Leültem a domboldalara. Szemben bárányfelhők úszkáltak az égen. Nekik biztosan Isten a jó pásztoruk. Fújdogálja őket, így tereli a nyájat, és a bárányok pontosan azt teszik, amit egy felsőbb erő, a Pásztor mond. Átadják magukat a szélnek, a napsütésnek vagy az esőnek. Úgy alakulnak, ahogyan az égi erők.
Pásztor nélkül nem megy. Valaki vagy valami terelget minket is. Ebben a pillanatban gondolatok futottak belső lelkem képeibe. Mindenféle emberi ügyek, kapcsolatok, történések, feladatok. A bárányfelhők idilli úszkálása helyett futkosás, és rossz érzések töltöttek el.
Vajon nem magyarázható így is Jézus példázata? Keresem Istent. Vágyom arra, hogy létezésem legmélyét megtaláljam, azaz a fókuszt, ahol csak Isten van, az élet forrása, és én, aki itt vagyok előtte. Ülök egy kápolnában, ami pontosan olyan lelkem számára, mint a bárányoknak az ól melege. De azonnal betör valaki, aki önmaga megnevezése nélkül elkezdi foglalkoztatni a gondolataimat. Elterel a múltba, sérelmeim világába, vagy egy másik alkalommal a jövőbe, ahol szívemre nehezékkén akaszkodó feladatok várnak. Ő a béres. Ő nem lelkem igazi pásztora, aki a békét hozza el. Nem a szeretet erői felé terel, nem valódi megoldást és összekapcsolódást hoz, hanem megöli a szív békéjét anélkül, hogy hívtam volna, vagy bármit ezért tettem volna, csak úgy ott van valami vagy valaki, aki elterel a forrástól.
Kell pásztor. Szükségünk van arra, aki szeretettel visszaterel a megnyugvás világába. Szükség van olyan erőkre, akár „pásztorbotokra”, eszközökre is, amelyek a lélek igazi forrásánál tartanak, legeltetnek minket. Akkor visszakerülünk az Élet igazi erejébe, Jézushoz, és az önmagát értünk adó szeretetben történhet minden bennünk és velünk. Kicsit bárányfelhőkké lehetünk, akik csak úsznak Istenben.
2024. április 21. – Húsvét 4. vasárnapja
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Jn 10,11-18