Mi az élet?

Mi az élet? Mit lehet a teológiai nagyszerű szavakon túl elmondani arról, hol van élet? Úgy látom, mérhetetlen mennyiségű közhely hangzik el, betömjük a bennünk lévő űrt szavakkal, amiket nem tudunk alkalmazni.

Ott van élet, ahol rugalmasság van, mert az élet alapvetően és mindig születik, szinte kilő, lesz és nem egy általunk megadott rend szerint alakul.

De az élet alapvetően partok között, rendben létezik, ha ezt nem akarjuk elhinni, akkor is a születés és a halál két mezsgyéje közé rendeződik bennünk minden, és ha életünk elhagyja medrét, ha megszűnik rendben létezni, a kháosz felemészti. A rend és a rugalmasság kettőssége jellemzi az életet.

Ezért az életet nem lehet törvényekkel védeni. De az életet nem lehet a szabadsággal sem védeni. Jézus mindig a törvények elé helyezte az élő embert, az élővilágot. Az önmagában szép, és segítendő. Nem teológiai okokból, nem ezért meg azért segít a betegen, a bajba jutotton, hanem mert szereti, és mert szép.

Mi az élet számunkra? Mitől és miként akarjuk megvédeni? Kénytelen vagyok kimondani, nem látom, hogy  mi keresztyének nagyon elrugaszkodnánk attól a korszellemtől, amiben élünk. Nem a szavakról beszélek, hanem a létről.

Vallomást teszek. Édesanyám nagy beteg. Kemoterápián van most is. Csont és bőr, alig tud enni, de öntik belé azt a rettenetes szert, mert az orvosi protokoll ezt írja elő, mert az édesanyám is talán hisz benne, és mert a földi élet minőségtől elválasztott meghosszabbítását érzi az orvostudomány a feladatának. Senki nem mer erről egy betegágynál beszélni. Vagy keményen odavágják, nincs értelme már semminek, vagy pedig azt hazudják – talán maguknak is a folyamatban részt vevők, hogy segít, talán segít. Nem értek hozzá. Azt látom, hogy senki nem tudja igazán, mi hogyan hat, senki nem meri a döntést meghozni, mert fél, és így lökődik tovább az ember egy ördögi körben. Lehet, hogy nincsen igazam, nem vagyok minden tudó, de egy rettenetes folyamatban látom most magunkat, ami az élet alapvető kérdését feszegeti: mi az élet? És miért nem tudunk mit kezdeni a halállal? A hozzátartozók, orvosok együtt ördögi körbe kerültek, kiszolgáltatva a gyógyító eszközöket gyártók világnak, az eszközöknek, a tárgyaknak mindent megtesznek egy adott kereten belül a földi élet hosszúságának lehető kitolásáért. Az egész európai civilizáció gondolatiságának kisiklása benne van ebben a képben. Elindultunk mártirjainktól, akikre mindenki büszke volt, mert életüket áldozták Krisztusért, és eljutottunk az euthanázia kérdéséig, amit nem tudunk még tartalmilag sem megoldani, még a kifejezéseket sem tudjuk, hogyan kellene használni. Hol rontottuk el? Talán ott, hogy az életet összekevertük az éléssel. Az élet céljának nem az üdvösséget tekintettük, hanem a földön való beteljesedést. Ez a folyamat feltétlenül elvezetett oda, hogy már maga a földi lét sem értékes, szét lehet lőni bárkit egy iskolában. Az élet semmiképpen nem azonos a földi élettel. Az élet egy lökés, egy ihlet, születés, a rugalmasság maga, a lehetőségek tárháza, Isten ajándéka. Az életet ma nem a halál szorongatja, ma nem az a legnagyobb kihívás – úgy látom, hogy az élet vagy a nem élet között kell dönteni. Az élet legnagyobb ellensége ma a praxis. A gyakorlati haszon, a földi elérhető tárgyak mennyisége, az emberek rosszul értelmezett elvárása. Civilizációnk minden áron  védeni akarja az életet – úgymond… Hihetetlen tömegű pénz és erő hajt minket abba az irányba, hogy  az egészséget megóvjuk. Aki azt meri mondani, hogy ez nem jó, arra egyből rásütik a középkori jelzőt, felelőtlennek és talán meg terrorista-szerű gondolkodónak is tartják. Hiszen ilyen ideológia mentén robbantják fel magukat emberek – mondják. Ha nem számít a földi élet annyira, akkor bármi megtörténhet. Jogos a félelem, hogyan is lehetnék én az eszközöknek és a tudománynak ellene! Mégis tegyük föl a kérdést: nem csúszunk szép lassan abba a csapdába, hogy az élés, a tárgyak életbentartó ereje felcserélődik az üdvösséggel? Görcsösen kapaszkodunk életetadó eszközenkhez, és nem vesszük észre, hogy az ember test lélek és szellem, és ez a hármasság él vagy hal bennünk.  Az élet nem lehet tárgyak kérdése. Az élet nem lehet praktikus kérdés. Az élet adatik, az élet ajándék, az élet Isten csodája és alapvetően üdvösség. Nekünk keresztyéneknek is át kell gondolnunk ezt, és merni bátran megvalósítani. Különben nem szabad csodálkoznunk azon, hogy kuruzslók és sarlatánok hitetik el az embereket, akik megválaszolják ezeket a kéréseket a maguk módján. Akik mernek beszélni a feltámadásról a maga konkrét, talán a meditáción át elnyerhető valóságában. Az életet feltétlen a tárgyak elé kell helyeznünk, és akkor sok kérdés egyszerűen megoldódik. Az életet legalapvetőbben meg kell különböztetnünk az éléstől.

De amint az elején mondtam, az is nagyon fontos, hogy az életnek partjai vannak. Itt is elkeseredés szól majd kicsit belőlem.

(2009. december)