezhette Isten házát, hiszen az a teljességre, a tökéletességre utalt volna. A Jelenések könyvében is olvasunk arról, hogy János apostolnak meg kellett mérnie Isten templomát, a mérés eredményéről azonban már nem tudunk. Sőt, a könyv végén kiderül, hogy a Mennyei Jeruzsálemben nincs is templom, hiszen Isten maga a templom.
Számunkra, itt a földön szükség van templomra. Kellenek olyan helyek, ahol azt éljük meg, hogy találkozik a föld és az ég. Azért vágyunk szent térre, mert az Isten teremtő tette, amikor megalkotott mindent, nem volt más, minthogy teret teremtett. Egyszerűen létrehozta azt a keretet, azt a burkot, amiben létezhetünk. Mi csak ebben a teremtett világban találhatjuk meg őt, nincs más út, nekünk itt és ebben a világban kell léteznünk. A tökéletlen és múlandó valóság lehet csak út számunkra a tökéletes Istenhez. Mintha Isten magát is korlátozta volna, kicsit önmagát is visszafogta volna, amikor megteremtette a világot, és azt mondta, ebben a térben keresem az embert, ebben a háromdimenziós világban engedem élni, és engedem, hogy meglásson engem is. Ez a földi otthon azonban nem a végső, hanem csak jelzi azt a hazát, ahol nem lesz szükség a térben már jelre, nem kell sehova magunkat bevackolni. Nem kell templom, amely emlékeztet minket Isten világára. Itt azonban nagyon is szükség van rá.
Nemrég jártam egy templomban, amely olyan volt, mint egy előadóterem. A falán egy tűzoltókészülék éktelenkedett, mintha a liturgia eleme lenne. Arra gondoltam, igazán kár volt annyi pénzért égbetörő magasságú építményt építeni, mert itt minden a földről szól. Aztán Svájcban is jártam, ott pedig úgy jöttem ki az istentiszteletről, hogy ez most túlságosan szép volt. Minden pontosan, a leírás szerint folyt, az orgonista csodálatosan muzsikált, hiba egy szál sem volt. Az ezerötszáz férőhelyes templomban huszonegyen voltunk, és ez az úgymond tökéletesség kongott az ürességtől. De úgy tettünk, mintha tele lett volna. Soha nem fogott el azelőtt ilyen érzés. Szívem szerint elfutottam volna abba a faluba, ahol sokáig éltem, és a nyekergő harmóniumot hallgattam volna, mert abban volt élet. Mert az nem volt tökéletes és nem is akart az lenni, viszont szívem mélyén vágytam és vágytunk Isten után.
Az Isten templomának azért kellett éppen hatvan sing hosszúnak lennie, hogy hiányozzon a hetvenedik. Hogy ez a hely mindig a szomjúság helye legyen. Földi perceink is mindig hatvanat kattannak, mert várjuk a hetvenediket, amely már Isten ideje lesz, és mérhetetlen. Adja Isten, hogy lelkünk szomjúságát soha ne veszítsük el, és ne adjuk fel vágyunkat, hogy Istent egyre jobban és jobban megismerjük és megszeressük. Ámen.

Similar Posts