2015-11-04

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Ha a hűség szót beütjük a számítógépbe, akkor a márkahűséget és a kutyahűséget találjuk meg. Ezek szerint a tartós kötődést helyezzük ma a hűség helyébe. Amikor igazi hűséggel találkozik az ember, akkor azt érzi, ez szinte nem is igaz. Most egy ilyen megdöbbentő hűségtörténetet hallhatunk. Szőnyi László és felesége, Szabó Éva hetvenéves házassági évfordulójukat ünnepelték. Erre alig találtuk meg a szót is, egy vőfély oldalon azt olvastam, ez a "kegyelmi lakodalom". Néhány éve ők már meséltek szüleikről és az első világháborús hadifogolytáborról. Most a maradék virágok között beszélgettünk közös hetven évükről.

Szőnyi Lászlóné: Nem szomorkodunk, és nem panaszkodunk. Úgy fogadunk el mindent, ahogyan kapjuk. Isten mindent használ valamire az életünkben, csak sokszor fogalmunk sincs, hogy hogyan.
Fekete Ágnes: Hány éves tetszik lenni?
Szőnyi Lászlóné: A kilencvenkettőt töltöttem, Papa pedig kilencvenöt éves. Óriási kegyelem az, hogy együtt vagyunk.
Fekete Ágnes: Milyen sok virág van itt! Ezt mind a házassági évfordulóra kapták?
Szőnyi Lászlóné: A vágott virágok már elhervadtak. De van itt még néhány cserepes. Nagyon szeretem a virágokat. Ez a lakás eléggé sötét, de azzal, hogy a földszinten vagyunk, mégis úgy érezzük, hogy a természet sokkal közelebb van.
Fekete Ágnes: Ha az ember bentről kinéz a természetbe, az szinte életkedvet ad.
Szőnyi Lászlóné: Igen.
Szőnyi László: Ezen a fényképen látszik, hogy milyen sokan voltak az évfordulón. A pasaréti lelkészi hivatal előtt készült a kép. A gyerekeink olyan kedvesek, hogy egyemléklapot készítettek nekünk meglepetésül. Elöl az égei templom van, a belső részen pedig az életünkről néhány kép. Először, ahogy indultunk 1945-ben.

Szőnyi Lászlóné: Nem volt esküvői képünk.
Fekete Ágnes: Gondolom, a háború miatt nem készült kép.
Szőnyi László: Igen. Az elején ketten voltunk. Utána jött egy idő, amikor együtt volt a család, ugyanis édesapánk,Szőnyi Sándor ide került hozzánk. Ezen a képen a három gyerekkel vagyunk, amikor már felnőttek, és kezdenek szárnyra kelni. Végül megint ketten maradtunk.
Fekete Ágnes: Négy képben az életút.
Szőnyi László: Ott az alján pedig azok az Igék vannak, amelyek azokban az időszakokban voltak fontosak. Sok mindenért hálát kellett adnunk életünk során, és ma is hálát adunk.
Fekete Ágnes: Különleges dolog, hogy kilencven év fölött az legyen a vezérige, hogy "Örüljetek!" (Fil 4,4)
Szőnyi László: Igen. Az az Ige is ott volt egész életünkben, hogy "Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek." (Jn 14,27)
Szőnyi Lászlóné: Ezt az Igét is kaptuk.
Szőnyi László: Nagyon régtől fogva az a családi köszöntésünk az, hogy béke.
Szőnyi Lászlóné: Volt még egy vezérigénk: "Megőrzött bennünket az Úr minden úton, amelyen jártunk és minden nép között, ahol átvonultunk." (Józsué 24,17)
Fekete Ágnes: Hihetetlenül hosszúnak tűnik ez a hetven év. Sokan talán meg sem érjük ezt az életkort. Az is számít, hogy elég fiatalon házasodtak össze.
Szőnyi Lászlóné: Mindkettőnknek volt már diplomája!
Fekete Ágnes: Milyen visszanézni az eltelt időre? Mi az a malter, ami összetartotta hetven évig ezt az épületet?
Szőnyi László: Sola Scriptura: egyedül az Ige. Egészen fiatalon nem is ismertük egymást, nem találkoztunk, pedig az édesapáink együtt voltak fogságban, és akkor nagyon jó barátok lettek. Így volt rendelve, hogy mi aztán találkozzunk, és összeházasodjunk. Vannak, akik azt mondják, hogy akik így beszélnek, azok nem is lehetnek normálisak. Mi teljesen normálisnak érezzük magunkat.
Szőnyi Lászlóné: Végeredményben mielőtt összeházasodtunk volna, talán ötször találkoztunk. Sopron és Kecskemét között Budapesten volt egy néhány óra randevúnk a levélváltások között. Egyik nevezetes ittlétünk például 1944. március tizenkilencedike, amikor a németek megszállták Budapestet. Akkor is Pesten találkoztunk, a Nyugatiban vártam a páromat, de nem jött. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett. Végül telefonáltam a Keletibe, és akkor tudtam meg, hogy Győr felől jönnek a német csapatok. Körülbelül kétórás késéssel érkezett meg Laci, kimentünk a Tündérsziklához, de nem sokáig maradtunk, mert nem tudtuk, hogy hogyan fogunk hazamenni. Útközben igazoltatások voltak. A fiú évfolyamtársaim kint vártak Kecskeméten, az állomáson, mert tudni akarták, hogy mi van Budapesten.
Szőnyi László: Amikor végeztem, mint erdész, Újszeged környékére a tanyavilágba kerültem. Ott megkerestük az újszegedi lelkészt, Teleki Sándort. Metodisták is jártak egy tanyára bibliaórát tartani. Három kilométert gyalogoltunk minden alkalommal, de ez természetes volt, hogy közösséget leljünk. Nagyszerű időszak volt ez az életünkben! Ha valaki egyszer megérzi a permetező éjszakai eső után a homok édes illatát, akkor az oda visszavágyik.
Fekete Ágnes: Annyira szép volt ott? Ilyen illatok voltak?
Szőnyi László: Igen-igen. Minden tekintetben egy ajándék volt. Azt mondták nekünk, éljetek ott boldogan együtt, mert aztán jön az élet vastagja. És jött.
Szőnyi Lászlóné: Ott váltunk igazán családdá, mert ott született a lányunk és a nagyobbik fiunk.
Szőnyi László: Volt egy bába, aki eljött hozzánk, és én voltam a segéd. Így apás szülés volt 1947-ben. Tessék rám nézni, és elképzelni, hogy milyen ügyes voltam. Mama is ügyes volt. Azután abban az időben a "láncos kutya" ott elszabadult, onnan menni kellett, és átkerültünk Sopronba, ahol kaptunk egy fűtetlen szobát. Beteg gyermekkel, kilátástalansággal ott töltöttünk két-három évet, és akkor fölkerültünk Pestre.
Szőnyi Lászlóné: Ott egy évet voltunk.
Szőnyi László: Mama! Én azért mondok kettő-hármat, mert neked az legalább két-három évre való búbánat volt.
Szőnyi Lászlóné: Borzasztó nehéz volt.
Fekete Ágnes: A betegség vagy a fűtetlenség miatt?
Szőnyi Lászlóné: Lackónak tüdőgyulladása és szamárköhögése volt, és fűtetlen szobában fürdettem még novemberben is.
Szőnyi László: Mert nem volt tüzelő. Azután Budapesten először kaptunk egy "tudományos férőhely"-et, egy olyan lakást, amelyet már valakinek kinéztek, ezért nem is maradhattunk sokáig. Így kerültünk be a "nyócker"-be. Jelentkeztünk megint a helyi gyülekezetben, a Salétrom utcában, de egy kicsit messze volt a Köztársaság tértől. Ott volt viszont a Luther Ház, amelyiknek az egyik hátsó szobájában volt egy prédikálóállomás. A vasárnapi iskolai tanítást a lelkipásztortól a feleségem vette át.
Szőnyi Lászlóné: Megmagyaráztam a gyerekeknek, hogy a templomban csöndben kell lenni. Akkorra már megszületett a János fiunk is. Még nem nagyon tudott beszélni, de fogta a kezemet, amikor mentünk és mondta: "amba, omba, ömbe" Mit jelentett? Templomban, csöndben! Körülbelül tíz-tizenkét gyereket összeszedtünk az udvarról és velük mentünk a templomba 1953 és 1955 között.
Szőnyi László: A vastag időben.
Szőnyi Lászlóné: De mi mentünk.
Szőnyi László: Egy picike, konyha nélküli, egy szoba hallos lakásunk volt. Deszkával volt elkerítve a padlásföljáró lépcsőház alatt egy kis sarok. "Megtartott minket az emberek között" azért is fontos igehely a számunkra, mert mellettünk volt a pártház. Volt ott puskaropogás, még az ablak is kiment. Az ebédlőasztalunkban is volt két-három golyóütötte lyuk. De megtartott bennünket. Lehet az Igéket mondani. 1956-ban külön lakásból társbérletbe költöztünk a Krúdy utcába. A béke itt is működött. Mama megszelídítette a társbérlőt, aki az első nap közölte velünk, hogy neki itt jogai vannak. Azt tudtuk!
Szőnyi Lászlóné: Egy magányos postatisztviselő volt, aki később azt mondta, hogy akkor érezte magát igazán családban, miután mi odaköltöztünk.
Fekete Ágnes: A szelídítés hogyan sikerült?
Szőnyi Lászlóné: Megpróbáltam úgy nézni a dolgokat, ahogy ő nézi. Megpróbáltam neki elmondani, hogy mi mindent lehet ezen formálni. Nem akarta, hogy a fürdőszobát használjuk. Mondtam, hogy ez nehezen fog menni, de megegyezünk. Reggel a gyerekek és a férjem vállalják, hogy a konyhában egy lavórban megmosakszanak. Hetenként két alkalommal, délután négy órától este kilencig viszont a család fürdik. Minden további nélkül elfogadta. Volt egy egyméter-hússzor egyméter-húszas spejzunk. Azt mondtam, hogy ide veszek egy gázrezsót, és itt azt főz, azt csinál, amit akar, én oda be se teszem a lábam. Egyszerűen elállt a lélegzete, és azt mondta: "hát ilyen nincs!" Mondtam, hogy "de van, mi meg fogjuk csináltatni!"
Fekete Ágnes: Tehát meg volt elégedve. Végülis a titok ez a kompromisszumkészség?
Szőnyi Lászlóné: Persze. Nem a jogomat kell védenem, hanem azt megnézni, hogy neki mit lehet segíteni, hogy neki is komfortos érzése legyen. Amikor bekerült kórházba, engem behívott a főorvos, és azt mondta: tudja, hogy a társbérlőnk, Miklós bácsi beadta a kérvényét egy szociális otthonba, de arra várni kell. Bár haza tudná engedni, de nem tud elmenni ebédelni. Mondtam: "ahol hat ember jóllakik, a hetediknek is jut. Amíg meg nem kapja a beutalóját, minden nap adok neki ebédet, a két fiam pedig segít felhordani a fát neki." A főorvos azt mondta: "ezt nem várhatom el egy társbérlőtől." Erre én azt mondtam, hogy nem társbérlőnek kell tekinteni, hanem egy jó szomszédnak.
Fekete Ágnes: Végülis a hetven év is egy kicsit ilyesmiről szólhat. Nagyon sok kompromisszumot kell kötni ahhoz, hogy az ember végigéljen hetven évet békében.
Szőnyi Lászlóné: Persze.
Szőnyi László: Ez azt jelenti, hogy belül rend van, és ez sugárzik kifelé is. Közöttünk a családban nem volt gond. A gyerekek természetesnek vették, hogy itt van egy idegen bácsi, akinek hozzuk a kenyeret, vásárolunk, takarítunk, tüzet gyújtunk. Az erő kisugárzása, a megértés keresése volt a jellemző, és egyáltalában az, amit az ember békességnek, derűnek nevez.
Most megint ketten maradtunk, mint ahogy indultunk. A házasság célja a házasság maga. A többi ajándék, ami időközben jön, és elmegy. Hálásak vagyunk, hogy összekerülhettünk és együtt lehetünk.
Fekete Ágnes: Ahogy tetszenek mesélni, úgy tűnik, volt némi munkamegosztás a családban.
Szőnyi László: Nincs leosztott szerep, csak élet van, ami alakul. Mama olyan kisközségből jött, ahol örültek, ha egyik napról a másikra élni tudtak. Nagyon tudta, hogy mit hogyan kell beosztani azért, hogy meg tudjunk élni. Én ebben nagyon ritkán segítettem, de minden esetben súlyos sikertelenséggel és gonddal. Az élet így alakult, hogy tulajdonképpen a mama tartja a családot, kegyelemből.
Fekete Ágnes: De ezek szerint ezt el tudták fogadni, és senki nem zsörtölődött emiatt.
Szőnyi Lászlóné: Nem, és ez olyan csudálatos volt, hogy ha valamelyikünk valami miatt egy kicsit esetleg szótlanabb vagy morcosabb volt, akkor a másiknak föltétlenül jókedve volt. Kiegyenlítődtek a dolgok.
Szőnyi László: Hangos szót, meg ilyesmit mi nem ismerünk.Olyan mély gyökerű székelység él a mamában, amely ma is nagy erő.
Szőnyi Lászlóné: Azt mondta a nagyobbik fiam: "én nem értem, hogy ti miért nem veszekedtetek soha," Csakugyan nem veszekedtünk.
Fekete Ágnes: A hetven év alatt soha nem volt még tányércsörrenés sem?
Szőnyi Lászlóné: Na, például a múltkor megbeszéltük Papa.
Szőnyi László: Most már beszélhetünk.
Szőnyi Lászlóné: Itt van ez a csillár. Ott állt benn a fiókban legalább húsz éve. Csak ezt a papa úgy elengedte a füle mellett mindig. A békesség címén én nem forszíroztam. Körülbelül három hete ez is előkerült. Nem mondott nemet, és a múlt héten fönn volt a soproni kisfiam és az fölrakta. Eddig ilyen tányércsörrenés volt.

Fekete Ágnes: A visszaemlékezés különösen fontossá válik akkor, ha erővel el akarják venni az embertől. Következő beszélgetésünk Kassán zajlik. Tarnóczi László az istentisztelet előtt kérdezgette az embereket a kassai református gyülekezet életéről.

Tarnóczi László: A református templomban épp most fejeződött be szlovák nyelven az istentisztelet és kezdődik hamarosan magyar nyelven.
Gyülekezeti tag: Megférünk, mivel emberek vagyunk. Nem lehetünk egymásnak ellenségei, különösen, ha reformátusok vagyunk.
Tarnóczi László: Van kapcsolat egyébként a szlovák és a magyar gyülekezet között?
Gyülekezeti tag: Természetesen. Valamikor ez egy gyülekezet volt. Csak aztán kettévált.
Tarnóczi László: Éneklő gyülekezet az önöké. Szép kórusuk van.
Gyülekezeti tag: Itt van a Laudate Dominum énekkar egyik tagja. Már kétszer is voltak a Művészetek Palotájában.
Gyarmati Rózsa: Körülbelül huszonnégy tagból áll a vegyes kórusunk, amelyet Kovácsné Palcsó Edit karnagy vezet. Most például készülünk a Dessewffy sírhoz. Minden évben el szoktunk oda menni, hogy megemlékezzünk a hősökről. Már körülbelül százötven mű is van a repertoárunkban.
Tarnóczi László: Nyéki Miklós beosztott lelkészként gondozza a kassai gyülekezetet.
Nyéki Miklós: Kassán nagyon lecsökkent a magyarság lélekszáma. Talán négy százalék alatti. Ehhez képest a református egyházközség nagyon erős. A gyülekezet létszámában nagy ugyan, lélekben pedig nagyok a tartalékai.
Tarnóczi László: Ez azt jelenti, hogy sokkal többen reformátusok, mint ahányan egyházfenntartók?
Nyéki Miklós: Nagy különbség van, mert hatezer református van, és körülbelül ezernégyszáz fenntartó, a magyar és a szlovák gyülekezetben összesen. Nyolcszáz körülbelül a magyar gyülekezetfenntartók száma és hatszáz a szlovákoké.
Tarnóczi László: A gyülekezet itt is inkább idősekből áll, de nagyon sok fiatal konfirmált is az idén.
Nyéki Miklós: Minden évben elég sok fiatal konfirmál. Ez egy nagy lehetőség Kassán, hogy vannak fiatalok, hiszen van egy magyar tanítási nyelvű alapiskola és gimnázium, és van egy ipari szakközépiskola, amely már hosszú múltra tekint vissza. Sajnos, a tanulók nagyrésze nem kassai, hanem vidéki, akik azért is jönnek, mert jó színvonalú az oktatás.
Tarnóczi László: Szépen szól a kassai Kálvin téren a református templom harangja. Mennyire jut el ez a szívekhez?
Újlaky Ferenc: Hála Istennek minden vasárnap és szerdán is meg szólal ez a harang már több mint négyszáz éve. Tulajdonképpen kétszer szólal meg. Most a magyar gyülekezet istentiszteletére hívogat. Azt hiszem, hogy kassai viszonylatban, a maréknyi magyarság igazi magyar szívű kálvinistái tartják itt fenn valahogy még a magyarságot.
Tarnóczi László: A parókián itt van Rákóczi Ferenc emléktáblája és Bocskai szobra.
Újlaky Ferenc: A Bocskai szoborhoz hozzáteszem, hogy ennek nem itt kellene állni, mert ez a Magyar Köztársaság ajándéka a város részére. Csak sajnos Kassán nincsen olyan közakarat, hogy ezt köztéren felállíthassuk, ezért ide kapott ideiglenes helyet itt, ahol fölállították. Tulajdonképpen ennek egy téren vagy egy parkban kellene állnia, hiszen egy híres személyiség, aki Kassához kapcsolódik és reprezentálja Kassa történelmét is.

Hírek:
A Kárpát-medencei Magyarok Zenéje koncertsorozat zárásaként gálaestet tartanak november 8-án, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Pesti Vigadóban. Közreműködik: Agócs Gergely, a Borzsavári népzenekar, Szalonna és Bandája és még sokan mások. Az est védnökei: Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége és Szabó István püspök. Nyitó gondolatokat mond majd Balog Zoltán miniszter. Az est keretében adománygyűjtés lesz Kárpátalja javára.

"Haza a magasban?" címmel keresik a magyarság lelki arcát a XI. Harkányi Szabadegyetemen, amelyet november 6. és 11. között rendeznek meg Harkány több pontján. Előadást tart többek között Andrásfalvi Bertalan, Bíró Zoltán, Ghyczy György, Jókai Anna, Vályi Nagy Ágnes. Esténként kulturális programok, koncertek lesznek, a Kaláka együttes, Lackfi János, a HajduX, a Harkányi BigBand, a Four Bones harsona-kvartett, Berecz András és a Sebő együttes fellépésével. Vasárnap a református istentiszteleten Balog Zoltán hirdeti az Igét.

Husz Jánosra és a huszitizmus magyarországi hatásaira emlékeznek november 9-én és 10-én, Budapesten. 9-én, hétfőn 18 órakor a huszita liturgiáról és zenéről hangzik el előadás, majd 19 órától ünnepi hangversenyen mutatják be a huszita és csehtestvér liturgikus énekeket a Szilágyi Dezső téri református templomban. 10-én, kedden délelőtt 9 óra harminc perckor Husz János és kora címmel nyílik kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban, majd 10 órától ugyanott tudományos konferenciát tartanak.

"A test a Szentlélek temploma, amelyet gondozni kell" előadássorozat első alkalmán a táplálkozásról beszél dr. Séllei Lajos orvos november 9-én, hétfőn 17 órakor Iregszemcsén, a Bartók Béla Művelődési Házban.

Éveink múlásáról tartanak női csendesnapot november 7-én, szombaton, 10 órától Pátyon, a református gyülekezeti házban.

Hitmélyítő beszélgetős áhítatokat, kézműves foglalkozás és istentiszteletet tartanak november 6. és 8. között Szeretve lenni és szeretve tenni címmel Debrecenben, a Füredi úti református gyülekezetben.

A XXII. Zsoltár- és népdaléneklőversenyt rendezi meg a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom 9-12. osztályos tanulók részére november 6-án és 7-én, Nagykőrösön, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán.

Az Ige és a Gyászóda vigasztalása hangzik fel Méhes Balázs orgonazenéjében november 8-án, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Jótékonysági koncertet ad az Anima Soni zenekar a kárpátaljaiak segítésére november 6-án, pénteken 19 órától Pesterzsébeten, a Csili Művelődési Központban. (Nagy Győry István utca 4-6.)

Maróthi György örökségére emlékezve rendeznek egyházzenei konferenciát november 5-én, csütörtökön 9 órától Kolozsváron.

Ismét egyháztáji vásárt tartanak november 7-én, szombaton 8 órától Debrecenben, a Széchenyi-kerti református templom udvarán.

Fekete Ágnes áhítata:

"Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám." Márk 3,35

Mi az Isten akarata? Az ember újból és újból felteszi ezt a kérdést. Babonás szokásaink hátterében is az a félelem áll, hogy nem tudjuk pontosan, mit helyes tenni. Ezért le kell kopogni, vagy pontosan meg kell forgatni valamit. Úgy hisszük, egy eleve elrendelt akaratnak így felelünk meg, és nem vétjük el az utat. Mi az Isten akarata? Valóban előre benne van egy könyvben? Valahol titokban…? Megváltoztathatjuk Isten szándékát? Az ember elemi, ősi félelmei vannak ezek mögött a kérdések mögött. Egyedül érezzük magunkat ebben a világban és kiszolgáltatottan.
Talán maga az akarat szó az, ami minket meggátol a megértésben. Sokféleképpen elemzik ezt az igét. Nagyon régi, messziről hozott szavunk az akarni szó. Egészen más kép jelenik meg mögötte, mint például a want, angol ige mögött. Ismerjük a wanted feliratokat, amikor valakit köröz a rendőrség. Birtokolni, elkapni, megtartani valamit – ez sejlik a szó mögött. Mi, amikor akarunk valamit, inkább egy akadályt akarunk leküzdeni. Valahogy mögé halljuk az ütközetet, az akaratok összecsattanását.
Nehéz elképzelnünk egy olyan akaratot, amelyik nem jelent senki számára akadályt. Ezért talán Isten akaratának kifejezésére kicsit jobb az Isten szándéka kifejezés. Isten akaratát tenni olyan, mint egy család tagjának lenni. Az ember tudja, hogy odatartozik, tudja, hogy jó helyen van. A családban normális körülmények között nem írásos szerződéseket kötnek, hanem szinte ösztönösen élik meg a döntéseket, az élet kiosztja a szerepeket.
Isten akarata sem egy erőltetett, akadályoknak nekiveselkedő akarat. Még akkor sem az, ha előfordul a családokban is az ütközés. Nyilvánvalóan nem könnyű egyeztetni a dolgokat úgy, hogy mindenkinek egyformán jó legyen. Egyszer a gyerekeknek kedvezünk, egyszer magunknak. És ha az ember ügyesen vigyáz az egyensúlyra, és képes elfogadással élni, akkor jól érzi magát. Isten akarata nem olyan, mint egy törvénykönyv, hanem mint egy családi megbeszélés. Ezért lehetséges az, hogy bár Jónás megkapja az üzenetet, még negyven nap, és elpusztul Ninive, de aztán mégsem pusztította el Isten a várost. A családi megbeszélés rendjében megtörténhet az, ami a törvény szigorában nem lehetséges.
Ezért, ha Isten akaratát keressük, ha nem akarjuk elvéteni az utat, akkor azt a kérdést kell először feltennünk magunknak, hogy szeretnénk-e ebbe a családba tartozni? Szeretjük-e Istent? El tudunk-e csodálkozni rajta? Akarunk-e sok időt vele együtt tölteni úgy, ahogyan egy jó családban az ember szeret egyszerűen jelen lenni. Mert ez a közös jelenlét az ő megvalósult akarata. A Miatyánkban kérjük:"legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is." Ez azt jelenti, hogy a Mennyben megvalósul Isten akarata. Nem azért, mert lépésről lépésre az történik, amit Isten egy trónon kigondol, hanem azért mert ott folyamatos családi ünnep van. Isten együtt van szeretetben azokkal, akik hozzá tartoznak.
Óriási szabadságot ad, ha így tudjuk látni Isten akaratát. Nem kell lebénulnunk a döntések előtt, nem kell azt hinnünk, hogy a mi kitalálásunkon múlik, hogy jó vagy rossz lesz az életünk. Ha Isten szeretetébe helyezkedem el, akkor túlságosan nagy baj nem lehet. Dietrich Bonhoeffer ezzel a lélekkel tudta leírni a náci lágerben:

"Köröttem jó erők hűsége, csendje
oltalmaz s nyújt vigasztalást.
Veletek élek, ha a napok rendje
új esztendőben int majd indulást.

A múlt még egyre gyötri szíveinket
s mit gonosz napok terhe ránk rakott.
Uram, te adjad riadt lelkeinknek
az üdvöt, melyre kezed alkotott.

S ha a keserű pohárt szánod nékünk
sok szenvedéssel csordultig tele,
hálával vesszük s nem remeg a szívünk,
jó s kedves kezed közelítvele.

S ha mégis úgy adod, hogy szép világunk
gyémánt napján áradjon örömünk,
el nem feledjük, merre vitt parancsod,
csak a Tiéd lesz akkor életünk…"

Ámen.