Kilenc dühünk mellett
Néha az az érzésem, ezt az országot „lepermetezték” valamivel. A memóriánk szinte tudatosan kirostálja a jót, hogy kellőképpen tudjunk panaszkodni, és elvegye minden életkedvünket. „Uram,…
Néha az az érzésem, ezt az országot „lepermetezték” valamivel. A memóriánk szinte tudatosan kirostálja a jót, hogy kellőképpen tudjunk panaszkodni, és elvegye minden életkedvünket. „Uram, Isten, mi jön? Rettegek a jövőtől!” Bevallom, rajtam is megjelenik sokszor ez a ragály.
Egyik nap azonban megbüntetett igazságtalanul egy parkoló őr. Rettenetes mérges voltam. Ilyenkor az ember az egész hivatali rendszert, ezt a vámszedő, egyre több és több adófizetésre épülő apparátust szidja. Akkor úgy láttam magam, mint valami papírokkal beborított múmia, aki reménytelenül küzd a hivatalokkal. De aztán hazafelé menet kis híján karamboloztam, akkor meg arra gondoltam, mennyi mindentől megmenekülök, ami fel sem tűnik az életben. Arra sosem gondolunk, ami nem történt meg, de most a jó Isten adott egy esélyt arra, hogy végig gondoljam a mérgelődés mellett azt is, ami miatt most nem kell dühöngenem. Nevetséges apróságok ezek, mégis valahogy így látjuk a kilenc és az egy arányát. Kilenc dühünk mellett jó, ha egyszer elhagyja a szánkat, „hála Istennek!”
Megnéztem a világhálón, mire mondják az emberek, hogy hála Istennek. A következőket találtam a keresőben: „Hála Istennek távozhattam a klubból.” „Hála Istennek mindenki gólt akar rúgni.” „Hála Istennek stopot kaptam.” „Hála Istennek hétfő van.” „Hála Istennek egyre több óvodára van szükség.” „Hála Istennek ez elmaradt.” „Hála Istennek csak ennyi…” Még az ösztönös hálánkba is mennyi sötét tónust festünk bele!
Manapság nagy divat ez a kifejezés: pozitív gondolkodás. Azt mondják, csak egy döntés kérdése, és a jó dolgokat kiszűröd az életben. Ha csak azokra gondolsz, akkor jókedvű és pozitív leszel. Ezzel az eszmével, mint divattal vannak fenntartásaim, de ez tényleg nagyon fontos. A bibliai emberek hátra tekintve nyerték el ezt a gondolkodásmódot. Az Ószövetségben majdnem százszor szerepel ez a felhívás: emlékezz! Isten népe számára a felejtés volt a legfőbb bűn. Az élet alapját, az önazonosságukat a múltért való hála adta. Ki vagy te? Emlékezz! Az, akit kihozott az Úr a rabságból! Az élet végességére a hálás emlékezet teszi rá a koronát. Tényleg létkérdés, hogy identitásunkat fel tudjuk-e építeni panaszdalok helyett azokból az emlékekből, amelyek jók voltak, és ezeknek se szeri, se száma.
2022. október 9. – Évközi 28. vasárnap
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19
(Az Irás idézet: Fekete Ágnes: Számolok Istennel c. könyvből (9. fejezet)
Kép: Codex aureus:
