Ami fent van, az van lent
„Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van.” – tanítja az ősi bölcsesség. Ha…

„Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van.” – tanítja az ősi bölcsesség. Ha…

Idén is felragyogott a húsvéti nap. De ezt a legtöbben nemcsak azért nem látták, mert jó korán történt, hanem mert felhők tarakták el. Elnyújtózott a…
Emlékszem, 2006-ban augusztus 20. vasárnapra esett. Gyerekeink akkoriban öt-hat-nyolc évesek voltak. Ezen a napon, annak akkori rendje-módja szerint szépen felöltöztünk, és elmentünk templomba. A lelkész…
Bajban ismerszik meg a jó barát. Azaz, az eredeti gondolat szerint a bizonytalanságban. (Amicus certus in re incerta cernitur – Quintus Ennius) Amikor az élet…
Egészen más dolog vezetni, és más az anyósülésen ülni. Mintha egy másik tájat látna az ember, más erősséggel fékeznének. A jobb első ülésen minden veszélyforrás…
Jézusnak is volt időnként rossz hangulata. A tökéletes embert sokszor valami nagy, mozdulatlan kőnek képzeljük. Pedig a tökéletesség hullámzás is: benne van a fent és…
Az ember erős akar lenni. Isten pedig gyengeségünkben érint meg minket. Amikor közelebb kerülünk önmagunk mélyebb rétegeihez, azt a személyt találjuk meg, aki igazán vagyunk,…