Vallás és hagyomány

A vallás könnyíteni akar az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát – ez Hamvas Béla meghatározása. „Mi is az a vallás? … Sem…

A vallás könnyíteni akar az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát – ez Hamvas Béla meghatározása.
„Mi is az a vallás? … Sem vigyorogni, sem köpködni, sem dohányozni nem ildomos…. Szóval a vallás az a kényelmetlenség, amikor minden másképpen van, mint ahogy a valóságban van. Szemeiket kiforgatják, sóhajtoznak és sopánkodnak és valamilyen óvatos és kínos illemet óhajtanak betartani, és csaknem úgy érzik magukat, mint a püspök úr párnázott előszobájában.” (Hamvas Béla: Karnevál)
Hamvas ráérzett arra az evangéliumi különbségtételre, hogy más a hit, mint vallás, és más a hit, mint őshagyomány, létalap. E különbségtételre nehéz jó szavakat találni, ő a “vallás” és “hagyomány” kifejezésekkel élt.
A vallás azért van, hogy a létezést könnyebbé tegye. A hagyomány pedig megoldja a lét drámáját.
Amikor vallásos vagyok, beállok abba a sorba, ahol azt remélem, földi életemet majd összekötik a mennyeivel. Amikor a hagyományhoz kapcsolódom, akkor az egész emberiség örök drámájában veszek részt. Amikor vallásos vagyok, könnyíteni szeretnék az életen, védelmet kérek. Amikor a hagyományhoz kapcsolódom, a létezés szabadságának a részesévé leszek.
Ha a valláshoz csatlakozunk csupán, akkor szabályokat gyártunk az élet élhetősége számára, és ezekbe elég hamar belegabalyodunk. A vallásos élet számokban gondolkodik, és előbb-utóbb a tagok hűsége fontosabbá lesz annál, amit hirdetnek. Ha a hagyományhoz tartozunk, akkor ki kell lépnünk megszokott, biztonságos zónánkból. Fel kell ébrednünk, és egész valónkkal csak és egyedül Jézust követnünk. A keretek másodlagosak lesznek.
Jézus földi gubancainkból mindig az Eredethez vezet vissza. Ő nem a túlélésben segít, hanem az élet forrása. Valamiféle ugrás, biztonságos rendszerünk elengedése nélkül sosem találunk Rá.
Ennek a különbségtételnek érdekes jele olvasható a mai történet fordításában. Jézus a szadduceusokhoz beszél arról, hogy az élet örök. “Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Vagy a másik fordítás szerint: “Számára mindenki él.” Honnan nézzük a dolgot? Isten az élethez tud csupán kapcsolódni, ami belőle fakad. Eredete és vége mindennek. A vallás mifelőlünk nézi a dolgot, de valójában Őhozzá képest létezhetünk. Ezt mondja a Hagyomány.

2022. november 6. – Évközi 32. vasárnap
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle:
„Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt.
A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Lk 20,27. 34-38

Kép: Nikola Sarić: Példázat a sziklára épített házról.

Similar Posts