Kukába került adomány

Jézus igazsága a történeteinkben van jelen. Az ő története történetekké akar válni. Láttam adakozókat. Sokan szeretik azt, ha pénzükkel befolyást tudnak gyakorolni. Ez érthető is, hiszen mindenkinek van valami jó gondolata erről a világról, és azt képzeli, hogy az a jó, amit ő annak tart, másnak is jó lesz. Aztán kiderül, holnap már nem az a jó a jó. Egyszer magam is adtam így adományt. Azt hittem, hogy egy tárgy majd jobb lesz a templomban, mint ami eddig ott volt. Ez majd előrébb löki a közösséget. Azonnal akadtak emberek, akik erről mást gondoltak, és egészen valósan a kukába került az, amit nagy adománynak gondoltam. Csak mi hisszük azt, hogy a pénznek vagy a tárgyaknak abszolút értéke van. Valójában egyetlen fuvallat, és minden az ellenkezőjébe fordul. Nem kesergek azért, mert kidobták a pénzem. Nagy tanmese volt ez nekem. Szabadabban gondolkodom azóta a tárgyakról. A segítség sokszor pont nem segít. Azt az özvegyasszonyt, aki két fillért tett a perselybe, talán azért dicsérte meg távolról Jézus, mert nem akart senkit megváltoztatni, csak tett egy gesztust, ami a szívéről szólt, semmi másról. Eszembe jutnak Placid atya szavai.

A túlélés lehetőségének egyetlen, de négyosztatú útját írta le. Az az út csakis a saját szívünkből indulhat el, és független a környezetünktől. Először is el kell hagynunk a panaszkodást. Hiszen minden, ami rossznak tűnik, lehet akár jó is. Azután abba kell hagynunk az irgalmatlankodást, azaz az apró rossz dolgok kimazsolázását, inkább a jó dolgokat kell észrevennünk irgalmas szemünkkel. Majd el kell hagynunk az ítélkezést, különösen önmagunk kárhoztatását. Nem lehet irgalmas az, aki örökké meg akar felelni valami elképzelt eszménynek, aki az ideális ember képét üldözi egy életen át. Végül a negyedik út az, hogy az ember a mértéket ne a földi rendszerekből vegye. A megoldás kulcsa nem az, hogy a földön megszületik a kölcsönösség. Ez az álmunk sajnos a legtöbbször nem válik valóra ebben az életben. Viszont Isten visszaad mindent. Nála van az egyensúly.