2016-10-26

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat! Fekete Ágnes vagyok.
A ránk következő hétfőn október 31-én, nagy ünnep veszi kezdetét. A reformáció ötszáz éves évfordulójának nagy nyitóünnepsége a svédországi Lundban lesz, ahova Ferenc pápa is ellátogat majd. A katolikus és a protestáns egyházak közös istentisztelettel ünneplik meg azt, hogy 1517. október 31-én Luther Márton kitűzte Wittenbergben pontjait. Luther is, a reformátorok is mind egy különleges szemüveggel keresték éltük értelmét, boldogságukat, mert Krisztust keresték elsősorban. Most a boldogmondásokról megkezdett sorozatunkat folytatjuk Füsti Molnár Szilveszter segítségével. "Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztalódnak."

Füsti Molnár Szilveszter: A görög pentheó szóba a sírás, a gyász, a bánkódás és a panaszkodás is benne van. Befelé és kifelé hat. Bizonyos élethelyzetekben nem akarjuk leplezni a siralmat, panaszt, bánkódást. Gondoljunk arra, mikor is sírtunk utoljára?
Fekete Ágnes: Amikor sírunk, már elindultunk a vigasztalás felé?
Füsti Molnár Szilveszter: Így van! Vannak olyan élethelyzetek, amikor nem szabad leplezni a sírást, mert ennek a cselekvésnek nagyon fontos üzenethordozása lesz: hogy vigasztalásra szorulok. Nem csupán az Isten vigasztalására, hanem a te vigasztalásodra is. Ugyanígy, amikor sírni fogsz, én is melletted fogok állni. Roppant fontos az egyén számára, és nagyon fontos a külvilág számára is. A külső és belső egyszerre érintett. A Heidelbergi Káté első fő részének a címe, a nyomorult ember, az ember nyomorúsága. Óriási bátorság kellett ahhoz, hogy a káté megfogalmazza, hogy miért nyomorult az ember, mert áthatja az Isten és az ember gyűlölete.
Fekete Ágnes: Tehát az ember afölött sír, hogy elszakadtunk magunktól és Istentől?
Füsti Molnár Szilveszter: Ez nemcsak az elszakadás. Ebből az elszakadásból elidegenedés következik. Alaphelyzet, hogy nemcsak elszakadtam az Istentől, hanem ellene vagyok, mert magamat szeretném előtérbe helyezni. Az volt a csábítás: "olyanok lesztek, mint Isten." Olyanok voltunk, mint az Isten. Nem egy az egyben, hanem a céljaink voltak közösek. Most nekünk kell keresni célokat, és látjuk, hogy ezek a célok mennyire ideig-óráig valók. Nem elegendőek ahhoz, hogy boldoguljunk, hogy boldogok legyünk. Ezzel szembesülünk ebben a boldogmondásban, ebben sűrűsödik össze minden siránkozás, siralom, gyász, panasz és ebben van a vigasztalás is, hogy lehet kiút.
Fekete Ágnes: Gyökössy Endre mondata jut az ember eszébe: "Boldogok, akik még tudnak sírni, mert őket még meg lehet vigasztalni".
Füsti Molnár Szilveszter: Így van, vagy akár a Heidelbergi Káté első kérdés-felelete: "Nem a magamé vagyok". Erről a tulajdonjogról lemondani, hogy nem a magamé vagyok, hogy nem az önmegvalósítás, nem a kezembe tudható hatalom határoz meg. Erről lemondani, fájdalmas. Amikor ezzel szembesülök, az már egy új állapot, az újjászületett ember fájdalmas első életrezdülése. Magamtól, bármilyen lelkes és jó keresztény vagyok, nem vagyok rá képes. Fáj ez az egész dolog, mert onnantól kezdve nagyon reálisan látom, hogy ki vagyok én, és ebben a helyzetben ki Isten? Minden jóban és rosszban, amely velem történik, mindig benne van a vigasztalás is. Leesnek a hajszálaink a fejünkről, több is, mint azt gondolnánk, de ez nem céltalanul történik. Nem céltalanul sírok és vagyok, Istennel együtt és Istenben célja lehet az életemnek. Szerintem ez óriási vigasztalás!
Fekete Ágnes: Az emberek számára a sírás azt jelenti, hogy nem boldogok.
Füsti Molnár Szilveszter: Luther szenvedéshordozónak fordítja a pentheó-t. A boldogság is egy összetett fogalom, és a Krisztusban megtalálható boldogság megkerülhetetlen helyszíne, amikor sírunk, amikor szenvedéshordozóként a cselekvésre tesszük a hangsúlyt és Krisztusban hordozzuk a szenvedéseket. Nem a mi erőnkkel, mert az roppant kevés lenne. A szenvedéshordozást arra is értem, amikor szembesülni merünk az élet és a halál megkerülhetetlen kérdéseivel. Jézusban a halállal is mernünk kell szembesülni, és igen az fájdalmas, siralmas. Krisztus halálában van a mindenható Isten beavatkozása, amin minden megfordul, és ebből lehet fölépíteni a vigasztalást. Csak ebből. A szembesülés megkerülhetetlen. Erről szól számomra a sírás. Az átélésnek, a hitelességnek egy nagyon fontos vonatkozása van.

Fekete Ágnes: Egy kis csapat azt határozta el, hogy a magyar reformációnak úgy állít emléket, hogy ötven arcot jelenít meg, olyan emberek portréját mutatja be, akiknek a munkásságából kiviláglik a reformáció szellemisége. Faggyas Sándor újságíró, a kötet kitalálója beszél. Majd két szerző Petrőczi Éva és Szabó András. Nagyon nagy példája ez a kötet annak, hogy hogyan érdemes ünnepelnünk a reformációt. A kötetet e hét péntekén Budapesten, a Ráday utcai Bibliás Könyvesboltban mutatják majd be délután négy órakor.

Faggyas Sándor: Mit jelent az, hogy református, vagy protestáns? Jobban el lehet mondani, ha nem egyszerűen csak a történelmi eseményeket soroljuk fel, hanem emberi életutakat mutatunk be. Hogyan éreztek, hogyan gondolkodtak, hogy milyen hatással voltak a koruk társadalmára, hogy hogyan emlékeztek rájuk az utódaik? Arra gondoltam, talán egy fiatalnak az érdeklődését jobban meg lehet ragadni, ha élményszerűbben, érdekesebben, "sztorizóbban" mutatunk be érdekes embereket, az ő életpályájukat, életművüket. Mindegyik évszázadból tízet gondoltam. Tizenöt szerzőt sikerült végülis megnyernem. A túlnyomó többség nagyon is örült ennek a lehetőségnek és felkérésnek, mert azt is leírhatták, hogy számukra miért fontos az adott személy, például Arany János vagy Ady Endre. Többségükben sikerült elérni ezt a célt, hogy valóban élményszerűen, érdekesen, sok történettel megfűszerezve, igazi jó olvasókönyvet tudunk átadni az olvasóknak. Azt keressük, hogy mit jelentett ez az elmúlt félévezred a magyar történelemben. Ha ilyen kiemelkedő emberek ezen a hiten voltak, mit jelent az, hogy protestáns szellemiség?
Fekete Ágnes: A protestáns szó a legtöbb emberben valami tiltakozásról szól, holott ez a valami mellett való kiállást jelent.
Faggyas Sándor: Igen. A mai köznyelvben talán a tiltakozás az első jelentése. A legtöbb embernek ez jut az eszébe, holott történelmileg tudjuk, hogy amikor a német választófejedelmek létrehozták ezt a szövetséget, a lutheri hitújítást, valami ellen akartak kiállni és ezért fogtak össze. Nemcsak az evangéliumi hit mellett állunk ki, hanem mind amellett az érték mellett, amit ennek a hétnek a jegyében végülis akár magánemberek, akár közéleti emberek alkottak. Nemcsak arról van szó, hogy én hiszek valamiben és megvallom azt, hanem ennek a hitnek a jegyében én valamit másokért akarok cselekedni. Sajnos, az elmúlt ötszáz év történelmében nagyon kevés szerencsés kor volt. Az esetek többségében bizony nagyon meg kellett küzdeni a protestánsoknak a hitükért. Bod Péter például kétszázötven éve jelentette meg a Magyar Athenas-t. Ez volt az első magyar irodalomtörténeti lexikon. Ő azt mondta, hogy "arra a végre intéztetett ez az írás, hogy a két hazában, Erdélyben és Magyarországban azelőtt élt tudós embereket, kivált, akik valami világra bocsátott munkájuk által emlékezeteket fennhagyták, régi eltakartatott, megavult hamvokból megelevenítse, és újonnan világra hozza."
Fekete Ágnes: Kit lehetne kiemelni a kötet személyei közül?
Faggyas Sándor: Én most legutóbb Bethlen Miklósról írtam. Háromszáz éve halt meg, pont most október huszonhetedikén lesz az évfordulója. Nagyon érdekes, én is csak utólag jöttem rá, hogy az ötven portréból négy Bethlen is van. Nem azért, mert a Bethlen családot más családok fölé emelném, de tényleg benne van Bethlen Gábor, a legnagyobb erdélyi fejedelem. Kulturális tekintetben is óriási hatása volt. Aztán Bethlen Miklós, az utolsó erdélyi kancellár, akit most említettem. De szerepel Árva Bethlen Kata is. És negyedikként Bethlen István, a huszadik század első harmadának legjelentősebb miniszterelnöke. De mondom, ez tulajdonképpen nem volt tudatos.
Fekete Ágnes: Bethlen Miklós miért lett példa?
Faggyas Sándor: Bethlen Miklós egyfelől rendkívül művelt, sokoldalú, széles érdeklődésű polihisztor volt, aki tulajdonképpen az első modern önéletírást írta meg. Mivel háromszáz éve halt meg nyilván a nyelvezete egy picit idegen a mai átlagolvasó számára. De nagyon érdekes, hogy ennyire életközelből ismerhetünk meg egy embert, ahogy leírja a gyerekkorát, az étkezési szokásait, a ruházkodását. Rengeteget megtudunk a hitéről amellett, hogy nem akárki volt, ő volt az önálló erdélyi fejedelemség utolsó kancellárja, akinek politikai szempontból is óriási jelentősége volt. Hiszen akkor, amikor a töröktől visszafoglalták a Habsburg seregek Magyarországot, nem felszabadítóként, hanem hódítóként viselkedtek. /Hasonlóról tudunk a történelemben./ Nagyon bölcs politikus volt, hogy Erdély számára egy különleges státuszt tudott elérni a Habsburg birodalmon belül. Nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem egy önálló önkormányzóságot állítottak föl az erdélyi terület helyén, és ő lett ennek az első kancellárja. Az akkori magyar királysághoz képest jóval nagyobb politikai, vallási és kulturális autonómiát tudott biztosítani. Egy olyan alkotmány volt, amit végülis Lipót császár elfogadott, az ő kezdeményezése alapján, amely egészen az 1848-as forradalomig fennállt. Egy nagyon mélyen hívő ember volt. Ragaszkodott a hitéhez, abban a korban, amikor tudjuk, hogy az ellenreformáció nehezebb időszaka volt. Aki kiállt a saját hazájáért, az nagyon gyakran úgy végezte, mint ő. A Rákóczi szabadságharc idején az akkori császári főhadparancsnok Rabutin, megvádolta azzal, hogy ő is a Rákóczi szabadságharc híve. Bethlen pedig próbált egyensúlyozni a két tábor között, de megvádolták, és hiába volt kancellár, letartóztatták, megfosztották a kancellári címétől, perbe fogták. Nagyszebenben tartották fogva egy darabig, aztán átszállították Bécsbe. Majdnem tíz évig tartott a pere, aztán végülis felmentették azzal, hogy nem követett el felségárulást, de nem engedték soha haza, tehát ott a bécsi száműzetésében kellett meghalnia.
Szabó András: Károli Gáspár, Szenci Molnár Albert, illetve Bocskai István és ennél kevésbé jelentős személyiségekről is írtam ebben a kötetben. Mindenképpen fontos az egész kötet, mert megmutatja, hogy a magyar kultúrának van egy protestáns vonulata. Nemcsak a tizenhat-tizenhetedik században, hanem végig, az egész magyar történelmen érezhető, és ezt próbálta megmutatni a kötet. Időnként nem árt felidézni őket, és újra és újra megmutatni, hogy ők az őseink, az elődeink.
Petrőczi Éva: A közismertek mellet, mint Apáczai Csere János, Petrőczy Kata Szidónia, Pápai Páriz Ferenc, Árva Bethlen Kata és Lorántffy Zsuzsanna, végre sikerült a köztudathoz még közelebb hoznom Medgyesi Pált, a magyar puritán szerző, akiről egy kétnyelvű önálló kötet is írtam. Ő a Praxis Pietatis és sok egyéb mű szerzője, átírója, fordítója. Itt most úgy kellett írni, hogy azt is megfogja, aki ezekkel az urakkal és hölgyekkel az életben semmilyen szinten nem találkozott.
Fekete Ágnes: Kiválaszthatunk egyet a könyvben szereplők közül?
Szabó András: Nagy kedvenceim Károli Gáspár és Szenczi Molnár Albert, akikkel a legtöbbet foglalkoztam. Szenczi Molnár Albert naplóját adtam ki magyarul, latinul. Érdekes, izgalmas személyiség volt. Tulajdonképpen egy vándormadár, aki nagyon nem szeretett egy helyben maradni. Azt lehet mondani, hogy élete nagy részében maximum három évet töltött egy helyen, utána elköltözött. Teológiát tanult külföldön is, de elsősorban író volt. Hosszú ideig élt Németországban. Nem szerette igazából a lelkészi vagy a tanári állásokat. Nem sokáig bírta. Egyfajta ösztöndíjakat kapott a korszak református fejedelmeitől, azért, hogy a könyveit írja. Nem volt szabályos állása. Szenczi Molnár Pozsony mellett egy kisvárosban született Szencen, utána sok helyen tanult. Ott volt Göncön a Vizsolyi Biblia fordításának közelében, Debrecenben is tanult és utána ment külföldre. Az az érdekes, hogy nem jött haza. Harminc esztendeig élt Németországban. Tanult, majd dolgozott. Ott írta meg a könyveit, újra kiadta a Vizsolyi Biblia második és harmadik kiadását. Szótárt írt, énekeskönyvet szerkesztett, zsoltárt fordított. A százötven genfi zsoltár fordítása, amely mind e mai napig benne van az Énekeskönyvünkben Németországban jelent meg először. Ott adta ki a magyar reformátusok számára alapvető könyveket.
Fekete Ágnes: Miért nem jött haza?
Szabó András: Úgy ítélte meg, hogy a munkához kedvezőbbek a körülmények Németországban. Ott voltak a könyvkiadók, a rengeteg nyomdász. Jó munkakörülményei voltak, és később meg is nősült, és német felesége volt. Otthon a családban németül beszéltek. Nagyon sokáig úgy érezte, hogy Németország a kedvező terep számára, ahol dolgozni tud. Utána jött a harmincéves háború, és akkor kénytelen volt hazajönni. Életének utolsó tíz évét Magyarországon élte.
Fekete Ágnes: A zsoltárok fordítása praktikus okokból született meg, hiszen sürgető feladat volt, hogy legyen mit énekelni.
Szabó András: Így van, Kálvin is a zsoltárokat tartotta elsősorban éneklésre méltónak a templomban, ezért született meg a genfi zsoltárkönyv, amely nagyon gyorsan népszerű lett, és rengeteg európai nyelvre lefordították. Maga Szenczi Molnár Albert is Németországban németül énekelte ezeket a zsoltárokat. Ezt a naplójából tudjuk, amelyben részletesen leírta, hogy szinte mindig azzal kezdte a napot, hogy Bibliát olvasott és zsoltárt énekelt. Akkor még németül.

Petrőczi Éva: I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna is rám jutott, pontosabban ezt négykezesben csináltuk, mintha egy kicsit utánoznánk az ő egykori modelljüket. Elmondom most egy ifjúkori versemet, amelyben azt jelzem, amit ők tettek Patakért, és utána még egy pici Apáczai Csere János verset.
Ceruzasorok Rákóczi György levelén
"Az só eladásáról parancsoltunk Sebesi Miklósnak, édesem…Az pataki deákok pénze, hogy elidegenedjék, attúl Isten ójjon, meg kell az övéknek, meg kell lenni, édesem….Szakmárra bizony jó volna búzát szállítani…Az jószágot, édesem, mind kezekben bocsáthatod, az kitől pénzt vöttek fel."
I. Rákóczi György levele feleségének, Lorántffy Zsuzsannának, 1644. május 6.

Jószág, gabona, só
körül forog
muszáj-kalmárkodó
fejedelmi szavad,

de a szürke sorok
közé fény-éket hasít
ez a kétszeri "meg kell…",
ez az áruló duplikáció,

szenvedélyes, gyönyörű
gondod, a téged,
s gyolcs-diadémos asszonyodat,

s a Részektől
elvált Egészet is
túlélő örökös tartomány, Patak.

A másik vers Isaac Basire-ról Basirius Izsákról, aki eredetileg a lenyakazott I. Károly udvari papja volt, aztán elmenekült és Erdélybe került, ahol sajnos konfliktusba keveredett Apáczaival, akiben ő is egyfajta "királynyakazót", vagy "fejedelemnyakazót" látott, holott szegény feje nem az volt, csak presbiteriánus.
Apáczai Csere János búcsúlevele Basirius Izsáknak
Hogy odahagyom Alba Juliát,
ugye, örömöt páráll okulárja
és úgy libeg-lobog talárja
mint dögmadárnak szürke szárnya?

Hogy odahagyom Alba Juliát,
az magán, mester, bizony nem segít,
az nem terem deák-mosolyt magának
és meg nem nyitja elméje lassú zárjait.

Én odahagytam Alba Juliát,
a fejedelem így akarta,
de engem minden áldott este
árva párnámig elkísér a Teremtő kegyelme.

Itt a végén még céloztam arra a híres, Szabó Magda által is esszébe mentett vagyoni jegyzékre, inventáriumra, hogy micsoda gazdagság maradt Basirius után, és milyen nyomorult kis motyója volt a tüdőbajban fiatalon meghalt Apáczai Csere Jánosnak, a magyar pedagógia egyik legnagyszerűbb és egyben legkeresztyénibb képviselőjének.
Fekete Ágnes: Őróla hadd halljunk néhány szót!
Petrőczi Éva: A magyartanár és irodalmi színpadot is vezető anyám sokszor elmondta nekem Áprily Lajos Tavasz a Házsongárdi temetőben című, híres versét. Akkor én már felfigyeltem Aletta van der Maet nevére, aki aztán huszonkét éves koromban nagy bajból húzott ki engem. Az történt ugyanis, hogy egyetemista koromban meghívtak egy egész nyárra a holland barátaink. A rendőrségen kevésnek találták a meghívó levelet, és kérték, hogy diktáljam le a mi Tom bácsink anyjának nevét. Arcátlanul Apáczainé nevét mondtam, arra gondolva, hogy a korabeli magyar rendőrség nem fogja felismerni Aletta van der Maet nevét. Így is történt, úgyhogy simán kijutottam Hollandiába. Mindig szenvedélyesen foglalkoztam Apáczaival, mert nagyon jól tudom, hogy milyen veszélyes talajra, vékonyka jégkéregre merészkedik mindmáig az, akinek a tanítás, az ismeretek átadása, a kutatás, általában a szellemi munka nem egyszerű feladat, vagy pénzkereseti lehetőség, hanem szenvedély. Rengeteg ellenséget teremt magának. Ilyen ellensége volt Apáczainak a már említett Basirius, és az volt a baj, hogy a kisebbik fejedelem, II. Rákóczi György többé-kevésbé el is hitte ezeket a sugdolódzásokat, hogy Apáczai a Gyulafehérvári Kollégiumot majd puritán eszméivel bomlasztani fogja. Erről valójában szó sem volt. Ekkor került át Kolozsvárra. Tudnunk kell azt is, hogy ő volt az elsők egyike, aki Magyarországon tezaurus kincseskamraszerű összefoglalást csinált, tehát enciklopédikus művet is alkotott. Egyszerűen azért, mert a descartes-i gondolkodást követte, amelynek egyik lényege az, hogy a hit mellé tudást is kell ragasztani. A kettő szoros összefüggésének szolgálatában élte le nagyon rövid életét. Életpályája és sorsa kísértetiesen hasonlít a szintén Hollandiában megbecsülést és jómódot szerzett Tótfalusi Kis Miklóséhoz, akinek Erdélyben szintén cudar sors, és ha éppen elég korai halál jutott osztályrészül.
Fekete Ágnes: Ma ebben a posztmodern világban mennyire lehetnek ők példák nekünk?
Petrőczi Éva: Ők nem talapzaton álltak vagy nem állnak, vagy ha a múltban odaállították őket, akkor nekünk kutyakötelességünk onnan leemelni, leporolni és gyengéden, a mi még élő leheletünkkel rájuk fújva, – ehhez Isten segítségét kérve, mert ehhez mi emberek önmagunkban kevesek lennénk – megeleveníteni őket. Óriási esély a reformációs évforduló, ami miatt ez a könyv és sok más könyv is készült, de csak akkor igazán működőképes, ha ezt az életteliséget, vagy életbe visszahívási lehetőséget meg tudjuk mutatni, egyébként az egész hiábavaló erőfeszítés.

Hírek:
Október 31-ére emlékezve szerte az országban megemlékezéseket, ökumenikus istentiszteleteket, ünnepségeket tartanak. Reformációi ökumenikus istentiszteletet tartanak október 30-án, vasárnap 17 órakor Budapesten a Dózsa György úti Agapé Pünkösdi Gyülekezetben, ahol Steinbach József, református püspök hirdeti az Igét, és az úrvacsoránál az Ökumenikus Tanács tagegyházainak főpásztorai szolgálnak. Az Október a Reformáció Hónapja elnevezésű programsorozat zárásaként október 31-én, hétfőn 17 órakor Budapesten, a fasori Reformációi Emlékparkban lesz reformációi megemlékezés.

Mint élő kövek címmel szerveznek ökumenikus találkozót október 27. és 30. között a Pannonhalmi apátságban.

A reformáció 500 évére emlékezve kétnapos konferenciát rendeznek október 29-én, és 30-án, szombaton és vasárnap Balatonkilitin a református templomban. Szombaton 10 órakor Huszár Pál tart előadást Kálvinizmus és magyar hazaszeretet címmel, vasárnap 15 órakor pedig Gárdonyi Máté a reformáció magyar örökségéről beszél katolikus nézőpontból.

Reformációs ifjúsági csendesnapot tartanak Fodorné Ablonczy Margit igeszolgálatával október 30-án, vasárnap 10 órától Pátyon, a református templomban.

Kálvin biblizizmusa címmel tart előadás Benke György nyugalmazott teológiai professzor október 30-án, vasárnap 16 órakor Miskolcon, a Deszkatemplomban.

Volker Kessler A Biblia négy vezetési alapelve illetve Martina és Volker Kessler Hatalmi csapdák a gyülekezetben című könyvét mutatják be október 27-én, csütörtökön 16 órakor Budapesten, az Adna Caféban.
Ugyancsak könyvbemutató lesz ma 18 órakor Debrecenben a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban, ahol Francine Rivers Visszhang a sötétségben című könyvét mutatják be.

Szenci Molnár Albertre emlékezve ad koncertet a Kecskés Együttes a reformáció és a magyar szabadságharcok zenéivel október 30-án, vasárnap 16 órától a felvidéki Szepsi református templomában.

Reformációkori zenés istentiszteletet tartanak a Tabulatúra Régizene Együttes közreműködésével október 30-án, vasárnap 10 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Zsoltáros istentisztelet, azaz vesperás lesz október 27-én, csütörtökön este 18 órakor a Kálvin Kórus szolgálatával Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk címmel rendezik meg a Sófár Református Dicsőítő Mozgalom őszi konferenciáját október 29-én, szombaton 10 órától Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes és Mészáros János Elek ad konceretet október 28-án, pénteken 17 órakor Budapesten, a Kőris utca 13. szám alatti református templomban.

Az ötödik Református Iskolai Gálát rendezik meg október 26-án, azaz ma este 17 órától Miskolcon, a Művészetek Házában.

Tóth Menyhért, szomszédom, barátom, testvérem című kiállításának megnyitója október 27-én, csütörtökön 17 órakor lesz Budapesten a Bibliamúzeumban. A Kiállítást megnyitja Szabó István püspök és D. Udvary Ildikó művészettörténész.

Fekete Ágnes áhítata:

"Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jön, kévéit emelve." Zsoltárok 126,5-6

Mi nők, talán kicsit többet tudunk mondani a sírásról. Számos tapasztalatunk van, pedig az egész társadalom azt üzeni nekünk, hogy nem illik sírni, a sírás nem jó módszer. Van is ebben egy kis igazság, hiszen a világnak mennie kell tovább a maga kerékvágásában. Nem állhatunk meg minden kis szálkánál. Ezt diktálja az élet. Azonban mégsem jó módszer, nem jó, ha elnyeljük könnyeinket. Ugyanis az elnyelt könnyek egyfajta energiacsomóvá alakulnak a lelkünk mélyén. Ezek minél nagyobbak, annál kezelhetetlenebbé válnak. Azok a dolgok, amiket nem tudunk feldolgozni és kisírni magunkból, ottmaradnak a szívünk mélyén maradékok formájában, mint valami rossz étel a hűtőszekrény mélyén. Ezek lesznek a gyenge pontjaink, és az lesz, hogy ha valami hasonló eset történik, akkor ezek előjönnek, és túlreagálunk egy-egy apró helyzetet. Ez tehát egy egyszerű élettapasztalat: a kisírt dolgok könnyebben rendeződnek el.
A sírás valahol félúton van a legmélyebb bánat és a vigasz között. Egyszerű biológiai tény is, hogy ha nem volnának könnyeink, akkor nem látnánk. Sőt, nem egyforma a könnyünk kémiai összetétele sem. Amikor bánatunk miatt sírunk, egy sor olyan anyag van benne, ami valóban jelzi, hogy tisztulásról van szó. Valami olyasmiről, ami változást hoz, méghozzá jó irányban.
"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." Ez egy egyszerű élettapasztalat is, a sírás, már út a vigasz felé. De Jézus mondata elsősorban a zsoltárra utal, és azt mondja: a jövőből érdemes nézni a jelent. Szinte nincs olyan ember, aki legalább a születésekor ne sírt volna. Tessék, itt van! Él! Minden rendbe jött. Mennyi könnyet ejt az ember egy életen át! És minden könny fölszárad egyszer. Isten hogyne vigasztalna meg bennünket. Ő a jövő felől néz minket. Isten az örök jövőben él, mi viszont a múltból értelmezzük a jelent. Megbántottak, rosszat tettek velem, tehát bennem van egy nagy félelemcsomó, azt viszem magammal, és ami majd lesz, az mindig a múltból következik.
De Isten a jövőből hív bennünket a jelenbe. Egy olyan világból szól át nekünk, ahol nincs könny. Ahogy a Jelenések könyvéből tudjuk, nincs fájdalom, Isten a teljes öröm. Ezért igazán, Jézus arra szólít fel ezzel a nagyon furcsa mondattal, hogy élj a jövőből! Hangold át a szívedet arra, hogy ne a múltból táplálkozz, hanem Isten csodás országából, amiről ezt olvassuk a Jelenések könyvében: "János nagy szózatot hallott: Íme, az Isten sátra az emberekkel van és velük lakik. És azok ez ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet a szemükről és halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Meglett. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, és a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek és az fiam lesz." (Jelenések 21,3-7) Ámen.