Tűpontosan mutatta meg az ég

Idén is felragyogott a húsvéti nap. De ezt a legtöbben nemcsak azért nem látták, mert jó korán történt, hanem mert felhők tarakták el. Elnyújtózott a lilás-vöröses szín az ég alatt, jelezve a fényt. Nem készültem fel azonban arra, hogy az idei, kései húsvét miatt szokásos kilátóhelyemen egy szikla eltakarja majd a naptámadat pontos helyét. A tényt, hogy felkelt a nap, a felhők üzenték meg az idén.
Milyen pontosan képezi le ez a természeti jelenség az első húsvétot, a sziklasírt, a fájdalmat, az emberek értetlenségét és az elgörgetett kő jelét! Nikodémus sírját ismerték. A hely adott, mégis űrt mutat.
Milyen tűpontosan mutatta meg az ég azt, ami közöttünk történik! Az ember a titkot nem látja közvetlen módon, hanem éppen a vészterhes felhőkön csillan meg Isten. Az első apostolok a nyitott sírt látták. Nem úgy jelent meg számukra újra Jézus, ahogyan ezt várták volna. A napsugár nem úgy érkezik el ma sem, ahogyan gondoljuk, ahogy készületünkben várjuk. Mi a nagy ragyogásra készülünk, az egyre nagyobb fényességre, de csak visszacsillanó fénycsóvákat kapunk ajándékba. Minden más, mint ahogyan elgondoltuk. Az élet, a nagybetűs Élet akkor jön el, akkor látjuk, ha elengedjük elgondolásainkat. A húsvéti történetek közös pontja: Senki sem úgy látta viszont Jézust, ahogyan gondolta. Mintha Jézus tudatosan tágítaná tekintetünket: Ne keresd elvárásaidat! Légy nyitott Isten szabadságára! Az Úr valamiféle tétlenségre hív: „Semmi dolgod ezzel, majd én teszem a dolgom!” De ezzel egyszerre Isten valamiféle tettre is hív minket: „Hagyd abba a szunyókálást, add át magad a jelennek!”

2025. április 20. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. Jn 20,1-9