A szabadság illata

Trágyát hordtam kis gyümölcsfáinkra, mert nem igazán jó a talaj errefelé. Együtt hoztuk el egy tehenészetből egy barátommal, ő mondta, ennek szabadság illata van. Belém vésődött ez a szó. Tényleg a trágyázás a szabad kibontakozás reménye. Augustinus mondja, hogy az ember szomorúsága is olyan, mint a trágya. Ha nem a megfelelő helyre tesszük, csupán azt érjük el vele, hogy büdös lesz. Ha nem ott van, ahova való, bepiszkolja a házat. A helyén azonban megtermékenyíti a földet. Az a lélek, amelyik Isten szerint szomorú, átalakul. Akit gyűlölete vagy vesztesége tesz szomorúvá, az nem terem gyümölcsöt. A bennünk felnövő alázat helyezi jó helyre, az Istennel való kapcsolatunk terébe szomorúságunkat. Nincs más jó sorrend, először a trágya illata, azután a gyümölcsé. Három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! (Lukács evangéliuma 13. rész) A szomorúság egyfajta trágya. Ha pedig a trágya nincs a helyén, akkor szenny lesz a házban, ha azonban a helyén van, akkor megtermékenyíti a mezőket. (Szent Ágoston 254. prédikációjából)