Magam bírája

Nehezen bocsátunk meg. Eseteket látunk, megmagyarázzuk a dolgokat, vagy éppen vádolunk. A másik véglet, hogy pszichologizálunk, és persze, mindent megértünk.

Talán a szégyen érzése az, ami bennünk a megbocsátás lelkét igazán ledugózza. Az ősszégyen állandóan azt súgja nekünk, hogy ez nem történhet meg, nem lehetek ilyen, nem szabad így mutatkoznom! A megbocsátás igazi ellentéte a szégyenkezés. De egyben ez a szégyen a jelzőberendezés is bennünk, hogy valami nincsen rendben.

Sok esetben egy drámának kell megtörténnie ahhoz, hogy rájöjjek, megbántottam valakit, valamilyen lelki szálat elvágtam, és ha ezt nem hozom helyre, végtelenül magányos maradok. A megbocsátás ilyen hálókötözgetés. Itt is – ott is elszakadnak emberek, megbántok, megbántanak, de minket csak az összekötözött háló tart fenn. Hetvenszer hét csomót kell kötnünk egy életben ahhoz, hogy a hálónak legalább az a része megjavuljon, ahol mi élünk. Talán azért is ez a nagy szám, hogy megmutassa, a megbocsátás egyrészt elengedés, de másrészt gyakorlás kérdése.

Látok embereket, akik szabályosan edzik magukat a bosszúra. Nem lehet velük másról beszélni, mint arról, hogy ki, mikor, mit tett rosszul. Ez is egy gyakorlat. Jézus arra hív bennünket, hogy azon járjon az eszünk, kinek tudunk bocsánatot adni. Mert amikor egy embernek feltétel nélkül bocsánatot adok, ezzel az egész teremtett világ rendjében is valami helyreáll. Egy másfajta vonatkoztatási rendszerbe kerülünk, másként fogjuk látni az életet. Más lesz a fontos, és kiderül, hogy saját magunk rabja voltunk a bocsánat ajándékozása előtt. Aki négyszázkilencvenszer megbocsátott, az annyira begyakorolta magát ebbe a folyamatba, hogy tudja már: ő az elengedés művészetét gyakorolja. Talán egymásnak megbocsátva tanulunk meg magunknak is megbocsátani. Pilinszky János írja: „Aki nem tud magának megbocsátani, hallgatólagosan önmaga egyetlen és föltétel nélküli bírájának tartja saját magát, mintegy beöltözik bűntudatába és vétkébe. Az ilyen szív nem érti, hogy a teremtés az isteni szeretet műve. Az ilyen szív mindenben az idő és a tények sivár terrorját látja csak. Pedig bánata és gyötrődése után még egy lépést kellene tennie csupán, hogy elérkezzék a dolgok valódi természetéig. Megsejteni Istent, s vele a teremtés igazi természetét: olyan ez, mint a vándornak megérkeznie végre a tengerhez. Találkozni végre a tökéletes szeretettel…” (Új Ember, 1974. július 7.)

(Ez az írás a Számolok Istennel című kötetből a 77-es fejezet.)

2023. szeptember 17. – Évközi 24. vasárnap

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.

Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Mt 18,21-35

Kép: Dominico Fetti (kb. 1620)