Kukába került adomány
Jézus igazsága a történeteinkben van jelen. Az ő története történetekké akar válni. Láttam adakozókat. Sokan szeretik azt, ha pénzükkel befolyást tudnak gyakorolni. Ez érthető is,…

Jézus igazsága a történeteinkben van jelen. Az ő története történetekké akar válni. Láttam adakozókat. Sokan szeretik azt, ha pénzükkel befolyást tudnak gyakorolni. Ez érthető is,…

Gyakori álomkép a cipő. Állítólag társadalmi szerepünkkel való konfliktusunkat is mutathatja, ha éjszaka ezzel álmodunk. Mint Hamupipőke elveszett fél cipője. Megmutatja lábbelink, hogy „milyen cipőben…
Amikor elfogadjuk életünket, vagy akár egy személyt úgy, ahogy van, akkor jelképesen beletesszük egy dobozba. Feliratozzuk egy-egy életszakaszunkat is például így: „nem volt rá szükségem”,…
Egyszerre két időben vagyunk jelen. Amikor álmodunk, erősen megéljük ezt. Amikor kíváncsiskodunk, hogy mi is lesz a világ jövője, akkor pedig szétcsúsztatjuk az idősíkokat. Úgy…
Ezt a történetet olvastam: Egyszer egy lelkészhez beállított egy asszony éppen egy istentisztelet előtt. Útját állta, amikor már a templomba készült, és többen is vele…
Milyen ízű a kenyér? Földízű, gabonaízű. Kicsit kesernyés, savanykás. Esetleg karamelles, pirított-ízű, ha jól megsült. A kenyér íze mindennel összeköt: a vízzel és a tűzzel,…
„A mi dolgaink nem indítják meg az Istent. Mi jót akarunk, de ő nem segít. Közönnyel, néha szenvtelenül néz minket.” Az az igazság, hogy a…