Jézus a szőlőprésben
Az élethez meg kell halni. Még egy kenyérbe is kicsit bele kell halni ahhoz, hogy az igazán megszülessen. Nem csak az időmet, de valamit magamból…
Az élethez meg kell halni. Még egy kenyérbe is kicsit bele kell halni ahhoz, hogy az igazán megszülessen. Nem csak az időmet, de valamit magamból bele kell sütni, és akkor lesz igazán jó. Csak az válik valóvá, ami egy másik valóságot elhagy. Akkor tanul meg járni a baba, amikor folytonosan elesik. Akkor lesz felnőtté a gyerek, ha elhagyja a szülőket. Akkor születik meg egy munka, egy szobor, egy könyv, de még egy virágágyás is, amikor ellépek tőle, leteszem a kapát, és elkezdem szemlélni, magára hagyom. Ezek az elengedések kis halálok, és utána, abban a térben valami új élet kezdődik. De aki meg akarja menteni azt, ami el akar veszni, az múzeumot hoz létre, valamit rögzít egy adott ponton, és egy lassított meghalás-folyamatba kerül.
A halál sokféleképpen látogat meg minket. Egyik szülőnket úgy vesztettük el, hogy ép elmével és lélekkel láttuk, hogyan épül le a teste, hogyan burjánoznak el benne a sejtek, és átveszik az uralmat az élet fölött. Ép értelemmel kellett átbillennie egy másik világba. Viszont a nagy fájdalom után szinte kitapintható volt, hogy létezik az a Másik világ. Hogy valami elment belőle, de valami itt maradt. Elpárolgott a lelke. Mi úgy érzékeltük, hogy légszerű módon visszaszáll közénk. Viszont apánknak az utolsó hetekben a gondolkodása ment el. Pici gyerekké vált. Néha, mintha gügyögött volna. Kanállal adtam neki a levest, könnyeim belepotyogtak a tányérba. Mintha egy új leckét kaptunk volna, és az Isten így is – úgyis körbejáratta velünk a kérdést: Mi az élet? Vajon a demens apádról elhiszed-e, hogy él? Miért is?
Mert lehet szeretni. Ott van élet, ahol van szeretés, és éppen ez az érzés(?), szándék(?), cselekedet(?) visz biztosan oda, hogy nem tehetek mást, mint leteszem az életemet.
Nem, a szeretet nem cselekvés. Nem azért szeretem őt, mert teszek érte valamit. Nem az szeret jobban, aki többször hozza vissza a féléletbe az embert, mert minden létező csövet ráköt. A szeretet emelkedés, de nem itt a földön. Ugye nem.
2023. szeptember 3. – Évközi 22. vasárnap
Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Kép: Jézus a szőlőprésben; Wien, Österreichische Nationalbibliothek, cod. 3676, fol. 14r
