Körtánc
Földi életünk kettősségében az egyet keressük. Akaratunk fennakad egy másik akaratban, de a mélyben egyesülni akar vele. Holdként szeretnénk fényesen sütni, de távolodni is. Mert…

Földi életünk kettősségében az egyet keressük. Akaratunk fennakad egy másik akaratban, de a mélyben egyesülni akar vele. Holdként szeretnénk fényesen sütni, de távolodni is. Mert…

Emlékszem, 2006-ban augusztus 20. vasárnapra esett. Gyerekeink akkoriban öt-hat-nyolc évesek voltak. Ezen a napon, annak akkori rendje-módja szerint szépen felöltöztünk, és elmentünk templomba. A lelkész…
Hencegők. Így nevezték azokat az embereket, akik németesen beszéltek, pedig magyarok voltak, tehát többnek gondolták magukat a többieknél. (hienczek) De e mögött igazán az elkülönülés…
„Mit szólnak majd hozzá! Hogy veszi az ki magát? Nem szokás ez.” Efféle mondatok keringenek köztünk, és erősítik azt az érzést, amelyet olyan nehéz észrevennünk,…
Száraz kenyérrel közeledtem a birkákhoz. Messziről dobtam nekik a letört darabkákat. Óvatosan közelítettek. Bele-belekóstoltak, de a bizalmukat nem nyertem meg. Aztán egy túlságosan gyors mozdulat,…
Milyen jó lenne, ha dolgainkat úgy lehetne intézni, ahogyan egy rendező alakít egy színdarabot! Szépen megfognám az egyik szereplő vállát, megkérném, hogy álljon arrébb egy…
Egyszer régebben egy baráti család meglátogatott minket. Egy kétéves kis gyereket meg kellene keresztelni. A pici gyerekek egészen különösen vagy rezonálnak, vagy nem – egy-egy…