Az ősbizalom imája
Csak az ősbizalom tud imádkozni. A Miatyánk mozdulatai elrendezik az életet. A bizalom alapállása nélkül képtelenség megszólítani az Istent. A Sztalker című film erről szól….
Csak az ősbizalom tud imádkozni. A Miatyánk mozdulatai elrendezik az életet. A bizalom alapállása nélkül képtelenség megszólítani az Istent.
A Sztalker című film erről szól. Andrej Tarkovszkij egy furcsa helyre hív minket, oda, ahol egy ember, a Sztalker vezet egy tudóst és egy művészt. Ez a „Zóna”. A cél, hogy bemenjenek egy Szobába. Ezen a titkos helyen az ember vágya teljesül. A végén azonban senki sem mer oda belépni. A Sztalker elődje és mestere ezt megtette, és bele is halt. Az történt, hogy gyereke megbetegedett. Az ő gyógyulásáért lépett be. Amikor hazaért a Zónából, nem egészség várta mégsem, hanem rengeteg pénz. Kiderült, hogy mi volt a szíve mélyén. Veszélyes dolog meghallani igazi vágyainkat.
A Miatyánk ősbizalmunkat hívja elő. Azt a mély tudást, hogy jó helyen vagyunk ebben a világban. Jó kezekben vagyunk. Alapvetően és igazán minden rendben van.
Persze nehéz ezt az üzenetet meghallani, amikor folytonosan azt szajkózzák körülöttünk, hogy semmi sincs rendben. Még pontosabban nem is az a baj, hogy félelmet gerjesztenek bennünk, hanem hogy évek óta ugyanazok az emberek egyszerre mondják azt, hogy nem kell félni, meg azt, hogy félni kell. Állandó sztereóhatásban halljuk ugyanabból a forrásból azt, hogy elfogadnak úgy ahogy vagyunk, meg hogy egyáltalán nem vagyunk igy jók, és tessék megváltozni! Halljuk, hogy nem kell félni a haláltól, meg azt, hogy az egészség a legnagyobb kincsünk, és erre kell a legjobban vigyázni. Ez a rettentő sztereó hatás kiemel minket az ősbizalomból. Mert ha világosan tudnánk, hogy valamitől félni kell, akkor összefognánk, és megpróbálnánk megoldani. De bizalmunk ősforrása zavarodott össze ezzel a fals sztereó üzenettel. Olyan ez, mintha egy ember elmenne a szomszédjához kenyeret kérni, de úgy kezdené, „jaj, hát nem is kenyeret kérek, hanem egy kis segítséget…” Minden összezavarodott. Nincs bizalom. Ezért nem tudunk imádkozni.
Csak azt tehetjük, hogy elmegyünk egy Sztalkerrel, megtesszük azt a sok-sok kanyart ott, ahol nem a legrövidebb út vezet a célhoz. És a végén a Szoba előtt könyörgünk kegyelemért. Hogy adjon nekünk kenyeret, a Lélek kenyerét! Merünk kérni igazi életet! Merünk kérni teljes életet! Ez az egyenes szó a Miatyánk.
2022. július 24. – Évközi 17. vasárnap
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lk 11,1-13
Kép: Nikola Sarić
