2014-07-23

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ezen a nyáron éppen száz éve tört ki az első világháború. Kevéssé látjuk ma már, mennyire meghatároz mindent, ami körülöttünk történik, ez a száz évvel ezelőtti borzalom. Az elmúlt hétvégén Pócsmegyeren jártam, ahol egy hihetetlen gazdag helytörténeti kiállítást rendeztek a világháború emlékére. Először V. Csengő-Tschörner András helytörténészt hallják, akinek Hőseink címmel most jelent meg könyve, majd Bakos Gyulát a Vizi Zsigmond Hagyományőrző kör vezetőjét, dr. Borzsák Enikőt a Zöldszigeti Kör elnökét, Máté Zoltán lelkészt, dr. Ravasz István hadtörténészt és Kovách Tamás pócsmegyeri lelkipásztort.

V. Csengő-Tschörner András: Én egy élő Trianoni Emlékmű vagyok! Nagyapám a késmárki első magyar textiliskola igazgatója volt. Ő találta föl a Tschörner-Weiss szövőgépet, amellyel fényképet vagy festményt is le lehetett már szőni, és amivel a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Édesapám 1898-ban született Késmárkon, és az iskolapadból vonult be az első világháborúba. Doberdó, Isonzó véres küzdelmeiben is részt vett. Harcolt a csehek ellen, de ott elfogták. A nővére kalandos, szinte regénybe illő módon szöktette meg. A határon egy cigányember hozta át a csonka Magyarországra. Apám zsebiben nem volt más, mint a vitézségi aranyérem, ezt akarta odaadni annak az embernek. Ő azonban ezt mondta: "Nagyságos úr, ne adja oda! Nekem csak hat gyerekem van, de én lopok annyit, hogy azok nem hallnak éhen, de ahogy én elnézem magát, maga éhen hal. Úgyhogy tartsa meg!"
Anyai nagyapám jogász volt Erdélyben, és szólt neki városvezetése, hogy "Jenőkém fogd a családod, menekülj, mert már itt van a papír, hogy kiket kell átadni a román katonaságnak, és rajta szerepel az egész családod." Ezért menekültek Magyarországra. Itt találkoztak a szüleim. Tehát, ha nincs Trianon, biztos, hogy én nem vagyok itt. Emlékeztető vagyok, ezért mondhatom, hogy én egy két lábon járó Trianon emlékmű vagyok.
Édesapám hívő ember volt. Megtanított arra, hogy mindig szolidan, nem kérkedve kell viselkedni, természetszeretetre és hazaszeretetre nevelt. A második világháború újra üldözés, per, börtön következett. Mindenünket elvették. A nagyszülők fogadtak be. Így egy egyszobás lakásba élünk heten Budapesten.
Amikor idekerültem Pócsmegyerre harmincöt évvel ezelőtt, mentem az utcán, és Bán Dani bácsi leszólított. Megkérdezte, hogy mit akarok, majd karon fogott és bevitt a tanácsházára. Ott mondta az ügyintézőknek, hogy "segítsetek ennek a buta pestinek, mert nem tud semmit." Mindenki kacagott rajta. Ezután hazavitt, megebédeltetett és egy nagy szatyor mindenféle finomságot becsomagolt. Mikor haza értem Édesapám azt mondta: "Édes fiam, hogy merted ezt mind elfogadni? Tudod te, hogy ezek az emberek, mit dolgoznak ezért?" Tulajdonképpen "gyüttment" vagyok, de annyira befogadott a falu, hogy én vagyok az első, akit presbiternek is megválasztottak. Ez nagy felelősség, mert valahogy viszonozni kell ezt a nagy bizalmat. Mindezek vezettek arra, hogy elkezdtem kutatni a helytörténetet, elkezdtem gyűjteni tárgyi emlékeket. Nem egyszer fordult elő, hogy az utcán adtak a kezembe különböző dolgokat. Például egyszer egy 1891-ből származó obsitos levelet, amit a padláson találtak. Nagyon nagy értékek vannak itt összegyűjtve. A legtöbb tárgynak pénzben is ki tudom fejezni az értékét, de van egy-kettő, ami felbecsülhetetlen.
Fekete Ágnes: Kihirdette, hogy akinek első világháborús emléke van, az hozza el a kiállításra?
V. Csengő-Tschörner András: Nekem már volt egy egészen gazdag gyűjteményem, egy helytörténeti alap, amely szépen lassanként gyűlt össze. Sokaknak még az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy van valahol otthon egy-egy dolog, amit oda tudna adni. Például az egyik embernek eszébe jutott, hogy még a nagyapjától hallotta, hogy a padláson van egy 1848-49-ből származó kard. Munka után, addig kereste este a kardot a padláson, míg meg nem találta, így az péntek este fél kilenckor került oda. Megvártam, amíg elhozta. Akár reggelig is szívesen vártam volna.
Fekete Ágnes: Nagyon érdekes ez a Kossuth bögre. Többektől hallottam itt, hogy még soha nem láttak ilyet.
V. Csengő-Tschörner András: Ez egy csorbamentes, gyönyörű porcelán, át lehet látni rajta. 1894-ben Kossuth temetésére készítették. Két oldalára verset is írtak.
Fekete Ágnes: "Isten veled! Sír a nemzet, sír a haza. Sír a honnak kicsi nagyja. Sír az egész Magyarország."
V. Csengő-Tschörner András: Ez egy nagyon ritka bögre.
Fekete Ágnes: Egyházi szempontból miért fontos az első világháború?
V. Csengő-Tschörner András: Mert ez volt az első nagy világégés, és szörnyű emberáldozatot követelt. Ha belegondolok abba, hogy van egy szuronyom, szembe megyek másikkal, és hasba kell szúrni. Ez, istenellenes!
Fekete Ágnes: Most jelent meg egy könyve Hőseink címmel. Kik a hősök?
V. Csengő-Tschörner András: Néha, akik itthon maradtak, nagyobb hősök voltak. Ugyanis nem volt mit enni. A kisgyerek szántott-vetett, a kislány hajtotta a lovakat. 1945-ben jeges árvíz volt, csónakkal közlekedtek az utcán. Itt mindenki hős, illetve a hősök leszármazottai. Hősök, akik itt maradtak, kitartottak, szenvedtek, vesztettek.
Fekete Ágnes: Elhangzott, hogy a harcoknál nem minden ezredet vetettek be egyformán.
V. Csengő-Tschörner András: Voltak vegyes, osztrák-magyar ezredek is. A pócsmegyeriek Pomázhoz tartoztak. Innen vonultak be nagy számban huszárnak, gyalogosnak, műszakisnak, hidásznak. A legvéresebb helyekre az osztrákok igyekeztek a magyar ezredeket küldeni. És természetesen a reformátusok "előnyt élveztek" a bevetésnél, mert az állammal sose voltak valami csodás viszonyban.
Fekete Ágnes: Nagyon sok református halott volt az első világháborúban.
V. Csengő-Tschörner András: Pócsmegyer százszázalékos református falu volt annakidején.
Fekete Ágnes: Hány halott volt itt?
V. Csengő-Tschörner András: Negyven körül volt az első világháborúban.
Fekete Ágnes: Mennyien estek el a második világháborúban?
V. Csengő-Tschörner András: Hatan-nyolcan. Azonban a mai napig sincs pontos nyilvántartásunk. Sok nevet már megtaláltam. Előfordult olyan, hogy valaki a fronton agyhártyagyulladást kapott, majd bekerült a tábori kórházba. Ott úgy-ahogy rendbe hozták és elküldték Budapestre egy másik kórházba, ahol meghalt. Viszont akkor már nem hősi halottként tartják nyilván, mert nem a tábori kórházban halt meg. Nehéz kinyomozni, hogy kivel mi történt? Ezért nem szabad határt szabni.
Fekete Ágnes: A kiállítás is ebben a szellemben született, hogy nincsenek éles határok, az első és a második világháború között, hanem itt mindenki egyfajta hős?
V. Csengő-Tschörner András: Ez az egész munka egy kicsit lelkileg megterhelt. Elég érzékeny ember vagyok és ez a történet a kelleténél mélyebbre ment belém. A végén már volt úgy, hogy elmentem Leányfalura istentiszteletre, utána gyorsan visszajöttem, hogy itt is a saját helyemen ülhessek. Szükségem volt rá, hogy egy kicsit jobban átmosódjak, helyreálljak. De volt már úgy, hogy azt kívántam, hogy elkérjem a kulcsot, és egy üres templomban ülhessek. Nagyon nyomasztott az a sok felszínre jött emberi szenvedés. Nem tudják elképzelni, min mentek keresztül ezek az emberek. Mennek az okoskodások, amit a politikai színtéren lehet látni. Lealacsonyító politikai vitákat csinálnak belőle, ami teljesen fölösleges. El kell fogadni Isten útját, amit ő meghatározott azt, el kell fogadni. Ha szenvedni kell, akkor meg kell tanulni büszkén szenvedni.

Dr. Borzsák Enikő: Az Egyesületben vetődött föl, hogy tartsuk meg a megemlékezést az évfordulóról.
Fekete Ágnes: Melyik Egyesület ez?
Dr. Borzsák Enikő: Zöldszigeti Kör Polgári, Kulturális Egyesület. Ezután fölhívást tettünk közzé a helyi újságban, a Kisbíróban. Ez megfogta az embereket. Akinek volt valamilyen tárgyi emléke, szívesen adta. Szerintem az utolsó pillanat volt, amikor még összegyűjthettük az első világháborúval kapcsolatos emlékeket, mert a következő generáció már nem igazán fog vele foglalkozni, mert nem tudja kihez kapcsolni.

Fekete Ágnes: Milyen ruhában van most?
Bakos Gyula: Balassagyarmatról jöttem, ahol minden évben megemlékezünk a csehkiverésről. 1919. január 29-én a balassagyarmati polgárok, vasutasok és a 16-os honvédgyalogezred részei kiverték a cseheket. Én egy fehérgárdista népfelkelő-szerűség vagyok. Ez egy ilyen félkatonai szervezet volt.
Fekete Ágnes: Nagy magyar karszalaggal.
Bakos Gyula: Igen-igen. Ez a karszalag különböztette meg a vöröskatonáktól a többieket. Ajánlatos is volt abban az időben, hogy ne keverjék össze őket a lenin-fiúkkal vagy valami más irreguláris alakulattal.
Fekete Ágnes: A puska mellett a kard és a töltények a legfontosabbak?
Bakos Gyula: Nálam egy bajonett és egy Mannlicher puska van. Ez egy karabély rövid változata.
Máté Zoltán: Természetesen a magunkra öltött fegyverek hatástalanítottak. Azonban nemcsak ezért nem tudunk vele lőni vagy vágni, hanem azért, mert nem is akarunk. Pont ez a lényege az egésznek.
Fekete Ágnes: Kérdéseket vet föl, hogy egy lelkész is rész vesz ebben a megemlékezésben.
Máté Zoltán: Ha végiggondoljuk a Biblia nagyobb történeteit és a Zsoltárok könyvét, akkor láthatjuk az Szentírás is ír Isten csodálatos erejéről és fegyverzeteiről. Magyar hagyományőrzőként beálltam a magyarok oldalára, egyenruhát öltöttem magamra, miközben az élet Igéjét és evangéliumát hirdetem. A nagypapám, dédnagypapám az erdélyi hadseregben szolgált az első és a második világháború idején. Székely határvadászok is voltak. A családunkban alapvető érték volt, hogy a hazát, a nemzetet, a családot védeni kell. Ezek a fogalmak ott élnek bennünk egy ünnepi szinten, amit pedig igyekeznek elhétköznaposítani. Őrzöm azt, amit a nagyapa elkezdett és csinált. Mert az az igazság, hogy akinek nincsen múltja, nincsen jövője sem. Ezt lehet érzékelni egy gyökértelen társadalomban.
Fekete Ágnes: Milyen egyenruhát visel?
Máté Zoltán: Ez egy csendőrhadnagyi egyenruha. Sajnos, a csendőrségnek általában rossz a megítélése. Itt az első világháborúról van szó. Olyan rendvédelmi szervezet volt a csendőrség, amelyre Európában egyedülálló módon a magyarok találtak igazi megoldást. Feloszlatták a szervezetet, majd újra kellett alakítani, úgy ahogyan a tábori lelkészséget is. Hadd említsem meg, hogy Horthy Miklós kormányzósága alatt lévő Magyarországon indult el Európában először a tábori lelkészi szolgálat. Az összes többi környező államban csak később vezették ezt be. Ez olyan szervezői munka volt, amely a csendőrséget is átalakította.
Fekete Ágnes: Az első világháború előtt csendőrnek lenni nagyon nagy tisztesség volt.
Máté Zoltán: Elég volt, ha csak a csendőr kalapját elvitték a kocsma előtt a faluban, máris száz ember haptákba vágta magát és rend volt. Üzenete is van ennek. Nem úgy volt, mint ma, hogy egy-egy ügy kivizsgálása hónapokig tart. Ott bizony, egy-két nap alatt megoldódtak a dolgok. Nem lenne rossz ötlet az, hogy a jövőben a rendőrség keretein belül is indulna egyfajta lelkipásztori szolgálat.
Dr. Ravasz István: A hagyományőrzőket, ha végignézzük, minden tiszteletem és becsületem az övék. Nagyon-nagyon köszönöm, hogy itt vannak. Egyikük egyenruhája sem igazán első világháborús, nem csukaszürke. Örülök ennek az egyenruha kollekciónak, mert megadja a történelmi ívet, ugyanis nem két világháború volt, hanem egy. A legújabb szakirodalomban egyre kevesebben beszélnek első és második világháborúról. A világháború megkezdődött 1914-ben, nagyjából és körülbelül 1918 végéig tartott általában Európában. Másik három helyen tovább, hiszen a törököknél 1922-ig, a volt cári birodalomban olyan 1921/22 fordulójáig, és még a Kárpát-medencében is 1919 augusztusáig. A huszadik századi világháború első szakasza a nagy háború. Majd a kiállításon láthatják, ahogy a tárgyakban, dokumentumokban, kiadványokban, könyvekben és fényképekben is megjelenik ez. Nem csupán csukaszürkét fognak látni, hanem a kormányzó idejéből való keki ruhákat is.
A nagy harcok után jött egy körülbelül húsz éves fegyverszüneti szakasz, ami arra volt jó, hogy a vesztesek felkészüljenek az újrajátszásra, hátha akkor sikerül. Na, de miért kellett ez a felkészülés? Azért, mert az, amit úgy ír le a korábbi történelemtudomány, hogy Versailles-i békerendszer és Trianoni béke, az nem béke. A béke azt jelenti, hogy megbékéltetem a legyőzöttet az új helyzetével. Bárki, akit a Versailles-i békerendszer bármelyik elemét kénytelen volt aláírni, tessék mondani, az megbékélt ezzel az új helyzettel? Nem. Senki. A németek sem. Mi sem. Természetes, hogy nem. A törökök sem, hát újrakezdték az egész háborút, hogy egyáltalán fennmaradhassanak. Míg a korábbi békék, valóban békék voltak! Lásd 1815. Bécsi béke, Napoleon. Franciaországot visszaemelték a nagyhatalmak sorába. A franciák azért nem is lázadoztak utána. Vívtak ők háborúkat, csak nem emiatt. Az egy másik történet. Na, de amikor vége lett a húszéves fegyverszünetnek, újra felkészülésnek, és megint megpróbálták újra lejátszani az egykori központi hatalmak azt, ami 1917-18-ban történt. Akkor azt minek nevezzük? Totális háborúnak. 1914-ig volt egy világrend, amely Európa elsőségén alapult. Hol volt akkor még az USA? Éppen csak hogy túlélték a polgárháború megrázkódtatását. Aztán 1945-ben kialakult egy két világbirodalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által uralt kétpólusú világrend. Európa asszisztált hozzá. A nyugati fele az USA-nak, a keleti fele a Szovjetuniónak állt be, magunkat is beleértve. Ez lett a sorsunk.
Ezen a kiállításon itt nemcsak fényképeket fognak látni, hanem faragott hüvelyvázát is, amit a fronton farigcsált valaki, amikor éppen nem lőttek. Az egyes embertől indul meg fölfelé, és lehet, hogy a végén el se jut az állami szintig, mert olyan hatalmas méretű az anyag. A szerző úr harmincöt éve él Pócsmegyeren, de olyan hatalmas méretű anyagot kellett feldolgoznia és bemutatnia, hogy ennyi idő nem is volt hozzá elég.

Fekete Ágnes: Azt olvasom itt: Kiss Lajos.
Kiss Lajos nővére: Az öcsém. Elvitték a második világháborúba, mint leventét. Akkor Tildynek volt egy nemzetközi petíciója, hogy akik olyan nagyon fiatalon kerültek a háborúba hazakerülhessenek.
Fekete Ágnes: És ez micsoda pontosan?
Kiss Lajos nővére: Evvel evett.
Fekete Ágnes: Egy kés, meg egy kanál, ami tőle maradt?
Kiss Lajos nővére: Igen. Ezeket szerezték. És ebben volt ez a kenyérdarab, hogy ilyet ettek Szibériában.
Fekete Ágnes: Hozott egy darab kenyeret?
Kiss Lajos nővére: Ezt a darab kenyeret ebben a szütyőben hozta.
Fekete Ágnes: És ezt megőrizték?
Kiss Lajos nővére: Megőriztük ugyanúgy, mint Édesapámnak első és második világháborús emlékeit is. Ez az ő naplója. Régebben ezt én nem is olvastam. Azonban, amikor elolvastam, azt figyeltem meg, hogy ott igazából nem volt hadvezetés, a katonákat csak nekivezényelték az ismeretlennek, se ruha, se egészségügy. Előfordult, hogy tífuszosak, kolerásak lettek a katonák már 1914-ben! Apám írta a naplóban, hogy mentek valahova és ott mondták, hogy itt temettek el egy tömegsírba kolerásokat. 1914-be stellumba mentek, az azt jelenti, hogy a lövészárokba. Írja, hogy itt már látnak minket az oroszok. Tehát látták őket, és akkor, mint a vadászok, odalőttek. Tudták, hogy látják őket, tudták, hogy odalőnek. Az ember a mai eszével ezt nem tudja elképzelni! Ezután mélyebbre próbálták ásni az árkokat, hogy ne lássák őket a muszkák. Teljesen értelmetlen szörnyedelem volt.
Kovách Tamás: A világháború óriási traumát okozott egy-egy családnak és a nemzetünknek. Hihetetlen az, ahogy egy-egy fiatal élete így fejeződött be! Ezért valóban fontos, hogy a legnagyobb tisztelettel felidézzük az akkori eseményeket és emlékezzünk. Természetesen egy fiatalember találhat valami vonzót a katonaéletben, kihívás lehet egy férfiúnak, de valahol elcsúszik az ügy megítélése, ha gondolkodásunk ebbe az irányba indul el. Hittanórákon vagy más beszélgetésekben, amikor felvetődik a háború kérdése, minden alkalommal el kell mondani, hogy ez nem egy lehetőség, nem egy alternatíva. Persze a háborúellenesség is nehéz kérdés. Sokszor passzív módon támogatjuk a háborúkat. Az önbecsapás egy nagyon nagy hiba. A fárasztó szlogenektől én is rosszul vagyok. Látjuk, hogy gazdasági harc dúl a világban, mindezzel együtt keresztyén emberként mégis azt gondolom, hogy ott van rajtunk a bűn átka, de hogy hogyan és milyen módon jelenik meg, az nem mindegy. Lehet egy népet rabszolgává tenni, lehet egy társadalmat fogyasztói társadalommá formálni. Sok mindent meg lehet csinálni, de azért vagyok annyira romantikus szemléletű, hogy azt mondjam, ebből mind ki tud lépni ebből az ember addig, amíg él, és rájöhet arra, hogy kicsoda valójában, hogy Isten képére teremtett lény.
Fekete Ágnes: Ritka nagy összefogás van a kiállítás mögött.
Kovách Tamás: Ez így van! Az ilyen mindig úgy indul, hogy van egy-két lelkes ember és szépen lassan magukkal ragadják a többieket. Amikor kiderül az, hogy ez meg ez is a kiállítás anyagát képezi, akkor hozzákerül még újabb dokumentum, tárgy, családi emlék, és hihetetlen történetek rajzolódnak meg egy-egy egyszerű tárgyhoz kötve. A múltból egy-egy fénykép felidéz valamit, amit egy ilyen kiállításon be lehet mutatni, mert örök tanulsággal bír. Nem tudom, hogy hány olyan hasonló lélekszámú község van Magyarországon, ahol ilyen mértékben sikerült erre a nagy évfordulóra a múltat feltárni és bemutatni.
Fekete Ágnes: Ezer fő körüli faluról van szó Pócsmegyer esetében.
Kovách Tamás: Az ősfaluban egy kicsit még ennél is kevesebb a lakosok száma.
Fekete Ágnes: Több száz levél, napló, kardok.
Kovách Tamás: Igen. Rendkívül reprezentatív anyag, ami valamiképpen az egész magyar sorsot, és az egész magyar történelmet láttatni tudja.
Fekete Ágnes: Mi köze van ehhez a református egyháznak?
Kovách Tamás: Az biztos, hogy a mozgató emberek a küldetéstudatukat itt kapták, lelki ajándékképpen. Valamit megcselekedtek, amit Isten rájuk bízott.
Fekete Ágnes: Merthogy, akik az egyházban elkötelezettek, ugyanők elkötelezettek a faluban is?
Kovách Tamás: Igen. De ne legyünk ennyire egyoldalúak, mert ebben az ügyben nemcsak egyházi emberek mozdultak meg és tettek meg mindent, amit lehetett. De valóban azt látom, hogy amikor a múltunkból valamit föltárunk, bemutatunk, abban az egyházközségnek mindig jelentős szerepe van. Nem fogjuk a jövőnket megtalálni, ha ezt a múltfeltáró munkát nem végezzük el.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Művészetek Völgye rendezvénysorozaton az idén is részt vesz a Dunamelléki Egyházkerület csapata. Július 25. és augusztus 3. között várják a látogatókat Átutazóna című kiállításukkal a taliándörögdi református templomba, annak kertjébe és a kántortanító házába.

Koreai szervezésű jótékonysági hangversenyt tartanak a cigánymisszió javára július 24-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Fekete Nándor orgonaművész lemezbemutató hangversenye lesz július 27-én, vasárnap 19 órakor Felsőörsön, a református templomban.

Pitti Katalin és Hegedűs Valér jótékonysági koncertet ad július 27-én, vasárnap 17 órától Tolcsván a református templomban.

Az idén is megrendezik a Konfi+ konferenciát, ahol az ifjúsági munka különböző modelljeit ismerhetik meg a résztvevők. A konferencia augusztus 24. ás 27. között lesz Balatonszárszón. Jelentkezni a konfiplusz.reformatus.hu oldalon lehet.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét a Jelenések könyve 13. fejezetéből!

"Azután láttam más fenevadat feljönni a földből… Azt is teszi mindenkivel, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek… hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat." (Jel 13,11. 16-18.)

Az egyik gépkocsink rendszámában benne volt egyszer a hatszázhatvanhatos szám, és volt, aki megkérdezte: nem félünk ezzel az autóval? Nem féltünk. A bibliai részben is benne van, ez a szám emberi szám, és nem ördögi. Nem valami mágikus erejű számról van szó, hanem egy olyan jelképről, amely leírja a számok nyelvén az utolsó idők jelenségeit.
A szám magyarázatában sokan használták az úgynevezett gematrikus elvet, azaz mivel a héber nyelvben a számokat betűk jelölik, ezt az utat visszafelé járva, egy-egy névvel azonosították a hatszázhatvanhatos számot. A legtöbbször Néró császár jött ki eredményképpen, de a pápától Napóleonon át az Európai Unióig számtalan ilyen fajta megfejtés született. János első levelében olvassuk azt a kifejezést, hogy antikrisztus, de ott ez a tévtanításokra vonatkozik. Nincs alapja annak, hogy a Jelenések könyve fenevadját, mint valami megtestesült Krisztus ellenes embert olvassuk ki a szövegből.
Nézzük inkább a jelképeket! Egy fenevadról van szó, egy emberalatti hatalomról, amelynek emberi száma van. Emberként mutatja magát, valójában elveszi tőlünk emberségünket. Van, aki általában az emberi hatalmat, a kormányokat látja a fenevad jelképe mögött. Hiszen minden uralkodó rendszer úgy tesz, mintha örökké tartana, mégis mindegyik összeomlik egyszer. A földi hatalom emberi. Mégis látjuk, hogy a hatalom birtoklása valamiképpen megmételyezi az embereket, szinte kivetkőznek magukból. Jó emberek is megtesznek olyan dolgokat, amiket egyébként nem tennének meg. A földi hatalom nagyon emberi dolog, de ennél több is. Hosszú távon az a tapasztalat, hogy emberalattivá lesz. Miért történik meg ez a folyamat újra és újra az emberiségben? Azért mert hiánylények vagyunk. Hatosok vagyunk. Nem a tökéletes hetes jellemzi az embert, hanem a tökéletlenség. Hiányosság hiányosság hátán a hatszázhatvanhat. Hamvas Béla elgondolkodtató sorait olvasom:
"…Valami ma, az Apokalipszis ilyen előrehaladott évszakában, holtbizonyos. Az Antikrisztus nem személy. Nem ember. … inkább szörny, visszájára fordított, zűrzavaros, hatalmaskodó lesz, borzasztó, megrontó, de ezenfelül még erőszakos és vérengző és hazug és dühöngő is. … Az Antikrisztus éppen a személytelen. A nem-ember, a nemlétező, a semmi, a hiábavaló, az üres, a sötét, a bűn, a tagadás, a nem valami, nem valaki, hanem a semmi, amit az ember akkor tapasztal és él át, amikor szembekerül az átkozott és buta kényszerrel… Szembekerül vele, megborzad, meg akarja nézni, megfogni, de a semmibe nyúl. … Mi a borzalom a személytelenben? Az, hogy megszólíthatatlan. Az a személytelen, ami a terrorban, az erőszakban, az ínségben, a szükségben, a felelőtlen irtózatkeltésben nyilatkozik meg, abban, ami a földet ma a rémület és a reszketés helyévé tette. Lehet, hogy János apostol ezt akarta elrejteni abban, amikor azt írta, Hatszázhatvanhat… Az anonim borzalom, ami például a hivatal vagy a technokrácia, vagy a rémállam, … amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem, mert tőlünk független, hanem, mert ezt a nemlétezőt mi valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatában sem valódi. Egyedül az isteni a valódi. … A minden jó szándékot és segítést belülről megőrlő és felbontó személytelen hatalomnak vagyunk kiadva. Ez a Hatszázhatvanhat. A cirkuszigazgató nem veszi észre, hogy az előadást az absztrakt személynek rendezi… nincs közönség. Körös-körül a semmi és az űr és a valótlan és a fikció… ez a Hatszázhatvanhat, az Antikrisztus. Íme, a bölcsesség." (Silentium)
Ez a bölcsesség talán azt jelenti, hátralépek egy kicsit, és messziről nézem meg a szörnyet a hatszázhatvanhatos számmal. Isten megadhatja a tiszta látást, amivel nem rémisztő ez a kép. Ámen.